Részlet a FER. Ellenpróbák 2. című, a NAP Kiadó gondozásában a közeljövőben megjelenő könyvből.
A Márai Sándor Alapítvány (MSA) 1995 őszén magyar, szlovák és angol nyelven jelentette meg a dunaszerdahelyi NAP Kiadó gondozásában az Ellenpróbák. A szlovák–magyar viszony vizsgálata szociológiai és etnopszichológiai módszerekkel Szlovákiában című kötetet. Ebben már utaltunk arra, hogy felméréseink eredményeit egy nagyobb lélegzetű, átfogó program keretében kívánjuk majd hasznosítani. Tájékoztattuk az olvasót arról a tervünkről is, hogy az MSA égisze alatt rövidesen egy nagyszabású tréningprogramot indítunk el, melynek célja a Szlovákiában élő magyar kisebbség és a szlovákok közti viszony javítása. Ennek érdekében az MSA már 1994 végén pályázatot hirdetett, melyre olyan szakemberek (pszichológusok, elmegyógyászok, szociológusok, pedagógusok stb.) jelentkezését várta, akik szakmai felkészültségük mellett kellő lelkesedéssel is rendelkeznek, és hajlandók szabad idejükből áldozni e cél érdekében.
A sajtóban közölt pályázatra negyvenhat szakember jelentkezett; a szakemberekből álló háromtagú bizottság közülük választotta ki azt a tizenhét érdeklődőt, akit a legalkalmasabbnak talált arra, hogy részt vegyen az egyéves tréningen. Terveink szerint ez a tizenhét szakember fogja majd vezetni az MSA által szervezett tréningközpont munkáját az elkövetkező években. Ezért az ő felkészítésüket szaknyelven a trénerek tréningjének neveztük el.
A jövendőbeli trénereket felkészítő szakembercsoport tagjai a Budapesti Semmellweis Orvostudományi Egyetem pszichiátriai tanszékének dolgozói voltak (dr. Harangozó Judit, dr. Martényi Ferenc és dr. Perczel Erika), akik Tringer László profeszszor, tanszékvezető egyetemi tanár megbízásából vállalták a tréningek vezetését is.
A Tringer professzor úrral lefolytatott beszélgetéseink és előzetes konzultációink alapján arra az elhatározásra jutottunk, hogy az egyéves tréning gerincét a Moreno által kidolgozott pszichodramatikus képzés, valamint a Carl Rogers nevével fémjelzett non-direktív, klienscentrikus pszichoterápia fogja alkotni. A szakember számára első látásra kissé megdöbbentőnek tűnhet e két módszer ötvözése, ám budapesti kollégáink a 250 órás tréning során kitűnően oldották meg feladatukat.
A három budapesti szakember a tréning ideje alatt fokozatosan megismerkedhetett az általunk épp abban az időben feldolgozott kutatás eredményeivel, tehát munkájukba beépíthették azon aktuális problémák megoldásának a módszereit is, melyek a felmérés szerint az országban leginkább terhelték a szlovák–magyar viszonyt.
A trénerek felkészítése 1995 decemberében ért véget. Ezt követően a csoport tagjaival néhány hétvégi megbeszélésen összegeztük tapasztalatainkat és benyomásainkat, majd Strédl Terézia és Németh Margit kolléganőnk bevonásával négyen kidolgoztuk azt a végleges tréningprogramot, melynek alapján 1996 februárjában megkezdődtek az MSA Tréningközpontjának első tréningjei.
Az előkészítő beszélgetések során két olyan célcsoportot jelöltünk meg, mellyel a jövőben foglalkozni kívánunk: az ún. véleményformáló személyek (v. f. sz.) csoportját és a fiatalokat. Az Ellenpróbák című könyvben részletesen elemeztük azon problémák körét, melyek az 1994-ben elvégzett felmérés szerint neuralgikus pontjai a szlovák–magyar együttélésnek. E problémák öt nagyobb csoportba sorolhatók:
- önismereti problémák;
- kommunikációs zavarok;
- empátiás készség hiánya;
- jogérvényesítő (asszertív) készség hiánya;
- toleranciára való nevelés.
A tréningprogram kidolgozása során tehát olyan szerkezet kialakításán fáradoztunk, melyben a fent említett öt témakör szerepel majd tartópillérként. Az egyes tréningek időtartamát 100 órában határoztuk meg, és ezt öt (kéthetes intervallumban megtartott) hétvége során folytattuk le a résztvevőkkel. Egy-egy tréning teljes időtartama tehát tíz hétig tartott.
