Veres Valér: Jövotervek a kisebbségi magyar és a többségi fiatalok körében a társadalmi-származási háttér kontextusában
A fiatalok helyzetének vizsgálatában igen fontos kérdés a jövőtervezés, az életútjuk elkövetkező szakaszának vizsgálata. Ebben a tanulmányban a Magyarországgal határos országok magyarlakta régióinak 15–29 éves népességét vizsgáltuk, a Mozaik 2001 kutatás magyar és többségi almintái alapján. Elemzéseink során a fiatalok társadalmi-származási hátterének sajátosságait figyelembe véve a következőket szeretnénk feltárni:
• Mely fiataloknak van elgondolt jövőterve, jövőtervezésük milyen prioritásokat tartalmaz, milyennek látják a kilátásaikat?
• Mennyire tükröződik az ifjúsági korszakváltás a fiatalok életeseményeinek tervezésében, az iskolai ifjúsági életszakasz kitolódásában, a családalapítás és az azzal járó események kitolódásában?
• Területileg hol, szülőföldön vagy Magyarországon, esetleg más országokban képzelik el a jövőjüket?
A szociológiai szakirodalom igen gazdag és sokrétű támpontot kínál arra vonatkozólag, hogy milyen tényezők befolyásolják a fiatalok jövőtervezését. Mint általános keretet J. Zinnecker elméletét használjuk fel, szemléletében a fiatalok ifjúsági életszakasza jelentős mértékben osztályspecifikusan meghatározott. A továbbtanulási idő, tehát az iskolai ifjúsági korszak hossza és tartalma, a fiatalok érdeklődési köre jelentősen behatárolódik a szülői család anyagi helyzetéből és társadalmi pozíciójából adódó életszemlélet és kilátások által (Zinnecker 1993). Természetesen ennek ellenfolyamata az intergenerációs társadalmi mobilitás, amikor is a fiatalok éppen hogy kilépnek a szülők társadalmi réteghelyzetéből. E két jelenség egyszerre artikulálja a fiatalok életpályáját. Egy másik általános keret, ami a kelet-közép-európai társadalmak ifjúságát külön befolyásolja a társadalmi-gazdasági átmenet a tervgazdaságra épülő államszocialista diktatúrákról a piacgazdaságra épülő demokráciákra. Ebben a folyamatban az ifjúság sajátos szerepet kap, egyrészt, mert a rendszerváltás sikerességének vannak generációváltással kapcsolatot összefüggései, másrészt pedig a különböző országok közötti gazdasági-társadalmi eltérések is szerepet játszanak (Eyal–Szelényi–Townsley 2001). Végül, de nem utolsó sorban a fiatalok jövőterveinek meghatározó tényezője a helyi társadalom gazdasági állapota, a magyar oktatás és kultúra intézményesültsége, a globalizáció behatolásának szintje és a helyi reakciók, a magyar fiataloknak a többséghez való viszonya, és hogy ezen belül hogyan artikulálódnak az ifjúsági életpályák. A magyar fiatalok számára további kihívást jelent Magyarország közelsége és azok a döntések, amelyek a szociális összehasonlítások rendszerében (a helyi centrumok és perifériák, valamint a magyarországi centrum, Budapest) hoznak meg.
A fiatalok társadalmi-származási helyzete régiónként
A társadalmi-származási hátteret mint a tág értelemben vett társadalmi struktúrát fogjuk megragadni. Beletartozik ebbe a régió, ahol él, az etnikai közösség, ami mindvégig artikulálni fogja elemzésünket, a település típusa, a szülők és a fiatalok munkaerőpiaci pozíciója és iskolázottsági szintje, a család anyagi helyzete, amelyet a jobb összehasonlítás érdekében a család, illetve a fiatal által birtokolt tartós használati cikkekkel és vagyontárgyakkal operacionalizáltunk. Az anyagi helyzet szubjektív megítélését, valamint az elégedettségi szintet is figyelembe fogjuk venni, hiszen ezek igen fontosak a jövőtervek alakításában, mivel tükrözik a társadalmi, anyagi helyzet és az igényszint közötti viszonyt is.
Az erdélyi viszonyokból kiindulva, ahol a Kárpát-medencében élő határon túli magyar fiatalok mintegy 60–65%-a él, tudjuk, hogy a magyarság az első világháború előtt előnyösebb társadalmi rétegződési struktúrával rendelkezett, mint a helyi többség, míg ez az állapot a kommunizmus végére megfordult. A rendszerváltás folyamatában a magyarság pozicionális hátrányát folyamatosan csökkenti, ám egyes foglalkozási státuszcsoportokban ez igen hosszas és nem feszültségmentes folyamat (Veres 2003b). Ez az állapotleírás alighanem a többi határon túli régióban is hasonlóan történt, hiszen a többségi államnemzethez tartozásból a trianoni változások következtében mindenhol nemzeti kisebbséggé váltak, és sem a két világháború közötti, sem pedig az azt követő kommunista diktatúrákban nem volt lényegesen jobb sorsuk a társadalmi mobilitás terén, mint az erdélyi magyaroknak. Az 1989–90-es változásokat követően pedig mindegyik országban javult a magyarok kisebbségi és pozicionális helyzete, ha nem is egyidőben és ugyanolyan ütemben. Mindegyik országban kiépültek a demokratikus intézmények, amelyek többé-kevésbé működtek jól, viszont a szabad választások gyakorlata eredményeként a magyarok számarányuknak megfelelően bekerültek a helyi és országos döntéshozó és végrehajtó testületekbe, pozíciókba, ezáltal a magyarok társadalmi pozíciói átlagban javultak, s nem csupán közvetlenül, hanem ezen testületek munkájának eredményeként is.
Településméret szerint – amely a településtípusoknak is egy megragadható formája – a kárpátaljai, a felvidéki és a székelyföldi magyar fiatalok több mint 90%-a 5000 fő alatti, többnyire falusi településeken vagy 50 000 fő alatti kisvárosokban él. Ehhez hasonló eloszlásban élnek a kárpátukránok is. A vajdasági magyarok 70%-a él 50 000 fő alatti településeken, a többi közepes méretű, 200 000 fő alatti városokban. A vajdasági szlávok (nagyobbrészt szerbek) fele él kisvárosokban és falvakban, a többi közepes városokban. Nagyvárosokban jelentős arányban a déli szlovákok élnek, a pozsonyi és kassai szlovákságnak köszönhetően, valamint a belső-erdélyi magyarok és románok.
1. ábra. A válaszolók eloszlása almintánként a települések lakosságszáma alapján
A mintába bekerült fiatalok szülei iskolázottság szerint nem képeznek feltétlenül reprezentatív mintát a régió felnőtt lakosságának iskolázottságára vonatkozóan. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a romániai, a vajdasági magyar és a szlovákiai magyar apák számottevő részének nincs semmilyen szakképesítési végzettsége. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya különösen ott alacsony, ahol különben is rurális jellegű vagy kisvárosi településeken él a népesség zöme, így a székelyföldi, a kárpátaljai és a felvidéki magyarok körében. Az anyák iskolai végzettsége általában alacsonyabb a férfiakénál, a szakképzettség nélküliek aránya átlagban 10%-kal többen vannak, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya pedig 4–5%-kal alacsonyabb.
1. táblázat. Apa iskolázottsága almintánként
A gazdaságilag aktiv apák körében Erdélyben a legnagyobb a munkanélküliség, 12% körüli minden alminta esetében, ennél némiképp kisebb, de jelentős, 10% körüli a munkanélküliség a felvidéki magyar apák körében. Máshol ez alacsonyabb. Magas viszont az alkalmi munkákból vagy feketemunkából élők aránya (15–17%) Kárpátalján, de ezek aránya jelentős, 8%-ot tesz ki a székelyföldi apák körében is. A vállalkozók csoportjába azok is beletartoznak, akik családtagként dolgoznak, és nem ők a közvetlen tulajdonosok, illetve a jövedelmeiből (osztalékból, banki kamatokból) élők is. Itt a nagy többséget kisvállalkozók és önálló iparosok alkotják. Az apák igen kis arányban dolgoznak mezőgazdasági önállóként, a Székelyföld kivételével 1–6% között mozognak. Ez is jól mutatja, hogy az apák foglalkozási megoszlása nem tükrözi a felnőtt népesség foglalkozási struktúráját, hiszen a gazdálkodók aránya több régióban is a 20%-ot is meghaladja. A magyarázat az lehet, hogy a mezőgazdaságban dolgozók zöme az apáknál idősebb generációk körében igazán jelentős, különösen az 50 éven felettiek körében, akiknek egy kis részét képviseli a minta (a 27–29 évesek szülei).
