Szemle archív

László Béla: A bolognai folyamat hatása a szlovákiai és szlovákiai magyar felsőoktatásra

1. Be­ve­ze­tő

Az 1999. jú­ni­us 19-én 29 eu­ró­pai or­szág ok­ta­tá­si mi­nisz­te­re ál­tal alá­írt bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat in­dí­tot­ta el az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás har­mo­ni­zá­lá­sá­nak, át­ala­ku­lá­sá­nak gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sát. Et­től kezd­ve be­szél­he­tünk „bo­lo­gnai fo­lya­mat”-ról, amely­nek el­sőd­le­ges cél­ja az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek ös­­sze­han­go­lá­sa, har­mo­ni­zá­lá­sa – sok­ré­tű­sé­gük és szí­nes­sé­gük meg­tar­tá­sa mel­lett –, amely­nek kö­szön­he­tő­en von­zób­bá, att­rak­tí­vab­bá vál­hat az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás. E lát­szó­lag el­lent­mon­dá­sos ten­den­ci­ák köz­ti össz­hang meg­te­rem­té­se je­len­ti az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség ki­ala­kí­tá­sát, ame­lyet a nyi­lat­ko­zat alá­írói 2010-ig kí­ván­nak meg­va­ló­sí­ta­ni (Sprievodca… 2006, 8).
A bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sá­nak szem­pont­já­ból azon­ban nem ér­dek­te­len rö­vi­den szól­ni az okok­ról és az előz­mé­nyek­ről.
A vi­lág­mé­re­tű glob­al­izá­ció gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai át­ren­de­ző­dé­sek­hez ve­ze­tett. Az USA, Ja­pán, majd a dél­ke­let-ázsi­ai or­szá­gok, s az utób­bi idő­ben Kí­na és In­dia gaz­da­sá­gi-tech­no­ló­gi­ai si­ke­rei a nyu­gat-eu­ró­pai or­szá­gok kö­ré­ben fel­erő­sí­tet­ték a gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai in­teg­rá­ci­ós tö­rek­vé­se­ket. Az Eu­ró­pai Unió ki­ala­kí­tá­sá­nak fo­lya­ma­tá­ban, az eu­ró­pai gaz­da­ság ver­seny­ké­pes­sé­gé­nek meg­tar­tá­sa ér­de­ké­ben az utób­bi tíz év­ben a hang­súly fo­ko­za­to­san át­ke­rült a tár­sa­dal­mi kér­dé­sek­re, min­de­nek­előtt az em­be­ri erő­for­rás kér­dé­sé­re. En­nek egyik ös­­sze­te­vő­je a sza­bad mun­ka­erő áram­lá­sa, a mun­ka­vál­la­lók moz­gá­sa, amely­nek leg­főbb aka­dá­lyai az el­té­rő szak­kép­zé­si és fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek, a kép­zé­sek tar­tal­mi kü­lön­bö­ző­sé­ge, ne­he­zen ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó vol­ta s en­nélfog­va a vég­zett­sé­gek, a tu­do­má­nyos fo­ko­za­tok köl­csö­nös el­is­me­ré­sé­nek, el­fo­ga­dá­sá­nak ne­héz­sé­gei. A ver­seny­ké­pes gaz­da­ság ki­ala­kí­tá­sá­nak má­sik ös­­sze­te­vő­je a tu­dás­ala­pú tár­sa­da­lom, a ki­emel­ke­dő ku­ta­tá­si ered­mé­nye­ket pro­du­ká­ló szel­le­mi tel­je­sít­mény. A te­het­sé­ges ku­ta­tók, szak­em­be­rek szá­má­ra eh­hez ki­vá­ló ku­ta­tá­si, inf­rast­ruk­tu­rá­lis kör­nye­ze­tet szük­sé­ges biz­to­sí­ta­ni (Hrubos 2002). Csak egy eu­ró­pai nagy­sá­gú gaz­da­sá­gi és pi­a­ci tér tud­hat ver­seny­ké­pes ré­gi­ó­ként vá­la­szol­ni a vi­lág­mé­re­tű glob­al­izá­ció gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai ki­hí­vá­sa­i­ra. Ezért egy eu­ró­pai szin­tű fel­ső­ok­ta­tá­si-ku­ta­tá­si tér­ben kell jól gaz­dál­kod­ni az em­be­ri erő­for­rás­ok­kal, a mo­bi­li­tás ré­vén ki­vá­ló­an fel­sze­relt ku­ta­tó­mű­he­lyek­be kon­cent­rál­ni a te­het­sé­ges ku­ta­tó­kat, szak­em­be­re­ket, ahol ki­emel­ke­dő ku­ta­tá­si ered­mé­nyek szü­let­het­nek. Az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek ös­­sze­han­go­lá­sá­nak szük­sé­ges­sé­ge már leg­alább öt­ven év­vel ez­előtt fel­ve­tő­dött. El­ső­ként a dip­lo­mák köl­csö­nös el­is­me­ré­sé­nek rend­sze­ré­ből si­ke­rült át­ül­tet­ni az ál­ta­lá­nos irány­el­ve­ket a gya­kor­lat­ba. Ezt kö­vet­te az Eu­ró­pai Kred­itátviteli Rend­szer (European Cre­dit Trans­fer Sys­tem, a to­váb­bi­ak­ban: ECTS) ki­dol­go­zá­sa és fo­ko­za­tos be­ve­ze­té­se.
A vi­lág több száz egye­te­mi rek­to­ra ál­tal 1988-ban Bo­log­ná­ban, az el­ső eu­ró­pai egye­tem meg­ala­ku­lá­sá­nak 900. év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból ki­bo­csá­tott Mag­na Char­ta Uni­ver­si­ta­tum már egy olyan át­fo­gó do­ku­men­tum, amely alap­ját ké­pe­zi és kör­vo­na­laz­za a fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek har­mo­ni­zá­lá­sá­nak, az egye­te­mi alap­el­vek, prin­cí­pi­u­mok kö­zös ki­nyi­lat­koz­ta­tá­sá­val. Ezek: az egye­te­mi au­to­nó­mia, az ok­ta­tás és ku­ta­tás köl­csö­nös­sé­ge, az ok­ta­tás és ku­ta­tás sza­bad­sá­ga, a ta­ná­rok és hall­ga­tók mo­bi­li­tá­sa, a vég­zett­sé­gek, a vizs­gák nem­zet­kö­zi el­is­me­ré­se, az eu­ró­pai hu­ma­nis­ta ha­gyo­má­nyok meg­őr­zé­se. A Mag­na Char­ta ki­tér ezen alap­el­vek meg­tar­tá­sá­hoz szük­sé­ges esz­kö­zök kö­rül­ha­tá­ro­lá­sá­ra is.
A kül­ső gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi ha­tá­sok és az eu­ró­pai in­teg­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok mel­lett vég­le­ges át­tö­rést a Sor­bonne­-nyi­lat­ko­zat ho­zott, ame­lyet 1998 má­ju­sá­ban a Sor­bonne Egye­tem ala­pí­tá­sá­nak 800. év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból Fran­cia­or­szág, Né­met­or­szág, Olasz­or­szág és az Egye­sült Ki­rály­ság ok­ta­tá­si mi­nisz­te­rei bo­csá­tot­tak ki. Eb­ben fel­hí­vás­sal for­dul­tak az egye­te­mi kö­zös­sé­gek­hez a nyi­tott Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség lét­re­ho­zá­sá­ra, amely alap­fel­té­te­le kon­ti­nen­sünk át­fo­gó fej­lő­dé­sé­nek. Ez volt az el­ső konk­rét lé­pés az össz­eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si mo­dell ki­mun­ká­lá­sá­ra (Fronc 2003).
Az eu­ró­pai po­li­ti­kai tes­tü­le­tek is fo­lya­ma­to­san ré­sze­sei, be­fo­lyá­so­lói vol­tak a fel­ső­ok­ta­tás át­ala­ku­lá­sá­nak. Az Eu­ró­pai Unió 1992-ben a maas­trichti szer­ző­dés­ben meg­ala­poz­ta ok­ta­tás­po­li­ti­ká­ját is. En­nek ha­tá­sá­ra szü­let­tek meg az együtt­mű­kö­dé­se­ket tá­mo­ga­tó si­ke­res prog­ra­mok: a Socrates, a Le­o­nar­do da Vin­ci és a Youth for Europe. Az Eu­ró­pa Ta­nács és az UNESCO ál­tal el­ké­szí­tett és 1997-ben Lis­­sza­bon­ban el­fo­ga­dott do­ku­men­tum töb­bek kö­zött a kül­föld­ön szer­zett dip­lo­mák­nak az adott or­szág­ban tör­té­nő kor­rekt el­bí­rá­lá­sá­ra ösz­tön­zi az eu­ró­pai ál­la­mo­kat, és eh­hez nyújt mód­szer­ta­ni se­gít­sé­get (Balla 2004).
A bo­lo­gnai fo­lya­mat be­in­du­lá­sá­val a mű­ve­lő­dés te­rén is meg­szü­le­tett az Eu­ró­pai Unió po­li­ti­kai dokt­rí­ná­ja, ame­lyet az Eu­ró­pai Unió és a csat­la­ko­zó or­szá­gok ál­lam- és kor­mány­fői 2001-ben fo­gad­tak el. Itt volt elő­ször po­li­ti­kai szin­ten dek­la­rál­va a tu­do­mány, a tech­ni­ka, az in­no­vá­ció és a mű­ve­lő­dés mint a gaz­da­sá­gi fej­lő­dés alap­ve­tő té­nye­ző­je. Az Eu­ró­pai Unió el­kö­te­lez­te ma­gát az Eu­ró­pai Ku­ta­tá­si Tér­ség ki­ala­kí­tá­sa mel­lett, és há­rom stra­té­gi­ai fel­adat­ban, eze­ken be­lül 13 cél­ban fo­gal­maz­ta meg po­li­ti­kai el­kép­ze­lé­se­it az ok­ta­tás és mű­ve­lő­dés te­rü­le­tei számára1 (Fronc 2003).

2. A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás a bo­lo­gnai fo­lya­mat kü­szö­bén

A Tri­a­non után lét­re­jött Cseh­szlo­vá­kia egy erő­sen aszim­met­ri­kus ál­lam­rend­szer volt, a Prá­gá­ban szé­ke­lő köz­pon­ti ál­lam­ha­tal­mi szer­vek mel­lett Szlo­vá­ki­á­ban má­sod­la­gos dön­tés­ho­zó és vég­re­haj­tó jog­kö­rök­kel ren­del­ke­ző ha­tal­mi szer­vek mű­köd­tek. A szlo­vák nem­ze­ti erők erő­sö­dé­sé­vel azon­ban az aszim­met­ri­kus ál­lam­mo­dell fo­ko­za­to­san szim­metrizáló­dot­t. En­nek függ­vé­nyé­ben meg­erő­söd­tek a szlo­vák ha­tó­sá­gok jog­kö­rei. Így előbb a köz­ok­ta­tást (1968), majd a fel­ső­ok­ta­tást (1990) be­ha­tá­ro­ló leg­fon­to­sabb jog­kö­rök át­he­lye­ződ­tek a szö­vet­sé­ges ál­la­mok­ra (Cseh­or­szág, Szlo­vá­kia). A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság lét­re­jöt­té­ig (1993) a szlo­vá­ki­ai (szlo­vák nyel­vű) fel­ső­ok­ta­tás tel­jes egé­szé­ben az egy­sé­ges cseh­szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás in­teg­rált ré­sze volt. E fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer a kez­de­tek­től fog­va nem so­rol­ha­tó sem a du­á­lis, sem a li­ne­á­ris mo­del­lek kö­zé, leg­in­kább az egy­szin­tű fel­ső­ok­ta­tás fo­gal­má­val jel­le­mez­he­tő. A kép­zés ide­je 4, 5 vagy 6 év volt. A fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben szer­zett dip­lo­mák jo­gi ér­te­lem­ben, de a bé­re­zés és a mun­ka­vál­la­lás szem­pont­já­ból is egyen­ran­gú­ak vol­tak, füg­get­le­nül at­tól, hogy az in­téz­mény ne­vé­ben a fő­is­ko­la vagy az egye­tem meg­ne­ve­zés sze­re­pelt.
Eb­ből a fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer­ből a ki­tö­rés le­he­tő­sé­gét te­rem­tet­te meg az 1990. jú­li­us 1-jé­vel élet­be lé­pett 172/1990-es szá­mú fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény (Zákon o vysokých školách), amely már te­ret biz­to­sí­tott a kü­lön­bö­ző szin­tű fel­ső­fo­kú képzés­nek.2 A tör­vény még min­dig az egy­más mel­lett lé­te­ző du­á­lis kép­zés­nek ad el­ső­sor­ban te­ret, nem zár­va azon­ban ki az egy­más­ra épü­lő, több­lép­csős li­ne­á­ris mo­dell al­kal­ma­zá­sát sem (Lász­ló 2006b). A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek iga­zá­ban nem él­tek a tör­vény ál­tal fel­kí­nált le­he­tő­ség­gel, és az 1990-es évek­ben to­vább tar­tot­ta ma­gát a ha­gyo­má­nyos egy­szin­tű kép­zés. Az ed­dig is­me­ret­len bac­ca­lau­reatusi (bach­e­lor) kép­zést az in­téz­mé­nyek leg­in­kább le­ve­le­ző (ex­tern) for­má­ban szer­vez­ték meg, mi­vel ez tan­díj sze­dé­sét tet­te le­he­tő­vé szá­munk­ra.
A Cseh­szlo­vá­kia fel­bom­lá­sá­val (1993) lét­re­jött Szlo­vák Köz­tár­sa­ság örö­köl­te ezt a do­mi­náns egy­szin­tű fel­ső­ok­ta­tást. Azok az in­téz­mé­nyek, ame­lyek ne­vé­ben nem sze­re­pelt az egye­tem (uni­verz­i­ta) ki­fe­je­zés, egy­sze­rű név­vál­tás­sal meg­ol­dot­ták a prob­lé­mát. Szlo­vá­ki­á­ban így 2005-re 17 fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény ne­vé­ben sze­re­pelt az egye­tem meg­ne­ve­zés. Eze­ken kí­vül még há­rom fel­ső­fo­kú in­téz­mény mű­kö­dött, me­lyek ne­vé­ben a fő­is­ko­la (vysoká ško­la), ill. az aka­dé­mia meg­ne­ve­zés sze­re­pelt. A 6 ma­gán fel­ső­fo­kú in­téz­mény a fő­is­ko­la ne­vet vi­sel­te.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban nagy ha­gyo­má­nya volt az egye­te­mi dok­to­ri – a köz­nyelv­ben kis­dok­to­ri – fo­ko­zat­nak. Az 1990-es fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény ezt el­tö­röl­te, azon­ban 1996-os mó­do­sí­tá­sa új­ból vis­­sza­ál­lí­tot­ta, és a fel­ső­ok­ta­tá­si legis­zlatí­va ré­sze­ként a mai na­pig kis­dok­to­ri fo­ko­za­to­kat le­het sze­rez­ni a szlo­vá­ki­ai egye­te­me­ken (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 53., 83. §).3
Önál­ló fel­ső­ok­ta­tás­ról a tör­vény­ke­zés, az irá­nyí­tás és a vég­re­haj­tás te­rén Szlo­vá­ki­á­ban csak 1993-tól, az önál­ló Szlo­vák Köz­tár­sa­ság meg­ala­ku­lá­sa óta be­szél­he­tünk. Ez nem je­len­tett tö­rést a még Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ki­ala­kult fel­ső­ok­ta­tá­si fo­lyama­­tok­ban, de erő­tel­jes­eb­ben kezd­tek meg­je­len­ni a cseh­or­szá­gi­tól el­té­rő, sa­já­tos szlo­vá­ki­ai meg­ol­dá­sok (mint pél­dá­ul az egye­te­mi dok­to­ri fo­ko­za­tok vis­­sza­ál­lí­tá­sa). Ugyan­ak­kor to­vább­ra is lé­nye­ge­sen be­fo­lyá­sol­ták a szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás fej­lő­dé­sét, át­ala­ku­lá­sát a cseh­or­szá­gi ese­mé­nyek, min­de­nek­előtt a tör­vény­ho­zás és a ren­del­ke­zé­sek te­rén. A szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás­ban a kez­de­tek­től fog­va ta­pasz­tal­ha­tó az eu­ró­pai nyi­tás szán­dé­ka, a nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tás­ra/ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó­ság­ra va­ló haj­lam, va­la­mint az igye­ke­zet, hogy az eu­ró­pai vál­to­zá­sok ak­tív ré­sze­se le­gyen. Az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um és a fel­ső­ok­ta­tá­si szak­em­be­rek rend­sze­re­sen fi­gyel­ték az eu­ró­pai fej­le­mé­nye­ket és ta­nul­má­nya­ik­ban, írá­sa­ik­ban rész­le­tes tá­jé­koz­ta­tást nyúj­tot­tak a szak­ma és a nyil­vá­nos­ság szá­má­ra.
A fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek – a mi­nisz­té­ri­um ko­or­di­ná­ci­ós ren­del­ke­zé­se hi­á­nyá­ban – nem ép­pen ös­­sze­han­gol­tan kezd­ték be­ve­zet­ni a kü­lön­bö­ző kred­itrend­sz­ereket, ame­lyek­nél érez­he­tő volt az ECTS ha­tá­sa. Meg­fe­le­lő tör­vé­nyek hí­ján és a ka­rok jog­ala­nyi­sá­ga kö­vet­kez­té­ben 2002-ig olyan fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek is vol­tak, ame­lyek ka­ra­in kü­lön­bö­ző kred­itrend­sz­erek mű­köd­tek. Az egyes ka­rok, egye­te­mek bel­ső jog­sza­bá­lya­ik út­ján a még min­dig do­mi­náns egy­szin­tű fel­ső­ok­ta­tá­si prog­ra­mo­kat (4, 5, 6 éve­sek) két szint­ben va­ló­sí­tot­ták meg. En­nek az volt a lé­nye­ge, hogy a ta­nul­má­nyok két egy­más­ra épü­lő rész­re, alap­ta­nul­má­nyok­ra (2-3 év) és fő­ta­nul­má­nyok­ra (2-3 év) osz­lot­tak. Az alap­ta­nul­má­nyo­kat a hall­ga­tók ös­­sze­fog­la­ló át­lé­pő vizs­gák­kal (pos­tupová skúška) zár­ták, en­nek si­ke­res le­zá­rá­sá­val foly­tat­hat­ták csak ta­nul­má­nyai­­kat a fő­stú­di­um­ban. E köz­tes ös­­sze­fog­la­ló vizs­gák a ma­gyar­or­szá­gi fo­ga­lom­hasz­ná­lat sze­rint szi­gor­lat jel­le­gű­nek te­kint­he­tők, me­lyek vizs­ga­bi­zott­ság előtt zaj­lot­tak. A köz­nyelv­ben ezt kis­ál­lam­vizs­gá­nak is ne­vez­ték, mi­vel a vizs­ga­ered­mé­nye­ket a ta­nul­má­nyok vég­ső le­zá­rá­sa­kor az ál­lam­vizs­gák ered­mé­nyei kö­zé is be­szá­mí­tot­ták.
A 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­ben zö­mé­ben még a 3–5. év­fo­lyam hall­ga­tói az eh­hez ha­son­ló ta­nul­má­nyi rend­sze­rek­ben ta­nul­nak, ame­lyek­nek az egyes fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek­ben kü­lön­bö­ző meg­va­ló­sí­tá­si for­má­ik van­nak.
A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek az ilyen tí­pu­sú ta­nul­mány­szer­ve­zé­si rend­sze­rek­re az 1990-es évek má­so­dik fe­lé­ben tér­tek át. Ez is azt iga­zol­ja, hogy az in­téz­mé­nyek a tör­vé­nyi ren­del­ke­zé­se­ket meg­előz­ve az eu­ró­pai tren­dek­re, vál­tá­sok­ra idő­ben, ru­gal­ma­san re­a­gál­va el­kezd­ték a há­rom­szin­tű fel­ső­ok­ta­tás­ra va­ló át­ál­lást, az em­lí­tett alap- és fő­stú­di­u­mok­hoz ha­son­ló rend­sze­rek be­ve­ze­té­sé­vel. Meg kell azon­ban je­gyez­ni, hogy Szlo­vá­kia fel­ső­ok­ta­tá­sá­ban 1993–2002 kö­zött ezek az eu­ró­pai vál­to­zá­sok­hoz va­ló kö­ze­le­dé­si fo­lya­ma­tok elég­gé ka­o­ti­kus ké­pet mu­tat­tak, amely­nek okai a tör­vény­ke­zés ké­sé­sé­ben, az önál­ló­vá vált szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás szer­ve­zé­se és irá­nyí­tá­sa te­rén mu­tat­ko­zó ta­pasz­ta­lat­lan­ság­ban, a jog­ala­nyi­sá­gú egye­te­mek és ka­rok nya­ká­ba zú­du­ló egye­te­mi au­to­nó­mia ál­tal nyúj­tott le­he­tő­sé­gek mo­hó ki­hasz­ná­lá­sá­ban ke­re­sen­dők.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat kü­szö­bén a szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás­ban még két lé­nye­ges át­ala­ku­lá­si fo­lya­mat zaj­lik. Az el­ső a fel­ső­ok­ta­tás tö­me­ge­se­dé­se, amely a töb­bi, az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz csat­la­ko­zó kö­zép-eu­ró­pai ál­lam­nál is meg­fi­gyel­he­tő. A fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek hall­ga­tó­i­nak szá­ma 2002-re (1992-höz vi­szo­nyít­va) 64 311-ről 136 922-re – több mint két­sze­re­sé­re (2,13) – nőtt. Ezen be­lül nem te­kint­he­tő egész­sé­ges fej­lő­dé­si fo­lya­mat­nak a le­ve­le­ző ta­go­za­tos ta­nul­má­nyi for­mák hall­ga­tói szá­má­nak több mint négy­sze­re­sé­re (4,39) va­ló emel­ke­dé­se. Ezt egy­részt az idéz­te elő, hogy a le­ve­le­ző ta­go­za­tos hall­ga­tók hoz­zá­já­rul­tak ta­nul­má­nyi költ­sé­ge­ik­hez, ami több­let­be­vé­telt je­len­tett az in­téz­mény­nek, más­részt az ak­ko­ri ál­la­mi tá­mo­ga­tá­si mo­dell nem iga­zán ösz­tö­nöz­te a nap­pa­li ta­go­za­tos hall­ga­tók fel­vé­tel­ét.
Az em­lí­tett idő­szak­ban vi­szont az ok­ta­tók szá­ma csu­pán 1,2-sze­re­sé­re (8103-ról 9707-re) nőtt, ami a fel­ső­ok­ta­tás ef­fek­ti­vi­tá­sá­nak ja­vu­lá­sá­ra utal. Az egy ok­ta­tó­ra eső hall­ga­tók szá­ma 7,9-ről 14,1-re emel­ke­dett.
A má­sik ége­tő prob­lé­má­ja a szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás­nak az ál­la­mi tá­mo­ga­tá­sok ne­ga­tív ala­ku­lá­sa. Míg 1992-ben az ál­la­mi költ­ség­ve­tés 1,05%-ából gaz­dál­kod­hat­tak a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek, ad­dig ez 2002-ben már csak 0,71% volt. A szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás ál­la­mi tá­mo­ga­tá­sá­nak szint­je az OECD-államok át­la­gos tá­mo­ga­tá­si szint­jé­nek csu­pán 50%-a kö­rül mo­zog (Vozár 2003).
A fel­ső­ok­ta­tás szín­vo­na­lá­nak kö­ve­té­se és biz­to­sí­tá­sa te­rén Szlo­vá­kia az egye­te­mi au­to­nó­mia meg­adá­sá­val egy idő­ben (1990) meg­hoz­ta az el­ső tör­vé­nyes ren­del­ke­zést. A 172/1990-es szá­mú tör­vén­­nyel be­ve­ze­tés­re ke­rült a fel­ső­ok­ta­tás akkre­d­itá­ció­ja. Az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság a fel­ső­ok­ta­tás szín­vo­na­lá­nak el­bí­rá­lá­sát, a fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek a kü­lön­bö­ző ta­nul­má­nyi sza­kok, prog­ra­mok meg­va­ló­sí­tá­sá­ra va­ló al­kal­mas­sá­gát a ka­rok éves ér­té­ke­lé­sén ke­resz­tül vé­gez­te.

3. A bo­lo­gnai fo­lya­ma­tot se­gí­tő köz­tes szer­ve­ze­tek

A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban a bo­lo­gnai fo­lya­mat fő le­té­te­mé­nye­se az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um. Szlo­vá­kia kép­vi­se­lői a bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat­tal kez­dő­dő­en a fo­lya­mat­tal kap­cso­la­tos va­la­men­­nyi do­ku­men­tu­mot alá­ír­ták, és az el­fo­ga­dott aján­lá­so­kat, cé­lo­kat fo­ko­za­to­san be­épí­tet­ték az or­szág tör­vény­ke­zé­sé­be és ál­la­mi ren­de­le­te­i­be.
A bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat­ban az alá­író (29) és az az­óta a nyi­lat­ko­zat­hoz csat­la­ko­zó or­szá­gok (je­len­leg 45) el­kö­te­lez­ték ma­gu­kat, hogy 2010-ig ki­épí­tik az egy­sé­ges Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­sé­get. A mi­nisz­te­rek meg­egyez­tek, hogy két­éven­ként ér­té­kel­ni fog­ják a ki­tű­zött cé­lok gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sát.
Az ere­de­ti hat célt a prá­gai (2001), a ber­li­ni (2003) és a bergeni (2005) mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zón to­váb­bi cé­lok­kal egé­szí­tet­ték ki. Je­len­leg Szlo­vá­ki­á­ban a bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sa te­rén 11 stra­té­gi­ai cél­ra össz­pon­to­sí­ta­nak, amely­nek rész­le­te­it a kö­vet­ke­ző fe­je­zet­ben fog­lal­juk ös­­sze.
A mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zók előtt ál­ta­lá­ban az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek kép­vi­se­lői rek­to­ri ér­te­kez­le­tet tar­ta­nak, és aján­lá­so­kat fo­gal­maz­nak meg a mi­nisz­te­rek szá­má­ra. A Szlo­vák Rek­to­ri Kon­fe­ren­cia va­la­men­­nyi ed­di­gi ér­te­kez­le­ten (Salamanka 2001, Graz 2003, Glas­gow 2005) kép­vi­sel­tet­te ma­gát.
Az Eu­ró­pai Unió el­vei sze­rint a mű­ve­lő­dés és az ok­ta­tás a tag­ál­lam­ok kom­pe­ten­ci­á­já­ba tar­to­zik, ezért az Eu­ró­pai Bi­zott­ság sem gya­ko­rol köz­vet­len be­fo­lyást az át­ala­ku­lá­si fo­lya­ma­tok­ra. En­nek el­le­né­re – fő­leg a 2004-es bő­ví­tést kö­ve­tő­en – a fel­ső­ok­ta­tá­si és ku­ta­tá­si pro­jek­tek tá­mo­ga­tá­sa, va­la­mint a vi­ta­fó­ru­mo­kon va­ló rész­vé­te­le foly­tán egy­re szo­ro­sab­bá vált az együtt­mű­kö­dés a bo­lo­gnai fo­lya­ma­tot irá­nyí­tó eu­ró­pai tes­tü­le­tek­kel, és nö­ve­ke­dett a bi­zott­ság be­fo­lyá­sa a fo­lya­ma­tok ala­ku­lá­sá­ra. Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ra úgy te­kint, mint az Eu­ró­pa Ta­nács lissza­bo­ni stra­té­gi­á­já­ban ki­tű­zött cé­lok egyi­ké­re.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat irá­nyí­tá­sát a mi­nisz­te­rek ál­tal tá­mo­ga­tott Bo­lo­gnai Fol­low-up Mun­ka­cso­port és a Bo­lo­gna Ta­nács vég­zi. Ezek ta­nács­adó, se­gí­tő tag­jai kö­zött sze­re­pel­nek a fel­ső­ok­ta­tás prob­lé­má­i­val fog­lal­ko­zó eu­ró­pai egye­sü­le­tek és intézmények.4
Szlo­vá­ki­á­ban ered­mé­nye­sen mű­kö­dik a fi­zi­kai és jo­gi sze­mé­lyek ön­kén­tes egye­sü­le­te, a Szlo­vák Aka­dé­mi­ai Szö­vet­ség a Nem­zet­kö­zi Együtt­mű­kö­dé­sért (a to­váb­bi­ak­ban: SAAIC), amely­nek cél­ja a szlo­vá­ki­ai in­téz­mé­nyek nem­zet­kö­zi együtt­mű­kö­dé­sé­nek tá­mo­ga­tá­sa, ko­or­di­ná­ci­ó­ja, min­de­nek­előtt az EU or­szá­ga­i­val a mű­ve­lő­dés és egyéb te­rü­le­te­ken. Nem­ze­ti szin­ten a SAAIC ad­mi­niszt­rál­ja a Socrates, a Le­o­nar­do da Vin­ci, az Erasmus-Mundus és a Tem­pus prog­ram­ja­it. A SAAIC e prog­ra­mok ré­szé­re kü­lön nem­ze­ti iro­dá­kat mű­köd­tet. Az EB kez­de­mé­nyez­te (2004) a Bo­lo­gnai Pro­motérok Nem­ze­ti Cso­port­ja­i­nak lét­re­ho­zá­sát, ame­lyek se­gí­tik a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ket a bo­lo­gnai fo­lya­mat al­kal­ma­zá­sá­nál.
Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság Szlo­vá­ki­á­ban a Socrates/Erasmus Prog­ram Nem­ze­ti Iro­dá­ját kér­te fel, hogy tá­mo­gas­sa és ad­mi­niszt­rál­ja e cso­port lét­re­ho­zá­sát, és ter­jes­­sze pro­jekt­je­it a bi­zott­ság elé. Az iro­da, együtt­mű­köd­ve az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um Fel­ső­ok­ta­tá­si Szek­ci­ó­já­val, a Szlo­vák Rek­to­ri Kon­fe­ren­ci­á­val és a Fel­ső­ok­ta­tá­si In­téz­mé­nyek Ta­ná­csá­val, az Eu­ró­pai Bi­zott­ság­nak egy 7 ta­gú cso­port­ra tett ja­vas­la­tot. A Nem­ze­ti Cso­port min­de­nek­előtt a kö­vet­ke­ző te­rü­le­te­ken se­gí­ti a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ket a bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sá­ban (Sprievodca… 2006, 23):
– mi­nő­ség­biz­to­sí­tás (nap­pa­li, ill. le­ve­le­ző ta­go­zat);
– há­rom­szin­tű fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer;
– ta­nul­má­nyok el­is­me­ré­se (ECTS, DS);
– éle­ten át tar­tó ta­nu­lás;
– Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si és Ku­ta­tá­si Tér­ség;
– mo­bi­li­tás a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben;
– a fel­ső­ok­ta­tás eu­ró­pai di­men­zi­ó­ja.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat­nak te­ret adó tör­vé­nyi és egyéb ren­del­ke­zé­sek Szlo­vá­ki­á­ban is el­fo­ga­dás­ra ke­rül­tek. Ezek is­mer­te­té­sé­re a kö­vet­ke­ző rész­ben ke­rül sor, ami­kor a bo­lo­gnai fo­lya­mat cél­ki­tű­zé­se­i­nek Szlo­vá­ki­ai meg­va­ló­sí­tá­sát rész­le­te­sebb elem­zés alá ves­­szük.
A fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ket az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um kon­fe­ren­ci­ák szer­ve­zé­sé­vel és pub­li­ká­ci­ó­kon ke­resz­tül in­for­mál­ja, va­la­mint min­den lé­nye­ges do­ku­men­tu­mot, a mi­nisz­te­rek ta­nács­ko­zá­sa­i­nak ha­tá­ro­za­ta­it stb. szlo­vák nyel­ven is hoz­zá­fér­he­tő­vé te­szi. Az egyes in­téz­mé­nyek tisz­tá­ban van­nak, mit kel­le­ne ten­ni­ük a bo­lo­gnai fo­lya­mat cél­ja­i­nak el­éré­se te­rén, az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si és Ku­ta­tá­si Tér­ség­ben va­ló ered­mé­nyes meg­je­le­nés ér­de­ké­ben. A fő kér­dés min­de­nütt a „ho­gyan”-on van.
Szlo­vá­ki­á­ban a bo­lo­gnai fo­lya­mat­tal ös­­sze­füg­gő cé­lok meg­va­ló­sí­tá­sa 11 alap­ve­tő te­rü­le­ten fo­lyik. Ezek a kö­vet­ke­zők:
1. ös­­sze­ha­son­lí­tó és transz­pa­rens fo­ko­za­tok;
2. két fő cik­lu­son ala­pu­ló kép­zé­si rend­szer;
3. kred­itrend­sz­er be­ve­ze­té­se;
4. mo­bi­li­tás elő­se­gí­té­se;
5. eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás te­rén;
6. eu­ró­pai di­men­zió a fel­ső­ok­ta­tás­ban;
7. éle­ten át tar­tó ta­nu­lás;
8. fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek és hall­ga­tók;
9. az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség von­zá­sá­nak erő­sí­té­se;
10. a fel­ső­ok­ta­tás har­ma­dik cik­lu­sa és a ku­ta­tás;
11. szo­ci­á­lis di­men­zió.

4. A bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sa Szlo­vá­ki­á­ban

4.1. Ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó és transz­pa­rens fo­ko­za­tok

Az ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó és transz­pa­rens fo­ko­za­tok el­fo­ga­dá­sá­nak cél­ja:
– meg­kön­­nyí­te­ni és át­te­kint­he­tőb­bé ten­ni a ta­nul­má­nyok el­is­mer­te­té­sét Eu­ró­pá­ban;
– le­he­tő­sé­get biz­to­sí­ta­ni a pol­gá­rok szá­má­ra a szé­le­sebb eu­ró­pai mun­ka­erő­pi­a­con va­ló ér­vé­nye­sü­lés­hez;
– ja­ví­ta­ni az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek nem­zet­kö­zi ver­seny­ké­pes­sé­gét.
E fo­lya­mat­ban fon­tos sze­re­pet tölt be a lis­­sza­bo­ni egyez­mény (1997) a fel­ső­ok­ta­tá­si ta­nul­má­nyo­kat érin­tő mi­nő­sí­té­sek el­is­me­ré­sé­ről, amely ki­mond­ja a szer­ző­dő fe­lek or­szá­ga­i­ban a fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok vég­ző­se­i­nek diszk­ri­mi­ná­ci­ó­tól men­tes fo­ga­dá­sá­nak el­vét. E cé­lok mi­ha­ma­rab­bi el­éré­sét az Eu­ró­pai Par­la­ment és az Eu­ró­pa Ta­nács a 2241/2004/ES szá­mú dön­té­sé­vel is tá­mo­gat­ta. Töb­bek kö­zött ja­va­sol­ják az europass be­ve­ze­té­sét, mely egy egy­sé­ges, össz­eu­ró­pai, bil­ingvális doku­men­tu­m­együttes len­ne, amely az EU tag­or­szá­gai szá­má­ra le­he­tő­vé ten­né a tu­laj­do­nos­ról egy­sze­rű, egy­sé­ges, ön­kén­tes in­for­má­ci­ók fel­hasz­ná­lá­sát kép­zett­sé­ge tar­tal­má­ról, mi­nő­sé­gé­ről, ké­pes­sé­gé­ről és tu­dá­sá­ról. A kép­zett­sé­gek egy­sze­rű, igaz­sá­gos el­is­me­ré­sét in­téz­mé­nyi, nem­ze­ti és eu­ró­pai szin­ten a NARIC5- és az ENIC6-központok há­ló­za­ta is tá­mo­gat­ja.
Szlo­vá­ki­á­ban 1991 óta az Ok­ta­tá­si In­for­má­ci­ós és Prog­nosz­ti­kai In­té­zet mel­lett mű­kö­dött a Ta­nul­má­nyi Ok­irat­ok Ek­vi­va­len­cia Köz­pont­ja (a szlo­vák NARIC–ENIC). Szlo­vá­kia EU-s csat­la­ko­zá­sa után (2004) a köz­pon­tot Ta­nul­má­nyi Ok­irat­ok El­is­me­ré­sé­nek Köz­pont­já­vá ne­vez­ték át, és az Oktatási Minisztérium irá­nyí­tá­sa alá ke­rült. A köz­pont je­len­leg a kül­föl­di ta­nul­má­nyok­ról ki­adott ok­ira­to­kat bí­rál­ja el, vég­zé­se­ket ad ki az egyen­ér­té­kű­sé­gük­ről, ja­vas­lat­te­vő ál­lás­fog­la­lá­so­kat ad ki, iga­zol­ja az ok­irat­ok ere­de­ti­sé­gét. A köz­pont ré­sze­ként mű­kö­dik az Europass Nem­ze­ti Köz­pont, amely az europasszal kap­cso­la­tos do­ku­men­tu­mok ki­adá­sá­val és tá­jé­koz­ta­tás­sal fog­lal­ko­zik.
Szlo­vá­ki­á­ban a kép­zett­ség­ről, a ta­nul­má­nyok el­vég­zé­sé­ről szó­ló ok­irat­ok el­is­me­ré­sét át­fo­gó­an sza­bá­lyoz­za a 477/2002-es szá­mú hatályos tör­vény a szak­ké­pe­sí­té­sek el­is­me­ré­sé­ről, mely­nek el­fo­ga­dá­sát a lis­­sza­bo­ni egyez­mény mel­lett a bo­lo­gnai fo­lya­mat és a kö­zel­gő Eu­ró­pai Uni­ó­hoz va­ló csat­la­ko­zás­ból adó­dó jog­har­mo­ni­zá­ci­ós kö­ve­te­lé­sek is ösz­tö­nöz­ték. E tör­vény a szak­ké­pe­sí­tést négy szint­ben ha­tá­roz­za meg:
1. fel­ső­fo­kú dip­lo­ma (vysokoškol­ský diplom);
2. abszol­ven­si dip­lo­ma (ab­sol­ventský diplom);
3. bi­zo­nyít­vány (vysvedèe­nie);
4. sza­kalka­lmassá­gi bi­zony­lat (osvedèe­nie o odbornej spô­so­bilosti).
Az ok­irat­ok el­is­me­ré­sé­nél a tör­vény kü­lönb­sé­get tesz, hogy to­vább­ta­nu­lás, aka­dé­mi­ai cé­lok vagy mun­ka­vég­zés ér­de­ké­ben tör­té­nik-e.
Szlo­vá­ki­á­ban a felsőoktatási tör­vény ér­tel­mé­ben (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 68. § 1. bek.) a ta­nul­má­nyi prog­ram el­vég­zé­sé­ről ki­adott ok­má­nyok a kö­vet­ke­zők: ok­le­vél (diplom), ál­lam­vizs­ga-bi­zo­nyít­vány (vysvedèe­nie o štát­nej skúške) és ok­le­vél­mel­lék­let (doda­tok k diplo­mu).
Az ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó és transz­pa­rens fo­ko­za­tok el­fo­ga­dá­sa te­rén meg­je­lölt cé­lok el­érés­nek egyik fon­tos esz­kö­ze az ok­le­vél­mel­lék­let (Dip­lo­ma Sup­ple­men­t) be­ve­ze­té­se. A szlo­vák felsőoktatási tör­vény sze­rint (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 68. § 4. bek.) az ok­le­vél­mel­lék­let a ta­nul­má­nyi prog­ram el­vég­zé­sé­nek rész­le­te­it tar­tal­maz­za, ame­lyet a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény ad ki az ok­le­vél­lel együt­t. Mi­nisz­te­ri ren­de­let sza­bá­lyoz­za az ok­le­vél­mel­lék­let tar­tal­mi rész­le­te­it és egy­sé­ges eu­ró­pai for­má­ját. Kü­lön kér­he­tő a ta­nul­má­nyok el­vég­zé­sé­ről ta­nús­ko­dó ok­irat­ok an­gol nyel­vű ki­adá­sa.
A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek azon­ban csak las­san ren­dez­ked­nek be pl. az ok­le­vél­mel­lék­let ki­adá­sá­ra. Így 2004-ben csak 2 egye­tem adott au­to­ma­ti­ku­san ok­le­vél­mel­lék­le­tet vég­zős hall­ga­tó­i­nak; to­váb­bi 6 in­téz­mény csak ké­rés­re, eb­ből 2 té­rí­té­ses ala­pon. 11 in­téz­mény az ok­le­vél­mel­lék­le­tet vég­ző­se­i­nek a tör­vény ál­tal sza­bott ha­tár­idő­ben szán­dé­ko­zott ki­ad­ni (Sprievodca… 2006, 31).
Szlo­vá­ki­á­ban 2004-re gya­kor­la­ti­lag meg­al­kot­ták a kül­föld­ön szer­zett vég­zett­sé­gek, ok­le­ve­lek el­is­me­ré­sé­nek EU-komform ke­re­te­it, va­la­mint lét­re­hoz­ták és mű­köd­te­tik az eh­hez szük­sé­ges in­téz­mé­nye­ket. Meg­szü­le­tett a 2002-es tör­vény­ben jel­zett mi­nisz­té­ri­u­mi ren­de­let a ta­nul­má­nyok­ról szó­ló ok­irat­ok el­is­mer­te­té­sé­nek fo­lya­ma­tá­ról (Vyhláška… 2005a), amel­­lyel az eu­ró­pai nor­mák­nak meg­fe­le­lő, pon­tos jo­gi ke­re­tet és ügy­in­té­zé­si for­mát ka­pott az ok­le­ve­lek és vég­zett­sé­gek el­is­me­ré­se. A kez­de­ti von­ta­tott, el­lent­mon­dás­ok­kal te­li jog­kör­ér­tel­me­zé­sek és az ügy­in­té­zés ha­tá­ro­zat­lan­sá­ga után 2006-ra már a vég­zett­sé­gek el­is­me­ré­sé­nek szak­mai és tech­ni­kai ki­vi­te­le­zé­se kezd meg­nyug­ta­tó­an mű­köd­ni. Azon­ban ah­hoz, hogy a Szlo­vá­ki­á­ban meg­sze­re­zett szak­ké­pe­sí­tést, fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­get kül­föld­ön is el­is­mer­jék, ér­vény­re kel­le­ne jut­tat­ni az ok­le­ve­lek, a bi­zo­nyít­vá­nyok és az ok­le­vél­mel­lék­le­tek két­nyel­vű (szlo­vák, an­gol), ill. an­gol nyel­vű ki­adá­sát is. En­nek el­éré­sé­hez azon­ban Szlo­vá­ki­á­ban még sok a ten­ni­va­ló.

4.2. A két fő szin­ten ala­pu­ló kép­zé­si rend­szer

A bo­lo­gnai fo­lya­mat egyik alap­ve­tő meg­ha­tá­ro­zó­ja az egy­más­ra épü­lő két-, ill. há­rom­cik­lu­sú kép­zé­si rend­szer ki­ala­kí­tá­sa. A má­so­dik cik­lus­ba va­ló be­lé­pés meg­kö­ve­te­li az el­ső, leg­alább há­rom évig tar­tó cik­lus el­vég­zé­sét (alap­kép­zés), ill. leg­alább 180 kred­it meg­szer­zé­sét. A bach­e­lor fo­ko­zat fel­ső­fo­kú alap­dip­lo­ma­ként va­ló meg­ha­tá­ro­zá­sa eu­ró­pai szin­ten bi­zo­nyos egy­sé­ge­sí­tett ké­pes­sé­gek és kom­pe­ten­ci­ák meg­szer­zé­sét irá­nyoz­za elő. Ezek ál­lan­dó té­mái a szak­mai vi­ták­nak. Az EU-kompa­tibilis bach­e­lor ta­nul­má­nyi prog­ra­mok meg­al­ko­tá­sá­nál azon­ban fi­gye­lem­be kell ven­ni e vi­ták ak­tu­á­lis ered­mé­nye­it. A bach­e­lor fo­ko­zat el­éré­sé­hez szük­sé­ges ké­pes­sé­gek, kom­pe­ten­ci­ák meg­fo­gal­ma­zá­sá­val, kö­rül­írá­sá­val már töb­ben is pró­bál­koz­tak (pl. Barakonyi 2003).
A má­so­dik szin­tű kép­zés­ben (mes­ter­kép­zés) a mas­ter (Szlo­vá­ki­á­ban: ma­gisz­ter) fo­ko­zat meg­szer­zé­se egye­te­mi dip­lo­ma­ként de­fi­ni­ál­ha­tó. E cik­lus­ban a kép­zés 1-2 év, 60–120 kred­ites, és a hall­ga­tók­nak jól kö­rül­ha­tá­rol­ha­tó ké­pes­sé­gek­kel, kom­pe­ten­ci­ák­kal kell ren­del­kez­ni­ük (vö. Barakonyi 2003).
Az egyes szin­te­ken meg­szer­zen­dő, időt­ál­ló, ala­po­zó is­me­re­te­ken túl a bo­lo­gnai fo­lya­mat egyik alap­el­ve, hogy az egyes cik­lu­sok­ból ki­lé­pő hall­ga­tó a mun­ka­erő­pi­a­con köz­vet­le­nül al­kal­maz­ha­tó, spe­ci­á­lis szak­is­me­ret­tel, szak­tu­dás­sal ren­del­kez­zen. A mun­ka­erő­pi­ac gyor­san vál­to­zó igé­nyei és az egyé­ni ké­pes­sé­gek mo­ti­vá­ci­ó­ja szab irányt a to­váb­bi szak­kép­zett­ség, spe­cial­izá­ció meg­szer­zé­sé­nek.
A bach­e­lor és mas­ter ta­nul­má­nyok tar­tal­mi irá­nyult­sá­ga, pro­fil­ja ki kel­le­ne, hogy elé­gít­se az egyé­ni igé­nye­ket, az aka­dé­mi­ai el­vá­rá­so­kat és a mun­ka­erő­pi­ac fel­tét­ele­it.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat­ba be­lé­pő ál­la­mok el­kö­te­lez­ték ma­gu­kat, hogy ki­ala­kít­ják az ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó, a kom­pa­ti­bi­lis vég­zett­sé­gek ke­re­te­it a fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek szá­má­ra, ame­lyek alap­ját a mun­ka­ter­he­lé­si-ok­ta­tá­si ki­me­ne­tek, kom­pe­ten­ci­ák és a kép­zés pro­fil­ja al­kot­ja.
Egy 2005-ben vég­zett fel­mé­rés ered­mé­nyei azt mu­tat­ják, hogy a két­szin­tű fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer már szé­les kör­ben be­ve­ze­tés­re ke­rült. A „bo­lo­gnai” ál­la­mok több­sé­gé­ben a hall­ga­tók több mint fe­le már ilyen prog­ra­mok­ra nyert fel­vé­telt.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat ke­re­te­in be­lül már kör­vo­na­la­zód­nak az éle­ten át tar­tó ta­nu­lás beeme­lé­sé­nek ke­re­tei a fel­ső­ok­ta­tás­ba és en­nek ös­­sze­kap­cso­lá­sa a szak­kép­zés­sel.
Szlo­vá­ki­á­ban a 131/2002-es szá­mú fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény egy­ér­tel­mű ha­tá­ro­zott­ság­gal be­ve­zet­te a há­rom­szin­tű fel­ső­ok­ta­tást (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách). A tör­vény 50. §-a ér­tel­mé­ben az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um el­ké­szí­tet­te a ta­nul­má­nyi sza­kok (študi­jné odbo­ry) rend­sze­rét, amely­ben fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyo­kat le­het vé­gez­ni Szlo­vá­ki­á­ban. A ta­nul­má­nyi sza­kok köz­pon­ti tar­tal­mi le­írá­sá­nak fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel az in­téz­mé­nyek el­ké­szí­tik ta­nul­má­nyi prog­ram­ja­i­kat, ame­lye­ket akk­re­di­tál­tat­nak, s eze­ken be­lül hir­det­het­nek fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­get nyúj­tó kép­zést. Szlo­vá­ki­á­ban je­len­leg 356 ta­nul­má­nyi szak kö­zül 163-ban le­het el­ső szin­tű, 162-ben má­so­dik szin­tű és 310-ben har­ma­dik szin­tű fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­get sze­rez­ni. Ez a fel­osz­tás nincs te­kin­tet­tel a tör­vény ál­tal ki­vé­te­le­sen meg­en­ge­dett, az el­ső és a má­so­dik cik­lus ös­­sze­vo­ná­sá­val meg­va­ló­su­ló prog­ra­mok­ra (53. § 3. bek.). A ta­nul­má­nyi sza­kok kö­zül 117-ben mind a há­rom szin­tű kép­zés­ben le­het ta­nul­má­nyo­kat foly­tat­ni.
Szlo­vá­ki­á­ban 2005 vé­gé­re 2254 nem pe­da­gó­gus­kép­ző ta­nul­má­nyi prog­ram (el­ső, má­so­dik vagy ös­­sze­vont szin­tű), 4516 pedagó­gusképző7 és 1033 har­ma­dik szin­tű ta­nul­má­nyi prog­ram volt akk­re­di­tál­va. Azért ilyen ma­ga­sak a szá­mok, mert a tör­vény kü­lön ér­tel­me­zi a ta­nul­má­nyi prog­ra­mo­kat a ta­nul­má­nyi sza­kok, a meg­va­ló­sí­tó in­téz­mé­nyek (ka­rok), a ta­nul­má­nyi for­mák (nap­pa­li, le­ve­le­ző), az el­ér­he­tő vég­zett­sé­gi szint (3) és a ta­nul­má­nyok hos­­sza sze­rint (Výroèná sprá­va… 2006).
Szlo­vá­ki­á­ban a há­rom­cik­lu­sú kép­zés­ben a hall­ga­tók kü­lön­bö­ző aka­dé­mi­ai fo­ko­zat­tal vé­gez­nek. A bach­e­lor ta­nul­má­nyi prog­ra­mok vég­ző­sei a bach­e­lor (Bc.) fo­ko­za­tot kap­ják.
A mas­ter ta­nul­má­nyi prog­ra­mok­ban a ta­nul­má­nyok szak­te­rü­le­té­től füg­gő­en ma­gisz­te­ri (Mgr., Mgr. Art.), mér­nö­ki (Ing.), mű­épí­té­szi (Ing. arch.), or­vo­si (MUDr.), fog­or­vo­si (MDDr.) és ál­lat­or­vo­si (MVDr.) aka­dé­mi­ai fo­ko­za­tot sze­rez­nek a vég­zős hall­ga­tók (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 53. § 5–7. bek.).
A har­ma­dik szin­tű kép­zés abszol­ven­sei a kö­vet­ke­ző aka­dé­mi­ai fo­ko­za­to­kat nyer­he­tik el: böl­csész­dok­tor (PhD.), mű­vé­sze­ti dok­tor (ArtD.). A ka­to­li­kus te­o­ló­gia te­rén a dok­to­ri ta­nul­má­nyok el­ső ré­szé­nek le­zá­rá­sa után a te­o­ló­gi­ai licen­ciá­tus (ThLic.), majd a te­o­ló­gia dok­to­ra (ThDr.) fo­ko­zat ér­he­tő el (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 54. § 15–16. bek.).
A 131/2002-es szá­mú tör­vény az egyes ta­nul­má­nyi prog­ra­mok kö­vet­ke­ző ál­ta­lá­nos le­írá­sát tar­tal­maz­za (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 52–54. §):
– Az el­ső szin­tű ta­nul­má­nyi prog­ra­mok (alap­kép­zés) az el­mé­le­ti és a gya­kor­la­ti is­me­re­tek meg­szer­zé­sé­re irá­nyul­nak a tu­do­má­nyok és a mű­vé­sze­tek je­len­le­gi szint­jén, va­la­mint ezek a mun­ka­vég­zés so­rán va­ló al­kal­ma­zá­sá­nak el­sa­já­tí­tá­sá­ra, ill. a rá kap­cso­ló­dó fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok foly­ta­tá­sa cél­já­ból.
– A má­so­dik szin­tű ta­nul­má­nyi prog­ra­mok (mes­ter­kép­zés) az el­mé­le­ti és a gya­kor­la­ti is­me­re­tek meg­szer­zé­sé­re irá­nyul­nak a tu­do­má­nyok és a mű­vé­sze­tek je­len­le­gi szint­jén, va­la­mint a ké­pes­sé­gek és kész­sé­gek al­ko­tó al­kal­ma­zá­sá­nak fej­lesz­té­sé­re a mun­ka­vég­zés vagy a dok­to­ri ta­nul­má­nyi prog­ra­mok sze­rin­ti fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok foly­ta­tá­sa cél­já­ból.
– A har­ma­dik szin­tű dok­to­ri ta­nul­má­nyi prog­ra­mok a tu­do­má­nyok és a mű­vé­sze­tek je­len­le­gi szint­jén ala­pu­ló is­me­re­tek el­sa­já­tí­tá­sá­ra irá­nyul­nak, min­de­nek­előtt a hall­ga­tó sa­ját tu­do­má­nyos és mű­vé­sze­ti ered­mé­nye­i­nek hoz­zá­já­ru­lá­sá­val, ame­lyek a tu­do­mány, a tech­ni­ka vagy a mű­vé­szet te­rü­le­tén tu­do­má­nyos ku­ta­tás, ill. önál­ló al­ko­tó te­vé­keny­ség so­rán jön­nek lét­re.
Szlo­vá­ki­á­ban a 2005/2006-os aka­dé­mi­ai év­től csak a há­rom­cik­lu­sú kép­zé­si rend­szer sze­rint le­het fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyo­kat foly­tat­ni. Ki­vé­te­les ese­tek­ben az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um en­ge­dé­lyez­he­ti az el­ső és a má­so­dik szint egy ta­nul­má­nyi prog­ram­ba va­ló ös­­sze­vo­ná­sát, amely prog­ram leg­alább 4, de leg­fel­jebb 6 éves le­het, és vég­ző­sei má­so­dik szin­tű vég­zett­sé­get sze­rez­nek (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 53. § 3. bek.).
A ko­ráb­bi tör­vé­nyek alap­ján (Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách) a 2003-ig akk­re­di­tált ta­nul­má­nyi prog­ra­mok­ra fel­vett hall­ga­tók (3–5., ill. 6. év­fo­lyam) ta­nul­má­nya­ik be­fe­jez­té­vel a má­so­dik szint­nek meg­fe­le­lő vég­zett­sé­get és fo­ko­za­tot sze­rez­nek.
A pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mok Bo­lo­gna sze­rin­ti (át)akkred­itálása több­nyi­re 2005-ben, a nem pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mo­ké pe­dig 2004-ben folyt le. A tel­je­sen új, há­rom­szin­tű ta­nul­má­nyi prog­ra­mok akkred­itá­ció­ja már 2003-ban meg­kez­dő­dött, így a 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­ben vé­gez­nek a bo­lo­gnai prog­ram el­ső, bach­e­lorsz­in­tű vég­zős hall­ga­tói.
A szak­mai és a ci­vil tár­sa­da­lom a fel­ső­ok­ta­tás bo­lo­gnai fo­lya­ma­tát el­fo­gad­ta. Egyen­lő­re azon­ban még nem úgy te­kint rá mint a fel­ső­ok­ta­tás tö­me­ge­se­dé­sé­ből adó­dó fe­szült­sé­gek bach­e­lor szin­ten va­ló le­ve­ze­té­sé­re, ill. e szint után fel­ső­fo­kú dip­lo­má­val a mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló ki­lé­pés le­he­tő­sé­gé­re, ha­nem in­kább mint a má­so­dik cik­lus­ban foly­ta­tan­dó ta­nul­má­nyok elő­fel­té­te­lé­re. A fel­mé­ré­sek alap­ján a hall­ga­tók túl­nyo­mó több­sé­ge csak ak­kor szán­dé­ko­zik bach­e­lor dip­lo­má­val mun­kát vál­lal­ni, ha az na­gyon elő­nyös anya­gi jut­ta­tá­sok­kal jár, azon­ban ta­nul­má­nya­i­kat va­la­mi­lyen for­má­ban ők is foly­tat­ni sze­ret­nék.
A pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mok, de más sza­kok prog­ram­jai is az akk­re­di­tá­lás gyors kény­sze­re, az egye­te­mi kon­zer­va­ti­viz­mus és az ál­la­mi elő­írá­sok mi­att ele­ve úgy ké­szül­tek, hogy bach­e­lor szin­ten nem nyúj­ta­nak re­á­lis le­he­tő­sé­get a mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló ki­lé­pés­hez. A pe­da­gó­gus­kép­ző bach­e­lor prog­ram vég­ző­sei szá­má­ra a köz­ok­ta­tás­ban a je­len­leg ér­vény­ben le­vő tör­vé­nyek, ren­de­le­tek sem­mi­lyen le­he­tő­sé­get nem ad­nak a szak­kép­zett­sé­get igény­lő he­lyek be­töl­té­sé­re. Így te­hát ér­tel­met­len volt 2004-ben az a mi­nisz­te­ri ál­lás­pont, amely nem en­ge­dé­lyez­te a pe­da­gó­gus­kép­zés­ben az egye­te­mek ál­tal ja­va­solt ún. ös­­sze­vont (1. és 2. cik­lus) prog­ra­mok sze­rin­ti ta­nul­má­nyok szer­ve­zé­sét. A bach­e­lorsz­in­tű pe­da­gó­gus­kép­ző ta­nul­má­nyok vég­ző­sei, amen­­nyi­ben nem szán­dé­koz­nak vagy nem ta­nul­hat­nak to­vább a má­so­dik cik­lus­ban, az ala­po­zó ta­nul­má­nyok­ban szer­zett el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti is­me­re­te­ik alap­ján csak a köz­ok­ta­tá­son kí­vül he­lyez­ked­het­nek el.
A fel­ső­ok­ta­tás el­ső szint­jé­ből a má­so­dik szint­be va­ló be­lé­pés, a fo­lya­ma­tos to­vább­ta­nu­lás prob­lé­má­i­ról va­ló­já­ban még meg sem kez­dő­dött a vi­ta az egye­te­me­ken és a tár­sa­dal­mon be­lül. Az ed­di­gi ál­la­mi fi­nan­szí­ro­zá­si rend­szer gya­kor­la­ta nem hat ösz­tön­ző­en a má­so­dik cik­lus­ba be­lé­pő hall­ga­tók tu­dás és ké­pes­ség alap­ján tör­té­nő sze­lek­tá­lá­sá­ra.
Na­gyon ne­héz és komp­li­kált prob­lé­má­nak ígér­ke­zik a mas­ter­sz­in­tű prog­ra­mok­ba va­ló be­lé­pés szak­mai fel­tét­ele­i­nek ki­ala­kí­tá­sa. Ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy a bach­e­lor- és a mas­ter­sz­in­tű ta­nul­má­nyi prog­ra­mok szak­mai tar­ta­lom sze­rint szo­ro­san egy­más­hoz kö­tő­dő, egy­más­ra épü­lő rend­szer­ben ke­rül­tek ki­ala­kí­tás­ra, min­dig egy vagy leg­fel­jebb két ta­nul­má­nyi szak­ra ala­poz­va. Kér­dés, hogy a mas­ter ta­nul­má­nyok­ba va­ló be­lé­pés­nél a ta­nul­má­nyi szak vagy a ta­nul­má­nyi prog­ram lesz-e a dön­tő, ill. az egye­te­mek mely bach­e­lor dip­lo­mát fo­gad­ják el eh­hez. Ezt még kü­lön bo­nyo­lít­ja a pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mok két­tan­tár­gyú rend­sze­ré­nek vol­ta.
A je­len­le­gi ál­la­po­tok te­hát nem ked­vez­nek a hall­ga­tók egye­te­mek köz­ti mo­bi­li­tá­sá­nak. Az egye­te­me­ken be­lül vé­gül meg fog­ják ol­da­ni az em­lí­tett prob­lé­má­kat, ezek­nek a meg­ol­dá­sok­nak azon­ban olya­nok­nak kell len­ni­ük, hogy meg­nyíl­jon a le­he­tő­ség a hall­ga­tók szá­má­ra több egye­te­men is foly­tat­ha­tó ta­nul­má­nyok vég­zé­sé­re. Az ilyen hall­ga­tók na­gyobb szá­mú fo­ga­dá­sá­ra a szlo­vá­ki­ai egye­te­mek még sem szer­ve­zé­si, sem ok­ta­tá­si nyelv szem­pont­já­ból nin­cse­nek fel­ké­szül­ve.

4.3. A kred­itrend­sz­er be­ve­ze­té­se

Az egy­sé­ges kred­itrend­sz­er ki­ala­kí­tá­sa és be­ve­ze­té­se min­de­nek­előtt a hall­ga­tók szé­les­kö­rű mo­bi­li­tá­sát kí­ván­ja elő­se­gí­te­ni, de fel­té­te­le a mű­velt­ség és a kép­zett­ség ru­gal­ma­sabb meg­szer­zé­sé­nek. Kön­­nyeb­bé te­szi a hall­ga­tók szá­má­ra az eu­ró­pai mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló ki­ju­tást, és erő­sí­ti az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás kom­pa­ti­bi­li­tá­sát, von­zá­sát és ver­seny­ké­pes­sé­gét (Sprievodca… 2006, 34). A kred­itrend­sz­erek te­rén mi­nő­sé­gi elő­re­lé­pés tör­tént az ECTS-szabályok be­ve­ze­té­sé­vel a Socrates/Erasmus-programok ke­re­tén be­lül. E rend­szer a ta­nul­má­nyi cé­lok el­éré­sé­hez a hall­ga­tó ál­tal ki­fej­tett mun­ka men­­nyi­sé­gén alap­szik (Balla 2005).
Az el­ső ko­moly aján­lást az ECTS al­kal­ma­zá­sá­ra a Sor­bonne­-nyi­lat­ko­zat alá­írói tet­ték 1998 má­ju­sá­ban. A bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat­ban és az azt kö­ve­tő sala­mankai és prá­gai mi­nisz­te­ri ér­te­kez­le­ten még min­dig az ECTS tí­pu­sú rend­szer be­ve­ze­té­se mel­lett száll­tak sík­ra a részt­ve­vők. Ter­mé­sze­tes fo­lya­mat­ként erő­sö­dött szé­les­ kö­rű el­fo­ga­dá­sa az­ál­tal is, hogy egy­re több or­szág­ban ke­rült be­ve­ze­tés­re, és el­fo­gad­ha­tó al­ter­na­tí­vá­ja nem ala­kult ki. Vé­gül 2002 ok­tó­be­ré­ben Zü­rich­ben 330 eu­ró­pai egye­tem kép­vi­se­lői egy­ér­tel­mű­en ki­áll­tak az ECTS-nek Eu­ró­pá­ban tör­té­nő be­ve­ze­té­se mel­lett.
Az ECTS-t ere­de­ti­leg a kred­itek át­vi­te­lé­re ala­kí­tot­ták ki a hall­ga­tói mo­bi­li­tás meg­kön­­nyí­té­se ér­de­ké­ben. Leg­újab­ban azon­ban már a kred­itek ak­ku­mu­lá­ci­ó­já­nak rend­sze­ré­vé ala­kult át (European Cre­dit Trans­fer and Accu­mu­la­tion Sys­tem).
A Fol­low-up Group je­len­té­se sze­rint 2005-ben a ta­nul­má­nyi prog­ra­mok te­kin­te­té­ben a leg­több or­szág­ban már al­kal­maz­zák a kred­itrend­sz­ert.
A szlo­vá­ki­ai felsőoktatási intézményekben a kred­itrend­sz­er be­ve­ze­té­sé­nek kez­de­tei az 1990-es évek ele­jé­re nyúl­nak vis­­sza (lásd a 2. fe­je­ze­tet). Az ECTS-rendszer be­ve­ze­té­sé­hez tör­vé­nyes ke­re­te­ket te­rem­tett a 2002-ben el­fo­ga­dott fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény 62. §-a (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách). E kred­itrend­sz­er rész­le­te­it és be­ve­ze­té­sé­nek for­má­ját a 614/2002-es szá­mú mi­nisz­te­ri ren­de­let ír­ja elő (Vyhláška… 2002).
A tör­vény sze­rint a kred­itek szám­ér­té­kek, ame­lyek a ta­nul­má­nyi egy­sé­gek­hez van­nak ren­del­ve, és ki­fe­je­zik a vég­zés­hez szük­sé­ges mun­ka men­­nyi­sé­gét. A hall­ga­tó stan­dard le­ter­helt­sé­ge egy aka­dé­mi­ai év­ben 60, egy sze­mesz­ter­ben 30, egy tri­mesz­ter­ben 20 kred­it­szám­ban van meg­ha­tá­roz­va (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 62. § 2. bek.).
A ta­nul­má­nyi te­vé­keny­ség for­má­it (leg­in­kább elő­adás, sze­mi­ná­ri­um, gya­kor­lat, ill. la­bo­ra­tó­ri­u­mi, tu­dás­fel­mé­rő, dip­lo­ma- és dis­­szer­tá­ci­ós mun­ka, va­la­mint exkur­zió és szak­mai gya­kor­lat) a ta­nul­má­nyi prog­ram egy­sé­gé­nek (jed­not­ka študi­jného pro­g­ra­mu) ne­vez­zük. A ta­nul­má­nyi egy­sé­gek rend­sze­ré­ből és ezek si­ke­res ab­szol­vá­lá­sá­nak ér­de­ké­ben ös­­sze­ál­lí­tott sza­bá­lyok rend­sze­ré­ből te­vő­dik ös­­sze a ta­nul­má­nyi prog­ram (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 21. § 2. bek.; lásd még a 4.2. részt).
A ta­nul­má­nyi prog­ram ta­nul­má­nyi tan­tár­gyak­ra (študi­jné pred­me­ty) ta­go­ló­dik. A tan­tárgy a ta­nul­má­nyi prog­ram egy­sé­gé­ből vagy az egy­sé­gek cso­port­já­ból van ké­pez­ve (Vyhláška… 2002, 3. § 1. bek.).
Min­den tan­tárgy­hoz, amely­nek ab­szol­vá­lá­sa osz­tá­lyoz­va van, kred­it­szám is tar­to­zik. Az ér­dem­jeg­­gyel va­ló osz­tá­lyo­zás­nak hat fo­ko­za­tát kü­lön­böz­tet­jük meg (Vyhláška… 2002, 6. § 3. bek.):
1. A – ki­tű­nő (ki­vá­ló ered­mé­nyek) = 1;
2. B – di­csé­re­tes, na­gyon jó (át­lag fe­let­ti ered­mé­nyek) = 1,5;
3. C – jó (át­la­gos ered­mé­nyek) = 2;
4. D – el­fo­gad­ha­tó (el­fo­gad­ha­tó ered­mé­nyek) = 2,5;
5. E – elég­sé­ges (csak mi­ni­má­lis kri­té­ri­u­mo­kat ki­elé­gí­tő ered­mé­nyek) = 3;
6. FX – elég­te­len (mi­ni­má­lis kri­té­ri­u­mo­kat sem tel­je­sí­tő ered­mé­nyek) = 4.
Az Szlo­vák Rek­to­ri Kon­fe­ren­cia 2004-ben fel­mér­te a kred­itrend­sz­er és az ok­le­vél­mel­lék­let al­kal­ma­zá­sá­nak hely­ze­tét. A fel­mé­rés sze­rint a nyil­vá­nos fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek 88%-a (16) a mi­nisz­te­ri ren­de­let ér­tel­mé­ben al­kal­maz­ta a kred­itrend­­szert.
Az ECTS-rendszer be­ve­ze­té­sé­hez szük­sé­ges jo­gi ke­re­tek meg­al­ko­tá­sá­ban Szlo­vá­kia idő­ben és jól vizs­gá­zott: már 2002-ben ki­dol­goz­ta a kred­itrend­sz­er tel­jes al­kal­ma­zá­sá­hoz szük­sé­ges szlo­vák és an­gol nyel­vű do­ku­men­tu­mok, nyom­tat­vá­nyok rend­sze­rét. Az ECTS ugyan be­ve­ze­tés­re ke­rült, de a hall­ga­tói mo­bi­li­tást elő­se­gí­tő ré­szé­nek szak­mai és ad­mi­niszt­rá­ci­ós do­ku­men­tá­lá­sa még csak né­hány egye­te­men van el­fo­gad­ha­tó szin­ten.

4.4. A mo­bi­li­tás elő­se­gí­té­se

A hall­ga­tók, az ok­ta­tók és a ku­ta­tók mo­bi­li­tá­sa a részt­ve­vő or­szá­gok kö­zött a bo­lo­gnai fo­lya­mat kulcs­kér­dé­sei kö­zé tar­to­zik. E te­kin­tet­ben min­ta­ként em­le­ge­tik az ame­ri­kai mo­dellt, ahol a hall­ga­tók és az oktatók moz­gá­sa a felsőoktatási intéz­mé­nyek kö­zött meg­szo­kott, ter­mé­sze­tes je­len­ség. En­nek azon­ban sa­já­tos ame­ri­kai fel­té­te­le van, még­pe­dig a fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer di­ver­zi­fi­kált vol­ta és a tár­sa­da­lom mun­ka­hely- és la­kó­hely-vál­toz­ta­tá­si szo­ká­sai (Hrubos 2003).
A mo­bi­li­tás­hoz szük­sé­ges és az azt ösz­tön­ző ter­mé­sze­tes fel­té­te­lek Eu­ró­pá­ban még hi­á­nyoz­nak. A kü­lön­bö­ző prog­ra­mo­kon ke­resz­tül tör­té­nő mobil­itássz­ervezés is csak na­gyon las­sú fej­lő­dést ered­mé­nye­zett. A mo­bi­li­tást kor­lá­to­zó aka­dá­lyok le­bon­tá­sa és a mo­bi­li­tás szé­les­kö­rű meg­ho­no­sí­tá­sá­hoz szük­sé­ges fel­té­te­lek ki­ala­kí­tá­sa Eu­ró­pá­ban azon­ban tel­je­sen más gaz­dag­sá­gi, tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai kör­nye­zet­ben zaj­lik, mint Ame­ri­ká­ban.
Az eu­ró­pai hall­ga­tói és ok­ta­tói mo­bi­li­tás len­dü­let­be ho­zá­sá­hoz min­de­nek­előtt szük­sé­ges a grantok, a köl­csö­nök át­vi­tel­ének meg­kön­­nyí­té­se. In­ten­zí­vebb és el­kö­te­le­zet­tebb hoz­zá­ál­lást, együtt­mű­kö­dést igé­nyel az ál­la­mok ré­szé­ről a ví­zu­mok, a mun­ka­vég­zé­si en­ge­dé­lyek ki­adá­sá­nak le­egy­sze­rű­sí­té­se és meg­kön­­nyí­té­se. Ser­ken­te­ni, mo­ti­vál­ni kel­le­ne a hall­ga­tó­kat, az ok­ta­tó­kat, az in­téz­mé­nye­ket a mo­bi­li­tá­si prog­ra­mok ál­tal kí­nált le­he­tő­sé­gek szé­les ­kö­rű ki­hasz­ná­lá­sá­ra, és el kel­le­ne ér­ni, hogy a kül­föld­ön, ill. a más in­téz­mény­ben foly­ta­tott ta­nul­má­nyok tel­jes egé­szé­ben (a ta­nul­má­nyok hos­­sza, a vizs­ga­ered­mé­nyek, a kred­itek) el­fo­ga­dás­ra ke­rül­je­nek (Dzimko 2005).
Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság több olyan prog­ra­mot is szer­vez (pl. Socrates/Erasmus, Le­o­nar­do), ame­lyek a hall­ga­tók és a oktatók mo­bi­li­tá­sát se­gí­tik elő. E te­kin­tet­ben elő­re­lé­pést je­len­tett az Eu­ró­pa Ta­nács ál­tal el­fo­ga­dott mo­bi­li­tá­si terv (Nice 2002). Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság 2004-ben új prog­ram­ja­vas­la­tot dol­go­zott ki, amely sze­rint a cse­re­prog­ra­mok­ban részt ve­vő hall­ga­tók és ta­ná­rok szá­mát 2010-re 3 mil­li­ó­ra sze­ret­né nö­vel­ni.
Szlo­vá­ki­á­ban az eu­ró­pai mo­bi­li­tá­si prog­ra­mo­kat a SAAIC ad­mi­niszt­rál­ja. To­váb­bi le­he­tő­sé­ge­ket kí­nál­nak az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um ál­tal meg­kö­tött két, ill. több­ol­da­lú ál­lam­kö­zi szer­ző­dé­sek, cse­re­prog­ra­mok, ame­lye­ket a SAIA8, ill. az USA irá­nyá­ban a Full­bright Bi­zott­ság szer­vez. A ha­zai és a kül­föl­di egye­te­mek kö­zöt­ti két­ol­da­lú mo­bi­li­tá­si együtt­mű­kö­dés szá­má­ra azon­ban a szlo­vá­ki­ai in­téz­mé­nyek csak na­gyon kor­lá­to­zott ösz­tön­díj­alap­pal ren­del­kez­nek.
Az eu­ró­pai mo­bi­li­tá­si prog­ra­mok­ba (Socrates/Erasmus) 2005-ben va­la­men­­nyi szlo­vá­ki­ai nyil­vá­nos fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény be­kap­cso­ló­dott (1998-ban még csak 8). A 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben 979 szlo­vá­ki­ai hall­ga­tó vett részt (át­lag­ban 4,7 hó­na­pos) kül­föl­di ta­nul­má­nyok­ban. Ös­­sze­ha­son­lí­tás­ként: 1998/1999-ben a hall­ga­tók szá­ma 380, 2003/2004-ben pe­dig 682 volt. A kül­föld­ön rész­ta­nul­má­nyo­kat foly­ta­tó hall­ga­tók szá­ma ugyan év­ről év­re nő, azon­ban nem éri el a hall­ga­tók 1%-át sem. A 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben a po­zso­nyi Come­nius Egye­tem­nek ta­nult a leg­több hall­ga­tó­ja kül­föld­ön (230) (Výroèná sprá­va… 2006).
Az Eras­mus-pro­gram ke­re­tén be­lül 1998–2003 kö­zött 3–12 hó­na­pos ta­nul­má­nyo­kat foly­ta­tott Né­met­or­szág­ban 633, Fran­cia­or­szág­ban 247, Spa­nyol­or­szág­ban 197, Bel­gi­um­ban 180, Olasz­or­szág­ban 168 szlo­vá­ki­ai egye­te­mi hall­ga­tó. A sza­kok te­kin­te­té­ben a köz­gaz­da­sá­gi, a mér­nö­ki, az ide­gen nyel­vi, a fi­lo­ló­gi­ai és az or­vo­si sza­kok hall­ga­tói vol­tak több­ség­ben (Filkornová – Gadušová 2004).
Az Eras­mus-pro­gram ke­re­tén be­lül kül­föl­di hall­ga­tók is ér­kez­nek szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­be. A 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben ös­­sze­sen 296 kül­föl­di hall­ga­tó ta­nult Szlo­vá­ki­á­ban, ami 174 hall­ga­tó­val több a ko­ráb­bi év­hez ké­pest. A leg­több kül­föl­di (49) hall­ga­tó­ja a po­zso­nyi Köz­gaz­da­sá­gtudományi Egye­tem­nek volt.
A ta­ná­ri mo­bi­li­tás is na­gyon ala­csony szá­mo­kat mu­tat. A 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben 291 ta­nár ok­ta­tott kül­föld­ön, ill. 135 kül­föl­di oktatót fo­gad­tak szlo­vá­­kiai in­téz­mé­nyek­ben.
A szlo­vá­ki­ai nyil­vá­nos felsőoktatási intézmények több mint fe­le kap­cso­ló­dott be a CEEPUS- (Közép-eruópai Egye­te­mi Ta­nul­má­nyok) cse­re­prog­ram­ba. E prog­ram ke­re­tén be­lül 2004/2005-ben 266 szlo­vá­ki­ai hall­ga­tó és 162 oktató ke­rült ki kül­föld­re, ill. 99 hall­ga­tót és 77 ok­ta­tót fo­gad­tunk. Ér­de­kes meg­je­gyez­ni, hogy míg a ki­uta­zó hall­ga­tók és oktatók szá­má­ban az elő­ző aka­dé­mi­ai év­hez ké­pest (250, 127) bi­zo­nyos emel­ke­dés ta­pasz­tal­ha­tó, ad­dig a fo­ga­dott hall­ga­tók és oktatók szá­ma (118-ról, ill. 109-ről) csök­kent. A leg­na­gyobb hall­ga­tói és tanár­mo­bil­itást a po­zso­nyi és kas­sai mű­sza­ki egye­te­mek bo­nyo­lí­tot­ták le.
Ös­­szes­sé­gé­ben a kül­föld­re irá­nyu­ló mo­bi­li­tás min­den for­má­já­ban 1999 és 2002 kö­zött csu­pán 2116 hall­ga­tó és 474 oktató vett részt.
A felsőoktatási intézmények a hall­ga­tói mo­bi­li­tás­ra oda­ítélt grantokat kü­lön­bö­ző stra­té­gi­ák és mód­sze­rek alap­ján hasz­nál­ták fel. A hall­ga­tók kül­föl­di mo­bi­li­tá­sá­hoz a felsőoktatási intézmények sa­ját for­rá­sa­ik­ból nem já­rul­tak hoz­zá.
A leg­na­gyobb prob­lé­mát még min­dig a ta­nul­má­nyi ak­ti­vi­tá­sok ha­zai el­is­mer­te­té­se okoz­za. Nem min­den fő­is­ko­lán és egyetemen haj­lan­dók a ta­nul­má­nyo­kat, a vizs­gá­kat ki­fo­gá­sok nél­kül el­is­mer­ni, sőt elég gya­ko­ri, hogy a hall­ga­tó­nak új­ból el kell vé­gez­nie a ta­nul­má­nyok meg­fe­le­lő ré­szét. Ezek a prak­ti­kák azon­ban el­len­té­te­sek az Eras­mus sza­bály­rend­sze­ré­vel.
Re­mél­he­tő­leg a hall­ga­tók mo­bi­li­tá­sát és­­sze­rűb­bé te­szi az egy­sé­ges ECTS-rendszerre va­ló át­té­rés. Na­gyon fon­tos se­géd­esz­kö­ze és biz­to­sí­té­ka a kül­föld­ön vég­zett ta­nul­má­nyok el­is­me­ré­sé­nek a ta­nul­má­nyi szer­ző­dés el­ter­je­dé­se, amely a szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lá­kon és egyetemeken még nem ho­no­so­dott meg.
Kü­lön prob­lé­ma­ként je­lent­ke­zik a re­cip­ro­ci­tá­son ala­pu­ló ta­nul­má­nyi utak szer­ve­zé­se és fi­nan­szí­ro­zá­sa. En­nek egyik fő aka­dá­lya, hogy a szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lák és egyetemek még min­dig na­gyon ke­vés sza­kon kí­nál­nak a szlo­vák­tól el­té­rő nyel­ven fo­lyó ok­ta­tást. To­váb­bi okok kö­zött em­lít­het­jük a szlo­vá­ki­ai ta­nul­má­nyi le­he­tő­sé­gek nép­sze­rű­sí­té­sé­nek hi­á­nyos­sá­ga­it a kül­föl­di felsőoktatási intézményeken vagy a di­ák­­szál­lók, az ét­ke­zé­si le­he­tő­sé­gek ala­csony szint­jét.
A szlo­vá­ki­ai egye­te­mek­ről az Eras­mus-pro­gram tá­mo­ga­tá­sá­val éven­te meg­kö­ze­lí­tő­leg 120 oktató vesz részt 7–14 na­pos kül­föl­di ta­nul­mány­úton. A hall­ga­tói és oktatói mo­bi­li­tás te­rén egy­aránt lé­nye­ges arány­ta­lan­ság van a fo­ga­dot­tak ré­szé­ről. En­nek okai az ala­csony ös­­sze­gű grantok­ban és az egye­te­mek le­he­tő­sé­ge­i­ben is ke­re­sen­dők. A szlo­vá­ki­ai fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek­ben a mo­bi­li­tás irán­ti igény és ér­dek­lő­dés ma­ga­san fe­lül­múl­ja a grantok és az egye­te­mek ál­tal kí­nált le­he­tő­sé­ge­ket (Filkornová – Gadušová 2004).