Tizennégy-tizenhét tagú csoportokat alakítottunk ki a fent említett elvek szerint (tehát véleményformáló személyek és fiatalok számára). Egy-egy csoporttal két, esetenként három tréner foglalkozott.
A tréningprogram összeállításakor abból indultunk ki, hogy a személyiségben a család, a környezet hatására kialakult attitűdök bizonyos csoportterápiás folyamatok hatására megváltoztathatók, esetleg minőségileg javíthatók. Az olyan szociális készségek pedig, mint a hatékony viselkedés, kommunikáció, együttműködés, kapcsolatteremtés stb. gyakorlattal elsajátíthatók.
Manapság az emberek közötti kapcsolatok olyan bonyolultak, hogy nagy terhet rónak az egyénre, és bizonyos felkészültséget, rugalmasságot követelnek meg tőle. Ez hatványozottan érvényes a különböző etnikumokhoz, vallásokhoz tartozó emberek közötti kapcsolatok esetében. A fellépő konfliktusok mögött gyakran helytelen beállítódást, kommunikációs gátakat, az információ átadásának, továbbításának, értelmezésének a torzulásai fedezhetők fel, gyakoriak az előítéletek, a rossz beidegződések, a hibás sztereotípiák. Ezek megelőzése és kivédése gyakorlással elsajátítható, és a csoporthelyzetekben létrejött élmények hatására a merev attitűdök megváltoztathatók és formálhatók.
Az általunk kidolgozott tréning saját élményű és nem didaktikus, oktató jellegű csoporttal számol. A tréning tartalmi megfogalmazásakor a komplex megközelítést tartottuk fontosnak, és a fent említett öt témakörre épült fel a szerkezet. Említettük, hogy a tréning alappillérét két ismert pszichoterápiás módszer alkotja, mégpedig a morenói pszichodráma és a rogersi személyközpontú csoportpszichoterápia felhasználásával. E két módszer mellett a képzésben fontos szerepet kapott a kommunikációs tréning, az asszertív viselkedés elsajatítására irányuló képzés, valamint a tárgyalási és közvetítési stratégiát oktató tréningblokk is. Megítélésünk szerint a pszichodráma segítségével mintegy direkt módon befolyásolni, irányítani tudjuk a résztvevőket abban, hogyan ismerjék fel a közelgő konfliktusos helyzetet, és miként oldják azt meg a legmegfelelőbb módon.
A pszichodráma elsősorban az emberi spontaneitásra és kreativitásra épít, és a történések átélésére irányul. Munkánk során a dramatikus elemeket elsősorban az önismereti munkában hasznosítjuk. A lereagálások és az indulatvezetések hatása egy szisztematikus, katarktikus önmegismerési folyamat része és a személyiség változásának egyik fontos induktora. Moreno szerint a játék hozza a felszínre és foglalja terápiásan irányított keretekbe a destruktív feszültségeket. Az egyéni vonulat reflektorfénybe helyezi a csoport aktuális, félig tudatus vagy latens szükségleteit és töltéseit. A pszichodráma különös hatása abban rejlik, hogy az egyén által felmutatott, ám valójában sokszor az egész csoportot feszítő, érdeklő tartalom a játék során felizzik, intenzívvé válik a csoporttagok számára is, éppen ezért maradandó élményként él bennük tovább. A játék végeztével az élményhez tapadó csoport és az egyéni feszültségek oldódnak és kanalizálódnak (az. ún. ventilációs fázis során). Így az egyén drámájában sűrítve kifejezésre jutó problematika a játék végére tiszta kontúrokkal rajzolódik ki, letisztul, és már értelmileg is hatékonyan feldolgozható.
Mivel a személyiségfejlesztő célú önismereti csoportok az interperszonális készségek csiszolására a társas érzékenység, az empátia, a hitelesség, a személyesség, a tolerancia, az adaptivitás, kreativitás és a rugalmasság fokozására törekednek, ebben pedig az ,,itt és most” eseményeit tünteti ki a figyelem, a pszichodráma elemei módszertani szempontból is maximálisan megfelelnek az önismereti csoport céljainak.
A tréning során felhasznált másik módszer a rogersi személyközpontú pszichoterápia. Nagyon fontosnak tartottunk néhány Rogers által megfogalmazott alapgondolatot.
Rogers szerint a személy a középpontban áll. A személy csak akkor képes harmonikus emberi kapcsolatokra, ha önmagával is harmóniában él. Rogers megfogalmazásában: ,,Az egyén csak abban a mértékben képes a mások iránti empátiára, amennyiben önmagára vonatkozó tapasztalatait képes elfogadni.”