2. táblázat. A népesség eloszlása almintánkén a gazdaságilag aktiv apák foglalkozási státusza szerint
2. ábra. A megkérdezett fiatalok munkaerőpiaci helyzete almintánként
Általában véve a többségi fiatalok nagyobb arányban tanulnak, mint a magyar fiatalok ugyanabban a régióban. Meglátásom szerint az urbanizáltsági szint az egyik legerősebb háttérszempont a továbbtanulásban: az erősebben urbanizált közösségekben, tehát ott, ahol jelentős mértékben közepes és nagyvárosokban élnek a fiatalok, a tanulók aránya is magasabb. Ennek egyik oka az esélyegyenlőtlenség, amelyet a településméretek halmozottan közvetítenek: a kis településeken gyenge színvonalú az oktatás, a szülőket illetően kisebb arányban vannak a magasabb iskolázottságúak és társadalmi státuszúak. Így a fiatalok esélye a továbbtanulásra kisebb, mint a nagyobb városokban. A két erdélyi magyar alminta értékeit együtt kell értékelni, ugyanis a nagy egyetemi központok mind Belső-Erdély területén vannak, így a székelyföldi egyetemista tanuló fiatalok jelentős része nem a szülőföldje, hanem a választott lakhelye régiójában jelenik meg.
Azok, akik befejezték a tanulmányaikat a következő iskolai végzettséggel rendelkeznek:
3. táblázat. A tanulmányaikat befejezett fiatalok iskolázottsága
Szembetűnően alacsony a felvidéki és a székelyföldi magyar fiatalok körében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. Míg a székelyföldieknél ez a nagyvárosokba és külföldre való regionális elvándorlás eredménye, a felvidéki helyzetnek komplexebb okai lehetnek, melyeket e tanulmányban nem áll módunkban feltárni.
A család anyagi helyzetének feltárására a tartós használati cikkek számát vettük alapul. A válaszadóktól megkérdeztük, hogy 15 tartós használati cikk közül melyekkel rendelkeznek, majd a személygépkocsijuk korát és gyártási országát kérdeztük meg. Felépítettünk egy súlyzott mutatót is, amely a személygépkocsi jellemzőit figyelembe véve a cikkek számának indexét növelhette: hazai vagy volt szocialista országbeli autó 1, nyugati vagy más kontinensen gyártott márkák 2 pontot értek, ezeket szoroztuk 1–3 közötti értékkel az autó életkora szerint: 10 év alatti autók esetében 3, 10–20 év közöttieknél 2, ennél régebbieknél 1 volt a szorzó, így maximum 6 ponttal növelhette az egyébként 15-ös maximális értéket.
4. táblázat. Tartós használati cikkek átlagos száma almintánként
Az anyagi helyzet jól tükrözi az országok közötti általános életszínvonalbeli eltéréseket. A felvidéki (értsd dél-szlovákiai) szlovákok és a felvidéki magyarok állnak a legjobban a család anyagi helyzete alapján, őket követik a vajdaságiak és az erdélyiek, majd a kárpátaljaiak zárják a sort. A saját használatú 5 cikkből legtöbb 2 van átlagban a vajdasági többségi fiatalok körében, megelőzve ezzel a szlovákokat is. Megjegyzendő, hogy ezek a mutatók hosszabb idő alatt felhalmozható termékeket tükrözik, ezért nem tűnik ki belőlük a vajdaságiak jelenlegi, valószínűleg a fentinél hátrányosabb helyzete. A jövedelmi viszonyok lennének erre alkalmasak, ám adatfelvételi és értékelési szempontból igen sok problémát vet fel a jövedelmek rögzítése, így csupán Romániában rögzítettük ezeket, és nem áll módunkban országok közötti összehasonlításokat tenni.
Az anyagi helyzet szubjektív megítélése nem tükrözi szorosan az „objektív” különbségeket, ezek eloszlását a Mozaik 2001 gyorsjelentéséből ismerhetik meg (Mozaik 2001).
Van-e jövőtervezés és mire irányul?
Zinnecker kiindulva Bourdieu osztálymodelljéből a gazdasági és kulturális tőkevolumen alapján alsó, közép és felső osztályok, illetve ezek kulturális és gazdasági osztályfrakciói szerint a nyugat-európai jóléti társadalmakban három jól elkülönített ifjúsági habitust különböztetett meg, amely a családi erőforrások függvényében gazdasági és kulturális osztályfrakciók szerint tovább bontható (Zinecker 1993a). Egy másik tanulmányában az 1980-as évek végén J. Zinnecker a társadalmi-származási háttér függvényében a fiatalok jövőjét illetően az ifjúsági életszakasz alakításában az alábbi perspektívákat tartotta valószínűnek, némiképp módosítva az eredeti, merevebb modellt (Zinnecker 1993b: 39):
• Az ifjúság mint kulturális újító, a nagypolgári értelmiség „ifjúságmítosza” új, progresszív köntösben.
• Az ifjúság mint iskolai és képzési pálya valamennyi társadalmi réteg körében elterjed, ám a középosztályi fiatalok inkább eszköznek tekintik a munkaerőpiacra való bekerülést illetően, a felső rétegek ifjúsága pedig életformaként éli meg, minél hosszabbá alakítva a tanuló ifjúsági életszakaszt.
• Az ifjúság mint szabadidő- és fogyasztói kultúra, az ifjúsági életszakasz hedonisztikus kiélése mint ifjúságfogalom kiszélesedik. A fogyasztói kultúrákkal való azonosulás legnagyobb szerepet az alsóbb rétegek ifjúsága körében kap, akik egy része az átlaghoz képest korábban kimarad az iskolából és így alapvetőn az első két perspektíva lezáródik számukra.
Mint az előbbi alfejezetben láthattuk, a tanulmányaikat befejezett fiatalok jelentős része – egyes régiókban több mint fele – még középfokú végzettséget sem szerzett, így a Zinnecker-féle második jövőperspektíva a Kárpát-medence jelentős részén még 2000-re sem alakult ki.
A fiatalok jövőképét több kérdés segítségével vizsgáltuk. Rákérdezve arra, hogy a következő öt évre vannak-e személyes elképzelései, a fiatalok legnagyobb része minden régióban igennel válaszolt. Meglepő, hogy a magyar fiatalok nagyobb arányban rendelkeznek ilyen tervekkel, mint a többségiek, ez az eltérés csupán Erdélyben és a Vajdaságban szignifikáns. Észrevehető, hogy a jobb életkörülmények között élő csoportok fiataljai valamivel kisebb arányban tervezik meg jövőjüket. A roszszabb viszonyokból való kitörés annál inkább sarkallja a fiatalokat a jövőtervek megfogalmazására.
3. ábra. Vannak-e olyan személyes elképzelései, amelyeket a következő öt évben szeretne megvalósítani?
Az apa iskolázottsága szerint is szignifikáns összefüggések figyelhetők meg a jövőtervezéssel kapcsolatban a régiók egy részében, jelesen a romániai és a szlovákiai alminták, valamint a kárpátaljai magyarok körében. A többi almintában elsősorban azért nem figyelhető meg összefüggés, mert az egyetértők aránya meghaladja a 90%-ot, így az eltérések statisztikailag nem elég számottevőek.
