A szlovákiai magyar tudományos élet nincs irigylésre méltó helyzetben. Szűkösek az anyagi kapacitások, viszonylag kisszámú a szakembergárda, és az állami támogatás is alig csordogál. Mindezen problémák ellenére elmondhatjuk, hogy számos területen folyik színvonalas kutatás, melynek eredményeit tudományos folyóiratokban közlik. Hiszen még a legjelentősebb felfedezés, legkiemelkedőbb eredmény is elsikkadhat, ha nem publikálják és nem ismeri meg a közvélemény. A szlovákiai magyar tudományos élet egyik ilyen – talán már hagyományosnak mondható – fóruma a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának 2006-ban alapított Eruditio–Educatio című folyóirata.
Elsődleges célja bevallottan a karon elért tudományos eredmények publikálása. Ebből következik, hogy nem monotematikus, nem egy adott tudományos diszciplína köré szerveződő lapról beszélünk – a témák sokszínűsége tükrözi a Tanárképző Karon folyó változatos munkát is. Ahogy az alapításkor a kar dékánja – és a lap alapító főszerkesztője –, Erdélyi Margit elmondta, a folyóiratot a „hiánypótlás és a hagyományteremtés szándéka szülte”, továbbá az a nem titkolt cél, hogy az egyetem nyisson „más felsőoktatási intézmények felé”. Ez egyrészt jelenti a karon folyó kutatások eredményeinek publikálását, másrészt azt is, hogy ez a fórum nyitott a többi egyetemről érkező dolgozatok felé is. Egy, a Selye János Egyetemhez hasonló fiatal felsőoktatási intézmény ugyanis csak a színvonalas szakmai munkával tud felzárkózni az „öregek” mellé.
A folyóiratnak 2012-ben a 7. évfolyama jelent meg, a négy számából kettő idegen nyelvű. A tudományban természetes dolog a többnyelvűség tisztelete, és a Selye János Egyetem már pusztán a helyzetéből fakadóan sem zárkózhat el a más nyelvű kultúrák elől. Ez a megoldás – hogy a szerkesztőség külön lapszámokba rendezte az idegen nyelvű tanulmányokat – szerencsésebb, mint ha az egyes számokban elszórva jelenne meg egy-egy idegen nyelvű szöveg. Így a 2012/2-es számban csak szlovák, a 2012/3-as lapszámban pedig német és angol nyelven írt tanulmányokat találunk vegyesen.
Mivel – ahogy már említettük – az egyes számok nem szerveződnek egy adott téma köré, a továbbiakban néhány – önkényesen kiragadott – tanulmányt ismertetünk. Jelen lapismertető nem tud és nem is akar a teljesség igényével fellépni, hiszen ha minden egyes tanulmányról értekeznénk, félő, hogy a szöveg egy végtelen névsorolvasásba fulladna. A kiragadott példák segítségével mindössze érzékeltetni szeretnénk a folyóirat tematikai sokszínűségét, azzal a nem titkolt céllal, hogy felkeltsük az olvasó érdeklődését a folyóirat iránt.