Egyre gyakrabban találkozunk azzal a sémával, mely szerint csak az fogadható el barátnak, társnak, partnernek, aki ugyanúgy gondolkodik, mint mi. Nehezen engedjük meg gyerekeinknek, házastársunknak, barátainknak, hogy bizonyos problémákról a mienktől eltérő véleményük legyen. (Más nemzetiségűek esetében ezek a problémák még hangsúlyozottabban jelennek meg.) Megengedhetetlennek tartjuk, hogy egy másik nemzet tagjai másfajta értékrend szerint éljenek, másként érezzenek, gondolkodjanak, mint mi. Felmerül a kérdés, hogy ezen a beállítódáson gyakorlással, tréninggel lehet-e változtatni, elsajátíthatjuk-e azt a képességet, hogy a másként gondolkodó, érző embertársainkat olyanoknak fogadjuk el, amilyenek. Rogers szerint ha képesek vagyunk arra, hogy elfogadjuk a másik érzéseit, meggyőződését, viselkedését, akkor már segítettünk neki abban, hogy más személyiséggé váljon, és elhagyja hibás magatartási sémáit. Ugyanakkor nem voltunk naivak. Tudatosítottuk, hogy az ember olykor kegyetlen, destruktív, éretlen, antiszociális, agresszív magatartásra is képes. Ám nagyon sokszor mindezt védekezésből, belső feszültségeinek feloldása érdekében teszi. Ezen belső félelmek és védekezési formák mögött nagyon gyakran kommunikációs zavarok állnak, melyek sok esetben generációról generációra öröklődnek át, és hibás attitűdök, előítéletek önértékelési zavarok formájában determináns szerepet játszanak az egyén viselkedésében, magatartásában.
A csoportmunka alapszabályainak meghatározásánál a zárt csoportokat részesítettük előnyben, mivel az ilyen szerkezetű csoport nagyobb biztonságot nyújt a tagoknak és jobban elősegíti a kívánt csoportdinamika kialakulását. Közismert tény, hogy az ilyen stabilizált csoportok megtartó ereje nagyobb. A tréning kezdetekor tehát a csoporttagok bevonásával mindig pontosan meghatároztuk a lehetséges hiányzások számát, óraidejét. A csoport közegében az egyén akár akarja, akár nem, folyamatosan megjeleníti önmagát, még akkor is, ha hallgat. Ez az önreprezentáció nem más, mint az egyénnek saját magáról adott információja a közeg, vagyis a csoport számára, vagyis tulajdonképpen egy önfeltáró folyamat része. Ismert tény, hogy az önfeltárás sok esetben kínokkal, fájdalmakkal jár együtt.
Másrészt viszont önmagunk megmutatásával rengeteget nyerhetünk, elsősorban önismeretünket gyarapíthatjuk. A csoportmunka elején sok résztvevő érzi úgy, hogy önfeltárásával kiszolgáltatja magát a többieknek, ezáltal védtelenné válik. Ám folyamatosan rádöbben arra, hogy társai kollégái is egyben, akik hozzá hasonló helyzetben vannak, és a tréning előtt még elviselhetetlennek tűnő, csakis az egyénre jellemző szörnyű titkokról kiderül, hogy korántsem egyéni átkok, melyek csakis egyetlen személyt sújtanak, hanem több csoporttag is hasonló problémával küszködik, hasonló púpot hordoz a hátán évek – évtizedek – óta.
Paradoxnak tűnhet a megállapítás, ám igaz, hogy önmagunkat olyan mértékben ismerhetjük meg, amilyen mértékben mások által megismertetünk. József Attila szavaival élve: ,,Hiába fürdeted önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.”
A szükséges anyagi eszközök híján a csoportok szervezése eleinte komoly igénybevételre késztette szakembereinket, hiszen az első csoportok úgy álltak össze, hogy személyesen kellett megkeresnünk és meggyőznünk a jövendőbeli résztvevőket a tréning fontosságáról. Ebben az időszakban kizárólag Dél-Szlovákia vegyes lakosságú területeire összpontosítottuk figyelmünket, az ott élő magyar és szlovák nemzetiségű véleményformáló személyiségeket és fiatalokat próbáltuk megnyerni.
A tréning ezek szerint természetesen két nyelven, magyarul és szlovákul zajlott aszerint, hogy a résztvevő melyik nyelven kommunikált könnyebben. (Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a bilingvizmus soha semmiféle nehézséget, feszültséget nem okozott egyetlen résztvevő számára sem. A trénerek természetesen mind a két nyelvet folyékonyan beszélték, így számukra sem jelentett megterhelést a két nyelven való beszélgetés, tréningvezetés.)
