Vörös Ferenc: Családnévkutatások Szlovákiában (Bauko János)

Vö­rös Fe­renc: Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony, Kalligram, 2004, 592 p.

Az el­múlt hó­na­pok­ban egy új könyv lá­tott nap­vi­lá­got a Csal­ló­kö­zi Kis­könyv­tár so­ro­zat­ban. Szlo­vá­ki­ai vi­szony­lat­ban az el­ső olyan pub­li­ká­ci­ó­ról van szó, amely a csa­lád­ne­vek „éle­tét” az el­múlt év­szá­zad tük­ré­ben a tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel kí­sé­ri vé­gig, fel­hasz­nál­va a név­tan­ban be­vett mód­sze­re­ket. Vö­rös Fe­renc a név­tu­do­mány is­mert mű­ve­lő­je, je­len­leg ven­dég­ta­nár­ként dol­go­zik a nyit­rai Kon­stan­tín Egye­te­men.
A név­tu­do­mány­ban a csa­lád­ne­vek ku­ta­tá­sá­nak gaz­dag ha­gyo­má­nyai van­nak, de a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­te­rü­let név­anya­gá­val csak ke­ve­sen fog­lal­koz­tak be­ha­tó­an. A fel­vi­dé­ki csa­lád­ne­ve­ket el­ső­ként Kni­ez­sa Ist­ván elem­zi a nyelv­tu­do­mány szem­pont­jai sze­rint. A Fel­vi­dé­ki csa­lád­ne­vek c. dol­go­za­tát 1934-ben ír­ta, de nyom­ta­tás­ban csak a 2003-as év­ben je­lent meg a mű négy ré­geb­bi ta­nul­má­nyá­val együtt (Kniezsa Ist­ván: A ma­gyar és szlo­vák csa­lád­ne­vek rend­sze­re. In: Hely­név- és csa­lád­név­vizs­gá­la­tok. Szerk.: Kiss La­jos, Luci­dus Ki­adó, Bu­da­pest, 2003, 255–349. p.). A szer­ző a XVI–XVIII. szá­za­di gömöri, honti és ugoc­sai ös­­sze­írá­sok alap­ján vizs­gál­ta a ma­gyar, szlo­vák és kár­pát­uk­rán csa­lád­ne­vek rend­sze­rét. A név­anya­got ala­pos mor­fo­ló­gi­ai (alak­ta­ni) és eti­mo­ló­gi­ai (ere­det sze­rin­ti) elem­zés alá ve­ti. Több mint fél év­szá­za­dos „űr” után je­le­nik meg te­hát Vö­rös Fe­renc Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban c. mo­nog­rá­fi­á­ja, amely­ben négy fel­vi­dé­ki te­le­pü­lés csa­lád­ne­ve­i­nek szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai vizs­gá­la­tát vég­zi el. A két csal­ló­kö­zi (Balony, Diósförgepatony) és két Nyitra-vidéki (Kiscétény, Nagycétény) te­le­pü­lés száz­éves név­anya­gát föld­raj­zi, et­ni­kai, di­a­lek­to­ló­gi­ai, tár­sa­dal­mi, val­lá­si, eti­mo­ló­gi­ai, név­élet­ta­ni, név­gya­ko­ri­sá­gi, je­len­tés­ta­ni, szó­faj­ta­ni, mor­fo­ló­gi­ai szem­pont­ok sze­rint tár­gyal­ja. A ne­vek rend­sze­re­zé­sé­nél el­ső­sor­ban Haj­dú Mi­hály elem­zé­si szem­pont­ja­it kö­ve­ti, aki ki­tű­nő mo­nog­rá­fi­á­já­ban töb­bek kö­zött a ma­gyar csa­lád­név­ku­ta­tás ered­mé­nye­it is ös­­sze­fog­lal­ja (Haj­dú Mi­hály: Ál­ta­lá­nos és ma­gyar név­tan. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 2003, 732–875. p.).
A Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban c. mű szer­ke­ze­te át­te­kint­he­tő, ti­zen­egy na­gyobb fe­je­zet­re osz­lik, me­lyek szer­ve­sen kap­cso­lód­nak egy­más­hoz.