4.5. Eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás te­rén

A bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat ki­tér az ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó kri­té­ri­u­mo­kon és mód­sze­re­ken ala­pu­ló eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés ki­ala­kí­tá­sá­ra a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás te­rén.
A mi­nő­ség biz­to­sí­tá­sa, ér­té­ke­lé­se és el­len­őr­zé­se min­dig is rend­kí­vül ér­zé­keny te­rü­le­te volt a fel­ső­ok­ta­tás­nak, amely meg­mu­tat­ko­zik a fen­ti nyi­lat­ko­zat vis­­sza­fo­gott­sá­gá­ban is. A kér­dés­ről azon­ban nyil­vá­nos vi­ta kez­dő­dött, s szá­mos kon­fe­ren­cia té­má­já­vá vált. A ber­li­ni mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zón (2003) a részt­ve­vők meg­egyez­tek, hogy a fel­ső­ok­ta­tás mi­nő­sé­gét te­kin­tik az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség lét­re­ho­zá­sá­nak alap­já­ul, és szá­mos fel­ada­tot fo­gal­maz­tak meg 2005-ös tel­je­sí­té­si ha­tár­idő­vel. Az ENQA meg­bí­zást ka­pott, hogy együtt­mű­köd­ve az EUA, az EURASHE és az ESIB in­téz­mé­nyek­kel, fej­les­­sze ki a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás­hoz szük­sé­ges stan­dar­do­kat, me­cha­niz­mu­so­kat és aján­lá­so­kat. A bergeni mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zón (2005) el­fo­gad­ták az ENQA ál­tal ki­dol­go­zott mi­nő­ség­biz­to­sí­tá­si stan­dar­dok­ra és irány­el­vek­re vo­nat­ko­zó ja­vas­la­tot (Lesáková 2005, 75–79).
Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság is részt vál­lal a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás po­li­ti­ká­já­nak meg­al­ko­tá­sá­ban, és a 2004-ben köz­zé­tett do­ku­men­tu­má­ban öt lé­pés­ben ál­la­pít­ja meg a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás rend­sze­ré­nek köl­csö­nös el­is­me­ré­sét Eu­ró­pá­ban:
1. a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés bel­ső me­cha­niz­mu­sai;
2. kö­zös szten­derdek, irány­el­vek, el­já­rá­sok;
3. a mi­nő­ség­biz­to­sí­tá­si és akkred­itá­ciós ügy­nök­sé­gek eu­ró­pai nyil­ván­tar­tá­sá­nak lét­re­ho­zá­sa;
4. a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek sza­bad­sá­ga a re­giszt­rált ügy­nök­sé­gek meg­vá­lasz­tá­sá­ra a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés el­vég­zé­se cél­já­ból;
5. a re­giszt­rált ügy­nök­ség dön­té­sé­nek el­fo­ga­dá­sa az EU ál­la­ma­i­ban.
Két év­re rá, 2006-ban az Eu­ró­pai Par­la­ment és az Eu­ró­pa Ta­nács el­fo­gad­ta a 2006/143/ES szá­mú aján­lást az eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés­ről a fel­ső­fo­kú mű­ve­lő­dés mi­nő­ség­biz­to­sí­tá­sa te­rén, tá­mo­gat­va a bergeni mi­nisz­te­ri kon­fe­ren­ci­án el­fo­ga­dott ha­tá­ro­za­to­kat (Sinay 2006).
Szlo­vá­kia az 1989-es po­li­ti­kai rend­szer­vál­tás után már a 172/1990-es szá­mú tör­vény­ben – az akkred­itá­ció be­ve­ze­té­sé­vel – meg­al­kot­ta a fel­ső­ok­ta­tás mi­nő­ség­ja­ví­tá­sát cél­zó jog­sza­bályt. Az akkred­itá­ció tár­gyát ké­pez­ték a felsőoktatási intéz­mé­nyek, a ka­rok al­kal­mas­sá­gá­nak meg­ál­la­pí­tá­sa fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok meg­va­ló­sí­tá­sá­ra, amely alap­ján a vég­ző­sök fel­ső­fo­kú dip­lo­mát sze­rez­het­nek, ill. do­cen­si és pro­fes­­szo­ri tu­do­má­nyos-pe­da­gó­gi­ai fo­ko­za­tok­hoz ve­ze­tő habil­itá­ciók és inau­gurá­ciók meg­va­ló­sí­tá­sá­ra. Ezen kí­vül az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság 1999-ig a ka­rok szint­jén vé­gez­te az éves eva­l­uá­ciót is az ön­ér­té­ke­lő je­len­té­sük alap­ján. A mi­nő­ség­ér­té­ke­lés há­rom te­rü­let­re, a ku­ta­tá­si te­vé­keny­ség­re, az ok­ta­tá­si te­vé­keny­ség­re és az al­kal­ma­zot­tak struk­tú­rá­já­ra irá­nyult. Az ér­té­ke­lés alap­ján a ka­ro­kat a négy mi­nő­sé­gi ka­te­gó­ria va­la­me­lyi­ké­be so­rol­ták (Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách, 17. §).
Az új felsőoktatási tör­vény (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách) nem vá­lasz­tot­ta szét az akkred­itá­ció és a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés in­téz­mé­nyét, épp el­len­ke­ző­leg, a mi­nő­ség­ér­té­ke­lést a fő­is­ko­lák komp­lex akkred­itá­ciójá­nak ré­szé­vé tet­te, ame­lyet az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság vé­gez.
Az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si mi­nő­ség­ér­té­ke­lé­si, mi­nő­ség­biz­to­sí­tá­si és akkred­itá­ciós rend­sze­rek ta­pasz­ta­la­tai, és a bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sá­ban ér­de­kelt po­li­ti­kai és szak­mai tes­tü­le­tek, ill. in­téz­mé­nyek aján­lá­sai alap­ján szü­le­tett meg 2003. már­ci­us 19-én a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Kor­má­nyá­nak ren­de­le­te az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság­ról, amely már új akkred­itá­ciós kri­té­ri­u­mo­kat ál­la­pí­tott meg (Nariadenie… 2003).
Az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság a kor­mány ta­nács­adó tes­tü­le­te, mely­nek jog­kör­ét tör­vény sza­bá­lyoz­za (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 9. sza­k.).
A fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek tény­le­ges mi­nő­ség­ér­té­ke­lé­sé­nek az ún. komp­lex akkred­itá­ciót le­het te­kin­te­ni. A felsőoktatási tör­vény (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 84. § 1. bek.) ér­tel­mé­ben a fő­is­ko­lák és egye­te­mek te­vé­keny­sé­gé­nek komp­lex akkred­itá­ció­ja olyan fo­lya­mat, mely­nek ke­re­tén be­lül az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság komp­lex mó­don vé­le­mé­nye­zi és ér­té­ke­li ezen in­téz­mé­nyek ok­ta­tá­si, ku­ta­tá­si, fej­lesz­té­si, mű­vé­sze­ti és egyéb fel­tét­ele­it. To­váb­bá vé­le­ményt mond az egyes in­téz­mé­nyek va­la­men­­nyi ta­nul­má­nyi prog­ram­já­ról, habil­itá­ciós, inau­gurá­ciós és akkred­itá­ciós kér­vé­nyé­ről, amely­ben a fel­ső­fo­kú in­téz­mény meg­fe­le­lő jo­go­sít­ványt sze­ret­ne kap­ni.
Ma­ga a komp­lex akkred­itá­ciós fo­lya­mat mint nem­ze­ti sa­já­tos­ság új­sze­rű­en hat. Szlo­vá­ki­á­ban még nin­cse­nek ve­le ta­pasz­ta­la­tok. Egy­elő­re a fő­is­ko­lák, egye­te­mek di­ver­zi­fi­ká­ci­ó­já­nak esz­kö­ze­ként te­kin­te­nek rá. Az eu­ró­pai mi­nő­ség­ér­té­ke­lés trend­jei azon­ban azt jel­zik, hogy a komp­lex akkred­itá­ció­nak et­től szé­le­sebb kö­rű ha­tá­sa lesz a szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás vál­to­zá­sa­i­ra.
A ber­li­ni és a bergeni mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zók részt­ve­vői kom­mü­ni­ké­ik­ben sür­get­ték az érin­tett or­szá­go­kat a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés eu­ró­pai szten­derd­jeinek és mód­sze­re­i­nek al­kal­ma­zá­sá­ra. A felsőoktatási intézmények hat­éven­ként tör­té­nő komp­lex akkred­itá­ció­ja Szlo­vá­ki­á­ban azon­ban nem iga­zán tud meg­fe­lel­ni ezek­nek a ki­hí­vá­sok­nak. Egy­részt azért, mert eh­hez át kel­le­ne dol­goz­ni az akkred­itá­ciós kri­té­ri­u­mo­kat, más­részt az Akkre­d­itá­ciós Bi­zott­ság stá­tu­sa, ös­­sze­té­te­le és mun­ka­mód­sze­re nagy­ban el­tér az eu­ró­pai min­tá­tól. Ezenkí­vül az el­ső komp­lex akkred­itá­ció le­bo­nyo­lí­tá­sa csak 2008-ra vár­ha­tó.
Szlo­vá­ki­á­ban a felsőoktatási intézmények mi­nő­ség­ér­té­ke­lé­se te­rén két új kez­de­mé­nye­zés is tör­tént.
A ber­li­ni kom­mü­ni­ké ösz­tön­zé­sé­re és a Szlo­vák Rek­to­ri Kon­fe­ren­cia kez­de­mé­nye­zé­sé­re meg­egye­zés szü­le­tett a kon­fe­ren­cia és a szlo­vák kor­mány kö­zött a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek mi­nő­ség­ér­té­ke­lé­sé­nek for­má­já­ról, amely­nek pénz­ügyi ke­re­te­it a kor­mány át­vál­lal­ta. A kon­fe­ren­cia ál­tal ki­dol­go­zott mi­nő­ség­ér­té­ke­lő pro­jekt sze­rint a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek alá­vet­nék ma­gu­kat az EUA szak­em­be­rei ál­tal el­vég­zett nem­zet­kö­zi ér­té­ke­lés­nek. E pro­jekt az EUA ér­té­ke­lő mód­sze­re­it és tech­ni­ká­ját ve­szi át, be­tart­va azt az el­vá­rást, hogy az ér­té­ke­lést érin­tő fo­lya­ma­tok a kor­má­nyok­tól és a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­től füg­get­le­nül, au­to­nóm mó­don tör­tén­je­nek. A pro­jekt cél­ja ki­ala­kí­ta­ni a felsőoktatási intézmények in­téz­mé­nye­sí­tett ér­té­ke­lé­sé­nek nem­ze­ti rend­sze­rét és tá­mo­gat­ni a mi­nő­ség kul­tú­rá­ját a fel­ső­ok­ta­tás­ban. A pro­jekt elő­ké­szí­té­sé­nek fo­lya­ma­tá­ban fel­ve­tő­dött a le­he­tő­ség, hogy az egész szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás es­sen át az EUA ál­ta­li ér­té­ke­lé­sen, ez­zel is de­monst­rál­va eu­ró­pai di­men­zi­ó­ját (Èikešová 2005). Az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság je­len­lé­te és sze­re­pe a pro­jekt le­bo­nyo­lí­tá­sá­ban és az ér­té­ke­lő je­len­té­sek el­ké­szí­té­sé­ben még nem tisz­tá­zó­dott.
A pro­jekt bel­ső struk­tú­rá­ja négy rész­re ta­gol­ha­tó:
1. a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény ön­ér­té­ke­lő je­len­té­sé­nek el­ké­szí­té­se a meg­adott mód­szer sze­rint;
2. az EUA szak­em­be­re­i­nek hely­szí­ni tá­jé­ko­zó­dá­sa a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény­ben, ér­té­ke­lő je­len­tés ki­dol­go­zá­sa;
3. az ér­té­ke­lés ered­mé­nye­i­nek pub­li­ká­lá­sa;
4. ös­­szeg­ző, ér­té­ke­lő kon­fe­ren­cia.
Az elő­ze­tes meg­egye­zés alap­ján 2005-ben tíz, 2006-ban ti­zen­há­rom in­téz­mény ké­szí­ti el a pro­jekt ke­re­tén be­lül az ön­ér­té­ke­lő je­len­tést. Az ér­té­ke­lő je­len­té­sek el­ké­szí­té­se és a zárókon­fer­en­ciák meg­tar­tá­sa az el­ső hul­lám­ban 2007-re, a má­so­dik hul­lám­ban 2008-ra vár­ha­tó.
2004 vé­gén kül­föl­di, de fő­leg az Egye­sült Ki­rály­ság­ban mű­kö­dő Research Selec­tiv­i­ty Excer­sive – ké­sőbb Research Assee­ment Excer­sive – min­tá­já­ra lét­re­jött az Aka­dé­mi­ai Rank­ing és Rant­i­ng Iro­da (a to­váb­bi­ak­ban: AR­RA) pol­gá­ri tár­su­lás. Ez az el­ső füg­get­len szlo­vá­ki­ai in­téz­mény, amely rend­sze­re­sen tá­jé­koz­tat­ni kí­ván­ja a nyil­vá­nos­sá­got a fő­is­ko­lák, egye­te­mek szín­vo­na­lá­ról és azok köl­csö­nös ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­ról. Cél­jai kö­zé tar­to­zik: ki­ala­kí­ta­ni a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés mód­sze­rét; el­ké­szí­te­ni a felsőoktatási intézmények, ro­kon ka­rok sor­rend­jét (rank­ing); a felsőoktatási intéz­mé­nyek­ben ratin­gokat ren­del­ni; ösz­tö­nöz­ni a szín­vo­nal­eme­lést, ver­sen­gést. Mind­ezt min­den­ki szá­má­ra ért­he­tő, meg­is­mer­he­tő kri­té­ri­u­mok alap­ján, és a nyil­vá­no­san hoz­zá­fér­he­tő, ill. kön­­nyen be­sze­rez­he­tő ada­tok fel­hasz­ná­lá­sá­val kí­ván­ja vé­gez­ni.
Az AR­RA ér­té­ke­lé­sé­nek alap­ját a vá­lasz­tott ér­té­ke­lé­si in­di­ká­to­rok és kri­té­ri­u­mok al­kot­ják. A ranti­ngok oda­íté­lé­se kü­lön szá­mí­tá­si tech­ni­ka alap­ján tör­té­nik (Správa AR­RA 2005).
A 2005 vé­gé­re el­ké­szí­tett el­ső je­len­tés hi­á­nyos­sá­gai mi­att az iro­da na­gyon sok kri­ti­kát ka­pott. Meg­le­pő volt, hogy sem a fel­ső­ok­ta­tás, sem a tár­sa­da­lom nem volt fel­ké­szül­ve egy ilyen mi­nő­ség­ér­té­ke­lés­re. Az iro­da a leg­na­gyobb hi­bát ott kö­vet­te el, hogy tü­rel­met­le­nül, idő előtt nyil­vá­nos­ság­ra hoz­ta el­ső je­len­té­sét, amely sa­ját be­val­lá­sa sze­rint sem biz­tos, hogy fe­di a va­lós hely­ze­tet, hi­szen pl. a kri­té­ri­u­mok csak két­har­ma­dá­hoz (34-ből 23-hoz) volt ké­pes be­sze­rez­ni az ada­to­kat. Nem ta­lált el­is­me­rés­re az sem, hogy a pub­li­ká­ci­ók ér­té­ke­lé­sé­nél csak a Web of Knowl­ege (WoK) adat­bá­zist vet­ték ala­pul. Sok ki­fo­gás ér­te a kri­té­ri­u­mok egy ré­szét, ame­lyek a mi­nő­ség va­lós ja­vu­lá­sa nél­kül is po­zi­tí­van ma­ni­pu­lál­ha­tók, ill. a ka­rok hat tu­do­mány­te­rü­let­re va­ló be­so­ro­lá­sa sem egy­ér­tel­mű, amely alap­ján rang­so­rol­ták, ös­­sze­ha­son­lí­tot­ták a ka­rok tel­je­sít­mé­nyét. A kri­té­ri­u­mok rend­sze­re, az ér­té­ke­lés mód­sze­re, a pon­to­zás so­kak sze­rint a po­zso­nyi egye­te­mek­nek elő­nyös, ahol dol­go­zik, dol­go­zott vagy ta­nult az iro­da fel­ügye­lőta­ná­csa, ill. szak­mai ta­ná­csa tag­ja­i­nak több­sé­ge. Így csor­ba esett az AR­RA ön­meg­ha­tá­ro­zó füg­get­len­sé­gén is.
Mind­ezek el­ke­rül­he­tők let­tek vol­na, ha az iro­da több időt ha­gyott vol­na a je­len­tés el­ké­szí­té­sé­re, és az in­di­ká­to­rok, a kri­té­ri­u­mok és az ér­té­ke­lé­si mód­sze­rek, pon­to­zá­sok tech­ni­ká­ját az egye­te­mek, a fel­ső­ok­ta­tás kép­vi­se­le­ti szer­ve­i­nek vé­le­mé­nye­zé­sé­hez, ill. jó­vá­ha­gyá­sá­hoz kö­töt­te vol­na.
Min­den­eset­re az AR­RA az ed­di­gi­ek­től (akkred­itá­ció) el­té­rő, új­sze­rű, a szlo­vá­ki­ai vi­szo­nyok­ba be­ágyaz­ha­tó mi­nő­ség­ér­té­ke­lő tech­ni­ká­ja élet­ké­pes­nek tű­nik, amely a fel­ső­ok­ta­tás egé­szé­nek szín­vo­nal­eme­lé­sét is elő­se­gít­he­ti.
A 2006-os par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok utá­ni új kor­mány ál­lás­pont­ja az ARRA-val kap­cso­lat­ban még nem is­me­re­tes. Azon­ban ha a fen­tebb em­lí­tett anya­gi for­rá­sok az AR­RA szá­má­ra meg­ma­rad­nak, és el tud­ja ma­gát fo­gad­tat­ni nem­zet­kö­zi szin­ten is – mint a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ba be­il­leszt­he­tő mi­nő­ség­ér­té­ke­lő in­téz­mény –, ha le­küz­di gyer­mek­be­teg­sé­ge­it, ak­kor az aka­dé­mi­ai kö­zös­sé­gek, a ci­vil és a po­li­ti­kai tár­sa­da­lom ál­tal el­fo­ga­dott és el­is­mert füg­get­len fel­ső­ok­ta­tá­si mi­nő­ség­ér­té­ke­lő in­téz­mén­­nyé vál­hat.

4.6. Eu­ró­pai di­men­zió a fel­ső­ok­ta­tás­ban

A mi­nisz­te­rek prá­gai és ber­li­ni ta­lál­ko­zó­já­nak aján­lá­sai a fel­ső­ok­ta­tás eu­ró­pai di­men­zi­ó­já­nak tá­mo­ga­tá­sá­ra va­ló­já­ban két fő prob­lé­má­ról szól­nak.
Az eu­ró­pai di­men­zió erő­sí­té­se ér­de­ké­ben fel­kér­ték a nem­ze­ti fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ket eu­ró­pai tar­tal­mú mo­du­lok, kur­zu­sok ki­fej­lesz­té­sé­re a fel­ső­ok­ta­tás min­den szint­jén, va­la­mint az aka­dé­mi­ai em­be­ri erő­for­rás­ok és kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nyok köl­csö­nös ki­hasz­ná­lá­sá­ra. Eb­ben az ér­te­lem­ben te­hát kü­lön­bö­ző or­szá­gok in­téz­mé­nye­i­nek együtt­mű­kö­dé­sén ala­pu­ló mo­du­lok, kur­zu­sok és ta­nul­má­nyi prog­ra­mok ki­dol­go­zá­sa ke­rül elő­tér­be, ame­lyek kö­zös tu­do­má­nyos fo­ko­za­tok el­fo­ga­dá­sá­hoz ve­zet­nek. Az ilyen kö­zös prog­ra­mok ese­té­ben biz­to­sí­ta­ni kell a kül­föl­di ta­nul­má­nyok elég­sé­ges hos­­szát, és tör­vé­nyes ke­re­te­ket kell te­rem­te­ni a kö­zös prog­ra­mok akk­re­di­tá­lá­sá­ra és a kö­zös dip­lo­mák el­fo­ga­dá­sá­ra (Sprievodca… 2006, 41–42).
Az eu­ró­pai di­men­zió erő­sí­té­sé­nek egy fon­tos lánc­sze­me a hall­ga­tói mo­bi­li­tás, a kül­föl­di rész­kép­zé­sek is.
Szlo­vá­ki­á­ban a fel­ső­ok­ta­tás euró­paizálódása te­kin­te­té­ben a felsőoktatási intéz­mé­nyek pri­o­ri­tás­ként ke­ze­lik a hall­ga­tók és az ok­ta­tók mo­bi­li­tá­sát. A kül­föl­di part­ne­rek­kel kö­zös aka­dé­mi­ai prog­ra­mok kí­ná­la­tát, ket­tős és kö­zös dip­lo­mák ki­adá­sát je­len­leg mind a tör­vé­nyes ren­del­ke­zé­sek, mind az akkred­itá­ciós me­cha­niz­mu­sok aka­dá­lyoz­zák. A hall­ga­tói és a ta­ná­ri mo­bi­li­tá­sok bő­ví­té­se, fej­lesz­té­se is na­gyon las­san ha­lad elő­re.
Né­hány egye­te­men már meg­je­len­tek a kül­föl­di elő­adók is (Cseh­or­szág­ból, Ma­gyar­or­szág­ról, Len­gyel­or­szág­ból). Több egye­tem prog­ra­mot is hir­de­tett eu­ró­pai ta­nul­má­nyok­ból, sőt eu­ró­pai ta­nul­má­nyok irá­nyult­sá­gú ka­rok is ala­kul­tak az egye­te­me­ken.
Ál­ta­lá­nos­ság­ban azon­ban el­mond­ha­tó, hogy a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek még min­dig kis fi­gyel­met szen­tel­nek az eu­ró­pai tat­al­mú prog­ra­mok, sza­kok be­ve­ze­té­sé­nek.

4.7. Éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés

Ta­nul­má­nyunk ezen ré­szé­ben az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés fo­gal­mát hasz­nál­juk, tu­da­to­sít­va, hogy a té­má­val kap­cso­la­tos fo­gal­mak meg­ha­tá­ro­zá­sai fej­lő­dés­ben van­nak. Meg­je­len­tek olyan ta­nul­má­nyok, ahol az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés, ill. ta­nu­lás ter­mi­nu­so­kat kü­lön­bö­ző tar­ta­lom­mal hasz­nál­ják.
Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés épí­té­sé­nek haj­tó­ere­je az a fel­is­me­rés, hogy az élet­szín­vo­nal nö­ve­ke­dé­se, a kon­ku­ren­cia­ké­pes­ség az em­be­ri erő­for­rás­tól, az em­be­rek mű­ve­lő­dé­sé­től és ké­pes­sé­ge­i­től függ.
Az egyes ok­ta­tás­po­li­ti­kák a mű­ve­lő­dés­be, a pro­fesszionálódás­ba va­ló hos­­szú tá­vú stra­té­gi­ai be­fek­te­té­sek­re irá­nyul­nak, ame­lyek a mun­ka­erő­pi­ac szá­má­ra szük­sé­ge­sek. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dést Eu­ró­pá­ban mint a fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka esz­kö­zét az egyes ál­la­mok­ban tör­vé­nyek, ren­de­le­tek sza­bá­lyoz­zák.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zó­i­nak nyi­lat­ko­za­tai e té­má­ban elég­gé szűk­sza­vú­ak. Fi­gye­lem­re mél­tó azon­ban an­nak dek­la­rá­lá­sa, hogy az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés szá­má­ra ja­ví­ta­ni kell a le­he­tő­sé­ge­ket a fel­ső­ok­ta­tás szint­jén, sőt a fel­ső­ok­ta­tás in­teg­rált ré­szé­vé kell ten­ni. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés kred­itrend­sz­erre va­ló át­ala­kí­tá­sa még na­gyon sok ten­ni­va­lót ad a jö­vő szá­má­ra.
Az Eu­ró­pa Ta­nács 2000. már­ci­u­si ülé­se új ösz­tön­zést adott az eu­ró­pai mű­ve­lő­dés­po­li­ti­ka irá­nyult­sá­gá­nak. Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság ál­tal ki­dol­go­zott me­mo­ran­dum vált az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés alap­do­ku­men­tu­má­vá, amely hat alap­ve­tő üze­ne­tet köz­ve­tít, ill. hat lé­pés­ben ha­tá­roz­za meg az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés meg­va­ló­sí­tá­sát. Ezek a kö­vet­ke­zők:
1. új is­me­re­tek, kész­sé­gek el­ér­he­tő­sé­gé­nek biz­to­sí­tá­sa min­den­ki szá­má­ra;
2. több be­fek­te­tést az em­be­ri erő­for­rás­ok­ba;
3. in­no­vá­ció a mű­ve­lő­dés­ben;
4. a mű­ve­lő­dés ered­mé­nye­i­nek el­is­me­ré­se, ér­té­ke­lé­se;
5. a szak­mai út­mu­ta­tás és ta­nács­adás új­ra­gon­do­lá­sa;
6. kö­ze­lebb vin­ni a mű­ve­lő­dést a ta­nul­ni aka­rók­hoz.
Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dést a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ban az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség alap­elem­ének te­kin­tik, amely be­fo­lyás­sal van a mo­bi­li­tás­ra, az e-learn­ingre, a ku­ta­tás­ra, a szak­kép­zés­re és a ké­pe­sí­té­sek el­is­me­ré­sé­re. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dést a for­má­lis mű­ve­lő­dés (mű­ve­lő­dé­si és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben), a nem for­má­lis mű­ve­lő­dés (a nem­ze­ti mű­ve­lő­dé­si és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ken kí­vül) és a nem in­téz­mé­nyes mű­ve­lő­dés al­kot­ja.
Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság már elő­ter­jesz­tet­te a 2007–2013-ra vo­nat­ko­zó új mű­ve­lő­dé­si prog­ram­ját, amely va­ló­szí­nű­leg meg­ha­tá­ro­zó lesz az eu­ró­pai mű­ve­lő­dés irá­nyára.
Az Eu­ró­pai Par­la­ment 2006. ok­tó­ber 25-én ho­zott dön­té­sé­vel be­fe­je­ződ­tek a vi­ták és az elő­ké­szí­tő mun­kák az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés prog­ram­já­ról, amely új idő­sza­kot nyit az eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés te­rén a fel­ső­ok­ta­tás­ban. A prog­ram ak­ti­vi­tá­sai kap­cso­lód­nak a ko­ráb­bi Socrates-, Le­o­nar­do da Vin­ci-, Jean Mounet-pro­g­ramokra, és ki­bő­ví­tik, to­vább­fej­lesz­tik eze­ket a mű­ve­lő­dés min­den szint­jén igé­nyelt együtt­mű­kö­dés­re. A fel­ső­ok­ta­tá­si kö­zös­sé­gek szá­má­ra új együtt­mű­kö­dé­si le­he­tő­sé­gek nyíl­nak az­ál­tal, hogy nemcsak a hall­ga­tók­ra és az ok­ta­tók­ra ter­jed ki a prog­ram, ha­nem a nem pe­da­gó­gus al­kal­ma­zot­tak, a ku­ta­tó és az irá­nyí­tó szak­em­be­rek, a ci­vil, a kor­má­nyon kí­vü­li szer­ve­ze­tek, az egye­sü­le­tek, az együtt­mű­kö­dő üze­mek is be­von­ha­tók a prog­ram­ba. In­ten­zí­vebb tá­mo­ga­tást fog­nak él­vez­ni a fel­ső­ok­ta­tás mul­ti­dis­z­ci­plináris meg­kö­ze­lí­té­sén ala­pu­ló igé­nyek, min­de­nek­előtt az in­teg­rált ta­nul­má­nyi prog­ra­mok, ame­lyek ket­tős vagy kö­zös dip­lo­má­hoz ve­zet­nek (Sinay 2006).
Szlo­vá­ki­á­ban már ko­ráb­ban meg­ho­no­sod­tak a to­vább­ta­nu­lás (ïalšie vzdelá­vanie), a fel­nőtt­ok­ta­tás (vzdelá­vanie dospelých) fo­gal­mak. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés Szlo­vá­ki­á­ban még min­dig sok prob­lé­má­val küsz­kö­dik. A kö­zel­múl­tig hi­ány­zott fej­lesz­té­si kon­cep­ci­ó­ja is. Az e cél­ból lét­re­jött új ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek te­vé­keny­sé­ge sem volt jo­gi elő­írá­sok­kal alá­tá­maszt­va. Az egyes kor­mány­tár­cák ke­re­tén be­lül fo­lyó éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés az ál­la­mi szol­gá­la­tok­ról szó­ló 312/2001-es szá­mú tör­vény, ill. a köz­ér­de­kű mun­ka vég­zé­sé­ről szó­ló 552/2003-es szá­mú tör­vény alap­ján fo­lyik. Az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um ha­tás­kö­ré­be tar­to­zó pe­da­gó­gus és nem pe­da­gó­gus al­kal­ma­zot­tak mű­ve­lő­dé­sét az e tár­ca alá tar­to­zó in­téz­mé­nyek vég­zik (az Ál­la­mi Pe­da­gó­gi­ai In­té­zet, az Ál­la­mi Szak­kép­ző In­té­zet, a Mód­szer­ta­ni Köz­pont, az egye­te­mek és fő­is­ko­lák, va­la­mint az Aca­de­mia Istro­pol­i­tana). A for­má­lis éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés is­ko­la­rend­sze­rén túl fel­nőtt­ok­ta­tást szer­vez­nek to­váb­bi ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek is, ame­lyek a Fel­nőtt­ok­ta­tás In­téz­mé­nye­i­nek Szö­vet­sé­gé­be tö­mö­rül­nek. Szlo­vá­ki­á­ban a fel­nőtt­ok­ta­tás min­de­nek­előtt a mun­ka­nél­kü­li­ség csök­ken­té­sé­re irá­nyul, konk­rét szak­mai tu­dás és ké­pes­sé­gek meg­szer­zé­sé­nek elő­se­gí­té­sé­vel (Sprievodca… 2006, 43–45).
A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás ke­re­tén be­lül az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés két szin­ten je­le­nik meg. Egy­részt a fő­is­ko­lák, egye­te­mek ha­gyo­má­nyos kí­ná­la­ti rend­sze­rén ke­resz­tül, a gya­kor­la­ti igé­nyek­nek meg­fe­le­lő, tar­tal­mi­lag cél­irá­nyo­san ori­en­tált kép­zé­si prog­ra­mok szint­jén, va­la­mint az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés szer­ve­zé­sé­re és meg­va­ló­sí­tá­sá­ra lét­re­ho­zott össz­e­gyete­mi in­téz­mé­nyek szint­jén. Az al­kal­ma­zott ok­ta­tá­si mód­sze­rek na­gyon sok­szí­nű­ek. En­nek el­le­né­re Szlo­vá­ki­á­ban az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dést még min­dig nem te­kin­tik a fel­ső­fo­kú ok­ta­tás ter­mé­sze­tes mű­kö­dé­si te­vé­keny­sé­gé­nek.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat ide­jén Szlo­vá­ki­á­ban több olyan kon­cep­ci­ós anyag, do­ku­men­tum is szü­le­tett, amely az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés te­rü­le­te­i­re is vo­nat­ko­zik. Ezek kö­zül emel­jük ki Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés kon­cep­ci­ó­ja a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban (Koncepcia celoživ­ot­ného vzdelá­va­nia v Slovenskej Repub­like) cí­műt, ame­lyet a kor­mány 2004-ben fo­ga­dott el. Ez a do­ku­men­tum va­ló­já­ban az eu­ró­pai tren­dek adap­tá­lá­sá­nak jo­gi és gya­kor­la­ti te­re­pét nyi­tot­ta meg, és meg­ha­tá­roz­ta az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés stra­té­gi­ai cél­ja­it.
A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság az eu­ró­pai irány­vo­na­lak szel­le­mé­ben még min­dig ke­vés anya­gi for­rást sza­ba­dít fel az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés szá­má­ra. Még vá­rat ma­gá­ra a több­for­rá­sú pénz­ügyi tá­mo­ga­tá­sok szá­má­ra szük­sé­ges jo­gi ke­re­tek ki­ala­kí­tá­sa. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés má­sik ki­hasz­ná­lat­lan te­re­pe a fel­ső­ok­ta­tás in­tel­lek­tu­á­lis po­ten­ci­ál­ja. A szlo­vá­ki­ai felsőoktatási intézmények jó star­tot vet­tek a bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sa te­rén és a sze­mé­lyi fel­té­te­lek, a mi­nő­sé­gi mu­ta­tók és az inf­rast­ruk­tu­rá­lis kör­nye­zet do­mi­náns po­zí­ci­ó­ba he­lye­zik az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés azon te­rü­le­te­in is, ame­lyek a fel­nőtt­ok­ta­tás­ban je­len­nek meg.

4.8. Fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek és hall­ga­tók

Kü­lön is meg­fo­gal­ma­zó­dott a hall­ga­tók konst­ruk­tív rész­vé­tel­ének szük­sé­ges­sé­ge a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ban, amely­nek fon­tos esz­kö­ze, hogy a hall­ga­tók tel­jes ér­té­kű part­ne­rek­ké vál­ja­nak a felsőoktatási intézmények irá­nyí­tá­sa te­rén. Szük­sé­ges be­von­ni a hall­ga­tó­kat a ta­nul­má­nyok szer­ve­zé­sé­be, tar­tal­má­nak ki­ala­kí­tá­sá­ba. An­nak el­le­né­re, hogy a leg­több eu­ró­pai ál­lam­ban a hall­ga­tók rész­vé­te­le a felsőoktatási intéz­mények irá­nyí­tá­sá­ban és dön­tés­ho­zá­sá­ban tör­vé­nyes ke­re­tek kö­zött biz­to­sít­va van, to­vább­ra is tö­re­ked­ni kell a hall­ga­tók ak­tu­á­lis el­kö­te­le­zett­sé­gé­nek nö­ve­lé­sé­re a felsőoktatási intézmények irá­nyí­tá­sá­ban, töb­bek kö­zött az­zal, hogy pon­to­sab­ban iden­ti­fi­kál­ják és el­vá­las­­szák a felsőoktatási intézmények és a hall­ga­tók szer­ve­ze­te­i­nek fel­adat­kö­re­it.
Ah­hoz azon­ban, hogy a hall­ga­tók fe­le­lős­ség­tel­je­sen tud­ja­nak dön­te­ni és cse­le­ked­ni, szük­sé­ges, hogy hoz­zá­jus­sa­nak a meg­fe­le­lő in­for­má­ci­ók­hoz, és jo­gi fe­le­lő­ség­gel tar­toz­za­nak egyé­ni és kol­lek­tív szin­ten egy­aránt.
Szlo­vá­ki­á­ban az egye­te­mi au­to­nó­mia és ön­kor­mány­za­ti­ság el­vei már az 1990-es fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vén­­nyel biz­to­sí­tot­tá vál­tak (Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách). Et­től kezd­ve a hall­ga­tók is ak­tí­van részt vesz­nek az irá­nyí­tá­si és dön­tés­ho­zó fo­lya­ma­tok­ban. A 2002-es tör­vény nyil­vá­nos, ál­la­mi és ma­gán­felsőoktatási intézményeket kü­lön­böz­tet meg (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 2. § 2. bek.). A ka­to­nai, va­la­mint a rendőrakadémián kí­vül va­la­men­­nyi in­téz­mény nyil­vá­nos stá­tust ka­pott (lásd még a 2. fe­je­ze­tet).
Szlo­vá­ki­á­ban a nyil­vá­nos felsőoktatási intézmények önál­ló jo­gi sze­mély­ként mű­kö­dő au­to­nóm in­téz­mé­nyek, ame­lye­ket az ún. aka­dé­mi­ai ön­kor­mány­za­ti szer­vek irá­nyí­ta­nak. Ezek az Aka­dé­mi­ai Sze­ná­tus, a Rek­to­ri Hi­va­tal, a Tu­do­má­nyos Ta­nács és a Fe­gyel­mi Bi­zott­ság. A nyil­vá­nos felsőoktatási intézményekben az ál­la­mi és a tár­sa­dal­mi fel­ügye­let sze­re­pét rész­ben egy új, ed­dig is­me­ret­len tes­tü­let, a Fel­ügye­lő Ta­nács ve­szi át.
A ka­rok nem jo­gi sze­mé­lyek, de ön­kor­mány­za­ti jog­kö­rü­ket ugyan­olyan aka­dé­mi­ai szer­vek lát­ják el, mint a fő­is­ko­lá­ét, egye­te­mét.
Szlo­vá­ki­á­ban a hall­ga­tók rész­vé­te­le a fő­is­ko­lák, egye­te­mek, ill. ka­rok irá­nyí­tá­sá­ban biz­to­sít­va van min­de­nek­előtt a sze­ná­tu­si (leg­alább egy­har­mad), a fe­gyel­mi bi­zott­sá­gi (fe­le) és a fel­ügye­lő ta­ná­csi (egy) tag­sá­guk­kal.
Ezenkí­vül az egyes fő­is­ko­lá­kon, ugyan el­té­rő mó­don, de a hall­ga­tók kép­vi­sel­te­tik ma­gu­kat a rek­to­ri és a dé­ká­ni ta­nács­adó tes­tü­le­tek­ben, va­la­mint a di­ák­szol­gál­ta­tá­sok in­téz­mé­nye­i­ben is.
A di­ák­ak­ti­vi­tá­sok szer­ve­zé­sét a di­ák­par­la­men­tek vég­zik. Ezen kí­vül a tör­vé­nyi elő­írá­sok­kal össz­hang­ban a hall­ga­tók a fő­is­ko­lá­kon, egye­te­me­ken be­lül (di­ák) egye­sü­le­te­ket, szö­vet­sé­ge­ket, szak­mai cso­por­to­su­lá­so­kat hoz­hat­nak lét­re, me­lyek sza­ba­don mű­köd­het­nek (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 70. §).
A hall­ga­tók szá­má­ra adott a le­he­tő­ség, hogy ak­tí­vab­ban nyil­vá­nul­ja­nak meg, és be­fo­lyá­sol­ják a hall­ga­tói mo­bi­li­tás nö­ve­ke­dé­sét aka­dá­lyo­zó prob­lé­mák meg­ol­dá­sát, a szo­ci­á­lis hely­ze­tük ja­vu­lá­sát, a fel­ső­fo­kú ok­ta­tás szín­vo­na­lá­nak eme­lé­sét, új prog­res­­szív ok­ta­tá­si mód­sze­rek be­ve­ze­té­sé­re szol­gá­ló dön­té­sek meg­ho­za­ta­lát, va­la­mint a ta­nul­má­nya­ik­hoz szük­sé­ges fel­té­te­lek ki­ala­kí­tá­sát.
A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás­ban az ak­tu­á­lis és fe­le­lős­ség­tel­jes hall­ga­tói rész­vé­telt az in­téz­mé­nyek éle­té­nek ala­kí­tá­sá­ban két do­log aka­dá­lyoz­za. Egy­részt a fő­is­ko­lá­kon, egye­te­me­ken még nem elég­gé tu­da­to­sít­ják a hall­ga­tók né­ze­te­i­nek, vé­le­mé­nyé­nek je­len­tő­sé­gét, és nem biz­to­sí­ta­nak kel­lő te­ret ezek meg­nyil­vá­nu­lá­sá­hoz. A múlt­ból örö­költ szi­go­rú ta­nul­má­nyi rend­sza­bály­ok még min­dig aka­dá­lyoz­zák a hall­ga­tók sza­ba­dabb vá­lasz­tá­sát, moz­gá­sát ta­nul­má­nya­ik meg­szer­ve­zé­se szem­pont­já­ból. E te­rü­le­ten a fej­lő­dés má­sik aka­dá­lya a hall­ga­tók pas­­szi­vi­tá­sa, az is­ko­lai köz­ügyek iránt nem elég­gé fo­gé­ko­nyak és na­gyon ala­csony a sze­rep­vál­la­lá­si haj­la­muk.
A felsőoktatási törvény (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 70. § 1. bek.) ér­tel­mé­ben a hall­ga­tó­nak jo­ga van aka­dé­mi­ai éven­ként leg­alább egy­szer ano­nim kér­dő­ív for­má­já­ban vé­le­ményt mon­da­ni az ok­ta­tás szín­vo­na­lá­ról és a oktatók­ról. Sem az in­téz­mé­nyek, sem a hall­ga­tók nem hasz­nál­ták ki e tör­vé­nyes ren­del­ke­zés­ben rej­lő le­he­tő­sé­ge­ket a fel­ső­ok­ta­tás ja­ví­tá­sa ér­de­ké­ben. E tör­vé­nyi elő­írás meg­va­ló­sí­tá­sa a leg­több in­téz­mény­ben a for­ma­liz­mus zsák­ut­cá­já­ba ju­tott. A hall­ga­tók or­szá­gos kép­vi­se­le­ti szer­vé­nek a Fel­ső­ok­ta­tá­si In­téz­mé­nyek Hall­ga­tói Ta­ná­csá­nak kez­de­mé­nye­zé­sé­re, a fő­is­ko­lák, egye­te­mek fej­lesz­té­si alap­já­ból nyert tá­mo­ga­tás alap­ján 2006-ban be­in­dult egy or­szá­gos szin­ten le­bo­nyo­lít­ha­tó, a hall­ga­tók vé­le­mény­nyil­vá­ní­tá­sát re­giszt­rá­ló és ki­ér­té­ke­lő rend­szer ki­ala­kí­tá­sa a nyi­trai Kons­tan­tin Egye­tem Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­rá­nak Mi­nő­sé­gi Ok­ta­tás In­té­ze­té­ben. A hall­ga­tói ta­nács az ESIB tag­ja, és részt vesz az eu­ró­pai di­ák­szer­ve­ze­tek te­vé­keny­sé­gé­ben is (Sprie­vodca… 2006, 46–47).

4.9. Az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség von­zá­sá­nak nö­ve­lé­se

Az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás att­rak­ti­vi­tá­sá­nak, von­zá­sá­nak nö­ve­lé­se az eu­ró­pai, de a vi­lág más ré­sze­i­nek hall­ga­tói szá­má­ra is a bo­lo­gnai fo­lya­mat fon­tos ré­szé­vé vált. En­nek alap­fel­té­te­le a kö­zért­he­tő és ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó eu­ró­pai dip­lo­mák meg­ho­no­sí­tá­sa, a kép­zett­sé­gek kö­zös ke­re­te­i­nek ki­ala­kí­tá­sa, a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás és az akkred­itá­ció ko­he­rens me­cha­niz­mu­sa­i­nak mű­köd­te­té­se, az ál­ta­lá­nos és rész­le­tes in­for­mált­ság meg­ja­ví­tá­sa. Két­ség­kí­vül ezek kö­zül a leg­fon­to­sabb a fel­ső­ok­ta­tás és a ku­ta­tás mi­nő­sé­ge. Az Uni­ó­hoz kö­ze­li, de tá­vo­lab­bi ré­gi­ók­kal va­ló együtt­mű­kö­dés ke­re­te­i­nek bő­ví­té­sé­vel, az ösz­tön­díj­prog­ra­mok fej­lesz­té­sé­vel és a mi­nő­ség biz­to­sí­tá­sá­val le­het e te­rü­le­te­ken elő­re­lép­ni. Az eu­ró­pai és a töb­bi ré­gió ok­ta­tá­si rend­sze­re­i­nek part­ner­sé­gén ala­pu­ló együtt­mű­kö­dés, a hall­ga­tói és ok­ta­tói mo­bi­li­tás, a kul­tú­rák kö­zöt­ti meg­ér­tés ve­zet­het a bo­lo­gnai fo­lya­mat e cél­ki­tű­zés­ének meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz.
Szlo­vá­ki­á­ban a SAAIC ad­mi­niszt­rál­ja az Eras­mus és a Mundus eu­ró­pai prog­ra­mo­kat, ame­lyek erő­sí­tik az együtt­mű­kö­dést és a mo­bi­li­tást az eu­ró­pai or­szá­gok és a har­ma­dik or­szá­gok kö­zött. Saj­nos je­len­leg az eu­ró­pai mas­ter kur­zu­sok lét­re­ho­zá­sá­ba Szlo­vá­ki­á­ból 2005-ben csak 1 fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény kap­cso­ló­dott be (1. ak­ti­vi­tás), az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás att­rak­ti­vi­tá­sá­nak nö­ve­lé­sét cél­zó ak­ti­vi­tá­sok­ba (4. ak­ti­vi­tás) pe­dig 3 fel­ső­fo­kú in­téz­mény.
A szlo­vá­ki­ai felsőoktatási intézmények több­éves stag­ná­lás után új­ból be­kap­cso­lód­tak a Tem­pus-pro­gram­ba, mely a volt ke­le­ti blokk és Dél-Eu­ró­pa or­szá­ga­i­ba irá­nyít­ja a tá­mo­ga­tá­so­kat, min­de­nek­előtt a bo­lo­gnai fo­lya­mat al­kal­ma­zá­sa, be­ve­ze­té­se te­rén.
A szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lák, egye­te­mek je­len­lé­te az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás att­rak­ti­vi­tá­sá­nak, von­ze­re­jé­nek nö­ve­lé­sét elő­se­gí­tő fo­lya­ma­tok­ban egy­ál­ta­lán nem ki­elé­gí­tő. Csak el­vét­ve kí­nál­nak más nyel­ve­ken ok­ta­tott prog­ra­mo­kat. A Socrates- és az Eras­mus-pro­gramok ke­re­tén be­lül Szlo­vá­ki­á­ban 296 hall­ga­tó ta­nul az EU ál­la­ma­i­ból. A két­ol­da­lú és más nem­zet­kö­zi egyez­mé­nyek ke­re­te­in be­lül 3-10 hó­na­pos ta­nul­má­nyo­kat foly­tat Szlo­vá­ki­á­ban kb. 1500 kül­föl­di hall­ga­tó (Sprievodca… 2006, 48–49).

4.10. A fel­ső­ok­ta­tás har­ma­dik cik­lu­sa, ku­ta­tás

A lis­­sza­bo­ni stra­té­gia fő cél­ki­tű­zé­se, ki­ala­kí­ta­ni a tu­dás­ala­pú eu­ró­pai tár­sa­dal­mat, amely­nek két alap­ve­tő pil­lé­re a mű­ve­lő­dés és a ku­ta­tás. A bo­lo­gnai fo­lya­mat ré­sze az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség és az Eu­ró­pai Ku­ta­tá­si Tér­ség szo­ro­sabb ös­­sze­kap­cso­lá­sa az­ál­tal, hogy a ku­ta­tást a fel­ső­ok­ta­tás in­teg­rált ré­szé­nek te­kin­ti, és a dok­to­ri ta­nul­má­nyo­kat a fel­ső­ok­ta­tás har­ma­dik cik­lu­sa­ként kí­ván­ja meg­szer­vez­ni. A ku­ta­tás, a tu­dós­kép­zés és az inter­dis­z­ci­pli­nar­itás hang­sú­lyo­zá­sa mel­lett azon­ban a dok­to­ri prog­ra­mok ki­ala­kí­tá­sá­nál fi­gye­lem­be kell ven­ni a mun­ka­erő­pi­ac igé­nye­it is.
Itt ta­lán még fon­to­sabb a hall­ga­tók mo­bi­li­tá­sa, a ku­ta­tó­mű­he­lyek­ben szer­zett ta­pasz­ta­la­tok, a ku­ta­tá­si mód­sze­rek nemzetköziesítése, a nem­ze­ti dok­to­ri dip­lo­mák köl­csö­nös el­is­me­ré­se. Kü­lön hang­súlyt kap a nem­zet­kö­zi együtt­mű­kö­dés, a kö­zös dok­to­ri prog­ra­mok in­dí­tá­sa és a ku­ta­tá­si prog­ra­mok ös­­sze­han­go­lá­sa. Tu­do­má­nyos ku­ta­tó­mun­ka nem ­csak az egye­te­me­ken fo­lyik, ezért in­ten­zí­veb­bé kell ten­ni a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek és más ku­ta­tá­si, fej­lesz­té­si in­téz­mé­nyek, mű­he­lyek köz­ti ko­ope­rá­ci­ót.
Szlo­vá­ki­á­ban tu­do­má­nyos ku­ta­tó­mun­ka fo­lyik a fő­is­ko­lá­kon, egye­te­me­ken, a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia in­té­ze­te­i­ben és az egyes mi­nisz­té­ri­u­mi szak­tár­cák ál­tal mű­köd­te­tett ku­ta­tó­in­té­ze­tek­ben. CSc. (can­di­da­tus sci­en­tar­i­um) és DrSc. (doc­tor sci­en­tar­i­um) tu­do­má­nyos fo­ko­za­tot az egye­te­me­ken és a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án le­he­tett sze­rez­ni. Az 1990-es felsőoktatási tör­vény (Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách, 22. §) eze­ket meg­szün­tet­ve be­ve­zet­te a poszt­gra­du­á­lis ta­nul­má­nyo­kat, ame­lyek dis­­szer­tá­ci­ós mun­ka meg­vé­dé­sé­vel zá­rulnak, és a vég­ző­sök dok­to­ri (Dr.) cí­met kap­nak. Az 1996-os tör­vény­mó­do­sí­tás a „dok­to­ri ta­nul­má­nyok” be­ve­ze­té­sé­ről már mint a fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok leg­ma­ga­sabb szint­jé­ről ren­del­ke­zik, és ezt a tu­do­má­nyos kép­zés for­má­já­nak te­kin­ti. A dok­to­ri ta­nul­má­nyok vég­ző­sei PhD., ill. ArtD. fo­ko­za­tot sze­rez­het­nek (Kalužný 2006b).
Az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás fej­lő­dé­sé­nek trend­je­it, a bo­lo­gnai fo­lya­mat cél­ki­tű­zé­se­it adap­tál­ta A szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lák fej­lesz­té­si kon­cep­ci­ó­ja a 21. szá­zad­ban (Koncepcia rozvoj a vysokých škôl na Sloven­sku v 21. storoèí) cí­mű kor­mány­do­ku­men­tum (2000). Ez a ter­ve­zet tör­vé­nyes ke­re­te­ket a 2002-es felsőoktatásról szó­ló tör­vény­ben öl­tött (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách), amely az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás har­mo­ni­zá­ci­ó­já­nak el­ve­i­re épül, meg­tart­va a sa­ját fel­ső­ok­ta­tá­si ha­gyo­má­nyo­kat. E tör­vény ér­tel­mé­ben a dok­to­ri ta­nul­má­nyok a leg­ma­ga­sabb szin­tű fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok, ame­lyek ta­nul­má­nyi prog­ram­jai a har­ma­dik fel­ső­ok­ta­tá­si cik­lus ke­re­tén be­lül va­ló­sul­nak meg a kred­itrend­sz­er alap­ján (Vyhláška… 2002). Az egye­te­me­ken akk­re­di­tált ta­nul­má­nyok prog­ram­ja­it az egye­te­me­ken a ta­nul­má­nyi sza­kok sze­rint (lásd még 4.2. sza­kasz) Dok­to­ri Szak­bi­zott­ság­ok fi­gye­lik és ér­té­ke­lik. Több egye­tem kö­zös dok­to­ri szak­bi­zott­sá­got is lét­re­hoz­hat.
Mi­vel a dok­to­ri ta­nul­má­nyok a leg­ma­ga­sabb szin­tű fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok, ezért csak a fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek­ben va­ló­sít­ha­tók meg. En­nél fog­va az ed­dig ilyen kom­pe­ten­ci­ák­kal is ren­del­ke­ző más in­téz­mé­nyek­ben dok­to­ri ta­nul­má­nyo­kat csak az egye­te­mek­kel együtt­mű­köd­ve és az egye­te­me­ken akk­re­di­tált ta­nul­má­nyi prog­ra­mok­ban va­ló­sít­hat­nak meg.
Az egye­te­mek­nek meg kell al­kot­ni­uk a dok­to­ri ta­nul­má­nyok ta­nul­má­nyi sza­bály­za­ta­it, amely szá­muk­ra új ki­hí­vást, fe­le­lős­sé­get je­lent. Az egye­te­mek 2002 óta 1053 dok­to­ri prog­ra­mot akk­re­di­tál­tak, s az egye­te­me­ken kí­vü­li ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek szá­má­ra 180 jo­go­sít­ványt ad­tak ki. Ez fel­jo­go­sít­ja őket, hogy egye­te­mek­kel együtt­mű­köd­ve dok­to­ri ta­nul­má­nyo­kat va­ló­sít­sa­nak meg. Az ilyen prog­ram­ban te­vé­keny­ke­dő dok­toran­dus­zok egy­ben az egye­tem hall­ga­tói is, de szá­muk­ra az ösz­tön­dí­jat az egye­te­men kí­vü­li ok­ta­tá­si in­téz­mény biz­to­sít­ja (Plavèan 2006).
Szlo­vá­ki­á­ban 2002-ó­ta in­ten­zí­ven fej­lő­dik a dok­to­ri kép­zés. A 2002-es év­hez ké­pest 2005-re a fel­vett hall­ga­tók szá­ma 637-ről 1217-re emel­ke­dett, amely kö­zel 100%-os gya­ra­po­dást je­lent. A dok­to­ri ta­nul­má­nyok ala­ku­lá­sát Szlo­vá­ki­á­ban szem­lél­tes­sük né­hány sta­tisz­ti­kai adat­tal. 2002-ben az ös­­szes dok­to­ri hall­ga­tó szá­ma 9426 volt (8530 egye­te­me­ken, 896 a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án), eb­ből nap­pa­li hall­ga­tó 2516 (2067/449), le­ve­le­ző hall­ga­tó 6910 (6463/447). Ezek az ada­tok 2004-re a kö­vet­ke­ző­kép­pen vál­toz­tak: ös­­szes hall­ga­tó 10 892 (9971/921), nap­pa­li hall­ga­tó 3159 (2735/424), le­ve­le­ző hall­ga­tó 7733 (7236/497).
Az egye­te­me­ken a dok­to­ri ta­nul­má­nyok hall­ga­tó­i­nak a szá­ma fo­lya­ma­to­san emel­ke­dik, a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án azon­ban stag­nál. Így 2005-ben az egye­te­me­ken már 10 378 dok­to­ri hall­ga­tó ta­nult (nap­pa­li 3307, le­ve­le­ző 7091), de csak 77 kül­föl­di hall­ga­tó­ja volt az egye­te­mek­nek (Kalužný 2006b).
2002-ben a dok­to­ri prog­ra­mo­kat 712 hall­ga­tó vé­gez­te el – 229 nap­pa­li, 483 pe­dig le­ve­le­ző ta­go­za­ton –, 2005-ben pe­dig már 1046 hall­ga­tó (425 nap­pa­lis és 621 le­ve­le­zős).
Még egy sta­tisz­ti­kai adat­tal egé­szít­sük ki a dok­to­ri ta­nul­má­nyok be­mu­ta­tá­sát. A dok­to­ri ta­nul­má­nyok­ban részt­ve­vő hall­ga­tók ará­nya­i­nak vál­to­zá­sa az ös­­szes töb­bi hall­ga­tó szá­má­hoz vi­szo­nyít­va bi­zo­nyos vál­to­zá­so­kat ve­tít elő­re. 2004-ben ugyan­is az ös­­szes ilyen hall­ga­tó ará­nya 6,32% volt, ami 2005-re 6,09%-ra csök­kent. Biz­ta­tó vi­szont a nap­pa­li ta­go­za­tos dok­toran­dus­zok szá­má­nak gya­ra­po­dá­sa: egy év alatt 2,50%-ról 2,85%-ra.
Szlo­vá­ki­á­ban a nap­pa­li ta­go­za­tos PhD-hallgatók ösz­tön­dí­ját az ál­la­mi költ­ség­ve­tés biz­to­sít­ja. Te­hát 2004-ig csak an­­nyi nap­pa­li hall­ga­tó ta­nul­ha­tott dok­to­ri prog­ra­mok­ban az egyes egye­te­me­ken, amen­­nyi­vel a költ­ség­ve­tés szá­molt. Ez 2005-ben is így volt, de a mi­nisz­té­ri­um en­ge­dé­lyez­te az egye­te­mek­nek a mi­nisz­té­ri­u­mi kvó­tá­kon túl fel­vett hall­ga­tók ösz­tön­dí­já­nak más egye­te­mi for­rás­ból va­ló ki­egé­szí­té­sét. Az egye­te­mek­nek azon­ban szű­kös költ­ség­ve­tés­ük mi­att itt lé­nye­ge­sebb tar­ta­lé­kok nem áll­nak ren­del­ke­zés­re.
A le­ve­le­ző ta­go­za­tos hall­ga­tók ta­nul­má­nyai vi­szont költ­ség­té­rí­té­se­sek.
Ös­­sze­fog­la­lás­ként el le­het mon­da­ni, hogy a dok­to­ri ta­nul­má­nyok hall­ga­tó­i­nak szá­ma Szlo­vá­ki­á­ban nem ki­elé­gí­tő. Más fej­lett or­szá­gok­ban az imént kör­vo­na­la­zott arány 10% kö­rül mo­zog. Ez ös­­sze­függ egy­részt a kor­mány po­li­ti­ká­já­val, a dok­to­ri ta­nul­má­nyok­ra szánt ál­la­mi pénz­ügyi ke­re­tek­kel; de a hall­ga­tók szo­ci­á­lis hely­ze­té­vel is, akik pót­ke­re­se­ti le­he­tő­sé­get kény­sze­rül­nek ke­res­ni. So­kan ki­vár­nak a vég­zés­sel az eset­le­ges anya­gi­lag elő­nyö­sebb mun­ka­hely­vá­lasz­tás mi­att, hi­szen az egye­te­mek már nem tud­nak min­den PhD-hallgatónak ál­lást biz­to­sí­ta­ni. A dok­to­ri ta­nul­má­nyok így nem je­len­te­nek kü­lö­nö­sebb em­be­ri­erő­for­rás-ala­pot az egye­te­mek szá­má­ra.
Na­gyon ala­csony a dok­to­ri hall­ga­tók kül­föl­di mo­bi­li­tá­sa. Azok kö­zül vi­szont, akik kül­föld­ön töl­te­nek hos­­szabb ta­nul­má­nyi időt, már na­gyon ke­ve­sen tér­nek ha­za.
A dok­to­ri ta­nul­má­nyok vég­ző­sei még nin­cse­nek kel­lő­kép­pen tár­sa­dal­mi­lag el­is­mer­ve és anya­gi­lag ér­té­kel­ve.
A dok­to­ri kép­zést azon­ban lé­nye­ge­sen be­fo­lyá­sol­ja a tu­do­má­nyos ku­ta­tó­te­vé­keny­ség ori­en­tá­ci­ó­ja és az ered­mé­nyei irán­ti ke­res­let, amely je­len­leg nem meg­fog­ha­tó, el­ha­nya­gol­ha­tó (Kalužný 2006b).
A har­ma­dik cik­lus hall­ga­tó­i­nak anya­gi hely­ze­té­ben né­mi ja­vu­lást je­len­tett, hogy ösz­tön­dí­ju­kat 2005-től a felsőoktatási intézmények pe­da­gó­gu­si fi­ze­té­se­i­nek szint­jé­re emel­ték.

4.11. Szo­ci­á­lis di­men­zió

A szo­ci­á­lis di­men­zió az eu­ró­pai po­li­ti­ka ré­sze, de a bo­lo­gnai fo­lya­mat ke­re­te­in be­lül pri­o­ri­tás­ként csak a 2005-ös bergeni ér­te­kez­le­ten ve­tő­dött fel mint az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás att­rak­ti­vi­tá­sá­nak és ver­seny­ké­pes­sé­gé­nek szük­sé­ges fel­té­te­le. Min­den ér­dek­lő­dő szá­má­ra olyan fel­té­te­le­ket kell biz­to­sí­ta­ni, hogy szo­ci­á­lis és anya­gi hely­zet­été­től füg­get­le­nül ta­nul­má­nya­it foly­tat­has­sa, és aka­dá­lyok nél­kül be is fe­jez­hes­se. A szo­ci­á­lis di­men­zió cél­ki­tű­zés­ének ér­vé­nye­sí­té­se min­de­nek­előtt a kor­má­nyok fel­ada­ta.
Szlo­vá­ki­á­ban az egye­te­mi hall­ga­tók 57%-a sze­rint ta­nul­má­nya­ik foly­ta­tá­sa igen nagy ter­het je­lent a csa­lá­di költ­ség­ve­tés szá­má­ra. 2003-ban át­lag­ban a hall­ga­tók 2400 koronát kap­tak szü­le­ik­től egy hó­nap­ban. A hall­ga­tók ki­adá­sai (szál­lás, uta­zás, ét­ke­zés, sze­mé­lyi, ta­nul­má­nyi szük­ség­le­tek) 3500 és 4800 ko­ro­na kö­zött mo­zog­tak (Šu­lanová 2004).
Szlo­vá­ki­á­ban a hall­ga­tók szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sá­nak két fő for­má­ja van. Az egyik a köz­vet­len tá­mo­ga­tás az ösz­tön­díj­rend­sze­re­ken ke­resz­tül, a má­sik az egye­te­mek do­tá­ci­ós hoz­zá­já­ru­lá­sa a hall­ga­tók költ­sé­ge­i­hez (szál­lás, ét­ke­zés, szak­iro­da­lom stb.) és spor­to­lá­si, kul­tu­rá­lis te­vé­keny­sé­gé­hez.
Az utób­bi két év­ben bő­vül­tek a hall­ga­tók tá­mo­ga­tá­sok­hoz va­ló hoz­zá­ju­tá­sá­nak le­he­tő­sé­gei. Így 2005-ben a hall­ga­tók köz­vet­len szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sá­nak rend­sze­re az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­ből ki­ter­jed a szo­ci­á­lis ösz­tön­dí­jak­ra, a mo­ti­vá­ci­ós ösz­tön­dí­jak­ra, a felsőoktatási intézmények sa­ját for­rá­sá­ból szár­ma­zó ösz­tön­dí­jak­ra, a Hall­ga­tói Köl­csön­alap kölc­söneire és az Egye­te­mi Ösz­tön­díj­alap kölc­söneire (Výroèná sprá­va… 2006).
A szo­ci­á­lis ösz­tön­díj 2005-ben 800–2500 Sk kö­zött moz­gott. A hall­ga­tók csak kb. 11%-a ré­sze­sült e tá­mo­ga­tás­ban, ho­lott ez 2004-ben 13% fö­lött volt, és a ki­fi­ze­tett ösz­tön­dí­jak nagy­sá­ga 1%-kal nőtt.
Az új mo­ti­vá­ci­ós ösz­tön­dí­jat 2005-ben ve­zet­ték be, amely­nek két tí­pu­sa lé­te­zik: a ta­nul­má­nyi, ill. a rend­kí­vü­li ösz­tön­díj. Ta­nul­má­nyi ösz­tön­dí­jat a hall­ga­tók 10%-a kap, akik a leg­jobb ta­nul­má­nyi ered­mé­nye­ket érik el. Ezek egyik fe­le 20 000 Sk, má­sik fe­le 10 000 Sk ösz­tön­díj­ban ré­sze­sül. Rend­kí­vü­li ösz­tön­díj­ban ré­sze­sít­he­ti az in­téz­mény hall­ga­tó­ját a ta­nul­má­nyai alatt el­ért ki­vá­ló ered­mé­nye­i­ért, a rend­kí­vül szín­vo­na­las záró­dol­go­za­tért, a tu­do­má­nyos, kul­tu­rá­lis te­vé­keny­ség­ben és cso­port­ban el­ért ered­mé­nye­kért (Vyhláška… 2005b).
Az egye­te­mek sa­ját pénz­ügyi for­rá­sa­ik­ból a hall­ga­tók tá­mo­ga­tá­sá­ra ösz­tön­dí­jak for­má­já­ban na­gyon ke­ve­set ál­doz­tak: a hall­ga­tók ösz­tön­díj­ára az ál­la­mi mo­ti­vá­ci­ós ösz­tön­díj­nak csak ke­vés­sel több mint 1,2%-át for­dí­tot­ták.
A tá­mo­ga­tá­si rend­szer vi­szony­lag új for­má­ja a hall­ga­tói köl­csön­alap­ból me­rí­tett köl­csö­nök, ame­lye­ket el­ső­sor­ban a kül­föld­ön ta­nu­ló hall­ga­tók ré­sze­sí­te­nek előny­ben. 2004-ről 2005-re mind az ösz­tön­díj­ban ré­sze­sü­lő hall­ga­tók szá­ma, mind az ösz­tön­díj ös­­sze­ge je­len­tő­sen csök­kent – több mint 25%-ot.
Az elő­nyös di­ák­köl­csö­nö­ket a hall­ga­tók alig 6%-a hasz­nál­ja ki.
Ezek­ből az ada­tok­ból is lát­ha­tó, hogy Szlo­vá­ki­á­ban a köz­vet­len és a köz­ve­tett szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sok ma­ga­san el­ma­rad­nak a la­kos­ság rá­szo­rult­sá­gá­tól és a fel­ső­ok­ta­tás igé­nye­i­től. A hall­ga­tók szál­lás­le­he­tő­sé­gei az ol­csóbb kol­lé­gi­u­mok­ban nem ki­elé­gí­tők. A tel­jes szol­gál­ta­tá­sok te­rén az egye­te­mek ka­pa­ci­tá­sa 10–15 év alatt lé­nye­gé­ben alig vál­to­zott, ho­lott a hall­ga­tók szá­ma meg­két­sze­re­ző­dött.
A szo­ci­á­lis ösz­tön­díj sza­bály­za­ta is már túl­ha­la­dott, és nem iga­zán ké­pes anya­gi se­gít­sé­get nyúj­ta­ni min­den rá­szo­ru­ló­nak. Sok olyan hall­ga­tó ré­sze­sül szo­ci­á­lis ösz­tön­díj­ban, aki nem iga­zán van rá­szo­rul­va (kis­vál­lal­ko­zók gyer­me­kei), míg a bér­ből élő, egy­ér­tel­mű­en ki­mu­tat­ha­tó ala­csony jö­ve­del­mű csa­lá­dok gyer­me­ke­i­hez e szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tás nem jut el (Sprievodca… 2006).
Ös­­sze­fog­lal­va el­mond­ha­tó, hogy a szo­ci­á­lis di­men­zió te­rén Szlo­vá­ki­á­ban az utób­bi évek­ben elő­re­lé­pés lé­nye­gé­ben nem tör­tént. A stag­ná­lás fő oka a pénz­ügyi­leg alul­fi­nan­szí­ro­zott fel­ső­ok­ta­tás, hi­szen az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­ből a fel­ső­ok­ta­tás­nak jut­ta­tott 0,76%-­nak „kö­szön­he­tő­en” Szlo­vá­kia az OECD-statisztikák vé­gén kul­log.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat szo­ci­á­lis di­men­zi­ó­já­nak el­vá­rá­sa­it Szlo­vá­ki­á­ban csak úgy le­het tel­je­sí­te­ni, ha az ál­la­mi költ­ség­ve­tés fel­ső­ok­ta­tás­ra eső há­nya­dát rö­vi­de­sen 1% fö­lé eme­lik, és a hall­ga­tók szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sá­nak sza­bá­lya­it igaz­sá­go­sab­bá ala­kít­ják.

5. A bo­lo­gnai fo­lya­mat és a szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás

5.1. Az in­téz­mény­épí­tés sza­ka­szai

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után kö­zel öt évig tar­tott a ma­gyar nyel­vű is­ko­lák be­zá­rá­sa. Sze­ren­csés­nek mond­ha­tó, hogy a ma­gyar is­ko­lák új­ra­in­dí­tá­sa egy­be­esett a há­bo­rú utá­ni tel­jes szlo­vá­ki­ai is­ko­la­rend­szer át­fo­gó, nagy fej­lő­dé­si idő­sza­ká­val, amely rész­ben ma­gá­val húz­ta a ma­gyar nyel­vű is­ko­lák fej­lő­dé­sét is. Az ezt kö­ve­tő idő­szak­ban a kö­zép­is­ko­lai kép­zés tö­me­ge­se­dé­sét azon­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság már nem tud­ta sa­ját ma­ga szá­má­ra ki­elé­gí­tő­en hasz­no­sí­ta­ni. Ez ab­ban is meg­nyil­vá­nult, hogy ki­sebb­sé­gi is­ko­la­po­li­ti­ka nél­kül a tár­sa­dal­mi igé­nyek vár­ha­tó vál­to­zá­sa­i­nak fel­is­me­ré­se nem vagy csak ké­sőn ju­tott el a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság köz­tu­da­tá­ba. Csak az volt a fon­tos, hogy le­gyen ma­gyar is­ko­la, de az, hogy mi­lyen irány­ba ori­en­tá­lód­jon, már ke­vés­bé do­mi­nált. Má­ra vi­lá­gos­sá vált, hogy a ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás és szak­mai irá­nyult­sá­ga már nem an­­nyi­ra az összkisebb­ség, ha­nem a ré­gió egyik moz­gó­sít­ha­tó mo­der­ni­zá­ci­ós tar­ta­lé­ká­nak lát­szik, amen­­nyi­ben az eu­ró­pai ok­ta­tá­si rend­sze­rek­kel össz­hang­ban fej­lő­dik. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság az érett­sé­gi­vel vég­ző­dő kö­zép­is­ko­lai kép­zés­ben, de min­de­nek­előtt a fel­ső­ok­ta­tás­ban meg­lé­vő le­ma­ra­dá­sá­nak le­küz­dé­se, mo­der­ni­zá­ci­ós tar­ta­lé­ka­i­nak re­gi­o­ná­lis és tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai szin­ten va­ló fel­élesz­té­se, ki­szé­le­sí­té­se és ak­ti­vá­lá­sa el­ső­sor­ban az éle­ten át tar­tó ta­nu­lás irán­ti igé­nyek fel­kel­té­sét és a re­gi­o­ná­lis tár­sa­dal­mi igé­nyek cél­za­tos ki­elé­gí­té­sét je­len­ti (Koz­ma 2000).
A fel­ső­ok­ta­tás ex­pan­zi­ó­ja, tö­me­ge­se­dé­se nap­ja­ink­ban a ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás­po­li­ti­ka fi­gyel­mét is er­re az ok­ta­tá­si szint­re irá­nyít­ja. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti­ség fel­ső­ok­ta­tá­sát há­rom te­rü­let­re oszt­hat­juk:
– a szlo­vák tan­nyel­vű alap-, ill. kö­zép­is­ko­lák­ba já­ró ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű fi­a­ta­lok fel­ső­ok­ta­tá­si te­re­pe már tel­je­sen a szlo­vák nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás;
– a ma­gyar tan­nyel­vű is­ko­lák di­ák­jai részt vesz­nek a szlo­vák nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ban is, de
– to­vább­ta­nul­nak a ma­gyar vagy a rész­ben ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ban is.
Az 1989/1990-es rend­szer­vál­tá­sig a szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás­ban csak két he­lyen folyt ma­gyar nyel­vű kép­zés: a po­zso­nyi Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szé­ken és a nyi­trai ma­gyar ta­ní­tó- és ta­nár­kép­ző­ben. Mi­vel a nyi­trai in­téz­mény­ben a leg­kü­lön­bö­zőbb sza­ko­kon folyt fel­ső ta­go­za­tos és kö­zép­is­ko­lai ta­nár­kép­zés, ezért itt ala­kul­ha­tott ki a ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás ok­ta­tói bá­zi­sa és a meg­fe­le­lő inf­rast­ruk­tú­ra. A ma­gyar egye­tem, ill. a ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek lét­re­ho­zá­sá­nak el­ső sza­ka­sza (Jó­kai Egye­tem, Nem­ze­ti­sé­gi Kul­tú­rák Ka­ra) nem járt si­ker­rel, mert a több­sé­gi nem­zet he­ves el­len­ál­lá­sá­ba üt­kö­zött és a ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás­po­li­ti­ka sem tu­dott egye­sül­ni az egyik vagy a má­sik meg­ol­dás mel­lett.
E si­ker­te­len­sé­get kö­vet­ték a má­so­dik sza­kasz­ban azok a fel­ső­ok­ta­tá­si kez­de­mé­nye­zé­sek, ame­lyek a ma­gyar­or­szá­gi fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek ki­he­lye­zett köz­pont­ja­i­ban in­dí­tot­tak el ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tást (Ko­má­rom, Dió­szeg, Kas­sa, Kirá­ly­helmec, Dunasz­er­da­he­ly). Ezek egy­szer­re a ki­sebb­sé­gi jog­vé­de­lem és a he­lyi re­gi­o­ná­lis fej­lesz­tés igé­nyé­vel jöt­tek lét­re, ame­lye­ket a he­lyi kö­zös­ség elit­je kez­de­mé­nye­zett és va­ló­sí­tott meg.
Szlo­vá­ki­á­ban a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény­ala­pí­tás har­ma­dik sza­ka­sza a 21. szá­zad el­ső éve­i­re te­he­tő, ami­kor a szlo­vák fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek rend­sze­ré­be in­teg­rál­ha­tó in­téz­mé­nyek lét­re­ho­zá­sá­nak le­he­tő­sé­gei nyíl­tak meg. E le­he­tő­sé­gek hor­do­zó­ja az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­sé­nek újabb sza­ka­sza és a ma­gyar ki­sebb­ség po­li­ti­kai kép­vi­se­le­té­nek erős kor­mány­po­zí­ci­ó­ja volt.
A har­ma­dik sza­kasz in­téz­mé­nyei – a ko­má­ro­mi Selye Já­nos Egye­tem és a nyi­trai Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra – egy­aránt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás­po­li­ti­ka he­lyi par­la­men­ti, ill. egye­te­mi, va­la­mint kor­mány­za­ti szin­tű po­li­ti­zá­lá­sá­nak si­ke­res ered­mé­nyei. Ezt kö­ve­tő­en azon­ban a ki­sebb­ség­po­li­ti­ka e két in­téz­mény­re és a má­so­dik sza­kasz in­téz­mé­nye­i­re is meg­kü­lön­böz­te­tő­en te­kin­tett, ez­zel meg­oszt­va és szem­be­ál­lít­va az egye­tem­ala­pí­tás­ban és an­nak mű­köd­te­té­sé­ben ér­de­kelt egye­te­mi szak­em­be­rek kö­zös­sé­gét és va­ló­já­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got is.
Az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz va­ló csat­la­ko­zás, a bo­lo­gnai fo­lya­mat­tal jel­ké­pe­zett Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség ki­ala­ku­lá­sa ál­tal kí­nált mo­der­ni­zá­ci­ós le­he­tő­sé­gek új fel­ső­ok­ta­tá­si stra­té­gi­ák ki­ala­kí­tá­sát igény­lik, ame­lyek csak konst­ruk­tív vi­ta fo­lya­mán jö­het­nek lét­re. E vi­tá­kat Szlo­vá­ki­á­ban csak a meg­fe­le­lő ki­sebb­ség­po­li­ti­ka ké­pes és al­kal­mas le­ve­zé­nyel­ni, an­nál is in­kább, mi­vel ezek­re egy­re na­gyobb igény és szük­ség van.
5.2. Szak­kí­ná­lat, kép­zett­sé­gi szint

A má­so­dik sza­kasz­ban lét­re­jött ki­he­lye­zett kép­zé­si köz­pon­tok nem tud­tak az elő­írá­sok­nak meg­fe­le­lő­en a szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer­be in­teg­rá­lód­ni. Ezek te­hát nem já­rul­tak hoz­zá a mi­nő­sí­tett szlo­vá­ki­ai ma­gyar ok­ta­tók újabb ge­ne­rá­ci­ó­já­nak ki­ne­ve­lé­sé­hez.
A har­ma­dik sza­kasz­ban tör­té­nő in­téz­mény­épí­té­si kez­de­mé­nye­zé­sek va­ló­já­ban egy­be­es­nek a bo­lo­gnai fo­lya­mat gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sá­val Szlo­vá­ki­á­ban. A há­rom­cik­lu­sú fel­ső­ok­ta­tás­sal kap­cso­la­tos eu­ró­pai el­kép­ze­lé­sek is­me­re­té­ben már pon­to­san le­he­tett lát­ni egy egye­te­mi, ill. ka­ri struk­tú­ra kör­vo­na­la­it, amely a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti­ség ér­de­ke­it ve­szi ala­pul.
Szlo­vá­ki­á­ban je­len­leg 356 ta­nul­má­nyi szak van re­giszt­rál­va, ezek­re épít­ve vég­zik a hall­ga­tók a ta­nul­má­nyi prog­ra­mo­kat. A to­váb­bi­ak­ban csak a szlo­vá­ki­ai nyil­vá­nos egye­te­me­ken fo­lyó ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ról lesz szó, amely­nek in­téz­mény­rend­sze­rét a po­zso­nyi Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék, a besz­ter­ce­bá­nyai Hun­gariszti­ka Tan­szék, a nyi­trai Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra és a ko­má­ro­mi Selye Já­nos Egye­tem al­kot­ja. Ezen in­téz­mé­nyek­ben a 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­ben a kö­vet­ke­ző sza­kok­ra épü­lő spe­cial­izá­ciók­ban, prog­ra­mok­ban fo­lyik ma­gyar, ill. rész­ben ma­gyar kép­zés:
1. Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék (Po­zsony):
a) nem szláv nyel­vek és iro­da­lom szak, Bc. szin­ten, hun­ga­ro­ló­gia prog­ram (2005-től);
b) köz­is­me­re­ti tan­tár­gyak ta­ná­ra szak, Bc. és Mgr. szin­ten, ma­gyar nyelv és iro­da­lom­mal pá­ro­sí­tott prog­ra­mok (tet­sző­le­ges pá­ro­sí­tás, je­len­leg ös­­sze­sen 7) (1951-től);
c) iro­da­lom­el­mé­let és konk­rét nem­ze­ti iro­dal­mak tör­té­ne­te szak, PhD. szin­ten, ma­gyar iro­da­lom prog­ram (2005-től).
2. Hun­gariszti­ka Tan­szék (Besz­ter­ce­bá­nya):
a) for­dí­tó és tol­mács szak, Bc. és Mgr. szin­ten, ma­gyar nyelv és kul­tú­ra prog­ram (1998-tól);
b) szlo­vák nyelv és iro­da­lom szak, Bc. szin­ten, szlo­vák nyelv és iro­da­lom – ma­gyar nyelv és kul­tú­ra prog­ram (2006-tól).
3. Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra (Nyitra):
a) nem szláv nyel­vek és iro­da­lom szak, Bc. és Mgr. szin­ten, hun­ga­ro­ló­gia prog­ram (2004-től);
b) is­ko­la előt­ti és ele­mi pe­da­gó­gia szak, Bc. és Mgr. szin­ten, óvó- és ta­ní­tó­kép­ző prog­ram (1960-tól);
c) köz­is­me­re­ti tan­tár­gyak ta­ná­ra szak, Bc. és Mgr. szin­ten, tet­sző­le­ges tan­tár­gya­kat pá­ro­sí­tó prog­ra­mok – je­len­leg ös­­sze­sen 36 prog­ram – (1960-tól);
d) kul­tur­oló­gia szak, Bc. és Mgr. szin­ten, kul­tu­rá­lis és szo­ci­á­lis ant­ro­po­ló­gia prog­ram (2005-től).
4. Selye Já­nos Egye­tem (Ko­má­rom):
a) re­for­má­tus te­o­ló­gia szak, Bc. és Mgr. szin­ten (2004-től), ill. PhD. szin­ten (2006-tól);
b) üzem­gaz­da­ság és me­nedzs­ment szak, Bc. szin­ten, köz­gaz­da­ság­tan és vál­la­la­ti me­nedzs­ment prog­ram (2004-től);
c) is­ko­la előt­ti és ele­mi pe­da­gó­gia szak, Bc. szin­ten, óvó- és ta­ní­tó­kép­ző prog­ram (2004-től);
d) köz­is­me­re­ti tan­tár­gyak ta­ná­ra szak, Bc. szin­ten, két tan­tár­gyat pá­ro­sí­tó prog­ra­mok (je­len­leg ös­­sze­sen 19 prog­ram) (2004-től).
A bo­lo­gnai fo­lya­mat na­gyon sok le­he­tő­sé­get kí­nál a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság fel­ső­ok­ta­tá­si prob­lé­má­i­nak EU-konform meg­ol­dá­sá­ra.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság há­rom leg­fon­to­sabb tár­sa­dal­mi prob­lé­má­ja a kö­vet­ke­ző:
– A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság, min­de­nek­előtt szak- és fel­ső­fo­kú kép­zett­sé­gi szint­je jó­val ala­cso­nyabb az or­szá­gos át­lag­nál. A 2001-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint Szlo­vá­kia fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­gű la­ko­sai kö­ré­ben csak 5,6%-ot tesz ki a ma­gyar­ság ará­nya, ho­lott az össz­la­kos­sá­gi arány 9,7%. Szlo­vá­kia ös­­szes la­ko­sa kö­zül 7,8% ren­del­ke­zik fel­ső­fo­kú dip­lo­má­val, a ma­gya­rok kö­zött csak 4,5% vég­zett fő­is­ko­lát vagy egye­te­met (Lász­ló 2006a).
– A ma­gya­rok ál­tal la­kott já­rá­sok­ban a mun­ka­nél­kü­li­ség ará­nya meg­ha­lad­ja az or­szá­gos át­la­got, több ré­gi­ó­ban az or­szá­gos át­lag két­sze­re­se.
– A ma­gyar­lak­ta ré­gi­ók je­len­ték­te­len ipar­ral ren­del­ke­ző, ag­rár­jel­le­gű te­rü­le­tek. A la­kos­ság­ra jel­lem­ző a nagy­mér­té­kű el­sze­gé­nye­dés. A tá­mo­ga­tá­sok és a vál­lal­ko­zói be­fek­te­té­sek fo­ga­dá­sá­hoz e te­rü­le­tek sem inf­rast­ruk­tu­rá­lis, sem em­be­ri erő­for­rás szem­pont­já­ból nin­cse­nek fel­ké­szül­ve.