Az eredmények bennünket igazoltak: 1996-ban kilenc csoportban mintegy 130-an vettek részt az MSA tréningjein. A csoportok tagjai többnyire pedagógusok voltak, de nagyon sok polgármester, újságíró, lelkipásztor és természetesen egyetemista is vett részt a munkában.
Az első eredményes tréningek után az MSA Tréningközpontjának neve ismertté vált az országban, így 1997-től már nem kellett személyesen agitálnunk a további résztvevők megnyerése érdekében. Szlovák és magyar nyelvű napilapokban hirdettük meg a következő tréningek időpontját, és az esetek többségében megfelelő számú érdeklődővel kezdtük el a munkát. 1997 második felében nagy meglepetésünkre már a homogén szlovák települések vezetői is megkerestek bennünket, hogy az ő lakóhelyükön is szervezzünk tréningeket szlovák nemzetiségű résztvevők számára szlovák nyelven. Örömmel tettünk eleget kérésüknek, hiszen felméréseink szerint a homogén lakosságú településeken a legerősebb a nacionalizmus és a sovinizmus, jóllehet ott nem is élnek más nemzetiségű állampolgárok.
1997 óta tehát folyamatosan tartunk tréningeket olyan területeken is, ahol magyarok nem élnek. A tréningek hatékonyságát kétféleképpen ellenőrizzük. Minden tréning első napján két tesztet készítünk a résztvevőkkel: egy személyiségtesztet és egy empátiatesztet. A két tesztet a tréning végén újra elvégezzük, komplex módon kiértékeljük, összevetjük egymással az eredményeket, s az adott csoporton belül megbeszéljük a résztvevőkkel.
A másik ellenőrzési mód terveink szerint az lett volna, hogy a tréning után egy évvel ismét összehívjuk a csoportok tagjait, és megbeszéljük velük, hogyan tudják hasznosítani a tréning során szerzett ismereteiket a mindennapi munkájukban.
Az elmúlt időszakban több olyan csoport alakult, mely rendszeresen összejár, találkozik a tréning befejezése után is, és találkozóikra meghívják a trénereket is. E csoportok tagjai pozitív visszajelzéseket adtak: jobban tudnak kommunikálni a fölöttes szerveikkel, a város polgáraival, hatékonyabban viselkednek, konfliktusaikat könnyebben oldják meg, jobban odafigyelnek környezetükre stb.
Sajnálatos módon a csoportok tagjainak többsége a tréning után csupán pár hónapig tartotta a kapcsolatot egykori csoporttársaival. Ezektől az emberektől csak ad hoc jellegű információkat sikerül szereznünk, tehát nincsenek folyamatos adataink a csoport egykori tagjaink eredményeiről, balsikereiről.
Egy megvalósulatlan tervünkről is be kell számolnunk: 1997-ben az MSA felmérést végzett a roma nemzetiségű lakossággal kapcsolatos attitűdökről, ill. a romák attitűdjeiről, viselkedésmódjáról. E felmérés eredményeinek felhasználásával ún. roma-fehér csoportokat szerettünk volna létrehozni. Több alkalommal személyesen kerestük fel a roma vezetőket, véleményformáló embereket, és arra kértük őket, hogy segítsenek létrehozni ezeket a vegyes csoportokat. Próbálkozásaink azonban nem jártak sikerrel: egy-két kivételtől eltekintve a romák csak nagyon alacsony százalékban vettek részt csoportjaink munkájában. A félelem, az előítéletek erősebbek voltak elhatározásunknál. Számos esetben maguk a roma vezetők voltak azok, akik meghiúsították munkánkat. Ez akkor fordult elő, amikor több roma csoportosulás vezetőit kértük fel arra, hogy segítsenek nekünk csoportot szervezni. Ha ilyenkor egy roma vezető tudomást szerzett arról, hogy ,,konkurens” roma csoportok vezetői is részt vesznek az előkészítő munkában, inkább lebeszélték az általunk már meggyőzött embereket a részvételről, mondván, hogy rossz társaságba kerülnének a tréning folyamán.