Településtípusok szerint szignifikáns eltérések vannak Belső-Erdélyben, a szlovákok és a vajdaságiak körében ott, ahol az eltérések valóban lényegesek a településtípusok között, azaz a népesség számottevő része él nagyvárosokban és ugyanakkor kistelepüléseken is. A nagyvárosokban élők nagyobb arányban tervezik előre a jövőjüket, mint a kistelepüléseken élők. A leglátványosabb a szlovákok közötti eltérések: a pozsonyi és kassai fiatalok 94%-a, a falusi szlovák fiatalok csupán 78%-a rendelkezik jövőtervekkel.
A tartós használati cikkek súlyzott számának átlagai segítségével megvizsgáltuk (Anova-teszttel), hogy van-e a család anyagi helyzetének hatása a jövőtervekre.
A súlyozott anyagi index átlagai talán a legszemléletesebben mutatják meg számunkra, hogy a jobb anyagi helyzetben levő fiatalok – mindegyik régióban – inkább tervezik a jövőjüket, mint a rosszabb helyzetben levők. Látható, hogy az eltérések a kárpátaljai magyarok kivételével mindenhol szignifikánsak, és a különbségek 1 ponttal vagy annál is többel különböznek. Ennek következtében a rendezetlenebb anyagi háttérrel rendelkező családokból származók kisebb eséllyel tudnak kitörni a származási háttér adta viszonyokból, mivel inkább hagyják sodorni magukat a „sors árjá”-val, és nem tesznek kellő erőfeszítéseket arra, hogy egy jövőstratégiát kiépítve helyzetükön változtassanak.
5. táblázat. A tartós használati cikkek súlyzott számának átlagértékei a jövőtervek megléte vagy hiánya szerint (min. 0, max. 21)
A különbségek szignifikánsak a következő szinteken:
* 0,05
** 0,01
*** 0,001
Azoknak, akiknek voltak középtávon, az elkövetkező öt évre vonatkozó elképzeléseik, egy listából ki kellett választaniuk a számukra legfontosabbat (de szabadon is válaszolhatott a fiatal, ha nem tudta volna besorolni az elképzeléseit a listán). A válaszok eléggé szóródtak, ám még a regionális eltérések ellenére is hasonló struktúrája van a jövőtervekre vonatkozó válaszoknak. A leggyakrabban megjelölt tervek sorrendben: továbbtanulás, lakásvásárlás- és felújítás, családalapítás, önálló életvitel, megfelelő munkahely megszerzése. A válaszok igen különböznek a társadalmi-származási háttér különböző változói függvényében, amelyeket az előző fejezetben ismertettünk. Az egyik lényeges változó az élettervezést erősen meghatározó szellemi környezet, amit az apa iskolázottsági szintjével mértünk. Az alábbi táblázatból kiolvasható, hogy jelentős szerepe van minden régióban a származási kulturális tőkének.
A táblázatban kiválasztott három alminta válaszai a három legnagyobb határon túli magyar közösséget képviselik, ám a megállapításaink az összes vizsgált népességre vonatkoznak. Az először szembetűnő tényező a továbbtanulni szándékozók többszörösen nagyobb aránya az értelmiségi származású fiatalok esetében. A leglátványosabb az eltérés a Felvidéken, ahol a diplomás apák gyermekeinek több, mint 40%-a, az alapszintű végzettségűek gyermekeinek pedig alig egytizede akar továbbtanulni. Igen jól mutatják a válaszok a Bourdieu által jelzett társadalmi reprodukciónak a mentalitás általi meghatározottságát: az aspirációk az alacsony társadalmi származású fiatalok kötrében nem ösztönzik kellőképpen a magasabb társadalmi pozíciók betöltéséhez szükséges magasabb iskolázottság megszerzését (Bourdieu 1978). Az alacsony iskolai végzettségű szülők gyermekei elsősorban a háztartással és a családdal kapcsolatos célokat preferálták, ám a belső-erdélyiek körében jóval többen gondolnak a magyarországi munkavállalásra, mint a magasabb iskolai háttérrel rendelkezők. A jövőterveket azonban nem csupán a szülői család kulturális tőkéje, hanem települési, anyagi-gazdasági és korosztályi tényezők is befolyásolják. Ezen hatások feltérképezését több változó elemzése segítségével tudjuk megtenni.
6. táblázat. A magyar fiatalok jövőterveinek eloszlása az apa iskolázottsága szerint három határon túli régióban
Első lépésben különválasztottuk a tanuló fiatalokat azoktól, akik befejezték tanulmányaikat. Minkét almintában, régiónként és nemzetiségenként is szétválasztva a mennyiségi típusú háttérváltozók segítségével Anova-eljárással elemeztük a különböző jövőterveket választó fiatalok csoportjainak társadalmi származási profilját.
A társadalmi származási hátteret a következő mennyiségi változókkal mértük:
• életkor,
• a lakhely állandó népessége,
• a magyarság százalékos aránya a településen,
• elvégzett iskolai évek (osztályok) száma (befejezett iskolai végzettség években),
• az apa elvégzett osztályainak száma (az apa befejezett iskolai végzettsége években),
• az anya elvégzett osztályainak száma (az anya befejezett iskolai végzettsége években),
• a család tartós használati cikkeinek száma az autó minőségével súlyozva (1–21 értékű skála).
A fentiek mellett Khí-négyzet próbával a jövőtervek további minőségi változókkal való összefüggését is megvizsgáltuk, mint a fiatalok nemi hovatartozása vagy szubjektív anyagi helyzete.
A jövőtervekre vonatkozó válaszlehetőségeket csoportosítottuk, és nyolc jól elkülöníthető jövőtervet határoztunk meg. A jövőtervek szerinti profilok a háttérváltozók mint magyarázó tényezők átlagértékeinek eltéréseire épülnek, természetszerűen az eltérések szignifikáns jellegéből kiindulva.
A tanulmányaikat befejezett fiatalok jövőtervei
A profilok alapváltozatait a belső-erdélyi magyar fiatalok almintája alapján készítettük el. Ehhez viszonyítva fogalmazzuk meg a más régiók magyar fiataljainak sajátosságait. A többségi fiatalok jövőtervek szerinti profiljait a viszonylag kis esetszámok miatt nem tartottuk érdemesnek külön elemezni. Az elemzés eredményeként a következő társadalmi-származási profilokat lehet elkülöníteni jövőtervenként a belső-erdélyi magyar fiataloknál. A település lélekszáma szerint nincsenek szignifikáns eltérések.
Lakás (vásárlás, építés, csere, felújítás, modernizálás stb):
Az átlagosnál némiképp idősebb korú, szegényebb, az átlagnál kevesebb tanulmányi évvel rendelkezők, akiknek szülei alacsony iskolai végzettségűek.
Vállalkozás:
Többnyire az átlagnál idősebb fiúk (80%, Székelyföldön 90%), akik átlagosan a legjobb anyagi helyzetben vannak, iskolai végzettségük kissé átlag feletti, akárcsak a szüleik esetében. Zinneckernél ez a gazdasági polgárság ifjúságának jövőstratégiája, akik az iskolai életszakasz befejezése után tág értelemben véve a szüleik modelljét követve ugyancsak a vállalkozói szférába kapcsolódnak be.
Családalapítás, gyermek vállalása, nevelése, iskoláztatása:
Többségben lányok (60%), átlagos korúak, az átlagnál kissé jobb anyagi helyzetben élnek, iskolázottságuk az átlagnál jobb, de a szüleik iskolai végzettsége inkább alacsonyabb az átlagnál. Ez a csoport a hagyományos családi értékeket részben a szülőktől örökölve megőrzi, bár az iskolai mobilitási pályán felfele mozdult el a szüleihez képest.
Továbbtanulás (kis részük a külföldi továbbtanulást is választotta):
Az átlagnál fiatalabbak, úgy 21 év körüliek, átlagos és annál kissé jobb anyagi helyzetben élők, átlagos iskolázottságúak, ám szüleik, különösen az apa az átlagnál magasabb iskolai végzettségű. E csoport fiataljainak társadalmi háttere tökéletesen kimeríti a Zinnecker-féle középosztály kulturális osztályfrakciójának a leírását, akik a legfontosabbnak a továbbtanulást tartják, mint az iskolai bizonyítványok, tehát az intézményesített kulturális tőke megszerzésének jövőstratégiáját, amely segítségével szüleik társadalmi rétegébe be tudnak integrálódni.