5.3. A bo­lo­gnai fo­lya­mat­ban rej­lő le­he­tő­sé­gek

A bo­lo­gnai fo­lya­mat ál­tal kí­nált fel­ső­ok­ta­tá­si és szak­ok­ta­tá­si le­he­tő­sé­gek kö­zül emel­jünk ki né­há­nyat:
– A há­rom­cik­lu­sú fel­ső­ok­ta­tás be­ve­ze­té­sé­vel, az el­ső szin­tet je­len­tő tö­me­ges bach­e­lorképzés ré­vén né­hány éven be­lül lé­nye­ge­sen emel­ni le­het­ne a mun­ka­erő­pi­ac­ra köz­vet­le­nül ki­ke­rü­lő szak­kép­zett dip­lo­má­sok szá­mát. A gyors gaz­da­sá­gi fel­len­dü­lés ér­de­ké­ben ezt szo­ro­san ös­­sze kell kap­csol­ni a mun­ka­erő-ke­res­let­tel és az el­kö­vet­ke­ző évek pi­a­ci igé­nye­i­vel, hogy a mun­ka­erő­pi­a­con, ill. a vál­lal­ko­zá­sok­ban a fel­ső­fo­kú szak­mai kép­zett­ség­gel ren­del­ke­ző sze­mé­lyek jól el­he­lyez­ked­hes­se­nek. Itt az újon­nan ala­ku­ló ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek előny­ben van­nak.
– Az Eu­ró­pai Uni­ó­ban nagy hang­súlyt he­lyez­nek az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés­re, amely új ér­tel­met és tar­tal­mat ka­pott a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ban is. A mai, új ér­tel­me­zés ma­gá­ba fog­lal­ja a munkapro­duk­tív évek előt­ti alap-, kö­zép- és fel­ső­fo­kú ok­ta­tás egé­szét, de a pro­duk­tív évek­ben tör­té­nő, rend­sze­rint pro­fes­­szi­o­ná­lis szak­mai mű­ve­lő­dést is.
– Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés­nek ál­ta­lá­ban há­rom ta­nu­lá­si for­má­ját kü­lön­böz­te­tik meg. A „for­má­lis ta­nu­lás” rend­sze­rint az is­ko­lai in­téz­mény­rend­szer­ben fo­lyik, és vég­zett­sé­get iga­zo­ló ok­irat­ok­hoz ve­zet. A „nem for­má­lis ta­nu­lás” az is­ko­la­rend­sze­ren kí­vü­li, de szer­ve­zett, tan­fo­lyam­sze­rű ta­nu­lás, amely nem ve­zet kép­zett­sé­gi ok­irat meg­szer­zés­hez. Az „in­for­má­lis ta­nu­lás” leg­több­ször nem tu­da­tos, a min­den­na­pi ta­nu­lást fog­lal­ja ma­gá­ban.
– A fel­nőtt­kép­zés az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés szer­ves ré­szét ké­pe­zi. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok kö­zött az or­szá­gos át­lag­nál kb. 60 ezer­rel több azon la­ko­sok szá­ma, akik­nek a leg­ma­ga­sabb el­ért mű­velt­sé­gi szint­je alap­fo­kú, ill. érett­sé­gi nél­kü­li kö­zép­fo­kú.
Ezek szá­má­ra a tár­sa­dal­mi fel­emel­ke­dést, a meg­fe­le­lő fog­lal­ko­zá­sok­hoz va­ló hoz­zá­ju­tást se­gít­het­nék elő az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek ál­tal is kí­nált fel­nőtt­kép­zé­si prog­ra­mok. A nem for­má­lis és in­for­má­lis ta­nu­lás meg­va­ló­sul­hat a szak­kép­zés­ben, de az ál­ta­lá­nos em­be­ri igé­nye­ket ki­elé­gí­tő, az élet­mi­nő­sé­get ja­ví­tó kép­zé­sek­ben egy­aránt (Feketéné 2004). Nem el­ha­nya­gol­ha­tó az a tény sem, hogy e kép­zé­sek­ben az ok­ta­tás pi­a­ci szol­gál­ta­tás­ként szer­vez­he­tő.
Az, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ál­tal la­kott te­rü­le­te­ken leg­in­kább mely ága­za­to­kon be­lül kí­nál­ko­zik na­gyobb le­he­tő­ség a mun­ka­erő pi­a­cán va­ló si­ke­res el­he­lyez­ke­dés­re, ko­moly gaz­da­ság­fej­lesz­té­si és pi­ac­ku­ta­tá­si prob­lé­ma. Itt csak el­mé­le­ti szin­ten irá­nyít­hat­juk a fi­gyel­met né­hány, a ma­gyar ki­sebb­ség szem­pont­já­ból fon­tos­nak, szük­sé­ges­nek ítélt fog­lal­koz­ta­tá­si te­rü­let­re:
– köz­gaz­da­ság, vál­lal­ko­zá­sok;
– ag­rár­ter­me­lő és -fel­dol­go­zó szfé­ra;
– szo­ci­á­lis- és egész­ség­tu­do­mány;
– szol­gál­ta­tá­sok és ide­gen­for­ga­lom;
– kul­tú­ra és ha­gyo­mány­ápo­lás.

5.4. A ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás prob­lé­mái Szlo­vá­ki­á­ban

Ve­gyük szem­ügy­re mi­lyen irány­ban moz­dult el a szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás a fent em­lí­tet­tek szem­pont­já­ból!
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tást há­rom alap­ve­tő elv alap­ján kel­le­ne szer­vez­ni:
1. A komp­le­men­ta­ri­tás el­ve sze­rint meg­tar­ta­ni, erő­sí­te­ni, fej­lesz­te­ni kel­le­ne a meg­lé­vő ma­gyar nyel­vű kép­zé­se­ket. Olyan sza­ko­kat nem kel­le­ne in­dí­ta­ni, ame­lye­ken ma­gyar nyel­ven már fo­lyik kép­zés Szlo­vá­ki­á­ban.
2. Az együtt­mű­kö­dés el­ve sze­rint az in­téz­mé­nyek­nek szo­ro­sab­ban ös­­sze kel­le­ne han­gol­ni te­vé­keny­sé­gü­ket az új prog­ra­mok in­dí­tá­sá­nak meg­osz­tá­sá­val és az egy­mást ki­se­gí­tő ok­ta­tói te­vé­keny­ség­gel kap­cso­lat­ban, va­la­mint az akkred­itá­ció és a ku­ta­tá­si prog­ra­mok te­rén.
3. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ér­dek­ér­vé­nye­sí­té­sé­nek el­ve sze­rint olyan ta­nul­má­nyi prog­ra­mok in­dí­tá­sá­ra kel­le­ne he­lyez­ni a fő hang­súlyt, ame­lyek a ma­gyar­ság ál­tal la­kott te­rü­le­tek gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi fej­lesz­té­sét se­gít­he­tik elő.
Mit ho­zott az el­múlt há­rom év mind­ezek szem­pont­já­ból?
A ta­nul­má­nyi sza­kok, prog­ra­mok te­kin­te­té­ben a ko­má­ro­mi egye­te­men lé­nye­gé­ben ugyan­azok in­dul­tak, ame­lye­ken ma­gyar nyel­ven Po­zsony­ban és Nyitrán már folyt kép­zés (ta­ní­tó- és ta­nár­kép­zés). Így va­ló­já­ban a ma­gyar in­téz­mé­nyek egy­más­sal ver­sen­ge­nek a hall­ga­tó­kért. A nor­ma­tív tá­mo­ga­tá­si rend­szer is nagy­ban hoz­zá­já­rult ah­hoz, hogy e ver­sen­gés nem a pe­da­gó­gus­kép­zés szín­vo­na­lá­nak eme­lé­sét ered­mé­nyez­te, ha­nem el­len­ke­ző­leg, an­nak csök­ke­né­se fi­gyel­he­tő meg. A pe­da­gó­gus­kép­zés­nek azon­ban ezen kí­vül még van két to­váb­bi szak­mai prob­lé­má­ja is. Az egyik az, hogy szin­tén két cik­lus­ban szer­ve­ző­dik, ahol a bach­e­lor szint vég­ző­sei szá­má­ra ez nem biz­to­sít pe­da­gó­gu­si ál­lás­le­he­tő­sé­get. A má­sik a túl ma­gas hall­ga­tói lét­szám.
A po­zso­nyi, a nyi­trai és a ko­má­ro­mi ma­gyar pe­da­gó­gus­kép­zés el­bur­ján­zá­sa egy­ol­da­lú­vá tet­te a ma­gyar fel­ső­ok­ta­tást. Már há­rom év után, a 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­ben 1842 (1094 nap­pa­li és 748 le­ve­le­ző) volt a ma­gyar pe­da­gó­gus­kép­zés­ben részt ve­vő hall­ga­tók szá­ma. Ez el­gon­dol­kod­ta­tó an­nak függ­vé­nyé­ben, hogy 1998-ban egy mi­nisz­té­ri­u­mi fel­mé­rés alap­ján a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tan­nyel­vű alap- és kö­zép­is­ko­lák­ban ös­­sze­sen 3221 pe­da­gó­gus ta­ní­tott (Beòo et al. 1999). Et­től még sok­kal ko­mo­lyabb a hely­zet, hi­szen eze­ket a szá­mo­kat va­ló­já­ban há­rom év alatt pro­du­kál­ta a ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás. A 2005/2006-os aka­dé­mi­ai év­ben a pe­da­gó­gus­kép­zők el­ső év­fo­lya­má­ba 761 hall­ga­tó irat­ko­zott be (434 nap­pa­li, 327 le­ve­le­ző). A 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­re ez 646-ra csök­kent (375 nap­pa­li, 271 le­ve­le­ző). A kép­zés­ben le­vő ma­gyar nyelv és iro­da­lom sza­kos hall­ga­tók szá­ma (711) pe­dig már jó­val meg­ha­lad­ja az ilyen sza­kos ta­ná­ri ál­lá­sok szá­mát (581) (Beòo et al. 1999).
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság szem­pont­já­ból na­gyon fon­tos az is, hogy fi­a­tal­jai a szlo­vák nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ban mi­nél na­gyobb szám­ban ve­gye­nek részt, hi­szen 356 ta­nul­má­nyi szak­ból csak 6-7 sza­kon le­het ma­gyar nyel­ven is ta­nul­ni. Emellett a sta­tisz­ti­kai ada­tok ar­ról ta­nús­kod­nak, hogy a ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás, va­ló­já­ban a pe­da­gó­gus­kép­zés hall­ga­tói, egy­részt a tar­ta­lé­kok kö­zül, va­gyis azok kö­zül ke­rül­nek ki, akik kü­lön­ben a fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok iránt nem ér­dek­lőd­tek, más­részt pe­dig el­von­ja a hall­ga­tó­kat a mű­sza­ki és a me­ző­gaz­da­sá­gi sza­kok­ról, ami ér­zé­keny szak­em­ber­vesz­te­ség a ma­gyar­ság szá­má­ra.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság mű­ve­lő­dé­si igé­nye­i­nek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel a bo­lo­gnai fo­lya­mat ál­tal kí­nált le­he­tő­sé­gek alapján a nem pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mok in­dí­tá­sá­val le­het­ne el­moz­dul­ni.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság je­len­le­gi tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi, mű­ve­lő­dé­si hely­ze­te azt igény­li, hogy a fel­ső­ok­ta­tás fi­gyel­me is a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság lét­ér­de­ke­i­re irá­nyul­jon. Ez pe­dig meg­íté­lé­sünk sze­rint el­ső­sor­ban a mun­ka­erő­pi­ac­ra gyor­san ki­lé­pő, jól fel­ké­szült szak­em­be­re­ket kép­ző, gya­kor­la­ti szak­tu­dást nyúj­tó, min­de­nek­előtt ba­che­­lor prog­ra­mok in­dí­tá­sá­val ér­he­tő el.
Ös­­sze­fog­la­lás­ként el­mond­ha­tó, hogy az in­du­ló szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás a bo­lo­gnai fo­lya­mat szel­le­mé­ben sok­kal töb­bet el­ér­he­tett vol­na, mint amen­­nyit ed­dig si­ke­rült el­ér­nie. Há­rom év táv­la­tá­ból el­mond­ha­tó, hogy el­ma­radt a várt, az ed­di­gi­ek­től el­té­rő új ta­nul­má­nyi prog­ra­mok in­dí­tá­sa, a szak­kí­ná­lat bő­ví­té­se. Nem in­dult be a szlo­vá­ki­ai ma­gyar mi­nő­sí­tett szak­em­be­rek bevonása a ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás­ba. A mun­ka­erő­pi­ac ke­res­le­té­nek és kí­ná­la­tá­nak ös­­sze­han­go­lá­sa sem lát­szik ér­vé­nye­sül­ni a ma­gyar­ság gyors gaz­da­sá­gi és élet­szín­vo­nal­be­li vál­to­zá­sá­nak elő­se­gí­té­se ér­de­ké­ben. A pe­da­gó­gus­kép­zés túl­di­men­zi­o­ná­lá­sa ne­ga­tív je­len­ség­ként lé­pett fel. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás egé­szét az el­múlt há­rom év­ben kon­cep­ci­ót­lan­ság, a mo­der­ni­zá­ci­ós tar­ta­lé­kok ki­hasz­ná­lá­sá­nak el­sza­lasz­tott le­he­tő­sé­gei jel­le­mez­ték.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Balla G. Ta­más 2004. Mi­re szá­mít­hat a ma­gyar szak­kép­zés az Eu­ró­pai Uni­ó­ban? In Szak­kép­zés és élet­út. Gö­döl­lő, Szent Ist­ván Egye­tem, 25–34. p.
Bal­la, Jozef 2005. Skúsenos­ti so zave­dením ECTS. Acad­e­mi­a, 16. roè. 3. è. 17–19. p.
Barakonyi Kár­oly 2003. A lép­csős kép­zés struk­tú­rá­ja. Edu­ca­tio, 12. évf. 1. sz. 79–96. p.
Beòo, Matej – Har­gas, Mar­tin – Herich, Ján – Sedi­vý, Marek 1999. Kval­i­fiko­vanos ped­a­go­gick­ých pra­cov­níkov a odbor­no­s vyuèo­va­nia v regionál­nom škol­stve. Sloven­ský uèite¾, 7. roè. 6. è.
Èikešová, Má­ria 2005. Inšti­tu­cionálne hod­note­nie vysokých škôl SR – pro­jekt E>A. Bratislava, SAAIC-NK Socrates, 29–36. p.
Dzimko, Ma­ri­an 2005. Európ­s­ka dimen­zia na vysokých školách. Pod­po­ra mobil­i­ty real­izá­cie bolon­ského pro­ce­su na vysokých školách. Zborník zo sem­i­nára Dok­torand­ské štúdi­um vo sve­tle bolon­ského pro­ce­su. Bratislava, SAAIC-NK Socrates, 39–46. p.
Feketéné Sza­kos Éva 2004. Fel­nőtt fej­jel ta­nul­ni? A life­long learn­ing eu­ró­pai di­men­zi­ói. In Szak­kép­zés és élet­út. Gö­döl­lő, Szent Ist­ván Egye­tem, 49–54. p.
Filko­rnová, Denisa – Gadušová, Zden­ka 2004. Pä rokov pro­gra­mu Socrates/Erasmus na sloven­ských vysokých školách. Acad­e­mi­a, 15. roè. 2. è. 3–8. p.
Fron­c, Mar­tin 2003. Bolon­ský pro­ces a refor­ma vysokoškol­ského vzdelá­va­nia na Sloven­sku. Acad­e­mi­a, 14. roè. 2. è. 4–5. p.
Hru­bos Il­di­kó 2002. A bo­lo­gnai fo­lya­mat. Bu­da­pest, Ok­ta­tás­ku­ta­tói In­té­zet.
Hru­bos Il­di­kó 2003. Nap­ja­ink re­form­ja: az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség lét­re­ho­zá­sa. Edu­ca­tio, 12. évf. 1. sz. 51–64. p.
Hush­e­gyi Gá­bor 2006. Több­nyel­vű ok­ta­tás és a bo­lo­gnai fo­lya­mat. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 8. évf. 2. sz. 91–115. p.
Kalužný, Ján 2006a. Súèast­nos celoživ­ot­ného vzdelá­va­nia na Sloven­sku. Real­izá­cia bolon­ského pro­ce­su na vysokých školách. Bratislava, SAAIC-NK Socrates, 81–92. p.
Kalužný, Ján 2006b. Možnos a súèas­nos PhD štú­dia na Sloven­sku. Dok­torand­ské štúdi­um vo sve­tle bolon­ského pro­ce­su. Zborník zo sem­i­nára SAAIC–NK Socrates. Bra­tisla­va, 15–26. p.
Koz­ma Ta­más 2000. Ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Edu­ca­tio, 9. évf. 2. sz. 221–238. p.
Lász­ló Bé­la 2004. A ma­gyar ok­ta­tás­ügy. In Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés. A rend­szer­vál­tás­tól az eu­ró­pai uni­ós csat­la­ko­zá­sig (1989–2004). Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum, 183–246. p. /Magyarok Szlo­vá­ki­á­ban, 1./
Lász­ló Bé­la 2006a. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság mű­velt­sé­gi szint­jé­ről. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 8. évf. 2. sz. 73–92. p.
Lász­ló Bé­la 2006b. Akkred­itá­ció Szlo­vá­ki­á­ban. Koz­ma Tamás–Rébay Mag­dol­na (sz­erk.): Fel­ső­ok­ta­tá­si akkred­itá­ció Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Bu­da­pest, Fel­sőokatási Kutatóin­tézet– Új Man­dá­tum Könyv­ki­adó, 116–129. p.
Lesáková, Dag­mar 2005. Aktuálne otázky zabezpeèe­nia kval­i­ty na vysokých školách. Real­izá­cia bolon­ského pro­ce­su na vysokých školách Bratislava, SAAIC-NK Socrates, 75–79. p.
Me­mo­ran­dum on Life­long Learn­ing 2000. Com­mis­sion Staff Work­ing Paper. Brux­elles, SEC.
Nar­i­ade­nie Vlády Slovenskej repub­liky z 19. marca 2003 o Akred­i­taènej komisii 2003. http://www.fri.u­niza­.sk/www/u­pload­/­doku­menta­ci­a/­doku­men­ty/03-z104_akredk­o­m.pdf.
Plavèan, Peter 2006. Aktuálne prob­lémy dok­torand­ského štú­dia na Sloven­sku. Zborník zo sem­i­nára Dok­torand­ské štúdi­um vo sve­tle bolon­ského pro­ce­su. SAAIC – NK Socrates, Bratislava, 2006.
Sinay, Juraj 2006. Inšti­tu­cionálne hod­note­nie sloven­ských vysokých škôl. Acad­e­mi­a, 17. roè. 4. è. 12–17. p.
Sprá­va AR­RA: Hod­note­nie vere­jných vysokých škôl a ich fakúlt 2005. www.ar­ra.sk.
Sprievod­ca bolon­ských pro­cesov. Sloven­ské vysoké školy a bolon­ský pro­ces 2006. Bratislava, SAAIC-NK Socrates.
Sùra, Pavel 2003. Apliká­cie európske­ho kred­i­tového sys­té­mu v pod­mienkach Sloven­s­ka. Acad­e­mi­a, 14. roè. 2. è. 17–19. p.
Šulanová Má­ria 2004. Sociálne postave­nie vysokoškol­ských štu­den­tov na Sloven­sku. Aca­de­mi­a, 15. roè. 1. . 40–43. p.
Vyh­láš­ka Min­is­ter­st­va škol­st­va SR o kred­i­tovom sys­téme štú­dia è. 614/2002 Z. z. 2002. www.z­bier­ka.sk.
Vyh­láš­ka Min­is­ter­st­va škol­st­va SR o pos­tupe pri uzná­vaní dok­ladov o vzde­laní è. 238/2005 Z. z. 2005a. www.z­bier­ka.sk.
Vyh­láš­ka Min­is­ter­st­va škol­st­va SR o rozsahu a ïalších podrob­nos­ti­ach o priz­naní moti­vaèného štipen­dia è. 458/2005 Z. z. 2005b. www.z­bier­ka.sk.
Výroèná sprá­va o stave vysokého škol­st­va za rok 2005 2006. Bratislava, Min­is­ter­st­vo škol­st­va SR.
Vozár, Libor 2003. Refor­ma vysokých škôl a ich finan­co­v­anie. Acad­e­mi­a, 14. roè. 2. è. 24–29. p.
Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách. www.z­bier­ka.sk.
Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách. www.z­bier­ka.sk.

Bukovszky László: Menekültügy Komárom vármegyében a második világháború végén

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utol­só évé­nek ese­mé­nyei több ér­te­lem­ben meg­vál­toz­tat­ták az ad­dig hasz­ná­la­tos ál­ta­lá­nos fo­gal­mak és ér­ték­ren­dek ér­tel­me­zé­sét. Ér­vé­nyes ez a meg­ál­la­pí­tás a me­ne­kült­ügy kér­dé­sé­re is, hi­szen a vi­lág­há­bo­rú kez­de­té­től 1944 ko­ra ta­va­szá­ig ki­ala­kult ke­ze­lé­si me­cha­niz­mus egy röp­ke pil­la­nat alatt meg­vál­to­zott, an­nak min­den ve­le­já­ró­já­val együt­t. Ad­dig míg 1938-tól a me­ne­kült­ügy Ma­gyar­or­szá­gon a kül­föld­ről ér­ke­zett ma­gyar és egyéb nem­ze­ti­sé­gű­ek át­me­ne­ti el­he­lye­zé­sé­nek biz­to­sí­tá­sá­ra ter­jedt ki, 1944 ta­va­szá­tól a had­mű­ve­le­ti ese­mé­nyek mi­att el­ső­sor­ban Bu­da­pest­ről, majd az or­szág ke­le­ti, dél­ke­le­ti te­rü­le­te­i­ről ér­ke­zett pol­gá­ri la­kos­ság el­he­lye­zé­se más ko­or­di­ná­ták kö­zé he­lyez­te a me­ne­kült­ügy kér­dé­sé­nek ke­ze­lé­sét.
Ép­pen ezért a ma­gyar­or­szá­gi me­ne­kült­ügy kér­dé­sét 1944 ta­va­szá­tól 1945 ta­va­szá­ig bi­zo­nyos idő­be­ni át­fe­dés­sel há­rom sza­kasz­ra le­het osz­ta­ni:
1. sza­kasz: lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés (1944. áp­ri­lis–ősz);
2. sza­kasz: had­mű­ve­le­ti kiűrítés (1944. ok­tó­ber ele­je–1945. már­ci­us);
3. sza­kasz: né­met­or­szá­gi ki­te­le­pí­tés, ki­te­le­pü­lés (1944. de­cem­ber–már­ci­us).
E há­rom, ma­gá­ban is önál­ló kér­dés­kör be­mu­ta­tá­sá­ra sze­ret­nénk most vál­lal­kozni, ki­tér­ve azok­ra az ál­ta­lá­nos ér­vé­nyű or­szá­gos és me­gyei ren­del­ke­zé­sek­re, ame­lyek Ko­má­rom vár­me­gye a Du­ná­tól észak­ra el­te­rü­lő te­rü­le­té­nek me­ne­kült­ügyét ren­dez­ték 1944–1945-ben.1

A lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés idő­sza­ka

Az el­ső lé­gi­tá­ma­dás a fő­vá­rost érte 1944. áp­ri­lis 3-án. A hó­nap hát­ra­le­vő ré­szén az ame­ri­kai és a brit lé­gi­erő a bu­da­pes­ti és a győ­ri re­pü­lő­te­re­ket és ipa­ri lé­te­sít­mé­nye­ket bom­báz­ta, majd a szö­vet­sé­ge­sek part­ra­szál­lá­sá­nak elő­ké­szí­té­se kap­csán jú­ni­us 2-án nagy ere­jű lé­gi­tá­ma­dás ér­te az egész or­szá­got.2 Az el­ső bom­ba­tá­ma­dás után – 1944. áp­ri­lis 5-én – a kor­mány Bu­da­pest egyes ke­rü­le­te­i­nek ki­ürí­té­sé­ről és az Or­szá­gos Ki­ürí­té­si Kor­mány­biz­tos­ság meg­szer­ve­zé­sé­ről dön­tött. A ki­ürí­tés meg­szer­ve­zé­sét kor­mány­biz­tos­ként Vö­rös Gé­za ve­zér­őr­nagy irá­nyí­tot­ta, akit hi­va­ta­lá­ban 1944. jú­ni­us 1-jé­től Szur­may La­jos vál­tott fel.
A bom­bá­zá­sok mi­att ki­te­le­pí­tett bu­da­pes­ti­e­ket vi­dé­ken he­lyez­ték el. A ki­te­le­pí­tet­tek nagy ré­sze fi­a­tal­ko­rú gyer­mek, nő és idős em­ber volt. El­lá­tá­su­kat a kor­mány­biz­tos a bel­ügy­mi­nisz­ter­rel és a kö­zel­lá­tá­si mi­nisz­ter­rel kö­zö­sen or­vo­sol­ta. A ki­te­le­pí­tés fo­lya­ma­ta elé több he­lyen aka­dály gör­dült. A lég­ol­tal­mi ren­del­ke­zé­sek élet­be lép­te­té­sé­vel az át­vo­nu­ló me­ne­kült­szál­lít­má­nyok for­gal­mi aka­dá­lyok mi­att olyan he­lye­ken vol­tak kény­te­le­nek tar­tóz­kod­ni, ahol ka­to­nai ét­kez­te­tő ál­lo­má­sok nem vol­tak fel­ál­lít­va. Ezek lét­re­ho­zá­sát a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok a hon­vé­de­lem­ről szó­ló 1939. évi II. tc. alap­ján esz­kö­zöl­ték.
Az ame­ri­kai és az an­gol lé­gi­erő tá­ma­dá­sai mi­att a Somor­jai já­rás­ba a nyár ele­jé­től egy­re több ki­te­le­pí­tett, me­ne­kült ke­rült. A ren­del­ke­zé­sünk­re ál­ló ki­mu­ta­tá­sok ezt alá is tá­maszt­ják. A lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés so­rán a já­rás te­le­pü­lé­se­i­re 1944. jú­ni­u­sá­ban 670 (eb­ből 194 fő­vá­ro­si gyer­mek), jú­li­us vé­gén pe­dig 712 me­ne­kült (eb­ből 192 fő­vá­ro­si gyer­mek) ér­ke­zett, s lett át­me­ne­ti­leg el­he­lyez­ve.3 Sor­suk­ról pon­to­sabb ada­tok­kal nem ren­del­ke­zünk.

Had­mű­ve­le­ti pol­gá­ri ki­ürí­tés

A ha­dá­sza­ti hely­zet­re va­ló te­kin­tet­tel előbb a ma­gyar­or­szá­gi né­met had­ve­ze­tés, majd a hon­véd­ség ve­zér­ka­rá­nak fő­nö­ke, Vö­rös Já­nos ve­zér­ez­re­des 1944 szep­tem­be­ré­nek ele­jén az or­szág ke­le­ti fe­lét had­mű­ve­le­ti te­rü­let­té mi­nő­sí­tet­te. Azt meg­elő­ző­en, hogy a te­rü­let egyes ré­sze­in tel­jes ka­to­nai köz­igaz­ga­tást ve­zet­tek be, 1944. szep­tem­ber ele­jén Vö­rös ve­zér­ez­re­des el­ren­del­te Er­dély, a Ti­szán­túl és az or­szág észak­ke­le­ti ré­szé­nek had­mű­ve­le­ti ki­ürí­té­sét. A ki­ürí­tés­re ki­je­lölt te­rü­let nyu­ga­ti ha­tá­ra a Ti­sza vo­na­la, ill. Ung vár­me­gyé­nek és az ungi köz­igaz­ga­tá­si ki­ren­delt­ség­nek nyu­ga­ti ha­tár­vo­na­la volt.4 A ki­ürí­tés vég­re­haj­tá­sá­ra a 3210/1944 ME szá­mú ren­de­let­tel lét­re­hoz­ták a Ki­ürí­té­si Kor­mány­biz­tos­sá­got, me­lyet vi­téz Szur­may La­jos ve­ze­tett. A ki­ürí­tés­nél az el­he­lye­zé­si és el­lá­tá­si kér­dé­se­ket a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­sel kap­cso­la­to­san ki­adott in­téz­ke­dé­sek al­kal­ma­zá­sá­val haj­tot­ták vég­re. Így nem oko­zott meg­le­pe­tést, hogy a két ügy­kör egye­sí­té­sé­vel ala­kult meg a Ki­ürí­té­si Kor­mány­biz­tos­ság.5 A ki­ürí­tés­re ke­rü­lő sze­mé­lyek, in­téz­mé­nyek és anya­gok sor­rend­jét, ill. mér­té­két adott eset­ben a ve­zér­kar fő­nö­ke ha­tá­roz­ta meg. Er­dély te­rü­le­té­ről, aho­vá a szov­jet csa­pa­tok már au­gusz­tus vé­gén be­tör­tek, már­is több sze­mé­lyi szál­lít­mány be­ér­ke­zé­sé­vel le­he­tett szá­mol­ni, ami lé­nye­ge­sen meg­gyor­sí­tot­ta a had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tés ala­ku­lá­sát. Szur­may ki­ürí­té­si kor­mány­biz­tos 1944. szep­tem­ber 12-én ki­adott uta­sí­tá­sa alap­ján a ki­ürí­tés el­ső üte­mé­ben el­szál­lí­tás­ra ke­rül­tek a ha­tó­sá­gok és egyéb szer­vek in­té­ze­te­i­nek, in­téz­mé­nye­i­nek és üze­me­i­nek be­ren­de­zé­si, fel­sze­re­lé­si tár­gyai és kész­le­tei, ha azok a vis­­sza­ma­ra­dó la­kos­ság el­lá­tá­sa szem­pont­já­ból nél­kü­löz­he­tők vol­tak; a nél­kü­löz­he­tő és pó­tol­ha­tat­lan, va­la­mint a bi­zal­mas irat­anyag; a ha­di­üze­mek kész­áru­kész­le­te és a fo­lya­ma­tos gyár­tás­hoz nem szük­sé­ges fél­kész gyárt­má­nyok, majd azok sze­mé­lyi ál­lo­má­nya.6 A ve­zér­kar fő­nö­ke a ki­ürí­tés le­bo­nyo­lí­tá­sá­val a te­rü­le­ti­leg il­le­té­kes (5., 6., 8. és 9.) hon­véd­ke­rü­le­ti pa­rancs­nok­sá­go­kat bíz­ta meg. A had­mű­ve­le­ti te­rü­le­tek vég­le­ges fel­ve­vő­te­rü­le­te­i­nek meg­ha­tá­ro­zá­sa so­rán Ko­má­rom vár­me­gyét, mint a 2. sz. hon­véd­ke­rü­let ré­szét a 8. hon­véd­ke­rü­let fel­ve­vő­te­rü­le­té­vé je­löl­te ki. Ér­vé­nyes volt ez a ki­ürí­tés so­rán haj­lék­ta­lan­ná vált pol­gá­ri la­kos­ság­ra is, akit a ma­gá­val ho­zott élő és holt va­gyon­tár­gya­i­val együtt he­lyez­tek el. A pol­gá­ri la­kos­ság el­he­lye­zé­sé­re ki­je­lölt 2. ke­rü­let ma­gá­ba fog­lal­ta Ko­má­rom vár­me­gye Gesztesi, Dunasz­er­da­he­lyi és Somor­jai já­rá­sát, va­la­mint Nyitra-Pozsony vár­me­gye Galán­tai és Vágsel­lyei já­rá­sán kí­vül a Szen­ci Szol­ga­bí­rói Ki­ren­delt­ség te­rü­le­tét is.7 A ki­te­le­pí­tett me­ne­kül­tek ré­szé­re a fel­ve­vő­köz­sé­gek had­mű­ve­le­ti me­ne­kült­iga­zol­ványt ál­lí­tot­tak ki, ami­ről bi­zal­mas nyil­ván­tar­tást ve­zet­tek. El­he­lye­zé­sük­nél te­kin­tet­tel vol­tak ar­ra, hogy az azo­nos hely­ről szár­ma­zó me­ne­kül­tek le­he­tő­leg egy­más köz­vet­len kö­ze­lé­be – egy te­le­pü­lés­re – ke­rül­je­nek. A sze­mé­lyek és a há­zi­ál­lat­ok el­he­lye­zé­sé­re szük­sé­ges fé­rő­he­lye­ket (la­ká­so­kat, rak­tá­ra­kat, is­tál­ló­kat) a te­le­pü­lé­sek a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­sel kap­cso­la­tos sza­bá­lyok­nak meg­fe­le­lő­en a hon­vé­del­mi tör­vény alap­ján biz­to­sí­tot­ták. A me­ne­kül­tek el­he­lye­zé­se nem ment zök­ke­nő­men­te­sen. Far­kas Fe­renc ve­zér­ez­re­des, or­szá­gos el­he­lye­zé­si kor­mány­biz­tos 1944. no­vem­ber 9-én több sza­bály­ta­lan­ság­ra hív­ta fel a me­gye köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­ga­i­nak a fi­gyel­mét a me­ne­kül­tek el­he­lye­zé­sé­vel kap­cso­la­to­san, ami ter­mé­sze­te­sen ab­ból is adó­dott, hogy a me­ne­kül­tek szá­ma no­vem­ber ele­jén a ké­sőb­bi idő­szak­hoz ké­pest még ele­nyé­sző volt.8
A ki­ürí­tés so­rán a szál­lít­má­nyok ka­to­na­i­lag irá­nyí­tott vas­úti szál­lít­mány­ként fu­tot­tak. A szük­sé­ges vas­úti ko­csi­kat a te­rü­le­ti­leg il­le­té­kes kor­mány­biz­tos­tól vagy a hon­véd­ke­rü­le­ti pa­rancs­nok­ság a ke­rü­let szék­he­lye­in mű­kö­dő vas­úti vo­nal­pa­rancs­nok­sá­gá­tól igé­nyel­ték. Be­ér­ke­zé­sük után, hogy a nagy ko­csi­hi­ány mi­att a szál­lí­tá­si fenn­aka­dás mi­nél rö­vi­debb ide­ig tart­son, szin­tén ők gon­dos­kod­tak a ki­ürí­té­si szál­lít­mány mi­előb­bi ki­ra­ko­dá­sá­ról. A ki­ra­ko­dás­hoz szük­sé­ges mun­ka­erőt és a köz­úti szál­lí­tó esz­kö­zö­ket a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok az 1939. évi II. tc. ér­tel­mé­ben hon­vé­del­mi szol­gá­lat­ra kö­te­le­zett la­kos­ság­ból és a köz-, va­la­mint ma­gán­tu­laj­don­ban lé­vő szál­lí­tó­esz­kö­zök­ből biz­to­sí­tot­ták.
Min­den me­ne­kült­szál­lít­mány­nak egy fe­le­lős ve­ze­tő­je volt. Azonkí­vül, hogy fel­ügyelt a rend­re, a szál­lít­mány tar­tal­má­ról jegy­zé­ket ké­szí­tett, és út­köz­ben ő tár­gyalt a ha­tó­sá­gok­kal. A szál­lít­má­nyok biz­to­sí­tá­sa cél­já­ból a Du­na–Ti­sza kö­zé­ben, a Du­nán­tú­lon és a Du­ná­tól észak­ra nyolc vas­út­ál­lo­má­son ki­ürí­té­si vas­úti ki­ren­delt­sé­get ál­lí­tot­tak fel. A Ko­má­rom vár­me­gyé­be irá­nyu­ló szál­lít­má­nyok el­iga­zí­tá­sát és a ve­gyes szál­lít­má­nyok szét­ren­de­zé­sét a pusz­tasz­abolc­si és az ér­sek­új­vá­ri vas­úti ki­ren­delt­ség vé­gez­te.9 A zárt vas­úti sze­rel­vé­nyek­kel szál­lí­tott sze­mé­lyek élel­me­zé­sé­ről a ka­to­nai vas­úti ét­kez­te­tő ál­lo­má­sok gon­dos­kod­tak. Az egyen­ként uta­zó sze­mé­lyek élel­me­zé­sé­ről a ve­zér­ka­ri fő­nök nem gon­dos­ko­dott. A vas­úti ki­ra­kó­ál­lo­má­sok­ra va­ló be­ér­ke­zés után az érin­tett vá­ro­sok, köz­sé­gek hely­ha­tó­sá­ga a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­sel kap­cso­la­tos sza­bá­lyo­zá­sok­kal azo­nos mó­don tar­toz­tak gon­dos­kod­ni a me­ne­kül­tek élel­me­zé­sé­nek meg­szer­ve­zé­sé­ről. A vár­me­gye te­rü­le­té­re ér­ke­ző ki­te­le­pí­tet­tek el­lá­tá­sát az or­szá­gos el­he­lye­zé­si kor­mány­biz­tos sza­bá­lyoz­ta. A gya­log­me­net­ben me­ne­te­lő cso­por­to­kat az éj­je­li szál­lás­he­lye­ken, ill. az ét­kez­te­tő ál­lo­má­so­kon a he­lyi ha­tó­sá­gok egy­sze­ri me­leg étel­lel, va­la­mint an­­nyi hi­deg éle­lem­mel és ta­kar­mán­­nyal lát­ták el, hogy a kö­vet­ke­ző na­pi éj­sza­kai ál­lo­más­ra va­ló be­ér­ke­zé­sü­kig szük­ség­le­tük biz­to­sít­va le­gyen. Ét­kez­te­té­sü­ket a már elő­ké­szí­tett lé­gó­kony­há­kon biz­to­sí­tot­ták. A meg­fe­le­lő élel­mi­szer­szük­ség­let biz­to­sí­tá­sa az al­is­pá­non és a já­rá­si fő­szol­ga­bí­rón ke­resz­tül a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok fel­ada­ta volt. Er­re a cél­ra el­ső­sor­ban a hely­ben ren­del­ke­zés­re ál­ló élel­mi­szer­kész­le­tet ve­het­ték igény­be. De hi­ány ese­tén mód volt an­nak más te­rü­let­ről va­ló pót­lá­sá­ra is. 1944 no­vem­be­ré­nek vé­gén a vár­me­gye te­rü­le­tén el­he­lye­zett, il­let­ve ke­resz­tül ha­la­dó me­ne­kül­tek ré­szé­re Dunasz­er­da­he­lyen, Sáros­fán, Som­or­ján, Csal­lóközaranyoson, Nagym­egy­eren, Tar­ján­ban, Koc­son, Nagyig­mán­don, Fel­ső­gal­lán, Környén, Csá­szá­ron, Kis­bé­ren és Ta­tán éj­sza­kai és el­lá­tá­si ál­lo­má­so­kat hoz­tak lét­re.10
A köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok a pol­gá­ri me­ne­kül­tek és a ma­guk­kal ho­zott ál­la­tok szá­má­ra a szük­sé­ges fé­rő­he­lye­ket a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­sel kap­cso­la­tos sza­bá­lyok sze­rint, a hon­vé­del­mi tör­vény alap­ján igény­be­vé­tel út­ján biz­to­sí­tot­ták. A köz­sé­gi elöl­já­rók fel­ada­ta volt a me­ne­kül­tek leg­rö­vi­debb időn be­lü­li be­kap­cso­lá­sa a ter­me­lés­be, hogy lét­fen­ntará­suk biz­to­sít­va le­gyen. Csak azo­kat jut­tat­ták tar­tó­san la­kás­hoz és kap­csol­ták be a kö­zel­lá­tás­ba, akik az elöl­já­ró­ság előtt iga­zol­ták, hogy ma­guk vagy csa­lád­fenn­tar­tó­juk ál­lan­dó mun­kát vál­lalt a fel­ve­vő­te­rü­le­ten.11
A had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tés na­gyobbrészt vas­úton tör­tént. A szál­lít­mány ren­del­te­té­si he­lyé­re va­ló meg­ér­ke­zé­se után a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok vé­gez­ték azok ki­ra­ko­dá­sát. A ra­ko­dó mun­ka­erőt és a szál­lí­tá­si esz­kö­zö­ket a hon­vé­de­lem­ről szó­ló 1938. évi II. tc. alap­ján vet­ték igény­be. A he­lyi ha­tó­sá­gok a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­re vo­nat­ko­zó sza­bá­lyok alap­ján gon­dos­kod­tak a me­ne­kül­tek el­he­lye­zé­sé­ről és el­lá­tá­sá­ról. A gya­log­me­net­ben – te­hát nem vas­úton – vo­nu­ló cso­por­tok éj­sza­kai el­he­lye­zé­sé­ről a ka­to­nai át­vo­nu­ló be­szál­lá­so­lás­ra vo­nat­ko­zó sza­bá­lyok al­kal­ma­zá­sá­val gon­dos­kod­tak. ők is ha­son­ló el­lá­tás­ban ré­sze­sül­tek. A me­ne­kü­lők cso­port­ját egy­sze­ri me­leg étel­lel, ill. a kö­vet­ke­ző na­pi éj­sza­kai ál­lo­más­ra va­ló ér­ke­zé­sig szük­sé­ges éle­lem­mel, a ma­guk­kal vitt szar­vas­mar­há­kat pe­dig ta­kar­mán­­nyal lát­ták el a köz­sé­gek.
Az ál­la­mi in­téz­mé­nyek és szer­vek ré­szé­re a fő­ha­tó­ság igény­lé­se alap­ján a kor­mány­biz­tos je­löl­te ki a fel­ve­vő­he­lye­ket. A had­mű­ve­le­ti te­rü­le­tek ki­ürí­té­sé­nek vég­re­haj­tá­sá­val Far­kas Fe­renc 1944. no­vem­ber 13-án a Du­nán­túl és a vis­­sza­csa­tolt észak­nyu­ga­ti me­gyék te­rü­le­tén hat, a hely­szí­nen in­téz­ke­dő tá­bor­no­kot ne­ve­zett ki.12 A fel­ve­vő­te­rü­le­tek csök­ke­né­se meg­kö­ve­tel­te a ki­te­le­pü­lés leg­cél­sze­rűbb vég­re­haj­tá­sát. A ki­ren­delt­sé­gek élén ál­ló tá­bor­no­kok fel­ada­ta ki­ter­jedt a pol­gá­ri és a ka­to­nai ha­tó­sá­gok tá­mo­ga­tá­sá­ra, a ki­adott ren­del­ke­zé­sek he­lyes vég­re­haj­tá­sá­nak elő­se­gí­té­sé­re, el­len­őr­zé­sé­re, vi­tás ese­tek­ben a kor­mány­biz­tos ne­vé­ben va­ló dön­té­sek­re, az arány­ta­lan meg­ter­he­lé­sek ki­küsz­öbö­lé­sé­re, a vá­ro­sok és a köz­sé­gek fel­ve­vő­ké­pes­sé­gé­nek meg­ál­la­pí­tá­sá­ra, az el­lá­tá­si hely­zet fel­mé­ré­sé­re, a fel­ve­vő­te­rü­le­tek nyil­ván­tar­tá­sa­i­nak el­len­őr­zé­sé­re, va­la­mint irá­nyí­tá­sá­ra. Ko­má­rom, Nyitra-Pozsony, Esz­ter­gom, Bars-Hont, Fej­ér és Pest vár­me­gyék ré­szé­re kez­det­ben Bu­da­pest, majd Ko­má­rom szék­hel­­lyel Far­kas Fe­renc or­szá­gos el­he­lye­zé­si kor­mány­biz­tos Szur­may La­jost ne­vez­te ki a ki­ürí­tés végre­he­jtásá­val.13 Az or­szág egész te­rü­le­tén az egyes mi­nisz­té­ri­u­mok, azok szer­ve­zet­sze­rű ha­tó­sá­gai, va­la­mint in­téz­mé­nyei, az ipar, a ke­res­ke­de­lem, a közel­lá­tás át­te­le­pí­té­se, ki­ürí­té­se za­var­ta­lan le­bo­nyo­lí­tá­sá­nak meg­szer­ve­zé­sé­vel és biz­to­sí­tá­sá­val Far­kas Fe­renc Imrédy Bé­la nyu­gal­ma­zott mi­nisz­ter­el­nö­köt bíz­ta meg.14 A ki­ürí­tés meg­va­ló­sí­tá­sá­nak fel­mé­ré­se után az egyes mi­nisz­té­ri­u­mok el­ké­szí­tet­ték a fel­ve­vő­te­rü­le­te­ket tar­tal­ma­zó ös­­sze­sí­té­se­ket.

1. táb­lá­zat. A bel­ügyi köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok és egyéb szer­vek el­he­lye­zé­se Ko­má­rom vár­me­gye te­rü­le­tén

Meg­jegy­zés: m. – me­gyei jo­gú; thj. – tör­vény­ha­tó­sá­gi jo­gú; szk. – szé­kes

A Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um 1944. ok­tó­ber 30-i le­ira­ta sze­rint a táb­lá­zat­ban meg­je­lölt fel­ve­vő­te­rü­le­tek vet­ték át a föld­mű­ve­lés­ügyi, az ipar­ügyi és a kö­zel­lá­tá­si ha­tó­sá­gok­tól, ill. az egyéb szer­vek­től el­szál­lí­tan­dó sze­mé­lye­ket és va­gyon­tár­gya­kat.15
A had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tés vég­re­haj­tá­sa nagy ter­het rótt a te­le­pü­lé­sek ön­kor­mány­za­ta­i­ra. Far­kas Fe­renc kor­mány­biz­tos 1944. no­vem­ber 17-én le­irat­ban uta­sí­tot­ta a vár­me­gye al­is­pán­ját és a vá­ro­sok pol­gár­mes­te­re­it az el­he­lye­zé­si ügyek in­té­zé­sé­re ki­ren­delt elő­adói ál­lás meg­szer­ve­zé­sé­re az ös­­szes köz­ség­ben és vá­ros­ban. A fel­adat el­vé­ge­zé­sé­be be­von­ták a he­lyi cser­ké­sze­ket és a le­ven­té­ket is. Az el­he­lye­zé­si elő­adó szo­ros kap­cso­lat­ban állt a Nyi­las­ke­resz­tes Párt he­lyi szer­ve­ze­té­vel és a te­le­pü­lé­se­ken mű­kö­dő jó­té­kony­sá­gi egye­sü­le­tek­kel. Mun­ka­kö­re kü­lön nem volt meg­ha­tá­roz­va, de ha­tás­kö­ré­be tar­toz­tak a ki­te­le­pül­tek el­he­lye­zé­sé­vel kap­cso­la­tos kér­dé­sek, el­ső­sor­ban a ki­utalt, ill. az igény­beve­hető la­ká­sok és az el­he­lye­zett ki­te­le­pül­tek nyil­ván­tar­tá­sa. A he­lyi kö­zel­lá­tá­si szer­vek­kel egyet­ér­tés­ben fi­gye­lem­mel kí­sér­te a ki­te­le­pül­tek élel­me­zé­si hely­ze­tét, fog­lal­koz­ta­tá­su­kat és meg­él­he­té­si vi­szo­nya­i­kat.16
A pol­gá­ri me­ne­kül­te­ken kí­vül a hát­or­szág­ban egy­re több vis­­sza­vo­nu­ló ma­gyar és né­met ka­to­nai egy­ség ke­rült el­he­lye­zés­re. A Hon­vé­del­mi Mi­nisz­té­ri­um ren­de­le­te alap­ján a hon­véd­ala­ku­la­tok be­szál­lá­so­lá­sá­nak el­len­őr­zé­se és ren­de­zé­se Som­or­ján és kör­nyé­kén a somor­jai hely­őr­ség pa­rancs­no­ká­nak, Fülöpp őr­nagy­nak volt a fel­ada­ta. A fő­szol­ga­bí­ró­val és a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom já­rá­si kép­vi­se­lő­jé­vel rend­sze­res megbeszéle­seket tar­tott a já­rás­ba ér­ke­ző hon­véd­sé­gi ala­ku­la­tok le­het­sé­ges el­he­lye­zé­sé­ről.17 A vis­­sza­vo­nu­ló, ill. új ál­lá­sa­it el­fog­la­ló né­met véd­erő el­he­lye­zé­sé­re to­vább­ra is ér­vény­ben vol­tak a meg­szál­lás­kor ki­adott hon­vé­del­mi mi­nisz­te­ri ren­de­le­tek.18
A vis­­sza­vo­nu­ló ka­to­na­ság mel­lett az el­he­lye­zé­si kor­mány­biz­tos meg­bí­zá­sá­ból Réc­sey ez­re­des 1944. no­vem­ber 28-án kelt le­ira­tá­ban a m. kir. rend­őr­ség 12 ezer fős ál­lo­má­nya és csa­lád­tag­ja­ik ré­szé­re ki­utal­ta Győr-Moson és Po­zsony k.e.e19 vár­me­gye és Ko­má­rom vár­me­gye Somor­jai já­rá­sá­nak te­rü­le­tén a még igény­beve­hető fé­rő­he­lye­ket.20 A me­ne­kül­tek el­he­lye­zé­sé­ről és a sza­bad fé­rő­he­lyek­ről ké­szült ki­mu­ta­tá­sok sze­rint a já­rás 31 köz­sé­ge kö­zül 19-be he­lyez­tek el me­ne­kü­lő bu­da­pes­ti rend­őrö­ket és a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom tag­ja­it család­ta­jaikkal együt­t.21
A had­mű­ve­le­ti te­rü­le­te­ken lé­vő nem­zet­gaz­da­sá­gi szem­pont­ból fon­tos gyá­ra­kat és ipa­ri lé­te­sít­mé­nye­ket át­me­ne­ti jel­leg­gel szin­tén a ki­je­lölt fel­ve­vő­te­rü­le­te­ken he­lyez­ték el. Far­kas ve­zér­ez­re­des 1944. de­cem­ber 4-én a du­nán­tú­li ipa­ri há­rom­szög ha­di­üze­me­i­nek és azok al­kal­ma­zot­ta­i­nak, va­la­mint csa­lád­tag­ja­i­nak át­te­le­pí­té­sét ren­del­te el. A ren­de­let alap­ján de­cem­ber el­ső fe­lé­ben ilyen mó­don ke­rült el­he­lye­zés­re a Ko­má­ro­mi já­rá­sá­ba a pere­mar­toni Mer­cur Mű­sza­ki és Vegy­ipa­ri Rt., az Ógyal­lai já­rás­ba a vár­pa­lo­tai Szén­bá­nya Rt., a Dunasz­er­da­he­lyi já­rás­ba a veszp­ré­mi Danu­via Fegy­ver- és Lő­szer­gyár Rt., a Somor­jai já­rás­ba pe­dig a veszp­ré­mi Ma­gyar Lő­szer­mű­vek Rt.22
A me­gyét dé­li irány­ból vé­dő Mar­git-erőd­vo­nal ke­le­ti ré­szét 1944. de­cem­ber ele­jén el­ér­te a Vö­rös Had­se­reg. Az erőd­vo­nal­tól észak­nyu­ga­ti irány­ban lé­vő te­rü­le­te­ken szin­tén el­ren­del­ték a had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tést. A Tapolca–Nagyvázsony–Veszprém–Mar­tonvásár vo­nal­tól dél­re eső te­rü­le­tek fel­ve­vő­te­rü­le­tét Far­kas Fe­renc 1944. de­cem­ber 4-én je­löl­te ki. A ren­de­let alap­ján a Szé­kes­fe­hér­vá­ri já­rást az Ér­sek­új­vá­ri és a Vere­bé­lyi já­rás­ba, a Ba­la­ton­fü­re­di és a Veszp­ré­mi já­rás dé­li ré­szét a Somor­jai já­rás­ba, va­la­mint a Ta­pol­cai já­rás dé­li ré­szét a Dunasz­er­da­he­lyi já­rás­ba me­ne­kí­tet­ték.23
A had­mű­ve­le­ti hely­zet­re va­ló te­kin­tet­tel ez­zel csak­nem egy idő­pont­ban, 1944. de­cem­ber 9-én a kor­mány­biz­tos újabb te­rü­le­tek ki­ürí­té­sét ren­del­te el. A nyi­las kor­mány országterülete egy­re zsu­go­ro­gott, ki­sebb lett. Ko­má­rom vár­me­gye te­rü­le­te fel­ve­vő­te­rü­le­té­vé vált a tő­le ke­let­re, ill. észak­ke­let­re hú­zó­dó szom­szé­dos vár­me­gyék­nek is.24 A had­mű­ve­le­ti ki­ürí­té­sek vég­re­haj­tá­sa el­le­né­re 1944 vé­gén a me­gye te­rü­le­tén még vol­tak sza­bad fel­ve­vő­te­rü­le­tek, el­len­ben a Nyu­gat-Du­nán­túl egyes te­rü­le­te­i­vel, me­lyek oly­an­­nyi­ra túl­zsú­fol­tak vol­tak, hogy a kor­mány­biz­tos de­cem­ber 18-án Szom­bat­hely és Sop­ron kör­nyé­két zá­rolt te­rü­let­té nyil­vá­ní­tot­ta.25
1944 vé­gén Ko­má­rom vár­me­gye egész te­rü­le­tét had­mű­ve­le­ti te­rü­let­té nyil­vá­ní­tot­ták. A ka­rá­cso­nyi ün­ne­pe­ket kö­ve­tő­en 1944. de­cem­ber 27-én a kor­mány­biz­tos uta­sí­tá­sa alap­ján Gór Já­nos a Ma­gyar Ki­rá­lyi Kö­zel­lá­tá­si Fel­ügye­lő­ség ko­má­ro­mi fő­fel­ügye­lő­je a ha­di hely­zet­re va­ló te­kin­tet­tel, a 4330/1944 ME szá­mú ren­de­let­ben meg­ha­tá­ro­zott jo­gá­nál fog­va el­ren­del­te a vár­me­gye Ógyal­lai, Gesztesi és Ta­tai já­rá­sának, va­la­mint Ko­má­rom tör­vény­ha­tó­sá­gi jo­gú vá­ros kö­zel­lá­tá­si szem­pont­ból va­ló azon­na­li ki­ürí­té­sét. Ugyan­ak­kor el­ren­del­te a Dunasz­er­da­he­ly­i, a Ko­má­ro­mi és a Somor­jai já­rás kö­zel­lá­tá­si szem­pont­ból va­ló ki­ürí­té­sé­nek elő­ké­szí­té­sét is.26 A kö­zel­lá­tá­si ki­ürí­tés az élel­mi­szer, a ga­bo­na­fé­lék, a még meg­lé­vő ipa­ri anyag­kész­let, va­la­mint a tenyész és vá­gó­ál­lat­ok tény­le­ges el­szál­lí­tá­sát, hát­ra­vo­ná­sát je­len­tet­te. Az el­szál­lí­tás alól ki­vé­telt ké­pe­zett az ős­ter­me­lők két­ha­vi ke­nyér­ga­bo­na kész­le­te (sze­mé­lyen­ként 30 kg), a szar­vas­mar­ha-ál­lo­mány­ból az iga­vo­nó ál­la­tok, min­den kis­em­ber egyet­len te­he­ne, lo­va. A kö­zel­lá­tá­si ki­ürí­tés vég­re­haj­tá­sa so­rán a szük­sé­ges fo­ga­to­kat és mun­ka­erőt a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság hon­vé­del­mi mun­ka­szol­gá­lat cí­mén ve­het­te igény­be.27 A kor­mány a la­kat­lan föld tak­ti­ká­ját igye­ke­zett ez­zel kö­vet­ni, mond­ván, „sem­mi sem ma­rad­hat vis­­sza, ami­nek az el­len­ség hasz­nát ve­he­ti”.
1945 már­ci­u­sá­ban már csak na­pok kér­dé­se volt a nyi­las­ura­lom tel­jes ös­­sze­om­lá­sa. A né­met véd­erő a Ga­ram vo­na­lá­nál ki­épí­tett ál­lá­sa­it sú­lyos har­cok árán el­ve­szí­tet­te, és a szov­jet csa­pa­tok a Mar­git-vo­na­lat is át­tör­ték. Ép­pen ezért Vajna Gá­bor bel­ügy­mi­nisz­ter 1945. már­ci­us 21-én Nagy­cen­ken ki­adott pa­ran­csá­ban két ütem­ben el­ren­del­te a hát­or­szág pol­gá­ri kiürétését az arc­vo­nal és a Nyi­tra fo­lyó, Ér­sek­új­vár, Ko­má­rom, Győr, a Győr–Veszp­rém vas­út­vo­nal, Veszp­rém, Ba­la­ton­al­má­di vo­na­la kö­zött.28 Az el­ső ütem­ben a ki­ürí­ten­dő te­rü­let ke­le­ti ha­tá­rát az arc­vo­nal és Mo­hi, Fel­ső­györöd, Garam­lök, Fel­sőpél, Faj­kürt, Csúz, Für, Kürt, Bátorkesz­i, Duna­moc­s, a Du­na vo­na­la, a Gesztesi já­rás nyu­ga­ti ha­tá­ra, a Zir­ci já­rás észa­ki ha­tá­ra, va­la­mint Dunaalmás, Ta­ta, Ta­ta­bá­nya, Fel­ső­gal­la, Do­rog és Esz­ter­gom te­rü­le­te al­kot­ta. Az em­lí­tett te­rü­let pol­gá­ri ki­ürí­té­sé­nek vég­re­haj­tá­sát a köz­igaz­ga­tá­si hi­va­ta­lok a pa­rancs kéz­hez­vé­te­le­kor kezd­ték meg. Vajna ren­de­le­te alap­ján a Du­ná­tól észak­ra fek­vő te­rü­le­tek (Bars és Hont vár­me­gye Lé­vai és Vere­bé­lyi já­rá­sa, va­la­mint Nyitra-Pozsony vár­me­gye Ér­sek­új­vá­ri já­rá­sa és Ér­sek­új­vár vá­ro­sa) fel­ve­vő­te­rü­le­te­ként Nyitra-Pozsony vár­me­gye Vágon tú­li ré­szét, a Galán­tai és a Vágsel­lyei já­rást je­löl­te ki. Ugyan­ak­kor Esz­ter­gom vár­me­gye Esz­ter­go­mi és Pár­ká­nyi já­rá­sa ré­szé­re, va­la­mint Ko­má­rom vár­me­gye Ógyal­lai já­rá­sa és Ko­má­rom vá­ros ré­szé­re Ko­má­rom vár­me­gye két nyu­ga­ti já­rá­sát: a Dunasz­er­da­he­ly­it és a Somor­jait.29 A pol­gá­ri ki­ürí­tés so­rán az érin­tett te­rü­le­tek­ről kö­te­le­ző volt a ki­te­le­pü­lés a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom tag­ja­i­nak, az ös­­szes pol­gá­ri me­ne­kült­nek, a pol­gá­ri köz­igaz­ga­tás, a köz­hi­va­tal­ok, az in­téz­mé­nyek és üze­mek al­kal­ma­zot­ta­i­nak. Ki­vé­telt ké­pez­tek a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok ve­ze­tői (fő­is­pán, al­is­pán, fős­zol­gabíró, jegy­ző, pol­gár­mes­ter) és a köz­biz­ton­sá­gi szer­vek (a csend­őr­ség és a rend­őr­ség tag­jai, va­la­mint a Nyi­las­ke­resz­tes Párt párt­szol­gá­la­to­sai). A ki­adott pa­rancs sze­rint ők csak a véd­erő­vel te­le­pül­het­tek nyu­gat­ra. A pol­gá­ri ki­ürí­tés vég­re­haj­tá­sá­ra a Szálasi-ko­r­mány nem ren­del­ke­zett meg­fe­le­lő szál­lí­tá­si esz­kö­zök­kel, mi­vel a to­tá­lis moz­gó­sí­tás so­rán min­den anya­gi tar­ta­lé­kot, így a még meg­lé­vő szál­lí­tá­si esz­kö­zö­ket is igény­be vet­te. Ép­pen ezért a ki­te­le­pü­lést, a ki­ürí­tést gya­log­me­net­ben haj­tot­ták vég­re. A pol­gá­ri ki­ürí­tés har­ma­dik üte­mét Vajna nem sok­kal a tel­jes ös­­sze­om­lás előt­t, 1945. már­ci­us 24-én ren­del­te el. A hadi­he­lyze­tre va­ló te­kin­tet­tel a ha­tár­vo­na­lat már a Vág vo­na­la ké­pez­te. En­nek alap­ján Ko­má­rom vár­me­gye ma­ra­dék észa­ki te­rü­le­té­ről az át­te­le­pí­tés a már em­lí­tett Dunasz­er­da­he­lyi és Somor­jai já­rás­ba irá­nyult. A ki­ürí­tés so­rán a pol­gá­ri la­kos­sá­gon kí­vül az arc­vo­nal­tól 10 ki­lo­mé­te­res sáv­ból hát­ra­von­ták az ös­­szes pa­tás és hasí­tot­tkör­mű jó­szá­got is. A pol­gá­ri la­kos­ság kö­zül a meg­bíz­ha­tat­lan egyé­ne­ket, a ci­gá­nyo­kat, a de­por­tá­lás­tól meg­me­ne­kült zsi­dó­kat köz­mun­ká­ra, át­me­ne­ti in­ter­ná­lótá­bo­rok­ba he­lyez­ték el. A bel­ügy­mi­nisz­te­ri ren­de­let vég­re­haj­tá­sa so­rán a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom Párt­szol­gá­la­tá­val és az ál­la­mi köz­biz­ton­sá­gi szer­vek­kel szo­ro­san együtt­mű­köd­tek. A nyi­la­sok ré­szé­ről a me­gyé­ben több túl­ka­pás­ra is sor ke­rült. Szó­be­li meg­ke­re­sés­re, rész­le­tes in­dok­lás nél­kül több egyént el­fog­tak és to­váb­bi el­já­rás mi­att őri­zet­be vet­tek.30 A pol­gá­ri ki­ürí­tés em­lí­tett sza­ka­sza­i­nak vég­re­haj­tá­sát a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok szi­go­rú­an bi­zal­ma­san ke­zel­ték. A somor­jai fő­szol­ga­bí­ró, dr. Bac­sák Kál­mán a leg­szi­go­rúbb ti­tok­tar­tás­ra szó­lí­tot­ta fel a já­rás köz­sé­ge­i­nek jegy­ző­it, kör­jegy­ző­it, mond­ván: „hogy az amúgy is ide­ges kö­zön­ség er­ről ne sze­rez­zen tu­do­mást és ne ke­let­kez­zék ri­a­da­lom”.31
Né­met­or­szá­gi ki­te­le­pí­tés, ki­te­le­pü­lés

A nyu­gat-du­nán­tú­li me­gyék zá­ro­lá­sá­val egyidőben, és azt kö­ve­tő­en, hogy a Szálasi-ko­r­mány 1944. no­vem­ber 14-én meg­ál­la­po­dást kö­tött a né­met kor­mán­­nyal a ma­gyar­or­szá­gi ipa­ri be­ren­de­zé­sek, gé­pek, nyers­anyag­ok stb. Né­met­or­szág­ba tör­té­nő ki­szál­lí­tá­sá­ról, a fegy­ver­tar­tá­si és szö­vet­sé­gi vi­szony­ból ere­dő­en a né­me­tek le­he­tő­vé tet­ték a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok né­met te­rü­le­ten va­ló át­me­ne­ti el­he­lye­zé­sét.32 A ki­te­le­pü­lés tu­laj­don­kép­pen ré­szé­vé vált a ki­ürí­tés­nek. An­nak egy­sé­ges meg­szer­ve­zé­sét a volt Or­szá­gos El­he­lye­zé­si Kor­mány­biz­tos­ság sze­mély­ze­té­ből a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um ke­re­tén be­lül ki­ala­kí­tott X. osz­tály vé­gez­te. A Nagy­cen­ken fel­ál­lí­tott hi­va­tal élén 1945. ja­nu­ár 8-tól Markóczy Já­nos al­tá­bor­nagy állt. A né­met­or­szá­gi ki­te­le­pü­lés ügyét ma­gyar rész­ről ki­zá­ró­lag a BM X. osz­tá­lya, né­met rész­ről pe­dig a Sop­ron­ban szé­ke­lő SS Volks­deutsche Mit­tel­stelle in­téz­te.33
A ren­del­ke­zé­sünk­re ál­ló le­vél­tá­ri do­ku­men­tu­mok alap­ján Ko­má­rom vár­me­gye al­is­pán­ja he­lyett dr. Ku­bán fő­jegy­ző 1944. de­cem­ber 21-én ki­adott fel­hí­vá­sá­ban is­mer­tet­te elő­ször a já­rá­sok fő­szol­ga­bí­ró­i­val és a vá­ro­sok pol­gár­mes­te­re­i­vel a Né­met­or­szág­ba tör­té­nő ki­te­le­pü­lés le­he­tő­sé­gét.34 A Du­nán­túl nyu­ga­ti te­rü­le­te­i­nek túl­zsú­folt­sá­ga mi­att Né­met­or­szág hoz­zá­já­rult ah­hoz, hogy ön­kén­tes ala­pon bár­ki kiu­tazhas­sék Né­met­or­szág­ba. A bi­ro­da­lom te­rü­le­té­re ki­uta­zók szá­má­ra négy fel­ve­vő­te­rü­le­tet je­löl­tek ki a né­me­tek: Linz, Bres­lau (Bøeclav), Dres­den és Bayeruth szék­hely­­lyel.35 A ki­te­le­pü­lést ek­kor a nyi­las ál­lam­ve­ze­tés még ön­kén­tes ala­pon hir­det­te meg. Az eva­ku­á­lás nem volt kö­te­le­ző ér­vé­nyű. A ki­te­le­pü­lők kész­pénzt és élel­met kor­lát­lan mennyi­ség­ben vi­het­tek ma­guk­kal. A ha­tár­ál­lo­má­son a né­met ha­tó­sá­gok csak a rom­lan­dó élel­mi­szert ko­boz­ták el, ami­nek el­le­né­ben vi­szont élel­me­zé­si je­gyet ad­tak. A pénz nél­kül ér­ke­zett me­ne­kül­tek a ha­tár­ál­lo­má­son a né­met ha­tó­ság­tól bi­zo­nyos men­­nyi­sé­gű kész­pénzt (már­kát) kap­tak, ami­nek el­len­ér­ték­ét vi­szont ké­sőbb mun­ka­bér­ük­ből le­von­ták. A ha­tárt át­lép­ve a me­ne­kül­tek Strasshof és Feld­bach köz­sé­gek­ben 21 na­pig egész­ség­ügyi meg­fi­gye­lés alatt áll­tak.36 A cso­por­tok­ban ki­uta­zó me­ne­kül­tek ét­kez­te­té­sé­re az er­re a cél­ra lé­te­sí­tett ét­kez­te­té­si ál­lo­má­so­kon ke­rült sor. A né­met fel­ve­vő­te­rü­le­te­ken a me­ne­kül­tek ugyan ma­gyar köz­igaz­ga­tás alatt áll­tak, de kö­te­le­sek vol­tak a né­met ha­tó­sá­gok ál­tal ki­je­lölt mun­kát elvál­lani, ill. el­vé­gez­ni. A fo­ga­tolt jár­mű­vek, lo­vak to­vább­ra is a tu­laj­do­nuk­ban ma­rad­tak, de a fel­hí­vás alap­ján kö­te­le­sek vol­tak ve­lük hon­vé­del­mi mun­kát foly­tat­ni. A fel­hí­vás alap­ján a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok név­jegy­zé­ket ké­szí­tet­tek a Né­met­or­szág­ba ki­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zók­ról.
A fegy­ver­tar­tá­si és szö­vet­sé­gi vi­szony­ból a né­me­tek „a leg­na­gyobb kész­ség­gel le­he­tő­vé tet­ték”, hogy a had­mű­ve­le­ti te­rü­le­tek kiűrítése mi­att „min­den be­csü­le­tes ma­gyar em­ber” a né­met te­rü­le­ten át­me­ne­ti ott­hon­ra ta­lál­jon. A ki­te­le­pü­lés vas­úti szál­lít­má­nyok­kal, ill. sze­kér­ka­ra­vá­non tör­tént. A hon­véd­ség, a csend­őr­ség, a rend­őr­ség és a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom tag­jai és hoz­zá­tar­to­zó­ik át­te­le­pí­té­sét azok ve­ze­tő­sé­ge in­téz­te, rész­ben önál­ló szál­lít­má­nyok­ban, rész­ben a pol­gá­ri szál­lít­má­nyok­hoz csa­tol­va. A pol­gá­ri szál­lít­má­nyok mel­lé kar­ha­tal­mat a ma­gyar csend­őr­ség és rend­őr­ség biz­to­sí­tott.37
1945 ja­nu­ár­já­nak ele­jén a Somor­jai já­rás­ban a né­met il­le­té­kes szer­vek­kel tör­tént elő­ze­tes egyez­te­tés alap­ján meg­in­dul­tak a ki­te­le­pü­lés elő­mun­ká­la­tai. Mi­vel a né­met szer­vek a ki­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zó me­ne­kül­tek el­szál­lí­tá­sá­ra nem tud­tak vas­úti sze­rel­vényt biz­to­sí­ta­ni, így azok el­ső cso­port­ja – hi­va­ta­li be­osz­tás­sal nem ren­del­ke­ző köz­hi­va­tal­nok­ok és ma­gán­sze­mé­lyek – ko­csi­há­ton, ill. ka­ra­ván­ban hagy­ta el a já­rás te­rü­le­tét, Som­or­ját és Úszort érint­ve 1945. ja­nu­ár 17-én. A ki­te­le­pü­lők pon­tos szám­ada­tá­val nem ren­del­ke­zünk, csak fel­té­te­le­zé­sek­be bo­csát­koz­ha­tunk. A ma­gyar–szlo­vák ha­tá­ron a szlo­vák fél ugyan­is csak 50-60 sze­kér­ből ál­ló ka­ra­ván át­ha­la­dá­sát en­ge­dé­lyez­te.38
A pol­gá­ri me­ne­kül­tek Né­met­or­szág­ba va­ló ki­te­le­pí­té­se ügyé­ben a 2. hon­véd­ke­rü­let köz­igaz­ga­tá­si ka­pi­tány­sá­ga 1945. ja­nu­ár 15-én köz­le­ményt adott ki. Eb­ben uta­sí­tot­ták a me­gye al­is­pán­ját, Re­vicz­kyt, hogy az orosz meg­szál­lás elől Né­met­or­szág te­rü­le­té­re át­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zók a me­gye meg­adott vas­úti góc­pont­ja­in gyü­le­kez­ze­nek. A ki­te­le­pü­lők szá­má­ra a ka­to­nacsa­lá­dok ré­szé­re ki­adott ko­ráb­bi ren­de­le­tek vol­tak ér­vé­nye­sek. Ezek sze­rint min­den ki­te­le­pü­lő­nek ké­pes­sé­ge és mun­ka­bí­rá­sa alap­ján kö­te­le­ző­en mun­kát kel­lett vál­lal­nia a bi­ro­da­lom te­rü­le­tén.39
Ko­má­rom vár­me­gye fő­is­pán­ja, Woj­tovicz Ri­chárd 1945. ja­nu­ár 20-án az idé­zett köz­le­mény­re kap­cso­lód­va újabb fel­hí­vás­ban kér­te a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­go­kat a ki­te­le­pü­lés pro­pa­gá­lá­sá­ra a had­mű­ve­le­ti te­rü­le­tek­ről ér­ke­zett me­ne­kül­tek és az ős­la­kos­ság kö­ré­ben. A szov­je­tek ál­tal már meg­száll te­rü­le­te­ken – Dunaalmás, Nesz­mély stb. – tör­tént bor­zal­mak­kal pró­bál­ták a ki­te­le­pü­lést pro­pa­gál­ni. A nyi­las pro­pa­gan­da a fi­a­tal­ság, az as­­szo­nyok és a le­á­nyok ki­te­le­pí­té­sé­vel, sőt min­den ma­gyar ki­te­le­pü­lé­sé­vel a már em­lí­tett la­kat­lan föld tak­ti­ká­ját hang­sú­lyoz­ta.40 A ki­te­le­pü­lés iránt ér­dek­lő­dők a köz­sé­gi és vá­ro­si ön­kor­mány­zat­ok­nál je­lent­kez­het­tek, ahol min­den ki­te­le­pü­lő sze­mély uta­zá­si iga­zol­ványt ka­pott. Ki­szál­lí­tá­suk­ról a fő­is­pán a Né­met Bi­ro­da­lom ko­má­ro­mi kép­vi­se­lő­jé­vel együtt gon­dos­ko­dott. Ja­nu­ár vé­gén a Ko­má­rom–Po­zsony vas­út­vo­na­lon a sze­rel­vé­nyek meg­ál­ló­he­lyei még nem vol­tak pon­to­san meg­ha­tá­roz­va. A vas­úti ál­lo­má­sok­ra a ki­te­le­pü­lők in­gó­sá­ga­i­nak be­szál­lí­tá­sát a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok biz­to­sí­tot­ták. A nyi­las szer­vek fo­ko­zott ag­res­­szi­vi­tás­sal hir­det­ték a ki­te­le­pü­lés lét­fon­tos­sá­gát. Sze­rin­tük „az, aki nem ve­szi ko­mo­lyan a ki­te­le­pü­lés kér­dé­sét, nem­csak csa­lád­já­nak, de ha­zá­já­nak is el­len­sé­ge”. A ki­te­le­pü­lés el­len agi­tá­ló­kat a köz­sé­gi jegy­zők elő­ter­jesz­té­se alap­ján a fő­szol­ga­bí­ró­nak jo­gá­ban állt azon­nal in­ter­nál­nia.41
A ki­te­le­pü­lés meg­szer­ve­zé­se a já­rás­ban 1945 ja­nu­ár­já­nak má­so­dik fe­lé­ben je­len­tős for­du­la­tot vett. Ja­nu­ár 20-án má­so­dik hul­lám­ban meg­kez­dő­dött a me­ne­kül­tek és azon ős­la­ko­sok újabb ös­­sze­írá­sa, akik Né­met­or­szág­ba szán­dé­koz­tak ki­te­le­pül­ni. A 2. hon­véd­ke­rü­let had­mű­ve­le­ti kor­mány­biz­to­sa ugyan­ak­kor 1945. ja­nu­ár 22-én a me­gye te­rü­le­tén a né­met­or­szá­gi át­te­le­pü­lés köz­igaz­ga­tá­si meg­bí­zott­já­vá ne­vez­te ki dr. Vácz Ele­mért, Sza­bolcs vár­me­gye volt főlevéltárosát.42 A me­gyei jog­kör­rel bí­ró meg­bí­zott a ré­gió köz­pont­já­ban, Dunasz­er­da­he­lyen szé­kelt. Dr. Vácz ki­ne­ve­zé­se nap­ján uta­sí­tot­ta a fő­szol­ga­bí­rót a ki­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zók köz­sé­gen­kén­ti ösz­­sze­írá­sá­nak fel­ügye­le­té­re. Az ös­­sze­írás ered­mé­nye­ként tud­ha­tó be, hogy 1945. ja­nu­ár 31-én vo­nat­já­rat in­dult a dunasz­er­da­he­lyi vas­út­ál­lo­más­ról a ki­te­le­pü­lők­kel. A sze­rel­vény rö­vid ide­ig in­ga­sze­rű­en köz­le­ke­dett Dunasz­er­da­he­ly és a ha­tár­ál­lo­más kö­zött. Egy-­e­gy sze­rel­vény 220-240 ki­te­le­pü­lőt szál­lí­tott Dunaszerdahely–Úszor–So­mor­ja–Po­zsony vo­na­lon Bécs irá­nyá­ba.43 1945. feb­ru­ár 12-én to­váb­bi vo­nat­sze­rel­vény in­dult Né­met­or­szág­ba Som­or­ját érint­ve Úszor­ról, az e két te­le­pü­lé­sen, va­la­mint a csal­lóközc­sütörtö­ki és a vajkai kör­jegy­ző­ség te­rü­le­té­ről je­lent­ke­zett át­te­le­pü­lők­kel.44 Az át­te­le­pü­lők sze­mé­lyen­ként 150 kilo­grammos pog­­gyászt vi­het­tek ma­guk­kal. A sze­rel­vény Dunasz­er­da­he­ly–Ús­zor vo­na­lon min­den vas­út­ál­lo­má­son meg­állt, ahol tíz­nél több át­te­le­pü­lő volt. A né­met­or­szá­gi át­te­le­pü­lés vég­re­haj­tá­sa so­rán a ki­te­le­pí­tést vég­ző szer­vek több kény­sze­rí­tő esz­közt is al­kal­maz­tak. El­ső­sor­ban a pro­pa­gan­da lel­ki nyo­má­sá­val igye­kez­ték rá­kény­sze­rí­te­ni a me­ne­kül­te­ket és az ős­la­kos­sá­got ad­di­gi la­kó­hely­ük el­ha­gyá­sá­ra. Az érin­tet­te­ket több­ször fi­gyel­mez­tet­ték, hogy kö­te­le­sek el­hagy­ni az or­szá­got a be­ter­ve­zett sze­rel­vén­­nyel, el­len­ke­ző eset­ben sem vas­úton, sem sze­ké­ren va­ló el­szál­lí­tás­ra igényt nem tart­hat­nak.
Bár ja­nu­ár má­so­dik fe­lé­től fo­lya­ma­to­san in­dul­tak sze­rel­vé­nyek a Né­met Bi­ro­da­lom­ba, a ki­te­le­pü­lés le­he­tő­sé­gé­nek ál­ta­lá­nos fo­gad­ta­tá­sa a feb­ru­ár ele­ji je­len­té­sek alap­ján na­gyon vis­­sza­fo­gott volt. A ki­te­le­pü­lés­re je­lent­ke­zet­tek kö­ré­ben az a meg­győ­ző­dés ala­kult ki, hogy tar­tóz­ko­dá­si he­lyü­ket csak ak­kor haj­lan­dó­ak el­hagy­ni, ha azt a hadi­he­lyzet szem­mel­láthatóan meg­kö­ve­te­li. Ha­son­ló­an nyi­lat­koz­tak az ős­la­ko­sok is, akik ott­ho­na­i­kat és ja­va­i­kat csak ak­kor vol­tak haj­lan­dó­ak el­hagy­ni, ha min­den kö­tél sza­kad, mond­ván: gaz­dát­lan ott­ho­na­ik­nak tel­jes ki­fosz­tá­sa így is, úgy is el­ke­rül­he­tet­len.
Feb­ru­ár­ban a ha­tó­sá­gok a ki­te­le­pü­lést kény­sze­rí­tő eszközökel pró­bál­ták fo­koz­ni. A 2. hon­véd­ke­rü­let had­mű­ve­le­ti kor­mány­biz­to­sa meg­bí­zá­sá­ból Woj­tovicz Ri­chárd fő­is­pán, me­gye­ve­ze­tő 1945. feb­ru­ár 9-én kö­te­le­ző át­te­le­pü­lés­re szó­lí­tot­ta fel azo­kat a sze­mé­lye­ket, aki­ket hi­va­tá­suk vagy szol­gá­la­ti be­osz­tá­suk nem kö­tött át­me­ne­ti la­kó­hely­ük­höz. Az uta­sí­tás sze­rint hét na­pon be­lül kö­te­le­sek vol­tak Né­met­or­szág­ba át­te­le­pül­ni, el­len­ke­ző eset­ben azon­na­li ha­tál­­lyal ha­tó­sá­gi úton igény­be vet­ték ad­di­gi át­me­ne­ti la­ká­su­kat. A kor­mány­biz­tos le­ira­ta alap­ján azért volt er­re szük­ség, mert a hadi­he­lyze­tre va­ló te­kin­tet­tel el­kép­zel­he­tet­len, hogy min­den­ki az utol­só sze­rel­vénnyel hagy­ja el az or­szá­got.45 A né­met ka­to­nai ha­tó­sá­gok a ki­hasz­ná­lat­lan sze­rel­vé­nyek lát­tán to­váb­bi vas­úti ko­csi­kat nem vol­tak haj­lan­dók a ki­te­le­pü­lés cél­já­ra bo­c­sá­tani. Az át­te­le­pí­tés köz­igaz­ga­tá­si meg­bí­zott­ja, dr. Vácz uta­sí­tá­sa alap­ján a ki­te­le­pü­lés­re je­lent­ke­zett, ill. kö­te­le­zett me­ne­kül­tek és az ős­la­kos­ság ál­lan­dó ké­szen­lét­ben vár­ták a sze­rel­vé­nyek el­in­dí­tá­sát. En­nek ér­tel­mé­ben pl. cso­mag­ja­ik elő­re a meg­jelelölt vas­út­ál­lo­más­okon vol­tak el­he­lyez­ve. A sze­rel­vé­nyek ös­­sze­ál­lí­tá­sa több kí­ván­ni­va­lót ha­gyott ma­ga után. Az át­te­le­pü­lés kény­sze­rű ha­tá­sá­ra töb­ben vis­­sza­lép­tek, és a hi­va­ta­lok fi­gyel­mez­te­té­se el­le­né­re sem íratkoz­tak fel a lis­tá­ra. Et­től füg­get­le­nül feb­ru­ár 20-án egy újabb vo­nat­sze­rel­vény in­dult Dunasz­er­da­he­lyről Som­or­ját érint­ve Né­met­or­szág­ba.46 A ki­te­le­pü­lők szá­má­ról a for­rá­sok eb­ben az eset­ben is hall­gat­nak. Mi­vel a ki­te­le­pü­lés na­gyon von­ta­tot­tan ha­ladt, dr. Bac­sák Kál­mán somor­jai fő­szol­ga­bí­ró feb­ru­ár 22-én új­ra a ki­te­le­pü­lők ös­­sze­írá­sá­ra uta­sí­tot­ta a köz­sé­gek jegy­ző­it, kör­jegy­ző­it. A jegy­zők ház­ról ház­ra ös­­sze­ír­ták a me­ne­kül­te­ket, és írá­sos nyi­la­tkozat­ban kö­te­lez­ték őket az át­te­le­pü­lés­re. Azok vi­szont, akik el­uta­sí­tot­ták a nyi­lat­ko­zat alá­írá­sát, kény­szer út­ján let­tek ki­te­le­pít­ve, olyan esz­kö­zök­kel, ami­lye­nek ép­pen ren­del­ke­zés­re áll­tak, pl. gya­log­me­net­ben.47 Eb­ből fa­ka­dó­an a ki­te­le­pü­lés a nyi­las ura­lom tel­jes ös­­sze­om­lá­sá­ig zaj­lott. Pl. a lé­gi kör­jegy­ző 1945. már­ci­us 29-i je­len­té­se sze­rint a kör­jegy­ző­ség te­rü­le­té­ről még el­szál­lí­tás­ra vár­tak a ki­te­le­pí­tett hi­va­ta­lok, a csend­őr­ség, a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom­ba be­szer­ve­zett tiszt­ség­vi­se­lők és csa­lád­tag­ja­ik, és egyéb ex­po­nált sze­mé­lyek. Már­ci­us utol­só nap­ja­i­ban a kör­jegy­ző­sé­gek ki­mu­ta­tá­sa alap­ján a já­rás­ban 538 sze­mély várt a ki­te­le­pü­lés­re.48
A Né­met­or­szág­ba át­te­le­pül­tek, ahogy utal­tunk rá, kor­lá­tolt men­­nyi­sé­gű in­gó­sá­got vi­het­tek ma­guk­kal. Mi­vel a né­met szer­vek nem en­ge­dé­lyez­ték a 150 kilo­gra­m­mon fe­lü­li pog­­gyász ki­vi­tel­ét, ami a szál­lí­tó­esz­kö­zök hi­á­nyá­ból adó­dott, elő­for­dult, hogy a ki­te­le­pül­tek né­hány va­gyon­tár­gyat meg­őr­zés­re vis­­sza­hagy­tak, me­lyek sok eset­ben meg­sem­mi­sül­tek, ill. il­le­ték­te­len ke­zek­be ke­rül­tek. A Kö­zel­lá­tá­si Fő­fel­ügye­lő­ség uta­sí­tá­sa alap­ján a fő­szol­ga­bí­ró a vis­­sza­ma­ra­dó in­gó­sá­gok meg­fe­le­lő őr­zé­sé­ről, fel­hasz­ná­lá­sá­ról a Mó­zes törzs, va­la­mint a Zörn­er Stab tör­vény­ha­tó­sá­gi ki­kül­döt­te­i­vel egyet­ér­tés­ben gon­dos­ko­dott.49