Az 1996 elején megindult tréning napjainkban is tart. Ma már Szlovákia minden régiójában megtalálhatjuk az MSA trénereit, és mindenütt bizalommal fogadnak bennünket, annak ellenére, hogy a hivatalos szervektől soha semmiféle támogatást még nem kaptunk, sőt a hivatalos propaganda mindent megtesz azért, hogy lejárassa munkánkat és az Alapítványt. (Az utóbbi években sok olyan cikk, rádió- és tévéműsor született, melyben az MSA-t különféle nyugati hírszerző szervekkel hozták kapcsolatba, sőt egyenesen barnainges propagandistáknak neveztek bennünket, akik először felgerjesztik, majd megoldják a konfliktusokat. Neveztek már bennünket Prága, Budapest, Tel-Aviv és Washington ügynökeinek, a magyar irredentizmus ötödik hadoszlopának, a kozmopolitizmus és zsidó-liberalizmus bajnokainak stb.). Mindezek ellenére a tréningközpont jól folytatja munkáját, és az elmúlt három esztendőben több mint 600 véleményformáló személyt és fiatalt képeztek ki trénereink.
1998 a választások éve volt Szlovákiában. Kollégáinkkal együtt tudatosítottuk, hogy az országban csak akkor alakulhatnak ki valóban demokratikus viszonyok, ha a parlamentbe, az önkormányzati testületekbe olyan emberek kerülnek, akik kiegyensúlyozott, differenciált személyiségűek, tisztában vannak saját képességeikkel, és ennek megfelelő célokat tűznek ki maguk elé, hatékonyan tudnak kommunikálni az emberekkel, a választópolgárokkal, empátiával viszonyulnak az átlagember gondjaihoz, toleránsak a másként gondolkodókkal szemben, és kritikus helyzetekben is helyesen tudnak reagálni, képesek a konfliktusok megoldására.
Tudatosítván, hogy a választásokra készülő politikusjelöltek aligha tudnának időt szakítani egy tízhetes időtartamú, százórás tréningre, tréningcsoportunk kidolgozott számukra egy 25 órás sűrített tréningprogramot, melyet egyetlen hétvégén (péntek délutántól vasárnap délig) tartottunk meg. A program eltért a klasszikus 100 órás programtól, ugyanis egy rövid konfliktusmegoldó tréninggel, valamint egy ún. design-blokkal gazdagodott. A konfliktusmegoldó tréning során 4 órában adtunk alapismereteket a résztvevőknek arról, hogyan lehetséges idejében felismerni a közelgő konfliktust, és hogyan lehet (kell) azt hatékonyan kezelni. A design-blokk keretében egy divatszakember bevonásával minden egyes résztvevőt tájékoztattuk a viselkedés, a fellépés, az öltözködés alapelveiről, személyre szabottan. (Vagyis nemcsak általános alapelveket fogalmaztunk meg számukra, hanem a jelenlevő szakember személyre szóló javaslatokat is tett nekik például az öltözködésükkel kapcsolatban.)
Mivel ebben a programban olyan személyek vettek részt, akik társadalmi, politikai pályára készültek, különös figyelmet szenteltünk a kommunikációs készségek fejlesztésének. Videokamera felhasználásával módunk nyílt arra, hogy valamennyi résztvevő megnyilvánulását azonnal elemezzük, és megfelelő reflexiókat nyújtsunk neki.
Erre a tréningre, mely 1998 júniusától szeptember végéig tartott, minden demokratikusan gondolkodó képviselőjelöltet meghívtunk. Összesen 10 ilyen tréninget tartottunk az említett időszakban, melyeken 130 személy vett részt. E tréningek résztvevői közül ma már többen parlamenti képviselők, magas beosztású minisztériumi alkalmazottak, többen polgármesterként tevékenykednek Szlovákiában.
A tréninget mindmáig az 1994-ben végzett felmérés adataihoz igazítottuk, vagyis a négy év során ugyanazon minta alapján dolgoztunk, ami elég sok problémát jelentett számunkra. Ugyanakkor már a munka megkezdésekor tudtuk, hogy anyagi eszközök híján nem lesz módunk arra, hogy rövidebb intervallumokban végezzünk komoly kutatómunkát, így már 1995-ben azon gondolkodtunk, hogyan frissíthetnénk fel adatainkat egy kevésbé költséges felmérés segítségével. Egy újfajta felmérés szükségességét az is indokolta, hogy a felvázolt tréning szerkezete a kutatómunka során nyert ismeretekre épült. A kutatás során nyertek ugyanis bizonyítást azok a tények, hogy sok esetben deformált az énképünk, nem tudunk jól kommunikálni, nem tudjuk dekódolni a partner kommunikációját, nincs megfelelő empátiás készségünk, nem tudunk asszertív módon viselkedni stb.