A szer­ző a Be­ve­ze­tés­ben fel­hív­ja az ol­va­só fi­gyel­mét ar­ra, hogy dol­go­za­ta hi­ány­pót­ló mun­ká­nak ké­szült, hi­szen ha­son­ló szem­lé­let­mó­dú vál­lal­ko­zás­sal nem ta­lál­koz­ha­tunk a szak­iro­da­lom­ban. A fe­je­zet vé­gén mint­egy elő­re­ve­tí­ti vizs­gá­la­tai ered­mé­nyét: „Az elem­zé­sek so­rán ar­ra a vég­ső kö­vet­kez­te­tés­re ju­tok, hogy a szlo­vák és a ma­gyar nyelv­kö­zös­ség, bár két kü­lön­bö­ző nyel­vet hasz­nál, bi­zo­nyos mér­té­kig még­is azo­nos név­kö­zös­sé­get al­kot” (10. o.).
Az Ál­ta­lá­nos kér­dé­sek c. fe­je­zet­ben (11–48. o.) a név­tu­do­mány el­mé­le­ti kér­dé­sei ke­rül­nek a kö­zép­pont­ba. Az egyes al­fe­je­ze­tek­ben a sze­mély­név­ku­ta­tás­ról, a név­szó­tá­rak­ról, a név­tan meg­szü­le­té­sé­ről és önál­ló­su­lá­sá­ról, a név­ku­ta­tás főbb mű­he­lye­i­ről, a név­vál­toz­ta­tás­ról, a név­vi­se­lés­ről és név­hasz­ná­lat­ról ol­vas­ha­tunk. A szer­ző át­te­kin­ti és ér­té­ke­li a név­ta­ni iro­da­lom­ban el­ért leg­fon­to­sabb ered­mé­nye­ket. Ki­eme­li, hogy a név­szó­tá­rak fon­tos sze­re­pet ját­szot­tak a ne­vek mind tel­je­sebb igé­nyű ös­­sze­gyűj­té­sé­ben. Vö­rös Fe­renc is gyak­ran idé­zi mun­ká­já­ban a szó­tá­ra­kat, leg­in­kább Káz­mér Mik­lós Ré­gi ma­gyar csa­lád­ne­vek szó­tá­ra. XIV–XVII. szá­zad (1993) és Milo­sa­va Knap­po­vá Pøí­jme­ní v sou­èas­né èeš­ti­nì (1992) c. mű­vét. Ap­ró­lé­ko­sab­ban tár­gyal­ja a név­vál­toz­ta­tás kér­dés­kö­rét. A ku­ta­tás so­rán a csa­lád­ne­vek­nek gyak­ran el­té­rő írás­kép­vál­to­za­tá­val ta­lál­ko­zott, me­lyek toll­hi­bá­ra vagy a ne­vek le­jegy­ző­i­nek el­té­rő is­ko­lá­zott­sá­gá­ra, nyelv­is­me­re­té­re utal­nak. Kü­lön fi­gyel­met szen­tel a név­át­írás he­lyes­írá­si sza­bá­lyo­zá­sá­nak mind a ma­gyar, mind a szlo­vák nyelv­ben, és a kér­dés­sel kap­cso­la­tos szlo­vák–ma­gyar vi­tá­nak, amely a tör­té­nel­mi csa­lád­ne­vek át­írá­sát érin­tet­te.