A 2012-es évfolyam első számában Sorosy Dóra egy igen érdekes, napjainkban sokszor tárgyalt jelenségről ír A Gutenberg-korszak vége? című tanulmányában. Azt a kérdést járja körül, hogy hogyan változott meg az írásbeliség az internet hatására. A könyvek és a nyomtatott sajtótermékek visszaszorulását adottnak veszi, s a digitális médiumok térhódítását összeköti az értő olvasás színvonalának csökkenésével. Bár a tanulmány elismétli az ilyenkor általában előkerülő közhelyeket (az új technika miatt növekszik a funkcionális analfabéták aránya, gyorsul a globalizáció, veszélybe kerül a nemzeti kultúra), azt is elismeri, hogy a jelenségnek számos pozitív hozadéka is van (pl. az elektronikus könyvtárak, melyek mindenki számára elérhetőek). „Csak a digitalizáció mentheti meg az írott kultúrát a megsemmisüléstől” – zárja a dolgozatot a szerző.1
Slávka Otčenášová Kto je Čechoslovák? című tanulmányában a két világháború közötti csehszlovák történelemkönyvek kollektív identitást formáló szerepéről értekezik. Mint ismeretes, a Csehszlovák Köztársaság hivatalos ideológiája szerint a csehek és a szlovákok az egységes, ún. csehszlovák nemzet tagjai voltak. Ez számos problémához, illetve feszültséghez vezetett, melyeket a szerző a korabeli történettudományi munkák, valamint a szlovák iskolahálózat kiépítésének kontextusában tárgyal. Rámutat, hogy a pedagógusoknak szóló kézikönyvek két dologra összpontosítottak: hogy elhatárolják a szlovák nemzeti történelmet a magyar történelemtől; valamint, hogy – a közös csehszlovák történelem jegyében – megtalálják a közös pontokat a csehek históriájával. A szerző a korabeli tankönyveket elemezve leleplezi a mögöttük meghúzódó politikai ideológiát (hogy ti. Csehszlovákia létrejötte 1918-ban az addigi történelmi folyamatok egy optimális és igazságos folyománya lenne),2 s a zárásban arra is felhívja figyelmünket, hogy ez a felfogás bizony ma is mindennapos.
Roppant érdekes témát dolgoz fel Horváth H. Attila Informal Learning in Historical Aspect című tanulmánya. A szerző azokat a nonformális tanulási módokat dolgozza fel, amelyek az 1920-as és 30-as évek Magyar Királyságában voltak adottak. Bemutatja a kor pezsgő egyesületi életét, az első futballklubok és sportegyesületek kialakulását, a cserkészet és a leventeképzés térhódítását. Megismerjük ezen egyesületek szerepét az ország két világháború közötti történetében. Az általános történeti leírást azonban a szerző – remek megoldással – kisebb mikrotörténeti kikacsintásokkal szakítja meg. Így például megtudjuk, milyen beavatási szertartáson kellett átesnie egy újoncnak az első futballmeccs után.3 Ez a megoldás közelebb hozza az olvasóhoz magát a kort, ill. hozzájárul ahhoz, hogy megpillantsuk a történelem mögötti embert.
- Nagy Péter Kosztolányi Dezső költészetének alapvonásai című tanulmánya Kosztolányi életművének értelmezéséhez szolgál érdekes adalékokkal. H. Nagy a költő esztétikái látásmódjának egyediségét kiemelve rámutat, hogy míg Kosztolányi „indulása elhelyezhető a klasszikus modernség domináns kérdésirányai között, addig mind a lírában, mind prózában az avantgárd utáni modernség (későmodernség) tapasztalatáig jut el”.4 Ezt követően a költő köteteinek bemutatásával és néhány kiválasztott vers (Boldog, szomorú dal; Őszi reggeli; Halotti beszéd; Ének a semmiről) részletesebb elemzésével bizonyítja, hogy a Kosztolányi által nyitott horizontok válnak „a 20. századi magyar költészeti tradíció egyik legfontosabb további ösztönzőjévé, a kérdések és a válaszok korszerű újraértésének előzményévé”.5
A folyóirat szerkesztői a Tanárképző Kar hallgatóinak is teret adnak: a tanulmányok, a recenziók és a hírek között is találunk egyetemisták által írt opusokat. Egy egyetemhez köthető tudományos folyóirat esetében ezt a megoldást természetesnek tekinthetjük, hiszen így biztosítható a tudományos kutatómunka kontinuitása. Lőrincz Gábor és Vas Kinga tanulmánya6 Kaffka Margit Színek és évek című regényét értelmezi. A művet elemezve megállapítják, hogy a Színek és évek impresszionista jellege sokat köszönhet a rendkívül összetett képalkotásnak, amely kihangsúlyozza a vizuális élmények szövegben játszott szerepét. Merva Attila Az ifjú Jókai és a szlovákok című dolgozatában7 a Jókai-művekben kirajzolódó szlovákságképet elemzi. Érdekes kölcsönhatások egész hálózata bontakozik ki előttünk, ahogy a szerző a korabeli politikai események Jókai írásművészetére tett hatását elemzi. A tanulmány a történelem- és az irodalomtudomány határán egyensúlyozva egy érdekes történeti szemponttal gazdagítja Jókai műveinek recepcióját.
