Tanulmányok

A Szlovák Köztársaság Alkotmánya (2) 6. cikkelyének első bekezdése a szlovák nyelvet államnyelvvé tette Szlovákiában (korábban csupán hivatalos nyelv volt); ugyanazon cikkely második bekezdése szerint “[a]z államnyelvtől eltérő nyelvek használatát a hivatalos érintkezésben törvény szabályozza”. Ez a pont különösen az 1995. október 15-én jóváhagyott és 1996. január 1-jétől hatályos 270/1995. sz. törvény, az ún. államnyelvtörvény bevezetése miatt vált fontossá (teljesebb nevén Törvény a Szlovák Köztársaság államnyelvéről). Az államnyelvtörvény ugyanis hatályon kívül helyezte az 1990. évi nyelvtörvényt, melynek rendelkezései a kisebbségi nyelveknek a hivatali szférában való használatát is érintették, s ugyanakkor leszögezte, hogy a kisebbségi nyelvhasználatot nem szabályozza. Ezzel olyan jogi vákuum keletkezett, amely visszaélések sorozatára teremtett lehetőséget. A törvény ugyanis a nyelvhasználat számos színterén a szlovák nyelv használatát írja elő (pl. a közszolgálati szervek alkalmazottainak hivatalos érintkezése; jogszabályok, határozatok és egyéb közokiratok közzététele; anyakönyvek, jegyzőkönyvek vezetése; statisztikák, nyilvántartások készítése; stb.; pedagógiai dokumentáció vezetése; árumegjelölések; társulások, egyletek, politikai pártok alapszabályai; az egészségügyi intézmények ügyvitele), más színtereken pedig megengedőleg említi a kisebbségi nyelvek használatának lehetőségét is (pl. községek és városok megjelölése; községi és városi krónikák vezetése; oktatás; rádió- és tévéműsorok sugárzása; az egészségügyi személyzet és a betegek érintkezése; tájékoztató feliratok elhelyezése). Ebből következően azokról a színterekről, amelyeken a törvény a kisebbségi nyelvek használatának lehetőségét nem említi, de amelyeken ezeket korábban használták, az 1998-ig uralmon lévő nacionalista kormányzat igyekezett - az államnyelvtörvényre hivatkozva - a magyar nyelvet kiszorítani; ezek közül a legnagyobb visszhangja a pedagógiai dokumentáció egynyelvűsítésének volt. Ezenkívül vannak dokumentálható példáink az államnyelvtörvényre való hamis hivatkozásra is.

A népességre és a népesedésre vonatkozó ismeretek nélkülözhetetlenségét, társadalmi és gazdasági jelentőségét a múltban is, ma is az adja meg, hogy a népesség nem pusztán biológiai lények összessége, s a népesedés sem csupán biológiai tények és folyamatok mechanizmusa.

A magyarországi levéltárak viszonylag bőséges anyagot őriznek a hivatalos, közvetlen szlovák-magyar kapcsolatépítésről 1956-ból és 1957-ből. Ennek alapján próbáljuk meg rekonstruálni e diplomáciatörténeti eseményeket. Ebben az időszakban a szlovák-magyar kapcsolatok különleges jelentősége abban rejlett, hogy a két lázadó országot - Lengyelországot és Magyarországot - Csehszlovákia, s azon belül is Szlovákia választotta el egymástól.

Az elmúlt évtized véres háborúi a Balkánon, a volt Szovjetunió területén és néhány harmadik világbeli országban ismételten felhívták a nemzetközi közösség figyelmét arra, hogy milyen nehéz és költséges az etnikumok között már elhatalmasodott erőszak megállítása. Következtetésképpen egyre nagyobb hangsúlyt kap a konfliktusok megelőzése a többnemzetiségű társadalmakkal rendelkező régiókban. E régiók egyike Közép- és Kelet-Európa, a magyar kisebbség pedig az egyik legnagyobb kisebbsége Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban.

1989. november 18-án az ország forradalmi mozgalmai közt a szlovákiai magyarok sajátos tényezőként jelentek meg. Az azonnali saját fellépés oka, valamint jellege a szlovákiai magyar társadalom több specifikumából eredt, mint ahogy a forradalom szlovákiai magyar programdokumentumainak számos célkitűzése is. A szlovákiai magyar társadalom rétegszerkezete a politikai szociológia perspektívájából nézve számos elemében illeszkedett az ország egészében uralkodó állapotokhoz, ám e rétegszerkezetnek voltak olyan sajátosságai is, amelyek megjelennek mind a forradalom, mind az azt követő időszak során.