A Tör­té­nel­mi és szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai hát­tér­té­nye­zők c. rész­ben (49–75. o.) a XX. szá­zad­ban vég­be­me­nő tör­té­nel­mi sors­for­du­lók­ról, po­li­ti­kai kor­szak­ok­ról ír, me­lyek be­fo­lyá­sol­ták a (Cseh)szlovákiában élő ma­gyar­ság éle­tét és név­hasz­ná­la­tát. Át­te­kin­ti a ki­sebb­sé­ge­ket érin­tő jog­sza­bá­lyo­kat, név­tör­vé­nye­ket. A tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok a ne­vek le­jegy­zé­sé­ben is nyo­mot hagy­tak. Az anya­köny­ve­ket egé­szen 1921 vé­gé­ig ma­gya­rul ve­zet­ték. Ezek után meg­vál­to­zott a név­sor­rend és szlo­vák­ra for­dí­tot­ták a ke­reszt­ne­ve­ket. Az el­ső vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő évek­ben „a cseh hi­va­tal­no­ki in­vá­zió tény­éről az anya­köny­vek­be be­pil­lant­va is meg­győ­ződ­he­tünk, hi­szen a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság meg­szer­ve­ző­dé­sét kö­ve­tő­en a szlo­vák or­szág­rész­ben is a ke­reszt­ne­vek gya­kor­ta nem a szlo­vá­kos, ha­nem a cse­hes vál­to­za­tát jegy­zik be” (53. o.). A ko­ráb­ban ma­gya­rul be­jegy­zett csa­lád­ne­vek gyak­ran el­té­rő írás­mód­dal let­tek fel­tün­tet­ve. A ma­gyar csa­lád­ne­vek mel­lék­je­les írá­sa a jog­fosz­tott­ság éve­i­ben (1945–1948) tel­je­se­dett ki. A szo­ci­a­liz­mus idő­sza­ká­ban a bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um 1959. évi hir­det­mé­nye „a szü­lők ké­ré­sé­re le­he­tő­vé tet­te az anya­nyelv sza­bá­lya­i­nak meg­fe­le­lő név­ala­kok be­jegy­zé­sét, de az -ová név­kép­ző hasz­ná­la­tá­nak szi­go­ra to­vább­ra is élet­ben ma­radt. A szó­ban for­gó tör­vényt azon­ban nem hir­det­ték ki, így csak né­há­nyan – és azok is csak év­ti­ze­dek­kel ké­sőbb – tud­tak él­ni az ab­ban fel­kí­nált le­he­tő­sé­gek­kel” (61. o.). Az 1989-es bár­so­nyos for­ra­dal­mat kö­ve­tő­en a szü­lők egy­re több ma­gya­ros ala­kú ne­vet je­gyez­tet­tek be. Az 1994-es anya­köny­vek­ről szó­ló tör­vé­nyek sze­rint le­he­tő­vé vá­lik „a ko­ráb­ban kény­sze­rű­en szlo­vá­kul anya­köny­ve­zett ne­vek il­le­ték­men­tes hely­re­ál­lí­tá­sa, s a női ne­vek anya­köny­vi be­jegy­zé­sét -ová nél­kül is en­ge­dé­lyez­ték” (64. o.). A név­tör­vé­nyek szám­ba­vé­te­le után a szer­ző meg­ha­tá­roz­za a ki­sebb­sé­gi hely­zet és két­nyel­vű­ség tí­pu­sát, tár­gyal­ja a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság nyelv­hasz­ná­la­tát be­fo­lyá­so­ló té­nye­ző­ket. A két­nyel­vű­ség „je­len­tős ha­tás­sal van/le­het a név­vá­lasz­tás­ra, s így köz­ve­tet­ten az adott te­le­pü­lés név­anya­gá­nak ala­ku­lá­sá­ra is” (75. o.).
A ku­ta­tó­pont­ok c. ne­gye­dik fe­je­zet­ben (76–105. o.) meg­is­mer­jük a gyűj­tő­he­lyek ki­vá­lasz­tá­sá­nak el­vi szem­pont­ja­it. Balo­ny és Diós­förge­pa­to­ny a kom­pakt ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten ta­lál­ha­tó, Kis- és Nagy­cé­té­ny a magya–szlovák nyelv­ha­tá­ron. Balonyban, Diósförgepatonyban, Nagy­cé­té­ny­ben a la­kos­ság dön­tő több­sé­ge ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű, Kis­cé­té­ny­ben a la­kos­ság na­gyobb ré­sze Tri­a­nont meg­elő­ző­en ma­gyar kö­tő­dé­sű volt, de az idők so­rán nyel­vet és iden­ti­tást vál­tott, el­szlo­vá­ko­so­dott. Ezek után a ku­ta­tó­pont­ok rö­vid tör­té­ne­té­vel, név­vál­to­za­ta­i­val, név­eti­mo­ló­gi­á­já­val és de­mog­rá­fi­ai ada­ta­i­val is­mer­ked­he­tünk meg. Az egyes fal­vak né­pes­sé­gi, et­ni­kai és fe­le­ke­ze­ti meg­osz­lá­sát di­ag­ra­mo­kon áb­rá­zol­ja a szer­ző. Egyéb­ként az egész dol­go­zat­ra jel­lem­ző az ada­tok, ered­mé­nyek szem­lé­le­tes for­má­ban (táb­lá­za­tok, di­ag­ra­mok, gra­fi­ko­nok) va­ló ös­­sze­fog­la­lá­sa.