Az Eruditio–Educatio szerkezete a tudományos folyóiratok megszokott vonásait mutatja. Vagyis az első blokkban találjuk a hosszabb tanulmányokat, ezt követik a recenziók, majd az aktuális hírek. A tanulmányok adják a lap súlyponti részét, itt prezentálják a szerzők az eredményeiket, s nyilván ezek tudományos hozadéka a legnagyobb. A recenziók feladata ismertetni és értékelni a legújabb szakirodalmat. Az Eruditio–Educatio esetében ez a külföldi szakkönyvekre is kiterjed: a szerkesztőség ügyel arra, hogy ne csak a magyar nyelven fellelhető szakirodalom kerüljön bemutatásra. Közismert, hogy az átlagember olykor a közvetlen környezetéről, a szomszédjairól rendelkezik a legkevesebb ismerettel. Éppen ezért üdvözlendő az olyan könyvek bemutatása, amelyek éppen ezt a kultúrát bemutatva segítik elő a határon átívelő párbeszédeket. Ilyen például Hatos Rudolf Az ismeretlen szomszéd című írása,8 amely a többszerzős Neznámy sused. Dvadsať rokov Maďarska (1990–2010) című könyvet mutatja be. De említhetnénk Erdélyi Margit recenzióját Patrik Šenkár kortárs szlovák irodalomról írott könyvéről is.9 Mindkét recenzió olyan könyvekre hívja fel a figyelmünket, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy jobban megértsük a másikat.
Az egyes számok végén az aktuális hírek ismertetése kapott helyet. Rövid összefoglalókat olvashatunk a Selye János Egyetemen megrendezett konferenciákról, szimpóziumokról, rendezvényekről. Ezekből két dolog derül ki: egyrészt az egyetemen zajlik az élet, hiszen az Eruditio–Educatio minden egyes számában újabb és újabb tudományos rendezvényről olvashatunk. Másrészt ki kell emelnünk azt is, hogy ezek a rendezvények mind valamilyen releváns, tehát aktuális, illetve közösségünket közvetlenül érintő témakör köré szerveződnek. Az 1-es számban Nagy Melinda az ENVIROFILM nevű rendezvényről írt, amelyben az egyetemen zajló environmentális és környezetvédelmi nevelés fontosságát emeli ki. A 2012 márciusában zajlott rendezvényen a látogatók nyolc díjnyertes, a környezetvédelemmel foglalkozó filmet tekinthettek meg, melyek közül négy szlovákiai rendezők munkája volt. De olvashatunk a berlini székhelyű Német–Magyar Társaság, a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Selye János Egyetem által közösen megrendezett Fórum Hungaricum III. című nagyszabású nemzetközi konferenciáról, az egyetemen megrendezett tankönyvkutatási szimpóziumról vagy a közép-európai folklorisztika időszerű kérdéseiről szóló tudományos tanácskozásról, amely utóbbi szintén több jelentős intézmény szervezésében zajlott. A Hírek rovatot olvasva igazából csak megerősödik bennünk a már a tanulmányok olvasásakor kialakult benyomás: a Selye János Egyetemre a pezsgő tudományos és szellemi élet, a színvonalas szakmaiság és a többi intézmény felé irányuló nyitottság a jellemző.
Eruditio–Educatio. A Selye János Egyetem Tanárképző Kara tudományos folyóirata. Alapító főszerk.: Erdélyi Margit. Főszerk.: Liszka József. 7. évfolyam (2012). ISSN 1336-8893