Ám a többéves tréning során szintén nagyon sok új információhoz jutottunk a résztvevőktől, akik a csoportmunka során saját élményként nagyon sok új elemet hoztak a felszínre, és ezzel gazdagították ismereteinket. Azt viszont csak egy újabb felméréssel tudtuk volna tisztázni, hogy ezek az új ismeretek, ill. tapasztalatok csak egy-egy lokalitásra jellemzőek, vagy pedig általánosnak mondható társadalmi jelenségekről van szó. Az ezzel kapcsolatos elképzeléseink hamarosan módosultak. Már nem csupán azon gondolkodtunk, hogyan nyerhetnénk újabb általános érvényűnek mondható adatokat a tréninghez, hanem azon kezdtünk el gondolkodni, miképpen lehetne egy olyan rendszert kifejleszteni, mely időben és meglehetős pontossággal figyelmeztetne bennünket a társadalmi feszültségek növekedésére, egy esetleges fenyegető konfliktushelyzetre.
Arról természetesen tudtunk, hogy világszerte működnek különböző konfliktus-előrejelző szolgálatok, melyek folyamatosan figyelve, monitorozva a társadalom eseményeit igyekeznek időben figyelmeztetni a növekvő társadalmi feszültségekre, az esetleges etnikai konfliktusokra. Az általunk elképzelt etnikai ,,viharjelző” szolgálat – vagy ahogyan a Párizsban élő magyar származású politológus, Pierre Kende nevezte: etnikai „szeizmográf” – nem egy izoláltan működő rendszer, hanem szervesen illeszkedik a kutatómunkához, illetve a tréningfolyamathoz, és ezekkel ún. feed-back kapcsolatban van. Ez konkrétan azt jelenti, hogy:
- a kutatás során nyert információk alapján áll össze a tréningmunka gerince;
- a tréning résztvevőitől nyert információk módosítják, színesítik a kutatás és az előrejelzés kérdőíveit, vizsgálódási módszereit;
- az előrejelző vizsgálat által nyert adatok azonnal teret kapnak a tréningmunkában, és egy további vizsgálat kérdésrendszerét is tovább bővítik.
Így tehát egy három részből (kutatásból, tréningből és előrejelzésből) álló dinamikus rendszer jön létre, melynek elemei feed-back kapcsolatban vannak egymással, így a rendszer a nyert adatok, megjegyzések, az állandóan változó társadalmi tényezők szerint folytonos mozgásban van.
Az általunk kidolgozott rendszer tudomásunk szerint egyedülálló kísérlet az etnikai jellegű feszültségek megelőzésére, előrejelzésére és adekvát menedzselésére.
Miért éppen FER?
Az alábbiakban a rendszer harmadik elemének, az etnikai előrejelző rendszernek a működési elvével foglalkozunk.
Először is a rendszer megnevezésével kapcsolatos problémákról kell szólnunk. Már említettük, hogy Pierre Kende a rendszert etnikai szeizmográfnak nevezte. Mi ezt a megnevezést rövid vita után elvetettük, mivel nagyképűség lenne megelőlegezni egy, még a kifejlesztés előtt álló rendszernek olyan jól működő funkciókat tulajdonítani, amilyenekkel a szeizmográf rendelkezik. De titokban bíztunk (és most is bízunk) abban, hogy rendszerünk egykor tényleg úgy fog majd működni, mint egy szeizmográf. Egymás közt először etnikai alarmrendszerként emlegettük. A megnevezésben azonban két idegen szó is szerepel. Ugyanakkor az alarm szó automatikusan veszélyérzetet, konfliktust asszociál az emberekben.
Úgy gondoltuk, hogy a feszültség-előrejelző rendszer (FER) megnevezés találóbb, mivel enyhébb formában fejezi ki a probléma közelségét, és pontosan érzékelteti a rendszer működési elveit.
Az etnikai jelző azért nem került be a megnevezésbe, mert a rendszer várható hatásmechanizmusait elemezve kiderült, hogy nemcsak etnikai jellegű feszültségeket képes előrejelezni, hanem más társadalmi problémák prognosztizálásásra is alkalmas lehet.