Az anyag­gyűj­tés mód­ja és for­rá­sai c. rész­ben (106–107. o.) Vö­rös Fe­renc rö­vi­den fel­vá­zol­ja a ku­ta­tás so­rán fel­me­rü­lő prob­lé­má­kat. A csa­lád­ne­ve­ket az ál­la­mi anya­köny­ve­zés kez­de­té­től (1896-tól) 1999 vé­gé­ig vizs­gál­ta. A név­anya­got az anya­köny­vek­ből me­rí­tet­te. El­ső­sor­ban az új­szü­löt­tek csa­lád­ne­vét vizs­gál­ta, de né­hány fe­je­zet­ben az anyák csa­lád­ne­vé­vel és a ke­reszt­ne­vek­kel is fog­lal­ko­zott.
A ha­to­dik fe­je­zet (108–118. o.) Az anya­köny­ve­zés cí­met vi­se­li. Eb­ben az egy­há­zi és pol­gá­ri anya­köny­ve­zés kez­de­te­i­ről, az anya­köny­vek ro­va­ta­i­nak nyel­vé­ről ol­vas­ha­tunk. A tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok, a tör­té­nel­mi sors­for­du­lók ter­mé­sze­te­sen itt is jól kö­vet­he­tők. „Az anya­köny­ve­zés so­rán a ha­ta­lom a szlo­va­ki­zált név­ala­kot ré­sze­sí­ti előny­ben, míg a ma­gyar aj­kú kö­zös­ség tag­jai a ma­gya­ros név­vi­se­lés­ben és név­hasz­ná­lat­ban sok egyéb té­nye­ző mel­lett iden­ti­tá­suk ki­fe­je­zé­sét is lát­ják, ezért ra­gasz­kod­nak a csa­lá­di és kö­zös­sé­gi tra­dí­ci­ók­hoz” (582. o.).
Az al­kal­ma­zott ti­po­ló­gia főbb alap­ve­té­sei c. he­te­dik fe­je­zet­ben (119–148. o.) is­mer­te­ti a szer­ző azt a ti­zen­négy szem­pon­tot (idő­be­li, föld­raj­zi, et­ni­kai, di­a­lek­to­ló­gi­ai, tár­sa­dal­mi, val­lá­si és fe­le­ke­ze­ti, eti­mo­ló­gi­ai, név­élet­ta­ni, név­gya­ko­ri­sá­gi, a név­adás in­dí­té­ka, je­len­tés­ta­ni, szó­faj­ta­ni, mor­fo­ló­gi­ai, a nyel­vi ki­fe­je­ző­esz­köz), ame­lyek alap­ján rend­sze­re­zi a to­váb­bi­ak­ban az ös­­sze­gyűj­tött csa­lád­név­anya­got. Az ed­di­gi csa­lád­név-ti­po­ló­gi­á­kat kri­ti­ku­san ke­ze­li, a leg­el­fo­gad­ha­tóbb­nak Haj­dú Mi­há­lyét tart­ja, s ki­sebb fi­no­mí­tá­sok­kal át­ve­szi ka­te­gó­ri­á­it.