Munkahely, elhelyezkedés, megfelelő (jó, jobb) munkahely, szakmai sikerek:
Az átlagnál kissé fiatalabb, 23 és fél év körüliek, magyarok által kisebb arányban lakott (átlagban 35%-ban magyarlakta) településeken élnek, gyenge anyagi helyzetű, átlagos iskolai végzettségű fiatalok, akiknek szülei az átlagnál alacsonyabb iskolai végzettségűek. Az alsó rétegek ifjúságának az 1980-as években Nyugaton is megfigyelt, tipikus stratégiája, ami az iskolai ifjúsági korszak az átlaghoz képest korábbi lezárása után a munkaerőpiacra való bekerülést tűzik ki célnak (lásd Zinneker 1993a:11–12).
Külföldi munkavállalás (beleértve a magyarországit is):
Az átlagnál kissé fiatalabb, 23 és fél év körüli inkább fiúk (60%), átlagosan a leggyengébb anyagi helyzetűek, az átlagnál alacsonyabb iskolai végzettségűek, akiknek a szülei a legalacsonyabb szintű iskolai végzettséggel rendelkeznek az összes profil közül.
Önálló életvitel:
Átlagos korú, átlagosan az egyik legjobb anyagi helyzetű, a legmagasabb iskolázottságú, az átlagosnál kissé magasabb iskolai végzettségű szülők. Az elit egyik csoportjának a gyermekeinek stratégiáját jelöli, akik az „önálló életvitel” által olyan jövedelmet szeretnének megvalósítani, amellyel a szülői háttértől függetlenedni tudnak, beleértve, a lakást, autót, utazási, szórakozási lehetőségeket is.
Autó, új autó, utazás:
Az átlagnál valamivel fiatalabb és jobb anyagi helyzettel rendelkező családból származó, átlagos iskolázottságú és szülői iskolázottságú fiatalok.
A többi magyarlakta régió sajátosságai, a fenti jövőterveket választó profiloktól való eltérései a következők:
A Székelyföldön értelemszerűen a magyarok aránya szerint nincsenek szignifikáns eltérések, hiszen a régióban a magyarok aránya 80–90% között mozog. A munkahely, jobb munkahely megszerzésére fiatalabb korban gondolnak, mint Belső-Erdélyben. A külföldi munkavállalást választók átlagos iskolai végzettségűek, és a szüleik is azok, de abszolút mércével mérve ugyanolyan végzettségűek, mint a belső-erdélyiek, csupáncsak Székelyföldön az átlagos iskolázottsági szint alacsonyabb az Erdély többi részén élő magyar fiatalokénál. Az önálló életvitelt nem csupán a legjobb anyagi helyzetű és iskolázottságú fiatalok választják, ám határozottan a városokban élő fiatalok opciója ez. Az autót, utazást a legalacsonyabb iskolai végzettségű szülők gyermekei választották.
A Felvidéken a magyar fiatalok körében a település lakosságának lélekszáma nem szignifikáns a jövőtervek választását illetően. A vállalkozást tervezők az áltagnál fiatalabbak, és bár inkább fiúk, arányuk 65%, tehát kiegyensúlyozottabb, mint Erdélyben. A családalapítást, gyermekvállalást megjelölők 70%-ban nők, átlagos vagy annál rosszabb anyagi helyzetűek. Továbbtanulni az átlagosan legjobb anyagi helyzetben levő fiatalok szeretnének, külföldi munkavállalásra pedig az átlagnál kissé magasabb iskolázottságú és átlagos anyagi helyzetű fiatalok szeretnének. A kivándorlás inkább a középosztályi fiatalok jövőstratégiájának része, és nem a leghátrányosabb helyzetűek menekülési stratégiája, mint Erdélyben megfigyelhettük. Az önálló életvitel nem annyira az elit, hanem az átlagnál csak kissé jobb anyagi helyzetű fiatalok jövőterve. Autóvásárlásra, utazásra az átlagnál idősebb korú, ám szegényebb fiatal fiúk gondolnak.
A vajdasági magyar fiatalok jövőterveinek megválasztásában a település mérete és a magyarok aránya a településen nem szignifikáns. Az anyagi helyzet a személygépkocsi korával és márkájával súlyzott értékei szerint mért különbségek csak enyhén szignifikánsak (95%-os szignifikancia szinten), véleményünk szerint azért, mert az utóbbi évek Szerbiájában megromlott életszínvonal és gazdasági helyzet feltételei között mára kialakult anyagi és jövedelmi különbségek nem tükröződnek megfelelően a hosszabb ideje felhalmozható tartós használati cikkek és vagyontárgyak számában, tehát nem annyira a mai, hanem egy régebbi rétegződést tükröznek. A vállalkozni szándékozó fiatalok átlagos iskolai végzettségűek, ezt a célt Belső-Erdélyben átlagosan valamivel magasabb iskolázottsággal rendelkezők választották. Továbbtanulni az átlagos és annál némiképp alacsonyabb anyagi helyzetben élők szeretnének, ám e családok mai jövedelmi viszonyai lehetnek átlag felettiek is. A többi sajátosságok is az anyagi helyzettel kapcsolatosak, ám mivel ez Szerbia esetében, mint jeleztük, ezzel a mérési móddal nem teljesen a mai állapotokat mutatják, nincs értelme tovább részletezni.
A tanuló fiatalok jövőtervei és a társadalmi háttér
A tanuló fiatalok jövőterveiket tekintve viszonylag homogénebbnek tűnnek a társadalmi háttérváltozók szerint. Az eltérések alapvetően az életkortól és az iskolázottságtól függnek, kisebb mértékben az anyagi helyzettől. A fiatalabbak (20 év alattiak) körében a jobb anyagi helyzetben levők inkább a továbbtanulást, a szegényebbek pedig inkább a külföldi munkavállalást választanák a belső-erdélyiek körében. Más régiókban vannak némi eltérések, ám a jövőtervek részletes tárgyalását inkább a tanulmányaikat befejezettek körében tartottuk érdemesnek, mivel náluk a társadalmi hatások komplexebben érvényesülnek.
Hogyan ítélik meg a fiatalok a személyes élettervek megvalósulási esélyét? Belső-Erdélyben a legnagyobb esélyt a családalapításra, gyermekvállalásra vonatkozó terveknek tulajdonítottak, sorrendben a vállalkozás indítását tervezők következnek, leginkább pesszimisták pedig a lakásvásárlást, a munkahelyszerzést és az önálló életvitelt tervezők. Ám az eltérések, bár szignifikánsak, nem nagyok. A székelyföldi, a felvidéki, a vajdasági és a kárpátaljai magyar fiatalok is hasonlóan látják jövőterveik megvalósulási esélyét, ám azzal a különbséggel, hogy a továbbtanulni tervezők is az optimistábbak élvonalához tartoznak. Az erdélyi román, a felvidéki mindkét nemzetiséghez tartozó, valamint a kárpátaljai magyar fiatalok körében a külföldön munkát vállalni szándékozók is a bizakodók élvonalához tartoznak. A kárpátukrán fiatalok viszont éppen hogy a pesszimista jövőtervek közé sorolják a külföldi munkavállalást, ami érthető az EU 2001. évi Ukrajnát érintő bővítési és vízumperspektívái kontextusában.
7. táblázat. Hogyan ítéli meg általában személyes életterveinek megvalósulási esélyét? (Magyar alminták válaszainak átlagértékei)
8. táblázat. Hogyan ítéli meg általában személyes életterveinek megvalósulási esélyét? (Többségi alminták válaszainak átlagértékei)
Életesemények bekövetkezése és az ifjúsági életszakasz
A jövőtervezés prioritásainak feltérképezése után rátérünk a fiatalok életeseményeinek tanulmányozására. A gyermekkorból a felnőttkorba való átmenetet több életesemény megélése tölti ki. Ezek az életesemények a fiatalok önállósodásának fázisaihoz, a demográfiai életesemények bekövetkezéséhez kapcsolódnak tág értelemben, mint a párkapcsolatok létesítése, az első szerelem, az első szexuális tapasztalat, az (első) házasságkötés vagy az együttélés elkezdése egy stabil partnerrel, az első gyermek vállalása stb.