Tudomásunk van arról, hogy világszerte működnek különféle ún. monitorozó rendszerek, melyek feladata folyamatosan figyelni és elemezni a társadalomban zajló eseményeket, tehát az etnikai jellegű folyamatokat is. Akárcsak az 1994-ben elvégzett felmérés során, a jelen esetben is olyan rendszer kifejlesztésén fáradoztunk, mely a társadalmi folyamatok elemzése során a szokványos szociológiai módszerek mellett a lélektanban használatos diagnosztikai módszereket is használja. A FER-ről folytatott beszélgetéseink során az fogalmazódott meg bennünk, hogy olyan rendszert kell kialakítanunk, mely standard vizsgálati módszereket használ, gyors, ám pontos eredményt ad, olcsó és a lehető legkisebb vizsgálati minta felhasználásával ad valid eredményt a vizsgált közösség állapotáról. A FER-nek a lehető legpontosabban kell szimulálnia egy adott társadalom (esetünkben Szlovákia) legfontosabb történéseit. Ennek érdekében iktattuk be a vizsgálatba az ún. frusztrációs intervallumot.
Etnikai szempontból kétfajta frusztrációt jelöltünk meg és alkalmaztunk felmérésünk során:
- közvetlen etnikai jellegű frusztrációt: anyanyelvhasználat, kisebbségi politikai mozzanatok, kulturális események, a kisebbségi léttel szorosan összefüggő történések és változások, valamint a többséghez tartozó vizsgált személyek (v. sz.) esetében olyan mozzanatok, melyek a kisebbséggel függnek össze, illetve kisebbségi forrásokból származnak;
- közvetett etnikai jellegű frusztrációt: általános szociális helyzet, kül- és belpolitikai események, biztonságpolitikai mozzanatok, az integrációs törekvések lehetőségei, ill. esélyei, Szlovákia külföldi megítélése stb.
A valóságban ez úgy zajlott le, hogy a magyar nemzetiségű vizsgált személy olyan újságcikkeket kapott asszisztensnőnktől, melyek a magyar kisebbség szempontjából irritálóan hatottak (anyanyelvhasználattal kapcsolatos diszkriminatív intezkedések, kisebbségi intézményeket érintő bürokratikus beavatkozások, nacionalista beállítottságú szlovák politikusok kijelentései a magyarokkal kapcsolatban stb.). A szlovák nemzetiségű vizsgált személyek frusztrációját ellenkező előjelű, ill. tartalmú cikkekkel, hírekkel végeztük (adatok a délen élő szlovákság asszimilációjáról, egyes magyar politikusok kijelentései, magyar pártok követelései, tervezetei, autonómiával kapcsolatos elképzelések stb.).
Mi pedig eközben mértük a mérhetőt, figyeltük a mérhetetlent, gyűjtöttük az adatokat, és téglát téglára rakva építettük fel a FER-nek nevezett épületet. A vizsgálatokat Szlovákia nyolc településén végeztük el. Négy dél-szlovákiai (tehát vegyes lakosságú, ám magyar többségű) települést (A, B, C, D) és négy, az előbbivel korrespondeáló (tehát megegyező nagyságrendű, szerkezetű stb.) észak-szlovákiai (tehát szlovákok által lakott) települést (a, b, c, d) vizsgáltunk meg. A településeket Szlovákia akkori (1997–1998) területi felosztása szerint határoztuk meg. Egy-egy települést választottunk a főváros, Pozsony (Bratislava) közvetlen közeléből déli és északi irányban, majd kerületenként (tehát Nyugat-, Közép- és Kelet-Szlovákia) egy déli és egy északi települést jelöltünk ki. Egyik törekvésünk az volt, hogy a lehető legkisebb mintasokasággal dolgozva végezzük el kísérletünket. Az általunk önkényesen meghatározott mintasokaság, vagyis a vizsgált személyek száma 96 volt.
Településenként 12 vizsgált személy vett részt a felmérésben, mégpedig a következő elv szerint: minden településen négy, ún. véleményformáló személyiség (v. f. sz.) vett részt a vizsgálatban: a település polgármestere, papja, orvosa és a helyi iskolaigazgató, ill. ha az adott településen nem volt meg ez a négy véleményformáló személyiség, akkor a negyedik ember személyéről az előzetes tájékozódás, ill. a polgármesterrel történt konzultáció után döntöttünk. Ez a negyedik személy lehetett a település valamely elismert személyisége (újságíró, kutató, sikeres vállalkozó, helyi polgárjogi aktivista stb). Ezzel a négy személyiséggel már a vizsgálatot megelőző időszakban találkoztunk, és igyekeztünk megnyerni bizalmukat. Megkértük őket arra is, hogy a vizsgálat céljaira mindnyájan nyerjenek meg két-két olyan átlagpolgárt a faluból, akik nézetük szerint adnak a véleményformáló személyiség véleményére. Tehát olyan személyek bevonását kértük tőlük, akikkel az adott véleményformáló személyiség szorosabb kapcsolatban állt, akik néha kikérték a véleményformáló személyiség véleményét. Azt viszont hangsúlyoztuk, hogy nem olyan polgárok közreműködésére számítunk, akik közvetlen kapcsolatban állnak a véleményformáló személyiséggel (tehát az orvos ne az asszisztensnőjét hozza magával, hanem pl. két olyan betegét, akik az egészségügyi problémákon kívül néha személyes problémáikat is megbeszélik vele).A további 8 vizsgált személy tehát a fent említett véleményformáló személyiség holdudvarából került ki, de nem volt vele közvetlen kapcsolatban (munkaviszony, rokoni szálak stb.).