2. táb­lá­zat. A Somor­jai já­rás me­ne­kült­ügyi, el­he­lye­zé­si sta­tisz­ti­ká­ja50

Ös­­szeg­zés

Ko­má­rom vár­me­gye me­ne­kült­ügyé­nek ér­té­ke­lé­se szem­pont­já­ból a fen­ti ta­nul­mány csak egy rö­vid kar­co­lat. Az el­múlt idő­szak mar­xis­ta tör­té­net­írá­sa a me­ne­kült­üg­­gyel, ill. a had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tés­sel na­gyon fe­lü­le­te­sen fog­lal­ko­zott. El­ső­sor­ban a mun­kás­ta­nács­ok ér­ték­men­tő te­vé­keny­sé­gét, a nem­zet­gaz­da­ság szem­pont­já­ból fon­tos ipar­te­le­pek le­sze­re­lé­sé­nek meg­aka­dá­lyo­zá­sát he­lyez­ték elő­tér­be.51 Ugyan­ak­kor csak na­gyon rö­vi­den tet­tek em­lí­tést a ka­to­nai és a pol­gá­ri me­ne­kül­tek, ki­te­le­pül­tek szá­má­ról, me­lyet egye­sek ma­nap­ság több mint egymil­li­ó­ra be­csül­nek.52
A me­ne­kült­ügy kér­dé­se Ko­má­rom vár­me­gye Somor­jai já­rá­sá­ra le­szű­kít­ve a ku­ta­tás mai ál­lá­sa sze­rint is meg­döb­ben­tő új­don­sá­gok­kal szol­gál. A sta­tisz­ti­kai ki­mu­ta­tá­sok sze­rint a já­rás te­rü­le­tén az el­he­lye­zett me­ne­kül­tek, ki­te­le­pí­tet­tek stb. szá­ma 1945 ja­nu­ár­já­ban el­ér­te a pol­gá­ri össz­la­kos­ság 77%-át. A já­rás te­rü­le­tén el­he­lye­zet­tek kb. egy har­ma­da pol­gá­ri me­ne­kült volt. A Somor­jai já­rás­ból a ha­vi ki­mu­ta­tá­sok alap­ján fel­té­te­le­zé­sünk sze­rint kb. 5000 em­ber ke­rült a ki­te­le­pü­lés kap­csán a Har­ma­dik Bi­ro­da­lom te­rü­le­té­re, el­ső­sor­ban Auszt­ri­á­ba és Ba­jor­or­szág­ba. Ha az 1947–1948-ban le­folyt ma­gyar–szlo­vák la­kos­ság­cse­re ese­mé­nye­i­vel és kö­vet­kez­mé­nye­i­vel pró­bá­lunk pár­hu­za­mot von­ni, ak­kor ér­zé­kel­jük csak a prob­lé­ma sú­lyát, nagy­sá­gát és ana­ló­gi­á­ját.53

Michal Štefanský: A szlovákiai magyar kisebbség 1945–1949 közötti helyzetének külpolitikai összefüggései

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú fo­lya­mán kü­lön­fé­le el­kép­ze­lé­sek szü­let­tek a jö­vő­be­ni Eu­ró­pa és a vi­lág el­ren­de­zé­sé­ről. A há­bo­rú utá­ni Kö­zép-Eu­ró­pá­val kap­cso­la­tos el­gon­do­lá­sok kö­zös ve­le­já­rói vol­tak a nem­ze­ti, te­hát a nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek nél­kü­li ál­la­mok lét­re­ho­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó né­ze­tek és kon­cep­ci­ók. Ezek a né­met ki­sebb­ség­nek Cseh­szlo­vá­ki­á­val és Len­gyel­or­szág­gal szem­be­ni il­lo­já­lis ma­ga­tar­tá­sá­ra re­a­gál­va kris­tá­lyo­sod­tak ki. A né­met ki­sebb­ség cseh­szlo­vá­ki­ai hely­ze­té­nek a mün­che­ni egyez­mény sze­rin­ti ren­de­zé­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vés ku­dar­ca és Len­gyel­or­szág meg­tá­ma­dá­sa nem­csak a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti kü­lön­fé­le nem­zet­kö­zi meg­ál­la­po­dá­sok­ban rög­zí­tett ki­sebb­ség­vé­de­lem el­uta­sí­tá­sá­hoz ve­ze­tett, ha­nem olyan né­ze­tek meg­fo­gal­ma­zá­sá­hoz is, ame­lyek a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok sta­bi­li­tá­sá­nak biz­to­sí­tá­sát nem­ze­ti, nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­ség nél­kü­li ál­la­mok ré­vén szor­gal­maz­ták. Nem cse­kély sze­re­pet ját­szott eb­ben az a tény, hogy a cseh­szlo­vá­ki­ai és a len­gyel­or­szá­gi né­met ki­sebb­ség be­hó­dolt a ná­ci pro­pa­gan­dá­nak, és ré­sze lett a ná­ci Né­met­or­szág ter­ve­i­nek meg­va­ló­sí­tá­sá­ban. Ma­gyar­or­szág a ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek vis­­sza­szer­zé­sé­re tö­re­ked­ve Né­met­or­szág csat­ló­sá­vá vált, és kikénysz­erítette a ha­tár­re­ví­zi­ót.
A nem­ze­ti ál­la­mok lét­re­ho­zá­sá­nak gon­do­la­ta 1939 vé­gén a brit kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ban fo­gant. Ezt Edvard Beneš a brit mi­nisz­té­ri­um­ban 1940 már­ci­u­sá­ban tar­tott ta­nács­ko­zá­son, amely­re őt is meg­hív­ták, utó­pi­á­nak ne­vez­te, de 1942-től kez­dő­dő­en már tel­jes len­dü­let­tel szor­gal­maz­ta a ki­te­le­pí­tést. A nem­ze­ti ál­la­mok lét­re­ho­zá­sá­nak brit kon­cep­ci­ó­ját ma­gá­é­vá tet­te az USA és a Szov­jet­unió is. A ha­zai el­len­ál­lá­si moz­ga­lom­ban a kom­mu­nis­ták utol­só­ként azo­no­sul­tak a né­me­tek ki­te­le­pí­té­sé­re és a nem­zet­ál­lam ki­ala­kí­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó né­ze­tek­kel.
A la­kos­ság­cse­re ge­ne­zi­sé­nek a szá­lai is Nagy-Bri­tan­ni­á­hoz kö­tőd­nek. A Gö­rög­or­szág és Tö­rök­or­szág kö­zött 1923-ban tör­tént la­kos­ság­cse­rét Nagy-Bri­tan­nia po­zi­tí­van ér­té­kel­te. A kény­szer­te­le­pí­té­se­ket ked­ve­ző­en fo­gad­ták, a nem­ze­ti­sé­gi­leg ve­gyes te­rü­le­tek ho­mo­ge­ni­zá­lá­sát szol­gá­ló mód­szert lát­va ben­ne, amely a ré­gi­ók sta­bi­li­zá­lá­sá­nak pon­to­san de­fi­ni­ált és kö­rül­ha­tá­rolt or­szá­gok lét­re­ho­zá­sá­val fel­tá­ru­ló út­ját egyen­ge­ti. A gö­rög–tö­rök la­kos­ság­cse­re el­vei be­ke­rül­tek az 1924-ben kö­tött lau­san­ne-i szer­ző­dés­be. Ezek Nagy-Bri­tan­nia és az Egye­sült Ál­la­mok szá­má­ra bi­zo­nyos min­ta­ként szol­gál­tak a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni ál­lam­kö­zi, nem­ze­ti­sé­gi vi­szo­nyok ren­de­zé­sé­hez. A brit mi­nisz­ter­el­nök, Win­ston Chur­chill a len­gyel­kér­dés­sel kap­cso­lat­ban a la­kos­ság­cse­rét és az or­szá­gon be­lü­li át­te­le­pí­té­se­ket a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok meg­erő­sí­té­sé­re, sta­bi­li­zált vi­szo­nyok meg­te­rem­té­sé­re szol­gá­ló, be­vált és egye­dü­li esz­köz­nek mi­nő­sí­tet­te.
Hoz­zá kell ten­ni, hogy a né­me­tek kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok­ból va­ló ki­to­lon­co­lá­sá­nak gon­do­la­ta a brit la­kos­ság tá­mo­ga­tá­sá­val ta­lál­ko­zott, fő­leg az ang­li­ai lé­gi csa­ta ide­jén. Ké­sőbb, ami­kor a há­bo­rú vé­get ért, az ál­lás­pont­ok vál­toz­tak, s meg­vál­to­zott – ahogy el­len­zé­ki po­li­ti­kus lett – ma­ga Chur­chill is. A ki­te­le­pí­tés 1945–1947 kö­zött szá­mos ne­héz­ség­be üt­kö­zött, és prob­lé­má­kat oko­zott a több mil­lió ki­te­le­pí­tett né­met élel­me­zé­se s a ró­luk va­ló gon­dos­ko­dás is.
A Szov­jet­unió a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ide­jén kény­szer­te­le­pí­té­se­ket haj­tott vég­re a Vol­ga men­tén, az Észak-Ka­u­ká­zus­ban és a Krím­ben, bel­biz­ton­sá­gi ér­vek­re hi­vat­koz­va. Moszk­va hi­va­ta­los ál­lás­pont­ja a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­rét il­le­tő­en a Len­gyel­or­szág és a szov­jet tag­köz­tár­sa­ság­ok (Uk­raj­na, Be­lo­rus­­szia, Lit­vá­nia) kö­zött tör­tént la­kos­ság­cse­re pél­dá­ján ala­pult. A cse­re a Lublin­ban szé­ke­lő Len­gyel Nem­ze­ti Fel­sza­ba­dí­tó Bi­zott­ság (PKÜN) és az Uk­rán, a Be­lo­rusz és a Lit­ván Szov­jet Köz­tár­sa­ság ál­tal 1944 ok­tó­be­ré­ben alá­írt szer­ző­dés sze­rint ment vég­be. 1945–1946-ban 787 ezer len­gyelt te­le­pí­tet­tek át a szov­jet köz­tár­sa­ság­ok­ból és 48 ezer uk­ránt a len­gyel vaj­dasá­gok­ból.1 A ki­te­le­pí­tés nem ará­nyo­san tör­tént. Joszif Vis­szar­i­onovics Sztá­lin a cseh­szlo­vák és a ma­gyar po­li­ti­ku­sok­kal tár­gyal­va gyak­ran meg­em­lí­tet­te, hogy e két or­szág kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­re so­rán is eh­hez az elv­hez kel­le­ne ra­gasz­kod­ni. Va­gyis Cseh­szlo­vá­ki­á­tól és Ma­gyar­or­szág­tól is a len­gyel–szov­jet la­kos­ság­cse­ré­vel ana­lóg meg­ol­dást kö­ve­telt. Itt meg kell em­lí­te­ni a len­gyel–szov­jet la­kos­ság­cse­re el­té­rő kö­rül­mé­nye­it a ma­gyar–szlo­vák la­kos­ság­cse­ré­hez ké­pest. A Szov­jet­unió a mig­rá­ci­ós vál­to­zá­so­kat a len­gye­lek rop­pant szen­ve­dé­sek­kel já­ró át­te­le­pí­té­sé­vel haj­tot­ta vég­re, ahogy er­ről a leg­újabb ku­ta­tá­si ered­mé­nyek ta­nús­kod­nak. Azon­ban az em­ber­ál­do­zat­ok szá­mát fi­gye­lem­be vé­ve a len­gyel–szov­jet ol­da­lon vi­szony­lag na­gyobb volt a vesz­te­ség, mint a né­me­tek ki­to­lon­co­lá­sa so­rán, an­nak el­le­né­re, hogy ke­ve­sebb la­kost érin­tett.
Fi­gye­lem­be kell ven­ni azt a tényt, hogy Cseh­szlo­vá­kia a ma­ga sú­lyá­nál fog­va, a nagy­ha­tal­mak se­gít­sé­ge, ki­vált­képp a Szov­jet­unió tá­mo­ga­tá­sa nél­kül a la­kos­ság­cse­rét Ma­gyar­or­szág­gal nem va­ló­sít­hat­ta vol­na meg. Mind­két or­szág kép­vi­se­lői se­gít­ség­ké­rés­sel for­dul­tak Sztá­lin­hoz, Vjac­ses­zlav Miha­jlovics Molo­tovhoz, Andrej Ja­n­u­­ar­je­vics Visin­szk­i­jhez és a töb­bi szov­jet ve­ze­tő­höz, an­nak el­le­né­re, hogy Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­kai hely­ze­te a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú be­fe­je­zé­se előtt el­té­rő volt. A cseh­szlo­vák emig­ráns kor­mányt a há­bo­rú fo­lya­mán hi­va­ta­lo­san el­is­mer­te Nagy-Bri­tan­nia, a Szov­jet­unió és az Egye­sült Ál­la­mok. Az an­ti­fa­sisz­ta ko­a­lí­ci­ó­ban va­ló, a szlo­vák nem­ze­ti fel­ke­lés ál­tal meg­hat­vá­nyo­zott rész­vé­tel ré­vén Cseh­szlo­vá­kia a győz­tes ál­la­mok so­rá­ba ke­rült. Ma­gyar­or­szág az utol­só pil­la­na­tig ki­tart­va a ná­ci Né­met­or­szág ol­da­lán, a vesz­tes or­szá­gok kö­zé ju­tott. A fegy­ver­szü­net 1945. feb­ru­ár 20-án tör­tént alá­írá­sá­tól 1947. szep­tem­ber 15-ig Ma­gyar­or­szág a Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­ság ál­tal gya­ko­rolt nem­zet­kö­zi kont­roll alatt állt. A bi­zott­ság jog­kö­rei tel­jes mér­ték­ben ér­vé­nye­sül­tek a né­met és a ma­gyar had­erő ma­gyar­or­szá­gi, 1945 áp­ri­li­sá­ban be­kö­vet­ke­zett ve­re­sé­gét kö­ve­tő­en. A Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­sá­gon be­lül a szov­jet kép­vi­se­let­nek volt meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe, Kli­ment Jefre­movics Vorosilov mar­sal­lal az élen. A bi­zott­ság ha­tás­kö­ré­be tar­to­zott a bel- és kül­po­li­ti­ka el­len­őr­zé­se, fő­ként a fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés tel­je­sí­té­se. A la­kos­ság moz­gá­sá­ban sem­mi­ne­mű je­len­tő­sebb vál­to­zás nem tör­tén­he­tett a bi­zott­ság egyet­ér­té­se nél­kül.
A fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés­sel Ma­gyar­or­szág kö­te­le­zett­sé­get vál­lalt a Szov­jet­unió és szö­vet­sé­ge­sei (Cseh­szlo­vá­kia és Ju­go­szlá­via) el­le­ni had­vi­se­lés be­szün­te­té­sé­re, ka­to­nai egy­sé­ge­i­nek és ál­lam­igaz­ga­tá­si szer­ve­i­nek ma­gyar fenn­ha­tó­ság alá ke­rült te­rü­le­te­i­ről va­ló vis­­sza­vo­ná­sá­ra. Az 1938. no­vem­ber 2-án ho­zott bé­csi dön­tés ér­vé­nyét vesz­tet­te. A fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés kü­lön cik­kelyt tar­tal­ma­zott a kár­té­rí­tés­ről, me­lyet Ma­gyar­or­szág­nak 1951-ig kell ren­dez­nie.
A lon­do­ni cseh­szlo­vák emig­ráns kor­mány még a fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés alá­írá­sa előtt meg­pró­bál­ta be­le­fog­lal­tat­ni azt a cik­kelyt, mely­nek ér­tel­mé­ben 400 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mélyt te­le­pí­tet­tek vol­na át Ma­gyar­or­szág­ra. A ja­va­solt cik­kely­ben sze­re­pelt az a kö­ve­te­lés, hogy „azok a ma­gya­rok, akik az­előtt cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok vol­tak, el­vesz­tik ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat, és Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­re át­te­le­pí­tett ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok­ká vál­nak. Ma­gyar­or­szág­nak gon­dos­kod­nia kell ró­luk at­tól kezd­ve, ahogy te­rü­le­té­re ér­kez­nek”. 2 A Szov­jet­unió a ja­va­solt cik­kel­­lyel nem ér­tett egyet, mi­vel a Ro­má­ni­á­val, Bul­gá­ri­á­val és Finn­or­szág­gal kö­tött fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés sem tar­tal­ma­zott a la­kos­ság­cse­ré­re vo­nat­ko­zó ki­té­te­le­ket, így eh­hez ha­son­ló­an a Ma­gyar­or­szág­gal kö­tött szer­ző­dés­ben sem sze­re­pel­het­nek. A ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek Ma­gyar­or­szág­ra tör­té­nő át­te­le­pí­tés­sel szor­gal­ma­zott meg­ol­dását ké­sőbb, a Ma­gyar­or­szág­gal kö­tött bé­ke­szer­ző­dés kap­csán ja­va­sol­ta. Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök a fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dést kö­ve­tő­en is igye­ke­zett meg­sze­rez­ni a szov­jet tá­mo­ga­tást a ma­gyar ki­sebb­ség ki­te­le­pí­té­sé­nek ügyé­ben. Vjac­ses­zlav Molo­tov szov­jet kül­ügy­mi­nisz­ter­rel 1945. már­ci­us 21-én foly­ta­tott tár­gya­lá­sok so­rán meg­is­mé­tel­te az eb­ben a kér­dés­ben tá­masz­tott cseh­szlo­vák követelést.3
A Szlo­vá­kia fel­sza­ba­dí­tott te­rü­le­te­in ál­lam­ha­tal­mi és ál­lam­igaz­ga­tá­si jog­kört gya­kor­ló Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács az emig­ráns kor­mán­­nyal azo­nos ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dett. Ilyen ér­te­lem­ben tá­jé­koz­tat­ta a cseh­szlo­vák kor­mány mi­nisz­ter­el­nö­ke, Zdeòek Fier­linger 1945 áp­ri­li­sá­ban a Szov­jet­uni­ót kép­vi­se­lő Valer­ian Alekszan­drovics Zorin­t. Az er­re vo­nat­ko­zó for­rás sze­rint a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács és a kor­mány a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­vel fog­lal­koz­va ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy a ki­te­le­pí­tést há­rom hó­na­pon be­lül vég­re kell haj­ta­ni. Az ér­te­sü­lés nyil­ván az 1945. áp­ri­lis 5-én el­fo­ga­dott kas­sai kor­mány­prog­ram tar­tal­má­ból adó­dott, amely­ben ki­fe­je­zés­re ju­tott a Nem­ze­ti Front párt­ja­i­nak az a meg­ál­la­po­dá­sa, hogy a meg­úju­ló cseh­szlo­vák ál­lam a cse­hek és szlo­vá­kok nem­zet­ál­la­ma lesz, né­met és ma­gyar ki­sebb­ség nél­kül. Az ér­te­sü­lés­ből azon­ban nem vi­lá­gos, hogy mi mó­don akar­ták meg­va­ló­sí­ta­ni a ki­te­le­pí­tést. A há­rom nagy­ha­ta­lom a pots­da­mi kon­fe­ren­ci­án jó­vá­hagy­ta a né­met ki­sebb­ség ki­te­le­pí­té­sét Cseh­szlo­vá­ki­á­ból, Len­gyel­or­szág­ból és Ma­gyar­or­szág­ról. A kon­fe­ren­cia jegy­ző­köny­ve nem tar­tal­ma­zott a ma­gyar ki­sebb­ség­gel kap­cso­la­tos ren­del­ke­zést. A meg­ol­dá­si mó­dot az il­le­tő ál­la­mok a Ma­gyar­or­szág­gal va­ló meg­ál­la­po­dás­ra tes­tál­ták. Ju­go­szlá­via csak azok­nak a ma­gya­rok­nak a ki­te­le­pí­té­sét szor­gal­maz­ta, akik a Vaj­da­ság meg­szál­lá­sa so­rán ke­rül­tek er­re a te­rü­let­re. Ha­son­ló ál­lás­pon­tot fog­lalt el az er­dé­lyi ma­gya­rok­kal kap­cso­lat­ban Ro­má­nia is, bár Ro­má­nia e te­rü­le­tén ki­éle­ző­dött a hely­zet, szá­mos túl­ka­pás­sal ter­hel­ve.
A pots­da­mi kon­fe­ren­cia ala­pot adott Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök több dek­ré­tu­má­nak a ki­adá­sá­hoz. A ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­tét il­le­tő­en kü­lön je­len­tő­sé­ge lett az au­gusz­tus 2-án ki­bo­csá­tott 1945/33-as, a né­met és a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mé­lyek ál­lam­pol­gár­sá­gá­nak ren­de­zé­sé­ről szó­ló dek­ré­tum­nak, va­la­mint a szep­tem­ber 19-én ér­vény­be lé­pett 1945/71-es dek­ré­tum­nak, mely azok­nak a sze­mé­lyek­nek a mun­ka­kö­te­le­zett­sé­gé­ről szólt, akik el­vesz­tet­ték cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat. Az el­len­sé­ges sze­mé­lyek va­gyo­ná­nak el­kob­zá­sá­ról szó­ló dek­ré­tu­mok­kal egye­tem­ben a ma­gyar ki­sebb­ség szá­má­ra bo­nyo­lult hely­zet állt elő. A Ma­gyar­or­szág­ra tör­té­nő ki­te­le­pí­tés nem jö­he­tett szá­mí­tás­ba, mert a nagy­ha­tal­mak eh­hez nem ad­ták hoz­zá­já­ru­lá­su­kat. Cseh­szlo­vá­kia eb­ben a hely­zet­ben a la­kos­ság­cse­rét szor­gal­maz­va ke­re­sett ki­utat. A pa­ri­tá­sos ala­pú la­kos­ság­cse­ré­ről szó­ló meg­ál­la­po­dást 1946. feb­ru­ár 27-én ír­ták alá. A cse­re ke­re­te­in fe­lü­li sze­mé­lyek ki­te­le­pí­té­sét il­le­tő­en Cseh­szlo­vá­kia a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia dön­té­sé­ben, s fő­ként a Szov­jet­uni­ó­tól e kér­dés­ben várt tá­mo­ga­tás­ban bí­zott. A cseh­szlo­vák fél op­ti­miz­mu­sa egyes szov­jet ve­ze­tők ré­szé­ről né­hány, Kle­ment Gottwald 1946. jú­li­u­si moszk­vai lá­to­ga­tá­sa ide­jén el­hang­zott ki­je­len­té­sén ala­pult.
A Ma­gyar­or­szág­gal kö­ten­dő bé­ke­szer­ző­dés elő­ké­szí­té­se so­rán, amely­nek ré­sze volt a leg­ma­ga­sabb szin­tű szov­jet–ma­gyar tár­gya­lá­sok le­bo­nyo­lí­tá­sa is, meg­mu­tat­ko­zott, hogy a cseh­szlo­vák ol­da­lon je­lent­ke­ző op­ti­miz­mus és re­mény­ke­dés ko­rai volt. A tár­gya­lá­sok 1946. áp­ri­lis 10-én zaj­lot­tak le Moszk­vá­ban. A ma­gyar kül­dött­ség tag­jai (Nagy Fe­renc mi­nisz­ter­el­nök, Sza­ka­sics Ár­pád mi­nisz­ter­el­nök-he­lyet­tes, Gyön­gyö­si Já­nos kül­ügy­mi­nisz­ter) a töb­bi­ek­kel egye­tem­ben a Sztá­lin­nal és Molo­tov­val foly­ta­tott tár­gya­lás so­rán el­ve­tet­ték a ma­gyar ki­sebb­ség Szlo­vá­kia te­rü­le­té­ről va­ló ki­uta­sí­tá­sát. Nagy Fe­renc két le­het­sé­ges mó­dot em­lí­tett a ma­gya­rok szlo­vá­ki­ai hely­ze­té­nek meg­ol­dá­sá­val kap­cso­lat­ban: a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság egyen­jo­gú­sá­gá­nak biz­to­sí­tá­sát, te­hát ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­ik el­is­me­ré­sét, il­let­ve a ma­gyar ki­sebb­ség ál­tal la­kott kom­pakt te­rü­le­tek Ma­gyar­or­szág­hoz csa­to­lá­sát. Ar­ról, hogy mi­lyen nagy­sá­gú te­rü­let jön­ne szá­mí­tás­ba, nem tett em­lí­tést. E má­so­dik meg­ol­dá­si mó­dot, va­gyis a ha­tár­mó­do­sí­tást Nagy Fe­renc az­zal in­do­kol­ta, hogy a cseh­szlo­vák fél a ma­gyar ki­sebb­ség erő­sza­kos ki­te­le­pí­tés­sel tör­té­nő fel­szá­mo­lá­sá­ra tö­rek­szik. Sztá­lin Nagy Fe­renc ja­vas­la­ta­i­ra az­zal a kér­dés­sel re­a­gált, hogy „a ma­gya­rok nem akar­nák-e a kér­dést la­kos­ság­cse­re út­ján ren­dezni”.4 To­váb­bá hang­sú­lyoz­ta, hogy a cse­re nem je­lent szám­be­li egyen­lő­sé­get, és meg­em­lí­tet­te a pa­ri­tás nél­kü­li cse­rét Len­gyel­or­szág­gal, Uk­raj­ná­val és Lit­vá­ni­á­val. Sztá­lin a kér­dés meg­ol­dá­sá­nak meg­ha­tá­ro­zó mód­ja­ként azt az el­vet jut­tat­ta ki­fe­je­zés­re, hogy a cse­re so­rán le­he­tő­sé­get kap­ja­nak a ha­zá­juk­ba va­ló vis­­sza­té­rés­re azok, akik el akar­nak köl­töz­ni, azok­nak vi­szont, akik itt ma­rad­nak, biz­to­sí­ta­ni kell az egyen­jo­gú­sá­got és va­la­men­­nyi ál­lam­pol­gá­ri jo­got. A Sztá­lin ál­tal hang­sú­lyo­zott meg­ol­dás­ra re­a­gált Gyön­gyö­si Já­nos kül­ügy­mi­nisz­ter. Be­szélt a feb­ru­ár 27-i meg­ál­la­po­dás alap­ján meg­in­dult la­kos­ság­cse­re fo­lya­mán fel­me­rü­lő ne­héz­sé­gek­ről. Fel­hoz­ta, hogy a szlo­vá­kok nagy re­mé­nye­ket táp­lál­nak 150-200 ezer sze­mély ön­kén­tes át­te­le­pü­lé­se irán­t, de ilyen szán­dé­kot csak 50-60 ezer sze­mély mu­tat. A töb­bi ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák­nál nem ta­pasz­tal­ha­tó ilyen irá­nyú ér­dek­lő­dés, mert job­ban ra­gasz­kod­nak a föld­höz, mint amen­­nyi­re kö­tőd­nek az anya­nyelv­hez és Szlo­vá­ki­á­hoz. Gyön­gyö­si Já­nos sze­rint Cseh­szlo­vá­ki­á­ban még a la­kos­ság­cse­re után is ma­rad 600 ezer (?) kö­rü­li ma­gyar, de Cseh­szlo­vá­kia csak 200 ezer sze­mély­nek haj­lan­dó meg­ad­ni az ál­lam­pol­gár­sá­got, az­zal a fel­té­tel­lel, hogy res­zlo­vak­izál­nak. Még ezek után is ma­rad 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély, aki­ket Cseh­szlo­vá­kia át akar te­le­pí­te­ni Ma­gyar­or­szág­ra. Ez eset­ben ha­tár­re­ví­zi­ót kell vég­re­haj­ta­ni Ma­gyar­or­szág ja­vá­ra, és anya­gi kár­pót­lás­ban ré­sze­sí­te­ni az át­te­le­pül­te­ket. A ma­gyar kül­dött­ség azt kér­te Sztá­lin­tól, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ről a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia dönt­sön, nyil­ván az elő­a­dott ma­gyar ja­vas­la­tok sze­rint. A tár­gya­lá­sok be­fe­je­zé­se­ként Sztá­lin a ma­gyar kül­dött­ség­gel kö­zöl­te: az egyen­jo­gú­sí­tást, te­hát az ál­lam­pol­gá­ri jo­gok meg­adá­sát a ma­gyar ki­sebb­ség szá­má­ra he­lyes­nek tart­ja, mert Cseh­szlo­vá­kia nem fog be­le­egyez­ni ab­ba, hogy te­rü­le­te­ket kell­jen át­ad­nia Ma­gyar­or­szág­nak. Ugyan­ak­kor ar­ra is utalt, hogy a szov­jet kor­mány tö­re­ked­ni fog a köz­re­mű­kö­dés­re e kér­dés meg­ol­dá­sa so­rán, mi­vel­hogy a cseh­szlo­vák–ma­gyar el­len­tét ki­éle­ző­dé­se an­nak tud­ha­tó be, hogy a „cse­hek fél­nek a szlo­vá­kok­tól, és min­den kér­dés­ben meg­hát­rál­nak előt­tük, a ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sét is beleértve”.5
A Szlo­vá­ki­á­val va­ló, vis­­sza­ál­lí­tott ha­tár te­rü­le­ti re­ví­zi­ó­ja nem volt a ma­gyar kül­dött­ség egye­dü­li kö­ve­te­lé­se a Sztá­lin­nal foly­ta­tott tár­gya­lá­son. Gyön­gyö­si kül­ügy­mi­nisz­ter Sztá­lin elé tár­ta Ro­má­ni­á­nak az új ma­gyar el­kép­ze­lé­sek sze­rin­ti ha­tá­rok­kal meg­raj­zolt tér­kép­ét. Sztá­lin er­re is ha­son­ló­an vá­la­szolt, mint a szlo­vá­ki­ai ha­tár­sza­kasz re­ví­zi­ó­já­nak kö­ve­te­lé­sé­re. La­kos­ság­cse­rét aján­lott meg­ol­dás­ként, úgy, ahogy azt a szov­jet köz­tár­sa­ság­ok tet­ték Len­gyel­or­szág vi­szony­la­tá­ban. A ma­gyar kül­dött­ség igé­nyei sze­rin­ti ha­tár­mó­do­sí­tást Sztá­lin el­uta­sí­tot­ta, az­zal ér­vel­ve, hogy Cseh­szlo­vá­kia ese­té­ben a re­ví­zió egyet je­len­te­ne az 1943-ban kö­tött cseh­szlo­vák–szov­jet szer­ző­dés sem­mis­sé té­te­lé­vel, amely sze­rint a Szov­jet­unió el­is­mer­te a Mün­chen előt­ti Cseh­szlo­vá­kia határait.6
A cseh­szlo­vák ál­lás­pont tá­mo­ga­tá­sá­val, te­hát 200 ezer ma­gyar át­te­le­pí­té­sé­vel kap­cso­lat­ban mu­tat­ko­zó tak­ti­ká­zás­ba né­mi­leg be­le­játsz­hat­tak a Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­be­ni pa­na­szok. Ezek 1945 nya­ra óta meg­sza­po­rod­tak, és min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint szlo­vá­ki­ai ma­gyar kom­mu­nis­ták­tól szár­maz­tak. Az egyik ilyen le­vél a Vö­rös Had­se­reg po­li­ti­kai fő­cso­port­ja VI. osz­tá­lyá­nak pa­rancs­no­ká­tól ér­ke­zett Geor­gi Di­mit­rov cí­mé­re, aki a Ko­min­tern meg­szű­né­se után a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga mel­lett lét­re­ho­zott Nem­zet­kö­zi Tá­jé­koz­ta­tá­si Osz­tályt ve­zet­te, és eb­ben a mi­nő­ség­ben köz­ve­tí­tő sze­re­pe volt az egyes kom­mu­nis­ta pár­tok­nak a Sztá­lin­nal és Molo­tov­val va­ló kap­cso­lat­tar­tá­sá­ban és tá­jé­koz­ta­tá­sá­ban. A le­vél­ben a 2. Uk­rán Front po­li­ti­kai osz­tá­lya 1945. jú­ni­u­si kel­te­zés­sel ar­ra hív­ta fel a fi­gyel­met, hogy a cseh­szlo­vák szer­vek hely­te­len mód­sze­re­ket al­kal­maz­nak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok­kal szem­ben, ami­vel se­gít­sé­get nyúj­ta­nak a re­ak­ci­ós erőknek.7
A ma­gyar ki­sebb­ség­gel szem­be­ni cseh­szlo­vák po­li­ti­kát bí­rá­ló meg­nyi­lat­ko­zá­sok más for­má­ban is je­lent­kez­tek. A ma­gyar kor­mány­za­ti kép­vi­se­lők a szov­jet ve­ze­tők­kel foly­ta­tott be­szél­ge­té­sek so­rán min­den al­ka­lom­mal hang­sú­lyoz­ták, hogy Cseh­szlo­vá­kia a ma­gyar ki­sebb­ség­gel szem­be­ni po­li­ti­ká­já­val éle­zi a kö­zép-eu­ró­pai hely­ze­tet. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség vé­del­mét nem­csak Ma­gyar­or­szág jo­gá­nak, ha­nem kö­te­les­sé­gé­nek is tar­tot­ták. A ma­gyar kül­ügy­mi­nisz­ter, Gyön­gyö­si Já­nos a szov­jet ve­ze­tők előtt 1946-ban azt bi­zony­gat­ta, a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­te nem bel­ügy, ha­nem nem­zet­kö­zi em­ber­jo­gi kér­dés. Sze­rin­te a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák ki­sebb­ség elé­ge­dett a hely­ze­té­vel, ami­ről az a tény is ta­nús­ko­dik, hogy nem mu­tat ér­dek­lő­dést a Szlo­vá­ki­á­ba tör­té­nő át­te­le­pü­lés irán­t. Ér­ve­lé­sét az­zal tá­masz­tot­ta alá, hogy a 103 ezer Ma­gyar­or­szá­gon élő szlo­vák­nak 1946-ban még a fe­le sem je­lent­ke­zett az át­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zók kö­zé. Pél­da­ként ér­ve­i­nek va­ló­di­sá­gá­ra azt hoz­ta fel, hogy a bé­kés­csa­bai szov­jet pa­rancs­nok is­me­ri a szlo­vá­kok­nak az át­te­le­pí­tés­sel kap­cso­la­tos ma­ga­tar­tá­sát, amit ki­fe­je­zés­re jut­tat­tak több nép­gyű­lé­sen és a Sztá­lin­nak, Gyön­gyö­si­nek és va­ló­szí­nű­leg Molo­tov­nak kül­dött táv­irat­ban is. Az ér­dek­te­len­ség­re hi­vat­ko­zó ér­ve­ket a ma­gyar ve­ze­tők fel­hasz­nál­ták a la­kos­ság­cse­re kö­rü­li hu­za­vo­ná­hoz. A ha­tár­re­ví­zi­ó­ra vo­nat­ko­zó né­ze­tek ki­pu­ha­to­lá­sa bi­zo­nyos for­má­ja volt a szov­jet ve­ze­tők­re gya­ko­rolt nyo­más­nak, él­ve a szov­jet be­fo­lyá­si szfé­rán be­lü­li fe­szült­ség és krí­zis­hely­zet ki­ala­ku­lá­sá­nak le­het­sé­ges ve­szé­lyé­vel. Ter­mé­sze­te­sen nem ma­rad­tak el a sú­lyos gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis hely­zet­re, a ha­tal­mas inf­lá­ci­ó­ra, va­la­mint a bé­kés ál­la­po­tok­ra va­ló át­té­rés ne­héz­sé­ge­i­re apel­lá­ló ér­vek sem.
Cseh­szlo­vá­kia a 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély Szlo­vá­ki­á­ból tör­té­nő ki­te­le­pí­té­sé­nek ke­resz­tül­vi­tel­ében – a Szov­jet­unió ré­szé­ről jö­vő tá­mo­ga­tás­ban re­mény­ked­ve – bi­zo­nyos re­mé­nye­ket táp­lált a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia dön­tés­ho­za­ta­la irán­t. A cseh­szlo­vák kö­ve­te­lé­sek azok­ból az in­for­má­ci­ók­ból in­dul­tak ki, ame­lyek a Szov­jet­unió kül­ügy­mi­nisz­te­re, Visin­szk­ij sze­mé­lyé­hez kap­cso­lód­tak. Visin­szk­ij és a moszk­vai cseh­szlo­vák nagy­kö­vet, Horák kö­zött a szov­jet fő­vá­ros­ban le­zaj­lott be­szél­ge­tés olyan ér­tel­me­zést ka­pott, mi­sze­rint a Szov­jet­unió tá­mo­gat­ja Cseh­szlo­vá­ki­át, hogy vég­ér­vé­nyes meg­ol­dást nyer­jen a ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­se. A bé­ke­kon­fe­ren­ci­án részt­ve­vő cseh­szlo­vák kül­dött­ség tag­jai, Vavro Hajdu és Václav Nosek 1946. áp­ri­lis 30-án a Molo­tov­val foly­ta­tott be­szél­ge­tés so­rán er­re az in­for­má­ci­ó­ra hi­vat­koz­tak. Molo­tov a tá­mo­ga­tá­si ígé­ret­tel kap­cso­la­tos in­for­má­ci­ót két­ség­be von­ta, és a cseh­szlo­vák dip­lo­ma­ták­nak meg­is­mé­tel­te a la­kos­ság­cse­re tár­gyá­ban el­fog­lalt szov­jet ál­lás­pon­tot, a szov­jet köz­tár­sa­ság­ok és Len­gyel­or­szág kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­ré­re utal­va. Hang­sú­lyoz­ta, hogy a Szov­jet­unió tar­tós ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dik, amely ar­ra az elv­re épül, hogy a cse­re so­rán nem kö­te­le­ző a pa­ri­tás be­tar­tá­sa. Molo­tov fel­rót­ta a cseh­szlo­vák ve­ze­tők­nek, hogy eb­ben a kér­dés­ben ra­di­ká­li­sab­ban kel­lett vol­na el­jár­ni­uk rög­tön a há­bo­rú vé­gén, mert a bé­ke­kon­fe­ren­ci­án ko­moly prob­lé­mát je­lent majd en­nek a kér­dés­nek a cseh­szlo­vá­ki­ai el­kép­ze­lé­sek sze­rin­ti ren­de­zé­se.
A Molo­tov­nak elő­a­dott cseh­szlo­vák ér­vek há­rom kér­dés­kört érin­tet­tek: a ma­gyar ki­sebb­ség kép­vi­se­lő­i­nek il­lo­já­lis ma­ga­tar­tá­sát a cseh­szlo­vák ál­lam fe­nye­ge­tett­sé­ge ide­jén, e ki­sebb­ség sze­re­pét – a né­me­tek­kel együtt – a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság szét­ve­ré­sé­ben, va­la­mint azt a kö­rül­ményt, hogy a szá­mot­te­vő ma­gyar ki­sebb­ség je­len­lé­te Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ma­gá­ban rej­ti majd a ha­tár­re­ví­zió kö­ve­te­lé­sé­nek ve­szé­lyét, s ez­ál­tal a cseh­szlo­vák fél­nek a la­kos­ság­cse­rét szor­gal­ma­zó va­la­men­­nyi kí­sér­le­te aka­dály­ba üt­kö­zik és meg­hi­ú­sul­hat a ma­gyar­or­szá­gi kész­ség hi­á­nya mi­att. A cseh­szlo­vák fél a la­kos­ság­cse­rét csu­pán a prob­lé­ma meg­ol­dá­sá­ra irá­nyu­ló tö­rek­vés el­ső sza­ka­szá­nak te­kin­tet­te. Az 1946 feb­ru­ár­já­ban alá­írt cseh­szlo­vák–ma­gyar meg­ál­la­po­dást kö­ve­tő­en a cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ál­lam­tit­ká­ra, Vla­di­mír Cle­men­tis azt ja­va­sol­ta a ma­gyar fél­nek, hogy tár­gyal­ja­nak a kö­vet­ke­ző sza­kasz­ról, va­gy­is to­váb­bi ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­sé­ről (a res­zlo­vak­izál­takat ki­vé­ve) a cseh­szlo­vák rész­ről biz­to­sí­tott anya­gi kár­pót­lás fe­jé­ben. Ezt a ja­vas­la­tot Ma­gyar­or­szág el­uta­sí­tot­ta. Ezért Cseh­szlo­vá­kia kö­ve­tel­te, hogy a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia tá­mo­gas­sa az ál­ta­la tá­masz­tott kö­ve­te­lé­se­ket.
A Cseh­szlo­vá­kia tá­mo­ga­tá­sá­nak ügyé­ben ta­nú­sí­tott szov­jet tar­tóz­ko­dás­nak min­den bi­zon­­nyal volt egyéb hát­te­re is. A nagy há­bo­rús szö­vet­sé­ge­sek – az Egye­sült Ál­la­mok és Nagy-Bri­tan­nia – nem re­a­gál­tak a cseh­szlo­vák kor­mány e kér­dés­ben be­nyúj­tott me­mo­ran­du­ma­i­ra. Ál­lás­pont­juk­ból ele­in­te nem volt vi­lá­gos, me­lyik ol­dal­hoz húz­nak. A pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­ci­án, 1946 szep­tem­be­ré­ben a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció szá­má­ra már nyil­ván­va­ló­vá vált: Nagy-Bri­tan­nia az Egye­sült Ál­la­mok fe­lé haj­lik, és nem kí­ván­ja tá­mo­gat­ni azt a cseh­szlo­vák kö­ve­te­lést, hogy a Ma­gyar­or­szág­gal kö­ten­dő bé­ke­szer­ző­dés­be fog­lal­ják be­le 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély ki­te­le­pí­té­sét Szlo­vá­ki­á­ból. Az ame­ri­kai dip­lo­ma­ták az­zal ér­vel­tek, hogy az em­be­ri jo­gok meg­sér­té­se mi­att nem tud­nák ke­resz­tül­vin­ni a bé­ke­szer­ző­dés ra­ti­fi­ká­lá­sát a par­la­ment­ben. Sztá­lin­nak és Molo­tov­nak a pa­ri­tá­sos elv be­tar­tá­sa nél­kü­li la­kos­ság­cse­ré­vel kap­cso­la­tos né­ze­te­it a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia al­bi­zott­sá­gá­ban az Uk­rán és a Be­lo­rusz Szov­jet Köz­tár­sa­ság kül­döt­tei is tá­mo­gat­ták. Ja­va­sol­ták, hogy ér­vé­nye­sít­sék ta­pasz­ta­la­ta­i­kat a szlo­vák–ma­gyar la­kos­ság­cse­re so­rán. A cseh­szlo­vák de­le­gá­ció azt kö­ve­tő­en, hogy a győz­tes ha­tal­mak nem tá­mo­gat­ták 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély Szlo­vá­ki­á­ból Ma­gyar­or­szág­ra tör­té­nő át­te­le­pí­té­sét, vis­­sza­von­ta az al­bi­zott­ság elé ter­jesz­tett ja­vas­la­tát. Úgy dön­tött, hogy tár­gya­lá­sok­ba bo­csát­ko­zik a cse­ré­ről Ma­gyar­or­szág­gal.
Az­zal kap­cso­la­to­san, hogy a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció nem győz­te meg a nagy­ha­tal­ma­kat, a ma­ga­tar­tá­su­kat be­fo­lyá­so­ló egyéb té­nye­zők­re is utal­ni kell. A ma­gyar kor­mány 1946. má­jus 8-án jegy­zé­ket jut­ta­tott el a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­nak, amely 13 pont­ban is­mer­tet­te a ver­sailles­-i bé­ke­szer­ző­dés és a Nép­szö­vet­ség a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti cseh­szlo­vák jog­rend­be be­ik­ta­tott ki­sebb­ség­vé­del­mi cik­ke­lye­it. A ma­gyar kor­mány jegy­zék­ben ja­va­sol­ta, hogy a bé­ke­szer­ző­dés­ben rög­zít­sék a Du­na-tá­ji ki­sebb­ség­vé­del­mi ren­del­ke­zé­se­ket. To­váb­bá a jegy­zék­ben az is kö­ve­te­lés­ként sze­re­pelt, hogy a ki­sebb­sé­gi jo­go­kat sza­va­tol­ja az ENSZ, amely­nek jog­kör­ét a gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis ta­nács gya­ko­rol­ta.
A ma­gyar kor­mány jegy­zé­ké­re a cseh­szlo­vák kor­mány 1946. au­gusz­tus 16-án re­a­gált. Vá­la­szá­ban nem ta­gad­ta, hogy lé­tez­tek ki­sebb­ség­vé­del­mi nor­mák. Ugyan­ak­kor em­lé­kez­te­tett ar­ra, hogy ele­ve­nen él­nek azok a ke­se­rű ta­pasz­ta­la­tok, ami­kor is az el­ső vi­lág­há­bo­rú után vál­lalt nem­zet­kö­zi kö­te­le­zett­sé­ge­ket be­tart­va a né­me­tek és a ma­gya­rok a ki­sebb­ség­vé­del­met esz­kö­zül hasz­nál­ták fel a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság meg­gyen­gí­té­sé­re, kö­zép-eu­ró­pai bé­két­len­ség kel­té­sé­re, s vé­gül köz­re­mű­köd­tek a cseh­szlo­vák ál­lam szét­ve­ré­sé­ben. A né­met és a ma­gyar ki­sebb­ség kép­vi­se­lői a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban Cseh­szlo­vá­ki­á­ra nyo­mást gya­kor­ló pe­tí­ci­ók­kal for­dul­tak a Nép­szö­vet­ség­hez. Eb­ben a te­kin­tet­ben Ma­gyar­or­szág a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után sem vál­toz­tat­ta meg szán­dé­ka­it, ta­nú­sá­got té­ve ró­la az­zal, hogy ki­sebb­sé­gi ügyek­kel kap­cso­la­tos kö­te­le­zett­sé­ge­ket tar­tal­ma­zó jegy­zé­ket in­té­zett a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­hoz. A ha­son­ló nyo­más­gya­kor­lás meg­is­mét­lő­dé­sé­nek meg­aka­dá­lyo­zá­sa ér­de­ké­ben, az ilyes­faj­ta kí­sér­le­tek meg­hi­ú­sí­tá­sá­ra a cseh­szlo­vák kor­mány a ma­gya­rok Cseh­szlo­vá­ki­á­ból va­ló el­tá­vo­lí­tá­sá­nak kö­ve­te­lé­sé­vel állt elő. A cseh­szlo­vák kor­mány­nak ag­gá­lyai tá­mad­tak a ma­gya­rok tri­a­no­ni szer­ző­dés mi­at­ti tra­u­má­ja mi­att, mi­vel­hogy az an­nak nyo­mán meg­vont ha­tá­rok Ma­gyar­or­szág szá­má­ra Szlo­vá­kia el­vesz­té­sé­vel jár­tak, és egyéb, az egy­ko­ri tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág­hoz tar­to­zó te­rü­le­tek nél­kü­li Ma­gyar­or­szág jött lét­re. A ha­tá­rok re­ví­zi­ó­já­ra irá­nyu­ló kí­sér­le­tek a jö­vő­ben sem szűn­nek meg, mert a ma­gyar ki­sebb­sé­gek lé­te a szom­széd ál­la­mok­ban nem zár­ja ki a re­vi­zi­o­niz­must és az irre­den­tiz­must.8
Vla­di­mír Clemen­tis, a cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ál­lam­tit­ká­ra a Nem­zet­gyű­lés­ben (a cseh­szlo­vák par­la­ment­ben) tar­tott ex­po­zé­já­ban 1947-ben ér­té­kel­te a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia ered­mé­nye­it. Be­szé­dé­nek ja­va ré­sze azok­kal a prob­lé­mák­kal fog­lal­ko­zott, ame­lyek a Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­re kap­csán áll­tak elő. Rá­mu­ta­tott, hogy a la­kos­ság­cse­ré­ről szó­ló 1946. feb­ru­ár 27-én alá­írt meg­ál­la­po­dást kö­ve­tő­en a ma­gyar saj­tó és rá­dió a po­li­ti­ku­sok­kal egye­tem­ben szün­te­le­nül a meg­ál­la­po­dás el­le­ni hang­ne­met ütött meg. A ma­gyar ha­tó­sá­gok nyo­mást gya­ko­rol­tak az ot­ta­ni szlo­vá­kok­ra, hogy ne je­lent­kez­ze­nek az át­te­le­pü­lők lis­tá­já­ra. Ül­döz­te­tés­sel, el­bo­csá­tá­sok­kal, föld­tu­laj­don­tól va­ló meg­fosz­tás­sal, élel­mi­szer-ki­uta­lá­sok meg­ta­ga­dá­sá­val, ki­köl­töz­te­té­sek­kel, tes­ti sé­rel­mek oko­zá­sá­val, sőt gyil­kos­sá­gok­kal járt együtt a fel­irat­ko­zás. A ma­gyar kor­mány 1947 áp­ri­li­sá­ban le­vál­tot­ta az át­te­le­pí­té­si kor­mány­biz­tost, és a la­kos­ság­cse­re in­té­zé­se a cseh­szlo­vák–ma­gyar ve­gyes bi­zott­ság ha­tás­kö­ré­be ke­rült át. Ez után a vál­toz­ta­tás után sem a várt ütem­ben folyt a la­kos­ság­cse­re, mert a ma­gyar kor­mány újabb aka­dá­lyok­kal ne­he­zí­tet­te a le­bo­nyo­lí­tá­sát, pél­dá­ul a cse­re­ak­ci­ó­ra ki­je­lölt csa­lá­dok kvó­tá­já­nak csök­ken­té­sé­vel. Clemen­tis ex­po­zé­já­ban em­lí­tést tett a ma­gyar kor­mán­­nyal és a Nem­ze­ti Front tag­ja­i­val Bu­da­pes­ten foly­ta­tott tár­gya­lá­sok­ról, hogy Ma­gyar­or­szág cse­rén felül még vál­lal­ja 200 ezer ma­gyar Szlo­vá­ki­á­ból va­ló át­te­le­pí­té­sét, az itt ha­gyott va­gyo­nért já­ró kár­té­rí­tés fe­jé­ben. Amint er­ről még em­lí­tés tör­té­nik, a ma­gyar fél ezt a ja­vas­la­tot el­uta­sí­tot­ta.
A Ma­gyar­or­szág­gal 1947. feb­ru­ár 10-én meg­kö­tött bé­ke­szer­ző­dés 5. cik­ke­lye meg­szab­ta Ma­gyar­or­szág­nak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­la­tos tár­gya­lá­sok foly­ta­tá­sát. Ab­ban az eset­ben, ha nem szü­le­tik meg­egye­zés, Cseh­szlo­vá­ki­á­nak jo­gá­ban áll ezt a kér­dést a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csa elé ter­jesz­te­ni. Az an­ti­fa­sisz­ta ko­a­lí­ció szét­esé­se és a két szem­ben­ál­ló tömb for­má­ló­dá­sa meg­gyen­gí­tet­te a nagy­ha­tal­mak e prob­lé­ma irán­ti ér­dek­lő­dé­sét. A né­met­or­szá­gi meg­szál­ló ha­tal­mak­nak már vol­tak bi­zo­nyos ta­pasz­ta­la­ta­ik a te­kin­tet­ben, hogy mi­lyen bo­nyo­lult prob­lé­má­kat kell meg­ol­da­ni a meg­szállt öve­ze­tek­ben, hogy meg­bir­kóz­za­nak 8-10 mil­lió sze­mély há­rom or­szág­ból tör­té­nő ki­te­le­pí­té­sé­vel. Eb­ből ki­fo­lyó­lag mó­do­sult a nagy mig­rá­ci­ós moz­gá­sok­kal kap­cso­la­tos ál­lás­pont­juk is. Nagy-Bri­tan­nia és az Egye­sült Ál­la­mok ma­ga­tar­tá­sá­ban „lel­ki­is­me­ret-fur­da­lás” kez­dett je­lent­kez­ni a sa­ját zó­ná­juk­ba tör­té­nő ki­te­le­pí­té­sek és az oda­ke­rü­lők el­he­lye­zé­se so­rán el­szen­ve­dett meg­pró­bál­ta­tá­sok és em­ber­ál­do­zat­ok mi­att.
A pots­da­mi kon­fe­ren­cia dön­té­se ér­tel­mé­ben Ma­gyar­or­szág­ról ki­te­le­pí­tet­ték a né­met ki­sebb­sé­get. A 170 ezer né­me­tet érin­tő ki­te­le­pí­tés 1947–1948-ban zaj­lott le, te­hát né­mi el­to­ló­dás­sal Len­gyel­or­szág­hoz és Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ké­pest. Nyil­ván ez a moz­za­nat is bi­zo­nyos sze­re­pet ját­szott ab­ban, hogy a ma­gyar ál­lam szem­be­sze­gült to­váb­bi 200 ezer szlo­vá­ki­ai ma­gyar be­fo­ga­dá­sá­nak kö­ve­te­lé­sé­vel.
A ma­gyar­or­szá­gi bel­ső hely­zet 1947. au­gusz­tus vé­gén meg­vál­to­zott. A par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok a kom­mu­nis­ták győ­zel­mé­vel vég­ződ­tek, akik ha­tal­mi mo­no­pó­li­um­ra tet­tek szert. Ma­gyar­or­szág a szov­jet tömb szi­lárd lánc­sze­me lett. A ma­gyar ki­sebb­ség el­le­ni cseh­szlo­vák po­li­ti­ka sta­fé­tá­ját a kor­mány­zó pol­gá­ri pár­tok­tól át­vet­ték a kom­mu­nis­ták. A ré­szük­ről jö­vő kri­ti­ka gyak­ran a cseh­szlo­vák ve­ze­tő­ket ma­gyar­el­le­nes na­ci­o­na­liz­mus­sal és so­vi­niz­mus­sal vád­ló tá­ma­dá­sok­ba tor­kol­lott.
A ma­gyar kom­mu­nis­ták kez­de­mé­nye­zé­sé­re a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sé­vel a Kom­mu­nis­ta Pár­tok Tá­jé­koz­ta­tó Iro­dá­já­nak 1947 szep­tem­be­ré­ben meg­tar­tott ta­nács­ko­zá­sa is fog­lal­ko­zott. Éles vi­ta kez­dő­dött a cseh­szlo­vák kül­dött­ség tag­jai (Ru­dolf Slán­ský és Šte­fan Bašo­van­ský) és a ma­gyar kül­dött­ség ve­ze­tő­je, Ré­vai Jó­zsef kö­zött. A ma­gyar kül­dött fel­szó­la­lá­sát – Andrej Alekszan­drovics Zsdanov re­fe­rá­tu­má­hoz iga­zod­va – a vi­lág osz­tály­meg­osz­tott­sá­gá­ról szó­ló té­zi­sé­nek kon­tex­tu­sá­ba ágyaz­ta. Rá­mu­ta­tott, hogy Ma­gyar­or­szág­nak az an­ti­im­pe­ri­a­lis­ta front­ba tör­té­nő be­ta­go­zó­dá­sát egyet­len moz­za­nat, a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok hely­ze­te aka­dá­lyoz­za. Ki­je­len­tet­te, hogy nem elé­ge­det­tek az­zal, hogy több száz­ezer ma­gyar Szlo­vá­ki­á­ban nem ren­del­ke­zik sem­mi­ne­mű ál­lam­pol­gá­ri jog­gal, is­ko­lá­val, saj­tó­val, nincs jo­guk har­col­ni sa­ját ma­gyar fa­sisz­tá­ik és re­ak­ci­ó­sa­ik el­len. A cseh­szlo­vák ve­ze­tők­nek meg­em­lí­tet­ték, hogy a Ma­gyar­or­szág­gal kö­tött bé­ke­szer­ző­dés alá­írá­sa óta a hely­zet meg­vál­to­zott a de­mok­ra­ti­kus erők ja­vá­ra, ezért e kér­dés meg­ol­dá­sa so­rán el­ke­rül­he­tet­len en­nek a tény­nek a fi­gye­lem­be­vé­te­le. Va­gyis a ha­tal­mi mo­no­pó­li­um a kom­mu­nis­ták ke­zé­ben a par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en ha­tal­mas ütő­kár­tya lett ab­ban az igye­ke­zet­ben, hogy a kom­mu­nis­ta pár­tok je­len­le­vő kép­vi­se­lői előtt de­monst­rál­ják el­kép­ze­lé­se­ik ke­resz­tül­vi­tel­ét. Ru­dolf Slán­ský és Šte­fan Bašo­van­ský ér­ve­lé­se a bé­ke­szer­ző­dés­re hi­vat­koz­va, amely kö­te­lez­te Ma­gyar­or­szá­got a la­kos­ság­cse­re vég­re­haj­tá­sá­ra, nem ka­pott sem­mi­ne­mű tá­mo­ga­tást. Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak, az 1946. má­ju­si vá­lasz­tá­sok utá­ni leg­erő­sebb cseh­szlo­vá­ki­ai, a szov­jet kom­mu­nis­ták­kal ös­­sze­fo­nó­dott párt­nak, nem si­ke­rült meg­sze­rez­nie a test­vér­párt­ok tá­mo­ga­tá­sát ah­hoz, hogy meg­va­ló­sít­sa a kas­sai kor­mány­prog­ra­mot, s an­nak azt a pas­­szu­sát, amely ki­nyil­vá­ní­tot­ta a cse­hek és szlo­vá­kok nem­ze­ti ál­la­má­nak lét­re­ho­zá­sát. El­len­ke­ző­leg, vé­de­kez­ni­ük kel­lett a ma­gyar kom­mu­nis­ták, fő­ként Rá­ko­si Má­tyás és Ré­vai Jó­zsef ré­szé­ről jö­vő ér­ve­lés­sel szem­ben.9
A ma­gyar kom­mu­nis­ták a tá­jé­koz­ta­tó iro­da el­ső ülé­sén nem sze­re­pel­tek túl si­ke­re­sen, mert a ro­mán kül­döt­tön, An­na Pauk­eren kí­vül a töb­bi részt­ve­vő a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­tét Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág prob­lé­má­já­nak te­kin­tet­te. A ma­gyar kom­mu­nis­ták vi­szont nem mond­tak le a ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sé­nek nem­zet­kö­zi­vé té­te­lé­ről. Rá­ko­si Má­tyás 1948 feb­ru­ár­já­ban a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­ja Ide­o­ló­gi­ai Osz­tá­lya ve­ze­tő­jé­nek, Mi­ha­il Szus­zlov­nak azt ja­va­sol­ta, hogy a ma­gyar–cseh­szlo­vák vi­szony kér­dé­se ke­rül­jön a tá­jé­koz­ta­tó iro­da 1948-ban ös­­sze­ülő ta­nács­ko­zá­sá­nak prog­ram­já­ba.
Szus­zlov a ja­vas­la­tot el­uta­sí­tot­ta az­zal az in­dok­lás­sal, hogy nem tart­ja cél­ra­ve­ze­tő­nek a kér­dés 1948 jú­ni­u­sa, a par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok meg­tar­tá­sa előt­ti fel­ve­té­sét, és két­ol­da­lú tár­gya­lá­so­kat ja­va­solt. A ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­vel kap­cso­la­tos még meg­le­vő to­váb­bi prob­lé­mák meg­ol­dá­sát kö­ve­tel­ve a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ták el­le­ni ki­fo­gá­sok osz­tály­ala­pon foly­ta­tód­tak. Rá­ko­si vi­szont ugyan­ak­kor cél­tu­da­to­san kel­tett bi­zal­mat­lan­sá­got a cseh­szlo­vák párt- és ál­la­mi ve­ze­tők el­len. Töb­bek­kel szem­ben azok kö­zül, akik 1945–1948-ban va­la­mi­lyen mó­don részt vet­tek a ma­gyar­el­le­nes in­téz­ke­dé­sek vég­re­haj­tá­sá­ban, eb­bé­li sze­re­pü­ket – ami­kor is e po­li­ti­ká­val azo­no­su­ló leg­fel­sőbb kom­mu­nis­ta ve­ze­tők (Gottwald, Široký) uta­sí­tá­sa­it kö­vet­ték – ké­sőbb az ál­ta­luk fo­ga­na­to­sí­tott, ko­holt po­li­ti­kai pe­rek ke­re­té­ben já­ru­lé­kos érv­ként vet­ték be.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban az 1948 feb­ru­ár­já­ban be­kö­vet­ke­zett po­li­ti­kai for­du­lat nyo­mán nem állt be azon­na­li gyö­ke­res vál­to­zás a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ben. Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak ve­ze­tő sze­mé­lyi­sé­gei, akik fon­tos ál­la­mi tiszt­sé­ge­ket is be­töl­töt­tek, csak fo­ko­za­to­san azo­no­sul­tak az­zal a né­zet­tel, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek meg­ol­dá­sá­hoz az ál­lam­pol­gá­ri egyen­jo­gú­sí­tá­son ke­resz­tül ve­zet az út. Prob­lé­má­kat oko­zott a res­zlo­vak­izá­ció, ame­lyet a több mint 40 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély a cseh ha­tár­vi­dék­re mun­ka­szol­gá­lat­ra tör­tént ki­te­le­pí­té­sé­vel egye­tem­ben éle­sen bí­rált a ma­gyar kom­mu­nis­ta párt. A kér­dés meg­ol­dá­sá­ban ha­tá­ro­zott elő­re­lé­pés­re az 1948. jú­ni­u­si par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en ke­rült sor. Bu­da­pes­ten és Po­zsony­ban tár­gya­lá­so­kat foly­tat­tak a két or­szág kép­vi­se­lői, és 1948. jú­li­us 28-án meg­ál­la­po­dás­ra ju­tot­tak. A cseh­szlo­vák fél kö­te­le­zett­sé­get vál­lalt az ál­lam­pol­gá­ri jo­gok el­is­me­ré­sé­re és a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ság meg­adá­sá­ra. A cseh ha­tár­vi­dék­re ki­te­le­pí­tett ma­gya­rok 1949. má­jus el­se­jé­vel kez­dő­dő­en visz­­sza­tér­het­tek ott­ho­na­ik­ba. A ma­gyar párt kö­te­le­zett­sé­get vál­lalt a ma­gyar­or­szá­gi is­ko­la­ügy or­vos­lá­sá­ra és bő­ví­té­sé­re. Kö­ve­tel­te, hogy azok szá­ma, akik nem kap­ják meg a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­got, nem ha­lad­hat­ja meg a 20 ez­ret. Mind­két fél ki­fe­je­zés­re jut­tat­ta haj­lan­dó­sá­gát a la­kos­ság­cse­re foly­tatására.10
A la­kos­ság­cse­re nem hoz­ta meg a Cseh­szlo­vá­kia ál­tal el­várt ered­mé­nye­ket. Az 1948. jú­li­us 28-án szü­le­tett meg­ál­la­po­dás az el­kö­vet­ke­ző hó­na­pok­ban a cseh­szlo­vák ál­la­mi szer­vek és a par­la­ment ál­tal ho­zott dön­té­sek­ben öl­tött tes­tet.
Az 1989-ben el­in­dult rend­szer­vál­tás óta szá­mos, a ma­gyar ki­sebb­ség 1945–1948 kö­zöt­ti hely­ze­tét érin­tő kér­dés me­rült fel. Ezek több­nyi­re Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök dek­ré­tu­ma­i­nak és a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács ál­tal ho­zott ko­ra­be­li ren­de­le­tek­nek az ér­vény­te­le­ní­té­sét szor­gal­ma­zó kí­sér­le­tek­hez kap­cso­lód­nak.
A rend­szer­vál­tás után vál­tak hoz­zá­fér­he­tő­vé az e prob­lé­ma­kör­ben a szov­jet le­vél­tá­rak­ban őr­zött egyes for­rá­sok is. Ezek két­sé­get ki­zá­ró­an plasz­ti­ku­sab­bá te­szik azt a ké­pet, amely a meg­elő­ző kor­lá­to­zott ke­re­tek kö­zött foly­ta­tott ku­ta­tá­sok so­rán csu­pán ha­zai do­ku­men­tu­mok­ból bon­ta­koz­tak ki.

(For­dí­tot­ta Kiss Jó­zsef)

Pomichal Richárd: Csehszlovákia és Magyarország viszonya az 1920-as években

Be­ve­ze­tés

Je­len ta­nul­mány cél­ja be­mu­tat­ni Ma­gyar­or­szág és Cseh­szlo­vá­kia vi­szo­nyát az 1920-as évek­ben. Ez a 10 év több rö­vi­debb sza­kasz­ra oszt­ha­tó, mely­nek vég­ki­fej­le­te­ként egy gaz­da­sá­gi­lag és po­li­ti­ka­i­lag meg­erő­sö­dött Ma­gyar­or­szág fel­lép a tri­a­no­ni dik­tá­tum el­len. Az ún. beth­le­ni kon­szo­li­dá­ci­ót az 1929-ben ki­tört vi­lág­gaz­da­sá­gi vál­ság rop­pant­ja meg, mely­nek kö­vet­kez­té­ben Beth­len Ist­ván 1931-ben le­mond a mi­nisz­ter­el­nök­ség­ről.
A tri­a­no­ni bé­ke az el­kö­vet­ke­ző évek­ben alap­ve­tő­en meg­ha­tá­roz­ta Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ját. A re­ví­zió mö­gé min­den le­gá­lis po­li­ti­kai párt és a kor­szak ös­­szes kor­má­nya fel­so­ra­ko­zott. Ugyan­ak­kor a po­li­ti­kai elit nagy ré­sze tisz­tá­ban volt az­zal, hogy a te­rü­le­ti új­ra­ren­de­ző­dés­hez nem csak ked­ve­ző nem­zet­kö­zi hely­zet, ha­nem nagy­ha­tal­mi tá­mo­ga­tás is szük­sé­ges.

Új ál­lam szü­le­tik

A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság új ál­lam­ként je­lent meg Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. A ko­ráb­ban a Mo­nar­chia oszt­rák fe­lé­hez tar­to­zó Cseh­or­szá­gon, Mor­va­or­szá­gon és Szi­lé­zia na­gyob­bik ré­szén kí­vül ma­gá­ban fog­lal­ta a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág észa­ki te­rü­le­te­it is, az ún. Fel­vi­dé­ket egé­szen a Du­ná­ig és a Ti­szá­ig, to­váb­bá Al­só-Auszt­ri­á­nak két (Valticko, Vltorazsko), Né­met­or­szág­nak pe­dig egy (Hluèinsko) ki­sebb da­rab­ját (Popély 1990).
Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz 61 716 km2 és 3 520 000 la­kos ke­rült a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág­ból, eb­ből kb. 1 mil­lió 67 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű. A tri­a­no­ni dik­tá­tum ér­tel­mé­ben Ma­gyar­or­szág 11 vár­me­gyé­jé­nek tel­jes te­rü­le­te, to­váb­bi 11-nek ki­sebb-na­gyobb ré­szei ke­rül­tek a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság fenn­ha­tó­sá­ga alá. Az 1910-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint a „szlo­vák” or­szág­rész­ben 896 721, míg Kár­pát­al­ján 174 482 ma­gyar élt (Popély 1990). A ma­gyar­ság dön­tő ré­sze az új ha­tár men­tén, a Po­zsony­tól Nagyka­posig hú­zó­dó ös­­sze­füg­gő sáv­ban volt ta­lál­ha­tó, de je­len­tős volt a ma­gya­rok szá­ma a szlo­vák több­sé­gű me­gyék vá­ro­sa­i­ban is, pél­dá­ul Besz­ter­ce­bá­nyán, Trenc­sén­ben, Eper­je­sen, Kés­már­kon.
Kár­pát­al­ja csat­la­ko­zá­sa a há­bo­rú vé­gé­ig nem sze­re­pelt Masarykék el­kép­ze­lé­se­i­ben. Az 1918-as ok­tó­be­ri füg­get­len­sé­gi nyi­lat­ko­za­t1 sem tesz a te­rü­let­ről em­lí­tést. A ru­szi­nok sem vol­tak egy­sé­ge­sek a kér­dés­ben. Há­rom irány­zat ve­tél­ke­dett egy­más­sal: az egyik to­vább­ra is Ma­gyar­or­szá­gon be­lül kép­zel­te a jö­vőt, a má­sik ket­tő Uk­raj­na, il­let­ve Cseh­szlo­vá­kia ke­re­te­in be­lül. No­vem­ber 9-én Ung­vá­ron meg­ala­kult a Rutén–Magyar Nép­ta­nács. Az 1918. évi X. tör­vény ki­mond­ta a ru­szin nem­zet au­to­nó­mi­á­ját a 4 kár­pát­al­jai vár­me­gye (Máramaros, Ugoc­sa, Bereg, Ung) ru­szi­nok lak­ta ré­szén. Ered­mé­nye azon­ban nem volt, mert 1919 ja­nu­ár­já­tól a te­rü­le­ten ide­gen csa­pa­tok (cse­h, ro­mán, uk­rán) je­len­tek meg. Az Eper­je­sen szé­ke­lő cseh­ba­rát nép­ta­nács ki­mond­ta a csat­la­ko­zást Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz, míg az ung­vá­ri ta­nács két­ku­la­csos po­li­ti­kát foly­ta­tott, s tár­gya­lá­so­kat kez­dett Milan Hodžá­val. A Husz­ton ala­kult nem­ze­ti ta­nács a te­rü­let Szov­jet-Uk­raj­ná­hoz va­ló csa­to­lá­sát ve­tet­te fel. Ezek után az an­tant ve­ze­tői úgy dön­töt­tek, hogy Kár­pát­al­ját Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz csa­tol­ják, mely el­len Benešék sem til­ta­koz­tak. Ez­zel pró­bál­ták meg­aka­dá­lyoz­ni, hogy az orosz for­ra­da­lom be­gyű­rűz­zön a Kár­pát-me­den­cé­be. A cseh­szlo­vák–ro­mán ha­tár lét­re­jöt­te sem volt el­ha­nya­gol­ha­tó szem­pont. A cseh­szlo­vák–ro­mán ös­­sze­köt­te­tés mel­lett, fon­tos sze­re­pet ját­szott a vas­út­há­ló­zat bir­tok­lá­sa is (bő­veb­ben lásd Majdán 2001, 63–67).
A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság nem­zet­ál­lam­ként ala­kult meg – a cseh­szlo­vák nem­zet ál­la­ma­ként –, de va­ló­já­ban több­nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­ala­ku­lat volt. Ál­lam­pol­gá­ra­i­nak egy­har­mad ré­sze (1921-ben 34,3%-a, 1931-ben 32,7%-a) va­la­mely nem­ze­ti­ség­hez tar­to­zot­t.2 A Masaryk és Beneš ál­tal ve­ze­tett el­ső vi­lág­há­bo­rú alat­ti kül­föl­di emig­rá­ció prog­ram­já­ban már igen ko­rán meg­je­le­nik a csehs­zlo­vak­iz­mus fo­gal­ma. Edvard Beneš 1916-ban Pá­rizs­ban ki­adott Détru­isez l’ Autriche-Hongrie cí­mű po­li­ti­kai pamf­let­jé­ben, amely gya­kor­la­ti­lag az emig­rá­ció el­ső prog­ram­ja volt, tu­dat­ja a vi­lág­gal, hogy: „A cseh­szlo­vák­ok vagy egé­szen egy­sze­rű­en a cse­hek, két elem­ből áll­nak: a hét mil­li­ó­nyi cseh­ből, akik Cseh­or­szág­ban, Mor­va­or­szág­ban és Szi­lé­zi­á­ban él­nek, és a há­rom mil­li­ó­nyi szlo­vák­ból, akik Ma­gyar­or­szág észa­ki ré­szén, a Mor­va és a Du­na ös­­sze­fo­lyá­sá­tól a Fel­ső-Ti­szá­ig lak­nak […] az egy­azon nem­zet két ágá­nak ugyan­az a kul­tú­rá­ja, ugyan­az a nyel­ve és ugyan­az a tör­té­nel­me: a szlo­vák di­a­lek­tus alig tér el a cseh­től” (Gu­lyás 2003, 134).
A csehs­zlo­vak­iz­mus az új ál­lam hi­va­ta­los ide­o­ló­gi­á­já­vá vált. Azt az el­lent­mon­dást, hogy az új ál­lam nem­zet­ál­lam­ként szü­le­tett meg, mi­köz­ben több­nem­ze­ti­sé­gű volt, az or­szág ala­pí­tói (Masaryk és Beneš) a csehs­zlo­vak­iz­mus fik­ci­ó­já­val pró­bál­ták meg fel­ol­da­ni. A hi­va­ta­los nyelv a cseh­szlo­vák volt, Cseh­or­szág­ban a cseh alak­ját, Szlo­vá­ki­á­ban a szlo­vá­kot hasz­nál­ták. A szlo­vák­ság lé­te­zé­sét hi­va­ta­lo­san nem is­mer­ték el, ab­ban re­mény­ked­tek, hogy idő­vel a két nép ös­­sze­ol­vad, s ki­ala­kul kö­zös iden­titá­suk.3 Ez ál­lan­dó fe­szült­sé­get oko­zott a két ál­lam­al­ko­tó nép kö­zött. Nyil­ván­va­ló, hogy ez az esz­me nem szol­gált más­ra, mint az újon­nan szü­le­tett ál­lam szláv több­sé­gé­nek biz­to­sí­tá­sá­ra. A szlo­vá­kok au­to­nó­mia­tö­rek­vé­se­it a cse­hek – a pitts­burg­hi egyez­mény ellenére4 – 1938 vé­gé­ig el­le­nez­ték. Pe­dig Masaryk még Pitts­burgh­ben ki­je­len­tet­te: „Sza­bad Cseh­or­szág és sza­bad Szlo­vá­kia lesz. Szlo­vá­ki­á­ban a po­li­ti­kai ve­ze­tés, az is­ko­lák, a bí­ró­sá­gok és a töb­bi in­téz­mé­nyek szlo­vá­kok lesz­nek, Cseh­or­szág­ban cse­hek” (Ïuri­ca 1996, 102). Az egyez­mény to­váb­bi ré­sze le­szö­ge­zi, hogy Szlo­vá­ki­á­nak önál­ló par­la­ment­je, bí­ró­sá­gai, ad­mi­niszt­rá­ci­ós rend­sze­re lesz, a szlo­vák lesz a hi­va­ta­los nyelv az is­ko­lák­ban, a hi­va­ta­lok­ban, a köz­élet­ben (Ïuri­ca 1996, 102).
Cseh­szlo­vá­kia meg­örö­köl­te az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia gaz­da­sá­gi ka­pa­ci­tá­sá­nak je­len­tős há­nya­dát. Az új ál­lam lé­té­nek el­ső pil­la­na­tá­tól kezd­ve a gaz­da­sá­gi­lag fej­lett eu­ró­pai ál­la­mok kö­zé tar­to­zott. Azon­ban az ál­lam egyes te­rü­le­tei kö­zött ko­moly fej­lett­ség­be­li kü­lönb­sé­gek vol­tak. Ezek a kü­lönb­sé­gek a te­rü­le­ti adott­sá­gok­ból és az el­té­rő gaz­da­sá­gi fej­lő­dés­ből ered­tek, s Cseh­szlo­vá­ki­át há­rom, mar­kán­san el­kü­lö­nü­lő ré­gi­ó­ra osz­tot­ták. Rá­adá­sul ezek a re­gi­o­ná­lis kü­lönb­sé­gek nem­ze­ti­sé­gi dif­fe­ren­ci­át is je­len­tet­tek, a fej­let­tebb és el­ma­ra­dot­tabb te­rü­le­te­ken más nem­ze­tek él­tek (bő­veb­ben lásd Gu­lyás 2005).
Tomáš Garigue Masaryk, Edvard Beneš és az ál­lam töb­bi ve­ze­tő­je előtt az a fel­adat állt, hogy eb­ből a sok­szí­nű ál­lam­ból (az egy­más­nak fe­szü­lő nem­ze­ti­sé­gi el­len­té­tek, re­gi­o­ná­lis kü­lönb­sé­gek) egy tar­tós ál­la­mot épít­sen ki, ame­lyet a tör­té­nel­mi vi­ha­rok nem sö­pör­nek el.