Mindezek az életesemények a 15–29 éves életszakasz idején következnek be a legtöbb esetben. Azt, hogy a fiatalok hány éves korukban élik meg ezeket az eseményeket az ifjúsági korszakváltás komplexebb témakörébe illeszthetjük. Az ifjúsági életszakasz Nyugat-Euróbában az utóbbi negyedszázadban lényegesen meghoszszabbodott, amelynek több összetevője van, ezek közül az elemzők kiemelik az iskolai ifjúsági korszak meghosszabbodását, a társadalmi reprodukció megváltozását, illetve az iskolai tudás felértékelődését. A fiatalokat közvetlenül ellenőrző intézményeket (család, munkahely) a közvetett ellenőrző intézmények váltják fel, mint a média, a fogyasztói ipar vagy legalább is a hangsúlyok áttevődnek. (lásd Gábor 1996:13).
Egy másik fontos összetevője a korszakváltásnak az első házasságkötési életkor meghosszabbodása és a szülők életkora az első gyermek vállalásakor. A népességtudományi szakirodalomban D. J. van de Kaa nevéhez fűződő második demográfiai átmenet néven foglalják össze ezeket a változásokat, amelyeknek a lényege a következő: 1. a házasság „aranykorát” az „együttélés hajnala” váltja fel; 2. a gyermekközpontú családmodell átalakul, és a központba maga a párkapcsolat kerül; 3. a megelőző fogamzásgátlás helyét az önmegvalósító fogamzásgátlás veszi át; 4. az egységes családmodell pluralizálódik, több családmodell él együtt elfogadottan a társadalomban. Az átalakulási folyamat kezdetét Nyugat-Európában átlagosan 1965-re tehetjük (Van de Kaa, 1987).
Ezek a változások kihatnak a házasságkötéssel, gyermekvállalással és a szexuális élettel kapcsolatos értékek átalakulására. Van de Kaa összefüggésbe hozza az átalakulást az Inglehardt által meghatározott materiális értékekről a posztmateriális értékekre való áttéréssel is. A termékenységi ráták a helyettesítési érték alá sülyednek, a fiatalok (első) házasságkötési életkora későbbre tevődik, a szexuális kapcsolatok elfogadott módon nem elsősorban a gyermeknemzésre korlátozódnak, hanem inkább az önmegvalósítás, a párközpontúság megélését szolgálják. Az első szexuális élmények viszont egyre fiatalabb korra tevődnek át, miközben az első gyermek vállalásának életkora mindkét nem esetében későbbre, a 30 éves kor irányába tolódnak ki (a két nem közötti eltérés fennmarad). Megnövekedik a házasságon kívüli gyermekvállalás, és az együttélések a házasságkötés helyettesítő intézményeivé válnak. Ám ezek a folyamatok a különböző európai országokban nem egyszerre és különböző intenzitással mentek végbe. Kelet-Közép-Európában pedig a kommunista diktatúrák korszerűtlen szemléletű népességpolitikája nem támogatta ezeknek a folyamatoknak a kibontakozását. Emellett a családtervezés hátterében olyan társadalmi változások állnak, amelyek túlnyomóan a keleti blokk országaiban csak 1990 után érvényesültek erőteljesebben, mint az oktatás tömegesedése, a korszerű családtervezési kultúra megismerése és interiorizálása, a posztmateriális értékrend dominánssá válása stb. 1990-től kezdve a legtöbb kelet-közép-európai országban a családhoz kapcsolódó demográfiai események gyorsan kezdtek változni. Különösen a termékenység kezdett el csökkenni, és ez gyorsabban történt, mint az 1970-es évek Nyugat-Európájában. Emellett az első házasságkötési kor és az első gyermek vállalása is későbbre tolódott: 1970 és 1984 között a nők életkora az első házasságkötéskor Svédországban 27,3, NSZK-ban 24,4, Franciaországban 23,9 év, míg Csehszlovákiában 21,1, és a többi keleti országban is 21–22 év között mozgott. Hasonló eltérések voltak a nők átlagéletkorában az első gyermek születésekor. J. Rychtarikova elemezte, hogy a második demográfiai átmenet elmélete menynyire tekinthető univerzálisnak, illetve hol lehet meghúzni a vonalat az átmenet és a válság között az 1990-es évek közép-európai posztkommunista országaiban. Következtetése szerint a változások inkább utalnak krízismagatartásra, mint tudatos (érték)választásra (Rychtarikova 2001). Az eddigi kutatásaim alapján csak részben értek egyet e következtetéssel, miszerint a változásban az értékválasztások nagyobb szerepet játszanak összességében, mint a gazdasági átmenet költségei okozta válság (Veres 2003a).
A Mozaik 2001 kutatás ifjúsági almintái jó alkalmat adnak arra, hogy a fenti életesemények bekövetkezésének átlagos korát megvizsgáljuk több ország magyar és többségi fiataljai körében. Az életesemények tervezésének időpontja és sorrendje a mögöttük meghúzódó értékek feltárására is lehetőséget ad. Ám a fiatalok különböző korévekhez tartoznak, ezért egyesek körében az események jó része bekövetkezett, mások körében ezután következik. Ezért a mintáinkat külön kellett választanunk aszerint, hogy az egyes életesemények bekövetkeztek-e vagy sem. A fiatalok egy része azt válaszolta, hogy vele „soha” nem fog megtörténni egy életesemény. Szexuális tapasztalatokkal legnagyobb arányban a felvidéki magyarok rendelkeznek (90%), a kárpátaljaiak körében a régiók közül a legkevesebben vannak (76–77%). Az állandó partnerrel való együttélés lehetőségét ugyancsak legtöbben a kárpátaljaiak közül utasítják vissza (13, illetve 8 %-ban), a vajdaságiak körében pedig a legkevésbé (1–2%). A házasságkötés elvi elutasításában a régiók között, bár kicsik a különbségek, ugyancsak a kárpátaljaiak vannak a legkevesebben, 1 % körül, míg a Felvidéken ezek aránya 5%, a többi magyar fiatalok körében 2–3%, a többségi román és szerb fiataloknál 1–2% körül mozog.
A már házasságot kötöttek, illetve gyermekkel rendelkezők aránya ugyancsak Kárpátalján a legnagyobb (45, illetve 39%) de a felvidékiek is elég közel állanak hozzájuk. Ebből a szempontból a vajdaságiak körében kötöttek a legkevesebben házasságot (31%), illetve vállaltak gyermeket (26%). Mindezek a különbségek két tendencia érvényesülését mutatják: egyrészt az ifjúsági korszakváltás, illetve a második demográfiai átmenettel járó átalakulások közötti nem túl nagy, de azért érzékelhető különbségek vannak az egyes országok között. A legelőrehaladottabbak az átalakulásban a felvidékiek, őket követik a vajdaságiak és az erdélyiek. A székelyföldi magyarok jól elkülönülnek a belső-erdélyi magyaroktól, de még az erdélyi románoktól is, és a kárpátaljaiakhoz közelednek a családtervezéshez kapcsolódó életeseményeket illetően. Kivétel a szexuális élethez való viszonyulás, amelyben inkább a többi erdélyihez, és nem annyira a kárpátaljaiakhoz hasonlíthatók. A kérdésfelvetésre pontosabb választ adhatunk, ha megvizsgáljuk, hogy ezek az életesemények hány éves korban következtek be, illetve mikorra tervezik őket.