A csa­lád­ne­vek c. fe­je­zet (149–437. o.) al­kot­ja a mun­ka köz­pon­ti és leg­ter­je­del­me­sebb ré­szét. Vö­rös Fe­renc az elő­ző rész­ben em­lí­tett vizs­gá­la­ti szem­pont­ok alap­ján ti­zen­négy al­fe­je­zet­re bont­ja e fe­je­ze­tet és ap­ró­lé­ko­san elem­zi a kor­puszt. Rep­re­zen­ta­tív mennyi­sé­gű név ké­pe­zi az em­pi­ri­kus vizs­gá­lat alap­ját, a négy köz­ség­ből meg­kö­ze­lí­tő­leg húsz­ezer csa­lád­név ke­rül fel­dol­go­zás­ra. „A csa­lád­ne­vek rend­sze­re­zé­se­kor a sok­fé­le le­het­sé­ges szem­pont kö­zül a fő hang­súlyt a név eti­mo­ló­gi­á­já­ra, a név­adás le­het­sé­ges in­dí­té­ká­ra és a név­ben fel­is­mer­he­tő ele­mek – fő­ként a tö­vek, ki­sebb súl­­lyal a kép­zők – je­len­té­sé­re, a ne­vet al­ko­tó ele­mek mor­fo­ló­gi­ai vizs­gá­la­tá­ra és a ne­vek meg­ter­helt­sé­gé­re, gya­ko­ri­sá­gá­ra he­lye­zem” (149. o.) – ír­ja a szer­ző. Az idő­be­li­ség szem­pont­jai c. al­fe­je­zet­ben ös­­sze­ha­son­lít­ja a XVI–XVII. szá­za­di for­rá­sok­ból szár­ma­zó csa­lád­ne­ve­ket a mai név­anyag­gal. A Föld­raj­zi szem­pont­ok c. rész­ben a ne­vek tér­sé­gi meg­osz­lá­sá­nak jel­lem­ző­it te­kin­ti át. Meg­ál­la­pít­ja köz­sé­gen­ként a tíz leg­gya­ko­ribb csa­lád­ne­vet, elő­for­du­lá­su­kat az egész idő­szak egyes alkor­sza­ka­i­ra ki­ve­tít­ve. Rá­mu­tat ar­ra, hogy 1945 előtt, il­let­ve azt kö­ve­tő­en mi­lyen vál­to­zá­sok fi­gyel­he­tők meg az egyes fal­vak név­ál­lo­má­nyá­ban: me­lyek nem buk­kan­nak fel a há­bo­rú utá­ni idő­szak­ban, s me­lyek­kel gaz­da­go­dik a te­le­pü­lés csa­lád­név­anya­ga. Az Et­ni­kai szem­pont­ok c. rész­ben az iz­ra­e­li­ta új­szü­löt­tek csa­lád­ne­ve­it elem­zi. A Di­a­lek­to­ló­gi­ai szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben a ne­vek­ben fel­le­he­tő nyelv­já­rá­si sa­já­tos­sá­go­kat mu­tat­ja be. A Tár­sa­dal­mi szem­pont­ok c. rész­ben a kö­vet­ke­ző­kép­pen fo­gal­maz­za meg a szer­ző cél­ki­tű­zés­ét: „Eb­ben a fe­je­zet­ben ar­ra he­lye­zem a fő hang­súlyt, mi­lyen tár­sa­dal­mi ve­tü­le­tei van­nak a csa­lád- és ke­reszt­ne­vek be­jegy­zé­si mód­ja és az anya­köny­vek­ben fel­lel­he­tő au­tog­ráf alá­írá­sok egye­zé­sé­nek és kü­lön­bö­ző­sé­ge­i­nek” (225. o.). Az ál­lam­vál­tá­sok kö­vet­kez­té­ben gyak­ran meg­bom­lott az össz­hang a név­írás és név­hasz­ná­lat te­kin­te­té­ben. Az anya­köny­vek­be hi­va­ta­lo­san szlo­vá­kul be­jegy­zett név sok­szor el­tért az új­szü­löt­tet be­je­len­tő ro­vat­ban sze­rep­lő szü­lő, kö­ze­li hoz­zá­tar­to­zó alá­írá­sá­tól. A ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek több­nyi­re ma­gya­ros for­má­ban ír­ták alá sa­ját ke­zük­kel az anya­köny­vet. „A la­kos­ság több­sé­ge – kü­lö­nö­sen a föld­mű­ve­lés­ből élő ha­gyo­má­nyos pa­rasz­ti ré­teg – a név ma­gya­ros alá­írá­sá­val is vál­lal­ja nem­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sát” (235. o.). A