Var­só és Pá­rizs se­gít­sé­gé­ben bíz­va

Ma­gyar­or­szá­gon a re­ví­zi­ós kül­po­li­ti­ká­nak kez­det­től fog­va szé­les bel­po­li­ti­kai bá­zi­sa volt. Ezt azon­ban nagy­ha­tal­mi tá­mo­ga­tás nél­kül nem le­he­tett meg­va­ló­sí­ta­ni. A tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés kény­szer­pá­lyá­ra ál­lí­tot­ta az or­szá­got. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zött mind Prá­gá­ban, mind Bu­da­pes­ten tisz­tá­ban vol­tak az­zal, hogy a ha­tár­re­ví­zió re­á­lis ele­me­ken ala­pu­ló al­ter­na­tí­va. A két kor­mány­zat re­ví­zi­ó­val kap­cso­la­tos fel­fo­gá­sa kö­zött per­sze óri­á­si kü­lönb­ség volt, mely­nek nagy­sá­gát és hor­de­re­jét jól tük­rö­zi a bu­da­pes­ti cseh­szlo­vák nagykövet5 egy 1935. évi je­len­té­se. Eb­ben azt fej­te­ge­ti, hogy Prá­gá­nak nincs szük­sé­ge a du­nai ha­tár­vo­nal­ra, ha ez­zel „meg­sze­rez­het­nénk a ma­gya­rok ba­rát­sá­gát” (Szar­ka 1990, 236–237), s nem kel­le­ne a dé­li ha­tá­rok ka­to­nai biz­to­sí­tá­sá­val törőd­ni. Egy be­szél­ge­té­sen fel­ve­tet­te ezt egy ma­gyar ba­rát­já­nak, aki­től azt a vá­laszt kap­ta, hogy a Szent István-i ki­rály­ság vis­­sza­ál­lí­tá­sa csak idő kér­dé­se, 50, 100 vagy akár 1000 év múl­va, de vis­­sza­áll. Ahogy azt Szar­ka Lász­ló ki­fej­tet­te, a ma­gyar kor­mány­zat re­ví­zi­ós kül­po­li­ti­ká­ja Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben jó ide­ig ki­zá­ró­lag az in­teg­rá­lis re­ví­zió ta­la­ján állt, csak a hú­szas évek má­so­dik fe­lé­ben je­lent meg az et­ni­kai és az in­teg­rá­lis re­ví­zió kö­zöt­ti kü­lönb­ség­té­tel (Szar­ka 1990, 236–237). Eze­ket az el­kép­ze­lé­se­ket Beth­len Ist­ván egy 1929-es, a New York Times­nak adott in­ter­jú­ja tár­ta a nyil­vá­nos­ság elé. Beth­len a ha­tár men­ti ma­gyar több­sé­gű te­rü­le­tek au­to­ma­ti­kus vis­­sza­adá­sá­val, a töb­bi te­rü­le­ten pe­dig nép­sza­va­zás el­ren­de­lé­sé­vel szá­molt.
A bé­ke­szer­ző­dés gyors re­ví­zi­ó­já­ban va­ló hit meg­ala­po­zat­lan volt, az or­szág ve­ze­té­se még­is meg­pró­bált min­den le­he­tő­sé­get, a leg­ap­rób­bat is ki­hasz­nál­ni. A ma­gyar kül­po­li­ti­ka 1920 nya­rá­ig el­ső­sor­ban Len­gyel­or­szág tá­mo­ga­tá­sát re­mél­te a fel­vi­dé­ki kér­dés­ben.
Cseh­szlo­vá­kia és Len­gyel­or­szág vi­szo­nya az el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni évek­ben el­ső­sor­ban te­rü­le­ti vi­ták mi­att ren­de­zet­len volt (Teschen, Goral-vidék).6 Var­só és Prá­ga más-más el­kép­ze­lé­sek­kel bírt Kö­zép-Eu­ró­pa jö­vő­be­ni po­li­ti­kai hely­ze­té­ről. Len­gyel­or­szág a Bal­ti­kum­tól a Fe­ke­te-ten­ge­rig el­te­rü­lő ál­la­mok közt ve­ze­tő sze­re­pet akart ját­sza­ni, ezek együtt­mű­kö­dé­sé­től re­mél­ve hely­ze­te sta­bi­li­zá­lá­sát. E sze­rep­ben volt a ve­tély­tár­sa Prá­ga, il­let­ve nem néz­te jó szem­mel Cseh­szlo­vá­kia vi­szo­nyát a tér­ség ál­la­ma­i­hoz, el­ső­sor­ban an­nak ke­le­ti po­li­ti­ká­ját, az uk­rán na­ci­o­na­liz­mus tá­mo­ga­tá­sát, a prá­gai russ­zofil ori­en­tá­ci­ót. A kö­zös ha­tárt Cseh­szlo­vá­ki­á­val egy mi­nél hos­­szabb len­gyel–ma­gyar ha­tár­ral sze­ret­ték vol­na fel­vál­ta­ni (De­ák 1991, 21–22).
Len­gyel rész­ről több öt­let is fel­me­rült a volt Észak-Ma­gyar­or­szág sor­sá­val kap­cso­lat­ban. A kö­zös ma­gyar–len­gyel ha­tár hely­re­ál­lí­tá­sa mel­lett egy au­to­nóm te­rü­le­tet kép­zel­tek el, to­váb­bi öt­let volt egy füg­get­len ál­lam meg­al­ko­tá­sa, de fel­me­rült a tér­ség Len­gyel­or­szág­hoz va­ló csa­to­lá­sa is. Csekon­ics Iván­7 a ma­gyar kor­mány var­sói ki­kül­döt­te, il­let­ve a Len­gyel­or­szág­ban ma­gyar tá­mo­ga­tás­sal te­vé­keny­ke­dő, Jehlic­s­ka Fer­enc8 ve­zet­te szlo­vák emig­rá­ció fő cél­ja egy kö­zös ma­gyar–len­gyel ka­to­nai be­avat­ko­zás elő­ké­szí­té­se volt. A ma­gyar had­ve­ze­tés konk­rét had­mű­ve­le­ti ter­vek­kel állt elő egy Cseh­szlo­vá­kia el­le­ni ka­to­nai be­avat­ko­zás­hoz. A ké­mek, a Fel­vi­dé­ki Lig­a9 „őr­sze­mei” je­len­té­se­ik­ben ar­ról ír­tak, hogy egy nép­fel­ke­lés ki­rob­ba­ná­sa vár­ha­tó a meg­szállt te­rü­le­ten. A szlo­vák­ság a Ma­gyar­or­szág­hoz va­ló új­ra­csat­la­ko­zás hí­ve, kom­mu­nis­ta puccs vár­ha­tó Cseh­szlo­vá­ki­á­ban és a la­kos­ság több­sé­ge egy ma­gyar ka­to­nai be­avat­ko­zás­ra vár. Ezen je­len­té­sek re­a­li­tá­sa azon­ban erő­sen meg­kér­dő­je­lez­he­tő. A Fel­vi­dé­ki Li­ga ve­ze­tői 1920 szep­tem­be­ré­ben – a ka­to­nai be­avat­ko­zást sür­get­ve – egy be­ad­ván­­nyal for­dul­tak a mi­nisz­ter­el­nök­höz, Csekon­ics Iván Var­só­ból szin­tén több le­ve­lé­ben szor­gal­maz­ta a fegy­ve­res be­avat­ko­zást. A Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um nem akart el­ha­mar­ko­dot­tan cse­le­ked­ni, és hig­gadt­ság­ra in­tet­te a for­ró­fe­jű kö­ve­tet. Ar­ra fi­gyel­mez­tet­vén, hogy egy es­te­le­ges ka­to­nai konf­lik­tus ese­tén Prá­gá­val a dé­li és ke­le­ti szom­szé­dok sem­le­ges­sé­ge nem biz­to­sí­tott. Ma­gyar anya­gi tá­mo­ga­tás­sal 1920 ta­va­szán és nya­rán ma­gyar–szlo­vák lé­gi­ók szer­ve­zé­se folyt Len­gyel­or­szág te­rü­le­tén, hogy adan­dó al­ka­lom­mal részt ve­gye­nek a tá­ma­dás­ban. El­ső­sor­ban di­ver­záns sze­re­pet szán­tak ne­kik a Tát­ra al­ján.
Az ilyen, alap­já­ban té­ves in­for­má­ci­ók mi­att vél­ték úgy a nem­ze­ti had­se­reg ve­ze­tői, hogy va­ló­ban le­het­sé­ges egy si­ke­res ka­to­nai be­avat­ko­zás. Az el­ső had­mű­ve­le­ti ter­vet 1919 de­cem­be­ré­ben dol­goz­ták ki. Az Ipoly al­só fo­lyá­sá­nál ter­vez­ték a tá­ma­dást. A cél az volt, hogy Szlo­vá­ki­át a ma­gyar ál­lam au­to­nóm te­rü­le­té­vé te­gyék. A tá­ma­dás azon­ban el­ma­radt. Ezek után még szü­le­tett pár ha­di­terv (Éb­re­dés, Éb­re­dés II, Ár­pád fe­dő­ne­ve­ken), de mind­egyik csak el­mé­let ma­radt.
A len­gyel–szov­jet konf­lik­tus­ban 1920 nya­rán a szov­je­tek vol­tak ked­ve­zőbb hely­zet­ben. A ma­gyar ve­ze­tés úgy kép­zel­te, hogy a len­gye­lek­nek nyúj­tan­dó ka­to­nai se­gít­ség fe­jé­ben, ki­hasz­nál­va a szov­jet csa­pa­tok elő­re­tö­ré­se okoz­ta za­vart (a szov­je­tek már Var­só kö­ze­lé­ben jár­tak), le­he­tő­ség lesz egyes fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi te­rü­le­tek és Kár­pát­al­ja vis­­sza­szer­zé­sé­re. A len­gyel–ma­gyar tár­gya­lá­sok jú­ni­us ele­jén kez­dőd­tek. Hor­thy Mik­lós jú­ni­us 6-án le­ve­let kül­dött Pit­sud­ski­nak10, mely­ben a két nép köz­ti ba­rát­ság­ról, az egy­más­ra­utalt­ság­ról és a kö­zös ha­tár szük­sé­ges­sé­gé­ről szólt. Ez­után kez­dett ki­ala­kul­ni az együtt­mű­kö­dés for­má­ja: kö­zös fel­lé­pés a bol­se­viz­mus el­len, Len­gyel­or­szág se­gí­te­ni fog a ma­gyar had­erő fel­fegy­ver­zé­sé­ben, egy eset­le­ges Len­gyel­or­szág el­len irá­nyu­ló cseh­szlo­vák tá­ma­dás ese­tén pe­dig Ma­gyar­or­szág meg­tá­mad­ná Cseh­szlo­vá­ki­át. Ar­ról is meg­ál­la­pod­tak, hogy ha a len­gye­lek meg­szer­zik az an­tant hoz­zá­já­ru­lá­sát, Ma­gyar­or­szág egy 30 ezer fős se­re­get küld Len­gyel­or­szág­ba (lásd Ju­hász 1988; An­gyal 2002, 200). Ter­mé­sze­te­sen Prá­ga és Bu­ka­rest ve­he­men­sen til­ta­ko­zott el­le­ne, hogy te­rü­le­tü­kön át ma­gyar hon­vé­dek ma­sí­roz­za­nak.
Az an­tant ki­vá­rás­ra ját­szott, s az idő, mint sok más eset­ben, itt is min­dent meg­ol­dott. 1920. au­gusz­tus 14–22. kö­zött a var­sói csa­tá­ban a len­gye­lek meg­ál­lí­tot­ták Tuhac­sevszk­i­jt.11 Így egy ütő­ké­pes ma­gyar had­erő re­mé­nye, a bé­ke­szer­ző­dés ka­to­nai in­téz­ke­dé­se­i­nek meg­vál­toz­ta­tá­sa, egy eset­le­ges gyors re­ví­zió le­he­tő­sé­ge a len­gyel győ­ze­lem­mel együtt el­ve­szett.
Tár­gya­lá­sok foly­tak a fran­cia kor­mán­­nyal is, hogy Ma­gyar­or­szág 4 had­osz­tál­­lyal meg­száll­ja Ke­let-Szlo­vá­ki­át és Kár­pát­al­ját a szov­jet ve­szély mi­att, de ez sem va­ló­sult meg.
Te­le­ki Pál12 már 1920 ele­jén tit­kos kap­cso­lat lé­te­sí­té­sét kez­de­mé­nyez­te fran­cia ve­ze­tő kö­rök­kel. Fel­is­mer­te, hogy a te­rü­le­ti in­teg­ri­tást fel kell ad­ni, bár az in­teg­ri­tás el­vét a nyil­vá­nos­ság előtt to­vább­ra is fenn­tar­tot­ta. Feb­ru­ár­ban már a fran­cia po­li­ti­ká­ban is érez­he­tő volt né­mi vál­to­zás Ma­gyar­or­szág irá­nyá­ban, az ak­ció te­hát nem tűnt re­mény­te­len­nek. Georges Cle­men­ceau (nem lett köz­tár­sa­sá­gi el­nök, ezért a mi­nisz­ter­el­nök­ség­ről is le­mon­dott) he­lyé­re Alexan­dre Millerand ke­rült. Át­vet­te a kül­ügy­mi­nisz­te­ri tár­cát is, s mi­vel nem tu­dott együtt­mű­köd­ni a mi­nisz­té­ri­um fő­tit­ká­rá­val, Mar­cellin Berth­elot-­val, őt már­ci­us kö­ze­pén Mau­rice Paléo­logue13 vál­tot­ta fel. A sze­mé­lyi vál­to­zá­sok mö­gött bi­zo­nyos po­li­ti­kai irány­vál­tás is fel­sej­lett. A fran­cia ve­ze­tés, amely jól meg­ve­tet­te lá­bát a tér­ség­ben, fel­is­mer­te, hogy egy elé­ge­det­len Ma­gyar­or­szág­gal e te­rü­let kö­ze­pén ne­héz sta­bil ke­let-kö­zép-eu­ró­pai bá­zist ki­ala­kí­ta­ni, fő­leg oly­at, amely mind a né­met tö­rek­vé­sek­kel, mind a bol­se­vik ve­szél­­lyel szem­ben me­gáll­ja a he­lyét. Így Ma­gyar­or­szág az egész bé­ke­mű sta­bi­li­tá­sát ve­szé­lyez­tet­he­ti. Pá­rizs Kö­zép-Eu­ró­pa-po­li­ti­ká­ja ab­ba az irány­ba for­dult, hogy Ma­gyar­or­szá­got is be kell il­lesz­te­ni eb­be a struk­tú­rá­ba. Ez per­sze nem je­len­tet­te azt, hogy a fran­cia po­li­ti­ka Cseh­szlo­vá­kia, Ro­má­nia és Ju­go­szlá­via he­lyett Ma­gyar­or­szág­ra akart tá­masz­kod­ni.
Paléo­logue to­vább­ra is hang­sú­lyoz­ta, hogy a bé­ke­szer­ző­dés-ter­ve­zet mó­do­sí­tá­sá­nak elő­fel­té­te­le a szom­szé­dok­kal tör­té­nő meg­egye­zés, és ő ezt kí­ván­ja elő­se­gí­te­ni. A fran­cia po­li­ti­ka vál­to­zá­sa eb­ben a konst­ruk­ci­ó­ban sem be­csül­he­tő le. Ed­dig fran­cia rész­ről Ma­gyar­or­szá­got el­len­sé­ges elem­ként ke­zel­ték, ame­lyet mi­nél in­kább gyen­gí­te­ni, szom­szé­da­it pe­dig erő­sí­te­ni kell. Most vi­szont Ma­gyar­or­szág­ra mint jö­ven­dő part­ner­re is gon­dol­tak. Te­le­ki (áp­ri­lis­tól kül­ügy­mi­nisz­ter) a tit­kos tár­gya­lá­sok­ra a kö­vet­ke­ző igé­nye­ket fo­gal­maz­ta meg: a bé­ke­szer­ző­dés­nek biz­to­sí­ta­nia kell Ma­gyar­or­szág ele­mi ér­de­ke­it, a leg­ke­ve­sebb, hogy az ös­­sze­füg­gő ma­gyar több­sé­gű sá­vok Ma­gyar­or­szág­hoz tar­toz­za­nak. He­lyi au­to­nó­mi­át kí­vánt a ma­gyar, a szé­kely és a szász kö­zös­sé­gek szá­má­ra Er­dély­ben, ha­té­kony és ga­ran­tált ki­sebb­ség­vé­del­met Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, Ro­má­ni­á­ban, Ju­go­szlá­vi­á­ban. Nép­sza­va­zást igé­nyelt Nyu­gat-Ma­gyar­or­szág és a Bá­nát né­met aj­kú la­kos­sá­ga ho­va­tar­to­zá­sá­ról. Az or­szág nyers­anyag­igé­nye­i­nek ki­elé­gí­té­se, va­la­mint víz­el­lá­tá­sa ér­de­ké­ben Ke­let-Szlo­vá­kia és a Ru­tén­föld meg­tar­tá­sát kí­ván­ta. Leg­alább át­me­ne­ti­leg biz­to­sí­ta­ni kí­ván­ta a köz­le­ke­dés és a kom­mu­ni­ká­ció (vas­út, pos­ta, táv­író, te­le­fon) egy­sé­gét és az ár­víz-men­te­sí­té­si és ön­tö­zé­si be­ren­de­zé­sek egy­sé­ges rend­sze­rét. In­do­kolt­nak tar­tot­ta a há­bo­rús tar­to­zá­sok ará­nyos el­osz­tá­sát Ma­gyar­or­szág és szom­szé­dai kö­zött, fel kí­ván­ta szá­mí­ta­ni a ro­mán ok­ku­pá­ció ál­tal oko­zott vesz­te­sé­get, és szük­sé­ges­nek tar­tot­ta a ro­má­nok ál­tal ki­szál­lí­tott ja­vak prob­lé­má­já­nak ren­de­zé­sét is (Galántai 1993).
Fran­cia­or­szág te­hát az egy­más­sal ci­va­ko­dó cseh és len­gyel (Teschen), il­let­ve ro­mán és szerb (Bán­ság) szö­vet­sé­ge­sei mel­lé Ma­gyar­or­szá­got is be akar­ta von­ni a né­me­tek és Szov­jet-Orosz­or­szág el­le­ni cor­don san­i­taire ki­épí­té­sé­be. Ter­mé­sze­te­sen bi­zo­nyos gaz­da­sá­gi elő­nyö­ket is sze­ret­tek vol­na meg­sze­rez­ni. Mind­eze­kért cse­ré­be ha­tár­ki­iga­zí­tást aján­lot­tak. A hi­va­ta­lo­san fel­ha­tal­ma­zott há­rom kor­mány­meg­bí­zott uta­sí­tá­sai mér­sé­kelt te­rü­le­ti igé­nyek­re vo­nat­koz­tak, ame­lyet egy csa­tolt tér­kép tett szem­lé­le­tes­sé. Te­le­ki fel­ha­tal­maz­ta a kül­dött­sé­get, hogy kü­lön uta­sí­tás ki­ké­ré­se nél­kül – ha szük­sé­ges­nek lát­ja – el­ejt­he­ti a tér­ké­pen is jel­zett te­rü­le­ti igé­nyek so­rá­ból Po­zsonyt és kör­nyé­két, Ke­let-Szlo­vá­ki­át és a bá­ná­ti sváb­föl­det. Te­le­ki írá­sos út­ba­iga­zí­tást is adott kül­döt­te­i­nek. Eb­ben azt hang­sú­lyoz­ta, hogy a tár­gya­lá­sok cél­ja fran­cia köz­ve­tí­tés­sel modus viven­dit ta­lál­ni a szom­szé­dok­kal. Ez csak­is te­rü­le­ti át­ren­de­zés­sel – leg­alább­is a jel­zett mi­ni­má­lis ter­je­de­lem­ben – kép­zel­he­tő el. A ma­gyar fél két jegy­zé­ket is ké­szí­tett, a má­so­dik­ban már pon­to­san meg­fo­gal­ma­zott igé­nyek­kel. Ezek a Fel­vi­dék nyu­ga­ti ré­szén a nyelv­ha­tá­rig ter­jed­tek (ma­guk­ban fog­lal­ták Po­zsonyt, Nyitrát, Ri­ma­szom­ba­tot, Kas­sát, Ungvárt), ill. a már em­lí­tett Ke­let-Szlo­vá­ki­át és Kár­pát­al­ját je­löl­ték meg cél­ként (itt nép­sza­va­zás dön­tött vol­na). A ma­gyar fél a kö­vet­ke­ző­ket sze­ret­te vol­na el­ér­ni: „A bé­ke­fel­té­te­lek­ben meg­ál­la­pí­tott ha­tá­rok mó­do­sí­tá­sa oly mó­don, hogy a ma­gyar faj nagy tömb­jé­hez szo­ro­san il­lesz­ke­dő és tisz­tán ma­gyar te­rü­le­te­ket ne vá­las­­szák le Ma­gyar­or­szág­ról. Ma­gyar­or­szág ré­gi te­rü­le­tei egy ré­szé­nek meg­ha­gyá­sa, ame­lyek az or­szág gaz­da­sá­gi éle­té­nek és fő­leg ipa­ri ter­me­lé­sé­nek fenn­tar­tá­sá­hoz mi­ni­má­li­san szük­sé­ges nyers­anya­go­kat és ener­gia­hor­do­zó­kat ad­ják” (Zeidler 2003, 556).
A tár­gya­lá­sok szep­tem­ber vé­gén meg­sza­kad­tak, egy­részt mert az or­szág ka­to­nai je­len­tő­sé­ge csök­kent, más­részt mert a fran­ci­ák am­bí­ci­ó­it az an­go­lok és az ola­szok rossz szem­mel néz­ték. Vé­gül szep­tem­ber­ben meg­bu­kott Paléo­logue, a kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ki­ne­ve­zett fő­tit­ká­ra, va­la­mint Millerand mi­nisz­ter­el­nök és kül­ügy­mi­nisz­ter, akik a tár­gya­lá­sok kez­de­mé­nye­zői vol­tak.
A gyors re­ví­zió re­mé­nyét to­vább csök­ken­tet­te, hogy Cseh­szlo­vá­kia és a Szerb–Horvát–Szlovén Ki­rály­ság 1920. au­gusz­tus 14-én szö­vet­sé­get kö­tött. En­nek lé­nye­ge az volt, hogy ma­gyar tá­ma­dás ese­tén köl­csö­nös se­gít­sé­get nyúj­ta­nak egy­más­nak; il­let­ve, ha az egyik fél meg­tá­mad­ja Ma­gyar­or­szá­got a má­sik elő­ze­tes tá­jé­koz­ta­tá­sa nél­kül, ak­kor az kö­te­les sem­le­ges­nek ma­rad­ni szö­vet­sé­ge­se iránt és két had­osz­tályt ál­lo­má­soz­tat­ni Ma­gyar­or­szág ha­tá­rán. Az egyez­mény­hez 1921-ben Ro­má­nia is csat­la­ko­zott, lét­re­jött az ún. kisan­tan­t.14 E blokk­nak Beneš ter­vei sze­rint Auszt­ri­á­val és Len­gyel­or­szág­gal kel­lett vol­na ki­e­gé­szül­nie, ter­mé­sze­te­sen cseh­szlo­vák ve­ze­tés­sel. Ez biz­to­sí­tot­ta vol­na a tér­ség önál­ló­sá­gát ke­let és nyu­gat fe­lé egy­aránt. Így egy 80 mil­li­ós tá­bor állt vol­na szem­ben az alig nyolc mil­li­ós Ma­gyar­or­szág­gal.
Ahogy Puric, Ju­go­szlá­via nép­szö­vet­sé­gi kép­vi­se­lő­je, mond­ta, a kis­an­tant kez­det­től fog­va egy ir­re­á­lis ve­szély el­len vé­de­ke­ző ál­la­mok szö­vet­sé­ge, mert az ko­mo­lyan nem fel­té­te­lez­he­tő, hogy Ma­gyar­or­szág egye­dül bár­me­lyi­kü­ket is meg­tá­mad­hat­ja (Ádám 1981, 203).
A ki­tö­ré­si kí­sér­le­tek ku­dar­ca után a ma­gyar kor­mány­zat be­lát­ta, hogy je­len­leg a hely­zet meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan. El­kezd­te a tri­a­no­ni szer­ző­dés ra­ti­fi­ká­ci­ó­ját, me­lyet már a nagy­ha­tal­mak is egy­re han­go­sab­ban kö­ve­tel­tek. A Tri­a­non ra­ti­fi­ká­ci­ó­ját tar­tal­ma­zó tör­vény­ja­vas­la­tot 1920. no­vem­ber 15-én fo­gad­ták el. A bé­ke­szer­ző­dés hi­va­ta­los ki­hir­de­té­sé­re Bu­da­pes­ten 1921. jú­li­us 31-én ke­rült sor. A cor­pus iuris­ba az 1921. évi XXXIII. tör­vény­ként cik­ke­lyez­ték be.
A ha­tá­rok tény­le­ges ki­je­lö­lé­se a ha­tár­meg­ál­la­pí­tó bi­zott­sá­gok fel­ada­ta volt. Négy ilyen bi­zott­sá­got hoz­tak lét­re hét tag­gal, ötöt de­le­gált a Nagy­kö­ve­tek Ta­ná­csa, egyet-­e­gyet pe­dig az érin­tett or­szág. Több ap­ró ha­tár­ki­iga­zí­tás­ra is sor ke­rült, Ma­gyar­or­szág vis­­sza­kap­ta pél­dá­ul Somoskőt és So­mos­kő­új­fa­lut, az új szom­szé­dot pe­dig más­hol kár­pó­tol­ták. Az ös­­szes ki­iga­zí­tást fi­gye­lem­be vé­ve Bu­da­pest, be­le­ért­ve a sop­ro­ni nép­sza­va­zást is, 717 négy­zet­ki­lo­mé­ter­rel „gaz­da­go­dott”.

Bruck és Marien­bad

A kis­an­tant meg­ala­ku­lá­sa és az olasz–cseh­szlo­vák kö­ze­le­dés (ra­pal­lói szer­ző­dés) nyil­ván­va­ló­vá tet­ték, hogy a bé­ke­szer­ző­dés gyors meg­vál­toz­ta­tá­sá­ban nem le­het bíz­ni. El kell fo­gad­ni a hely­ze­tet, s meg kell pró­bál­ni más uta­kon ki­tör­ni a po­li­ti­kai el­szi­ge­telt­ség­ből. A kül­po­li­ti­kai izo­lá­ció fel­szá­mo­lá­sá­nak má­sik le­het­sé­ges út­ja a szom­szé­dok­kal va­ló tár­gya­lás volt.
A gaz­da­sá­gi kö­ze­le­dés­ről, a pref­er­en­ciális vám­rend­szer alap­ján, Cseh­szlo­vá­ki­á­val még Te­le­ki mi­nisz­ter­el­nök­sé­ge alat­t, 1921. már­ci­us 14-én, az auszt­ri­ai Bruck­ban kez­dőd­tek meg a tár­gyalá­sok15, me­lye­ken részt vett Te­le­ki, Gratz Gusz­táv kül­ügy­mi­nisz­ter és Beneš cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­ter is.16 Eze­ken a tár­gya­lá­so­kon Beneš haj­lan­dó­nak mu­tat­ko­zott (vagy leg­alább­is úgy tett) bi­zo­nyos te­rü­le­ti en­ged­mé­nyek­re, sőt, ezt meg­elő­ző­en, ez év ja­nu­ár 9-én Sza­páry gróf, ma­gyar dip­lo­ma­tá­nak úgy nyi­lat­ko­zott, hogy a jó vi­szonyt Ma­gyar­or­szág­gal el­ső­sor­ban gaz­da­sá­gi té­ren kell hely­re­ál­lí­ta­ni, és a ha­tár­mó­do­sí­tá­sok csak ki­egé­szí­tői le­het­nek egy egyez­mény­nek. A cseh fél előbb a gaz­da­sá­gi, a ma­gyar fél pe­dig a po­li­ti­kai kér­dé­sek­ről akart meg­egyez­ni. Beneš sze­rint po­li­ti­kai kér­dé­se­ket csak a gaz­da­sá­gi vi­szony meg­ja­vu­lá­sa után le­het tár­gyal­ni. A ma­gyar kül­dött­ség ál­lás­pont­ja sze­rint vi­szont a ma­gyar köz­vé­le­mény csak ak­kor tá­mo­gat­ná a gaz­da­sá­gi kö­ze­le­dést, ha a bé­ke­dik­tá­tum leg­ki­rí­vóbb igaz­ság­ta­lan­sá­gai meg­szűn­né­nek A nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok­ban az egész kor­szak ál­lan­dó prob­lé­má­ja ma­radt, hogy a gaz­da­sá­gi vagy a po­li­ti­kai kér­dé­se­ket old­ják-e meg előb­b. A bruc­ki tár­gya­lá­sok IV. Kár­oly el­ső vis­­sza­té­ré­si kí­sér­le­té­nek kö­szön­he­tő­en ered­mény­te­le­nül vég­ződ­tek. Beneš a meg­be­szé­lé­sek fo­lya­mán ki­je­len­tet­te, amen­­nyi­ben egy sem­le­ges fó­rum meg­ál­la­pít­ja, hogy a 300 000 főt ki­te­vő ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák­ság (szá­muk je­len­tő­sen ki­sebb volt, mint­egy 140-150 ezer fő) ugyan­olyan ki­sebb­sé­gi jo­go­kat él­vez Ma­gyar­or­szá­gon, mint a ma­gyar ki­sebb­ség Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, ak­kor ezt haj­lan­dók úgy ér­tel­mez­ni, hogy a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák­sá­got át­en­ged­ték Cseh­szlo­vá­ki­á­nak, s en­nek fe­jé­ben ké­szek egyen­lő szá­mú ma­gyar la­kos­sal ren­del­ke­ző te­rü­le­tet Ma­gyar­or­szág­nak átenged­ni.17 A tár­gya­lá­sok­ra Gratz egy 11 év­vel ké­sőb­bi in­ter­jú­já­ban úgy em­lék­szik vis­­sza, hogy ba­rát­sá­gos, jó hang­nem­ben zaj­lot­tak, s meg­egye­zés szü­le­tett ar­ról, hogy ér­de­mi dön­té­se­ket, ha­tá­ro­za­to­kat majd au­gusz­tus­ban Marien­bad­ban hoz­nak. Az össz­han­got Kár­oly vis­­sza­té­ré­si kí­sér­le­te bon­tot­ta meg.18
Ugyan­ez év má­ju­sá­ban, a marien­ba­di tár­gya­lá­sok kü­szö­bén, Beneš úgy nyi­lat­ko­zott Sza­páry gróf­nak, hogy a ma­ga ré­szé­ről min­dent el fog kö­vet­ni, hogy a cseh­szlo­vák saj­tó­ban ked­ve­zőbb lég­kör ala­kul­jon ki a te­rü­le­ti en­ged­mé­nyek te­kin­te­té­ben (Haas 2001; Bor­sody 1945, 73–75).
IV. Kár­oly vis­­sza­té­ré­si kí­sér­le­te után Te­le­ki és kor­má­nya le­mon­dott. Az új kor­mány Beth­len Ist­ván ve­ze­té­sé­vel ala­kult meg. Beth­len tisz­tán lát­ta, hogy be kell il­lesz­ked­ni az új eu­ró­pai rend­be, Ma­gyar­or­szág gyen­ge és el­szi­ge­telt, je­len­leg ki­tö­rés­re nincs le­he­tő­sé­ge. A Beth­len-ka­bi­net Benešékkel 1921. jú­ni­us 10–23. kö­zött a cseh­or­szá­gi Marien­bad­ban (Mariánské Láznì) foly­tat­ta a tár­gya­lá­so­kat. Bánffy Mik­lós kül­ügy­mi­nisz­ter és Te­le­ki is tár­gyalt a cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­ter­rel. „Te­kin­tet­tel, hogy én vol­tam a kez­de­mé­nye­ző és ál­lá­som­ban a »fi­ata­l­ab­b« kül­ügy­mi­nisz­ter, ter­mé­sze­tes volt, hogy én uta­zom oda. Né­hány sür­göny­vál­tás után meg­ál­la­pod­tunk, hogy Marien­bad­ban ta­lál­ko­zunk má­jus el­ső nap­ja­i­ban” (Bánffy 1993, 45). Bánffy egy et­ni­kai jel­le­gű ha­tár­ki­iga­zí­tás­ra tett javasla­tot19, a ma­gyar igé­nyek­ről vis­­sza­em­lé­ke­zé­se­i­ben ír. A két or­szág köz­ti vi­szony­ban a leg­ége­tőbb kér­dés a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­te és a ha­tá­rok nyel­vi ha­tá­rok­ká va­ló vál­toz­ta­tá­sa. Az el­ső ke­vés­bé fon­tos (jobb a ma­gyar­ság hely­ze­te, mint a má­sik két szom­széd­nál), a ha­tár nép­raj­zi ala­pú re­ví­zi­ó­já­hoz azon­ban ra­gasz­ko­dik Ma­gyar­or­szág. Bánffy az­zal a tu­dat­tal tet­te meg aján­la­tát, hogy Prá­ga sok­kal töb­bet ka­pott, mint amit ere­de­ti­leg akart. Beneš azon­ban csak Ko­má­rom és Lo­sonc kör­nyé­ki ki­iga­zí­tá­sok­ról volt haj­lan­dó tár­gyal­ni. Hang­sú­lyoz­ta, hogy bár­mi­fé­le meg­ál­la­po­dás elő­fel­té­te­le, hogy Bu­da­pest a ha­tár­ki­iga­zí­tás­kor vis­­sza nem ke­rü­lő te­rü­le­te­ket el­is­me­ri Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz tar­to­zan­dó­nak. Ezt Bánffy is így gon­dol­ta, vi­szont ez csak úgy le­het­sé­ges, „ha olyan lé­nye­ges te­rü­le­tet ka­punk vis­­sza, amit si­ker­nek köny­vel­he­tünk el és ami a ma­gyar kö­zön­sé­get va­ló­ban meg­nyug­tat­ja” (Bánffy 1993, 48–50). Ezt a cseh fél is el­is­mer­te. A für­dő­vá­ros­ból Bánffy elé­ge­det­ten in­dult ha­za, úgy érez­te, hogy van re­mény a meg­egye­zés­re, most már az al­ku­do­zás kö­vet­ke­zik (Bánffy 1993, 48–50).
Mint Bánffy, Beth­len is úgy vél­te, hogy egy mi­ni­má­lis ki­iga­zí­tá­sért cse­ré­be nem le­het le­mon­da­ni a töb­bi ma­gyar te­rü­let­ről. A meg­egye­zés ak­kor sem jött vol­na lét­re, ha a ma­gyar fél el­fo­gad­ja Beneš aján­la­tát, mert a cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­ter ezt az­zal a pre­kon­cep­ci­ó­val tet­te meg, hogy azt úgy­is el­uta­sít­ják. Bánffy fel­vá­zolt egy ma­gyar–oszt­rák–cseh hár­mas együtt­mű­kö­dést is, mely­ben, egy kis­sé Beneš hi­ú­sá­gá­ra is hat­va, a cse­he­ké le­het­ne a ve­ze­tő sze­rep, mon­dot­ta. A gaz­da­sá­gi kö­ze­le­dés, a vám­unió a ké­sőb­bi évek fo­lya­mán még több­ször fel­ve­tő­dött. Ér­de­mi meg­ál­la­po­dá­sok itt sem jöt­tek lét­re, a pár­be­szé­det a nyu­gat-ma­gyar­or­szá­gi kér­dés el­mér­ge­se­dé­se akasz­tot­ta meg. Kár­oly újabb vis­­sza­té­ré­si kí­sér­le­té­re vá­la­szul Prá­ga moz­gó­sí­tot­ta ka­to­na­sá­gát.
Az or­szág hely­ze­tét to­vább ne­he­zí­tet­te az el­tá­vo­zott ural­ko­dó új­bó­li vis­­sza­té­ré­se, il­let­ve a no­vem­be­ri len­gyel–cseh­szlo­vák po­li­ti­kai egyez­mény. Ez a két ál­lam köz­ti ha­tárt vég­le­ges­nek is­mer­te el, és jó­in­du­la­tú sem­le­ges­sé­get írt elő, ha va­la­me­lyik szom­széd tá­ma­dást kí­sé­rel­ne meg. Kö­te­lez­te a két fe­let, hogy nem köt­nek olyan szer­ző­dést, ami a köz­tük lé­vő szer­ző­dés­sel el­len­té­tes. Ez az egyez­mény azon­ban so­ha­sem lé­pett ha­tály­ba.
Beneš 1921. de­cem­ber 16-án az oszt­rá­kok­kal is egyez­ményt kö­tött. Az öt év­re szó­ló szer­ző­dés­ben kö­te­lez­ték ma­gu­kat a sain­t-ger­main-i és a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés ha­tá­ro­za­ta­i­nak be­tar­tá­sá­ra. Ga­ran­tál­ták egy­más te­rü­le­ti ép­sé­gét, il­let­ve, hogy kö­zös erő­vel lép­nek fel az an­ci­en ré­gi­me vis­­sza­ál­lí­tá­sa el­len. A szer­ző­dést öt év le­jár­ta után nem újí­tot­ták meg.
Az új rend­ben va­ló el­he­lyez­ke­dés el­ső lé­pé­se­ként Bánffy 1921. má­jus 23-án kér­te Ma­gyar­or­szág fel­vé­tel­ét a Nép­szö­vet­ség­be. A bel­po­li­ti­kai vi­ták, a kis­an­tant el­len­sé­ges ma­ga­tar­tá­sa, va­la­mint a bur­gen­lan­di ese­mé­nyek ha­tá­sá­ra csak 1922. szep­tem­ber 18-án lett Ma­gyar­or­szág egyen­ran­gú tag­ja a Nép­szö­vet­ség­nek.
Az or­szág kül­po­li­ti­kai moz­gás­te­re na­gyon szűk volt, ezért a Nép­szö­vet­ség­ben pró­bált meg ered­mé­nye­ket el­ér­ni. A cél­ki­tű­zé­sek közt sze­re­pelt a kis­seb­sé­gi kér­dé­sek na­pi­ren­den tar­tá­sa, il­let­ve a le­sze­re­lés és a fegy­ver­ke­zé­si egyen­jo­gú­ság. A Tri­a­non­ban meg­ál­la­pí­tott ma­gyar had­erő az or­szág vé­del­mé­re elég­te­len volt (a had­se­reg lét­szá­ma nem ha­lad­hat­ta meg a 35 000 főt), a tit­kos fej­lesz­tést pe­dig aka­dá­lyoz­ta az or­szág­ban 1927-ig mű­kö­dő ka­to­nai el­len­őr­ző bi­zott­ság.
A ma­gyar po­li­ti­ka cél­ja az 1920-as évek el­ső fe­lé­ben kül­po­li­ti­ka­i­lag és gaz­da­sá­gi­lag az or­szág hely­ze­té­nek kon­szo­li­dá­lá­sa volt. A re­ví­zió han­goz­ta­tá­sa eb­ben az idő­ben hát­tér­be szo­rult. Beth­len meg­ér­tet­te, hogy a nem­zet­kö­zi hely­zet el­fo­ga­dá­sa az egyet­len jár­ha­tó út. Gaz­da­sá­gi té­ren je­len­tős se­gít­ség volt a nép­szö­vet­sé­gi köl­csön, mel­­lyel si­ke­rült vis­­sza­szo­rí­ta­ni az inf­lá­ci­ót. 1927-ben pe­dig be­ve­zet­ték az arany­fe­de­ze­tű új pénzt, a pen­gőt. Az új eu­ró­pai be­ren­dez­ke­dés meg­kí­ván­ta egy hosszú tá­vú kül­po­li­ti­kai stra­té­gia ki­dol­go­zá­sát, mely a te­rü­le­ti re­ví­zi­ó­hoz ve­ze­tő le­het­sé­ges uta­kat ke­res­te.
Az el­ső vi­lág­há­bo­rú be­fe­je­zé­se után új hely­zet állt elő, mert az 1918 előt­ti öt nagy­ha­ta­lom­ból csak ket­tő ma­radt. Né­met­or­szág, Orosz­or­szág és az Osztrák–Ma­gyar Mo­nar­chia he­lyé­re Olasz­or­szág, Len­gyel­or­szág és a kis­an­tant lé­pett. Az át­ala­kult erő­vi­szony­ok kö­zött kel­lett Ma­gyar­or­szág­nak szö­vet­sé­ge­se­ket, tá­mo­ga­tó­kat ta­lál­ni. Az el­gon­do­lás az volt, hogy a bé­ké­vel elé­ge­det­len or­szá­gok, ill. a sta­tus quo fenn­tar­tá­sá­ban ér­de­kel­tek kö­zül az előb­bi tá­bor­ból kell szö­vet­sé­ge­se­ket ke­res­ni. Né­met­or­szág nem akar­ta a ma­gyar ügyet is a nya­ká­ba ven­ni, a Szov­jet­uni­ó­val pe­dig vé­gül nem jött lét­re szer­ző­dés (a dip­lo­má­ci­ai kap­cso­la­tot csak 1934-ben ve­szik fel). Fel­me­rült még a Len­gyel­or­szág­gal kö­ten­dő szö­vet­ség le­he­tő­sé­ge is, de a len­gye­lek a rend­szer fenn­tar­tá­sá­ban vol­tak ér­de­kel­tek.

Az ak­tív kül­po­li­ti­ka és a bé­kés re­ví­zió

A dip­lo­má­ci­ai ki­tö­rés­re vé­gül is az Olasz­or­szág­gal kö­tött szer­ző­dés ad­ta a lehetőséget.20 Eh­hez a Ju­go­szlá­vi­á­hoz va­ló kö­ze­le­dés ve­ze­tett, mert egy Ma­gyar­or­szág­gal kö­ten­dő egyez­mény biz­to­sít­hat­ta vol­na Belg­rád há­tát az ola­szok­kal szem­ben. Mus­solin­iék gyor­san re­a­gál­tak. Kez­det­ben még egy olasz–­mag­yar–ju­gos­zláv hár­mas szer­ző­dés­ről volt szó. Azon­ban ez ha­ma­ro­san meg­vál­to­zott, s Mus­so­li­ni kö­zöl­te Ma­gyar­or­szág­gal, hogy hos­­szú tá­vú po­li­ti­kai szer­ző­dést akar köt­ni, ami na­gyobb elő­nyök­kel jár­na, mint egy Ju­go­szlá­vi­á­val kö­ten­dő szer­ző­dés (Ju­hász 1998, 105). A szer­ző­dést 1927. áp­ri­lis 5-én kö­töt­ték meg. Ez ki­mond­ta az örök ba­rát­sá­got a két ál­lam kö­zött, és azon vi­tás kér­dé­sek vá­lasz­tott bí­ró­ság út­ján va­ló ren­de­zé­sét, me­lye­ket dip­lo­má­ci­ai úton nem le­het meg­ol­da­ni. A tár­gya­lá­so­kon Beth­len ki­je­len­tet­te: Ma­gyar­or­szág át­tér az ak­tív kül­po­li­ti­ká­ra; fő kül­po­li­ti­kai prob­lé­ma­ként pe­dig a kis­an­tan­tot je­löl­te meg. En­nek a fel­bom­lá­sa kö­zös ér­dek, de ez csak úgy ér­he­tő el, ha va­la­me­lyik tag­ja Ma­gyar­or­szág fe­lé kö­ze­led­ne, meg­egyez­ne ve­le. Mus­so­li­ni kö­zöl­te, hogy a ju­go­szlá­vok­kal va­ló meg­egye­zés nem esik egy­be Olasz­or­szág ér­de­ke­i­vel. A Cseh­szlo­vá­ki­á­val va­ló meg­egye­zés sem meg­old­ha­tó, mert „Ma­gyar­or­szág ad­dig nem ak­ció­ké­pes, amíg a cseh ha­tár 30 km-re van Bu­da­pest­től és a cseh re­pü­lő­gé­pek, ha akár Ju­go­szlá­vi­á­val, akár Ro­má­ni­á­val konf­lik­tus­ba ke­ve­re­dünk, egy óra alatt ös­­sze­bom­báz­hat­ják fő­vá­ro­sun­kat anél­kül, hogy vé­de­kez­ni tud­nánk ez el­len. Er­re Mus­so­li­ni, mint olyan em­ber, aki egy pil­la­nat alatt meg­ér­ti a ve­le szem­ben ál­ló gon­do­la­ta­it, azt mond­ta: te­hát ma­guk­ra néz­ve a cseh kér­dés el­in­té­zé­se az el­ső etap, ami­re én igen­nel vá­la­szol­tam” – mond­ta Beth­len (Karsai 1967). Mind­ket­ten egyet­ér­tet­tek te­hát ab­ban, hogy el­ső a cseh­szlo­vák kér­dés el­in­té­zé­se. Mus­so­li­ni ígé­re­tet tett ar­ra, hogy egy ma­gyar–cseh­szlo­vák konf­lik­tus ese­tén nyo­mást gya­ko­rol­na a ro­má­nok­ra, hogy sem­le­ge­sek ma­rad­ja­nak.
Bu­da­pest­ről Cseh­szlo­vá­ki­át ér­ték a leg­erő­sebb tá­ma­dá­sok. Ez több ok­ra ve­zet­he­tő vis­­sza: a Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült te­rü­le­tek­nek fon­tos sze­re­pük volt a ré­gi Ma­gyar­or­szá­gon, a po­li­ti­kai elit sok szál­lal kö­tő­dött ide. Az emig­rán­sok is sze­ret­ték vol­na, ha a Fel­vi­dék mi­nél ha­ma­rább vis­­sza­tér, így a re­ví­zi­ós moz­gal­mak osz­lo­pai vol­tak. Mi­vel a „cseh­szlo­vák­ok­nak” nem volt ko­ráb­ban ál­la­mi­sá­ga, hi­á­nyoz­tak a tör­té­nel­mi tra­dí­ci­ók, a ma­gyar po­li­ti­ka igye­ke­zett ezt ki­hasz­nál­ni. Az­zal ér­vel­tek, hogy Cseh­szlo­vá­kia egy mes­ter­sé­ges kép­ződ­mény, ami csak a nagy­ha­tal­mak­nak kö­szön­he­ti lé­te­zé­sét. Mi­vel a fran­cia szö­vet­sé­gi rend­szer­nek a tér­ség­ben Prá­ga volt a leg­hű­sé­ge­sebb ál­la­ma, ezért Cseh­szlo­vá­kia ha­tal­mi po­zí­ci­ó­i­nak meg­gyen­gí­té­se nél­kül a ma­gyar re­ví­zi­ós cé­lok nem vol­tak el­ér­he­tők (De­ák 1991, 9–18).
Az olasz szer­ző­dés­sel egy­be­esett a ka­to­nai el­len­őr­ző bi­zott­ság ki­vo­nu­lá­sa Ma­gyar­or­szág­ról, ezért meg­in­dul­ha­tott a had­se­reg fej­lesz­té­se, és meg­kezd­ték a re­ví­zi­ós pro­pa­gan­dát, a kül­föld fel­vi­lá­go­sí­tá­sát is. Az or­szág el­is­mert­sé­ge nőtt, de ez­zel egye­nes arány­ban a kis­an­tant is szo­ro­sabb­ra zár­ta so­ra­it.
A mi­nisz­ter­el­nök, aki ed­dig a re­ví­zi­ós kér­dé­sek­ben elég­gé vis­­sza­fo­gott volt, 1927. má­jus vé­gi za­la­eger­sze­gi be­szé­dé­ben már jó­val ke­mé­nyebb han­got ütött meg a tri­a­no­ni dik­tá­tum­ról. „Most azon­ban azt mon­dom: el­ér­ke­zett az ide­je, hogy kül­po­li­ti­kai kér­dé­sek­kel be­ha­tó­an fog­lal­koz­zunk” (Za­lai Köz­löny, 1927. má­jus 28.). A ma­gyar nép ere­je nem ele­gen­dő a talp­ra ál­lás­hoz, kül­föl­di ba­rá­tok­ra, tá­mo­ga­tók­ra is szük­sé­ge van – mond­ta. Ki­emel­te, hogy a ma­gyar­ság 1000 év óta a Du­na-me­den­cé­ben él, így föld­raj­zi hely­ze­té­nél fog­va itt ve­ze­tő hely il­le­ti. „A tri­a­no­ni szer­ző­dés tönk­re­tet­te ezt az or­szá­got. Egy nem­zet­tel sem bán­tak, olyan igaz­ság­ta­la­nul, egyet sem tet­tek olyan sze­ren­csét­len­né, mint Ma­gyar­or­szá­got […] Mert a vi­lág ma már kez­di lát­ni az igaz­sá­gun­kat. A vi­lág köz­vé­le­mé­nye, a jó em­be­rek köz­vé­le­mé­nye or­szá­gunk fe­lé kezd for­dul­ni […] Azt hi­szem, hogy az ön­ren­del­ke­zé­si jog­nak, amit Tri­a­non­ban láb­bal ti­por­tak, a jö­vő­ben ér­vé­nye­sül­nie kell és ér­vé­nye­sül­ni fog […] A ma­gyar nem­zet a ma­ga tar­to­zá­sát a bé­ke­szer­ző­dés­ben ki­fi­zet­te, de nem elé­gí­tet­ték ki jo­gos kö­ve­te­lé­se­it. A vi­lág­tör­té­ne­lem fo­lya­ma­tá­tól, a sa­ját erő­ink­től, a be­csü­le­tes tö­rek­vé­se­ink­től, mun­kás po­li­ti­kánk­tól vár­juk ezek ki­elé­gí­té­sét” (Za­lai Köz­löny, 1927. má­jus 28.). Még hoz­zá­tet­te, hogy a ki­tű­zött cé­lok el­éré­sé­hez nél­kü­löz­he­tet­len a bel­ső egy­ség.
A re­ví­zi­ós han­gu­la­tot, a bi­za­ko­dást to­vább nö­vel­te Harold Sid­ney Harmsworth, Rother­mere lord­já­nak az év jú­ni­us 21-én meg­je­lent cik­ke. Az írást a Daily Mail­ben, sa­ját lap­já­ban je­len­tet­te meg Ma­gyar­or­szág he­lye a nap alatt (Hungary’s place in the sun) cím­mel. „A Kö­zép-Eu­ró­pa tér­kép­ét át­raj­zo­ló há­rom szer­ző­dés kö­zül az utol­só és leg­sze­ren­csét­le­nebb a tri­a­no­ni, me­lyet Ma­gyar­or­szág­nak 1920. jú­ni­us 4-én kel­lett alá­ír­nia. Ahe­lyett, hogy egy­sze­rű­sí­tet­te vol­na a nem­ze­ti­sé­gek amúgy is szö­ve­vé­nyes há­ló­ját, még to­vább bo­nyo­lí­tot­ta azt. Olyan mély elé­ge­det­len­sé­get vál­tott ki, hogy min­den pár­tat­lan uta­zó, aki a kon­ti­nens­nek er­re a tá­já­ra té­ved, vi­lá­go­san lát­ja az el­kö­ve­tett hi­bák jó­vá­té­tel­ének szük­sé­ges­sé­gét” (Rothermere 1997, 35–36; Zei­dler 2003, 457–462). A bé­ke­szer­ző­dé­sek csak egy el­jö­ven­dő há­bo­rú mag­va­it ve­tet­ték el, nem ol­dot­tak meg sem­mit, ír­ja. Cseh­szlo­vá­ki­á­val kap­cso­lat­ban ki­je­len­tet­te: „Ha­son­ló­kép­pen egy szép na­pon Cseh­szlo­vá­kia – aho­vá több mint 1 mil­lió ma­gyart csa­tol­tak – is vi­tá­ba ke­ve­red­het Né­met­or­szág­gal a há­rom­mil­lió oszt­rák-né­met mi­att, akik észa­ki ha­tá­ra­in be­lül­re ke­rül­tek, és ak­kor elő­nyös len­ne szá­má­ra, ha meg­sza­ba­dult vol­na a dé­li ha­tá­ra­i­val kap­cso­la­tos prob­lé­má­ik­tól. A ha­tár és­­sze­rű ki­iga­zí­tá­sán ala­pu­ló ba­rát­ság Ma­gyar­or­szág­gal rá­adá­sul lé­pést je­len­te­ne a vám­unió fe­lé is, ami mind­két or­szág szá­má­ra nagy ha­szon­nal jár­na” (Rothermere 1997, 35– 36; Zei­dler 2003, 457–462).
A lord cik­ke nagy vissz­han­got vál­tott ki bel­föld­ön és kül­föld­ön egy­aránt. A kis­an­tant kez­det­ben meg­pró­bál­ta el­hall­gat­ni a tör­tén­te­ket, az egy­re na­gyobb saj­tó­vissz­hang azon­ban tá­ma­dás­ra kész­tet­te őket. Ide­ge­sen re­a­gál­tak, Beneš nyil­vá­nos le­vél­vál­tás­ba bo­csát­ko­zott Rother­mere-rel. Rother­mere írá­sa Benešnek, a kül­ügy­mi­nisz­ter­nek a sze­ná­tus kül­ügyi bi­zott­sá­gá­ban 1927. jú­li­us 14-én el­hang­zott be­szé­de után ka­pott na­gyobb pub­li­ci­tást. Eb­ben je­len­ték­te­len kí­sér­let­nek ne­vez­te Rother­mere kez­de­mé­nye­zé­sét, amely a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­sá­got nem ve­szé­lyez­tet­he­ti. To­váb­bá az­zal is meg­vá­dol­ta, hogy ki akar­ja élez­ni Ma­gyar­or­szág és a kis­an­tant ál­la­ma­i­nak vi­szo­nyát, és az­ál­tal, hogy fel­élesz­ti a re­ví­zió és a Szent István-i ko­ro­na in­teg­ri­tá­sa irán­ti re­ményt a bé­két ve­szé­lyez­te­ti (Michela 2004).
Kri­ti­ká­já­ra a lord nyílt le­vél­ben vá­la­szolt, amely­ben meg­bé­lye­gez­te a ma­gyar ki­sebb­ség jog­ta­lan hely­ze­tét az „utód­ál­lam­ok egyi­ké­ben”, és a ma­gyar ja­vak le­fog­la­lá­sa­kor és ki­sa­já­tí­tá­sa­kor Cseh­szlo­vá­ki­á­ban al­kal­ma­zott el­já­rá­si mód nyil­vá­nos­ság­ra ho­za­ta­lát kö­ve­tel­te (Ko­vács 1994). Rother­mere ar­ra hív­ta fel Beneš fi­gyel­mét, hogy a tri­a­no­ni bé­ke a kö­zép-eu­ró­pai vi­szo­nyok is­me­re­té­nek hi­á­nyá­ból szü­le­tett, s hogy az anya­or­szág­tól el­sza­kí­tott la­kos­ság min­dig a ha­za­té­rés­re fog tö­re­ked­ni. Egyéb­ként is Beneš job­ban te­szi, ha nem té­vesz­ti szem elől, hogy Lon­don és Pá­rizs nél­kül Cseh­szlo­vá­kia nem is lé­tez­ne. Beneš vá­la­szá­ban azt ve­tet­te Rother­mere sze­mé­re, hogy az el­fer­dí­ti az ő sza­va­it. Utal­va ma­gas tiszt­sé­gé­re ar­ról ír, hogy ő a lord­dal szem­ben nem mond­hat ki nyíl­tan min­dent. Vé­gül fel­aján­lot­ta Rother­mere-nek, hogy haj­lan­dó ren­del­ke­zé­sé­re bo­csá­ta­ni min­den ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­la­tos in­for­má­ci­ót, mi­vel a lord ál­tal hasz­nált ada­tok nem tel­je­sek, sőt ese­ten­ként té­ve­sek. A sor­rend­ben kö­vet­ke­ző táv­ira­tot jú­li­us 27-én tet­ték köz­zé. Eb­ben Rother­mere ar­ra hi­vat­koz­va, hogy a múlt (a ma­gya­ro­sí­tás) nem ment­he­ti a je­len bű­ne­it, a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek el­nyo­má­sá­val vá­dol­ta meg Cseh­szlo­vá­ki­át, mi­köz­ben konk­rét sé­re­lem­ként a föld­re­form vég­re­haj­tá­sát ne­vez­te meg.
Az au­gusz­tus 10-én írt, az elő­ző­nél is éle­sebb hang­vé­te­lű táv­ira­tá­ban a Ma­gyar­or­szág­gal va­ló jó kap­cso­la­tok fon­tos­sá­gá­ra fi­gyel­mez­tet­te Cseh­szlo­vá­ki­át. Ek­kor azon­ban Beneš már nem re­a­gált ezek­re a le­ve­lek­re (Michela 2004).
Vavro Šrobár21 au­gusz­tus 10-én fej­tet­te ki vé­le­mé­nyét. Sze­rin­te Ma­gyar­or­szá­gon egy­re vi­lá­go­sab­ban lát­ják, hogy az an­ti­de­mok­ra­ti­kus vi­szo­nyok mi­att a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok egy­re in­kább el­ide­ge­ned­nek az anya­or­szág­hoz va­ló vis­­sza­té­rés gon­do­la­tá­tól. Nem tet­szik ne­kik a ma­gyar­or­szá­gi me­ző­gaz­da­sá­gi po­li­ti­ka. A sta­tus quo meg­vál­toz­ta­tá­sá­val kap­cso­lat­ban pe­dig ki­fej­tet­te, hogy so­ha nem ad­ják azt, ami az övék (Michela 2004). Šrobár a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­tét jó­nak mi­nő­sí­tet­te, s a ma­gyar ki­sebb­sé­get lo­já­lis­nak ne­vez­te Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben (Michela 2004).
A Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt22 kép­vi­se­lői és sze­ná­to­ri klub­ja au­gusz­tus 17-én ki­adott nyi­lat­ko­za­tá­ban a lord ak­ci­ó­já­val kap­cso­lat­ban ki­je­len­tet­te, hogy ez nem más, mint tá­ma­dás Szlo­vá­kia egy­sé­ge el­len. Ezt a szlo­vák nem­zet el­íté­li és el­uta­sít­ja. Ki­áll­nak a tri­a­no­ni ha­tá­rok sért­he­tet­len­sé­ge mel­lett, s azt a szlo­vák nép bár­mi­kor bár­ki­vel szem­ben meg­vé­di. „Szlo­vá­kia a mi tes­tünk, a vé­rünk, a jö­vőnk” (Ïuri­ca 1996, 124).
Bar­tók Lás­zló23, po­zso­nyi ma­gyar kon­zul is ha­son­ló szlo­vák re­a­gá­lá­sok­ról szá­mol be a meg­nyi­tás­ra ke­rü­lő Duna Vásár kap­csán. Ve­le Kor­nel Stodola ag­rár­pár­ti sze­ná­tor, a Duna Vásár el­nö­ke kö­zöl­te, hogy il­do­mo­sabb vol­na, ha nem je­len­ne meg a vá­sár meg­nyi­tó­ján, mert ott ma­gyar­el­le­nes be­szé­dek vár­ha­tók, me­lyek­re a Rother­mere-kam­pány, il­let­ve az ad okot, hogy ab­ban Fe­nyő Mik­sa és Bathányi Kál­mán is részt vesz­nek. ők te­vé­ke­nyen részt vet­tek a két or­szág köz­ti gaz­da­sá­gi szer­ző­dés lét­re­jöt­té­ben, s most „a mi köz­tár­sa­sá­gunk lé­te el­len irá­nyu­ló Rother­mere ak­ci­ó­ban részt vesznek.”24 Kor­nel Stodola sze­rint ez az ak­ció éket ver a ma­gyar és a szlo­vák la­kos­ság kö­zé, ki­lenc év kon­szo­li­dá­ci­ós mun­ká­ját té­ve tönk­re. „A po­li­ti­ku­sa­ik­ban meg­volt a kész­ség, hogy a ha­tá­rok ki­iga­zí­tá­sá­ról a jö­vő­ben tár­gyal­ja­nak, vi­szont a lord ak­ci­ó­it nem tűr­he­tik szó nél­kül. A sze­ná­tor fel­in­dult­sá­gát jól pél­dáz­za, hogy most fran­ci­á­ul be­szél­ge­tett ve­lem, s nem pe­dig ma­gya­rul” – jegy­zi meg Bartók.25 A kö­vet­ke­ző év­ben a Duna Vásár kap­csán Stodola ki­je­len­tet­te, hogy a tri­a­no­ni re­ví­zió kér­dé­sét meg kell ol­da­ni, mert amíg ily bi­zony­ta­lan ál­la­po­tok van­nak, ad­dig nincs gaz­da­sá­gi kon­szo­li­dá­ció. A ha­tár­vi­ták mi­att nem mer­nek a cseh ban­kok na­gyobb össze­ge­ket a szlo­vák ipar­vál­la­lat­ok­ba fek­tet­ni. Így ezek tönk­re men­nek. A re­ví­zió ügyét azon­ban csak a Nép­szö­vet­sé­gen be­lül le­het megoldani.26
A Rother­mere-kam­pány nagy vissz­hang­ra ta­lált a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség kö­ré­ben. A ma­gyar po­li­ti­kai pár­tok és tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek kép­vi­se­lői több íz­ben is meg­szó­lal­tak az ügy­ben, amit a hi­va­ta­los szer­vek élénk fi­gye­lem­mel kí­sér­tek. A ki­sebb­sé­gi saj­tó­ban olyan hí­rek is meg­je­len­tek, hogy az an­gol lord ak­ci­ó­ja a brit kül­po­li­ti­ka vál­to­zá­sá­val függ ös­­sze. Eb­ből pe­dig a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség el­ren­de­zé­sé­nek vár­ha­tó vál­toz­ta­tá­sá­ra kö­vet­kez­tet­tek. Sze­rin­tük a Daily Mail az an­gol tár­sa­da­lom vé­le­mé­nyét tol­má­csol­ta. Mi­vel né­hány írás ál­lam­el­le­nes jel­le­gű volt, a cen­zú­ra több al­ka­lom­mal is köz­be­lé­pett, s le­fog­la­lás­sal aka­dá­lyoz­ták meg az ilyen írá­sok köz­lé­sét (Michela 2004).
A lord ak­ci­ó­ja több kor­társ vé­le­mé­nye sze­rint a föld­re­form­mal füg­gött ös­­sze, ame­lyet Rother­mere rab­lás­nak minősítet­t.27 Ezt a vé­le­mé­nyét a Benešnek 1927. szep­tem­ber 19-én Genf­ből kül­dött táv­ira­tá­ban is ki­fe­jez­te. A ma­gyar ki­sebb­ség kö­ré­ben ter­je­dő kü­lön­fé­le hí­resz­te­lé­sek ha­tá­sát jól mu­tat­ja, hogy egyes for­rá­sok sze­rint a kö­zel­gő ha­tár­vál­to­zás re­mé­nyé­ben né­há­nyan szlo­vák is­ko­lá­ból ma­gyar­ba írat­ták át gye­re­kü­ket, má­sok pe­dig azt ter­vez­ték, hogy nem fi­zet­nek töb­bé adót a cseh­szlo­vák ál­lam­nak.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban el­len­kam­pány in­dult, több nagy­gyű­lést, párt­ren­dez­vényt tar­tot­tak, alá­írá­so­kat gyűj­töt­tek, a la­pok pe­dig kü­lön kö­zöl­ték azok ne­ve­it, akik nem ír­ták alá a pe­tí­ci­ót. Bar­tók kon­zul a hoz­zá in­té­zett kér­dé­sek­re, hogy alá­ír­ják-e a ma­gya­rok vagy sem a Rother­mere-kam­pány el­le­nes íve­ket, azt vá­la­szol­ta, hogy igen, mert nem kell, hogy fe­les­le­ges ül­döz­te­tés­nek te­gyék ki ma­gu­kat tar­tóz­ko­dá­suk­kal. Több­nyi­re a ma­gyar­ság pas­­szí­van vi­sel­ke­dett a kam­pány ide­jén, sőt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban olyan vé­le­mé­nyek is meg­je­len­tek, hogy Rother­mere ér­dek­te­len a ma­gyar ki­sebb­ség szá­má­ra. A Ko­má­ro­mi La­pok sze­rint a ma­gya­rok sem mel­let­te, sem el­le­ne nin­cse­nek a lord ak­ci­ó­já­nak. Ez pas­­szív és óva­tos ma­ga­tar­tás­ra utal a ki­sebb­ség ré­szé­ről (Michela 2004).
A cikk ma­gyar­or­szá­gi fo­gad­ta­tá­sa sem volt egy­ér­tel­mű. A köz­vé­le­mény hős­ként ün­ne­pel­te a lor­dot, a kor­mány vi­szont vis­­sza­fo­got­tabb volt. A cikk egy­részt fel­hív­ta a vi­lág fi­gyel­mét a tri­a­no­ni igaz­ság­ta­lan­sá­gok­ra, más­részt vi­szont prob­lé­mát je­len­tett, hogy a köz­vé­le­mény ide­jét érez­te, hogy a kor­mány nem­zet­kö­zi fó­ru­mok elé vi­gye a ha­tá­rok ügyét. Beth­lenék tisz­tá­ban vol­tak ve­le, hogy a do­log nem idő­sze­rű, bár­mi­ne­mű ha­son­ló kí­sér­let meg­buk­na.
A má­sik prob­lé­mát a lord ál­tal fel­ve­tett ha­tár­ki­iga­zí­tás­ok mér­té­ke okoz­ta, me­lyek az et­ni­kai el­vet követ­ték.28 A ma­gyar po­li­ti­kai élet több­sé­ge et­től jó­val töb­bet sze­re­tett vol­na el­ér­ni. A hi­va­ta­los kül­po­li­ti­ka nem akar­ta ön­ként fel­ad­ni az in­teg­ri­tás esz­mé­jét. A po­li­ti­kai élet sze­rep­lői kö­zül a lord ja­va­sol­ta et­ni­kai ha­tár­vo­na­la­kat csak a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták és a li­be­rá­lis de­mok­ra­ták egy cso­port­ja, pl. Nagy Emil fo­gad­ták el. „A Rother­mere-féle gon­do­lat is nyil­ván­va­ló­an azt je­len­ti, s aki őt más­kép ér­ti, az őt fél­re­ér­ti, hogy amen­­nyi­ben a tri­a­no­ni ha­tár úgy ki­iga­zít­ta­tik, amint eb­ben a cik­kem­ben több­ször ki­fej­tet­tem, úgy ter­mé­sze­te­sen és ma­gá­tól érthetődő­leg a ma­gyar faj­nak le kell mon­da­nia az in­teg­ri­tá­si esz­me to­váb­bi fenn­tar­tá­sá­ról, ha­nem be­le kell nyu­god­nia ab­ba, hogy a tö­mör nem­ze­ti­sé­gi te­rü­le­te­ket el­vesz­tet­te, ha vi­szont visz­­sza­kap­ja azo­kat a ma­gyar és sváb te­rü­le­te­ket, ame­lyek min­den jo­gos ok lát­sza­ta nél­kül ra­gad­tak el az anya­or­szág­tól. Te­hát ép­pen a va­ló­di és tar­tós bé­ké­nek s az egy­más mel­lett la­kó or­szá­gok test­vé­ri és gaz­da­sá­gi ös­­sze­mű­kö­dé­sé­nek a le­he­tő­vé té­te­le ér­de­ké­ben nél­kü­löz­he­tet­len a tri­a­no­ni ha­tá­rok eme ki­iga­zí­tá­sa” (Nagy 1928, 399). Nagy a to­váb­bi­ak­ban még ki­tér ar­ra, hogy az aki az in­teg­ri­tás esz­mé­jé­nek il­lú­zi­ó­já­ban él ne di­cső­ít­se Rother­mere-t.
Az ese­mé­nyek ala­ku­lá­sa a mi­nisz­ter­el­nö­köt is ál­lás­fog­la­lás­ra kész­tet­ték. Az Egy­sé­ges Párt ülé­sén be­szélt a Rother­mere-ak­cióról és a kor­mány ter­ve­i­ről. Le­szö­gez­te, hogy az ak­ci­ó­hoz a kor­mány­nak sem­mi kö­ze. „Ugyan­ak­kor azon­ban ki kell je­len­te­nem azt, hogy én is, mint ma­gyar em­ber ab­ban a fel­fo­gás­ban va­gyok, hogy Rother­mere lord nagy há­lá­ra kö­te­lez ben­nün­ket” (Zeidler 2003, 471). A ma­gyar kor­mány­nak óva­tos­nak és kö­rül­te­kin­tő­nek kell len­nie, mi­vel szin­te két tűz kö­zé ke­rült: fi­gye­lem­be kell ven­nie a köz­vé­le­mény fel­kor­bá­csolt szen­ve­dé­lye­it és „a rop­pant hiú” Rother­mere-t is (Zeidler 2001, 101; Zei­dler 2003, 471–473). Beth­len egy in­ter­jú­ban kö­zöl­te, hogy a tri­a­no­ni bé­ke re­ví­zi­ó­ja be­kö­vet­ke­zik, de a hely­zet még nem érett meg a konk­rét lé­pé­sek meg­té­te­lé­re (Romsics 2004, 257).
A kor­mány­fő üd­vö­zöl­te te­hát az ak­ci­ót, ugyan­ak­kor tisz­tá­ban volt ve­le, hogy „a Rother­mere-hez ha­son­ló fel­ka­pasz­ko­dot­tak” és a Lor­dok Há­za töb­bi ma­gyar­ba­rát tag­ja­i­nak nyi­lat­ko­za­tai cse­kély je­len­tő­ség­gel bír­nak a nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok­ban.
Beth­len 1927 de­cem­be­ré­ben Genf­ben ta­lál­ko­zott Austen Cham­ber­lain an­gol kül­ügy­mi­nisz­ter­rel és elő­ke­rült a lord sze­re­pe. Beth­len le­szö­gez­te, hogy „mi mint kor­mány ez­zel az ak­ci­ó­val sem­mi ös­­sze­köt­te­tés­ben nem ál­lunk, és sem­mi lé­pést en­nek fej­lesz­té­sé­re nem tet­tünk és nem is te­szünk. Igaz, hogy az ak­ci­ó­nak jó ol­da­lai is van­nak, ti., hogy a tri­a­no­ni szer­ző­dés igaz­ság­ta­lan­sá­ga­it a kö­zön­ség előtt is­me­re­te­seb­bé tet­te, mint előb­b, de el­is­me­rem azt is, hogy az ak­ció ná­lunk túl­zott re­mé­nye­ket kelt a kö­zön­ség­ben, ame­lye­ket a kor­mány nem tud ki­elé­gí­te­ni, szom­szé­da­ink­nál pe­dig nyug­ta­lan­sá­got és re­ak­ci­ót, amely ter­mé­szet­sze­rű­leg a köz­tük és köz­tünk le­vő hely­zet nyu­godt­sá­gát nem se­gí­ti elő. En­nek da­cá­ra nincs mó­dunk­ban ezt az ak­ci­ót de­za­vu­ál­ni, mert a ma­gyar köz­vé­le­mény a bé­ke­re­ví­zi­ót óhajt­ja és sür­ge­ti, az or­szág és a la­kos­ság ér­zel­mei ezt kí­ván­ják, és ha­za­fi­at­lan­ság­nak mi­nő­sí­te­né az ak­ció de­za­vu­á­lá­sát. A saj­tó­ra sem tu­dunk be­fo­lyást gya­ko­rol­ni, mert a saj­tó­or­gá­num­ok kö­zött ver­seny van a pat­ri­o­tiz­mus szem­pont­já­ból, és ha a saj­tó egyik ré­sze (ah­ogy ezt az el­len­zé­ki la­pok a hely­zet ki­hasz­ná­lá­sá­val elő­sze­re­tet­tel te­szik) a Rother­mere-ak­ciót ma­gasz­tal­ja, a kor­mány­hoz kö­zel­ál­ló la­pok nem hall­gat­hat­nak vagy nem fog­lal­hat­nak az ak­ció el­len ál­lást” (Karsai 1967, 92–93).
Az an­gol po­li­ti­kus Rother­mere-ről el­mond­ta, hogy igen jól is­me­ri; min­dig azt ír­ja a lap­já­ban, amit po­pu­lá­ris­nak hisz, de ab­ban is csa­ló­dik gyak­ran. Rother­mere az ak­ci­ó­i­ban ab­ból in­dul ki, hogy más­nap, ha va­la­ki a ká­vé­ház­ban elő­ve­szi az új­sá­got, mit sze­ret­ne ben­ne lát­ni, és ha ezt lát­ja, azt mond­ja, hogy ez de­rék lap. De a lord olyan em­ber, aki ma fel­ka­rol va­la­mit, s hol­nap ugyan­olyan kön­­nyed­ség­gel el­ej­ti. Ez­zel az ak­ci­ó­já­val is így lesz, hogy egy idő múl­va tel­je­sen el fog­ja hagy­ni. Öröm­mel hall­ja, hogy a ma­gyar kor­mány tá­vol áll ezen ak­ci­ó­tól, és azt a ta­ná­csot ad­ja, hogy ezen­túl is tart­sa tá­vol ma­gát. Ká­ros­nak tart­ja az ak­ci­ót, mert ir­ri­tá­ci­ót visz az amúgy is iz­ga­tott eu­ró­pai hely­zet­be anél­kül, hogy prak­ti­kus kö­vet­kez­mé­nyek­hez ve­zet­ne (Karsai 1967).
Beth­len nem osz­tot­ta a lord vé­le­mé­nyét az et­ni­kai re­ví­zi­ó­val kap­cso­lat­ban sem. 1928 nya­rán sze­mé­lye­sen kér­te a Ducét, has­son Rother­mere-re, hogy mó­do­sít­sa el­kép­ze­lé­se­it. A ha­tár men­ti te­rü­le­tek vis­­sza­adá­sa he­lyett au­to­nó­mi­át kér­jen Szlo­vá­kia és Kár­pát­al­ja szá­má­ra. „Ezt Beneš úgy­sem tel­je­sí­ti, vi­szont pár fa­lut fel­ajánl­hat, ezt vi­szont mi nem fo­gad­hat­juk el” – mond­ta Beth­len (Romsics 1999, 259). A Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um 1929 ta­va­szán kör­ren­de­le­tet adott ki az üg­­gyel kap­cso­lat­ban: „Ha a Rother­mere lord ál­tal ki­fej­tett pro­pa­gan­da ke­rül va­la­mely al­ka­lom­mal szó­ba, úgy a kül­kép­vi­se­le­tek ve­ze­tő­i­nek a leg­na­gyobb szim­pá­tia hang­ján kell ezen ak­ci­ó­ról, mely meg­is­me­ré­sün­ket kül­föld­ön le­he­tő­vé tet­te, beszél­niök, de nem sza­bad ké­telyt hag­y­niok az­iránt, hogy ez nem a ma­gyar kor­mány pro­pa­gan­dá­ja” (Pritz 1995, 237). Az et­ni­kai re­ví­zió han­goz­ta­tá­sa ugyan­is azt a ve­szélyt rej­tet­te ma­gá­ban, mint­ha Ma­gyar­or­szág le­mon­da­na az in­teg­ri­tás­ról. Egy­faj­ta át­me­ne­ti meg­ol­dást dol­goz­tak ki, mely­nek lé­nye­ge az volt, hogy a ma­gyar több­sé­gű te­rü­le­te­ket azon­nal vis­­sza kell ad­ni, míg a töb­bi el­csa­tolt te­rü­le­ten nép­sza­va­zás­nak kell dön­te­nie.
Rother­mere kam­pá­nya nagy vissz­han­got vál­tott ki Po­zsony­ban is. Sco­tus Via­tor29 1928 ta­va­szán lá­to­ga­tást tett Szlo­vá­ki­á­ban, és si­e­tett min­den­kit meg­nyug­tat­ni. A tisz­te­le­té­re ren­de­zett ban­ket­ten ki­je­len­tet­te, hogy: „Rothermere-t sen­ki sem tart­ja ko­moly embernek”30, bíz­za­nak ben­ne (már­mint Seton-Watsonban), mert ne­ki a szlo­vák nép „az egyet­len igaz szerelme.”31
A skót tör­té­nész ta­lál­ko­zott dr. Jabloniczky Já­nos képviselővel32 is, aki­vel a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság hely­ze­té­ről be­szél­get­tek. Jabloniczky fel­vi­lá­go­sí­tot­ta őt, hogy a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság küz­del­me nem ir­re­den­tiz­mus, mert csak a nem­zet­kö­zi szer­ző­dés­ben le­írt jo­ga­it akar­ja. Ki­fej­tet­te, hogy mi a ma­gyar­ság fel­fo­gá­sa az új ál­lam­ról: mi­vel az or­szá­got tisz­tán po­li­ti­kai okok hoz­ták lét­re, egy eset­le­ges eu­ró­pai po­li­ti­kai vál­to­zás kap­csán az or­szág je­len­le­gi alak­ja is vál­toz­hat, mon­dot­ta.33
Seton-Watson a Reggel34című lap szer­kesz­tő­sé­gé­be is el­lá­to­ga­tott, ahol egy né­met nyel­vű saj­tó­nyi­lat­ko­za­tot dik­tált le. Túl­sá­go­san ma­gyar­ba­rát hang­vé­te­le mi­att azon­ban a szer­kesz­tők a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um saj­tó­osz­tá­lyá­tól en­ge­délyt kér­tek an­nak cen­zú­rá­zat­lan köz­lés­re. A vá­lasz nem is ké­sett so­kat, kö­zöl­ték, hogy a szer­ző­re va­ló te­kin­tet­tel „vá­gat­la­nul” leközöl­hetik.35
A lord ak­ci­ó­já­nak egyik kö­vet­kez­mé­nye a Ma­gyar Re­ví­zi­ós Li­ga meg­ala­ku­lá­sa lett lett, Her­czeg Fe­renc el­nök­le­té­vel. A li­ga az or­szág­ban mű­kö­dő re­vi­zi­o­nis­ta szer­ve­ze­tek ös­­sze­fo­gá­sá­ra, és kül­föl­di pro­pa­gan­date­vé­keny­ség­re volt hi­va­tott. Her­czeg az ala­ku­ló ülé­sen ki­je­len­tet­te, hogy: „Az úgy­ne­ve­zett Rother­mere-von­al nem ma­gyar ja­vas­lat, nem is ma­gyar kez­de­mé­nye­zés, a ma­gyar nem­zet nem ad­ja fel jo­gát a tel­jes te­rü­le­ti in­teg­ri­tás­nak” (Bu­da­pes­ti Hír­lap, 1927. jú­li­us 28.; Rom­sics 2004, 258). Ez is rá­vi­lá­gít ar­ra, hogy bár a lord írá­sá­val hal­lat­lan nép­sze­rű­ség­re tett szert, az ál­ta­la tett ki­iga­zí­tá­si ja­vas­la­to­kat azon­ban a köz­vé­le­mény nagy ré­sze el­uta­sí­tot­ta. Ezt bi­zo­nyít­ja az ol­va­sói le­ve­lek so­ka­sá­ga is, ame­lyek a Ma­gyar­ság egyik cik­ké­re re­a­gál­va ér­kez­tek. „Hol le­gyen a Rother­mere-von­al? Vá­la­szom csak egy le­het, ahol a jó Is­ten több mint ezer év előtt ki­je­löl­te, ter­mé­szet ad­ta ha­tá­rok­kal ki­raj­zol­ta, Horvát-Szlavónország ki­ha­gyá­sá­val. Amint nem is le­het máskép­p.”36
Beth­len – az ola­szok­kal kö­tött egyez­mén­­nyel, Rother­mere cik­ke után, egy gaz­da­sá­gi­lag meg­erő­sö­dött or­szág­gal a há­ta mö­gött – bel­po­li­ti­ka­i­lag meg­szi­lár­dul­va, most már nyíl­tan vál­lal­ta a re­ví­zi­ót. A za­la­eger­sze­gi be­szé­dé­ben már fog­lal­ko­zott ez­zel, és nem egé­szen egy év­vel ké­sőbb, 1928. már­ci­us 4-én Deb­re­cen­ben is meg­tet­te ezt. A mi­nisz­ter­el­nök ös­­sze­fog­lal­ta az or­szág kül­po­li­ti­kai hely­ze­tét, a szom­szé­dok­kal va­ló vi­szonyt, és meg­hir­det­te a bé­kés re­ví­zió jel­sza­vát. A vi­szonyt Ma­gyar­or­szág és a szom­szé­dai kö­zött csak egy igaz­sá­gos ren­de­zés, a bé­ke­szer­ző­dés meg­vál­toz­ta­tá­sa ja­vít­hat­ja meg. A köl­csö­nös tár­gya­lá­sok út­ja az, amely az el­len­té­tek fel­ol­dá­sá­hoz ve­zet, s nem pe­dig az, „hogy az egyik ol­da­lon locarnói pak­tumokkal37 és ha­son­ló jók­kal kí­nál­tak meg ben­nün­ket, de ugyan­ak­kor ak­ci­ók in­dul­tak meg ab­ból a cél­ból, hogy Ma­gyar­or­szá­got térd­re kény­sze­rít­sék” (Romsics 2000, 240). A to­váb­bi­ak­ban ki­je­len­tet­te: „Mi nem tar­to­má­nyo­kat vesz­tet­tünk el. Ben­nün­ket föl­da­ra­bol­tak. A mi ese­tünk nem El­zász-Lo­ta­rin­gia ese­te. A mi­énk Len­gyel­or­szág ese­te. Né­met­or­szág le­mond­ha­tott egy tar­to­mány­ról, de mi fa­junk egy­har­ma­dá­ról örök idők­re le nem mond­ha­tunk. Ezt igaz­sá­gul el­fo­gad­ni nem tud­juk és a ma­gyar nem­zet ka­pu­ra szö­gez­né azt az ál­lam­fér­fi­út, aki egy má­so­dik Tri­a­nont alá­ír­na […] Ha már­most Eu­ró­pa azt mond­ja, hogy mi kí­ná­lunk ne­ked egy vég­le­ges bé­ke­ren­det, de ti azt visz­­sza­uta­sít­já­tok ab­ban a for­má­ban, ahogy ígér­jük, mond­já­tok meg te­hát, hogy mi­kép­pen akar­já­tok ti a vég­le­ges bé­ke ren­de­zé­sét, úgy én er­re egy mon­dás­sal fe­le­lek: Ha va­la­ki a mel­lé­nyét ros­­szul gom­bol­ta be, öl­tö­zé­két csak úgy hoz­hat­ja rend­be, ha ki­gom­bol­ja és azu­tán jól gom­bol­ja be. Ezek­re a ha­tá­rok­ra egy vég­le­ges bé­két fel­épí­te­ni nem le­het. Ezek­re a ha­tá­rok­ra fel le­het épí­te­ni egy bör­tönt, amely­ben mi va­gyunk az őr­zöt­tek és a győ­zők az őr­zők. De mes­­sze va­gyunk még at­tól is, hogy meg­nyíl­ja­nak en­nek a bör­tön­nek aj­ta­jai. A szom­széd­ból át­hal­lat­szik a szó, hogy bé­ke­re­ví­zi­ó­ról nem le­het be­szél­ni, el­len­ben tár­gyal­ni bár­mi­ről le­het. Eh­hez csak jobb at­mosz­fé­rá­ra van szük­ség. Sze­re­tem a szó­já­té­kot, de csak azt, amely fel­vi­lá­go­sít, fényt de­rít az igaz­ság­ra, de nem ho­má­lyo­sít el sem­mit. Én is szó­já­ték­kal fe­le­lek er­re: Ne­künk nem bé­ke­re­ví­zi­ó­ra van szük­sé­günk, ne­künk más ha­tá­rok­ra van szük­sé­günk” (Romsics 2000, 240–251).
Beth­len a bé­kés re­ví­zió jel­sza­vá­nak han­goz­ta­tá­sa­kor is tisz­tá­ban volt ve­le, te­rü­le­ti kér­dé­se­ket csak vér­rel és vas­sal le­het el­in­téz­ni, el­ve­szett or­szág­ré­sze­ket erő­szak nél­kül vis­­sza­sze­rez­ni nem le­het. A bé­kés re­ví­zió jel­sza­va al­kal­mas esz­köz volt a sta­tus quo mor­zso­lá­sá­ra, an­nak elő­se­gí­té­sé­re, hogy a maj­da­ni tör­té­nel­mi pil­la­nat­ban a le­he­tő leg­ki­sebb ál­do­zat­tal le­hes­sen célt ér­ni. Ezért kel­lett a re­ví­zi­ós moz­ga­lom is, a tár­sa­dal­mi kez­de­mé­nye­zé­se­ket a kor­mány ti­tok­ban tá­mo­gat­ta, a köz­vé­le­mény re­ví­zi­ós han­gu­la­tát hol csak a hát­tér­ből, hol pe­dig nyíl­tan is szí­tot­ta. Így olyan tár­sa­dal­mi lég­kör szü­le­tett, amely­re – ha kel­lett – min­dig le­he­tett hi­vat­koz­ni. Er­re pe­dig az évek mú­lá­sá­val egy­re in­kább szük­ség lett. A hú­szas évek vé­gén ki­tört gaz­da­sá­gi vál­ság el­sö­pör­te a kon­szo­li­dá­ci­ós ered­mé­nye­ket, s ez­zel együtt a bé­ke­rend­szer el­hi­bá­zott vol­ta is mind nyil­ván­va­lób­bá lett. A sta­tus quo hí­vei újabb és újabb kí­sér­le­tet tet­tek a fenn­ál­ló vi­szo­nyok meg­szi­lár­dí­tá­sá­ra, a le­győ­zöt­tek meg­bé­kí­té­sé­re. A kor­mány ezek el­uta­sí­tá­sa­kor, bát­ran hi­vat­koz­ha­tott a köz­vé­le­mény­re. Az­zal ér­vel­vén, hogy olyan egyez­mény el­fo­ga­dá­sa, amely nem nyújt gyógy­írt a ma­gyar­ság se­be­i­re, a kor­mány el­söp­ré­sét von­ná ma­ga után (Pritz 1995, 235–236).
A kor­mány­zó és Beth­len kö­ze­li mun­ka­kap­cso­la­tot ala­kí­tott ki több kon­zer­va­tív gon­dol­ko­dá­sú né­met tiszt­tel. 1927-ben Bu­da­pes­ten ven­dé­gül lát­ták Hans von Seeckt tá­bor­no­kot, aki meg­hí­vá­sa előtt nem sok­kal, mint a né­met had­se­reg-pa­rancs­nok­ság fő­nö­ke vo­nult nyug­díj­ba. A lá­to­ga­tás cél­ja a ma­gyar had­erő új­já­épí­té­si prob­lé­má­i­nak meg­be­szé­lé­se volt, me­lyen Hor­thy és Beth­len el­mond­ták a tá­bor­nok­nak, hogy a jö­vő­ben – pon­to­san mi­kor még nem tud­ha­tó – meg­tá­mad­ják Cseh­szlo­vá­ki­át. A cél Szlo­vá­kia el­fog­la­lá­sa, ahol vé­le­mé­nyük sze­rint a cseh ura­lom még nem szi­lár­dult meg (Sakmyster 2001, 153). Seeckt már 1923 feb­ru­ár­já­ban tár­gyalt Beth­len­nel ar­ról, hogy Né­met­or­szág ka­to­na­i­lag se­gí­te­né volt szö­vet­sé­ge­sét egy Cseh­szlo­vá­kia el­le­ni tá­ma­dás­ban.
A ma­gyar kor­mány, hogy nem­zet­kö­zi hely­ze­tét még job­ban meg­szi­lár­dít­sa fo­ko­zot­tab­ban kö­ze­le­dett Len­gyel­or­szág és Auszt­ria fe­lé. Az előb­bi­vel 1928-ban,38 az utób­bi­val 1931-ben ba­rát­sá­gi és együtt­mű­kö­dé­si szer­ző­dést írt alá. Az el­szi­ge­telt­ség­ből va­ló ki­tö­rés szem­pont­já­ból ezek a szer­ző­dé­sek fon­to­sak vol­tak, a re­ví­zi­ó­hoz azon­ban nem vit­tek kö­ze­lebb. Az izo­lá­ci­ó­ból va­ló ki­lé­pést se­gí­tet­ték még az 1929 fo­lya­mán meg­kö­tött egyez­mé­nyek Bul­gá­ri­á­val és Tö­rök­or­szág­gal.
Beth­len re­ví­zi­ós prog­ram­ja na­gyon vál­to­zó volt, de ál­lan­dó elem volt ben­ne, hogy Hor­vát­or­szág­gal és az Auszt­ri­á­hoz ke­rült nyu­gat-ma­gyar­or­szá­gi (Burgenland)39 ré­szek­kel nem szá­molt. A ha­tár men­ti ma­gyar nyel­vű te­rü­le­te­ket nép­sza­va­zás nél­kül kö­ve­tel­te vis­­sza. Az olasz kö­vet­nek és Musztafa Kemál­nak40 olyan ki­je­len­tést tett, mi­sze­rint a cél­ki­tű­zés észa­ki irány­ban egész Szlo­vá­kia és Kár­pát­al­ja. Ek­kor már ab­ban bí­zott, hogy ked­ve­ző az eu­ró­pai lég­kör, az erő­vi­szony­ok meg­vál­toz­tak, s az et­ni­kai ha­tá­rok­nál jó­val töb­bet el le­het ér­ni. A mi­nisz­ter­el­nök re­ví­zi­ós el­kép­ze­lé­se­it Ott­lik Lász­ló út­ján kö­zöl­te, aki a Ma­gyar Szem­lé­ben 1928 őszén meg­je­lent Új Hun­gá­ria cí­mű cik­ké­ben a kö­vet­ke­ző­ket ír­ja: „Nin­csen jó ma­gyar em­ber, aki ké­tel­ked­nék ab­ban, hogy a Szent Ist­ván Bi­ro­da­lom te­rü­le­ti egy­sé­ge előb­b-utóbb hely­re fog állani” (Zeidler 2003, 557). A cikk­ben elem­zi az el­sza­kí­tott te­rü­le­tek nem­ze­ti­sé­ge­i­nek hely­ze­tét. A szlo­vák elit nem bí­zik a ma­gya­rok­ban, mert szál­lás­te­rü­le­te nem ho­mo­gén (mint a hor­vá­to­ké), és mint nem­zet nem ren­del­ke­zik po­li­ti­kai és ad­mi­niszt­ra­tív ha­gyo­má­nyok­kal. „Per­sze eze­ket a cseh dik­ta­tú­ra alatt so­ha­sem fog­ják tud­ni meg­sze­rez­ni s bi­zo­nyos, hogy az au­to­nó­mia prog­ram­já­val bol­do­gan tér­né­nek vis­­sza az ős­ha­zá­ba” (Zeidler 2003, 561). Egye­dü­li ne­héz­sé­get az au­to­nó­mia te­rü­le­ti ha­tá­rá­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa fog je­len­te­ni. Ott­lik sze­rint ugyan­is Beneš in­kább le­mon­da­na Csal­ló­köz­ről, mint Hlin­ka.41 Ugyan­is a Fel­vi­dék ma­gyar lak­ta ré­sze nél­kül a szlo­vá­kok el­vesz­tek vol­na a „cseh far­kas gyom­rá­ban” (Zeidler 2003, 561). Így Szlo­vá­kia vis­­sza­té­ré­se ese­tén, ha a szlo­vák fél a te­rü­let egy­sé­gét min­den­képp meg akar­ná őriz­ni, a Dél-af­ri­kai Uni­ó­hoz ha­son­ló meg­ol­dás kel­le­ne, ahol a két ural­ko­dó nyelv (an­gol, hol­land) tel­jes egyen­jo­gú­sá­got él­vez. Ott­lik Kár­pát­al­já­ról ki­je­len­tet­te: „Ami vé­gül Ru­tén­föl­det il­le­ti, en­nek au­to­nó­mi­á­ját, mint is­me­re­tes, nem­zet­kö­zi szer­ző­dés biz­to­sít­ja” (Zeidler 2003, 563). Ezt Ma­gyar­or­szág ter­mé­sze­te­sen be­tar­ta­ná, hisz Szent Ist­ván or­szá­ga nemcsak a ma­gya­ro­ké, ha­nem az itt élő más nem­ze­ti­sé­ge­ké is – ír­ja Ott­lik. „[A]mint mi jog­gal a ma­gun­ké­nak tart­juk az el­sza­kí­tott te­rü­le­te­ket és azok kul­tú­rér­té­ke­it, ugyan­olyan jo­guk van a ma­gyar és nem ma­gyar aj­kú el­sza­kí­tott test­vé­re­ink­nek a Du­na-Ti­sza ál­dott ter­mé­keny­sé­gű sík­já­hoz, Má­tyás ki­rály bu­dai vá­rá­hoz és Szent Ist­ván cso­dás, biz­tos me­ne­dé­ket adó ál­lam­épü­le­té­hez” (Zeidler 2003, 563). Ha nem is tel­je­sen fed­te az írás Beth­len el­kép­ze­lé­se­it, va­ló­szí­nű­leg kö­zel állt hoz­zá. A fran­cia kö­vet je­len­té­se sze­rint a cikk né­ze­tei „alig­ha áll­nak mes­­sze Beth­le­né­i­től” (Romsics 1999, 263–264).
Min­den­eset­re a kor­mány igye­ke­zett nem konk­re­ti­zál­ni el­kép­ze­lé­se­it a re­ví­zi­ó­ról. Ha en­ge­dé­ke­nyebb­nek mu­tat­ko­zik, s te­rü­let­sá­vok­ról, egy-két fa­lu­ról kezd al­ku­doz­ni, ak­kor ma­ga mond le az in­teg­ri­tás­ról. Ha pe­dig va­lós igé­nye­it tár­ja fel, úgy tűn­het, hogy megint ide­gen nem­ze­te­ket akar le­igáz­ni (Pritz 1982, 22).
Ezen vo­nal­ve­ze­tés­re je­len­tet­tek nagy ve­szélyt Prá­ga időn­kén­ti kü­lön­bö­ző fel­aján­lá­sai. In­nen ugyan­is gya­kor­ta jöt­tek kü­lön­bö­ző öt­le­tek rész­le­ges te­rü­le­ti en­ged­mé­nyek­ről, szer­ző­dé­sek­ről a két or­szág kö­zött. Ez­zel a kül­föld előtt kí­vánt tet­sze­leg­ni, mint aki a prob­lé­ma meg­ol­dá­sá­ra tö­rek­szik. Más­fe­lől pe­dig a ma­gyar­or­szá­gi bal­ol­da­li, li­be­rá­lis erő­ket le­he­tett be­fo­lyá­sol­ni, ame­lyek úgy gon­dol­ták, hogy a szom­szé­dos ál­la­mok­kal kö­ten­dő meg­egye­zé­sek­kel le­het Pá­rizs­ra ha­tást gya­ko­rol­ni, nem pe­dig Pá­ri­zson ke­resz­tül a kis­an­tant­ra. El­kép­zel­he­tő, hogy Masaryk tény­leg fon­to­ló­ra vet­te egy meg­egye­zés le­he­tő­sé­gét, de a kül­po­li­ti­kai irá­nyí­tás­ban a cseh pol­gár­ság na­ci­o­na­lis­ta ér­de­ke­it job­ban kép­vi­se­lő Benešnek volt dön­tő sza­va. Az ő ja­vas­la­tai pe­dig csak pusz­ta tak­ti­ká­zás­nak mi­nő­sül­tek (Pritz 1995, 237).
Beneš 1928-ban egy szer­ző­dés­ter­ve­zet­ről kez­dett gon­dol­kod­ni. Az év ele­jén a prá­gai ma­gyar kö­vet, Masire­vich Szilárd42 és Beneš egy be­szél­ge­té­sén a kül­ügy­mi­nisz­ter el­mond­ta, hogy ő nem akar olyan szer­ző­dést a ma­gyar fél­től ki­e­rő­sza­kol­ni, amely­ben az le­mond min­den as­pi­rá­ci­ó­já­ról Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben. Sze­rin­te egy köl­csö­nös non agres­sion szer­ző­dést kel­le­ne köt­ni­ük, mely ki­zár­ja a há­bo­rút. Ez va­ló­já­ban Ma­gyar­or­szág­nak a jó, mert ez idő tájt csak Cseh­szlo­vá­kia a tá­ma­dó­ké­pes fél (Masirevich itt azért meg­je­gyez­te, hogy or­szá­ga ha­tá­ra­it a nagy­ha­tal­mak ga­ran­tál­ták). A Beneš-féle ter­ve­zet ma­gá­ba fog­lalt még egy dön­tő­bí­ró­sá­gi szer­ző­dést is.43 Sőt, egy feb­ru­á­ri, a Lon­don Gen­er­al Press­nek adott in­ter­jú­já­ban ki­je­len­tet­te, hogy ha Bu­da­pest a bé­ke­szer­ző­dé­sek fe­lül­vizs­gá­la­tát szor­gal­maz­za, ah­hoz két út ve­zet: a le­gá­lis út vagy a meg­egye­zés. Az el­ső le­he­tet­len, mert ha a bé­ke­szer­ző­dé­sek­hez nyúl­nak, ak­kor az egész eu­ró­pai rend ke­rül ve­szély­be. Nincs más le­he­tő­ség, csak a megeg­gyezés. „Locarno ke­re­tei közt egész kön­­nyen ta­lál­ha­tunk Ma­gyar­or­szág­gal meg­egye­zést” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1928. feb­ru­ár 18.).
Beneš má­jus­ban Lon­don­ban járt, ahol ta­lál­ko­zott Cham­ber­lain­nel, fo­gad­ta őt az an­gol ki­rály is. Itt elő­ad­ta a non agres­sion szer­ző­dés ter­vét. A lon­do­ni ma­gyar kö­vet­ség je­len­té­sé­ben ki­emel­te: ez Ma­gyar­or­szág szá­má­ra a 22-es csap­dá­ja, mert ha el­fo­gad­ja, le­mond a tri­a­no­ni dik­tá­tum re­ví­zi­ó­já­ról, mi­vel a szer­ző­dés ki­sebb ha­tár­ki­iga­zí­tá­so­kat sem fog tar­tal­maz­ni. Ha pe­dig nem fo­gad­ja el, ak­kor az eu­ró­pai köz­vé­le­mény előtt a le­sze­re­lést aka­dá­lyo­zó tűz­fé­szek lesz, s kül­po­li­ti­ka­i­lag el­szi­ge­te­lő­dik. En­nek a szer­ző­dés­nek a lét­re­jöt­tét meg kell akadá­ly­ozni.44
Ezen út­ja al­kal­má­val Beneš más eu­ró­pai fő­vá­ros­ok­ba (Pá­rizs, Ber­lin, Brüs­­szel) is el­lá­to­ga­tott. Ha­za­tér­te után a prá­gai ma­gyar kö­vet­nek el­mond­ta, hogy Eu­ró­pa bé­két akar, s aki na­gyon ber­zen­ke­dik az pó­rul jár­hat. Kri­ti­zál­ta a „jött­ment” Rother­mere ak­ci­ó­ját is. Masire­vich meg­je­gyez­te, hogy a ma­gyar po­li­ti­kai ve­ze­tés tá­vol áll tő­le, de a ma­gyar né­pet nem le­het meg­aka­dá­lyoz­ni ab­ban, hogy ki­fe­jez­ze há­lá­ját a nem­zet se­gí­tő­jé­nek. „Csak azt sze­ret­ném, hogy Ma­gyar­or­szág is já­rul­jon hoz­zá az atmos­féra meg­ja­ví­tá­sá­hoz, az­zal, hogy le­mond a szom­szé­dok nyug­ta­la­ní­tá­sá­ról, a re­ví­zió fo­lya­ma­tos fel­em­le­ge­té­sé­ről” – mon­dot­ta Beneš.45 Hoz­zá­fűz­te, hogy ez bé­kés úton úgy­sem va­ló­sul­hat meg, csak egy újabb fel­for­du­lás ese­tén. Er­re pe­dig sze­rin­te, aki az eu­ró­pai han­gu­lat jó is­me­rő­je, hos­­szú időn be­lül úgy­sincs ki­lá­tás. Masire­vich sze­rint egy jö­ven­dő bé­ke­of­fen­zí­vá­val le­het ös­­sze­füg­gés­ben az is, hogy John Crane Masaryk ma­gán­tit­ká­ra Bu­da­pest­re uta­zott.
A ma­gyar kül­po­li­ti­kai gon­dol­ko­dás­ban lé­te­zett az il­lú­zi­ók­kal szem­ben – hi­szen a hi­va­ta­los po­li­ti­kán be­lül is so­kan táp­lál­tak ir­re­á­lis re­mé­nye­ket Beneš vélt en­ge­dé­keny­sé­gé­ről – a re­a­li­tá­sok­kal hű­vö­sen szá­mot ve­tő fel­fo­gás is. Jól bi­zo­nyít­ja ezt Ott­lik Györ­gy 1928. má­jus 3-án Walko La­jos­hoz, az ak­ko­ri kül­ügy­mi­nisz­ter­hez írt le­ve­le (Pritz 1995, 210–213). Ott­lik ki­tű­nő­en ér­zé­kel­te, hogy Beneš nem te­het sem­mi­lyen aján­la­tot a sa­ját sza­kál­lá­ra, nem be­szél­ve ar­ról, hogy ezt a gyen­ge­ség je­le­ként ér­tel­mez­nék a po­li­ti­kai élet­ben
A szom­szé­dos ál­la­mok tisz­tá­ban vol­tak az­zal, hogy a ma­gyar ve­ze­tés min­dent sze­ret­ne vis­­sza­kap­ni, ugyan­ak­kor Bu­da­pes­ten is tud­ták, hogy a szom­szé­dok sem­mit sem akar­nak vis­­sza­ad­ni. Ahogy Daniel Rapant szlo­vák tör­té­nész ír­ta 1930-ban, a ma­gyar meg­nyi­lat­ko­zá­sok alap­ja to­vább­ra is „az ezer­éves tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág vis­­sza­ál­lí­tá­sa ma­radt. Ez a kí­ván­ság még min­dig ott él a mai ma­gyar nép több­sé­gé­nek a lel­ké­ben, még ha ki­fe­lé – tak­ti­kai okok­ból –, nem is nyil­vá­nul meg min­dig ilyen köz­vet­len for­má­ban” (Rapant 1996, 106). A ma­gyar politkában az el­múlt tíz év fo­lya­mán csak az esz­kö­zök­ben tör­tént vál­to­zás, a cél to­vább­ra is az ezer­éves ha­tá­rok vis­­sza­szer­zé­se (Rapant 1996, 106). A már több éve Magy­ra­orszá­gon tar­tóz­ko­dó Louis de Vien­ne, fran­cia kö­vet is úgy lát­ta, hogy Ma­gyar­or­szág min­dent visz­­sza sze­ret­ne kap­ni, de adan­dó al­ka­lom­mal ke­ve­seb­bel is be­éri (Romsics 1999, 263–264). A bé­kés re­ví­zió meg­hir­de­té­se el­le­né­re Beth­len is tisz­tá­ban volt ve­le, hogy a ma­gyar igé­nyek alá­tá­masz­tá­sá­ra had­se­reg is kell. Már­pe­dig a kis­an­tant ere­je ös­­sze­ha­son­lít­ha­tat­la­nul na­gyobb volt, mint Ma­gyar­or­szá­gé. Ezért meg­in­dult a had­se­reg fel­fegy­ver­zé­se, erő­sí­té­se. Olasz­or­szág már 1927 vé­gén el­in­dí­tot­ta el­ső fegy­ver­szál­lít­má­nyát Ma­gyar­or­szág­ra (lásd szent­gott­hár­di in­ci­dens, hirten­ber­gi eset). Hor­thy szin­tén meg volt győ­ződ­ve ró­la, hogy a bé­ke­rend­szer fel­szá­mo­lá­sá­hoz el­en­ged­he­tet­len egy erős had­se­reg.