Azok körében, akik már átestek a fenti életeseményeken, régiónként legtöbb egy éves eltérések figyelhetők meg átlagosan az esetek többségében. Az önálló szórakozás 15 éves kortól (vajdasági szláv) 16,3 éves átlagéletkor (ukrán) körül kezdődik el. Először nagyon szerelmesek átlagban 16 éves koruk után lesznek a fiatalok, a régiók közötti különbségek bár szignifikánsak, igen kicsik, egy éven aluliak átlagban. Az első szexuális tapasztalatokban legkorábban a vajdasági (16,8) és a felvidéki magyar fiatalok (17) részesültek, legkésőbb, közel egy évvel később az erdélyi magyar fiatalok (17,8). A nemzetiségi különbségek régiókon belül nem szignifikánsak. Először komoly párkapcsolatot (barátot/ barátnőt) a vajdasági szerb (szláv) fiatalok létesítettek a legkorábban, átlagban 14 és fél éves korban, ám ez messze megelőzi az összes többi régió fiataljait, ezért azt tekintjük irányadónak, hogy ez az életesemény a Kárpát-medence Magyarországon kívüli részein inkább 17 éves kor után következik be, legkorábban a Délvidéken, legkésőbb a Felvidéken és Erdélyben. Állandó partnerrel való együttélés 20,5–22 éves kor között kezdődik átlagosan mindegyik régióban, a kis, de szignifikáns régiónkénti eltéréseket az alábbi táblázatból olvashatjuk ki. Az első házasságkötési kor Kárpátalján 21 év körül, a Vajdaságban, a belső-erdélyi magyar és a felvidéki szlovák fiataloknál 22 év körül van átlagban, máshol 21–22 év között mozog. A régiók közötti eltérések nyilvánvalóvá teszik azokat a régiók közötti különbségeket a társadalmi és értékrendbeli változások fázisaiban, amelyeket már az előbb jeleztünk: a kárpátaljai fiatalok körében a tradicionális életvitel és családmodell inkább jellemző, mint a felvidéken vagy a vajdaságban, míg az erdélyi alminták fiataljai a kettő között helyezkednek el, esetenként a tradicionálisabb, máskor a posztmodernebb felfogásból levezethető magatartásokhoz állnak közelebb, ez utóbbihoz különösen a belső-erdélyi magyarok, aki jelentős részben nagy és közepes városokban élnek és magasabb iskolázottságú szülői háttérrel rendelkeznek.
9. táblázat. A párkapcsolatok fejlődéséhez kapcsolódóan bekövetkezett életesemények átalgos életkora (Hány éves korban történt meg?)
N – érvényes válaszok száma az almintában
Az eltérések mind legalább p=0,0001 szinten szignifikánsak.
A továbbiakban megvizsgáljuk, hogy azokat az életeseményeket, amelyek még a fiatalok többsége körében nem következtek be, milyen életkorra tervezik.
10. táblázat. A fiatalok önállósodásának, életpályájának tervezése. (Hány éves korában fog megtörténni?)
Talán az iskolából való kikerülés tervezett átlagos életkora mint iskolai ifjúsági életszakasz hossza igen lényeges mutatója, s leginkább az mutatja ifjúsági korszakváltás folyamatának fázisát az egyes régiókban: a kárpátaljai ukrán fiatalok 19,2, az ottani magyar fiatalok 21,7 éves korban, a székelyek 22 éves, a felvidékiek 22,5, míg a belső-erdélyi és a vajdasági fiatalok 23 éves kor körül vagy a fölött lépnek ki átlagban az iskolai ifjúsági korszakból. A különbség a két szélső csoport között igen nagy, több mint négy év, ami egy főiskola elvégzésére is elegendő. A magyar fiatalok között kevesebb, két év a különbség. Azt mondhatjuk, hogy az oktatás expanziója az ifjúsági életforma átalakításában a Vajdaságban és Erdélyben a legjelentősebb, Kárpátalján pedig a leggyengébb, ám az ottani magyar fiatalok a kulturális hatások következtében jó két évvel tovább terveznek tanulni átlagosan a többségi társaiknál, ami középtávon jobb munkaerőpiaci pozíciókat jelenthet számukra (ám nem minden esetben a szülőföldjükön). Az első szakmai végzettséget mindegyik régióban 22–23 éves kor között szeretnék megszerezni a fiatalok. A szülői családtól való anyagi önállósodás, illetve a teljes állásban való munkavégzés időzítése ugyancsak elég hasonló mindegyik régióban, ezt átlagban a 24 éves kor körül tervezik.
A fiatalok családtervezésre vonatkozó elképzelései nemenként szignifikánsan különböznek.
Általában a fiúk több mint egy évvel később vállalkoznának állandó partnerrel való együttélésre, házasságkötésre vagy gyerekvállalásra, mint a lányok. Az együttélés elkezdésére várhatóan a kárpátaljai lányok vállalkoznak a legkorábban, átlagosan 22,9 évesen az ukrán, illetve 23,4 évesen a magyar lányok. Erdélyben 24 éves kor körül, a Vajdaságban 25 éves kor körül kezdenék el az együttélést a lányok, a fiúk mindenhol egy, egy és fél évvel később vállalkoznának erre. A házasságkötésre átlagosan még később vállalkoznának a fiatalok, ám a kárpátaljai magyar lányok 23,4 éves korban már vállalkoznának, a többi régióban ez 25 éves kor utánra tervezett, a szlovák lányok azok, akik a legkésőbbre, 27 év utánra kitolnák a férjhezmenetelt. A fiúk mindenhol 27 éves kor körül vagy az után tervezik a házasságkötést, kivéve az ukrán fiúkat, akik átlagban már 25,4 éves korban hajlandók. A tradicionálisabb régiókban, mint Kárpátalja, még három év is lehet a fiúk és a lányok közötti áltagos eltérés a házasságkötés várható életkora között, míg a „modernebb” gondolkozású, nagy arányban a fővárosban (Pozsonyban) élő szlovák fiatalok között még fél éves eltérés sincs. Az első gyermek vállalása a lányok körében 26, a fiúknál 27 éves kor után várható, minden régióban az átlagértékek a várható házasságkötési életkort követik, annál néhány hónappal későbbre tehetők.
11. táblázat. A családtervezés életeseményei, átlagos életkorok. (Hány éves korában fog megtörténni?)
A továbbiakban megvizsgáltuk, hogy a fiatalok családi-származási háttere hogyan befolyásolja a házasságkötés és az első gyermek vállalásának várható életkorát. A két változó közül csupán a házasságkötési kor variációit vizsgáltuk meg a társadalmi háttérváltozók alapján, mert igen hasonlóan viselkednek, erős korreláció van közöttük (r=0,82). Az elemzés eredményeként az alábbi regressziós együtthatókhoz jutottunk:
A fiúkkal végzett regressziós modellekben kevesebb változó játszik szerepet, mint a lányok esetében, így eredményeiket nem ismertetjük külön-külön.
A lányok esetében legerősebb hatása az életkornak van, ez a változó minden régióban 0,6-nál nagyobb Beta-együtthatóval szerepel, és pozitív értékekkel, ami arra utal, hogy minél idősebbek a válaszolók, annál magasabb életkort jelöltek meg az első házasságkötés céljából. Ebben a formában az életkori hatás mint egyéni tényező jelenik meg, hiszen érthetően a jelenlegi életkoruknál alacsonyabb kort nem jelölhetnek meg a házasságkötés éveként. Ám a válaszok azt is mutatják, hogy a legfiatalabbak, a 15–19 évesek átlagban a legkisebb első házasságkötési kort jelölik meg. Ám a dél-szlovákiai szlovákok körében, akikről tudjuk, hogy a településszerkezetből adódóan a leginkább urbánus, jó társadalmi hátterű, magas iskolázottságú csoport, ott már érvényesül a 15–19 éves korúak körében az ifjúsági életszakasz meghosszabbodásának a hatása a jövőtervezésben is: az első házasságkötési kor későbbre, 27 éves kor körülire való tervezése átlagosan, ami a 20–24 évesek tervéhez is közel áll. Az első gyermek vállalásának átlagos tervezett életkora pedig csupán a szlovákoknál egyezik meg a két fiatalabb korosztály körében (27,3 év), ami magasabb, mint a többi almintában. Legközelebb a románok és a felvidéki magyarok állnak a szlovákokhoz, a 15–19 évesek körében várhatóan 26,4 éves átlagéletkorral az első gyermek születésekor. Az iskolázottság hatása az előbbinél jóval gyengébb, annak, hogy még tanulnak vagy sem igen jelentős a hatása, különösen Székelyföldön (B=0,409). A Vajdaságban a település lélekszáma, illetve Kárpátalján a magyarok aránya a településen fejt ki némi hatást. Belső-Erdélyben és a Felvidéken pedig az anyagi helyzetnek is van hatása a házasságkötési életkorra, valószínűleg azért, mert itt a legnagyobb az anyagi-gazdasági differenciálódás mértéke a társadalmi térben.
