Rybář, Marek: Medzi štátom a spoločnosťou – Politické strany na Slovensku po roku 1989

Rybář, Marek: Medzi štátom a spoločnosťou – Politické strany na Slovensku po roku 1989. Bratislava, Marek Rybář, 2011, 160 p.

Érdekes könyv jelent meg Szlovákia politikai pártjairól a közelmúltban. A kötet címe magyarra fordítva: Az állam és a társadalom között – Politikai pártok Szlovákiában 1989 után. Szerzője Marek Rybář, a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója. A könyv részletesen elemezi az egyes pártokat és a pártrendszer egészét. Érdekesnek nem pusztán szakmaisága okán érdekes, hanem mert a szlovákiai pártrendszer ingatagságának okait is keresi. Tehát azt a mindannyiunk által jól ismert jelenséget vizsgálja, hogy miért buknak el és emelkednek fel újabb és újabb pártok oly nagy számban. Nyugat-Európa legtöbb demokráciájában ritkaságnak számít, hogy társadalmilag beágyazott, ismert, a politikai élet szerves részét képező párt kihulljon a törvényhozásból, és eltűnjön az ismeretlenségbe, mint ahogy az is, hogy pár gazdag, befolyásos vagy éppen ismert ember a semmiből varázsoljon be egy új politikai szervezetet a parlamentbe.

A szerző először módszertani szempontjait tárja az olvasó elé. Sorba veszi a politikai pártok jellegével foglalkozó elméleteket, s tisztázza saját álláspontját. Rybář szerint a politikai pártok olyan racionális szereplők, amelyek szavazatmaximalizálásra törekednek. Arra tehát, hogy minél több választó támogatását szerezzék meg, s általuk megszerezzék, majd megtartsák a politikai hatalmat. A pártszervezet felépítése e racionalitás mentén alakul, s ennek kapcsán születnek különféle szervezeti stratégiák. A szerző szerint ugyanez a racionalitás vezérelte a szlovákiai politikai pártok kialakulását és fejlődését, ennek mentén alakítják ki ideológiájukat és taktikai lépéseiket.
Rybář sorra veszi a fontosabb szlovákiai politikai pártokat, és mozgósítási képességük, választóik, szervezeti kereteik, vezetőik stratégiái, valamint elszámoltathatóságuk és a hatalom párton belüli megosztása szerint értékeli őket. A kötet második részében pedig az államhoz fűződő viszonyuk néhány kérdését boncolgatja; a legfontosabb a pártok állam általi finanszírozásának problémája. A szerző szerint a szlovákiai pártok életében különösen fontos szerepet játszik az állami erőforrásokhoz való hozzáférés. Egyfajta patronázsrendszer kialakításában érdekeltek, amelyben saját jelöltjeiket juttatják a megfelelő pozíciókba, majd közreműködésükkel anyagi erőforrásokhoz jutnak. A hatékony ellenőrzést persze megakadályozzák. A domináns pártok ugyanis ellenérdekeltek, így ha a kisebbek körében megjelenik is a szándék, az marginális marad. A szerző részletesen elemzi az partonázs jelenségének számos vetületét, rámutatva, hogyan formálták az állam megfelelő intézményeit erre alkalmassá, és miként vonták ismét pártellenőrzés alá a közigazgatást.

Rybář szerint Szlovákia pártjainak gyengék a társadalomhoz fűződő kapcsolataik, 1989 után az országban kevéssé jellemző a programok mentén folyó politikai verseny, inkább az adott pillanatban érdekesnek tűnő témákat helyezik előtérbe, és számos párt nem társadalmi igény eredményeként jön létre, hanem egy-egy elitcsoport, illetve egyén kezdeményezésére.

Ugyanakkor Szlovákia társadalma is heterogén. Ha a párt szavazatmaximalizálásra törekvő racionális szervezet, s a szerző így jellemzi, akkor az ország pártjainak szerinte rugalmasan kellett alkalmazkodniuk a társadalmi heterogenitáshoz. Gyakran kell változtatniuk üzeneteiket, hozzáigazítva azokat a változó választói elvárásokhoz, az átalakuló helyzetekhez és választói bázisuk kiszélesítésének aktuális követelményeihez. Mindezek következménye – a szerző gondolatmenete szerint – az ország politikai pártjait jellemző instabilitás.

A kötet számos erénye mellett egy önmagán túlmutató problémával küzd; nevezetesen a politikai pártok leírásának jellegével. Ezeket, mint jeleztük, egyfajta szavazatmaximalizáló szervezetekként jellemzi. Ez a megállapítás bizonyos értelemben nyilvánvalóan helyes, hiszen minden politikai párt a lehető legtöbb szavazat megszerzésére törekszik minden egyes választáson. Korlátokat akkor szab ez a látásmód, ha csak e leíró jellemzés alapján minősítjük az egyes pártokat. Ebben az esetben ugyanis abba a hibába eshetünk, hogy a szavazatmaximalizálást tartjuk a pártok elsőrendű, sőt egyetlen értelmének. Rajta keresztül ugyanis a hatalomhoz jutunk, s ahhoz a következtetéshez, hogy a politikai párt értelme a hatalom megszerzése és megtartása. A többi puszta technikai, illetve taktikai kérdés.

Egy másféle kép megalkotásához azonban értékelemzésre volna szükség. Azt kellene megvizsgálni, miként viszonyulnak a politikai élet egyes alapértékeihez. Az efféle analízis persze némi kockázattal jár, hiszen a kutatónak tisztáznia kell, mely értékeket tart helyesnek, és melyekkel vitázik. Ám az értékelemző nézőpont megkerülése egyben annak a szempontnak a figyelmen kívül hagyását is jelenti, hogy a választók értékrendje szerepet játszik politikai döntéseikben. Tehát nemcsak pillanatnyi elvárásaik alapján lehet őket megítélni, hanem abból a szempontból is, hogy pillanatnyi elvárásaik milyen szélesebb értékrendbe ágyazódnak. Ebben az esetben azonban már a politikát érintő filozófiai szempontoknak is meg kellene jelenniük az elemzésben. Méghozzá mind az empirikusan vizsgált választói preferenciák vizsgálatánál, mind pedig a pártok programjainak, vezetőik állásfoglalásainak és döntéseinek elemzésénél. Egyszóval le kellene ásni egészen azokig a normatív alapokig, amelyek segítségével képet alkotnak a politika lényegéről. Akkor is, ha sokaknál arra az eredményre jutunk, hogy az önérdeket tartják annak. Lássuk, mi az igazság. De amiatt is, hogy megvizsgálhassuk a többit.

Öllös László