Val­lá­si, fe­le­ke­ze­ti szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben egy köz­ség (Diós­för­ge­patony) név­anya­gát ve­ti elem­zés alá, mi­vel csak itt ta­lál­ha­tó a négy köz­ség kö­zül a ró­mai ka­to­li­ku­so­kon kí­vül je­len­té­ke­nyebb szám­ban más fe­le­ke­ze­tű (el­ső­sor­ban re­for­má­tus) la­kos­ság. Itt je­len­tés­ta­ni cso­por­tok sze­rint is tár­gyal­ja az egyes fe­le­ke­ze­tek­hez tar­to­zó la­ko­sok csa­lád­ne­ve­it. Az Eti­mo­ló­gi­ai (a név ere­de­té­vel kap­cso­la­tos) szem­pont­ok c. rész­ben ezt ol­vas­hat­juk: „a csa­lád­név­anyag ere­det sze­rin­ti meg­osz­lá­sa ös­­sze­füg­gés­be hoz­ha­tó a né­pes­ség haj­da­ni el­he­lyez­ke­dé­sé­vel, a le­te­le­pe­dé­sek­kel és az egyes nép­cso­port­ok egy­más­ra te­le­pe­dé­sé­vel, ke­ve­re­dé­sé­vel, a ké­sőb­bi nép­moz­gá­sok­kal, a kül­ső és bel­ső mig­rá­ci­ó­val, hogy csak a leg­fon­to­sabb oko­kat em­lít­sük” (280. o.). Vö­rös Fe­renc ki­je­lö­li az eti­mo­ló­gi­ai be­so­ro­lás főbb kri­té­ri­u­ma­it, s négy na­gyobb cso­por­tot kü­lö­nít el: ma­gyar, szláv/szlo­vák, né­met és egyéb ere­de­tű csa­lád­ne­ve­ket. Balo­ny­ban és Diós­förge­pa­to­ny­ban a ma­gyar ere­de­tű ne­vek ará­nya jó­val ma­ga­sabb, mint Kis- és Nagycétényben, de az utób­bi két fa­lu­ban is meg­elő­zi va­la­mi­vel a szláv/szlo­vák ere­de­tű ne­vek szá­mát. A Név­élet­ta­ni szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben a szer­ző a ne­vek át­írá­sát elem­zi az egyes tör­té­nel­mi kor­szak­ok sze­rint és meg­ál­la­pít­ja, hogy „a ne­vek anya­köny­ve­zé­se gyak­ran nem állt össz­hang­ban a be­je­gyez­te­tő szán­dé­ká­val és et­ni­kai ho­va­tar­to­zá­sá­val” (308. o.). Ap­ró­lé­ko­san fog­lal­ko­zik a ne­vek írás­ké­pé­vel, alak­vál­to­za­ta­i­val, az -ová női név­kép­ző be­jegy­zé­sé­vel. Ugyan­azon csa­lád­ne­vek­nél a ma­gya­ros, il­let­ve szlo­vá­kos be­jegy­zés is meg­fi­gyel­he­tő, in­ga­do­zik az írás­kép­ük. A Név­gya­ko­ri­sá­gi szem­pont­ok c. rész­ben köz­sé­gen­ként csak a tíz leg­frek­ven­tál­tabb csa­lád­ne­vet tün­te­ti fel, mi­vel a mel­lék­let (465–579. o.) tar­tal­maz­za az ös­­szes csa­lád­név gya­ko­ri­sá­gi mu­ta­tó­it. A Je­len­tés­ta­ni szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben ere­det sze­rint is vizs­gál­ja a ne­vek je­len­tés sze­rin­ti meg­osz­lá­sát. Az ered­mé­nyek­ből ki­de­rül, hogy a név­anyag­ban a ke­reszt- és hely­név­ből szár­ma­zó csa­lád­ne­vek al­kot­ják a leg­na­gyobb cso­por­tot. A név­adás in­dí­té­ka­i­nak szem­pont­jai c. rész szo­ro­san ös­­sze­függ az elő­ző­vel, a je­len­tés­ta­ni és mo­ti­vá­ci­ós vizs­gá­la­tok nagy­részt fe­dik egy­mást. A név­adás ere­de­ti in­dí­té­kát ma már ne­héz fel­de­rí­te­ni, gyak­ran csak fel­té­te­le­zé­sek­be bo­csát­koz­ha­tunk. Egyes ne­vek egy­szer­re több mo­ti­vá­ci­ót rejt­het­nek ma­guk­ban, te­hát a meg­fe­le­lő cso­port­ba va­ló