12. táblázat. Lineáris regressziós modell 15–29 éves nőkre (magyar alminták)
Függő változó: hány éves korában tervezi házasságot kötni;
Független változók: életkor, elvégzett iskolai osztályok száma, apa*/ anya** elvégzett iskolai éveinek száma, tanul (1 – igen, 0 – nem), a lakhely településének lélekszáma, magyarok aránya, anyagi helyzet (használati cikkek száma súlyozva);
p – a Beta-együtthatók szignifikancia szintje
Láthatjuk, hogy a társadalmi-származási tényezők jelentős mértékben meghatározzák a családtervezés időzítését. Az életkor hatása mögött is felfedezhetjük a társadalmi háttérhatást, ami azonban nem a régiókon belül, hanem a régiók között figyelhető meg. Az első házasságkötés, illetve az első gyermekvállalás kora tekintetében, bár látszólag ugyanazon régió etnikumai között is eltérések vannak, valójában a 15–19 évesek körében csak a Felvidéken szignifikáns a különbség (T-próbával p=0,001), de itt az adott régió fiataljainak települési szerkezetbeli eltéréseire vezethetők vissza. Ám a többségi fiatalok számára ezek a régiók az ország fejlettebb részét alkotják, a teljes országos többségi minták és a kisebbség társadalomszerkezete között már kisebbek lennének vagy esetenként eltűnnének a különbségek. Szlovákiában Pozsonyt a dél-szlovákiai szlovákokkal közösen vizsgálva elmondhatjuk, hogy jobb társadalmi háttérrel rendelkeznek az itt élő szlovák fiatalok, mint a teljes Szlovákia fiatalsága, a szegényebb keleti és északi vidékekkel együtt. A társadalmi konkurenciaharcban azonban Dél- és Észak-Szlovákia nem különül el, hiszen Pozsony az egész ország fővárosa, és viszonylag kis országról van szó, különösen északi-déli irányban. Ha Magyarországon kiválasztanánk Budapestet egy hozzá kapcsolódó kisebb régióval (Észak-Magyarország vagy ilyesmi), akkor ebben a régióban a főváros ifjúsága akár 50%-os arányt képezne a mintán belül, így az attitűdök tekintetében is „modernebbek” vagy „posztmodernebbek” lennének a fiatalok a családtervezés tekintetében is, mint az országos átlag fiataljai.
A kivándorlás mint jövőstratégia
A jövőtervek egy sajátos vonatkozása, hogy a fiatalok jövőjüket szülőföldjükön vagy máshol képzelik el. A jövőtervek között szerepelt ugyan az előbbi részben a külföldi munkavállalás, mégis, az ott felsorolt alternatívák kontextusában, viszonylag kevesen választották a kivándorlást mint célt. A külföldi munkavállalást inkább mint eszközt tételezhetjük a további célok eléréséhez, és mint kényszerpályát azon fiatalok számára, akik országukban nem tudják életcéljaikat megvalósítani az elvárásaik szintjén.
Arra a kérdésre, hogy tervez-e külföldön munkát vállalni, a különböző régiókban az alábbi válaszokat adták:
4. ábra. Tervezi-e, hogy a jövőben külföldön vállal munkát?
A legerősebb a külföldi munkavállalási szándék Erdélyben, és azon belül is az erdélyi románok, illetve a belső-erdélyi magyar fiatalok körében, akik többsége tervez külföldön dolgozni, ami elgondolkodtató. Bár a románoknak még erősebb a kivándorlási szándékuk, ezek megvalósításának lehetősége nagyobb a magyarok számára, így a tényleges kivándorlást illetően a mérleg a magyarok „javára” billen el. Székelyföldön Erdély többi részéhez viszonyítva mérsékeltebb a külföldi munkavállalási kedv, 33%-os, ám ez az arány is magasnak számít. A Felvidéken mind a magyarok, mind pedig a szlovákok körében a külföldi munkavállalási szándék hasonló mértékű, 35% körüli. Kárpátalján pedig mindkét etnikum esetében 40%-os. A Vajdaságban a legkisebb a kivándorlási szándék, és különösen alacsony a szerbek körében, feltehetően mert nincs nagy realitása eljutni más országokba, hiszen ők magyarul nem beszélnek, az EU-országokba pedig vízumra van szükségük.
A fiatalok munkaerőpiaci pozíciója igen jelentős szerepet játszik a kivándorlási szándékok artikulálásában. Mindegyik régióban rendszerint a tanuló fiatalok szeretnének nagyobb arányban munkát vállalni külföldön.
A kivándorolni szándékozók társadalmi-származási hátterét Anova-teszttel elemeztük, a már ismertetett mennyiségi változókkal számolt átlagértékek alapján.
13. táblázat. A társadalmi háttérváltozók átlagértékei a külföldi munkavállalás tervezése szerint
Az eltérések szignifikánsak: * p=0,05–0,01, **p=0,001, ***p=0,0001. A *-gal nem jelölt eltérések a kivándorolni tervezők és nem tervezők átlagértékei között nem szignifikánsak.
A kivándorolni szándékozók társadalmi profilját régiónként az alábbi módon jellemezhetjük.
A kivándorolni szándékozó belső erdélyi magyarok az átlagnál kissé jobb anyag helyzetű, közepes és nagyvárosokban élő fiatalok, ezeken a településeken kisebb arányban élnek a magyarok, mint átlagosan (a sajátos belső-erdélyi településszerkezet következtében).
Az erdélyi románok körében a kivándorolni szándékozók inkább az átlagnál alacsonyabb iskolai végzettségűek, és inkább a magyarok által kisebb arányban lakott településekről vándorolnak ki, akárcsak a magyarok.
Székelyföldről azok a fiatalok terveznek külföldön dolgozni, akik magasabb iskolázottsági hátterű családból jönnek (apa elvégzett osztályainak átlaga a teljes átlagnál 0,6 évvel magasabb), nagyobb arányban a városokból, ahol átlagosan valamivel nagyobb a románok aránya, mint a falvakban (ám ebben a régióban e tényezőnek nincs jelentősége, hiszen a magyarok aránya a városokban is átlagosan 91%).
A Felvidékről azok a magyar fiatalok szeretnének külföldön dolgozni, akiknek az apja az átlagosnál magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik, az átlagnál jobb anyagi helyzetű családból származnak és inkább a nagyobb lélekszámú településeken, azaz városokban élnek.
A szlovákok közül a magyarokhoz hasonlóan azok vándorolnának el inkább, akiknek jó családi háttere van és városokban élnek.
A kárpátaljaiak körében minden réteget érint a kivándorlási szándék, csupán az ukránok esetében szignifikáns a település lélekszáma szerinti eltérés, a nagyobb településekről mennének inkább el. A Vajdaságban is a magasabb kulturális háttérrel rendelkező magyarok mennének el, de a többi változó szerinti eltérések nem szignifikánsak.
A válaszok a régiókat két csoportra osztják. Az egyik csoportot a kárpátaljaiak képezik, ahol a potenciális külföldi munkavállalók körét nem lehet jól elkülöníteni a társadalmi háttér függvényében. A többi régiókban, a vajdasági szerbeket leszámítva – akik közül kevés menne el – a jobb társadalmi háttérrel rendelkezők közül az átlagnál nagyobb arányban terveznek külföldön munkát vállalni. Ennek az a fő oka, hogy ők azok, akiknek az elvárásszintjük magasabb, és az otthoni életkörülmények ezt rövidtávon nem tudják számukra biztosítani.