Be­fe­je­zés

Az 1929-ben ki­tört gaz­da­sá­gi vál­ság – amely 1931 nya­rán el­ér­te Ma­gyar­or­szá­got – kö­vet­kez­té­ben Beth­len le­mon­dott a mi­nisz­ter­el­nök­ség­ről. A Du­na-me­den­ce bel­ső konf­lik­tu­sai mel­lé kül­ső nyo­más csat­la­ko­zott (olasz, fran­cia, an­gol rész­ről). Min­den, a vál­sá­got meg­ol­da­ni igyek­vő tö­rek­vés ku­darc­ba ful­ladt, a vál­ság kö­vet­kez­té­ben Ber­lin az 1930-as évek má­so­dik fe­lé­re meg­hó­dí­tot­ta eze­ket a pi­a­co­kat. Egy­re nyil­ván­va­lób­bá vált, hogy a tér­ség­ben a to­váb­bi­ak­ban Né­met­or­szá­gé lesz a dön­tő szó.
Adolf Hit­ler 1933-as ha­ta­lom­ra ju­tá­sa to­vább sú­lyos­bí­tot­ta a hely­ze­tet. Hit­ler Cseh­szlo­vá­ki­át te­kin­tet­te egyik fő el­len­fe­lé­nek, s tö­rek­vé­se­i­hez az ott élő né­met ki­sebb­sé­get is igye­ke­zett fel­hasz­nál­ni. Az 1920-as évek má­so­dik fe­lé­ben eny­hült a cseh­szlo­vá­ki­ai né­me­tek és a cse­hek vi­szo­nya, vi­szont az 1930-as évek kö­ze­pé­től Kon­rad Hen­lein ve­ze­té­sé­vel egy­re erő­tel­jes­eb­ben kö­ve­tel­ték az au­to­nó­mi­át. Vég­ső cél­juk pe­dig a Né­met­or­szág­gal va­ló egye­sü­lés volt.
A szu­dé­ta­né­me­tek sor­sát el­ren­de­ző mün­che­ni egyez­mény (1938. szep­tem­ber 29.) in­téz­ke­dé­se alap­ján no­vem­ber 2-án ki­hir­det­ték az ún. el­ső bé­csi dön­tést. A Bel­ve­dere­-pa­lo­tá­ban meg­ho­zott dön­tés ér­tel­mé­ben Ma­gyar­or­szág 11 927 km2-t és 1 mil­lió 58 ezer la­kost ka­pott vis­­sza, mely­nek mint­egy 86,5%-a ma­gyar volt.46 Ez ké­sőbb a te­rü­le­ti ren­de­zé­sek kö­vet­kez­té­ben, az 1939. már­ci­us 31-i ma­gyar–szlo­vák ha­tár­egyez­mény meg­kö­té­sé­ig, 12 012 négy­zet­ki­lo­mé­ter­re nőtt (Ra­vasz 2003, 53). Nyu­god­tan ki­je­lent­he­tő te­hát, hogy ez egy et­ni­kai el­vek­nek meg­fe­le­lő dön­tés volt. En­nél igaz­sá­go­sabb ha­tárt ne­he­zen le­he­tett vol­na meg­húz­ni.
Nem egé­szen egy év múl­va ki­tört a len­gyel–né­met há­bo­rú, mely egy újabb vi­lág­égés nyi­tá­nya volt. Iga­za lett Fer­di­nand Foch mar­sall­nak, aki a bé­ke­kö­tés­kor azt mond­ta, mi­sze­rint nem bé­két, csak húsz év­re szó­ló fegy­ver­szü­ne­tet kö­töt­tek. Igaz, ő ezt ar­ra ér­tet­te, hogy tar­tós bé­ke csak Né­met­or­szág tel­jes meg­tö­ré­sé­vel ér­he­tő el (Or­mos–Ma­jo­ros 1998, 268). Egy­re el­ter­jed­tebb az a né­zet, mely sze­rint in­kább egy 20. szá­za­di vi­lág­há­bo­rú­ról kell be­szél­ni, mely, mint­egy húsz­éves fegy­ver­szü­net­tel 1914-től 1945-ig tar­tott (lásd Ra­vasz 2003, 53).

Fel­hasz­nált iro­da­lom

An­gyal Bé­la 2002. Ér­dek­vé­de­lem és ön­szer­ve­ző­dés. Galánta–Dunaszerdahely, Fó­rum Intézet–Lilium Aurum.
Ádám Mag­da 1981. A kis­an­tant 1920–1938. Bu­da­pest, Kos­suth.
Bánffy Mik­lós 1993. Hu­szon­öt év (1945). Bu­da­pest, Püs­ki.
Bor­sody Ist­ván 1945. Ma­gyar–szlo­vák ki­egye­zés. A cse­h–s­zlovák–­mag­yar vi­szony utol­só száz éve. Of­fi­ci­na No­va.
Bor­sody Ist­ván 1998. Az új Kö­zép-Eu­ró­pa. Szom­bat­hely, Savaria Uni­ver­si­ty Press.
Bu­da­pes­ti Hír­lap, 1927. jú­li­us 28.
De­ák, Ladislav 1991. Hra o Sloven­sko. Bratislava, Veda.
Ïuri­ca, Milan Stanislav 1996. Dejiny Sloven­s­ka a Slovákov. Brat­silava, Sloven­ské ped­a­go­gické nakla­date¾st­vo.
Fü­löp Mihály–Sipos Pé­ter 1998. Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ja a XX. szá­zad­ban. Bu­da­pest, Au­la.
Galán­tai Jó­zsef 1993. Két vá­lasz a bé­ke­szer­ző­dés-ter­ve­zet­re, Apponyi és Te­le­ki. Rubi­con, 4. évf. 5. sz.
Gu­lyás Lász­ló 2003. A Cseh­szlo­vák ál­lam el­ső fel­bom­lá­sá­nak (1938–39) re­gi­o­ná­lis vo­nat­ko­zá­sai. Tér és Tár­sa­da­lom, 17. évf. 3. sz. 129–143. p.
Gu­lyás Lász­ló 2005. Két ré­gió – Fel­vi­dék és Vaj­da­ság – sor­sa az Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chi­á­tól nap­ja­in­kig. Bu­da­pest, Ha­zai Tér­ség­fej­lesz­tő Rt.
Gyö­nyör Jó­zsef 1992. Ha­tá­rok szü­let­tek. Po­zsony, Ma­dách.
Haas Györ­gy 2001. Fel­vi­dék és a pá­ri­zsi bé­ke­rend­sze­rek. Ma­gyar Szem­le, 10. évf. 11–12. sz.
Igaz­sá­got Ma­gyar­or­szág­nak 1928. Bu­da­pest, Ma­gyar Kül­ügyi Tár­sa­ság.
Ju­hász Gyu­la 1988. Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ja 1919–1945. Bu­da­pest, Kos­suth.
Kar­sai Elek (sz­erk.) 1967. Ira­tok a ma­gyar el­len­for­ra­da­lom tör­té­ne­té­hez. 4. köt. 1927–1931. www.nem­nem­so­ha.hu/­tanul­manyok.
Ko­vács Ani­kó 1994. Ada­lé­kok a ma­gyar re­ví­zi­ós moz­ga­lom tör­té­ne­té­hez. Re­gio, 5. évf. 3. sz. 70–94. p.
Lip­ták, Lubomír 1968. Sloven­sko v 20. storoèí. Bratislava, Vydavae¾st­vo pol­i­tick­ej lit­er­atúry.
Majdán Já­nos 2001. A vas­út sze­re­pe a ha­tá­rok ki­ala­ku­lá­sá­ban. Rubi­con, 12. évf. 8–9. sz. 63–67. p.
Michela, Miroslav 2004. Reak­cia sloven­ských pol­i­tick­ých kruhov a tlaèe na Rother­merovu akciu (1927–28). His­torický èasopis, 52. évf. 3. sz. 503–523. p.
Nagy Emil 1928. Az út az or­vos­lás fe­lé. In Igaz­sá­got Ma­gyar­or­szág­nak. Bu­da­pest, Ma­gyar Kül­ügyi Tár­sa­ság, 1928.
Or­mos Má­ria–Ma­jo­ros Ist­ván 1998. Eu­ró­pa a nem­zet­kö­zi küz­dő­té­ren. Bu­da­pest, Osiris.
Popé­ly Gyu­la 1990. A fel­vi­dé­ki sors­for­du­ló. Re­gio, 1. évf. 2. sz. 70–101. p.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1928. feb­ru­ár 18.
Rapan­t, Daniel 1996. Ma­gya­ro­sí­tás, Tri­a­non, re­ví­zió és de­mok­rá­cia. In Chmel, Rudof (sz­erk.): Szlo­vák­kér­dés a XX. szá­zad­ban. Po­zsony, Kalligram.
Ra­vasz Ist­ván 2003. Ma­gyar­or­szág és a Ma­gyar Ki­rá­lyi Hon­véd­ség a XX. szá­za­di vi­lág­há­bo­rú­ban. Nagy­ko­vá­csi, Pued­lo.
Rother­mere, Lord 1997. Ma­gyar­or­szág he­lye a nap alat­t. Rubi­con, 8. évf. 1. sz. 35–36. p.
Pritz Pál 1982. Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ja Göm­bös Gyu­la mi­nisz­ter­el­nök­sé­ge ide­jén 1932– 36. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Pritz Pál 1995. Ma­gyar dip­lo­má­cia a két há­bo­rú kö­zött. Bu­da­pest, Ma­gyar Tör­té­nel­mi Tár­su­lat.
Rom­sics Ig­nác 1999. Beth­len Ist­ván. Bu­da­pest, Osiris.
Rom­sics Ig­nác 2004. Múlt­ról a má­nak. Bu­da­pest, Osiris.
Rom­sics Ig­nác (sz­erk.) 2000. Beth­len Ist­ván. Vá­lo­ga­tott po­li­ti­kai írá­sok és be­szé­dek. Bu­da­pest, Osiris.
Sak­mys­ter, Thomas 2001. Ad­mi­rá­lis fe­hér lo­von. Bu­da­pest, He­li­kon.
Si­mon At­ti­la 2004. Le­gi­o­ná­ri­us te­le­pí­té­sek Dél-Szlo­vá­ki­á­ban a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban. Szá­za­dok, 138. évf. 6. sz. 1361–1380. p.
Si­mon, At­ti­la 2006. Etnické aspek­ty kol­o­nizá­cie na južnom Sloven­sku v období prvej repub­liky. Slo­van­ský pøehled, 92. évf. 1. sz. 11–24. p.
Szar­ka Lász­ló 1990. A ki­sebb­sé­gi kér­dés a ma­gyar–cseh­szlo­vák kap­cso­la­tok­ban. Re­gio, 1. évf. 3. sz. 231–244. p.
Szar­ka Lász­ló [é. n.] A szlo­vá­kok tör­té­ne­te. Bu­da­pest, Bereményi Könyv­ki­adó.
Tóth End­re 2002a. Az el­ső két­ol­da­lú tár­gya­lá­sok Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zött (1921) – Bruck an der Lei­tha. 1–2. rész. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 4. évf. 1. sz., 3–39. p., ill. 2. sz. 59–75. p.
Tóth End­re 2002b/2003. Az el­ső két­ol­da­lú tár­gya­lá­sok Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zött (1921) – Mar­i­an­ské Láznì. 1–2. rész. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 4. évf. 3. sz. 3–27. p., ill. 5. évf. 1. sz. 49–64. p.
Za­lai Köz­löny, 1927. má­jus 28.
Zei­dler Mik­lós 2001. A re­ví­zi­ós gon­do­lat. Bu­da­pest, Osiris.
Zei­dler Mik­lós (sz­erk.) 2003. Tri­a­non. Bu­da­pest, Osiris.

Veres Tímea: Tuka politikai visszatérése

A há­bo­rús szlo­vák ál­lam­ról a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni évek­ben nem­igen em­lé­kez­tek meg a cseh­szlo­vák nem­ze­ti esz­me to­vább­vi­vői. Beneš úgy érez­te, hogy az 1939 és 1945 kö­zött mű­kö­dő önál­ló Szlo­vá­kia po­li­ti­ká­já­nak kép­vi­se­lői fő­ben­já­ró bűnt kö­vet­tek el az egy­sé­ges cseh­szlo­vák nem­zet esz­mé­je el­len, ez­ál­tal sze­mé­lye­sen Beneš el­len is, aki ab­szo­lút mó­don azo­no­sult ez­zel az esz­mé­vel.
Ma­nap­ság egy­re több könyv je­le­nik meg er­ről az idő­szak­ról és fon­tos sze­rep­lő­i­ről, akik kö­zé két­ség­kí­vül Vojtech Tuka is tar­to­zik. Tár­ca nél­kü­li mi­nisz­ter­ből lett mi­nisz­ter­el­nök, de egy ide­ig a bel­ügyet is ő irá­nyí­tot­ta. A salz­bur­gi ta­lál­ko­zó (1940 jú­li­u­sa) után el­lát­ta a kül­ügy­mi­nisz­te­ri posz­tot is. Jozef Tiso mel­lett ő volt Szlo­vá­kia má­so­dik leg­fon­to­sabb em­be­re.
Tuka el­lent­mon­dá­sos fi­gu­rá­ja a szlo­vák tör­té­ne­lem­nek. Ir­re­den­tá­nak, ma­gyar ér­zel­mű­nek tar­tot­ták, ugyan­ak­kor szlo­vák ha­za­fi­nak, már­tír­nak, a szlo­vák önál­ló­ság aty­já­nak is. Ta­lán so­kak előtt nem is­me­ret­len, hogy Tuka, aki 1922-től a Szlo­vák Nép­párt tag­ja volt, 1928. ja­nu­ár 1-jén Vac­u­um iuris cím­mel egy ta­nul­mányt, ál­lam­po­li­ti­kai el­mél­ke­dést kö­zölt a Slovák cí­mű na­pi­lap ha­sáb­ja­in. A so­kat vi­ta­tott ta­nul­mány lé­nye­ge az volt, hogy az 1918. ok­tó­ber 30-án el­fo­ga­dott turóc­szent­már­toni ki­ált­vány­nak van egy tit­kos jegy­ző­köny­ve, mely sze­rint a cse­hek és a szlo­vá­kok kö­zöt­ti ál­lam­jo­gi vi­szonyt tíz év el­tel­té­vel felül kell vizs­gál­ni. Ha ez nem tör­tén­ne meg, va­c­u­um iuris, az­az jo­gi vá­kuum ala­kul­na ki 1928. ok­tó­ber 31-e után. A cikk nagy fel­há­bo­ro­dást vál­tott ki és a turóc­szent­már­toni gyű­lés részt­ve­vői is el­uta­sí­tot­ták. ők hang­sú­lyoz­ták, hogy lé­te­zik az a bi­zo­nyos jegy­ző­könyv – ame­lyet azon­ban sen­ki nem lá­tott – de nem a cseh fél szá­má­ra szer­kesz­tett ul­ti­má­tum for­má­já­ban. Sze­rin­tük Szlo­vá­kia ál­lam­jo­gi hely­ze­tét fo­lya­ma­to­san kell fe­lül­vizs­gál­ni, ha a nem­zet­kö­zi és a bel­ső hely­zet sta­bi­li­zá­ló­dik. Tuka bí­rá­lói azt ve­tet­ték a sze­mé­re, hogy olyan do­log­ról ér­te­ke­zett, ame­lyet nem lá­tott. A cseh kor­mány ar­ra va­ló hi­vat­ko­zás­sal, hogy ál­lam­el­le­nes fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­get foly­tat, il­let­ve ka­to­nai áru­lást kö­ve­tett el (Ma­gyar­or­szág szá­má­ra kém­ke­dett) pert in­dí­tott el­le­ne. 1929. ok­tó­ber 5-én el­ítél­ték, 15 év bör­tön­bün­te­tést ka­pott. Tuka el­íté­lé­sé­ben je­len­tős sze­re­pe volt a cseh­szlo­vák tit­kos­szol­gá­lat­nak, amely bi­zo­nyí­té­ko­kat szol­gál­ta­tott el­le­ne. Eze­ket ugyan nem hasz­nál­hat­ták fel a per fo­lya­mán, de si­ke­rült a ko­ro­na­ta­nú­kat val­lo­más­ra bír­ni.
Meg­döb­ben­tő, hogy Tuka vis­­sza­tér­he­tett a po­li­ti­kai élet­be, még ha tud­juk is, hogy a né­me­tek bá­bás­kod­tak kö­rü­löt­te, va­la­mint a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút meg­elő­ző ka­o­ti­kus po­li­ti­kai hely­zet is je­len­tős sze­re­pet ját­szott a do­log­ban.
Tuka am­nesz­ti­á­já­nak kér­dé­se több­ször fel­me­rült a köz­pon­ti kor­mány, il­let­ve a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt ber­ke­i­ben is, azon­ban mind­két fél ütő­kár­tya­ként, kel­lő idő­ben sze­ret­te vol­na ki­ját­sza­ni. Több, ku­darc­ba ful­ladt pró­bál­ko­zás után az ér­dek­azo­nos­sá­got az 1935-ös esz­ten­dő hoz­ta meg.1 1935. de­cem­ber 14-én le­mon­dott Masaryk el­nök és az új el­nök­vá­lasz­tást 1935. de­cem­ber 18-ra tűz­ték ki. Edvard Beneš, aki Bohu­mil Nìmec bo­ta­ni­ka­pro­fes­­szor el­le­né­ben kan­di­dált, nem le­he­tett biz­tos győ­zel­mé­ben egé­szen ad­dig, amíg nem so­ra­koz­tat­ta ma­ga mö­gé a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­pár­tot, il­let­ve a nép­párt dön­tő sza­vá­ra vá­ró agrár­pár­ti­akat.2 A nép­párt egyik alap­ve­tő kö­ve­tel­mé­nye, ta­lán in­kább ké­ré­se, Tuka am­nesz­ti­á­já­nak na­pi­rend­re tű­zé­se volt. Beneš ígé­re­tet tett ar­ra, hogy meg­vá­lasz­tá­sa után fog­lal­ko­zik majd Tuka ügyé­vel, azon­ban mint ko­ráb­ban Masaryk el­nök, ő is ki­kö­töt­te, hogy Tu­ká­nak írás­be­li be­is­me­rő val­lo­mást kell ten­nie. Aki be­is­me­rő val­lo­mást tesz, an­nak van mit be­is­mer­nie, te­hát nem ítél­ték el ár­tat­la­nul.
Tuka val­lo­má­sát még a prá­gai Pankrác bör­tön­ben ír­ta meg, Tit­kos je­len­tés az 1919-től 1927-ig ter­je­dő ál­lam­el­le­nes te­vé­keny­ség­ről cí­men, és 1935 áp­ri­li­sá­ban jut­tat­ta el az ak­kor még kül­ügy­mi­nisz­ter­ként te­vé­keny­ke­dő Benešhez. Eb­ben be­is­mer­te ál­lam­el­le­nes fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­gét, azon­ban a ka­to­nai áru­lás vád­ját el­uta­sí­tot­ta. Val­lo­má­sa a ké­sőb­bi­ek­ben, 1937 de­cem­be­ré­ben, sú­lyos po­li­ti­kai csa­tá­ro­zá­so­kat idé­zett elő a prá­gai par­la­ment­ben.
Beneš el­nök­ké vá­lasz­tá­sa után nem fe­lej­tet­te el a Szlo­vák Nép­párt­nak tett ígé­re­tét, azon­ban Tuka am­nesz­ti­á­já­nak volt egy be­fo­lyá­sos el­len­ző­je, ma­ga a szlo­vák szár­ma­zá­sú igazságü­gymin­iszter, Ivan Dér­er. Dérer nem szí­ve­sen lát­ta vol­na Tukát sza­ba­don, más­részt el­len akart áll­ni an­nak a nyo­más­nak, ame­lyet a saj­tó, ne­ve­ze­te­sen a Slovák, a Sloven­ská prav­da és a Nást­up gya­ko­rolt. Mind­há­rom lap a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt be­fo­lyá­sa alatt állt. A Slovák és a Sloven­ská prav­da na­pi­lap volt, a Nást­up pe­dig a fi­a­tal szlo­vák autonómista ge­ne­rá­ció két­he­ten­te meg­je­le­nő fo­lyó­ira­ta. Ki­adó­juk egy épü­let­ben, a po­zso­nyi Radlin­ský ut­ca 51. szám alatt volt. A Slovák és a Sloven­ská prav­da az 1937-es év vé­gé­től egy­re gyak­rab­ban fog­lal­ko­zott a Tuka-kérdés­sel, amit a köz­pon­ti kor­mány nem né­zett jó szem­mel, így a lap több szá­mát el­ko­boz­ták és meg­sem­mi­sí­tet­ték. Az ink­ri­mi­nált szá­mok sér­tet­ték az 1923-ban ki­adott Tör­vé­nyek és ren­de­le­tek tá­rá­nak né­hány pa­ra­gra­fu­sát, még­pe­dig a 14. §. 5. pont­ját (a köz­tár­sa­ság gya­lá­zá­sá­nak vét­sé­ge), a 16. § 1. pont­ját (a bűn­cse­lek­mé­nyek jó­vá­ha­gyá­sa) és a 18. § 1. és 2. pont­ját (va­lót­lan hí­rek ter­jesz­té­se). En­nek ürü­gyén ko­boz­ták el és sem­mi­sí­tet­ték meg a ki­ad­vá­nyo­kat. A Slovák és a Sloven­ská prav­da szer­kesz­tő­sé­ge meg­pró­bált til­ta­koz­ni az el­kob­zá­sok el­len. 1937 de­cem­be­ré­től ál­ta­lá­nos­sá vált, hogy ügy­véd­je, dr. Edmund Rosí­val ré­vén az­zal az in­dok­kal fel­leb­be­zett, hogy a „cik­kek a nyil­vá­nos kri­ti­ka szel­le­mé­ben íród­tak, amit a saj­tó­sza­bad­ság biz­tosít”.3 A fel­leb­be­zés több­nyi­re nem ért célt, a ki­ad­vá­nyo­kat meg­sem­mi­sí­tet­ték és csak azt si­ke­rült ve­le el­ér­ni, hogy az el­kob­zá­si pro­ce­dú­ra meghossz­a­bodot­t.
1937 má­ju­sá­ban Dérer – Beneš köz­ben­já­rás­ára – haj­lan­dó­nak mu­tat­ko­zott tár­gyal­ni Tuka am­nesz­ti­á­já­ról. Ket­tő­jük szi­go­rú­an bi­zal­mas ta­lál­ko­zó­ja (1937. má­jus 20.) után, az igazságü­gymin­iszter az 1938. má­jus 28-án meg­tar­tott mi­nisz­ter­ta­ná­csi ülé­sen Tukára vo­nat­ko­zó am­nesz­tia­ter­ve­ze­tet ter­jesz­tett elő, ame­lyet Beneš 1937. jú­ni­us 3-án szen­te­sí­tett. A saj­tó­nak adott hi­va­ta­los ér­te­sí­tés­ben a kö­vet­ke­ző állt: „Az 1937. jú­ni­us 3-án szü­le­tett dön­tés­sel a köz­tár­sa­sá­gi el­nök meg­ke­gyel­me­zett Vojtech Tu­ká­nak. Bün­te­té­sé­nek hát­ra­lé­vő ide­jét fel­té­te­les sza­bad­lá­bon töl­ti, Cseh­or­szág te­rü­le­tén. Az igazságü­gymin­iszter ál­tal ki­je­lölt he­lyen tar­tóz­ko­dik majd a bel­ügy­mi­nisz­ter jó­vá­ha­gyá­sá­val. A ne­ki ki­ren­delt la­kás­ban fog lak­ni és azt a mun­kát fog­ja vé­gez­ni, amit fel­ada­tul kap. Egyút­tal ál­lan­dó fel­ügye­let alatt lesz. Ha nem tar­ta­ná be azo­kat a fel­té­te­le­ket, ame­lyek árán meg­ke­gyel­mez­te­tett ne­ki, bün­te­té­sé­nek hát­ra­le­vő ide­jét kény­te­len lesz letöl­teni.”4
Az am­nesz­tia meg­adá­sá­nak egyik fel­té­te­le az volt, hogy az idős pro­fes­­szor ügyét nem medi­al­izálják és nem te­re­lik po­li­ti­kai sík­ra. Tukát 1937 ele­jén töb­ben meg­lá­to­gat­ták a bör­tön­ben, töb­bek kö­zött a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt pro­mi­nen­sei és a szlo­vák po­li­ti­kai elit kép­vi­se­lői. A lá­to­ga­tók kö­zött volt Fer­di­nand Ïurèan­ský és Ka­rol Sidor is, a Slovák ak­ko­ri fő­szer­kesz­tő­je, par­la­men­ti kép­vi­se­lő. Ma­ga Andrej Hlin­ka is járt vé­den­cé­nél. Kez­det­ben úgy tűnt, hogy a Slovák­ban és a Sloven­ská prav­dá­ban meg­je­lent né­hány cikk el­le­né­re, min­den­ki tart­ja ma­gát a hall­ga­tó­la­gos meg­egye­zés­hez. Tiso ál­lí­tá­sa sze­rint az 1929-es per után Tuka a nép­párt­ban causa fini­ta volt.5
Úgy lát­szott, hogy Sidor is ezt az ál­lás­pon­tot kép­vi­sel­te, ami­kor ki­je­len­tet­te: „a tény az, hogy em­be­ri és nem po­li­ti­kai in­dí­té­ka­ink vol­tak [érts­d: az am­nesz­tia ké­ré­se ügyé­ben – V. T.]. Nyil­vá­no­san is ki me­rem je­len­te­ni, hogy nem tud­nám el­kép­zel­ni Tukát a jö­vő­ben mint párt­fun­cionáriust. Olyan em­ber­ről van szó, aki be­fe­jez­te po­li­ti­kai pá­lya­fu­tá­sát, és aki nem tér­ne vis­­sza a po­li­ti­kai élet­be még ak­kor sem, ha kép­vi­se­lői man­dá­tu­mát arany­tál­cán vin­nék elé­be. Tuka ezt nem fo­gad­ná el és nem kez­de­ne poli­tizál­ni”.6 Sidor ezen ál­lí­tá­sa erő­sen meg­kér­dő­je­lez­he­tő, hi­szen ő ma­ga te­rel­te po­li­ti­kai sík­ra Tuka ügyét, ami­kor 1937. de­cem­ber 2-án a par­la­ment­ben tar­tott be­szé­dé­ben fel­lé­pett Dérer igazságü­gymin­iszter egy ko­ráb­bi nyi­lat­ko­za­ta el­len. Eb­ben Dérer úgy fe­jez­te ki ma­gát, hogy Tuka be­val­lott min­dent, az ál­lam­el­le­nes fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­get és a kém­ke­dést is. A nyi­lat­ko­zat után kis­sé ja­ví­tott ki­je­len­té­sén. „Tuka csak ál­lam­el­le­nes fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­gét is­mer­te be. Azt, hogy ka­to­nai áru­lást kö­ve­tett vol­na el, ta­gad­ta és ta­gad­ja. Vi­szont írás­be­li be­is­me­rő val­lo­má­sa olyan ál­lí­tá­so­kat tar­tal­maz, ame­lyek iga­zol­ják bű­nös­sé­gét eb­ben az irány­ban is.”7 Sidor ezt a ki­je­len­tést „vet­te elő”, és meg­em­lí­tet­te a Tuka-per­ben fon­tos sze­re­pet ját­szó ún. fi­ze­tett ta­núk kér­dé­sét is.8 Ez a prá­gai ve­ze­tő po­li­ti­kai kö­rö­ket fel­há­bo­rí­tot­ta, Dérer éle­sen re­a­gált Sidor sza­va­i­ra, a prá­gai par­la­ment va­ló­sá­gos méh­kas­sá ala­kult. Min­den­ki ha­ra­gu­dott Sidor­ra és a nép­pár­ti kép­vi­se­lők­re, hogy nem tar­tot­ták be ígé­re­tü­ket. Cseh­szlo­vák ér­zel­mű szlo­vák kép­vi­se­lők és cseh kép­vi­se­lők is vá­dol­ták Sidort a hall­ga­tó­la­gos al­ku meg­sze­gé­sé­ért. A Cseh­szlo­vák Nép­párt na­pi­lap­ja, a ¼udová po­li­ti­ka adott han­got nem­tet­szés­ük­nek. „Sidor kép­vi­se­lő úr de­cem­ber 2-i be­szé­de nem a jó­zan ész ter­mé­ke, ha­nem a szen­ve­dély ki­rob­ba­ná­sa volt, ami­ért Tu­ká­nak nem si­ke­rült a ter­ve. […] A lég­kör mér­ge­zé­se az el­len­zék ré­szé­ről tu­da­tos és szán­dé­kos. A Hen­lein-pár­ti­ak [érts­d: Kon­rad Hen­lein, a Szu­dé­ta­né­met Párt ve­ze­tő­je – V. T.] és Sidor nem is ta­gad­hat­nák le, hogy az ál­la­mot a vi­lág sze­mé­ben komp­ro­mit­tál­ni sze­ret­nék, mint­sem be­val­la­ni ma­guk­nak, hogy az ígé­re­te­sen fej­lő­dik. […] A fel­for­ga­tó gon­do­la­tok ti­pi­kus apos­to­la a Hlinka-párt és sajtó­ja.”9 Vá­lasz­ként Sidor fel­je­len­tet­te a la­pot rá­gal­ma­zá­sért.
Va­jon tu­dott-e Tuka a sze­mé­lye kö­rül ki­ala­kult újabb vi­tá­ról? Bi­zo­nyá­ra igen, hisz lá­to­ga­tó­i­nak szá­ma 1937 ele­jé­től meg­nőtt, s ők min­den bi­zon­­nyal tá­jé­koz­tat­ták őt. 1937 jú­ni­u­sá­ban át­he­lyez­ték a prá­gai Pankrácból Pilsen (Plzeò) Bory ne­vű te­le­pé­re. Tuka szá­má­ra elő­ször egy egy­szo­bás, majd fe­le­sé­gé­nek meg­ér­ke­zé­se után (1937 jú­ni­u­sa) egy há­rom­szo­bás la­kást utal­tak ki a fegy­ház al­kal­ma­zot­ti te­le­pén. Tuka a bör­tön könyv­tá­rá­ban dol­go­zott könyv­tá­ros­ként, mun­ká­ját kö­vet­ke­ze­te­sen és jól végezte.10 Más for­rá­sok sze­rint a ke­rü­le­ti bí­ró­sá­gon is al­kal­maz­ták mint írnokot.11 A Pilsenben el­töl­tött idő­szak bé­ké­sen telt és jó­val több sza­bad­sá­got je­len­tett, mint a Lipótvárott (Leopoldov) és a Pankrácban el­töl­tött évek. Nem utol­só­sor­ban, ve­le le­he­tett a fe­le­sé­ge és né­mi tu­do­má­nyos mun­kát is en­ge­dé­lyez­tek szá­má­ra. A bé­kés idő­szak­nak azon­ban csak­ha­mar vé­ge sza­kadt. 1938. szep­tem­ber 29-én a mün­che­ni dön­tés­sel jó­vá­hagy­ták a né­met te­rü­le­ti kö­ve­te­lé­se­ket Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben.12 Im­már egye­nes út ve­zet­he­tett Szlo­vá­kia au­to­nó­mi­á­já­nak ki­ki­ál­tá­sá­hoz, és ez­zel együtt Tuka Szlo­vá­ki­á­ba va­ló vis­­sza­té­ré­sé­hez.
Szlo­vá­kia au­to­nó­mi­á­ját 1938. ok­tó­ber 6-án a zsol­nai egyez­mény­ben mond­ták ki. Az egyez­mény­ben a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt a szlo­vák nem­zet kép­vi­se­lő­je­ként sze­re­pelt, ön­ren­del­ke­zé­si jo­got kö­ve­telt a szlo­vá­kok szá­má­ra és a nem­ze­ti élet­ben va­ló sza­bad dön­tés jo­gát. Az egész szlo­vá­ki­ai po­li­ti­kai spekt­rum az alá­írók kö­zött volt. A nép­pár­ti kép­vi­se­lő­kön kí­vül az ag­rár­pár­ti­ak, a nem­ze­ti­szo­ci­a­lis­ták és a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták is alá­ír­ták a do­ku­men­tu­mot. A prá­gai kor­mány ok­tó­ber 7-én is­mer­te el a zsol­nai egyez­ményt, így meg­ala­kul­ha­tott a szlo­vák au­to­nóm kor­mány. Jozef Tiso bel­ügy-, Fer­di­nand Ïurèan­ský egész­ség­ügyi, Matúš Èernák is­ko­la­ügyi, Pavol Teplán­sky gaz­da­sá­gi, Ján Lich­n­er pe­dig köz­le­ke­dés­ügyi mi­nisz­ter lett. Míg az utób­bi két mi­nisz­ter a szlo­vák ag­rár­pár­ti­ak kö­zül ke­rült ki, ad­dig Tiso, Ïurèan­ský és Èernák nép­pár­ti­ak vol­tak.
Tuka sür­ge­té­sé­re és a ra­di­ká­lis önál­ló­su­lá­si tö­rek­vé­se­ket szor­gal­ma­zó Ïurèan­ský se­gít­sé­gé­vel, Tukát át­szál­lí­tot­ták Szlo­vá­ki­á­ba.
Az­zal kap­cso­lat­ban, hogy mi tör­tént Tuká­val 1938. ok­tó­ber 6-át kö­ve­tő­en, fon­tos do­ku­men­tum ¼udovít Win­ter, a pöstyéni (Piešany) gyógy­für­dő bér­le­ti tu­laj­do­no­sá­nak val­lomása.13 El­mon­dá­sa sze­rint, va­la­mi­kor 1938 ok­tó­ber kö­ze­pén fel­ke­res­te őt Ján Farkaš, a po­zso­nyi ma­gán­hi­va­tal­nok­ok tit­ká­ra, is­mert gár­dis­ta, az­zal a ké­rés­sel, hogy biz­to­sít­son egy lak­részt Tuka és fe­le­sé­ge szá­má­ra. Mint mon­dot­ta, Tu­ká­nak szük­sé­ge van egy kis pi­he­nés­re a hos­­szú bör­tön­évek után. Win­ter Tuka és fe­le­sé­ge ren­del­ke­zé­sé­re bo­csá­tott egy lak­részt, mely­be pár na­pon be­lül be is köl­töz­tek. Di­csé­re­tek­kel hal­moz­ták el a gyógy­für­dő ve­ze­té­sét és mél­tat­ták Win­tert, hogy ügye­sen igaz­gat­ja az egész komp­le­xu­mot. Nem sok­kal meg­ér­ke­zé­se után Tuka kül­föl­di új­ság­író­kat fo­ga­dott és te­át­rá­lis pá­tos­­szal ki­je­len­tet­te, hogy „a jö­vő­ben nem kí­ván po­li­ti­ká­val fog­lal­koz­ni, ki­zá­ró­lag tu­do­má­nyos mun­ká­já­nak fog­ja szen­tel­ni ide­jét”.14 Ale­xan­der Mach, a szlo­vák ál­lam ké­sőb­bi bel­ügy­mi­nisz­te­re úgy ír­ja le ezt az idő­sza­kot, mint aki­nek nyil­ván­va­ló volt, hogy az idős pro­fes­­szor ha­ma­ro­san új­ból po­li­ti­zál­ni kezd.15 Pöstyéni tar­tóz­ko­dá­sa alatt Tukát so­kan meg­lá­to­gat­ták, töb­bek kö­zött az au­to­nóm kor­mány tag­jai, ré­gi és új ba­rá­tok, va­la­mint a Ges­ta­po em­be­rei is jár­tak ná­la. Kuno Gold­bach, a Völkisch­er Beobachter szer­kesz­tő­je is járt ná­la. „A né­me­tek ab­ban az idő­ben gyak­ran ke­res­ték meg Tukát, ta­lán már­tír­sze­re­pe miat­t”– val­lot­ta ké­sőbb Mach.16
Egy­szer a bá­ni (Bánovce) ott­ho­ná­ba tar­tó Tiso is meg­állt, hogy ud­va­ri­as­sá­gi lá­to­ga­tást te­gyen Tukánál. Majd Ján Farkaš egy gár­dis­ta­uni­for­mis­sal ál­lí­tott be hoz­zá, és né­hány Hlinka-gárdista je­len­lét­ében át­nyúj­tott Tu­ká­nak egy tö­vis­ko­szo­rút az uni­for­mis kíséretében.17
No­vem­ber ele­jén Mach ké­ré­sé­re és rá­be­szé­lé­sé­re Tuka el­uta­zott Bécs­be, hogy né­mi­leg be­fo­lyá­sol­has­sa az el­ső bé­csi dön­tés kö­rül fo­lyó tár­gya­lá­so­kat. Mach sze­rint Tu­ká­nak sok is­me­rő­se volt Bécs­ben, ezért úgy gon­dol­ták, hogy a több nyel­ven is jól be­szé­lő pro­fes­­szor a se­gít­sé­gük­re le­het a tár­gya­lá­sok so­rán. Azon­ban Bécs­ben a szlo­vák po­li­ti­kai kép­vi­se­le­tet nem hív­ták tár­gya­ló­asz­tal­hoz, csak egy ebé­det fo­gyaszt­hat­tak el a kül­dött­ség tag­jai a je­len lé­vő nagy­ha­tal­mak kép­vi­se­lő­i­vel a dön­tés meg­ho­za­ta­la után. Tuka, be­val­lá­sa sze­rint nem sze­re­pelt a meg­hí­vot­tak listáján.18 Tuka Bécs­ből „úgy tért vis­­sza, mint­ha ki­cse­rél­ték vol­na. Vis­­sza­uta­sí­tó lett és ki­zá­ró­lag csak po­li­ti­ku­so­kat fogadot­t”.19
Va­jon mi vál­toz­tat­ta meg vé­le­mé­nyét? Hi­szen 1938. no­vem­ber ele­jé­ig Tuka egy szó­val sem em­lí­tet­te, hogy vis­­sza akar­na tér­ni a po­li­ti­zá­lás­hoz. El­mon­dá­sa sze­rint ba­rá­tai vol­tak azok, akik rá­vet­ték a vis­sza­térésre.20 Ta­lán a Farkaš ál­tal meg­ren­de­zett, gic­­cse­sen el­túl­zott tö­vis­ko­szo­rús je­le­net éb­resz­tet­te rá, hogy még min­dig szá­mít a vé­le­mé­nye? Úgy gon­do­lom, mind­ezek­nél fon­to­sabb volt az idős pro­fes­­szor sze­mé­lyes becs­vá­gya és az a tu­dat, hogy most el­jött az ő ide­je. Gyer­me­kei nem vol­tak, egész éle­té­ben ál­lam­tu­do­mán­­nyal fog­lal­ko­zott – igaz csak el­mé­le­ti­leg –, mun­ká­ja egy­ben a hob­bi­ja is volt; meg­érez­te, hogy „a né­me­tek­nek nagy sze­re­pük lesz Eu­ró­pa elren­dezésében”.21 Ke­zé­be vet­te sor­sát, hogy sze­ren­csét pró­bál­jon az­zal a tu­dat­tal, hogy ez­út­tal a győz­tes ol­da­lá­ra áll. En­nek a fo­lya­mat­nak el­ső ál­lo­má­sa­ként Ber­lint vá­lasz­tot­ta. 1938 no­vem­be­ré­ben né­met is­me­rő­sei ré­vén el­ju­tott Göringhez. Tuka azt ál­lí­tot­ta há­bo­rú utá­ni val­lo­má­sá­ban, hogy az au­to­nóm szlo­vák kor­mány meg­bí­zá­sá­ra cse­le­ke­dett. Ezt az ál­lí­tá­sát Tiso cá­fol­ta meg, ami­kor ta­nú­ként ki­hall­gat­ták Tuka há­bo­rú utá­ni nem­zet­bí­ró­sá­gi pe­ré­ben. „Tu­ká­nak egy út­já­ról van tu­do­má­som, még­pe­dig a bé­csi dön­tés­sel kap­cso­la­tos­ról. Il­let­ve 1939 feb­ru­ár­já­ban Tuka je­len­tet­te, hogy Ber­lin­be megy, de én nem kér­dez­tem, hogy mi­nek megy, egy­részt úgy gon­dol­tam, úgy­sem mon­da­na iga­zat, más­részt volt ott elég ismerőse.”22 Ber­lin­be Tukát Ján Farkaš kí­sér­te el. Tuka ál­lí­tá­sa sze­rint in­kább in­for­má­ció­cse­ré­ről volt szó.23 Po­li­ti­ká­ról nem be­szél­tek, Göringet a Szlo­vá­ki­á­ban ta­lál­ha­tó fém­le­lő­he­lyek és a gáz­olaj ér­de­kel­te. Tuka a ta­lál­ko­zó­ról a kor­mány­nak szó­ban re­fe­rált.
1938. no­vem­ber 11-én a né­me­tek el­fog­lal­ták a Po­zsony mel­let­ti Li­get­fa­lut, majd 1938. no­vem­ber 21-én a stra­té­gi­ai szem­pont­ból fon­tos Dé­vényt. Dé­vény el­fog­la­lá­sá­val füg­gött ös­­sze Tuka má­so­dik ber­li­ni út­ja. Ribben­trop­pal és Göringgel tár­gyalt, min­den bi­zon­­nyal az au­to­nóm szlo­vák kor­mány tud­ta nél­kül. „Dé­vény­nek szá­munk­ra [érts­d: a szlo­vá­kok szá­má­ra – V. T.] nem­csak he­lyi, de tör­té­nel­mi je­len­tő­sé­ge van. Dé­vényt szent hely­nek te­kint­jük. Er­re a né­me­tek az­zal vá­la­szol­tak, hogy csak a sza­bad nem­ze­tek­nek van­nak szent he­lye­ik. Én el­cso­dál­koz­tam, hogy egy ilyen nagy­ha­ta­lom el­vesz a szom­szé­dos ál­lam­tól egy dom­bot, mi­re fel­vi­lá­go­sí­tot­tak, hogy ar­ról a domb­ról tá­ma­dást le­het in­téz­ni a bé­csi re­pü­lő­tér el­len. Ak­kor a vi­szony Cseh­szlo­vá­kia és Né­met­or­szág kö­zött elég fe­szült volt.”24
Az ese­mé­nyek 1938 de­cem­be­ré­től, a nem­zet­gyű­lé­si vá­lasz­tá­sok­tól még gyor­sabb for­du­la­tot vet­tek. A vá­lasz­tók egy je­lö­lő­lis­tát kap­tak a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt név­so­rá­val, mi­vel a szlo­vák au­to­nóm kor­mány ad­mi­niszt­ra­tív in­téz­ke­dé­sei gya­kor­la­ti­lag le­he­tet­len­né tet­ték a töb­bi párt rész­vé­tel­ét a vá­lasz­tá­so­kon. A Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt így a sza­va­za­tok 90%-át sze­rez­te meg.25 Tuka nem volt a je­lö­lő­lis­tán, mi­vel a meg­vá­laszt­ha­tó­ság egyik fel­té­te­le mi­ni­mum há­rom ha­vi szlo­vá­ki­ai tar­tóz­ko­dás­ról szólt, ő pe­dig ok­tó­ber kö­ze­pén ér­ke­zett Szlo­vá­ki­á­ba. A tény, hogy őt nem je­löl­ték, kel­le­met­le­nül érin­tet­te, de ha­mar túl­tet­te ma­gát a csa­ló­dá­son. To­vább ha­ladt a meg­kez­dett úton, mely 1939 feb­ru­ár­já­ban egy szá­má­ra sors­dön­tő ta­lál­ko­zó­hoz ve­ze­tett Adolf Hit­ler­rel.
1938 de­cem­be­ré­ben el­hagy­ta Pöstyén­t, hogy ké­sőbb a hát­tér­ből irá­nyít­va el­in­dít­sa a gyógy­für­dő ál­la­mo­sí­tá­sát, má­sok sze­rint a für­dő né­met kéz­re jut­ta­tá­sát a für­dő bér­le­ti tu­laj­do­no­sa, ¼udovít Win­ter el­le­né­ben. Win­ter leg­na­gyobb meg­bot­rán­ko­zá­sá­ra nem fi­zet­te ki ott-tar­tóz­ko­dá­sá­nak költ­sé­ge­it, azon­ban ezért in­kább Farkašt hi­báz­tat­hat­juk, aki kö­zöl­te Win­ter­rel, hogy „az ál­lam majd meg­té­rí­ti a költ­ségeket”.26
Tuka 1939 ja­nu­ár­já­ban már Po­zsony­ban volt, ahol idő­köz­ben meg­ala­kult a szlo­vák au­to­nóm kor­mány (1939. ja­nu­ár 20.). Jozef Tiso mi­nisz­ter­el­nök és bel­ügy­mi­nisz­ter lett, Fer­di­nand Ïurèan­ský a köz­le­ke­dés­ügyi, Jozef Sivák az is­ko­la­ügyi, Miloš Vanèo az igaz­ság­ügyi, Pavel Teplan­ský pe­dig a pénz­ügy­mi­nisz­te­ri bár­sony­szé­ket fog­lal­ta el. Mikuláš Pružin­ský a gaz­da­sá­gi, Ka­rol Sidor a köz­pon­ti kor­mány mel­lett te­vé­keny­ke­dő mi­nisz­te­ri tár­cát kap­ta meg.
Tuka eb­ben az idő­ben a Szlovák–Német Tár­sa­ság meg­ala­ku­lá­sá­nál bá­bás­ko­dott, a tár­sa­ság ala­ku­ló ülé­sén ar­ra kér­ték, hogy mint a tár­sa­ság rang­idős tag­ja, ve­gye át az el­nök­sé­get. Az ülés­ről táv­ira­tot küld­tek Hit­ler­nek, aki ek­kor már csak a meg­fe­le­lő pil­la­na­tot vár­ta, hogy meg­száll­has­sa a ma­ra­dék Cseh­or­szá­got.
Likvidá­ciós ter­ve­i­ben Hit­ler nem szánt sze­re­pet a szlo­vá­kok­nak. 1939. feb­ru­ár 12-én Tu­ká­nak, majd 1939. már­ci­us 13-án Tisón­ak el­mond­ta, hogy ő egé­szen 1938 szep­tem­be­ré­ig úgy vél­te, hogy a szlo­vá­kok el akar­nak sza­kad­ni a cse­hek­től, de ezt csak azért ten­nék, hogy a ma­gya­rok­hoz csat­la­koz­has­sa­nak. Csak a mün­che­ni vál­ság ide­jén vet­te ész­re és hal­lot­ta elő­ször, hogy a szlo­vá­kok sa­ját és füg­get­len lé­tet akar­nak. Eb­bé­li vé­le­mé­nyé­ben Hit­lert meg­erő­sí­tet­te Tuka is. Ket­tő­jük ta­lál­ko­zó­já­ról két do­ku­men­tum áll ren­del­ke­zé­sünk­re. Az egyik az 1939. feb­ru­ár 12-én, a bi­ro­dal­mi kan­cel­lá­ria épü­le­té­ben 18 óra és 18 óra 15 perc kö­zött ké­szült jegy­ző­könyv; a má­sik Tuka a Nem­ze­ti Bí­ró­sá­gon tett val­lo­má­sa a há­bo­rú után. A jegy­ző­könyv sze­rint Tuka meg­kö­szön­te Hit­ler­nek, hogy le­he­tő­vé tet­te ezt a ta­lál­ko­zót és vé­gig „Mein Führer”-nek szó­lí­tot­ta. Egy­sze­rű em­ber lé­té­re az egész szlo­vák nép ne­vé­ben szól, mond­ta. A cseh bí­ró­sá­gok és a bör­tön­ben el­töl­tött idő­szak jo­got ad ne­ki eh­hez az ál­lí­tás­hoz. Úgy vé­li, hogy a Führer nem­csak meg­nyi­tot­ta a szlo­vák­kér­dést, de ő volt az el­ső, aki el­is­mer­te a szlo­vák nem­zet mél­tó­sá­gát is. A szlo­vák nem­zet öröm­mel har­col majd a Führerrel az eu­ró­pai ci­vi­li­zá­ció meg­tisz­tí­tá­sá­ért. Nyil­ván­va­ló, hogy a szlo­vá­kok együtt­élé­se a cse­hek­kel mind jo­gi, mind gaz­da­sá­gi szem­pont­ból le­he­tet­len­né vált. Szlo­vá­kia Cseh­or­szág­hoz tar­to­zá­sa csak azért le­het­sé­ges még min­dig, mert azt gon­dol­ták, hogy a mos­ta­ni kor­mány csak át­me­ne­ti. ő és kol­lé­gái el­tö­kél­tek alá­vet­ni ma­gu­kat a szlo­vák nép aka­ra­tá­nak és meg­va­ló­sí­ta­ni a szlo­vák önál­ló­sá­got. Szlo­vá­kia sor­sa a Führertől függ. Meg­győ­ző­dé­se mi­att vál­lal­ta a bör­tönt, esz­mé­nyei meg­va­ló­su­lá­sá­ért kész fel­ál­doz­ni éle­tét. Ha fel­ke­lés tör­ne ki, ezt a cse­hek ké­szek len­né­nek el­nyom­ni, de a Führer egyet­len sza­va meg­ál­lít­hat­ná eze­ket a kí­sér­le­te­ket. Ugyan­ez ér­vé­nyes Ma­gyar­or­szág­ra és Len­gyel­or­szág­ra is. Eze­ket is meg­ál­lí­ta­ná a Führer egyet­len sza­va. „Nem­ze­tem sor­sát az Ön gon­dos­ko­dá­sá­ra bí­zom” – fe­jez­te be mon­dan­dó­ját Tuka.27
A má­sik for­rás, Tu­ká­nak a há­bo­rú után a Nem­ze­ti Bí­ró­sá­gon tett val­lo­má­sa sze­rint pont egy ber­li­ni ká­vé­ház­ban ül­dö­gélt, ami­kor ér­te­sí­tet­ték, hogy men­jen be a kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ba, de a kan­cel­lár iro­dá­já­ba ve­zet­ték. Itt Hit­ler fo­gad­ta és meg­kér­dez­te tő­le, hogy „igaz-e, hogy a szlo­vá­kok a ma­gya­rok­hoz sze­ret­né­nek tar­tozni”.28 Tuka nem­mel vá­la­szolt, így Hit­ler kö­vet­ke­ző kér­dé­se az volt, hogy ak­kor mit akar­nak a szlo­vá­kok? A szlo­vá­kok szö­vet­sé­gi ál­la­mot akar­nak, mond­ta Tuka. Hit­ler meg­em­lí­tet­te Szlo­vá­kia önál­ló­sá­gát. Tuka er­re azt vá­la­szol­ta, hogy ez csak ak­kor le­het­sé­ges, ha az önál­ló­sá­got egy nagy­ha­ta­lom garan­tál­ja.29
Ami­kor Tuka vis­­sza­ér­ke­zett Po­zsony­ba, sen­ki­nek nem szólt a ta­lál­ko­zó­ról. „Ezek az urak [Tiso és Ïurèan­ský – V. T.] nem tar­tot­ták fon­tos­nak, hogy be­avas­sa­nak sa­ját ügye­ik­be, ezért én sem tar­tot­tam fon­tos­nak, hogy kö­zöl­jem ve­lük a történ­teket.”30
Tuka vá­la­sza meg­győz­te Hit­lert, hogy bár­mi­kor szá­mít­hat a szlo­vá­kok­ra a cse­hek el­le­né­ben. Az, hogy ez nincs tel­je­sen így, az ún. Homo­la-puccs ide­jén de­rült ki. 1939. már­ci­us ele­jén Ribben­trop meg­bí­zá­sá­ból a né­met dip­lo­ma­ta, Edmund Veesen­may­er Szlo­vá­ki­á­ban járt, hogy meg­győ­ződ­jön ar­ról, ki­re szá­mít­hat­nak a né­me­tek ter­ve­ik meg­va­ló­sí­tá­sá­ban. Tuká­val is ta­lál­ko­zott, aki „po­zi­tí­van vi­szo­nyult a né­me­tek­hez, de öreg és beteges”.31 Veesen­may­er meg­ke­res­te Machot is, aki­ről az volt a vé­le­mé­nye, hogy fe­le­lőt­len és ko­moly­ta­lan. Majd Sidornál járt, akin lát­szott, hogy „túl­sá­go­san fél a né­met befolyástól”.32 Ez­után Tisó­hoz ment. Tiso ar­ra kér­te Veesen­may­ert, hogy szer­vez­zen meg egy ta­lál­ko­zót, ame­lyen Tiso be­szél­het­ne Hit­ler­rel. Tiso ber­li­ni út­ját azon­ban a Szlo­vák Nép­párt el­nök­sé­gé­nek kel­lett vol­na jó­vá­hagy­nia. A cseh po­li­ti­kai ve­ze­tés meg­elé­gel­ve a há­tuk mö­gött zaj­ló, a szlo­vák au­to­nóm kor­mány tag­jai ál­tal le­bo­nyo­lí­tott ta­lál­ko­zó­kat – Ïurèan­ský ber­li­ni és bé­csi út­jai, Tuka tö­rek­vé­sei – 1939. már­ci­us 19-én ka­to­nai puc­­csot haj­ta­tott vég­re Homo­la tá­bor­nok ve­ze­té­sé­vel. Tisót le­mon­dat­ták, Tukát és Machot Brünnbe vit­ték, ahol egy na­pot bör­tön­ben töl­töt­tek, majd más­nap át­szál­lí­tot­ták őket egy szál­lo­dá­ba.
Köz­ben Po­zsony­ban is gyor­san pe­reg­tek az ese­mé­nyek. Az 1939. már­ci­us 11-én éj­sza­ka zaj­ló ún. Kep­pler-mis­sz­ió ku­darc­ba ful­la­dá­sa után33 Hit­ler adott még egy esé­lyt a szlo­vá­kok­nak. Ez­út­tal Ber­lin­be hí­vat­ta Tisót, és 1939. már­ci­us 13-án es­te – röp­ke fél órá­ban – kö­zöl­te, hogy Né­met­or­szág­nak nem fű­ző­dik ér­de­ke a Kár­pá­tok­tól ke­let­re eső te­rü­let­hez (!) és szá­má­ra tel­je­sen kö­zöm­bös, hogy mi tör­té­nik ott. Csak az a kér­dés, hogy Szlo­vá­kia akar­ja-e a füg­get­len­sé­get vagy sem. Nem kí­ván­ja nem­ze­tét, de egyet­len ka­to­ná­ját sem fel­ál­doz­ni egy olyan do­log ér­de­ké­ben, amit a szlo­vák nem­zet nem akar. Nem sze­ret­né, ha Ma­gyar­or­szág szá­monkérné, hogy olyas­mit men­tett meg, ami nem akart fenn­ma­rad­ni. Ezért kér­te Tisót, hogy jöj­jön és hall­gas­sa meg. „Ez nem na­pok, ha­nem órák kérdése.”34 Ha Szlo­vá­kia úgy dön­te­ne, hogy füg­get­len­né akar vál­ni, tá­mo­gat­ni fog­ja tö­rek­vé­se­it és sza­va­tol­ja azo­kat. Ha té­to­váz­na vagy nem kí­ván­ná meg­sza­kí­ta­ni a kap­cso­la­tot Prá­gá­val, ak­kor nem fe­lel a tör­tén­te­kért. Ami­kor Hit­ler be­fe­jez­te mon­da­ni­va­ló­ját, Ribben­trop át­adott Hit­ler­nek egy táv­ira­tot, mely a ma­gyar had­se­reg szlo­vák ha­tár men­tén va­ló moz­gá­sá­ról szólt.35 Tiso ha­za­ment, és 1939. már­ci­us 14-én a seb­té­ben ös­­sze­hí­vott szlo­vák par­la­ment meg­sza­vaz­ta az önál­ló szlo­vák ál­lam mega­lakulását.36
Tuka 1939. már­ci­us 14-én ér­ke­zett vis­­sza fog­sá­gá­ból, hogy a más­nap meg­ala­kult szlo­vák kor­mány­ban tár­ca nél­kü­li mi­nisz­ter­ré ne­vez­zék ki. A mi­nisz­ter­el­nök Jozef Tiso, a kül­ügy­mi­nisz­ter Fer­di­nand Ïurèan­ský, a bel­ügy­mi­nisz­ter Ka­rol Sidor, a pénz­ügy­mi­nisz­ter Mikuláš Pružin­ský, a gaz­da­sá­gi ügyek­kel fog­lal­ko­zó mi­nisz­ter Gejza Medrický lett. Az igaz­ság­ügyi tár­cát Gejza Fritz, a köz­le­ke­dé­sit Jú­li­us Stano, az is­ko­la­ügyit Jozef Sivák, a hon­vé­del­mit Fer­di­nand Èat­loš kap­ta. Az 1939. már­ci­us 11-én, a né­me­tek ál­tal át­adott lis­tán Tuka az igaz­ság­ügyi tár­cát kap­ta vol­na. An­nak okát, hogy vé­gül mi­ért lett tár­ca nél­kü­li mi­nisz­ter Tisón­ak Tukához fű­ző­dő kap­cso­la­tá­ban kell ke­res­nünk. Nem ked­vel­ték egy­mást, sőt, ha Tiso nem tar­tot­ta vol­na rang­ján alu­li­nak, hogy pap lé­té­re gyű­löl­jön va­la­kit, az a va­la­ki min­den bi­zon­­nyal Tuka lett vol­na. Mind­ket­ten au­tok­ra­ták vol­tak, mind­ket­ten a szlo­vák ál­la­mi­ság le­té­te­mé­nye­se­i­nek tar­tot­ták ma­gu­kat, mind­ket­ten igen mű­vel­tek vol­tak, és vé­gül, de nem utol­só­sor­ban, mind­ket­ten mély szim­pá­ti­át táp­lál­tak Né­met­or­szág irá­nyá­ban. Ket­te­jük egy­más­sal szem­ben ta­nú­sí­tott el­len­szen­vé­nek gyö­ke­re­it a múlt­ban kell ke­res­nünk. A bé­csi Paz­ma­neum volt di­ák­ja, Jozef Tiso, egy­részt po­li­ti­kai el­len­fe­let lá­tott Tukában, más­részt meg­bíz­ha­tat­lan­nak tar­tot­ta „ma­gyar múlt­ja” és Tuka Hlinkáról mon­dott vé­le­mé­nye mi­att. Ál­lí­tó­lag Tuka egy­szer kije­lenette Tiso előt­t, hogy Hlinkát bo­lond­nak kel­le­ne ki­ki­ál­ta­ni. „Ezt a ki­je­len­tést én Tuka po­li­ti­kai irá­nyult­sá­gá­ban lé­vő za­var­nak tula­j­doní­tot­tam.”37 Tiso Tukát az 1929-es per után csak em­ber­ség­ből véd­te meg. Az 1930-as évek­ben Tiso több­ször el­kí­sér­te Hlinkát Prá­gá­ba, hogy az ak­ko­ri igazságü­gymin­iszternél, Meiss­nernél ke­gyel­met kér­je­nek Tuka szá­má­ra. Azon­ban a bör­tön­ben nem lá­to­gat­ta meg. Tiso az önál­ló szlo­vák ál­lam meg­ala­ku­lá­sa után sem sze­ret­te vol­na a ko­ro­so­dó pro­fes­­szort a po­li­ti­ká­ban lát­ni, azon­ban né­met nyo­más­ra, il­let­ve Tuka be­fo­lyá­sos szlo­vák is­me­rő­sei ké­ré­sé­re kény­te­len volt meg­ten­ni ezt a lé­pést. Ezt azon­ban nem szí­ve­sen tet­te, mert az 1929-es per után azt a ki­je­len­tést hal­lot­ta Tukától, hogy „meg­bos­­szul­ja a párt­nak [érts­d: a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt­nak – V. T.], hogy nem véd­te meg”.38 Tiso ezért meg­pró­bál­ta Tuka kar­ri­er­jét aka­dé­mi­ai sík­ra te­rel­ni. 1939. már­ci­us 30-án ki­ne­vez­te a po­zso­nyi Szlo­vák Egye­tem jog­fi­lo­zó­fi­ai pro­fes­­szo­rá­vá, majd 1939. má­jus 27-én a Szlo­vák Egye­tem rek­to­rá­vá. Azon­ban akár­mi­lyen mó­don sze­ret­te vol­na Tiso tá­vol tar­ta­ni Tukát a po­li­ti­ká­tól, ő már ja­vá­ban ben­ne volt, sőt egye­ne­sen a szlo­vák po­li­ti­kai élet sű­rű­jé­ben ta­lál­ta ma­gát egyik pil­la­nat­ról a má­sik­ra.
Pár nap­pal az önál­ló szlo­vák ál­lam meg­ala­ku­lá­sa után Tuka és Ïurèan­ský a szlo­vák kül­dött­ség élén Bécs­be uta­zott, hogy a vé­del­mi szer­ző­dés egyes pont­ja­i­ról tár­gyal­jon. A saj­tó töb­bek kö­zött né­met–szlo­vák gaz­da­sá­gi tár­gya­lá­sok­ról is tu­dó­sí­tott. A volt oszt­rák kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um épü­le­té­ben, a Bal­haus­plat­zon né­met rész­ről Wil­helm Kei­t­el tá­bor­nok fo­gad­ta őket. A leg­na­gyobb el­len­ér­zést a vé­del­mi zó­na kér­dé­se vál­tot­ta ki a szlo­vák kül­dött­ség­ből. A né­me­tek igye­kez­tek meg­győz­ni őket, hogy a vé­del­mi zó­na lét­fon­tos­sá­gú. Két nap múl­va meg­ér­ke­zett Tiso, hogy ő is be­kap­cso­lód­jon a tár­gya­lá­sok me­ne­té­be, és ki­je­len­tet­te, hogy sze­mé­lye­sen Hit­ler­rel akar be­szél­ni, mi­vel a vé­del­mi zó­na Szlo­vá­kia meg­szál­lá­sát je­len­te­né. Hit­ler az éj­sza­ka kö­ze­pén meg­ér­ke­zett a Ho­tel Impe­ri­al­ba, és biz­to­sí­tot­ta a szlo­vák kül­dött­sé­get, hogy a né­me­tek­nek nin­cse­nek rossz szán­dé­ka­ik, a vé­del­mi zó­na stra­té­gi­ai szem­pont­ból fon­tos. „Igaz, hogy né­met csa­pa­tok ál­lo­má­soz­nak majd ott, de szlo­vák köz­igaz­ga­tás alatt lesz.”39 1939. már­ci­us 23-ra meg­szü­le­tett a né­met–szlo­vák vé­del­mi szer­ző­dés vég­le­ges szö­ve­ge, mely­nek leg­fon­to­sabb ré­sze az lett, hogy Né­met­or­szág ga­ran­tál­ja Szlo­vá­kia füg­get­len­sé­gét és te­rü­le­ti egységét.40
Az önál­ló­ság ki­ki­ál­tá­sát el­uta­sí­tó Sidor 1939. áp­ri­lis 14-én le­mon­dott bel­ügy­mi­nisz­te­ri poszt­já­ról, és a Va­ti­kán­ba ment, ahol a há­bo­rú vé­gé­ig nagy­kö­ve­ti meg­bí­za­tást tel­je­sí­tett. A bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um leg­fon­to­sabb te­en­dő­it Tiso vet­te át, a töb­bi fel­ada­tot Tukára bíz­ta.
A kö­vet­ke­ző ber­li­ni út­ra Hit­ler öt­ve­ne­dik szü­le­tés­nap­ja al­kal­má­ból ke­rült sor. A szlo­vák kül­döt­tek kö­zött ott volt Tuka is, aki szin­te meg­ba­bo­náz­va ér­ke­zett vis­­sza és ki­je­len­tet­te, hogy a szlo­vák nem­zet elő­ször lé­pett fel ál­lam­al­ko­tó­ként nem­zet­kö­zi téren.41
Az el­kö­vet­ke­ző idő­szak Szlo­vá­ki­á­ban az al­kot­mány­ter­ve­zet kö­rü­li vi­tá­val telt. Az 1939. jú­li­us 21-én el­fo­ga­dott al­kot­mány 1. §-a ki­mond­ta, hogy ál­lam­for­má­ját te­kint­ve a szlo­vák ál­lam köz­tár­sa­ság. Tör­vény­ho­zó szer­ve a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság 80 ta­gú Nem­zet­gyű­lé­se, me­lyet öt év­re vá­lasz­ta­nak. Az köz­tár­sa­sá­gi el­nö­köt a par­la­ment vá­laszt­ja, hi­va­ta­li ide­je hét év és két­szer vál­sztható meg ugyan­az a sze­mély. Az el­nök jog­kö­ré­be tar­to­zik töb­bek kö­zött a par­la­ment egyet­ér­té­sé­vel há­bo­rút in­dí­ta­ni, bé­két köt­ni, ös­­sze­hív­ni a nem­zet­gyű­lést, ki­ne­vez­ni és el­bo­csá­ta­ni a mi­nisz­te­re­ket, és nem utol­só­sor­ban az egye­te­mi pro­fes­­szo­rok ki­ne­ve­zé­se is fel­ada­tai kö­zé tar­to­zik. A kor­mányt az el­nök ne­ve­zi ki, a kor­mány­ren­de­le­te­ket a mi­nisz­ter­el­nök és a meg­bí­zott mi­nisz­ter ír­ja alá. Az al­kot­mány 58. §-a ki­mond­ta, hogy „a szlo­vák nem­zet az ál­lam­ha­ta­lom­ban a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt (Szlo­vák Nem­ze­ti Egy­ség­párt) ál­tal vesz részt”.42 Az al­kot­mány­ter­ve­zet elő­ké­szí­tői kö­zött ott volt Tuka is. Az elő­ké­szí­tők a to­ta­li­tá­ri­us rend­sze­rek al­kot­má­nya­i­ból nyer­tek ins­pi­rá­ci­ót, töb­bek kö­zött fi­gye­lem­be vet­ték Né­met­or­szág és Olasz­or­szág al­kot­má­nyát, de a por­tu­gál al­kot­mányt is.43 Tuka ki­fej­tet­te, hogy: „az al­kot­mány a nem­zet­be ve­tett hi­tet je­len­ti […] Ez az al­kot­mány­ter­ve­zet nem de­mok­ra­ti­kus, nem te­kin­tély­el­vű, nem ren­di és nem szo­ci­á­lis. Ez egy köz­tár­sa­sá­gi al­kot­mány. […] Az al­kot­mány ki­dol­go­zá­sá­nál meg­pró­bál­tunk el­ke­rül­ni min­den­faj­ta dok­trinériz­must. El­uta­sí­tot­tuk a de­mok­ra­ti­kus ala­pon nyug­vó al­kot­mányt, mert ha a de­mok­rá­ci­át tör­té­ne­ti­leg vizs­gál­juk, lát­hat­juk, hogy a de­mok­rá­cia tá­ma­dó rend­szer, mely ki­tű­nő­en al­kal­mas ha­tal­mi ala­ku­la­tok szét­zú­zá­sá­ra. […] Nem mond­hat­juk, hogy al­kot­má­nyunk te­kin­tély­el­vű len­ne, mert nem kon­cent­rál­ja a ha­tal­mat és fe­le­lős­sé­get az egyes sze­mé­lyek ke­zé­ben. En­nek egyik oka né­pünk, a má­sik pe­dig po­li­ti­kai men­ta­li­tá­sunk, amely még nem ké­szült fel er­re a bá­tor lépésre”.44 Né­met­or­szág, Len­gyel­or­szág, Ma­gyar­or­szág, Olasz­or­szág, a Va­ti­kán, Spa­nyol­or­szág és Svájc az el­sők kö­zött is­mer­te el a szlo­vák önál­ló­sá­got.
1939 már­ci­u­sá­tól Szlo­vá­ki­á­ban is meg­sza­po­rod­tak a fel­vo­nu­lá­sok és a nagy­gyű­lé­sek, az ut­cá­kat fe­ke­té­be öl­tö­zött gár­dis­ták lep­ték el. A Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt hi­va­ta­los peri­odiku­ma, a Slovák gyak­ran kö­zölt be­szá­mo­ló­kat egy-­e­gy tö­meg­ren­dez­vény­ről. „Kö­zép-Eu­ró­pa min­ta­ál­la­má”-ban az ál­lam ve­ze­tői elég al­kal­mat ta­lál­tak re­to­ri­kai fo­gá­sa­ik bi­zo­nyí­tá­sá­hoz. Ez alól nem volt ki­vé­tel Tuka sem. „Szlo­vá­kia leg­na­gyobb már­tír­ja”, ahogy a Slovák ne­vez­te, sok­szor vett részt és szó­no­kolt eze­ken a nagy­gyű­lé­se­ken. Tuka úgy be­szélt az egy­be­gyűl­tek­hez, mint egy pat­ri­ar­cha, aki „egész éle­tét a nem­zet­nek szen­tel­te és most, a nem­zet­nek hin­nie kell a kor­mány­ban és szót ­fo­gad­ni­a”.45 El­ső­ként min­dig sa­ját ér­de­mét emel­te ki, hang­sú­lyoz­va már­tír­sá­gát és ár­tat­lan­sá­gát. Gyak­ran vis­­sza­tért az 1920-as évek­re, hang­sú­lyoz­va sze­re­pét eb­ben az idő­szak­ban. Meg­em­lí­ti, hogy 1928-ig több­ször járt kül­föld­ön, hogy fel­tér­ké­pez­ze, mi len­ne, ha Szlo­vá­kia önál­ló­sul­na. „1922 és 1928 kö­zött a nép­párt­ban, úgy is mond­hat­nám, hogy amo­lyan nem hi­va­ta­los kül­ügy­mi­nisz­ter vol­tam. Hlin­ka meg­bí­zá­sá­ból kül­po­li­ti­ká­val is foglalkoz­tam.”46 Már ek­kor, ti­zen­öt év­vel ez­előtt fel­vet­te a kap­cso­la­tot a né­me­tek­kel. Ezért nyíl­tak meg a ka­puk előt­te ké­sőbb, ami­kor 1939. feb­ru­ár 12-én tit­kos au­di­en­ci­án Hit­ler­nél járt. Er­ről nem szól­ha­tott sen­ki­nek, de ki­je­len­tet­te Hit­ler­nek, hogy a szlo­vá­kok sa­ját ál­la­mot akar­nak és en­nek mag­va­ló­su­lá­sá­hoz Né­met­or­szág vé­del­mét. „Én vol­tam az el­ső a szlo­vá­kok kö­zül, akik be­szél­het­tek a bi­ro­dal­mi kan­cel­lár­ral, Adolf Hitler­rel.”47 Hit­ler­ről Tuka min­dig nagy el­is­me­rés­sel és cso­dá­lat­tal be­szélt. „A kis nem­ze­tek­nek vé­del­me­ző­ket kell ke­res­ni. A jó­sá­gos Is­ten ne­künk szlo­vá­kok­nak eb­ben is se­gí­tett, ne­mes és nagy­lel­kű vé­del­me­zőt adott ne­künk Adolf Hit­ler szemé­lyében.”48 „Sze­ren­csénk van, hogy Adolf Hit­ler vé­del­me alatt ál­lunk és jó ve­zé­re­ink van­nak. Hű­sé­get hűségért.”49
Ilyen és eh­hez ha­son­ló idé­ze­tek­kel vol­tak te­le az új­sá­gok, per­sze csak azok, ame­lyek to­vább­ra is meg­je­len­het­tek, ugyan­is 1939 jú­ni­u­sá­ban meg­szűnt a saj­tó­sza­bad­ság. Az ál­la­mi ér­dek hű­sé­get és egy­sé­get kí­vánt a sajtótól.50 A na­pi­lap­ok el­ső ol­da­lai több­nyi­re a kor­mány tag­ja­i­nak po­li­ti­kai el­mél­ke­dé­se­i­vel tel­tek meg, kö­zöt­te a zsi­dó­kér­dés meg­ol­dá­sá­nak hang­sú­lyo­zá­sá­val. Tuka is han­goz­tat­ta, hogy meg kell ol­da­ni a zsi­dó­kér­dést, de a salz­bur­gi tár­gya­lá­so­kig ez el­mé­le­ti és pro­pa­gan­da szin­ten maradt.51 „El­tá­vo­lít­juk a pa­ra­zi­tá­kat. Min­den­ki­re sor ke­rül, a nagy­bir­to­kos­ok­ra, ke­res­ke­dők­re és mind­azok­ra, akik nem sa­ját mun­ká­juk­ból, ha­nem a nem­zet va­gyo­ná­ból él­nek. Szlo­vá­ki­á­ban a föld és a ke­nyér a szlovákoké.”52 A salz­bur­gi ta­lál­ko­zó volt az a víz­vá­lasz­tó, mely az el­mé­le­ti kér­dé­se­ket gya­kor­la­ti sík­ra te­rel­te, így a zsi­dó­kér­dést is.
Tuka zsi­dó­el­le­nes­sé­gé­hez volt mér­he­tő cseh­el­le­nes­sé­ge is. A cse­hek mi­att nem ka­pott ál­lást 1918-ban, Cseh­szlo­vá­kia meg­ala­ku­lá­sa­kor, a cse­hek ítél­ték ti­zen­öt év­re és cseh bör­tö­nök­ben ra­bos­ko­dott; most úgy érez­te, hogy el­jött az el­szá­mo­lás ide­je. „A cseh nem­zet saj­ná­lat­ra­mél­tó nem­zet és ha va­la­ki­nek jo­ga van ha­ra­gud­nia rá, az én va­gyok” – mond­ta.53 Gejza Medrick­ý, a szlo­vák ál­lam gaz­da­sá­gi ügye­i­vel fog­lal­ko­zó mi­nisz­ter ké­sőb­bi em­lék­ira­ta­i­ban meg­em­lí­ti, hogy „Tuka min­dig azt han­goz­tat­ta, hogy tá­vo­lít­suk el a cse­he­ket Szlo­vá­ki­á­ból, füg­get­le­nül at­tól, hogy emi­att mi­lyen gaz­da­sá­gi ká­ro­kat szen­ve­dünk. Min­den cse­het vis­­sza akart te­le­pí­te­ni Cseh­or­szág­ba, még azo­kat is, akik­nek szlo­vák fe­le­sé­gük vagy fér­jük volt”.54 Ugyan 1939 áp­ri­li­sá­ban még azt mond­ta, hogy azok, akik­nek szlo­vák há­zas­tár­suk van és együtt­mű­köd­nek a szlo­vá­kok­kal, ma­rad­hat­nak, de a lel­ke mé­lyén nem így gon­dol­ta. Bosz­­szús ki­ro­ha­ná­so­kat in­té­zett az 1918-tól 1938-ig lé­te­ző Cseh­szlo­vá­kia el­len. ő már ak­kor lát­ta, hogy a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság tel­je­sen le­he­tet­len ál­la­mi kép­ződ­mény, amely nem ma­rad fenn, ha­nem széthul­lik.55 „Tu­dós­ként és el­mé­le­ti szak­em­ber­ként lát­tam az ak­ko­ri ál­lam hi­bá­it. […] A cseh­szlo­vák ál­lam ön­hi­bá­já­ból ju­tott eb­be a hely­zet­be, mi­vel jel­lem­te­len po­li­ti­ku­sok irányí­tot­ták.”56 „Prá­gá­ban az urak mil­li­ó­kat kap­tak, ki­ne­vet­ték az Is­tent és or­gi­á­kat ren­dez­tek. Aki szót emelt ez el­len, bör­tön­be küldték”– mond­ta az egyik nagy­gyűlésen.57
Tuka be­szé­de­i­nek túl­nyo­mó több­sé­gé­ben fog­lal­ko­zott az ún. bel­ső el­len­ség kér­dé­sé­vel is. „Több em­ber­nek az ar­cán bi­zony­ta­lan­sá­got és elé­ge­det­len­sé­get lá­tok. Ezt a han­gu­la­tot az el­len­sé­ge­ink, a sza­bad­kő­mű­ves és zsi­dó-bol­se­vik pro­pa­gan­da kel­ti azok el­len az ál­la­mok el­len, ame­lyek vé­del­mez­nek ben­nün­ket. Az el­len­sé­ges pro­pa­gan­da be akar­ja bi­zo­nyí­ta­ni a szlo­vák nép­nek, hogy a szlo­vák kor­mány, de leg­in­kább Tuka el­ad­ta az or­szá­got a né­me­tek­nek, a szlá­vok leg­na­gyobb el­len­sé­gé­nek. Eze­ket a buj­to­ga­tó­kat kö­te­les­sé­ge­tek je­len­te­ni a rend­őr­ség­nek vagy a Hlin­ka Gár­da tag­ja­i­nak. A szlo­vák kor­mány majd gon­dos­ko­dik róluk.”58 Ez a „gon­dos­ko­dás” Illa­va (Ilava) bör­tö­nét je­len­tet­te, me­lyet még az au­to­nóm kor­mány ala­kí­tot­ta át mun­ka­tá­bor­rá. Az olyan ki­je­len­té­se­kért, mint a „Tuka szél­há­mos”, „a szlo­vák ál­lam nem ma­rad fenn, mert ve­ze­té­sé­hez nin­cse­nek te­het­sé­ges em­be­re­ink” vagy „Tuka le­mon­dott” a bí­ró­sá­gi íté­let jobb eset­ben le­he­tett több hét bör­tön­bün­te­tés, ros­­szabb eset­ben akár több hó­nap is.59
Tuka éles han­gú be­szé­dek­ben ítél­te el a de­mok­rá­ci­át és kom­mu­niz­must is. A de­mok­rá­ci­át sze­rin­te sze­mé­lyes ér­dek ala­poz­ta meg. „Ha az egyén gaz­dag, a nem­zet is gaz­dag lesz. A de­mok­rá­ci­á­ban a na­gyobb tu­laj­don győ­zött a ki­sebb tu­laj­don fö­lött.”60 A kom­mu­nis­ta el­vek hir­de­té­sét egye­ne­sen bűn­cse­lek­mény­nek ne­vez­te. A Tuka ál­tal „Hlinka szel­le­mé­ben, de Hit­ler mód­sze­re­i­vel” meg­hir­de­tett, és egyet­len le­het­sé­ges út­ként ke­zelt nem­ze­ti­szo­ci­a­lis­ta rend­szer propagá­ció­ja ké­sőbb­re te­he­tő, in­kább a salz­bur­gi tár­gya­lá­sok utá­ni idő­szak­ra jel­lem­ző.
Az 1939-es év egyik leg­na­gyobb ün­nep­ség­so­ro­za­ta is Tuka ne­vé­hez fű­ző­dött, ok­tó­ber 5-én ün­ne­pel­ték Tuka el­íté­lé­sé­nek tize­dik év­for­du­ló­ját. Az ün­nep­ség részt­ve­vői a Po­zso­nyi Ke­rü­le­ti Bí­ró­ság előtt gyü­le­kez­tek, ahol meg­hall­gat­ták Tuka 1929-ben mon­dott vé­dő­be­széd­ét. Az ün­nep­ség szer­ve­zői még a leg­ap­róbb rész­le­tek­re is oda­fi­gyel­tek. Egy kis­lány, aki a per ide­jén szü­le­tett, vi­rá­got nyúj­tott át Tu­ká­nak, pár gyer­mek vers­sel ked­ves­ke­dett ne­ki. Tuka elé­ge­dett le­he­tett, min­den­ki őt ün­ne­pel­te. Be­szé­dé­ben ez­út­tal sem fe­lej­tet­te el meg­em­lí­te­ni már­tír­sá­gát és meg­elé­ge­dés­sel nyug­táz­ta, hogy azok, akik el­ítél­ték el­buk­tak. A tel­jes po­li­ti­kai győ­ze­lem azon­ban még pár na­pig vá­ra­tott ma­gá­ra. Az 1939. ok­tó­ber 26-án meg­tar­tott köz­tár­sa­sá­gi­el­nök-vá­lasz­tás ered­mé­nye­ként Jozef Tiso el­nök lett. Két nap­pal az el­nök­vá­lasz­tás után Tiso ki­ne­vez­te az új kor­mányt Tuká­val az élen. „Ha Jozef Tiso az önál­ló ál­la­mért ví­vott har­cot kép­vi­se­li, ak­kor Vojtech Tuka a szim­bó­lu­ma en­nek a harc­nak és szen­ve­dés­nek, amely­ből lét­re­jött álla­munk”– ír­ta a Slovák.61 Tiso úgy gon­dol­ta, ha Tuka mi­nisz­ter­el­nök lesz, kön­­nyeb­ben tud­ja majd el­len­őriz­ni te­vé­keny­sé­gét. Ez a fel­té­te­le­zés azon­ban nem volt he­lyén­va­ló, mi­vel Tuka gon­do­la­tai már mi­nisz­ter­el­nök­ség­ének más­nap­ján a ve­zé­ri rend­szer kö­rül fo­rog­tak.