be­so­ro­lá­suk is prob­lé­mát okoz­hat. A Szó­faj­ta­ni szem­pont­ok vizs­gá­la­tá­nál a két leg­gya­ko­ribb szó­faj­nak mind a négy köz­ség­ben a fő­név és mel­lék­név bi­zo­nyult. A Mor­fo­ló­gi­ai szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben a csa­lád­ne­vek alak­ját ve­ti vizs­gá­lat alá a szer­ző. A név­al­ko­tá­si mó­do­kat rend­sze­re­zi és jel­zi a fel­me­rü­lő prob­lé­má­kat. „A bi­zony­ta­lan­ság ter­mé­sze­te­sen min­den eset­ben ab­ból adó­dik, hogy nem is­mer­jük az adott csa­lád­név konk­rét tör­té­ne­tét, s a ki­ala­ku­lás mód­ját utó­lag már kép­te­len­ség re­konst­ru­ál­ni” (404. o.). A nyel­vi ki­fe­je­ző­esz­köz szem­pont­jai c. rész­ben a me­ta­fo­ri­kus (ha­son­ló­sá­gon ala­pu­ló név­át­vi­tel) és me­to­ni­mi­kus (érint­ke­zé­sen ala­pu­ló név­át­vi­tel) je­len­tés­vál­to­zás­sal lét­re­jött csa­lád­ne­ve­ket rend­sze­re­zi a szer­ző, aki több­ször hang­sú­lyoz­za, hogy a fent em­lí­tett szem­pont­ok gyak­ran át­fe­dés­ben, szo­ros ös­­sze­füg­gés­ben van­nak egy­más­sal.
A ki­len­ce­dik fe­je­zet­ben az Ös­­szeg­zés-t (438–441. o.) ol­vas­hat­juk. „A dol­go­zat leg­főbb új­don­sá­ga /…/, hogy név­ta­ni meg­kö­ze­lí­tés­ben át­te­kin­tést ad a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság­ról” (439. o.). A záró­so­rok utal­nak a mű meg­szü­le­té­sé­nek egyik oká­ra: „Dol­go­za­tom tá­gabb ér­te­lem­ben ada­lék kí­ván len­ni a hun­ga­ro­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­hoz is, és se­gí­tő­je an­nak, hogy a ha­tá­ra­in­kon élő nyelv­kö­zös­ség prob­lé­má­it job­ban ért­sük /…/. Le­gyen ösz­­sze­ha­son­lí­tá­si ala­punk: mi az, ami el­té­rés; mi az, ami ös­­sze­köt ben­nün­ket ha­tá­ron in­nen és túl” (441. o.).
Vö­rös Fe­renc­nek a név­tan­ban va­ló jár­tas­sá­gát bi­zo­nyít­ja a mo­nog­rá­fi­á­ban ta­lál­ha­tó hi­vat­ko­zá­sok nagy szá­ma és a fel­hasz­nált szak­iro­da­lom jegy­zé­ke (442–464. o., 389 té­tel), amely jó for­rás­anya­gul szol­gál­hat a jö­vő­ben a té­ma iránt ér­dek­lő­dő ku­ta­tók szá­má­ra.
A té­ma fel­dol­go­zás­mód­ja szak­sze­rű, rész­le­tek­be me­nő, az ada­tok pon­tos sta­tisz­ti­kai ki­mu­ta­tá­sa és az ered­mé­nyek ös­­sze­fog­la­lá­sa so­ha sem ma­rad el. A dol­go­zat új­sze­rű elem­zé­si szem­pon­to­kat is tar­tal­maz, út­mu­ta­tó­ként szol­gál­hat to­váb­bi név­ta­ni mun­kák meg­szü­le­té­sé­hez.
A köny­vet mind­azok szá­má­ra ajánl­juk, akik ér­dek­lőd­nek a ne­vek vi­lá­ga iránt. Ha­szon­nal for­gat­hat­ják a név- és nyelv­tu­do­mány ked­ve­lői, a ki­sebb­ség­ben élő ma­gyar­sággal fog­lal­ko­zó ku­ta­tók és mind­azok, akik kí­ván­csi­ak a tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok név­hasz­ná­lat­ra gya­ko­rolt ha­tá­sá­ra. Szí­ves fi­gyel­mük­be ajánl­juk a mű­vet Balony, Diósförgepatony, Kiscétény, Nagy­cé­té­ny la­ko­sa­i­nak is, akik­nek csa­lád­ne­ve­it örö­kí­ti meg a könyv.

Bauko Já­nos