A külföldi munkavállalás célországai között a határon túli magyarok körében Magyarország érthető okokból kiemelt helyen van. A többségi fiatalok közül csupán a kárpátukránok esetében kerül első helyre Magyarország, feltehetően mert más országba nem sok esélyük van eljutni, a többi országban 10%-nál kevesebben szeretnének Magyarországon dolgozni a többsági fiatalok. A kárpátaljai magyarok szinte kizárólag Magyarországot jelölték meg célországként, őket követik a székelyföldi fiatalok, akik majdnem 80%-ban Magyarországon szeretnének dolgozni. őket követik a belső-erdélyi magyar fiatalok 63%-kal, a vajdasági magyarok 58%-kal. A felvidéki magyaroknak még 30%-a sem akar Magyarországra jönni. A célországok megválasztása jól tükrözi a különböző régiók életszínvonalát: minél közelebb áll a magyarországihoz, annál kisebb arányban szeretnének Magyarországon dolgozni, és annál többen jelölik meg az Európai Uniót vagy más kontinenst.
A célországok megválasztása nem csupán az otthoni életszínvonalat, hanem az általános versenyképes szaktudás színvonalát is mutatja. A társadalmi-származási háttérváltozók segítségével kimutatható, hogy a régiókon belül, a Vajdaságot leszámítva azok jelölték meg Magyarországot mint potenciális célországot, akik az átlaghoz képest alacsonyabb iskolázottságú és szerényebb anyagi helyzetű családi háttérrel rendelkeznek. Természetesen ezek a háttértényezők összekapcsolódnak a településtípussal is, ugyanis a hátrányosabb helyzetű fiatalok nagyobb arányban élnek a rurális térségekben, ahol a magyarok aránya nagyobb, mint a közepes és nagyobb városokban. Ezek a tényezők pedig közvetve azt is jelzik, hogy az idegennyelv-ismeret hiánya is hozzájárul, hogy Magyarországot jelöljék meg potenciális országként.
14. táblázat. Mely országban tervezi (elsősorban), hogy munkát vállal? (A kivándorlási szándékkal rendelkezők válaszai százalékban)
Aszerint, hogy tanulnak-e még a fiatalok nincsenek szignifikáns eltérések a célország megválasztásában. Ehhez hasonlóan az életmóddal való elégedettségnek sincs szerepe az országválasztásban.
5. ábra. Mennyi időre vállalna munkát Magyarországon?
Arra a kérdésre, hogy mennyi időre szeretne munkát vállalni Magyarországon, a többségük több mint egy évre vagy hosszabb időre menne el a szülőföldjéről. A kárpátaljaiak és a felvidéki magyarok közel 30%-a mindig Magyarországon szeretne dolgozni, ám a felvidékiek kisebb része jönne Magyarországra dolgozni, így esetükben ez a teljes potenciális külföldi munkavállalók körén belül nem jelentős arány. A rövid, fél éves vagy kevesebb időre munkát vállalók aránya Erdélyben és Kárpátalján számottevő, ezek a szezonmunkások köréből kerülnek ki.
Következtetések
A Kárpát-medence magyar kisebbségi fiataljainak, valamint a velük egy régióban élő többségi fiatalok jövőtervezését egyrészt a régió általános társadalmi-gazdasági állapota, másrészt pedig a régión belüli társadalmi réteghelyzet határozza meg. A jobb helyzetben levő régiók fiataljai körében – legyenek azok magyarok vagy többségiek – megfigyelhetjük az ifjúsági életszakasz meghosszabbodásának jeleit, az iskolai ifjúsági életszakasz meghosszabbodását és az oktatás expanzióját. E változások a Van de Kaa-féle második demográfiai átmenet hátterét képező posztmateriális értékrend elterjedését is elősegítik. Ezek az eredmények megerősítik azt a megállapítást, hogy a kelet-közép-európai változások a gyermekvállalásban és a családtervezés, a házasságkötési életkor kitolódásában nem elsősorban a rendszerváltás veszteséges régióiban, hanem éppen a fejlettebb, nyereségesebb régiókban figyelhetők meg (almintáink közül leginkább a dél-szlovákiai többségi fiataloknál, akiknek nagy része a prosperáló Pozsonyban és környékén él).
A régiókon belüli társadalmi-származási háttér is igen jelentősen artikulálja a jövőstratégiákat. Különösen az urbanizáltabb régiókban – mint Belső-Erdély, Felvidék és Vajdaság – figyelhető jelentősebb differenciálódás a társadalmi háttér szerint. A jövőtervekhez sajátos társadalmi profillal rendelkező ifjúsági csoportokat soroltunk, amelyek bizonyos mértékig összecsengenek a Zinnecker-féle osztálypecifikus habitusokkal és ifjúsági ideológiákkal. A legjobb gazdasági és kulturális háttérrel rendelkező, „elit” fiatalok a gazdasági osztályfrakciókra jellemző vállalkozói, a kulturális osztályfrakciók, a továbbtanulást vagy az elvontabb önálló életvitelt választották, ami az ifjúsági életszakasz önállósodásának egy kifejeződése, és mint ilyen az ifjúsági korszakváltás folyamatának a kifejeződése. Székelyföldön és Kárpátalján e változások még gyengébben mutatkoznak, de a városi fiatalok körében megfigyelhetők ennek jelei.
A külföldi munkavállalási szándékok Erdélyben kiemelkedően magasak, aminek egyik fő oka, hogy a fiatalok jelentős része az oktatás expanziója és a családtervezéssel kapcsolatos attitűdök átalakulása mellett a korlátozott gazdasági kilátások között arra kényszerül, hogy máshol valósítsa meg a lehetőségekhez képest „ígényes” jövőterveit. Ez a kényszerítő erő minden régióban megfigyelhető, de eltérő mértékben, és a többségi fiatalokat is a helyi magyar fiatalokhoz hasonló mértékben sarkallja a kivándorlásra. Ám a külföldi munkavállalási lehetőségek a szomszédos Magyarországon a magyar fiatalok számára könnyebben megvalósíthatók, így az eddigi trendeknek megfelelően a magyarok közül többen kivándorolnak.
Jegyzetek
1. A szlovák almintában ilyen válaszlehetőség külön nem szerepelt, mivel számukra Magyarország nem kiemelt célország.
2. A – jel arra utal, hogy az illető kategóriában a megfelelő okciót nem választották.
Felhasznált irodalom
Bourdieu, P.: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Budapest, Gondolat, 1978.
Eyal–Szelényi–Townsley: Making Capitalism without Capitalists. London–New York, Verso Books, 2001.
Gábor K.: Társadalmi átalakulás és ifjúsági korszakváltás. In.: Ifjúságkutatás. Educatio füzetek, Budapest, OKI, 1996, 13–34. p.
Mozaik 2001. Szerk.: Szabó A.–Bauer B.–Laki L.–Nemeskéri I. Budapest, Nemzeti Ifjúságkutató Intézet, 2002.
Rychtarikova, J.: Második demográfiai átmenet zajlik Kelet-Európában? Régió, 2001/1. (Első kiadás: Is Eastern Europe Experiencing a Second Demographic Transition? Acta Universitatis Carolinae, No. 1, 19–44. p.)
Van de Kaa, D. J.: The 2nd Demographic Transition in Europe. Population Bulletin, vol. 42, No. 1, March, Hollandia, Population Reference Bureau, 1987.
Veres V.: Erdély természetes szaporodási folyamatai Európai kontextusban az ezredfordulón. Korunk, 1. szám, 2003a.
Veres V.: A társadalmi struktúra etnikai sajátosságai a posztszocialista Erdélyben. Erdélyi Társadalom, 1. szám, 2003b, Kolozsvár.
Zinneker, J.: A fiatalok a társadalmi osztályok terében. In.: Gábor Kálmán (szerk.): Civilizációs korszakváltás és ifjúság. Szeged, Szociológiai műhely, 1993a.
Zinnecker, J.: Gyermekkor, ifjúság és szociokulturális változások az NSZK-ban. In.: Gábor Kálmán (szerk): Civilizációs korszakváltás és ifjúság. Szeged, Szociológiai műhely, 1993b.