Klamár Zoltán: A Magyarkanizsán élő etnikumok térkijelölő gyakorlata a 18–20. században

„Tá­vol le­gyen más­ban di­cse­ked­nem, mint
a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus ke­reszt­jé­ben.”
(Pál le­ve­le a galátákhoz 6,14)

A vá­ros et­ni­kai tér­szer­ke­ze­té­nek vál­to­zá­sa

A kis­táj köz­pont­já­nak szá­mí­tó, a Kö­rös-pa­tak és a Ti­sza ha­tá­rol­ta ár­té­ri te­ra­szon fek­vő te­le­pü­lés – mely 1920-tól a Szerb–Horvát–Szlovén Ki­rály­ság­hoz, majd az idők fo­lya­mán a szét­esett Ju­go­szlá­vi­á­tól a Szerb Köz­tár­sa­ság­hoz ke­rült – az Ár­pád-kor­tól a tö­rök el­le­ni fel­sza­ba­dí­tó há­bo­rúk Bács­ká­ra va­ló ki­ter­je­dé­sé­ig fo­lya­ma­to­san la­kott volt.1 1686-tól azon­ban az át­vo­nu­ló se­re­gek és az időn­két por­tyá­zó ki­sebb csa­pa­tok ál­lan­dó­an ve­szé­lyez­tet­ték a te­le­pü­lé­sen la­kók lé­tét és va­gyo­ni biz­ton­sá­gát.
Alig hagy­ták el Ókanizsát2 és sok más Ti­sza men­ti hely­sé­get ad­di­gi la­kói, már­is újab­bak ér­kez­tek a he­lyük­re: 1687 de­cem­be­ré­ben és 1688 ja­nu­ár­já­ban az el­nép­te­le­ne­dett te­le­pü­lé­se­ket ka­to­nás­ko­dó szer­bek fog­lal­ták el.3
A la­kos­ság­cse­re gyors le­zaj­lá­sát a vi­dé­ken já­ró tér­ké­pész, Johann Kristof Müller 1706-os da­tá­lá­sú tér­ké­pe – Markt alt Ka­ni­sa – ugyan nem je­lö­li, de a rész­le­tes ut­ca­há­ló­zat­ból azt a kö­vet­kez­te­tést von­hat­juk le, hogy a be­köl­tö­zők a szel­lem­vá­ros­ban gyor­san ki­ja­vít­ha­tó la­kó­épü­le­te­ket, temp­lo­mo­kat talál­hat­tak.4 A szer­bek fo­lya­ma­tos be­köl­tö­zé­se a két zen­tai csa­ta kö­zött azt ered­mé­nyez­te, hogy a 17–18. szá­zad for­du­ló­já­ra a táj tel­je­sen el­ve­szí­tet­te ma­gyar la­kos­sá­gi több­ségét.5
A vi­dék pol­gá­ro­sí­tá­sa az ural­ko­dó Má­ria Te­ré­zia ál­tal ös­­sze­hí­vott 1741. évi or­szág­gyű­lé­sen mon­da­tott ki.6 A me­gyei jog­ha­tó­ság a te­rü­let be­ke­be­le­zé­sé­re több­ször is kí­sér­le­tet tett, de a Ha­di­ta­nács vo­na­ko­dott tel­je­sí­te­ni a me­gye ál­tal kikénysz­e­rített ural­ko­dói in­téz­ke­dést, és 1743-ban Ókanizsát és Martonost még tisz­tán ha­tár­őr-te­le­pü­lés­nek tar­tot­ták, me­lyek – a ta­nács sze­rint – nem vol­tak me­gyei jog­ha­tó­ság alá von­ha­tók.
A pol­gá­ro­sí­tást meg­elő­ző­leg, a szerb ha­tár­őrök vá­laszt­hat­tak, hogy hely­ben ma­rad­nak-e és vi­se­lik a köz­ter­he­ket vagy az új du­nai és szá­vai ha­tár­őr­vi­dék­re köl­töz­nek. A ma­ra­dók 1745. no­vem­ber 1-jé­től vi­sel­ték a közter­heket.7
A ma­gyar la­kos­ság vis­­sza­szi­vár­gá­sa a 18. szá­zad el­ső év­ti­ze­de­i­ben meg­kez­dő­dött, 1745-től tö­me­ges­sé vált,8 de szer­ve­zett te­le­pí­tés­re csak 1751 után, a ki­vált­sá­gos ka­ma­rai te­rü­let­be tar­to­zó és sza­ba­da­lom­le­vél­lel el­lá­tott, me­ző­vá­ro­si jog­ál­lást nyert9 – egy­ko­ri ha­tár­őr­sánc Ókanizsa – te­le­pü­lés­re tör­tént, amely el­kezd­te hasz­nál­ni a Mag­yarkanizsa ne­vet.
1755-ben a ma­gya­rok ará­nya há­rom­szo­ro­sa volt a szer­be­ké­nek, majd egy év­ti­zed­del ké­sőbb már 80%-ra emel­ke­dett a ma­gyar­ság la­kos­sá­gi túl­sú­lya. 1765-ben Mag­yarkanizsán 180 ha­tár­őr­há­zat ír­tak össze.10
Kö­zel száz év el­múl­tá­val a 19. szá­zad ele­ji, vár­me­gyei le­írás te­le­pü­lé­se­ket be­mu­ta­tó ré­szé­ben a kö­vet­ke­zők ol­vas­ha­tók: „Ó vagy ma­gyar Ka­ni­zsa, jól épült ve­gyes ma­gyar rácz m. v. a Ti­sza jobb part­ján, Sze­ged­től dél­re 3 ½ mér­föld­nyi­re. Szám­lál 9137, u.m. 7724 ma­gyar kath., 1297 ó hi­tű, 4 evang., 112 sidó lak. Kath. Paroch. Temp­lo­mú. Synagó­ga, Vá­ros­há­za. A hely­ség­től ½ órá­nyi­ra van a Ti­sza rév­je, mell­yen Toron­tál­ba jár­nak át. Határ­ja mel­lyet a telec­skai dom­bok ha­sí­ta­nak ke­resz­tül – szál­lá­sok­ra van fel­oszt­va. Föld­je fe­ke­te, s szép buzát, kuko­riczát, sok kö­lest és do­hányt te­rem. Mar­ha­tar­tá­sa vi­rág­zó. A Ti­sza men­té­ben, és a Kö­rös ér kö­rül sok pos­vá­nyai van­nak.”11
Az 1910-es nép­szám­lá­lás ada­tai sze­rint Mag­yarkanizsá­nak a ta­nyá­kon élők­kel együtt 16 655 la­ko­sa volt. (A vá­ros­la­kók szá­ma va­ló­já­ban 11 783 lé­lek, hi­szen a ta­nyá­kon 4872-en él­tek.) Eb­ből 28 né­met, 2 szlo­vák, 1 hor­vát, 329 szerb és 266 zsi­dó. Val­lás sze­rint 16 277 ka­to­li­kus, 22 görög ka­to­likus, 53 re­for­má­tus, 20 ágos­tai, 378 gö­rög­ke­le­ti, 1 uni­tá­ri­us és 266 izraeli­ta.12
Az 1981-es nép­szám­lá­lás adat­so­ra­i­ban még ki­mu­tat­ták a nem­ze­ti­sé­ge­ket, de a fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zást már nem: 11 687 la­ko­sa volt a vá­ros­nak, eb­ből 10 410 ma­gyar, 38 mon­te­neg­rói, 75 hor­vát, 2 ma­ce­dón, 2 mu­zul­mán, 3 szlo­vén, 725 szer­b, 11 al­bán, 40 ci­gány és 5 ro­mán. A val­lá­si ös­­sze­té­tel­re csak kö­vet­kez­tet­ni tu­dunk: a ma­gya­rok zö­me ka­to­li­kus, bár ele­nyé­sző szám­ban van­nak bap­tis­ták, szom­ba­tis­ták és Je­ho­va ta­núi is. A szlo­vé­nek, a hor­vá­tok és a ci­gá­nyok ka­to­li­ku­sok, a szer­bek, a mon­te­neg­ró­i­ak és a ro­má­nok gö­rög­ke­le­ti val­lá­sú­ak. Az al­bá­nok és a mu­zul­má­nok musz­li­mok.
Ös­­szes­sé­gé­ben te­hát azt mond­hat­juk, hogy az el­telt há­rom­száz év alatt a vá­ros et­ni­kai és val­lá­si tér­szer­ke­ze­te vál­to­zott ugyan, de ará­nya­it te­kint­ve meg­őriz­te a 18. szá­zad vé­gé­re kialault kon­dí­ci­ó­kat.

A tér­ki­je­lö­lés ob­jek­tu­ma­i­nak sza­kral­itása, val­lá­si és etnikus kö­tő­dé­se

Az egy­ház­nak fon­tos táj­szer­ve­ző, táj­épí­tő, il­let­ve a táj­ba szent­sé­gi te­ret aplikáló sze­re­pe a ba­rokk kor­ban szak­rá­lis kis­em­lé­kek so­rá­nak lét­re­jöt­tét ered­ményezte.13 A 18. szá­zad el­ső fe­le még a didal­masan elő­re­tö­rő ka­to­li­ciz­mus tér­hó­dí­tá­sá­tól át­ha­tott hét­köz­nap­ok sza­kral­itását mu­tat­ja a vá­ros térségében.14 Egyik leg­ré­geb­bi szak­rá­lis kis­em­lé­ke Mag­yarkanizsá­nak a ko­ráb­ban már em­lí­tett, Johann Kristof Müller tér­ké­pén Kalwarien Berg – Kál­vá­ria-hegy­nek ne­ve­zett dom­bon ál­ló há­rom ho­mok­kő kereszt.15 A ke­resz­tek szár­vé­gei le­ke­re­kí­tet­tek, a kö­zé­pen ál­lón még ma is meg­van az ön­tött­vas­ból ké­szült kor­pusz.16 A vá­ros­tól mes­­sze, a táj­ból kb. 10 mé­ter ma­ga­san ki­emel­ke­dő dom­bon az egy­ko­ri Sza­bad­kai út men­tén fo­gad­ta a lát­vány a te­le­pü­lés­re ér­ke­zőt.
A fo­ko­za­to­san ter­jesz­ke­dő, egy­re tá­vo­labb­ra nyú­ló ház­sor­ok a 20. szá­zad ele­jé­re ér­tek ki a domb­láb­hoz. Az út má­sik fe­lén már ko­ráb­ban, a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben, az 1859-ben nyi­tott temető17, majd a 20. szá­zad ele­jén, a te­me­tő mö­gött épült újabb ház­sor­ok fog­ták ke­ret­be a Kál­vá­ria-dom­bot.
A vá­ros ka­to­li­kus ma­gyar­sá­ga a domb­hoz ve­ze­tő út két szé­lé­re és a dom­bot ke­rü­lő kör­út mel­lé stá­ci­ó­kat épít­te­tett az el­ső vi­lág­há­bo­rú előt­t. A stá­ci­ók tég­lá­ból ké­szül­tek, szo­bor­fül­kés kép­osz­lo­pok, orom­za­tu­kon kis fak­ereszt­tel.18 A fül­kék­ben el­he­lye­zett fest­mé­nye­ket va­la­ha csuk­ha­tó vas­táb­lák véd­ték az idő­já­rás vi­szon­tag­sá­ga­i­tól és csak hús­vét­kor nyi­tot­ták ki őket. A stá­ci­ók ál­lí­tá­si költ­sé­gét gaz­da­gabb pa­raszt-pol­gár csa­lá­dok vál­lal­ták. Ne­vü­ket az épít­mé­nyek lá­ba­za­tá­ban el­he­lye­zett szür­ke mű­kő táb­lá­kon örö­kí­tet­ték meg. Az el­ső stá­ció táb­lá­ja tö­rött, fel­ira­ta: „… / di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / Pósa Jó­zsef / és ne­je / Oroszi Ro­zá­lia.” A má­so­dik stá­ció táb­lá­ja tö­rött: „Is­ten di­cső­sé­gé­re …/ Sóti Luk­ács T…/ fér­je Fe­hér M…” A har­ma­dik stá­ció táb­lá­ja tö­rött, a szö­veg nagy ré­szét le­csi­szol­ták: „…/ …/ és ne­je / Cseszkó Te­réz.” A ne­gye­dik stá­ció táb­lá­ja ép, a fel­ira­ton csi­szo­lás­nyo­mok: „Is­ten di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / özv. Ki­rály Ágos­ton­né, Fe­hér Er­zsé­bet / és özv. Bali András­né, Tóth Te­réz.” Az ötö­dik stá­ció táb­lá­ja hi­ány­zik. A ha­to­dik stá­ció táb­lá­ja ép, raj­ta csi­szo­lá­si nyo­mok­kal: „Is­ten di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / Tukacs Jó­zsef / és ne­je / Dukai Ve­ro­ni­ka.” A he­te­dik stá­ció táb­lá­ja hi­ány­zik. A nyol­ca­dik stá­ció táb­lá­ja ép: „Is­ten di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / Törteli Luk­ács / és ne­je / Sza­bó Klá­ra.” A ki­len­ce­dik és a ti­ze­dik stá­ció táb­lá­ja hi­ány­zik. A ti­zen­egye­dik stá­ció táb­lá­ja tö­re­de­zett, szö­ve­ge azon­ban ol­vas­ha­tó: „Is­ten di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / Fe­hér Ró­zsa, Fe­hér Ve­ro­na és / Fe­hér Ju­dit.” A ti­zen­har­ma­dik és ti­zen­ne­gye­dik stá­ció táb­lá­ja hi­ány­zik. A kál­vá­ria szak­rá­lis te­ré­nek épít­mé­nye­it a vá­ros ka­to­li­kus ma­gyar la­kos­sá­ga emel­tet­te és gon­doz­ta. Nyil­ván­va­ló­an ez egé­szen ad­dig volt így, amíg a li­tur­gi­kus funk­ci­ó­ját be­tölt­het­te az épít­mény. A ha­tó­sá­gok a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő­en, a ko­a­lí­ci­ós évek vé­gén be­til­tot­ták a temp­lo­mon kí­vü­li szer­tar­tá­so­kat, li­tur­gi­kus cse­lek­mé­nye­ket. A nagy te­rü­le­ten ál­ló objek­tum­együttest, kény­sze­rű­ség­ből ugyan, de fo­ko­za­to­san elhanyagolták.19
A vá­ros leg­ré­geb­bi da­tált szak­rá­lis kis­em­lé­ke az 1866-ban emelt Nepo­mu­ki Szent Já­nos-szo­bor. A szent nagy nép­sze­rű­ség­nek örveven­dett egész Kö­zép-Eu­ró­pá­ban – óvott a rossz hír­től, a be­teg­sé­gek­től, a tűz­vész­től, a szép ha­lál elő­se­gí­tő­je is volt és a ha­jó­sok, ví­zi­mol­nár­ok, tu­ta­jo­sok pat­ró­nu­sa­ként is szá­mon tar­tot­ták20 –, nem cso­da hát ha „AZ Ó KA­NI­ZSAI / ÁJ­TA­TOS HIVEKNEK / ADA­KO­ZÁ­SÁ­BÓL” is ál­lí­tot­tak egy szob­rot a Kö­rös-pa­tak ti­szai torko­latához.21 Sa­já­tos a szent szob­rá­nak sor­sa, hi­szen az 1960-as éve­kig, az ere­de­ti pa­tak­me­der fel­töl­té­sé­ig állt ál­lí­tá­sá­nak ere­de­ti he­lyén, majd a Szent őr­ző­an­gya­lok ka­to­li­kus temp­lo­má­nak kert­jé­be he­lyez­ték át az idő­köz­ben meg­ron­gált, fe­jet­len szob­rot. Ko­ráb­bi fo­tó­kon jól lát­szik, hogy a le­tö­rött bal ke­zét be­haj­lít­va uj­ját a szá­ja elé tet­te, míg má­sik ke­zé­ben ke­resz­tet tar­tott, raj­ta kor­pus­­szal. A ka­to­li­kus hí­vek ös­­sze­fo­gá­sá­val „res­ta­u­rál­ták” a szob­rot és a meg­ke­rült szo­bor­fe­jet a he­lyé­re il­lesz­tet­ték. A ho­mok­kő szo­bor ek­kor új­ra ki­szí­ne­se­dett.
Még két szo­bor áll a temp­lom­kert­ben, az 1882-ben ál­lí­tott Pieta és az 1891-ben ké­szült Szent­há­rom­ság-szo­bor. Előb­bi fe­hér már­vány­ból ké­szült, az ülő Szűz Má­ri­át áb­rá­zol­ja ölé­ben a ha­lott Jé­zus­sal. Fel­ira­ta: „Oh, ti mind­nyá­jan / Kik át­men­tek ez uton / Fi­gyel­mez­ze­tek és lás­sá­tok / Ha va­gyon e fáj­da­lom / Mint az én fáj­dal­mam. / KÉSZITETTE / AZ IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / ÖZV: SMIDL VENCZELNÉ / SZÜL: SPORN MÁ­RIA VIL­HEL­MI­NA / 1882.” A szob­rot ál­lí­ta­tó „Öz­vegy Schmidl Venczel­né, szül. Sporn Maria Vil­hel­mi­na val­lá­sos ér­zel­mé­től indit­tat­va Is­ten, és a B. Szent Szűz di­csőitésére egy dí­szes, buz­gal­mat eme­lő, és a fáj­dal­mas szent szűz­nek a ke­reszt­ről le­vett, és kar­ja­i­ban tar­tó Szent Fi­át jel­ké­pe­ző karar­rai már­vány­ból mes­te­ri­leg ké­szí­tett szo­bor emel­te­tett temp­lo­munk ud­va­rán, 1200 fo­rint­nyi költ­sé­gen.”22 A szo­bor fenn­tar­tá­sá­ra az öz­vegy ala­pít­ványt ho­zott lét­re, a 120 fo­rin­tot va­gyo­ná­ra táb­láz­tat­ta. Mind­er­ről az ér­se­ki ha­tó­ság jó­vá­ha­gyá­sát kér­ve le­vél­ben tá­jé­koz­tat­ta Mé­szá­ros Ignácz pré­post plé­bá­nos 1882. szep­tem­ber 11-én az ér­se­ki hivatalt.23
A szo­bor a tér ke­le­ti fe­lén, a ke­reszt­ha­jó be­já­ra­tá­hoz ve­ze­tő úton áll. Ha­bár az ere­de­ti, mö­göt­te ve­ze­tő utat ma már nem hasz­nál­ják, és így in­tő fel­ira­tát sem ol­vas­sák, még­is sok­kal in­kább ural­ja a te­ret, mint a mel­let­te ál­ló, mo­nu­men­tá­lis Szethárom­ság-s­zo­bor.
A ho­mok­kő­ből ké­szült és igen rossz ál­la­pot­ban lé­vő al­ko­tás a Bata csa­lád anya­gi ál­do­zat­vál­la­lá­sá­nak kö­szön­he­tő­en kerüt fel­ál­lí­tás­ra: „A TEL­JES / MEG­OSZT­HA­TAT­LAN / SZENT HÁ­ROM­SÁG EGY IS­TEN / DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TÉK / BATA JÁ­NOS PÁL / BATA JÁ­NOS AN­TAL / BATA JÁ­NOS JÁ­NOS / ÉS BATA ÉVA / MDCCCXCI.”
A 20. szá­zad ele­jén foly­ta­tó­dott a te­rek szak­rá­lis ki­je­lö­lé­se és még két al­ko­tás ke­rült a vá­ros egy-­e­gy for­gal­mas pont­já­ra. A Jé­zus szí­ve-szo­bor egy igen len­dü­le­tes, impresszív meg­fo­gal­ma­zá­sú, sze­ces­­szi­ós ta­lap­za­ton ál­ló al­ko­tás, me­lyet a Gaz­da­kör szék­há­zá­nál, az egy­ko­ri Szent Ist­ván és Szé­che­nyi ut­cák há­rom­szög ala­kú kis te­ret for­má­ló ta­lál­ko­zá­sá­nál ál­lí­tot­tak fel. A ko­lozs­vá­ri Szeszák Fe­renc – Stróbl Ala­jos ta­nít­vá­nya – ké­szí­tet­te al­ko­tá­sért 16 000 ko­ro­nát fi­ze­tett egy mó­dos pa­raszt-pol­gár csa­lád. De­di­ká­ci­ó­ja azt is el­árul­ja, hogy a fel­újí­tást is te­he­tős hí­vek vál­lal­ták: „JÉ­ZUS / SZENT­SÉ­GES SZIVÉNEK / AJÁNL­JA / BATA SÁN­DOR / ÉS NE­JE / RE­ME­TE VIK­TÓ­RIA / 1908.” Ta­lap­za­tán: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE JAVITTATTA 1975 ÉV­BEN / DUKAI SÁN­DOR / ÉS NE­JE / NAGY HER­MI­NA.” A szo­bor fenn­tar­tá­sá­ra az emel­te­tő há­zas­pár a Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ba há­rom­száz ko­ro­nát tett le 1908. de­cem­ber 27-én, hogy an­nak ka­ma­ta­i­ból a ké­sőb­bi­ek­ben a fenn­tar­tá­si költ­sé­ge­ket fedez­zék.24
Ke­vés­bé len­dü­le­tes, in­kább a szi­go­rú egy­há­zi meg­fo­gal­ma­zá­sú áb­rá­zo­lás­mó­dot kö­ve­tő Má­ria szí­ve-szo­bor az egy­ko­ri De­ák Fe­renc és Ár­pád ut­cák ta­lál­ko­zá­sá­nál lé­vő kis té­ren áll, kö­zel a bel­vá­ro­si Szent őr­ző­an­gya­lok temp­lo­má­hoz. A szo­bor­ál­lí­tás költ­sé­ge­it is­mét egy te­he­tős pa­raszt-pol­gár csa­lád vál­lal­ta: „A / BOL­DOG­SÁ­GOS SZÜZ MÁ­RIA / SZEP­Lő­TE­LEN SZIVÉNEK / AJÁNL­JA / DUKAI AND­RÁS / ÉS NE­JE / DUKAI AMÁ­LIA / 1929. / ÓVÁ­RI J. / SENTA.” A de­di­ká­ció szö­ve­gé­ből az év­szám és a szom­szé­dos vá­ros, Zenta ne­vé­nek írás­mód­ja utal csu­pán ar­ra, hogy a 20. szá­zad má­so­dik év­ti­zed­ében im­pé­ri­um­vál­tás tör­tént.
A szob­rok mel­lett szá­mos ke­resz­tet is ál­lí­tot­tak a vá­ros­la­kók, el­ső­sor­ban a te­le­pü­lés­re ve­ze­tő utak men­tén, majd a 20. szá­zad el­ső fe­lé­ben már a vá­ros fon­to­sabb ut­cá­i­nak ke­resz­te­ző­dé­sé­ben, il­let­ve a fő­te­rek­re is ju­tott a kis­em­lé­kek­ből.
A vá­ros dél­nyu­ga­ti be­já­ra­tá­nál, a Zen­tai út és a vas­út kö­zött a szán­tók pe­re­mén áll a „Kík köröszt”25, me­lyet nap­ja­ink­ban is rend­sze­re­sen kék­re fes­te­nek. De­di­ká­ci­ó­ja: „KE­RESZT­RE / FE­SZÍ­TETT / JÉ­ZUS / KÖ­NYÖ­RÜLJ / RAJ­TUNK.” A ke­reszt lá­ba­za­tá­hoz mű­anyag fla­kont erő­sí­tet­tek, ami­ben ál­lan­dó­an van vi­rág. A szé­pen gon­do­zott kis­em­lék egy ko­ráb­ban ál­lí­tott fa­ke­reszt he­lyé­re ke­rült. A Sóti csa­lád fel­me­női ál­tal ál­lí­ta­tott és ki­dőlt fa­ke­reszt he­lyé­be: „Sóti Józs. Já­nos, Sóti Józs. Vincze és Sóti Józs. Luk­ács test­vé­rek egy új, erős és csi­nos kő­ke­resz­tet ál­lí­tot­tak 200 forin­tért.”26 Az ál­lí­tás évé­ben, 1902-ben har­minc­két fo­rin­tos új ke­reszt­ala­pot is lét­re­hoz­tak, me­lyet egy év­vel ké­sőbb to­váb­bi hat­van­négy ko­ro­ná­val bővítet­tek.27
Zenta fe­lől a vá­ros köz­pont­ja fe­lé ha­lad­va a Jár­vány­kór­ház mel­lett áll a Bor­sos csa­lád ál­tal emel­te­tett ke­reszt: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TÉK / BOR­SOS AND­RÁS / ÉS NE­JE / SZA­BA­DOS ER­ZSÉ­BET / 1903.” Még az ál­lí­tás évé­ben a Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ba száz ko­ro­nát he­lyez­tek le­tét­be Bor­sos And­rás Fe­renc és ne­je „a vá­sár­tér és a zen­tai or­szág­út ös­­sze­szö­gel­lé­sén föl­ál­lí­tott kő­ke­reszt fön­n­tartására”.28 A ke­resz­tet ko­vá­csolt­vas ke­rí­tés­sel vet­ték kör­be, lá­ba­za­tá­hoz és ke­rí­té­sé­re rend­sze­re­sen he­lyez­nek vi­rá­got.
A Csá­kó-ke­reszt az egy­ko­ri Új­vá­ro­si fő­ut­ca és Hu­nya­di ut­ca tér­ré szé­le­se­dő sar­kán áll. Az egyet­len ke­reszt a vá­ros­ban me­lyen az ál­lít­ta­tó ra­gad­vány­ne­ve ol­vas­ha­tó: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TÉK / SZA­BÓ JÁ­NOS / CSÁ­KÓ / ÉS NE­JE / PÓSA RO­ZÁ­LIA / 1903. / LÖWY M. / SZA­BAD­KA.” A Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ba a ke­reszt fönn­tar­tá­sá­ra száz ko­ro­nát tet­tek az ál­lít­ta­tók, mely­nek ka­ma­ta­i­ból a ke­reszt fenn­tar­tá­sát kel­lett biz­tosí­tani.29 Mí­ves ko­vá­csolt­vas ke­rí­té­se mö­gé fla­ko­nok­ban vi­rá­got he­lyez­nek a hí­vek és a ke­reszt gon­do­zói.
A Szent Pál ka­to­li­kus temp­lom kert­jé­ben áll a Széc­si csa­lád ál­tal ál­lít­ta­tott ke­reszt: „DI­CSÉR­TES­SÉK / A JÉ­ZUS KRISZ­TUS / OVARY SENTA / IS­TEN / DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TE / SZÉCSI GYU­LA / NE­JE / BATA ÁGO­TA / ÉS LE­Á­NYUK / VIK­TÓ­RIA / 1940.”30
A volt Zrí­nyi ut­ca sar­kán a ve­gyes­bolt és Nagy Má­tyás egy­ko­ri vendéglő­je31 kö­ze­lé­ben áll a Loson­cz-k­ereszt: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TÉK / LOSONCZ AND­RÁS / ÉS NE­JE / DO­BÓ JU­LI­AN­NA / 1912 JUNIUS 28. / AURER SÁN­DOR / ÁRVIZ U 35.” Hát­ol­da­lán: „TÁ­VOL LE­GYEN MÁS­BAN / DI­CSE­KED­NEM, MINT / A MI URUNK JÉ­ZUS / KRISZ­TUS KE­RESZT­JÉ­BEN / GAL. 6. 14.” Az ala­pí­tók két­száz ko­ro­nát fi­zet­tek be a Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ba, mely ös­­szeg ka­ma­ta­i­ból a ke­reszt fenn­tar­tá­si költ­sé­ge­it kel­lett fedezni.32 Az 1990-es évek kö­ze­pén ja­ví­tot­ták lá­ba­za­tát és ko­vá­csolt­vas ke­rí­té­sét.
A vá­ros­ból ki­ve­ze­tő, egy­ko­ri Sze­ge­di út Fa­lu vá­ros­ré­szen át­ve­ze­tő sza­ka­sza mel­lett, a ré­gi sza­tócs­bolt kö­ze­lé­ben áll a Koncz csa­lád ál­tal ál­lít­ta­tott ke­reszt: „KONCZ JÁ­NOS / CSA­LÁD­JAI. / 1934.” Nap­ja­ink­ban ke­vés­bé szem­be­tű­nő, mert a fö­lé haj­ló fák lomb­jai ta­kar­ják a szé­pen rend­ben tar­tott kis­em­lé­ket.
A Hor­gosi út mel­lett, an­nak vá­ros­ba ve­ze­tő sza­ka­szá­nál áll a mis­­szi­ós ke­reszt: „SZENT ÉV 1975.” Ez az egyet­len fa­ke­reszt a vá­ros te­rü­le­tén.
A ka­to­li­kus nagy­temp­lom kert­jé­ben két ke­reszt áll, az egyi­ket a Sóti csa­lád ál­lí­tat­ta és ere­de­ti he­lyén, a Szent­há­rom­ság-szo­bor és a temp­lom fő­be­já­ra­ta kö­zött ta­lál­ha­tó. De­di­ká­ci­ó­ja igen lé­nyeg­re tö­rő: „SÓTI AND­RÁS / CSA­LÁD­JA.”
A Czér­na-k­ereszt ere­de­ti­leg a Fő tér sar­kán, az egy­ko­ri pi­ac­té­ren állt. A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom azon­ban a szer­bek ke­reszt­jé­vel együt­t, mely a vá­ros­há­za előtt állt, át­he­lyez­tet­te. Nap­ja­ink­ban a nagy­temp­lom szen­té­lyé­hez si­mu­ló hit­tan­te­rem előtt áll. Fel­ira­ta: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TE / CZÉRNA / SZILVESZTERNÉ / SZÜL. / TÉ­NYI ERZSÉBET/ 1903. LőWY M. SZA­BAD­KÁN.” Az ál­lít­ta­tó a Ke­gyes Ala­pok­ba száz ko­ro­nát fi­ze­tett be, hogy a ka­mat­jö­ve­del­mek a „kis piac­zon föl­ál­lí­tott fe­hér már­vány ke­reszt fen­tartásás­ra fordít­tas­sanak”.33
A ka­to­li­kus te­me­tők­ben – négy te­me­tő­je van a vá­ros­nak: két ka­to­li­kus, egy szerb és egy zsi­dó – több kö­zép­ke­reszt is van. A nagy ­te­me­tő­ben a fő­út mel­lett két 19. szá­za­di, rend­sze­re­sen fes­tett ke­reszt áll: „EMEL­TET­TE / LO­SONC SÁN­DOR / ÚJITATTA FIA / GYÖRGY” és „EMEL­TET­TÉK / IS­TEN KE­GYEL­MÉ­BőL / BICSKEJI IM­RE ÉS / LÁSZ­LÓ RO­ZÁ­LIA / KÖLT­SÉ­GÉN.”
A kis ­te­me­tő sír­kert­jé­ben egy kö­zép­ke­reszt áll, mel­let­te ha­rang­láb. A ró­zsa­szín már­vány­ból ké­szült ke­reszt fel­ira­tá­nak szö­ve­ge: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE ÁL­LÍ­TAT­TA / LOSONCZ FERENCZ / ÉS NE­JE / DUKAY ÁG­NES / 1887.” Húsz év­vel a ke­reszt fel­ál­lí­tá­sa után idősb Loson­cz Fe­renc a Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ban nyolc­van ko­ro­nát fi­ze­tett be, hogy an­nak ka­ma­ta­i­ból a „tó­par­ti te­me­tő­ben ugyan­csak ő ál­tal föl ál­lí­tott vö­rös már­vány ke­reszt fön­tartására ala­pul szol­gál­janak”.34
A vá­ros­ban mind­ös­­sze két szak­rá­lis kis­em­lé­ket ál­lít­tat­tak szerb la­ko­sok, il­let­ve a szerb gö­rög­ke­le­ti egy­ház­köz­ség. A Fő té­ri ke­reszt ma a Szent Mi­hály Ark­an­gyal gö­rög­ke­le­ti szerb temp­lom kert­jé­ben áll. Elég ké­sőn, a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben ál­lí­tot­ták. A ke­reszt lá­ba­za­tán a temp­lom véd­szent­je lát­ha­tó. Ci­rill be­tűs fel­ira­ta in­for­má­ci­ó­ban gaz­dag: „У СЛАВУ БОГА! / ПРЕЧАСТНОМ ПАСПЈАТУ ХРИСТОВОМ / ЗНАМЕЊЕОВО ПОДИЖЕ / ВЕРОЉУБИВА ПРАВОСЛАВНА СРБСКА / ОБШТИНА У СТАРОЈ КАНЈИЖИ / ГОДИНЕ 1871.” Talapzatбn: „ ОБНОВЉЕН 1930 Г. / ИНДУСТРИЈА МРАМОРА. ДД. / СУБОТИЦА. / ОВАЈ КРСТ ОБНОВИЛА / ЛЕПОСАВА ШЛЕЗИНГЕР / 2005. ГОДИНЕ.” („Is­ten di­cső­sé­gé­re! / Di­cső­sé­ges ol­tal­ma­zó Krisz­tu­sunk­nak / az em­lék­mű­vet ál­lít­tat­ja / a hit­sze­re­tő Pra­vosz­láv Szerb / Egy­ház­köz­ség Ókanizsán / 1871. év­ben.” A ta­lap­zat szö­ve­ge: „Fel­újít­va 1930. é. / Már­vány­ipar Rt. / Sza­bad­ka / Ezt a ke­resz­tet újí­tat­ta / Lep­osa­va Šlezinger / 2005. év­ben.”)
A szerb te­me­tő­ben ál­ló kö­zép­ke­reszt fel­ira­ta: „У СЛАВУ БОГА И ЧАСТ ГОСПОДА И СПАСА НАШЕГ / ИСУСА ХРИСТА / И ИЗБРАНИКА ЊЕГОВА / АПОСТОЛА И ЕВАНГЕЛИСТЕ… / СВ. ЛУКЕ / КУЧЕВНОГ ЗАШТИТНИКА ПОРОДИЦА / БОГОСЛАВЉЕНИХ ПОДИЖУ ОВО СВЕТО / ЋАСНО ЗНАМЕЊЕ ВАСЕ БОГОСАВЉЕВ … / ОВОГА СВЕТА / … АМИН / 1899 ГОД.” („Is­ten és meg­men­tő Urunk Jé­zus di­cső­sé­gé­re / az Úr ki­vá­lasz­tott / apos­to­lá­nak / Szt. Luk­ács / evan­ge­listá­nak a csa­lád ol­tal­ma­zó­já­nak / Is­ten di­cső­sé­gé­re ál­lí­tot­ták ezt a szent / em­lé­ket Va­sa Bogosavl­jev / a világ…/ ámen / 1899 év.”)
A Letopis­ban, va­gyis a szerb temp­lom és egy­ház­köz­ség tör­té­ne­tét meg­örö­kí­tő év­könyv­ben az aláb­bi­ak ol­vas­ha­tók: „Васа Богосављев подигао је крст на месту званом »свињске пијаце« за своту од 800 кпуна.”35 („Va­sa Bogosavl­jev ke­resz­tet ál­lí­ta­tott a »disz­nó­pi­ac­nak« ne­ve­zett he­lyen 800 ko­ro­na ös­­sze­gért.”)
A fen­ti­ek­ből lát­ha­tó, hogy men­­nyi­re fon­tos egy kö­zös­ség éle­té­ben az egy­ház táj­épí­tő, táj­szer­ve­ző sze­re­pe. A temp­lo­mo­kat – a szer­bek 1773–1775-ben, a ma­gya­rok 1768-ban és 1912-ben36 – a vá­ros köz­pont­já­ban épí­tet­ték, a Fő ­tér kö­ze­lé­ben vagy a te­le­pü­lés for­gal­mas pont­ja­in, hogy hang­sú­lyoz­zák je­len­lé­tü­ket az épí­tett kör­nye­zet­ben. Ezt a gya­kor­la­tot kö­vet­te a te­he­tős pa­raszt-pol­gár ré­teg, ami­kor szak­rá­lis kis­em­lé­kek so­rát ál­lít­tat­ta a te­le­pü­lé­sen.
Az el­ső szak­rá­lis épít­ményt a ka­to­li­ku­sok tá­vol a vá­ros­tól, egy dom­bon emel­ték. A táj­ba épí­tett kál­vá­ria a vá­ros egyet­len 18. szá­za­di em­lé­ke. Ma­gyar­or­szág más tá­ja­in már eb­ben az idő­szak­ban szám­ta­lan val­lá­si kis­em­lé­ket ál­lí­tot­tak. Bács­ka azon­ban ek­kor él­te leg­újabb ko­ri be­né­pe­se­dé­sé­nek al­kal­ma­sint elég­gé za­va­ros kor­sza­kát, így nem cso­da, ha Mag­yarkanizsa meg­te­le­pe­dő la­kói nem a szak­rá­lis kis­em­lé­kek ál­lí­tá­sá­val vol­tak elfoglal­va.37
Amint azon­ban a be­né­pe­se­dés nyug­vó­pont­ra ju­tott, a val­lá­sos élet tá­ji kör­nye­zet­be va­ló be­il­lesz­té­se azon­nal a fi­gye­lem kö­zép­pont­já­ba ke­rült. A 19. szá­zad­ban nyolc szak­rá­lis kis­em­lék épült, eb­ből ha­tot ka­to­li­ku­sok, ket­tőt or­to­do­xok emel­tek.
Ha meg­vizs­gál­juk eze­ket az ob­jek­tu­mo­kat, lát­hat­juk, hogy né­gyet a temp­lo­mok kö­ré szer­ve­ző­dő szak­rá­lis tér­be, a má­sik né­gyet, pe­dig a li­tur­gi­kus gya­kor­lat­ból kö­vet­ke­ző egyéb szak­rá­lis tér­be ál­lí­tot­tak. A vá­ros fő­te­rén, a vá­ros­há­za és a szerb temp­lom kö­ze­lé­ben ál­lí­tot­ták fel a szer­bek egyik ke­reszt­jü­ket. Míg a má­si­kat a vá­ros egyik for­gal­mas pont­ján – kö­zel a szerb te­me­tő­höz –, a Disz­nó­pi­a­con. A ka­to­li­kus ma­gya­rok szin­tén a köz­pont­ban ál­ló nagy­temp­lo­muk kert­jé­ben két szob­rot, a két ka­to­li­kus te­me­tő­ben há­rom ke­resz­tet és a Kö­rös-pa­tak tor­ko­la­tá­nál egy szob­rot ál­lí­tot­tak.
A 20. szá­zad­ban még ki­lenc szak­rá­lis kis­em­lék ke­rült a vá­ros ut­cá­i­ra, te­re­i­re a ka­to­li­ku­sok anya­gi ál­doz­ta­vál­la­lá­sá­nak kö­szön­he­tő­en, eb­ből ket­tő szo­bor. Két ká­pol­na/ra­va­ta­lo­zó is épült a ka­to­li­kus nagy­te­me­tő­ben, mind­ket­tő a 20. szá­zad ele­jén. A szob­rok a vá­ros fon­tos és for­gal­mas cso­mó­pont­ja­i­ra ke­rül­tek. Az egyik ke­resz­tet a Fő tér­re ál­lí­tot­ták, a Hay­nald Le­ány­ne­ve­lő In­té­zet im­po­záns tömb­je elé, hogy el­len­sú­lyoz­zák a ko­ráb­ban a tér­ben egye­dül ál­ló or­to­dox szak­rá­lis em­lé­ket. Ez­zel a tér két­pó­lu­sú­vá vált.
A vá­ros ka­to­li­kus kö­zös­sé­ge ti­zen­nyolc kis­em­lék ál­lí­tá­sá­val je­löl­te ki az ál­ta­la hasz­nált szak­rá­lis te­re­ket a te­le­pü­lé­sen és ha­tá­rá­ban. Az or­to­do­xok két ke­reszt­je is hang­sú­lyos tér­szer­ke­ze­ti cso­mó­pon­to­kat je­lölt ki: a Fő ­tér mel­lett a Disz­nó­pi­ac a vá­ros egyik nagy for­gal­mú, Zenta fe­lé ve­ze­tő út­ja volt. Ké­sőbb en­nek a ke­reszt­nek a tér­ki­je­lö­lő funk­ci­ó­ja meg­vál­to­zott, hi­szen a szer­bek te­me­tő­jé­be át­ke­rül­ve, az et­ni­kum ál­tal ki­zá­ró­la­go­san hasz­nált szak­rá­lis tér­be ke­rült.
Ha meg­vizs­gál­juk a de­di­ká­ci­ó­kat, lát­hat­juk, hogy a húsz kis­em­lék­ből mind­ös­­sze ket­tőn nem ol­vas­ha­tó az ál­lít­ta­tó ne­ve.
A két or­to­dox ke­reszt egyi­kén Va­sa Bogosavl­jev, a má­si­kon a Szerb Egy­ház­köz­ség sze­re­pel ál­lít­ta­tó­ként.
No­ha ma­gunk is egyet­ér­tünk az­zal a meg­ál­la­pí­tás­sal, hogy a szak­rá­lis kis­em­lé­kek ál­lí­tá­sá­nak gya­kor­la­ta val­lá­si in­dít­ta­tá­sú és el­ső­sor­ban a fe­le­ke­ze­ti, te­hát: a ka­to­li­kus, a gö­rög ka­to­li­kus és az or­to­dox li­tur­gi­kus tér­ki­je­lö­lést szol­gál­ta/szol­gál­ja, még­is fel kell vet­nünk a do­log nem­ze­ti­sé­gek­hez kap­cso­ló­dó vo­nat­ko­zá­sát is.
A vá­ros mint kö­zös­ség kul­tú­rá­ját vizs­gál­va szem­be­öt­lő an­nak tör­té­ne­ti és tér­be­li ta­go­ló­dá­sa. A val­lá­sok fe­lől kö­ze­lít­ve sem ke­rül­het­jük meg a kér­dés et­ni­kai töl­te­té­nek prob­lé­má­ját. Gya­kor­la­ti­lag azo­nos, a ke­resz­tény kul­túr­kör­höz tar­to­zó et­ni­ku­mok al­kot­ják a la­kos­sá­got, még­is már en­nek vizs­gá­la­ta­kor szem­be­sü­lünk a tén­­nyel, hogy az et­ni­kai, szerb–ma­gyar ket­tős­ség mel­lett az or­to­dox–ka­to­li­kus val­lá­si ket­tős­ség­gel is szá­mol­nunk kel­l.38
Egy olyan kö­zös­ség­ben, mint ami­lyet Mag­yarkanizsa la­kos­sá­ga al­kot, óha­tat­la­nul is fel­me­rül a kér­dés, ho­gyan ala­kul­tak ki a meg­je­lö­len­dő te­rek, mi­lyen fon­tos­ság­gal bír­tak a kö­zös­ség éle­té­ben. Nos, a tör­zsö­kös­nek szá­mí­tó szer­bek, akik a ha­tár­őr­vi­dé­ki kor­szak­tól lak­nak a te­le­pü­lé­sen, és so­ká­ig irá­nyí­tot­ták an­nak ügye­it, a ma­guk szá­má­ra meg­je­löl­ték a Fő­ te­ret. A 18. szá­zad vé­gé­vel túl­súly­ba ke­rü­lő ma­gyar­ság csak a mil­len­ni­um utá­ni évek­ben érez­te an­nak szük­sé­gét, hogy szak­rá­lis kül­ső­sé­gek­ben is meg­mu­tas­sa szám­be­li fö­lé­nyét, jól­le­het a val­lá­sos lel­kü­le­tű em­be­rek szá­má­ra min­dig is lé­te­zett a szent és a pro­fán élet­tér gya­kor­la­ti ket­tőssége.39 Ese­tünk­ben te­hát nem a val­lá­sok in­teg­rá­ló, ha­nem sok­kal in­kább dif­fe­ren­ci­á­ló sze­re­pé­vel van dol­gunk.
A vá­ros­ban élő szerb­ség et­ni­kai iden­ti­tá­sá­nak min­dig fon­tos ele­me volt a val­lá­si iden­titás.40 Egy­há­zuk rá­adá­sul „Is­ten igaz di­cső­í­té­sét” – ortho doxa – a hí­vek anya­nyel­vén tet­te, ami erő­sí­tet­te őket hi­tük­ben és kül­de­tés­tu­da­tuk­ban egy­aránt: ha­tár­őr ka­to­na­ként az or­szág föld­jét és a hi­tet har­co­san vé­del­mez­ték a fo­lyó túl­ol­da­lán lé­vő hi­tet­le­nek­kel szem­ben.41 Ké­sőbb ha­son­ló­kép­pen cse­le­ked­tek a több­ség­be ke­rült ma­gyar­ság­gal szem­ben is. En­nek okán ko­rán ki­ala­kul­tak a sza­kral­izált et­ni­kai ha­tá­rok, me­lyek a szerb­ség ré­szé­ről a Fő ­té­ri temp­lo­muk és a te­me­tő­jük kö­rü­li te­rek­re kor­lá­to­zód­tak. A szak­rá­lis tér te­le­pü­lé­sen be­lü­li el­he­lyez­ke­dé­se és an­nak al­kal­man­ként a kö­zös­ség ál­tal kon­cent­rált hasz­ná­la­ta tö­ké­le­te­sen ki­elé­gí­tet­te az etnikus el­vá­rá­so­kat. Az or­to­dox ka­rá­csony­kor tör­té­nő tölgy­fa­ág-ége­tés, az új­évi öröm­lö­vés, va­la­mint a hús­vé­ti és a temp­lom­bú­csúi kör­me­net al­kal­má­val a kö­zös­ség tag­jai a vá­ros köz­pon­ti te­rét hasz­nál­va mu­tat­ták meg ön­ma­gu­kat, vet­ték bir­to­kuk­ba az ál­ta­luk fon­tos­nak tar­tott kö­zös­sé­gi helyszíneket.42
A ka­to­li­kus val­lás in­teg­rá­ló ere­je fő­két ab­ban mu­tat­ko­zott meg, hogy a ma­gyar­ság mel­lett élő kis­szá­mú né­met, szlo­vák és hor­vát te­le­pe­sek be­il­lesz­ke­dé­sét és ha­so­nu­lá­sát se­gí­tet­te. En­nek okán a ma­gyar tömb gyor­san fel tud­ta szív­ni a nem ma­gyar et­ni­ku­mo­kat. A val­lás­hoz, a szer­tar­tás­hoz va­ló ra­gasz­ko­dás eb­ben az eset­ben az et­ni­kai iden­ti­tás fel­adá­sá­hoz ve­ze­tett. A be­ol­va­dás gyor­san, szin­te egy ge­ne­rá­ció alatt leza­jlot­t.43 A szerb­sé­get ez a faj­ta szí­vó­ha­tás nem érin­tet­te meg.44
Az or­to­dox szer­bek­kel el­len­tét­ben a ka­to­li­ku­sok tér­hasz­ná­la­ta más­ho­gyan ala­kult, ke­vés­bé kon­cent­rál­tan hasz­nál­ták a vá­ros­köz­pont te­re­it. Ko­rán a táj­ba épí­tet­ték szak­rá­lis kis­em­lé­ke­i­ket, me­lyek­hez a te­le­pü­lé­sen kí­vül­re vo­nul­tak kör­me­net­tel, ott tar­tot­tak ke­reszt­úti áj­ta­tos­sá­got. Köz­pon­ti ün­ne­pe­i­ken is, mint ami­lyen a hús­vét, az úr­nap­ja az egész vá­ros ré­szé­vé vált szak­rá­lis cse­lek­mé­nye­ik­nek. Hús­vét­kor a vá­ro­son át­vo­nul­va men­tek ki a Kál­vá­ria-domb­hoz, míg úr­nap­ján a te­le­pü­lés kü­lön­bö­ző pont­ja­in ál­lí­tot­tak sát­ra­kat. Eb­ből a gya­kor­lat­ból nőtt ki az igény, hogy mi­nél több pon­ton je­löl­je­nek ki szak­rá­lis te­re­ket a hí­vek. Így fo­ko­za­to­san nőtt a ke­resz­tek szá­ma. Mi­vel a temp­lom­ba já­ró ka­to­li­kus la­kos­ság ko­ráb­ban is zö­mé­ben ma­gyar volt, nap­ja­ink­ban pe­dig ki­zá­ró­la­go­san az, ezért a tér­ki­je­lö­lés­nek ez a mód­ja ko­rán etnikus töl­te­tet kapot­t.45
Ér­de­kes je­len­ség, hogy 1990 után fo­ko­za­to­san – az ál­la­mi til­tá­sok meg­szűn­té­vel –, mind a két val­lás gya­kor­lói új­ra kezd­ték bir­tok­ba ven­ni a ko­ráb­ban hasz­nált szak­rá­lis te­re­ket. El­ső­sor­ban a temp­lo­mok köz­vet­len kör­nye­ze­tét, mi­nek kö­vet­kez­té­ben az or­to­do­xok ko­ráb­bi szak­rá­lis tér­hasz­ná­la­ti gya­kor­la­ta alig né­hány éven be­lül hely­re­állt. A ró­mai ka­to­li­kus ma­gyar­ság azon­ban ti­zen­hat év­vel a kom­mu­niz­mus­ban be­ve­ze­tett ál­la­mi til­tá­sok meg­szűn­te után sem hasz­nál­ja a te­le­pü­lé­sen és an­nak ha­tá­rá­ban ko­ráb­ban ki­ala­kí­tott szak­rá­lis te­re­it. A 20. szá­zad el­ső fe­lé­nek gya­kor­la­ta nem éledt új­já, sőt ar­ra sin­csen pél­da, hogy újabb tér­ki­ala­kí­tás­ra tet­tek vol­na kísér­letet.46
A kö­zös­ség val­lás­gya­kor­la­tá­nak vizs­gá­la­tá­ból lát­ha­tó, hogy a ka­to­li­ciz­mus in­teg­rá­ló ere­je mel­lett, ugyan­azon idő­in­ter­val­lu­mon be­lül a dif­fe­ren­ci­á­ló­dás irá­nyá­ba ha­tott a kö­zös­sé­gen belül.47 Az or­to­do­xia vi­szont kez­det­től fog­va egy nem­ze­ti kö­zös­ség­hez ta­padt, ez­ál­tal se­gí­tet­te a szerb­ség ho­mo­ge­ni­tá­sá­nak meg­őr­zé­sét, és még a vá­ros ha­tá­rá­ban ki­ala­kult ta­nya­sor ro­mán nyel­vű és or­to­dox val­lá­sú né­pes­sé­gét sem tud­ta inte­grál­ni.48
A Dél­vi­dé­ket jár­va ha­son­ló gya­kor­lat­tal ta­lál­koz­ha­tunk a volt Toron­tál és Temes me­gyék te­rü­le­tén lé­vő ve­gyes et­ni­kai ös­­sze­té­te­lű te­le­pü­lé­se­ken. A né­met, ma­gyar, szerb és hor­vát la­ko­sú vá­ro­sok, fal­vak szak­rá­lis tér­hasz­ná­la­ti gya­kor­la­ta ha­son­ló ké­pet mu­tat, mint ami­lyen a mag­yarkaniz­sai pél­dá­ból ki­tű­nik, az­zal a szem­be­öt­lő kü­lönb­ség­gel, hogy fő­ként a több­sé­get ké­pe­ző et­ni­kum, je­le­sül az or­to­do­xi­á­hoz kö­tő­dő szak­rá­lis tér­meg­je­lö­lés­sel ta­lál­koz­ha­tunk el­ső­sor­ban a te­le­pü­lé­se­ken és azok ha­tá­rá­ban.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

A Ma­gyar Szent Ko­ro­na Or­szá­ga­i­nak 1910. Évi Nép­szám­lá­lá­sa. 56. kö­tet. Bu­da­pest, 1912. /Magyar Sta­tisz­ti­kai Közlemények./
Bartha Elek: Et­ni­kai kü­lönb­sé­gek és a val­lá­sok in­teg­rá­ló ere­je. In Kunt Ernő–Szabadfalvi József–Viga Gyu­la (sz­erk.): Interetnikus kap­cso­la­tok Észak­ke­let-Ma­gyar­or­szá­gon (Az 1984 ok­tó­be­ré­ben meg­ren­de­zett kon­fe­ren­cia anya­ga). Mis­kolc, Mis­kol­ci Her­man Ot­tó Mú­ze­um, 1984, 97–101. p. /A Mis­kol­ci Her­man Ot­tó Mú­ze­um Nép­raj­zi ki­ad­vá­nyai, 15./
Bartha Elek: A szak­rá­lis cé­lú ha­tár­be­li épít­mé­nyek funk­ci­o­ná­lis kér­dé­sei. Ke­resz­tek, szob­rok, ká­pol­nák. Szent­end­re, 1990, 219–226. p. /Ház és Em­ber, 6./
Du­dás End­re: A Tiszánin­neni Ko­ro­na Ke­rü­let­nek rö­vid mult­ja, jog­vi­szo­nya és a ko­ro­na, mint földesurá­vali dézma pe­re. Sze­ged, 1868.
Far­kas Il­di­kó: Az egy­ház­sza­ka­dás, 1054. His­tó­ria, 29. évf. (2007) 1. sz. 4–5. p.
Fé­nyes Elek: Ma­gyar or­szág­nak s a hoz­zá kap­csolt tar­to­má­nyok­nak mos­ta­ni állapot­ja sta­tis­tikai és geo­graphi­ai te­kin­tet­ben. 2. köt. Pest, Trattner-Károlyi, 1837.
Kemény­fi Ró­bert: Szak­rá­lis tér – „et­nic­itás” – nem­zet­ál­lam. Szak­rá­lis tér­fo­lya­ma­tok elem­zé­si le­he­tő­sé­gei az et­ni­kai di­na­mi­ka alap­ján. In Ceri Miklós–Kósa László–T. Berecz­ki Ibo­lya (sz­erk.): Pa­rasz­ti múlt és je­len az ez­red­for­du­lón. A Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság 2000. ok­tó­ber 10–12. kö­zött meg­ren­de­zett nép­raj­zi ván­dor­gyű­lés­ének elő­adá­sai. Szent­end­re, Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság – Szent­end­rei Sza­bad­té­ri Nép­raj­zi Mú­ze­um, 2000, 33–50. p.
Klamár Zol­tán: Örök­sé­günk. Ka­ni­zsai ké­pes­könyv. Ka­ni­zsa, 1996.
Klamár Zol­tán: A ka­ni­zsai kál­vá­ria. In Be­szé­des Va­lé­ria (sz­erk.): A jó Is­ten di­cső­sé­gé­re. Írá­sok a vaj­da­sá­gi ma­gyar­ság né­pi val­lá­sos­sá­gá­ról. Sza­bad­ka, Kiss La­jos Nép­raj­zi Tár­sa­ság, 2000.
Klamár Zol­tán: Ta­nyák, pa­raszt­gaz­da­ság­ok Mag­yarkanizsa vi­dé­kén (1900–2000). Sza­bad­ka, Kiss La­jos Nép­raj­zi Tár­sa­ság, 2006. /Kiss La­jos Nép­raj­zi Tár­sa­ság könyv­tá­ra, 2./
Klamár Sá­ra: „Én­ne­kem mind­egy, hogy mond­jam, ma­gyar va­gyok, il’ ja da kažem ja sam hrvat”. Val­lá­si és nem­ze­ti iden­ti­tás ös­­sze­füg­gé­sei a szerém­sé­gi Ma­ra­dé­kon. Ma­gyar Egy­ház­tör­té­ne­ti Váz­la­tok, 17. évf. (2005) 3–4. sz. 135–152. p.
Koroknay Ákos: Ka­ni­zsa és Martonos ha­tár­őr­vi­dé­ki kor­sza­ka. In Do­bos Já­nos (sz­erk.): Ka­ni­zsa mo­nog­rá­fi­á­ja. 1. köt. Ka­ni­zsa, Cne­sa, 1995, 223–326. p.
Lisz­ka Jó­zsef: Ál­lít­ta­tott ke­reszt­ínyi buzgóság­bul. Ta­nul­má­nyok a szlo­vá­ki­ai Kis­al­föld szak­rá­lis kis­em­lé­ke­i­ről. Dunasz­er­da­he­ly, Lil­i­um Aurum, 2000.
Lisz­ka Jó­zsef: A kép­osz­lop­tól a ká­pol­ná­ig. (Ja­vas­lat a szak­rá­lis kis­em­lé­kek ma­gyar ter­mi­no­ló­gi­á­já­ra.) In uő: Ál­lít­ta­tott ke­reszt­ínyi buzgóság­bul. Ta­nul­má­nyok a szlo­vá­ki­ai Kis­al­föld szak­rá­lis kis­em­lé­ke­i­ről. Dunasz­er­da­he­ly, Lil­i­um Aurum, 2000, 19–31. p.
Lisz­ka Jó­zsef: Ada­lé­kok Nepo­mu­ki Szent Já­nos kis­al­föl­di tisz­te­le­té­hez. In uő: Ál­lít­ta­tott ke­reszt­ínyi buzgóság­bul. Ta­nul­má­nyok a szlo­vá­ki­ai Kis­al­föld szak­rá­lis kis­em­lé­ke­i­ről. Dunasz­er­da­he­ly, Lil­i­um Aurum, 2000, 65–79. p.
Papp Györ­gy: Ka­ni­zsa és kör­nyé­ke föld­raj­zi ne­ve­i­nek adat­tá­ra. 1. köt. Új­vi­dék, Ma­gyar Nyelv, Iro­da­lom és Hun­ga­ro­ló­gi­ai Ku­ta­tá­sok In­té­ze­te, 1982. /Vajdaság hely­sé­ge­i­nek föld­raj­zi ne­vei, 8./
Papp Ri­chárd: Etnikus val­lá­sok a Vaj­da­ság­ban? Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek kul­tu­rá­lis ant­ro­po­ló­gi­ai ér­tel­me­zé­sei. Bu­da­pest, MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Gondolat Ki­adói Kör, 2003.
Sá­ri Zsolt: Az úr­na­pi kör­me­net és tér­szer­ke­zet. In S. Laczkovits Emőke–Mészáros Ve­ro­ni­ka (sz­erk.): Né­pi val­lá­sos­ság a Kár­pát-me­den­cé­ben 5. Kon­fe­ren­cia Pá­pán 1999. jú­ni­us 22–24. 1. kö­tet. Veszp­rém, 2001, 323–330. p.
Silling Ist­ván: Temp­lo­mok, szen­tek, imád­sá­gok. Új­vi­dék–Tóth­fa­lu, Ju­go­szlá­vi­ai Ma­gyar Mű­ve­lő­dé­si Tár­sa­ság, 1994. /Jugoszláviai Ma­gyar Mű­ve­lő­dé­si Tár­sa­ság kiskönyvtára./
Silling Ist­ván: Megszen­telet je­le­ink. A 250 éves Kupusz­i­na sza­bad­té­ri val­lá­si em­lé­kei. Kupusz­i­na, 2001. /Kupuszinai fü­ze­tek, 3./
Tol­nai Ot­tó et. al.: A csönd vá­ro­sa. Sza­bad­ka, Fo­rum Könyv­ki­adó–Mi­ner­va Nyom­da, 1982.
Tüs­kés Gá­bor: Ke­resz­tek, fe­szü­le­tek, kál­vá­ri­ák. Ethno­graphi­a, 88. évf. (1977) 1. sz. 195–197. p.

Misad Katalin: A szlovák nyelv oktatásának helyzete alap- és középiskoláinkban

1. Be­ve­ze­tés

A ha­zai ma­gyar tan­nyel­vű alap- és kö­zép­is­ko­lák­ban fo­lyó szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás szín­vo­na­la kö­rü­li vi­ta több év­ti­zed­re te­kint vis­­sza. Időn­ként – ál­ta­lá­ban az ép­pen ak­tu­á­lis po­li­ti­kai-tár­sa­dal­mi hely­zet függ­vé­nyé­ben – erő­re kap, más­kor el­hal­kul. Az vi­szont tény, hogy alap- és kö­zép­fo­kú is­ko­lá­ink­ban a több­sé­gi nyelv ok­ta­tá­sa több­nyi­re nem fe­lel meg a kom­mu­ni­ka­tív kom­pe­ten­cia kö­ve­tel­mé­nye­i­nek, ezért ese­ten­ként igen sze­rény ered­mé­nyes­ség jel­lem­zi. A szlo­vák nyelv és iro­da­lom ok­ta­tá­sá­nak ügyé­vel fog­lal­ko­zó szak­em­be­rek, szak­mai cso­por­tok és bi­zott­sá­gok, il­let­ve in­téz­mé­nyek sze­rint a szó­ban for­gó tan­tárgy­nak az egyes is­ko­la­tí­pu­sok­ra vo­nat­ko­zó­an elő­írt óra­szá­mai ele­gen­dő­ek a szlo­vák nyelv kel­lő szin­tű el­sa­já­tí­tá­sá­hoz (az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­nak 1. év­fo­lya­má­ban az el­ső fél­év­ben 4, a má­so­dik­ban 5 órá­ban ta­nít­ják a szlo­vá­kot; a 2–4. év­fo­lyam­ban he­ti 5 órá­ban; a fel­ső ta­go­zat 8. év­fo­lya­má­ban he­ten­te 4, a töb­bi év­fo­lyam­ban he­ten­te 5 szlo­vák­órát tar­ta­nak; a gim­ná­zi­u­mok­ban, a szak­kö­zép­is­ko­lák­ban és a négy­éves kép­zést biz­to­sí­tó szak­mun­kás­kép­zők­ben 3, az érett­sé­gi vizs­ga nél­kül vég­ző­dő szak­mun­kás­kép­zők­ben 2 a he­ti szlo­vák­órák szá­ma) (lásd Sloven­ský jazyk. Uèeb­ný plán pre 1.–4. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským; Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. Uèeb­ný plán pre 5.–9. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským; Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. Uèeb­ný plán pre SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským). De ak­kor va­jon mi le­het az oka a so­kat han­goz­ta­tott si­ker­te­len­ség­nek? A pe­da­gó­gus­tár­sa­da­lom gyak­ran egy­más­ra mu­to­gat: me­lyik ta­go­zat vagy is­ko­la mit ta­ní­tott, il­let­ve in­kább mit nem ta­ní­tott meg a ta­nu­lók­nak, s ki a fe­le­lős az is­ko­lás­ko­rú­ak ki­elé­gí­tő­nek is csak alig ne­vez­he­tő szlo­vák­nyelv-tu­dá­sá­ért. (A szü­lő köz­ben így ér­vel: ha a ma­gyar is­ko­lá­ban nem ta­nít­ják meg a gyer­me­két szlo­vá­kul, kény­te­len lesz szlo­vák­ba írat­ni, hi­szen az ál­lam­nyelv kel­lő szin­tű el­sa­já­tí­tá­sa az ér­vé­nye­sü­lés fel­té­te­le.) A ne­ga­tív jel­le­gű té­nye­zők kö­zött azon­ban ott ta­lál­ha­tó az ered­mé­nyes nyelv­ok­ta­tást elő­se­gí­tő tech­ni­kai fel­sze­relt­ség hi­á­nya, a tan­köny­vek és egyéb se­géd­esz­kö­zök nem meg­fe­le­lő szín­vo­na­la s szá­mos más ok is.
Je­len ta­nul­mány egy or­szá­gos fel­mé­rés ered­mé­nyé­nek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel min­de­nek­előtt át­te­kin­tést kí­ván nyúj­ta­ni ar­ról, mi­lyen szlo­vák nyel­vi is­me­re­tek­kel ren­del­kez­nek a ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek ta­nu­lói, mi­köz­ben rá­mu­tat a szlo­vák­nyelv-ok­ta­tást be­fo­lyá­so­ló po­zi­tív és/­vagy ne­ga­tív té­nye­zők­re is.

2. A szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sá­nak hely­ze­te

A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­u­má­nak hát­tér­in­téz­mé­nye­ként mű­kö­dő Or­szá­gos Pe­da­gó­gi­ai In­té­zet (a to­váb­bi­ak­ban: OPI) 1999 és 2001 kö­zött kí­sér­le­tet tett a szlo­vák nyelv és iro­da­lom ok­ta­tá­sa szín­vo­na­lá­nak fel­mé­ré­sé­re a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tan­nyel­vű alap- és kö­zép­is­ko­lák­ban. A vizs­gá­la­tok­ban – az OPI dön­té­se alap­ján – a Dunasz­er­da­he­lyi és a Ri­ma­szom­ba­ti já­rás meg­ha­tá­ro­zott szá­mú ma­gyar tan­nyel­vű alap- és kö­zép­is­ko­lá­ja vett részt: az al­só ta­go­za­tot érin­tő vizs­gá­la­tok­ba 37 is­ko­la 1450 ta­nu­ló­ja kap­cso­ló­dott be, a fel­ső ta­go­zat­ra irá­nyu­ló fel­mé­rést 28 is­ko­la 980 ta­nu­ló­ja ab­szol­vál­ta; a kö­zép­is­ko­lák­ban fo­lyó szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás szín­vo­na­lát pe­dig 11 is­ko­la 294 ta­nu­ló­ján mér­ték fel (Bernáthová 2004, 11–12; Halás­zová 2004, 11–13; Var­ga 2004, 11–12).
A fel­mé­rés el­sőd­le­ges cél­ja­ként az OPI a ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek ta­nu­lói szlo­vák nyel­vű kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­ge­i­nek vizs­gá­la­tát, va­la­mint a pe­da­gó­gu­sok ál­tal a szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sá­ban al­kal­ma­zott prog­res­­szív mód­sze­rek és tech­ni­kák meg­fi­gye­lé­sét je­löl­te meg (Bernáthová 2004, 8; Halás­zová 2004, 8; Var­ga 2004, 7). A fel­mé­rés tár­gyát az aláb­bi ös­­sze­te­vők ké­pez­ték: a szlo­vák nyelv és iro­da­lom ok­ta­tá­sá­nak fo­lya­ma­ta, a ta­nu­lók tu­dás­szint­jé­nek és nyel­vi kész­sé­ge­i­nek mé­ré­se, a ta­nu­lók vi­szo­nya a szlo­vák nyelv és iro­da­lom tan­tárgy­hoz, a pe­da­gó­gu­sok vé­le­mé­nye az ún. pe­da­gó­gi­ai do­ku­men­tu­mok­ról és a tan­köny­vek­ről, a tan­tárgy ok­ta­tá­sá­nak nyel­vi, sze­mé­lyi és tár­gyi fel­tét­elei (Bernáthová 2004, 8; Halás­zová 2004, 8; Var­ga 2004, 8). Az át­fo­gó vizs­gá­lat esz­kö­zé­ül az OPI a di­dak­ti­kus teszt, az irá­nyí­tott be­szél­ge­tés, il­let­ve a kér­dő­íves fel­mé­rés mód­ját vá­lasz­tot­ta.