Így összesen 96 vizsgált személy vett részt a felmérésben:
- 48 vizsgált személy a 4 vegyes lakosságú településről;
- 48 vizsgált személy a 4 homogén lakosságú szlovák településről.
A véleményformáló személyiség száma településenként 4 személy: 16 személy a vegyes lakosságú településekről és 16 személy a homogén, szlováklakta településekről. Összesen tehát 32 véleményformáló személyiséget vizsgáltunk meg. A véleményformáló személyiségekkel folytatott előzetes beszélgetések során biztosítottuk őket a teljes anonimitásról, a vizsgálat tudományos jellegéről, és megegyeztünk velük a vizsgálat lefolytatásának harmonogramjában is. Eszerint a vizsgálatot négyes csoportokra osztva folytattuk le. Először a négy véleményformáló személyiséggel végeztük el a FER felméréseit, majd 4 + 4 csoportban az ún. holdudvar képviselőivel. A vizsgálatokat péntek délutántól szombat estig végeztük. Egy négyes csoport kivizsgálása általában hat-hét órát vett igénybe.
Külön hangsúlyozni szeretnénk, hogy a négy szlováklakta település esetében nem mi (Hunčík, Bordás) végeztük el a felmérést, mivel mind a ketten magyar nemzetiségűek vagyunk, hanem egy ismert kollégánk (dr. Robert Máthé) és annak szlovák nemzetiségű kutatókból álló csoportja végezte el az adatok felvételét. Az általuk nyert adatok feldolgozásánál folyamatosan konzultáltunk dr. Máthéval az értelmezés mikéntjéről az esetleges hibák elkerülése érdekében. Egy szociológus (Zora Bútorová) bevonásával havi lebontásban értékeltük a Szlovák Köztársaságban etnikai szempontból fontosnak számító közvetlen és közvetett frusztráló jellegű mozzanatokat, és ezeket írásba foglaltuk. Egy újságíró (Tóth Mihály) segítségével a vizsgált időszak szlovák és magyar nyelvű sajtóterméséből gyűjtöttük ki az etnikai jellegű frusztráló hatású írásokat, cikkeket, és ezeket több, vastag dossziéba ragasztva használtuk.
A FER vizsgálatai tehát két szinten zajlottak le: A vizsgált személyt először ún. nyugalmi állapotban vetettük alá a vizsgálatnak. Tehát egy rövid bevezető beszélgetés után, melyben még egyszer tisztáztuk vele a kísérlet célkitűzéseit, és biztosítottuk őt a teljes anonimitásról, majd a vizsgált személy kitöltötte az általunk összeállított kérdőívet, elvégeztük nála az alapvető orvosi vizsgálatot. Ezt követően elvégeztük vele a feltáró beszélgetést (exploráció), felvettük a Rorschach-tesztet, a módosított frusztrációs tesztet (PFT), a Wechsler-féle intelligenciateszt két altesztjét: a számismétlést és a rejtjelzést, az empátiatesztet és a szociometriaháló-tesztet. A véleményformáló személyiségekkel ezenkívül elvégeztük az MMPI (Minnesota Multiphasial Personality Inventory) néven ismert tesztet is.
Ezután következett a negyvenperces intenzív frusztráció, mely asszisztensnőnk (Dudek Olga) felügyelete mellett zajlott. A frusztrációs időszak alatt segítőnk felolvasta a vizsgált személynek a szociológus által készített havi jelentés anyagát Szlovákia állapotáról (kb. 8-10 perc), majd a vizsgált személy megkapta az újságíró által kigyűjtött cikkek és elemzések anyagát, melyet a fennmaradó kb. 30 percen keresztül olvasott. A frusztrációs időszak tehát összesen negyven percig tartott.
A frusztráció után azonnal megismételtük az alapvető orvosi vizsgálatot, a módosított frusztációs tesztet, a Wechsler-féle intelligenciateszt két altesztjét, valamint az empátiatesztet.