2.1. Az alap­is­ko­lák al­só ta­go­za­ta

A fel­mé­rés alap­ján ké­szült elem­zés azt bi­zo­nyít­ja, hogy az alap­is­ko­lák al­só ta­go­za­tá­ban a kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­get hal­lás­ér­tés (a Prek­vape­nie és a Ružen­ka rozpráv­ka cí­mű tan­köny­vi szö­ve­gek), il­let­ve ér­tő ol­va­sás (az Odkedy sa ro¾ník a med­veï nema­jú radi, az Ako myš zachráni­la leva cí­mű me­sék, va­la­mint a Pastelky cí­mű vers) alap­ján mér­ték. A ki­vá­lasz­tott öt szö­veg­egy­ség kö­zül azon­ban csak egy – a Prek­vape­nie – dol­goz fel va­lós kom­mu­ni­ká­ci­ós szi­tu­á­ci­ót, így a vizs­gá­lat­ban részt ve­vő kis­is­ko­lás­ok­nak ne­héz dol­guk volt: olyan szö­ve­ge­ket kel­lett meg­ér­te­ni­ük, majd fel­dol­goz­ni­uk, ame­lyek­kel a min­den­na­pi be­széd­hely­ze­tek­ben – még anya­nyelv­ükön sem, nem­hogy ide­gen nyel­ven – nem ta­lál­koz­nak. A fel­adat­lap gya­kor­la­tai lát­tán mind­emel­lett az is ki­de­rül, hogy a fel­adat­lap ös­­sze­ál­lí­tói ese­ten­ként nem a ta­nu­lók szö­veg­ér­té­sét, ha­nem az em­lé­ke­ző­te­het­ség­ét mér­ték, er­re utal­nak leg­alább­is a „Napíš názov bás­nièky!”, „Kto napísal báseò?” tí­pu­sú kér­dé­sek (mi­köz­ben a ja­ví­tá­si kulcs ar­ra fi­gyel­mez­tet, hogy ha a ta­nu­ló a cseh szer­ző ne­ve he­lyett a szlo­vák for­dí­tó ne­vét tün­te­ti fel vá­la­szá­ban, meg­kap­hat­ja a he­lyes meg­ol­dá­sért já­ró tel­jes pont­szá­mot) (Halászová 2004). Az al­só ta­go­za­to­sok írás­be­li nyel­vi kész­sé­gé­nek mé­ré­se egy hús­vé­ti üd­vöz­lő­lap szö­ve­gé­nek meg­fo­gal­ma­zá­sa alap­ján tör­tént, ezt kö­vet­te az ol­va­sás­tech­ni­ka (Zábavné popolud­nie – zahra­jme sa våèatá cí­mű szö­veg) vizs­gá­la­ta, amely a kö­vet­ke­ző kom­po­nen­se­ket vet­te fi­gye­lem­be: ki­ej­tés és ar­ti­ku­lá­ció, fo­lyé­kony ol­va­sás, a szö­veg meg­fe­le­lő mó­don tör­té­nő ta­go­lá­sa, hang­sú­lyo­zás, in­to­ná­ció. Az ér­té­ke­lés­ben pon­tos szám­adat­ok utal­nak ar­ra, hogy az utób­bi két rész­fe­l­adat tel­je­sí­té­se so­rán a ta­nu­lók még 50%-os ered­mé­nyes­sé­get sem ér­tek el. Az irá­nyí­tott be­szél­ge­tés fo­lya­mán (té­má­ja: Naša rod­i­na) a ki­ej­tés, a fo­lya­ma­tos szö­veg­mon­dás, az adek­vát szó­hasz­ná­lat, il­let­ve a nyelv­ta­ni he­lyes­ség al­kot­ták az ér­té­ke­lés főbb szem­pont­ja­it, mi­köz­ben a leg­gyen­gébb ered­ményt a szö­veg­mon­dás és a nyelv­ta­ni he­lyes­ség te­rén ér­ték el a ta­nu­lók. Szlo­vák­nyelv-ok­ta­tá­sunk egyik leg­főbb hi­bá­ját, a gram­ma­ti­ka­köz­pon­tú­sá­got kö­vet­het­jük nyo­mon az al­só ta­go­za­to­sok szá­má­ra ké­szí­tett di­dak­ti­kus teszt­ben: az 1. fel­adat „Doplò chýba­júce úda­je!” ki­vé­te­lé­vel ki­zá­ró­lag (fő­ként név­szó­ra­go­zás­ra, szó­al­ko­tás­ra, il­let­ve szó­ta­go­lás­ra vo­nat­ko­zó) nyelv­ta­ni fel­ada­to­kat kel­lett meg­ol­da­ni­uk a ta­nu­lók­nak (Halászová 2004). Meg­je­gyez­zük, hogy az al­só ta­go­zat­ban a tan­terv nem ír­ja elő a tel­jes név­szó­ra­go­zá­si rend­sze­rek el­sa­já­tí­tá­sát, a tan­könyv is csak „Pozorujte!” (az­az „Fi­gyel­jé­tek meg!”) for­má­ban tár­gyal­ja őket (Bertóková 1986; uő. 1988).
Az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­ban vég­zett fel­mé­rés komp­lex ér­té­ke­lé­se alap­ján a kis­is­ko­lás­ok kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­ge ép­pen csak ki­elé­gí­tő. A leg­jobb ered­ményt ér­tő ol­va­sás­ban ér­ték el, gyen­ge ered­ményt pro­du­kál­tak vi­szont a mon­dat- és a kér­dés­al­ko­tás­ban, va­la­mint az adek­vát szó­rend al­kal­ma­zá­sá­ban. Prob­lé­mát oko­zott szá­muk­ra a több szó­ta­gú sza­vak ki­mon­dá­sa, leg­ke­vés­bé pe­dig a meg­fe­le­lő nyelv­ta­ni ala­kok hasz­ná­la­tá­val vol­tak tisz­tá­ban. Az OPI mun­ka­tár­sai sze­rint a gyen­gébb ered­mé­nyek leg­gya­ko­ribb fel­té­te­le­zett okai kö­zé tar­to­zik az a tény, hogy az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­ban ke­vés a ta­nu­ló­kat önál­ló szö­veg­al­ko­tás­ra ösz­tön­ző tan­óra, ami­nek kö­vet­kez­té­ben a ta­nu­lók szlo­vák nyel­vi meg­nyil­vá­nu­lá­sa­ik­ban csak a be­gya­ko­rolt mon­dat­mo­del­le­ket al­kal­maz­zák, il­let­ve a tan­köny­vek­ben gyak­ran elő­for­du­ló nyel­vi köz­he­lye­ket hasz­nál­ják is­mé­tel­ten (Halászová 2004, 13–25).

2.2. Az alap­is­ko­lák fel­ső ta­go­za­ta

A fel­ső ta­go­za­tos ta­nu­lók kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­gé­nek mé­ré­se szin­tén hal­lás­ér­tés (az Ori­en­taèné preteky, a Pred­poveï poèa­sia na zaj­tra cí­mű ol­vas­má­nyok és a Tulák cí­mű re­gény­rész­let) alap­ján, il­let­ve az ér­tő ol­va­sás (a Teta Múèková cí­mű el­be­szé­lés, a Na vlast­ný pohon cí­mű ol­vas­mány és egy ét­lap) mód­sze­ré­vel va­ló­sult meg (Bernáthová 2004). S bár az ér­té­ke­lés­ben meg­ál­la­pí­tott szá­za­lék­arány­ok (az ér­tő szö­veg­hall­ga­tás ese­té­ben 82,86%, az ér­tő ol­va­sás ese­té­ben pe­dig 83,33% [Bernáthová 2004, 12–18]) biz­ta­tó­ak, a ta­nu­lók­nak a fel­ső ta­go­zat­ban is el­ső­sor­ban az em­lé­ke­ze­tük­re, mint­sem az el­hang­zott, il­let­ve az el­ol­va­sott szö­veg meg­ér­té­sé­re kel­lett ha­gyat­koz­ni­uk. A „Približne ko¾ko bicyklov pre­má­va na ces­tách našej plané­ty?”, „Kedy a kde sa kon­ali prvé ori­en­taèné preteky?”; „Na ktoré obdo­bie platí jedál­ny lís­tok?”, „Aké mäsité jedlá ponúkali vo štvr­tok 19. 04. 2001?”, „Aké polievky boli na jedál­nom lístku od utor­ka do štvrtka?” (Bernáthová 2004) tí­pu­sú kér­dé­sek csu­pán a rö­vid tá­vú me­mó­ria mű­kö­dé­sé­nek mé­ré­sé­re al­kal­ma­sak. Az iro­dal­mi jel­le­gű szö­veg­rész­le­tek­re irá­nyu­ló kér­dé­sek (pl.: „Preèo mal pán Ró­bert utrati svo­jho psa?”, „Èo s¾ú­bil Marekovi, ak zas­trelí psa?”, „Ako preží­val Marek mesi­ac karan­tény?”, „Preèo mal ažké dni a týžd­ne?” [Bernáthová 2004]) ugyan­ak­kor át­gon­dol­tak, s egy­ér­tel­mű­en a szö­veg­ér­tés fel­mé­ré­sé­re vo­nat­koz­nak. A fel­ső ta­go­za­to­sok írás­kész­sé­gét egy ma­gán­le­vél meg­fo­gal­ma­zá­sa alap­ján vizs­gál­ták az OPI mun­ka­tár­sai. Az ér­té­ke­lés kri­té­ri­u­ma­it a kö­vet­ke­ző ös­­sze­te­vők­ben ha­tá­roz­ták meg: a le­vél for­mai fel­épí­té­se, a le­vél tar­tal­ma, adek­vát sti­lisz­ti­kai esz­kö­zök hasz­ná­la­ta, he­lyes­írás. A vizs­gá­lat 66,81%-os ered­mé­nyes­ség­gel zá­rult, az ér­té­ke­lés sze­rint a ta­nu­lók több mint 50%-a az alap­is­ko­la 9. év­fo­lya­má­ban sem ké­pes egy rö­vid szlo­vák nyel­vű ma­gán­le­vél meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra (Bernáthová 2004, 19). A több­sé­gé­ben ma­gyar­lak­ta te­le­pü­lé­se­ken élő ma­gyar anya­nyel­vű ta­nu­lók­nak azon­ban ál­ta­lá­ban nin­cse­nek olyan szlo­vák is­me­rő­se­ik, akik­kel szlo­vá­kul le­ve­lez­het­né­nek, így még ha az is­ko­lá­ban el is sa­já­tít­ják a le­vél­írás tar­tal­mi és for­mai kö­ve­tel­mé­nye­it, a gya­kor­lat­ban nem áll mód­juk­ban al­kal­maz­ni eze­ket. Más­részt a mai ti­zen­éve­sek már vagy elekt­ro­ni­kus le­ve­le­zést foly­tat­nak, vagy sms út­ján kom­mu­ni­kál­nak, ezért el­ső­sor­ban nem a ha­gyo­má­nyos ma­gán­le­vél, ha­nem in­kább a hi­va­ta­los le­vél tar­tal­mi s for­mai sa­já­tos­sá­ga­i­val kel­le­ne meg­is­mer­tet­ni őket. A fel­ső ta­go­za­to­sok szá­má­ra ös­­sze­ál­lí­tott di­dak­ti­kus teszt­ben – az al­só ta­go­za­to­so­ké­hoz ha­son­ló­an – is­mét ki­zá­ró­lag nyelv­ta­ni jel­le­gű fel­ada­tok (fő­ként a szó han­ga­lak­já­nak és je­len­té­sé­nek kap­cso­la­tá­ra, a mel­lék­ne­vek fo­ko­zá­sá­ra, a név­más­ok és a szám­ne­vek ra­go­zá­sá­ra, a fo­lya­ma­tos és a be­fe­je­zett igék al­kal­ma­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó gya­kor­la­tok) vál­tot­ták egy­mást, majd nyelv­he­lyes­sé­gi és he­lyes­írá­si fel­ada­tok kö­vet­kez­tek. Ér­de­mes kü­lön fi­gyel­met szen­tel­ni az egyik nyelv­he­lyes­sé­gi fel­adat­nak, amely így hang­zott: „Zakrúžkuj správnu odpoveï: Obleè si šaty, ktoré si dosta­la k nar­o­den­inám; Obleè si šaty, èo si dosta­la k nar­o­den­inám” (Bernáthová 2004). A ja­ví­tá­si kulcs sze­rint he­lyes meg­ol­dás­ként csak a „ktoré” kö­tő­szós stan­dard szlo­vák for­ma fo­gad­ha­tó el, an­nak el­le­né­re, hogy a min­den­na­pi nyelv­hasz­ná­lat­ban a szlo­vák anya­nyel­vű be­szé­lők is a „èo” kö­tő­szós mon­da­tot al­kal­maz­zák. Fel­té­te­lez­het­jük te­hát, hogy az a ta­nu­ló, aki a stan­dard­nak meg­fe­le­lő vál­to­za­tot je­löl­te meg, csu­pán az is­ko­lá­ban hall szlo­vák szót, míg az, aki a stan­dard­tól el­té­rő for­mát vá­lasz­tot­ta, töb­bé-ke­vés­bé ak­tív részt­ve­vő­je egy-­e­gy szlo­vák nyel­vi be­széd­hely­zet­nek.
A fel­ső ta­go­zat­ban vég­zett vizs­gá­la­tok át­fo­gó ér­té­ke­lé­se alap­ján a leg­jobb ered­ményt az ér­tő ol­va­sás so­rán ér­ték el a ta­nu­lók, eh­hez azon­ban az a tény is hoz­zá­já­rul­ha­tott, hogy a szlo­vák nyel­vű ét­lap meg­ér­té­se nem iga­zán oko­zott szá­muk­ra gon­dot, hi­szen a több­sé­gé­ben ma­gyar­lak­ta te­le­pü­lé­sek ét­ter­me­i­ben is két­nyel­vű, szlo­vák–ma­gyar ét­la­pot kap a ven­dég, a gyors­ét­ter­mek­ben pe­dig szin­te ki­vé­tel nél­kül csak szlo­vák nyel­ven tün­te­tik fel az éte­lek ne­vét. Gyen­gébb tel­je­sít­mény az írás­ban tör­té­nő szö­veg­al­ko­tás­ban szü­le­tett, a leg­gyen­gébb ered­ményt pe­dig a nyelv­tan és a he­lyes­írás te­rü­le­tén (ös­­sze­sít­ve 66,74%) pro­du­kál­ták a fel­ső ta­go­za­tos ta­nu­lók.

2.3. A kö­zép­is­ko­lák

Az OPI mun­ka­tár­sai a kü­lön­bö­ző szin­tű kö­zép­is­ko­lák­ban fo­lyó szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás egyes as­pek­tu­sa­i­nak (pl. a szlo­vák nyelv és iro­da­lom tan­tárgy ma­ga­sabb, il­let­ve ala­cso­nyabb óra­szám­ban tör­té­nő ok­ta­tá­sa stb.) meg­fe­le­lő ne­héz­sé­gű fel­ada­to­kat ké­szí­tet­tek a gim­ná­zi­u­mok, il­let­ve a szak­kö­zép­is­ko­lák és a szak­mun­kás­kép­zők ta­nu­lói szá­má­ra.
A kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­get ez eset­ben is hal­lás­ér­tés (a gim­ná­zi­u­mok­ban az Arab­ské kra­jiny v oblasti Perzského zálivu és a Pavarot­ti v Koši­ci­ach cí­mű szö­veg­rész­le­tek [Var­ga 2004, 57, 115], a szak­kö­zép­is­ko­lák­ban és az érett­sé­gi vizs­gá­val vég­ző­dő szak­mun­kás­kép­zők­ben a Pomoc sloven­ským školám v Maïarsku cí­mű ol­vas­mány [Var­ga 2004, 133], a há­rom­éves kép­zést biz­to­sí­tó szak­mun­kás­kép­zők­ben pe­dig az Ako je to s fajèením, il­let­ve a Pyra­mídy cí­mű szö­ve­gek [Var­ga 2004, 72, 84]), va­la­mint ér­tő ol­va­sás (a kö­zép­is­ko­lák min­den szint­jén az Odol­nos èajových vrecúšok cí­mű ol­vas­mány [Var­ga 2004, 118]) alap­ján mér­ték. A szö­ve­gek tar­tal­mu­kat és a min­den­na­pi kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban va­ló fel­hasz­nál­ha­tó­sá­gu­kat te­kint­ve – az Ako je to s fajèením cí­mű ol­vas­mány ki­vé­te­lé­vel – ez­út­tal sem fe­lel­tek meg a mód­szer­ta­ni kö­ve­tel­mé­nyek­nek. Az „O ko¾ko dolárov klesli príjmy v tých­to štá­toch a v ktorom roku?”, „Ko¾ko per­cent z príj­mov rop­ných pro­duk­tov pred­stavu­je ex­port v uve­dených kra­jinách?”, „O ko¾ko dolárov vzrást­la cena ropy pod vplyvom zníže­nia celosve­tovej pro­duk­cie”; „Ko¾ko kubick­ých metrov kameòa obsahu­je najväèšia pyra­mí­da?”, „Ko¾ko ton váži najväèšia pyra­mí­da?”, „O ko¾ko metrov bola pôvodne vyššia najväèšia pyra­mí­da?” tí­pu­sú kér­dé­sek ugyan­is csu­pa olyan szám­adat­ra vo­nat­koz­nak, ame­lye­ket tel­je­sen fe­les­le­ge­sen – s ak­kor is csak rö­vid idő­tar­tam­ra – je­gyez­né­nek meg a ta­nu­lók. A min­den­na­pi szlo­vák nyel­vi be­széd­hely­ze­tek meg­ol­dá­sá­ban nem se­gí­tik őket az ef­fé­le in­for­má­ci­ók, de ha egy­szer még­is szük­sé­gük len­ne va­la­me­lyik­re, elég fel­üt­ni­ük egy le­xi­kont, s a vi­lág­há­lón is meg­ta­lál­ják a vá­laszt bár­me­lyik fen­ti kér­dés­re. A kö­zép­is­ko­lás­ok szlo­vák nyel­vi írás­kész­sé­gét egy ap­ró­hir­de­tés, egy mun­ka­hely meg­szer­zé­se irán­ti ké­re­lem szö­ve­gé­nek meg­fo­gal­ma­zá­sa, il­let­ve egy szak­mai élet­rajz (mind­há­rom fo­gal­ma­zás­faj­ta a kö­zép­is­ko­lák 3. év­fo­lya­má­nak tan­anyag [lásd Kon­cep­cia vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v školách s vyuèo­vacím jazykom maïarským]) meg­írá­sa alap­ján mér­ték fel az OPI mun­ka­tár­sai. Az ér­té­ke­lés­ből ki­tű­nik, hogy a ta­nu­lók a kér­dé­ses fel­ada­tot mind­ös­­sze 23,62%-os si­ke­res­ség­gel tel­je­sí­tet­ték (Var­ga 2004, 16), mi­köz­ben nem tud­ták al­kal­maz­ni sem a kér­dé­ses fo­gal­ma­zás­faj­ták tar­tal­mi jel­lem­ző­it, sem pe­dig for­mai kö­ve­tel­mé­nye­it. Az irá­nyí­tott be­szél­ge­tés (ki­je­lölt té­mák: Drogy a mladí ¾udi­a, Mesto/de­d­i­na, kde bývam) fő vizs­gá­la­ti szem­pont­jai a ki­ej­tés, a fo­lya­ma­tos szö­veg­mon­dás, az adek­vát szó­hasz­ná­lat, va­la­mint a nyelv­ta­ni he­lyes­ség vol­tak, mi­köz­ben a leg­gyen­gébb ered­mé­nyek a szö­veg­al­ko­tás­ban és a meg­fe­le­lő nyelv­ta­ni ala­kok hasz­ná­la­tá­ban szü­let­tek. A di­dak­ti­kus teszt­ben is­mét túl­súly­ban vol­tak a nyelv­ta­ni jel­le­gű – a fo­lya­ma­tos és be­fe­je­zett igék al­kal­ma­zá­sá­ra, a név­szó­ra­go­zás­ra, az ál­lan­dó­sult szó­kap­cso­lat­ok hasz­ná­la­tá­ra stb. irá­nyu­ló – fel­ada­tok.
A gim­ná­zi­u­mi ta­nu­lók 51,73%-a ki­tű­nő, 39,6%-a di­csé­re­tes, 8,65%-a pe­dig jó ér­dem­je­gyet ka­pott a fel­mé­rő dol­go­zat­ra, elég­sé­ges, il­let­ve elég­te­len ér­dem­jegy nem volt (Var­ga 2004, 51). En­nek kö­vet­kez­té­ben jog­gal me­rül­het fel a kér­dés: ha a fel­mé­rő­ben kö­zép­is­ko­lá­sa­ink szá­má­ra nem oko­zott gon­dot a nyelv­ta­ni fel­ada­tok meg­ol­dá­sa, mi­ért nem tud­ják al­kal­maz­ni a meg­fe­le­lő nyelv­ta­ni ala­ko­kat a szö­veg­al­ko­tás so­rán? Fel­té­te­lez­zük, hogy en­nek egyik oka a me­cha­ni­kus nyelv- és nyelv­tan­ta­nu­lás le­het: meg­ta­nul­ják ugyan az egyes pa­ra­dig­má­kat (pl. ige­ra­go­zás, név­szó­ra­go­zás stb.), sőt bi­zo­nyos mon­dat­tí­pu­sok­ra vo­nat­ko­zó­an au­to­ma­ti­zál­ják is őket, önál­ló­an azon­ban nem ké­pe­sek a meg­szer­kesz­té­sük­re.
A szak­kö­zép­is­ko­lák­ban jó­val gyen­gébb (ki­tű­nő: 19,61%, di­csé­re­tes: 38,85%, jó: 31,08%, elég­sé­ges: 9,77%, elég­te­len: 3,33%), a szak­mun­kás­kép­zők­ben pe­dig na­gyon gyen­ge (ki­tű­nő: 5,55%, di­csé­re­tes: 21,18%, jó: 29,86%, elég­sé­ges: 39,93%, elég­te­len: 12,5%) ered­mén­­nyel zá­rult a di­dak­ti­kus tesz­tek ér­té­ke­lé­se (lásd Var­ga 2004, 51, 54, 56).
A kö­zép­is­ko­lák­ban vég­zett fel­mé­rés elem­zé­se alap­ján a leg­jobb ered­ményt ér­tő ol­va­sás­ban ér­ték el a ta­nu­lók, jó­val gyen­géb­ben tel­je­sí­tet­tek a név­szó- és ige­ra­go­zás­ra, a vis­­sza­ha­tó igék al­kal­ma­zá­sá­ra, az adek­vát szó­hasz­ná­lat­ra (az ös­­szeg­ző ér­té­ke­lés sze­rint kö­zép­is­ko­lá­sa­ink ak­tív szlo­vák szó­kin­cse ko­ránt­sem ki­elé­gí­tő [lásd Var­ga 2004, 39]) és a he­lyes­írás­ra irá­nyu­ló fel­ada­tok­ban. A leg­gyen­gébb ered­ményt az írás­ban tör­té­nő szö­veg­al­ko­tás mu­tat­ta, amely az ese­tek több­sé­gé­ben (76,38 % [Var­ga 2004, 16]) mind tar­tal­mát, mind szer­ke­ze­ti és for­mai fel­épí­té­sét, il­let­ve nyelv­ta­nát te­kint­ve ina­dek­vát­nak bi­zo­nyult.

3. A ta­nu­lók vé­le­mé­nye az is­ko­lai szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás­ról

A ta­nu­lók ál­tal ki­töl­tött kér­dő­ívek ér­té­ke­lé­se alap­ján az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­ban a meg­kér­de­zet­tek mind­ös­­sze 65%-a (Halászová 2004, 26) ál­lít­ja, hogy a szlo­vák­óra ki­zá­ró­lag szlo­vák nyel­ven zaj­lik, a fel­ső ta­go­zat­ban ugyan­ezt csak a ta­nu­lók 37%-a (Bernáthová 2004, 27) vall­ja, a kö­zép­is­ko­lás­ok vo­nat­ko­zá­sá­ban nincs er­re uta­ló adat. A kis­is­ko­lás­ok je­len­tős ré­sze a szlo­vák­nyelv-órá­kon túl­nyo­mó­részt ol­vas, eset­leg a mun­ka­fü­zet­ben dol­go­zik (31,77%, il­let­ve 12,63%) (Halászová 2004, 26). A fel­ső ta­go­za­to­sok 74%-a sze­rint a szlo­vák nyelv és iro­da­lom órá­kon túl­súly­ban van a nyelv­tan, ezt kö­ve­ti a szlo­vák nyel­vű szö­ve­gek ol­va­sá­sa, va­la­mint az ol­vas­má­nyok fel­dol­go­zá­sa (65% sze­rint) (Bernáthová 2004, 27). A kö­zép­is­ko­lás­ok sze­rint a szlo­vák­órá­kon nagy­részt el­mé­le­ti is­me­re­te­ket sa­já­tí­ta­nak el, mind­ös­­sze 15%-uk vall­ja, hogy a tan­órák hoz­zá­já­rul­nak szlo­vák nyel­vi kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­ge­ik fej­lesz­té­sé­hez (Var­ga 2004, 25).
Az al­só ta­go­za­tos di­á­kok csak­nem 40%-a (a kö­zép­is­ko­lá­ban 60%-uk) ott­hon egy­ál­ta­lán nem ké­szül a szlo­vák­órák­ra, s több mint 50%-á­nak se­gít­ség­re len­ne szük­sé­ge ah­hoz, hogy meg­bir­kóz­zon a tan­órá­ra va­ló fel­ké­szü­lés­sel (Halászová 2004, 26). A fel­ső ta­go­zat­ban a ta­nu­lók 44%-a rend­sze­re­sen ké­szül a szlo­vák­órák­ra, vi­szont csak 29%-a vég­zi el ott­hon az írás­be­li fel­ada­to­kat, 17%-a pe­dig egy­ál­ta­lán nem ké­szül sem a nyel­vi, sem az iro­da­lom­órák­ra (Bernáthová 2004, 27). A kö­zép­is­ko­lá­sok 60%-a ott­hon egy­ál­ta­lán nem ta­nul szlo­vá­kot, 36%-a sze­rint ele­gen­dő, ha az is­ko­lá­ban oda­fi­gyel­nek a pe­da­gó­gus ma­gya­rá­za­tá­ra, 20%-a pe­dig köz­vet­le­nül a szlo­vák­óra előt­ti szü­net­ben ol­vas­sa el a tan­anya­got, il­let­ve old­ja meg (vagy má­sol­ja le) az írás­be­li fel­ada­tot (Var­ga 2004, 25).
Az al­só ta­go­zat­ban a ta­nu­lók 23,65%-a csak a tan­órá­kon be­szél szlo­vá­kul, 52,92%-a rit­kán ugyan, de más kör­nye­zet­ben is, 19,35%-a pe­dig se­hol sem szó­lal meg szlo­vák nyel­ven (Halászová 2004, 26). A fel­ső ta­go­za­to­sok 52,50%-a csak a szlo­vák­órán hasz­nál­ja a nyel­vet, 17,55%-a pe­dig ott­hon, a csa­lád­ban is. A fenn­ma­ra­dó csak­nem 30% a tan­órán kí­vül (pl. ut­cán, üz­let­ben, il­let­ve szlo­vák anya­nyel­vű ba­rá­ta­i­val va­ló kom­mu­ni­ká­ci­ó­ja so­rán) is be­szél szlo­vá­kul (Bernáthová 2004, 26). A kö­zép­is­ko­lás­ok nagy ré­sze al­kal­man­ként az is­ko­lán kí­vül is meg­szó­lal szlo­vá­kul, még­pe­dig az ut­cán, va­la­mint a hi­va­ta­li érint­ke­zés­ben (er­re vo­nat­ko­zó szá­za­lék­ará­nyos ada­tok nem áll­nak ren­del­ke­zé­sünk­re).
A kis­is­ko­lás­ok 81,17%-a sa­ját be­val­lá­sa sze­rint sze­re­ti a szlo­vák­nyelv-órá­kat, azt azon­ban nem tud­ták meg­ítél­ni, meg van­nak-e elé­ged­ve szlo­vák­tu­dá­suk­kal (Halászová 2004, 26). A fel­ső ta­go­zat­ban mind­ös­­sze a ta­nu­lók 16%-a ér­zi úgy, hogy na­gyon jól be­szél szlo­vá­kul, 47%-a jó­nak, 24%-a pe­dig át­la­gos­nak tart­ja szlo­vák­nyelv-tu­dá­sát (Bernáthová 2004, 26). A fel­mé­rés­ben részt ve­vő kö­zép­is­ko­lás­ok a szlo­vák­órá­kon el­ért ered­mé­nye­i­ket ál­ta­lá­ban a „jó” ér­dem­jeg­­gyel ér­té­kel­ték. 60%-uk jó­nak vagy át­la­gos­nak íté­li meg szlo­vák nyel­vi kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­gét, 15%-uk sa­ját be­val­lá­sa sze­rint gyen­gén be­szél szlo­vá­kul, 3%-uk pe­dig csak ne­he­zen vagy egy­ál­ta­lán nem ért szlo­vá­kul (Var­ga 2004, 24).

4. A pe­da­gó­gu­sok vé­le­mé­nye az ún. pe­da­gó­gi­ai do­ku­men­tu­mok­ról és a tan­köny­vek­ről

Az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­nak 1. év­fo­lya­má­ban szlo­vák nyel­vet ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok 83,87%-a meg­fe­le­lő­nek tart­ja a je­len­le­gi tan­ter­ve­ket, ill. az ún. mű­ve­lő­dé­si stan­dard út­mu­ta­tá­sa­it (a 2. év­fo­lyam­ban a pe­da­gó­gu­sok 85,48%-á­nak, a 3. és a 4. év­fo­lyam­ban pe­dig 82,26%-á­nak ugyan­ez a vé­le­mé­nye). Ugyan­ak­kor a meg­kér­de­zet­tek 64,52%-a sze­rint az ér­vény­ben lé­vő szlo­vák­nyelv-tan­ter­ve­ket át kel­le­ne dol­goz­ni, sőt több­fé­le va­ri­ánst kel­le­ne ké­szí­te­ni, még­pe­dig asze­rint, mi­lyen nyel­vi kör­nye­zet­ben (erő­sen ma­gyar be­fo­lyá­sú stb.) fo­lyik a szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás (Halászová 2004, 34). Az elem­zés­ből an­nak el­le­né­re hi­ány­zik az al­só ta­go­zat­ban hasz­nált tan­köny­vek­re va­ló uta­lás, il­let­ve azok vé­le­mé­nye­zé­se, hogy a 3. és a 4. év­fo­lyam­ban ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok min­den le­het­sé­ges fó­ru­mon (pl. mód­szer­ta­ni na­pok, sze­mi­ná­ri­u­mok) szó­ba hoz­zák a túl­zot­tan ter­je­del­mes tan­anyag, va­la­mint a fe­let­tébb igé­nyes tan­köny­vi szö­ve­gek és nyelv­ta­ni fe­je­ze­tek okoz­ta prob­lé­má­kat.
Az alap­is­ko­la fel­ső ta­go­za­tá­ban a kér­dő­ívet ki­töl­tő szlo­vák sza­kos pe­da­gó­gu­sok­nak mind­ös­­sze 31%-a vá­la­szolt a mű­ve­lő­dé­si stan­dard­ra vo­nat­ko­zó kér­dés­re (eb­ből 50% meg­elé­ge­dé­sét fe­jez­te ki, 15% sze­rint egyér­tel­műb­bé kel­le­ne ten­ni a mód­szer­ta­ni uta­sí­tá­so­kat, 12% sze­rint a szó­ban for­gó pe­da­gó­gi­ai do­ku­men­tum ma­xi­ma­lis­ta, 4% sze­rint a do­ku­men­tum­ban pon­to­san ki kel­le­ne je­löl­ni az egyes év­fo­lyam­ok­ban el­sa­já­tí­tan­dó kö­ve­tel­mé­nye­ket, to­váb­bi 4% pe­dig a mű­ve­lő­dé­si stan­dard há­rom kü­lön­bö­ző va­ri­án­sá­nak a ki­dol­go­zá­sát ja­va­sol­ja) (Bernáthová 2004, 35). A fel­ső ta­go­zat egyes év­fo­lya­ma­i­ban hasz­nált szlo­vák­nyelv-tan­köny­vek mind­egyi­ké­vel kap­cso­lat­ban kri­ti­ku­sak a szlo­vá­kot ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok, mind a ki­lenc­ve­nes évek­ben írt (pl. Benická 1999), mind az újabb (pl. Benická – Bogárová 2000) tan­köny­ve­ket túl­zot­tan igé­nyes­nek tart­ják. Az utób­bi­ak sze­rin­tük sok fe­les­le­ges ide­gen ki­fe­je­zést tar­tal­maz­nak, az egyes nyelv­ta­ni fe­je­ze­tek pe­dig min­den lo­gi­kai rend­szer nél­kül kö­ve­tik egy­mást (Bernáthová 2004, 42).
A gim­ná­zi­um­ban ok­ta­tó szlo­vák sza­ko­sok ré­szé­ről el­ső­sor­ban ide­ig­le­nes jel­le­ge mi­att ér­te bí­rá­lat a tan­ter­vet (Répássyová – Varga – Varsányiová 2000), mely sze­rin­tük csak rész­ben van össz­hang­ban a kö­zép­is­ko­lai szlo­vák­ok­ta­tás cél­ja­i­val. A szak­kö­zép­is­ko­lák és a szak­mun­kás­kép­zők pe­da­gó­gu­sai a tan­ter­vet meg­fe­le­lő­nek tart­ják, az utób­bi­ak sze­rint azon­ban nem min­den eset­ben ve­szi fi­gye­lem­be az egyes ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek szak­nyel­vi szem­pont­ból spe­ci­á­lis hely­ze­tét. A gim­ná­zi­u­mi ta­ná­rok sze­rint a tan­köny­vi szö­ve­gek gyak­ran ina­dek­vá­tak és nem se­gí­tik elő a kom­mu­ni­ka­tív kom­pe­ten­cia elő­tér­be he­lye­zé­sét, a szlo­vák­iro­da­lom-tan­köny­vek pe­dig túl­sá­go­san igé­nye­sek (pl. a Nadreal­is­ti, a Katolíc­ka mod­er­na stb. cí­mű fe­je­ze­tek). A szak­kö­zép­is­ko­lák pe­da­gó­gu­sai új tan­köny­ve­ket sür­get­nek, sze­rin­tük a mos­ta­ni­ak vagy túl igé­nye­sek, vagy má­ra el­avult­tá vál­tak. A szak­mun­kás­kép­zők szlo­vák sza­ko­sai sze­rint olyan tan­köny­vek­re len­ne szük­sé­gük, ame­lyek iga­zod­nak az egyes szak­mák spe­ci­á­lis kö­ve­tel­mé­nye­i­hez (Var­ga 2004, 30–31).

5. Mód­sze­rek és tech­ni­kák

A pe­da­gó­gu­sok ál­tal adott vá­la­szok elem­zé­se azt bi­zo­nyít­ja, hogy a szlo­vák­nyelv-ta­ná­rok több­sé­ge el­ső­sor­ban a jól is­mert, ha­gyo­má­nyos tech­ni­ká­kat al­kal­maz­za a tan­órá­kon. Az al­só ta­go­zat­ban a leg­gyak­rab­ban al­kal­ma­zott mód­szer­ként a ta­nu­lók önál­ló­an (ál­ta­lá­ban írás­ban) vég­zett mun­ká­já­nak el­len­őr­zé­sét je­löl­ték meg, ezt kö­ve­tik a szlo­vák nyel­vi bá­zist meg­te­rem­tő mód­sze­rek (pl. mon­dó­kák, ver­si­kék együt­tes mon­dá­sa), majd a han­gos ol­va­sás.
A fel­ső ta­go­zat­ban a há­rom leg­gyak­rab­ban elő­for­du­ló mód­szer a mo­ti­vá­ció (a ta­nu­lók be­ve­ze­té­se a té­má­ba, fi­gye­lem­fel­kel­tés), a han­gos ol­va­sás és az önál­ló mun­ka el­len­őr­zé­se.
A kö­zép­is­ko­lá­ban ok­ta­tó szlo­vák sza­ko­sok a mo­ti­vá­ci­ót, az új tan­anyag ma­gya­rá­za­tát és a di­a­ló­gus­al­ko­tást so­rol­ták a leg­gyak­rab­ban al­kal­ma­zott tech­ni­kák kö­zé (Halászová 2004, 32–34; Bernáthová 2004, 36–37; Var­ga 2004, 33). Meg­je­gyez­zük, hogy az önál­ló szö­veg­al­ko­tás fon­tos­sá­gát az al­só ta­go­zat pe­da­gó­gu­sai a nem rend­sze­re­sen, de gyak­ran al­kal­ma­zott tech­ni­kák kö­zött is csak az 5. he­lyen, a fel­ső ta­go­zat­ban szlo­vák nyel­vet ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok pe­dig csak a 8. he­lyen tün­tet­ték fel. A kö­zép­is­ko­lák szlo­vák sza­ko­sai ugyan­ak­kor – bár a nem rend­sze­re­sen, de gyak­ran al­kal­ma­zott tech­ni­kák kö­zött – az el­ső he­lyen je­löl­ték meg az önál­ló szö­veg­al­ko­tást.

5.1. Nyel­vi, sze­mé­lyi és tár­gyi fel­té­te­lek

A vizs­gá­la­to­kat kö­ve­tő­en ké­szült elem­zés alap­ján a fel­mé­rés­ben részt ve­vő ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek 70%-ában erő­sen ma­gyar jel­le­gű, 30%-ában pe­dig ve­gyes, az­az szlo­vák–ma­gyar nyel­vi kör­nye­zet­ben fo­lyik a szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sa.
Az al­só ta­go­zat­ban szlo­vák nyel­vet ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok 86,68%-a ren­del­ke­zik fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel, eb­ből 86,98% al­só ta­go­za­tos pe­da­gó­gus, il­let­ve al­só ta­go­za­tos pe­da­gó­gus + ki­emelt szlo­vák sza­kot, 10,94% pe­dig al­só ta­go­za­tos pe­da­gó­gus + ki­emelt más sza­kot vég­zett (a fenn­ma­ra­dó ke­ve­sebb mint 3% nem pe­da­gó­gi­ai irá­nyult­sá­gú dip­lo­má­val ren­del­ke­zik). A fel­ső ta­go­zat­ban a szlo­vák nyel­vet és iro­dal­mat ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok 92,83%-a szer­zett dip­lo­mát, 12,53%-uk azon­ban nem szlo­vák sza­kon, ezért szak­ké­pe­sí­tés nél­kü­li tan­erő­nek szá­mí­ta­nak. A gim­ná­zi­u­mok­ban a szlo­vák nyel­vet és iro­dal­mat ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok 98,28%-a vég­zett szlo­vák sza­kot, a szak­ké­pe­sí­tés nél­kü­li­ek szám­ará­nya ezek­ben az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben mind­össze 1,72%. A szak­kö­zép­is­ko­lák­ban és a négy­éves kép­zést biz­to­sí­tó szak­mun­kás­kép­zők­ben 97,20%-ban szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok ok­tat­nak (ké­pe­sí­tés nél­kül 2,80%), a há­rom­éves kép­zést foly­ta­tó szak­mun­kás­kép­zők­ben a szak­kép­zett ta­ná­rok ará­nya 90,81% (Halászová 2004, 28–29; Bernáthová 2004, 30; Var­ga 2004, 25).
A fel­mé­rés ér­té­ke­lé­se sze­rint a szlo­vák nyel­vet és iro­dal­mat ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok csak mi­ni­má­lis mér­ték­ben kap­cso­lód­nak be az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyen kí­vül fo­lyó te­vé­keny­sé­gek­be. Az al­só ta­go­zat­ban szlo­vák nyel­vet ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok kö­zül mind­ös­­sze ket­ten lát­tak el (kül­ső) mód­szer­ta­ni ta­nács­adói fel­ada­to­kat, egy pe­da­gó­gus sem vál­lalt tankönysz­erzői meg­bí­zást, sen­ki sem kap­cso­ló­dott be az al­só ta­go­zat 1–4. év­fo­lya­ma szá­má­ra ké­szí­tett tan­terv, il­let­ve mű­ve­lő­dé­si stan­dard mun­ká­la­ta­i­ba, és sen­ki sem ren­del­ke­zett pub­li­ká­ci­ós te­vé­keny­ség­gel (Halászová 2004, 28–29). A fel­ső ta­go­zat­ban a szlo­vák sza­kos pe­da­gó­gu­sok 4,72%-a lát el (kül­ső) mód­szer­ta­ni ta­nács­adói fel­ada­to­kat, s 1,65%-a ren­del­ke­zik tan­könyv­szer­zői ta­pasz­ta­la­tok­kal (Bernáthová 2004, 30). A kö­zép­is­ko­lák­ban szlo­vák nyel­vet és iro­dal­mat ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok­nak az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyen kí­vü­li ak­ti­vi­tá­sá­ra va­ló uta­lá­so­kat nem ta­lál­tunk.
A szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás tár­gyi fel­tét­ele­it a kér­dő­ívet ki­töl­tő is­ko­lák, il­let­ve pe­da­gó­gu­sok egy­han­gú­lag nem meg­fe­le­lő­nek vagy ép­pen csak ki­elé­gí­tő­nek tart­ják. Az al­só ta­go­zat­ra vo­nat­ko­zó­lag az is­ko­lák mind­ös­­sze 3,22%-a ren­del­ke­zik nyel­vi la­bo­ra­tó­ri­um­mal s 8,06%-a szak­tan­te­rem­mel. A fel­ső ta­go­za­tot is mű­köd­te­tő ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek 9,50%-ában van nyel­vi la­bo­ra­tó­ri­um, 20,86%-ában szlo­vák nyel­vi szak­tan­ter­met ala­kí­tot­tak ki, 39,13%-a pe­dig ren­del­ke­zik hor­doz­ha­tó fül­hall­ga­tók­kal (Bernáthová 2004, 311). Ez­zel szem­ben a vizs­gá­lat­ban részt ve­vő kö­zép­is­ko­lák egyi­ké­nek sincs nyel­vi la­bo­ra­tó­ri­u­ma, s csak 10%-ában ta­lál­ha­tó nyel­vi szak­tan­te­rem (Var­ga 2004, 28). A szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sá­hoz szük­sé­ges se­géd­esz­kö­zö­ket min­den vizs­gált ok­ta­tá­si in­téz­mény el­avult­nak ítél­te meg: az al­só ta­go­zat­ban a mág­ne­ses fa­li­táb­lán, ré­gi mag­nó­fel­vé­te­le­ken s az al­ter­na­tív tankönyc­so­maghoz tar­to­zó Pex­e­so já­té­kon kí­vül nem ren­del­kez­nek más ki­egé­szí­tő anyag­gal; a fel­ső ta­go­zat­ban mind­ös­­sze 21,73%-ban áll a ren­del­ke­zé­sük­re spe­ci­á­lis se­géd­esz­köz, a kö­zép­is­ko­lák­ban pe­dig ki­vé­tel nél­kül csak el­avult, hasz­nál­ha­tat­lan se­géd­anyag ta­lál­ha­tó (Halászová 2004, 30; Bernáthová 2004, 31; Var­ga 2004, 28). S bár csak­nem min­den ok­ta­tá­si in­téz­mény­nek van di­ák­könyv­tá­ra, az ott ta­lál­ha­tó ki­ad­vány­ok – fő­ként a szak- és az is­me­ret­ter­jesz­tő pub­li­ká­ci­ók – nagy ré­sze el­avult, új köny­ve­ket pe­dig anya­gi esz­kö­zök hi­á­nyá­ban nem tud­nak vá­sá­rol­ni. A szlo­vák nyel­vi órá­kon jól hasz­no­sít­ha­tó gyer­mek-, if­jú­sá­gi, ese­ten­ként szak­fo­lyó­ira­to­kat a ta­nu­lók­nak kell meg­ren­del­ni­ük és meg­fi­zet­ni­ük. A ne­héz szo­ci­á­lis kö­rül­mé­nyek kö­zött élő gyer­me­kek azon­ban en­nek nem tud­nak ele­get ten­ni, ezért a tan­órá­kon csak mi­ni­má­lis mér­ték­ben hasz­nál­ják őket se­géd­esz­köz­ként. Az al­só ta­go­zat­ban a Vèielka, a Bo­bi, a Vrabèek, a Slnieèko és a Fifík a leg­gyak­rab­ban for­ga­tott gyer­mek­lap. A fel­ső ta­go­zat­ban a Slnieèko, a Zornièka, az Ohník, a Ka­ma­rát és a Fifík, a kö­zép­is­ko­lák­ban pe­dig a Rebrík és a Dotyky cí­mű fo­lyó­ira­to­kat hasz­nál­ják ki­egé­szí­tő anyag­ként a ta­nu­lók.
A pe­da­gó­gu­sok szá­má­ra fenn­tar­tott ké­zi­könyv­tá­rak ál­lo­má­nya szin­tén el­avult, nagy­részt hasz­nál­ha­tat­lan. Az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek a szű­kös anya­gi ke­ret­re hi­vat­koz­va éven­te leg­fel­jebb 1-2 szak­köny­vet tud­nak vá­sá­rol­ni, s ös­­sze­sen 16,52%-uk ren­de­li meg pe­da­gó­gu­sai szá­má­ra 1-1 pél­dány­ban a Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra v škole vagy a Ped­a­gog­ická revue cí­mű szak­la­po­kat (Halászová 2004, 30; Bernáthová 2004, 31; Var­ga 2004, 28).

6. Ös­­szeg­zés

A több­sé­gi nyelv ok­ta­tá­sa a ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben sa­já­tos hoz­zá­ál­lást kí­ván ta­nu­ló­tól és pe­da­gó­gus­tól egy­aránt. Az ered­mé­nyes szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás­nak azon­ban az előb­bi­ek mel­lett több nél­kü­löz­he­tet­len fel­té­te­le van: a meg­fe­le­lő tan­terv, a jól fel­épí­tett tan­anyag, az adek­vát tan­könyv, a kom­mu­ni­ka­tív el­vű mód­sze­rek al­kal­ma­zá­sa, a nyel­vi tar­ta­lom több­ré­tű köz­ve­tí­té­se, az alap­kész­sé­gek fej­lesz­té­se és – nem utol­só­sor­ban – a le­he­tő leg­job­ban meg­szer­kesz­tett tan­óra.
A fen­ti elem­zés azon­ban meg­erő­sí­ti azt, amit mind­an­­nyi­an tu­dunk: ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ink­ben nem elég­gé ha­té­kony, nem cél­ra­ve­ze­tő a szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás, az­az nem fe­lel meg a kom­mu­ni­ka­tív kom­pe­ten­cia kö­ve­tel­mé­nye­i­nek. Az okot elő­idé­ző té­nye­zők kö­zött min­den bi­zon­­nyal meg­em­lít­het­jük az ok­ta­tás­szer­ve­zé­si szem­pon­to­kat (kom­mu­ni­ká­ci­ós za­var in­téz­mény­köz­ti szin­te­ken), a di­dak­ti­kai as­pek­tu­so­kat (év­ti­ze­dek óta ta­nács­ta­la­nok va­gyunk ar­ra vo­nat­ko­zó­an, mit, ho­gyan és mi­lyen óra­szám­ban ok­tas­sunk, hogy a ta­nu­lók élet­ko­ri sa­já­tos­sá­ga­ik­hoz mér­ten ké­pe­sek le­gye­nek szlo­vák nyel­ven kom­mu­ni­kál­ni), va­la­mint az ok­ta­tá­si do­ku­men­tu­mok szem­pont­ját (a tan­terv, a tan­anyag és a tan­könyv nincs össz­hang­ban egy­más­sal; az utób­bi két év­ti­zed­ben alig je­len­tek meg mód­szer­ta­ni út­mu­ta­tók, mód­szer­ta­ni se­géd­köny­vek és ké­zi­köny­vek) (vö. Si­mon 2005, 7). Fon­tos len­ne, hogy vég­re be­lás­suk: a be­széd ősi, el­sőd­le­ges for­má­ja a nyelv­nek, tá­gabb ér­tel­me­zés­ben a be­széd­ér­tést is fel­öle­li (vö. Bár­dos 2000, 198). En­nek el­le­né­re a ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben foly­ta­tott szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás­ban – ke­vés pél­dá­tól el­te­kint­ve – még ma, a 21. szá­zad­ban is alá­ren­delt sze­re­pet ját­sza­nak a szó­be­li kész­sé­gek, sok­kal na­gyobb je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tunk a szlo­vák iro­da­lom­tör­té­net és a ha­gyo­má­nyos, le­író szem­pon­tú nyelv­tan ta­ní­tá­sá­nak. De bi­zo­nyá­ra le­het – és mi­nél előbb kell is – ki­ve­ze­tő utat ta­lál­ni a je­len­le­gi hely­zet­ből. Az aláb­bi ja­vas­la­tok az ered­mé­nye­sebb, kom­mu­ni­ká­ció­köz­pon­tú szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás le­he­tő­sé­ge­i­re utal­nak:
– Az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek min­den szint­jén át kel­le­ne ér­té­kel­ni/dol­goz­ni a tan­ter­vet és az ún. mű­ve­lő­dé­si stan­dar­dot, s ben­nük el­ső szá­mú fel­adat­ként a kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­ség fej­lesz­té­sét kel­le­ne meg­je­löl­ni.
– Mind az alap­is­ko­la al­só és fel­ső ta­go­za­ta, mind az egyes kö­zép­is­ko­la-tí­pu­sok szá­má­ra dif­fe­ren­ci­ált tan­ter­ve­ket kel­le­ne ki­dol­goz­ni, me­lyek a ta­nu­lók élet­ko­ri sa­já­tos­sá­ga­in kí­vül fi­gye­lem­be ven­nék az egyén, il­let­ve az ok­ta­tá­si in­téz­mény spe­ci­á­lis kész­sé­ge­it, il­let­ve hely­ze­tét is.
– A szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sá­nak mód­szer­ta­nát a szlo­vák mint ide­gen nyelv as­pek­tu­sá­ból kel­le­ne ki­dol­goz­ni (a po­zso­nyi Come­nius Egye­te­men év­ti­ze­dek óta ku­tat­ják a szlo­vák mint ide­gen nyelv ok­ta­tá­sá­nak el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti as­pek­tu­sa­it).
– A ha­zai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben a ma­gyar–szlo­vák sza­kos hall­ga­tók­nak a szlo­vák mint ide­gen nyelv mód­szer­ta­nát kel­le­ne ok­tat­ni.
– Olyan – az ered­mé­nyes szlo­vák­nyelv-ok­ta­tást tá­mo­ga­tó – tan­köny­ve­ket kel­le­ne ír­ni, ame­lyek­ben a tár­sal­gá­si té­mák va­lós kom­mu­ni­ká­ci­ós szi­tu­á­ci­ó­kat je­le­ní­te­nek meg, nyelv­ta­nuk pe­dig a funk­ci­o­ná­lis gram­ma­ti­ká­ra épül.
– Az erő­sen ma­gyar jel­le­gű nyel­vi kör­nye­zet­ben ta­lál­ha­tó ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben be kel­le­ne ve­zet­ni a kö­te­le­ző szlo­vák nyel­vi tár­sal­gás órát (je­len­leg a vá­laszt­ha­tó tár­gyak kö­zött sze­re­pel).
– Meg kel­le­ne te­rem­te­ni az ered­mé­nyes szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás­hoz el­en­ged­he­tet­le­nül szük­sé­ges sze­mé­lyi és tár­gyi fel­té­te­le­ket.
– Biz­to­sí­ta­ni kel­le­ne a szlo­vák sza­kos pe­da­gó­gu­sok rend­sze­res to­vább­kép­zé­sét, il­let­ve a meg­fe­le­lő mo­ti­vá­ció se­gít­sé­gé­vel ösz­tö­nöz­ni kel­le­ne őket a tan­órá­kon kí­vü­li ak­ti­vi­tás­ra (vö. Halás­zová 2004, 36–37; Bernáthová 2004, 43–47; Var­ga 2004, 41–42).

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Bár­dos Je­nő 2000. Az ide­gen nyel­vek ta­ní­tá­sá­nak el­mé­le­ti alap­jai és gya­kor­la­ta. Bu­da­pest, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó.
Benick­á, Elena 1999. Sloven­ský jazyk pre 9. roèník ZŠ. Bratislava, SPN.
Benick­á, Elena – Bogárová, Juliana 2000. Sloven­ský jazyk pre 5. roèník ZŠ. Bratislava, SPN.
Bernáthová, Alž­be­ta 2004. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v ZŠ a SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. 2. èas. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry na 2. stup­ni zák­lad­nej školy s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratislava, Štát­ny ped­a­gog­ický ústav.
Bertóková, Má­ria a kol. 1986. Sloven­ský jazyk pre 3. roèník zák­lad­nej školy s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratislava, SPN.
Bertóková, Má­ria a kol. 1988. Sloven­ský jazyk pre 4. roèník zák­lad­nej školy s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratisla­va , SPN
Halás­zová, Ani­ta 2004. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v ZŠ a SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. 1. èas. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka na 1. stup­ni zák­lad­nej školy s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratislava, Štát­ny ped­a­gog­ický ústav.
Kon­cep­cia vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v školách s vyuèo­vacím jazykom maïarským è. 1963/1991 – 22. www.z­bier­ka.sk.
Répássy­ová, Elena – Var­ga, Jozef – Varsányiová, Mar­ta 2000. Doèas­né uèeb­né osnovy pre gym­náz­iá s vyuèo­vacím jazykom maïarským – Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. MŠ SR, è. 418/2000 – 43. www.z­bier­ka.sk.
Si­mon Sza­bolcs 2005. Vál­ság­ban a ha­zai (anya)nyelvi ne­ve­lés. Ka­ted­ra, 13. évf. 2. sz. 7–8. p.
Sloven­ský jazyk. Uèeb­ný plán pre 1.–4. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. www. s­tatpe­du.sk.
Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. Uèeb­ný plán pre 5.–9. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. www.s­tatpe­du.sk.
Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. Uèeb­ný plán pre SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. www. s­tatpe­du.sk.
Uèeb­né osnovy pre sloven­ský jazyk pre 1.–4. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. è. 946/1993 – 33. www.s­tatpe­du.sk
Var­ga, Jozef 2004. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v ZŠ a SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. 3. èas. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry na stred­ných školách s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratislava, Štát­ny ped­a­go­gický ústav.
Zákon o štát­nej správe v škol­stve a školskej samo­správe a o zmene a doplnení niek­torých zákonov 596/2003. www.z­bier­ka.sk

Lovisek Júlia: Pozsony utcaneveinek politikai indíttatású névváltoztatásai az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása után

A név­ta­ni szak­iro­da­lom­ban köz­hely­nek szá­mít az a meg­ál­la­pí­tás, mely sze­rint a hi­va­ta­los ut­ca­név­adás hű­en tük­rö­zi a tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai vi­szo­nyo­kat. Így ért­he­tő, hogy Po­zsony ut­ca­ne­vei a tör­té­ne­lem fo­lya­mán a po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai ha­tá­sok nyo­mán gyak­ran mó­do­sul­tak. Ezek a vál­to­zá­sok azon­ban csak a nem­ze­ti ön­tu­dat­ra va­ló éb­re­dés ko­rá­tól vol­tak po­li­ti­ka­i­lag tu­da­to­sak. Po­zsony ese­té­ben ezt a kor­sza­kot az 1848-as for­ra­da­lom­tól da­tál­hat­juk. A ko­ráb­bi idő­szak­ok­ra jel­lem­ző ut­ca­ne­vek úgy­ne­ve­zett ter­mé­sze­tes ut­ca­név­ként ke­let­kez­tek.
A ter­mé­sze­tes el­ne­ve­zé­sek jel­lem­ző­je, hogy az el­ne­ve­zés nem tu­da­tos, in­kább ösz­tö­nös. Az el­ne­ve­ző kö­zös­ség nem tu­laj­don­ne­vet akar ad­ni, ha­nem csak meg­je­lö­li va­la­mely tu­laj­don­sá­gá­val az il­le­tő te­rü­let­részt, hogy meg­kü­lön­böz­tes­se a töb­bi­től. A tu­laj­don­név­vé vá­lás már má­sod­la­gos fej­le­mény (vö. Kál­mán 1989, 161).
Az így ke­let­ke­zett ut­ca­név min­dig kap­cso­lat­ban van kör­nye­ze­té­vel. Pl. a Mi­hály ka­pu ut­ca va­ló­ban a Mi­hály ka­pu­hoz ve­ze­tett, a Kór­ház ut­cá­ban meg­ta­lál­ha­tó volt a kór­ház, és a Nyer­ges ut­cá­ban va­ló­ban a nye­reg­ké­szí­tők mű­he­lyei vol­tak.
Az így ke­let­ke­zett ne­vek kö­zös­sé­gi ere­de­tű­ek, nem a vá­ros ve­ze­tő­sé­ge ad­ta, in­kább csak tu­do­má­sul vet­te a kö­zös­ség­ben ki­ala­kult ut­ca­ne­ve­ket.
Po­zsony ese­té­ben a la­kos­ság nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­te­lé­re va­ló te­kin­tet­tel ezek a ne­vek né­met és pár­hu­za­mo­san ma­gyar nyel­ven vol­tak hasz­ná­la­to­sak. A hi­va­ta­los ira­tok­ban, pl. az adó­fi­ze­tők lis­tá­ján több­nyi­re a né­met ut­ca­név sze­re­pelt, de a köz­hasz­ná­lat­ban meg­volt a ma­gyar meg­fe­le­lő­je is. Pl. Schmiedgasse – Ko­vács ut­ca, Brod­platz – Ke­nyér­pi­ac, Rauch­fangkehrer Gasse – Ké­mény­sep­rő ut­ca, Nachti­galen Weg – Csa­lo­gány­völ­gyi út.
Ez a két­nyel­vű­ség „bé­ké­sen meg­fért egy­más mel­lett”, nem kon­ku­rál­tak egy­más­sal a kü­lön­bö­ző nyel­vű el­ne­ve­zé­sek. Eb­ben az idő­ben az ut­ca­név­vál­to­zás­ok az ut­cák ter­mé­sze­tes kör­nye­ze­té­nek vagy sze­re­pé­nek vál­to­zá­sa­i­ból ered­tek, pl. 1658: Boza­pi­ac > 1872: Zöld­pi­acz > 1877: Kenyér­pi­acz > 1879: Tyúkpi­acz > 1880: Vásár-tér.1
Az 1848-as for­ra­da­lom a ma­gyar­ság nem­ze­ti ön­tu­dat­ra va­ló éb­re­dé­sé­nek ki­csú­cso­so­dá­sa volt, mely rá­nyom­ta bé­lye­gét a po­zso­nyi ut­ca­ne­vek­re is, ami az ut­ca­ne­vek ma­gya­ro­sí­tá­sá­ban nyil­vá­nult meg. Ez Po­zsony ma­gyar jel­le­gét volt hi­va­tott erő­sí­te­ni.
Ez az igye­ke­zet azon­ban csak rö­vid ide­ig érez­tet­te ha­tá­sát. A sza­bad­ság­harc le­ve­ré­se után meg­in­dult a po­li­ti­kai el­len­re­ak­ció, mi­kor az ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sok cél­ja egy­ben po­li­ti­kai re­váns is volt. Ez ab­ban nyil­vá­nult meg, hogy a sza­bad­ság­harc le­ve­ré­sé­nek ve­ze­tő­i­ről ne­vez­tek el köz­te­rü­le­te­ket, pl. Hay­nau ut­ca, Jel­la­sics ut­ca, Windis­chgrätz ut­ca.
A nem­ze­ti­sé­gi­leg to­le­ráns Po­zsony­ban ezek a vál­to­zá­sok azon­ban csak a po­li­ti­ka­i­lag ki­éle­ző­dött idő­szak­ok­ban vol­tak en­­nyi­re szél­ső­sé­ge­sek, amit az is bi­zo­nyít, hogy a fent em­lí­tett ut­ca- és tér­ne­vek he­lyé­re rö­vid időn be­lül vis­­sza­ál­lí­tot­ták a po­li­ti­ka­i­lag sem­le­ges ut­ca­ne­ve­ket.
Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­nek ki­emel­ten po­li­ti­kai in­dít­ta­tá­sú név­vál­toz­ta­tá­sai csak az el­ső vi­lág­há­bo­rú után in­dul­tak meg. Eb­ben az idő­ben a vá­ros­ban még a ki­sebb­ség­ben élő szlo­vák­ság ál­lam­al­ko­tó több­ség po­zí­ci­ó­já­ba ke­rült, és az ut­ca­ne­vek meg­vál­toz­ta­tá­sa már nem­csak nyel­vi, ill. egy et­ni­kum­hoz köt­he­tő kul­tu­rá­lis cé­lo­kat szol­gált, ha­nem már ide­o­ló­gi­ai cél­jai is vol­tak. Po­zsony, a „kö­zös tér” szim­bo­li­kus ki­sa­já­tí­tá­sá­val a re­á­lis ki­sa­já­tí­tást akar­ták pre­zen­tál­ni. Az et­ni­ka­i­lag to­le­ráns, de nem­ze­ti ér­zé­se­i­ben ön­tu­da­tos po­zso­nyi pol­gá­rok azon­ban to­vább­ra is meg­ma­rad­tak a ré­gi ma­gyar–né­met utcanévhasználat mel­lett. Ez így ma­radt az 1930-as évek után is, mi­kor Po­zsony ma­gyar la­ko­sa­i­nak szá­ma 20% alá csök­kent. En­nek az lett a kö­vet­kez­mé­nye, hogy az 1920-as nyelv­tör­vény ér­tel­mé­ben a há­rom­nyel­vű utca­név­táblákról le­ke­rül­tek a ma­gyar ut­ca­ne­vek.
A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú alatt és után fel­lán­go­ló szél­ső­sé­ges ide­o­ló­gi­ák már nem­csak az ut­ca­ne­ve­ket vál­toz­tat­ták meg, ha­nem a vá­ros la­kos­sá­gá­nak et­ni­kai ös­­sze­té­tel­ét is. Et­től az idő­szak­tól kezd­ve már nem le­he­tett hasz­nál­ni a ma­gyar és né­met ut­ca- és tér­ne­ve­ket, mert még a ma­gyar és né­met nyelv hasz­ná­la­ta is be volt tilt­va. Az ezek után fel­lé­pő kom­mu­nis­ta ha­ta­lom már csak be­vé­gez­te ide­o­ló­gi­a­i­lag cél­zott ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sa­i­val azt a szán­dé­kot, hogy Po­zsony mul­ti­kul­turális né­met–ma­gyar múlt­ja – ami az ut­ca­ne­vek­ben is meg volt örö­kít­ve – vég­leg ki­tör­lőd­jön nem­csak az utcanévtáblákról, ha­nem az em­be­rek em­lé­ke­ze­té­ből is. Ez azon­ban csak rész­ben si­ke­rült. Az utcanévtáblákról el­tűn­het­tek a ré­gi po­zso­nyi ut­ca­ne­vek, de a kis­szá­mú po­zso­nyi ma­gyar­ság em­lé­ke­i­ben és nyel­vé­ben to­vább­ra is él­tek Po­zsony köz­te­rü­le­te­i­nek ma­gyar ne­vei. Ez szá­muk­ra már több volt, mint az ut­cák meg­ne­ve­zé­se, ez már ré­sze volt a po­zso­nyi ma­gyar­ság bi­zo­nyos iden­ti­tás­tu­da­tá­nak, an­nak a tu­dat­nak, hogy Po­zsony az ő vá­ro­suk is volt, és nem ide­gen ele­mei a vá­ros­nak.
A je­len­ko­ri Po­zsony ma­gyar­sá­gá­nak túl­nyo­mó több­sé­ge azon­ban már nem ren­del­ke­zik ez­zel az is­me­ret­anyag­gal, és így a köz­te­rü­le­tek ma­gyar ne­ve sem ré­sze iden­ti­tás­tu­da­tá­nak, így fenn­áll az a ve­szély, hogy vég­képp fe­le­dés­be me­rül a po­zso­nyi ma­gyar­ság nyel­vé­nek ré­szét ké­pe­ző név­kincs e meg­ha­tá­ro­zó ré­sze.
Po­zsony po­li­ti­kai cél­za­tú ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sa­i­nak el­ső mar­kán­sabb kor­sza­ka az 1918–1938 köz­ti idő­szak volt, mely gyö­ke­re­sen meg­vál­toz­tat­ta a min­den­ko­ri ha­ta­lom ut­ca­ne­vek­hez va­ló vi­szo­nyu­lá­sát, s az ut­ca­ne­vek po­li­ti­kai szim­bó­lu­mok­ká vá­lá­sát ered­mé­nyez­te.

A kor Po­zsonyt érin­tő leg­fon­to­sabb tör­té­nel­mi ese­mé­nyei

Az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia fel­bom­lá­sa után kö­vet­ke­zett Po­zsony tör­té­nel­mé­ben a po­zso­nyi­ak leg­erő­sebb po­li­ti­kai szín­val­lá­sa. So­ha a tör­té­ne­lem fo­lya­mán nem lé­pett fel a vá­ros la­kos­sá­ga ilyen egy­sé­ge­sen és po­li­ti­ka­i­lag en­­nyi­re mo­ti­vál­tan, mint az 1918–1919-es évek­ben, ami­kor min­den ere­jük­kel meg­pró­bál­ták a vá­rost meg­tar­ta­ni Ma­gyar­or­szág ré­sze­ként. Mind­ezt a nagy­ha­tal­mak azon dön­té­se el­le­né­re, hogy Po­zsony az újon­nan meg­ala­kult Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz fog tar­toz­ni. Po­zsony né­met és ma­gyar la­kos­sá­ga meg­pró­bált da­col­ni ez­zel a szá­muk­ra igaz­ság­ta­lan­nak ér­zett dön­tés­sel. Iga­zuk tu­da­tá­ban kér­vén­­nyel for­dul­tak a győz­tes nagy­ha­tal­mak­hoz, hogy a vá­ros to­váb­bi sor­sá­ról nép­sza­va­zás­sal dönt­se­nek. Ez azon­ban nem ked­ve­zett vol­na az újon­nan meg­ala­kult Cseh­szlo­vá­ki­á­nak, így szó­ba sem jö­he­tett a prob­lé­ma de­mok­ra­ti­kus meg­ol­dá­sa. Po­zsony la­kos­sá­ga vis­­sza­uta­sí­tot­ta az új ha­ta­lom­mal va­ló ki­egye­zést. Az el­len­ál­lás oly­an­­nyi­ra erős és egy­sé­ges volt, hogy ami­kor 1919. feb­ru­ár 5-én be­vo­nult Po­zsony­ba az új ál­lam kor­má­nya Vavro Šrobár2 ve­ze­té­sé­vel, a fo­ga­dó és uj­jon­gó tö­me­get Cseh­or­szág­ból és az észa­ki te­rü­le­tek szlo­vák fal­va­i­ból kel­lett Po­zsony­ba „im­por­tál­ni” (vö. Hanák 2004, 122).
Po­zsony la­kos­sá­ga még ezek után is min­den tő­le tel­he­tőt meg­tett, hogy meg­vál­toz­tas­sa a vá­ros ho­va­tar­to­zá­sá­ról szó­ló dön­tést. Ál­ta­lá­nos sztrájk­kal pró­bál­ták el­ér­ni az ál­ta­luk kí­vánt po­li­ti­kai vál­to­zást, amit az új ha­ta­lom úgy tört le, hogy el­bo­csá­tot­ták a stra­té­gi­ai fon­tos­sá­gú vas­út és pos­ta sztráj­ko­ló al­kal­ma­zot­ta­it, és he­lyet­tük Cseh­or­szág­ból hív­tak be vas­uta­so­kat és pos­tá­so­kat. Azon­ban a ha­ta­lom egy­re dur­vább rep­res­­szi­ó­ja sem tud­ta meg­tör­ni a po­zso­nyi­ak el­len­ál­lá­sát. Pél­da­ként fel­hoz­ha­tó az 1919. feb­ru­ár 12-i, Vavro Šrobár ál­tal en­ge­dé­lye­zett nép­gyű­lé­sen tör­tént at­ro­ci­tás, ami­kor a cseh legionáru­sok a nép­gyű­lé­sen részt ve­vő po­zso­nyi la­ko­sok kö­zé lőt­tek. Ezt a tör­té­nel­mi ese­ményt kü­lön­bö­ző­kép­pen ír­ják le a kor tör­té­nel­mé­vel fog­lal­ko­zó for­rás­mű­vek. A leg­tel­je­sebb ob­jek­ti­vi­tás el­éré­se cél­já­ból egy au­ten­ti­kus le­vél­tá­ri do­ku­men­tu­mok alap­ján ös­­sze­ál­lí­tott for­rás­mű­vet hasz­nál­tam (Hor­váth – Rákoš – Watz­ka 1977, 294–295), mely se­gít­sé­gé­vel si­ke­rült re­konst­ru­ál­nom az ese­mé­nye­ket. A for­rás­mű tar­tal­maz­za Luigi Pic­cione3 Václav Klofáèhoz4 írt le­ve­lét, mely­ben be­szá­mol ne­ki a tör­tén­tek­ről. A le­vél­ben egye­bek mel­lett meg­em­lí­ti, hogy az ő pa­ran­csa sze­rint a ka­to­na­ság­nak a ka­szár­nyák­ban kel­lett vol­na ma­rad­nia a fel­vi­gyá­zó őr­já­rat­okon kí­vül. Ezt a pa­ran­csot azon­ban nem tel­je­sí­tet­ték, a fe­gyel­me­zet­len és rész­ben ke­zel­he­tet­len ka­to­nák szét­szé­led­tek a vá­ros­ban, és konf­lik­tus­ba ke­ve­red­tek a la­kos­ság­gal. Mi­vel a la­ko­sok el­len­áll­tak a ka­to­nák zak­la­tá­sá­nak a kon­flik­tus odá­ig fa­jult, hogy a ka­to­nák lő­ni kezd­tek a fegy­ver­te­len tö­meg­be. A hely­szín­re ér­ke­ző Barec­ca ezre­des,5 aki le akar­ta csil­la­pí­ta­ni az ese­mé­nye­ket, szin­tén meg­se­be­sült. Egy cseh le­gi­o­ná­ri­us lőt­te meg. Pic­cione be­szá­mol ar­ról is, hogy az ese­mé­nyek­nek 8 ha­lá­los, 29 sú­lyos és 63 kön­­nyű sé­rült­je volt, és töb­bek kö­zött rá­mu­tat ar­ra, hogy a la­kos­ság elé­ge­det­len­sé­gét jó­részt a ha­ta­lom túl­sá­go­san ke­mény fel­lé­pé­se okoz­ta, a sok at­ro­ci­tás és erő­szak, mely a la­kos­sá­got ér­te. Ezek­ről csak any­­nyit írt, hogy ha az ös­­szes­ről be kel­le­ne szá­mol­nia, ak­kor ez könyv­nyi ter­je­del­mű adat vol­na. Töb­bek kö­zött azt is kö­zöl­te írá­sá­ban, hogy egy 14 éves fi­út csak azért szúrt le szu­ron­­nyal egy cseh le­gi­o­ná­ri­us, mert ko­kár­dát vi­selt (vö. Hor­váth – Rákoš – Watz­ka 1977, 294–295).
Mi­vel Pic­cione ge­ne­rá­list nem le­het rész­re­haj­lás­sal gya­nú­sí­ta­ni, ez a rö­vid rész­let is hí­ven tük­rö­zi azt, hogy mi­lyen kö­rül­mé­nyek kö­zött ját­szó­dott le Po­zsony Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz va­ló csa­to­lá­sa.
A kö­vet­ke­ző pél­da, mely ké­pet ad ne­künk a kor tör­té­nel­mi han­gu­la­tá­ról, ah­hoz az ese­mény­hez fű­ző­dik, mi­kor a Ma­gyar Ta­nács­köz­tár­sa­ság had­se­re­ge „ve­szé­lyez­tet­te” Po­zsonyt. Vavro Šrobár úgy akar­ta el­ke­rül­ni az eset­le­ges po­zso­nyi fel­ke­lést, me­lyet a Ta­nács­köz­tár­sa­ság had­se­reg­ének kö­zel­sé­ge idéz­he­tett vol­na elő, hogy el­ren­del­te ezer ma­gyar és né­met la­kos – a vá­ros ve­ze­tő sze­mé­lyi­sé­ge­i­nek – le­tar­tóz­ta­tá­sát. Eze­ket az em­be­re­ket túsz­ként cseh­or­szá­gi bör­tö­nök­be szál­lít­tat­ta, hogy így „tart­sa sakk­ban” a vá­ros la­kos­sá­gát (vö. Hanák 2004, 170).
Ez az ese­mény a mai, szlo­vák tör­té­ne­lem­mel fog­lal­ko­zó iro­da­lom­ban ügyes po­li­ti­kai ma­nő­ver­ként van fel­tün­tet­ve. A szer­zők azon­ban nem ve­szik fi­gye­lem­be, hogy Po­zsony ek­kor már Szlo­vá­kia fő­vá­ro­sa, az el­hur­colt la­ko­sok pe­dig az új köz­tár­sa­ság ál­lam­pol­gá­rai vol­tak. Ez az ese­mény in­kább Po­zsony­nak mint meg­szállt vá­ros­nak, és la­ko­sa­i­nak mint el­len­ség­nek a ké­pét ve­tí­ti elénk.
Po­zsony új ar­cu­la­tá­nak ki­ala­kí­tá­sá­hoz tar­to­zott a vá­ros ma­gyar–né­met jel­le­gé­nek meg­vál­toz­ta­tá­sa is. Meg­kez­dő­dött a vá­ros „el­s­zlovákosítása”. A ma­gyar és a né­met la­kos­sá­got ért tör­vény­te­len­sé­gek mi­att so­kan át­te­le­pül­tek Ma­gyar­or­szág­ra és Auszt­ri­á­ba. Meg­kez­dő­dött a szlo­vá­kok tö­me­ges be­te­le­pí­té­se, ami rö­vid idő alatt meg­vál­toz­tat­ta a vá­ros et­ni­kai ös­­sze­té­tel­ét. Be­zár­ták a ma­gyar egye­te­met, el­bo­csá­tot­ták a ma­gyar tiszt­ség­vi­se­lő­ket, köz­al­kal­ma­zot­ta­kat, és mi­vel nem volt elég ta­nult szlo­vák, aki az el­bo­csá­tott ma­gya­rok és né­me­tek he­lyé­be lép­he­tett vol­na, a ve­ze­tő po­zí­ci­ók­ba cse­hek ke­rül­tek. Így ala­kult ki egy ve­ze­tő cseh elit­ré­teg, ami a kö­vet­ke­ző tör­té­nel­mi idő­szak­ban újabb konf­lik­tu­sok ki­ala­ku­lá­sá­hoz ve­ze­tett.
Mind­ezek el­le­né­re azon­ban az itt meg­ma­radt po­zso­nyi ma­gyar és né­met la­kos­ság ki­tar­tott nem­ze­ti­sé­ge mel­lett, és rész­ben si­ke­rült fenn­tar­ta­nia Po­zsony mul­ti­kul­turális jel­le­gét.

A po­zso­nyi ut­ca­ne­vek vál­toz­ta­tá­sa 1918–1938

Po­zsony ut­ca­ne­vei hű­en tük­rö­zik a vá­rost érő po­li­ti­kai ha­tá­so­kat. Fi­gyel­ve az ut­ca­ne­vek vál­to­zá­sát, lát­ha­tó­vá vá­lik az új po­li­ti­kai ha­ta­lom min­den igye­ke­ze­te, amely ar­ra irá­nyult, hogy ki­sa­já­tít­sa a vá­rost, és meg­vál­toz­tas­sa nem­ze­ti­sé­gi jel­le­gét. Sőt, ezen túl, el kel­lett tö­röl­ni a tör­té­nel­mi múlt bi­zo­nyos szim­bó­lu­ma­it is. Mi­vel ezek a szim­bó­lu­mok meg­ta­lál­ha­tó­ak vol­tak az ut­ca­ne­vek­ben is, az új ha­tal­mat kép­vi­se­lő Po­zsony me­gye és vá­ros is­pán­já­nak, Samuel Zochnak egyik el­ső in­téz­ke­dé­se (1919. jú­ni­us 19.) az volt, hogy el­ren­del­te Po­zsony köz­te­rü­le­te­i­nek név­vál­toz­ta­tá­sát. Az el­ső sza­kasz­ban, 1920–1921-ben fő­leg azok­ról a sze­mé­lyi­sé­gek­ről el­ne­ve­zett ut­ca­ne­ve­ket vál­toz­tat­ták meg, me­lyek a tör­té­nel­mi múlt­ra em­lé­kez­tet­tek, a töb­bi ut­ca­ne­vet egy­elő­re szlo­vák­ra for­dí­tot­ták.
A vá­ros öt ke­rü­le­tét, mely­nek ha­tá­rai nem vál­toz­tak, szin­tén át­ne­vez­ték. Az Óvá­rost Staré mesto­ra for­dí­tot­ták, Fer­dinánd­város szlo­vák el­ne­ve­zé­se Vinohrady (Sző­lős), Ferencz-József-városé Duna­jská štvr (Du­na ne­gyed) lett. Te­réz­vá­ros a Podzá­mok (Vár­al­ja) ne­vet kap­ta, Új­vá­rost pe­dig Kvet­ná do­li­ná­ra (Vi­rág­völgy) ne­vez­ték át.
A má­so­dik sza­kasz­ban tö­me­ge­sen je­len­tek meg Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­ben szlo­vák sze­mé­lyi­sé­gek ne­vei. Ezek kö­zött szép szám­ban akad­tak olyan egyé­ni­sé­gek, ame­lye­ket még a szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű­ek sem is­mer­tek. Majd­nem min­den olyan sze­mé­lyi­ség, aki kap­cso­lat­ba ke­rült a szlo­vák tör­té­ne­lem­mel ut­ca­ne­vet ka­pott Po­zsony­ban, még ha se­hogy sem kö­tő­dött a vá­ros­hoz. Er­re azért ke­rült sor, mi­vel a nagy­mé­re­tű be­te­le­pí­té­sek és a vá­ros ter­jesz­ke­dé­se mi­att új ut­cá­kat nyi­tot­tak. A 98 új ut­cát pe­dig már a kor és a po­li­ti­ka igé­nyei sze­rint kel­lett el­ne­vez­ni.

A kor­szak vál­to­zó ne­vű ut­cái

A vizs­gált kor­szak­ban a po­zso­nyi ut­ca­ne­vek vál­to­zá­sai mar­kán­sak vol­tak. Az utcanévtáblákon az elő­ző kor sze­mé­lyi­sé­ge­it nagy­részt fel­vál­tot­ták az új po­li­ti­kai érá­nak meg­fe­le­lő egyé­ni­sé­gek ne­vei. Ezek az ut­ca­név­cse­rék a kor 352 ut­cá­já­ból 160-at érin­tet­tek. En­nél a szám­nál azon­ban fi­gye­lem­be kell ven­ni, hogy 98 új ut­ca ke­let­ke­zett, me­lyek ne­vét csak rit­kán vál­toz­tat­ták. Nem so­rol­tam az ut­ca­név­vál­to­zás­ok kö­zé az ut­ca­ne­vek szlo­vák nyelv­re va­ló le­for­dí­tá­sát, amen­­nyi­ben ezek meg­tar­tot­ták ere­de­ti je­len­té­sü­ket. Az így ke­let­ke­zett vál­to­zó ut­ca­ne­vek szá­ma, te­kin­tet­tel a vizs­gált kor hos­­szá­ra elég ma­gas.
Az ut­ca­név­vál­to­zás­ban érin­tett 160 ut­ca 245 ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­son esett át. Azok az ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­si ten­den­ci­ák, me­lyek meg­sok­szo­roz­ták a sze­mé­lyi­sé­gek­ről el­ne­ve­zett ut­ca­ne­vek szá­mát e kor­szak­ban, még erő­tel­jes­eb­ben nyil­vá­nul­tak meg.
Amint már az elő­ző­ek­ben ír­tam, a név­vál­toz­ta­tás­ok meg­ha­tá­ro­zó cél­ja az volt, hogy a múlt sze­mé­lyi­sé­ge­i­nek ne­vét el­tün­tes­se az utcanévtáblákról. Kü­lön ér­de­kes­ség, hogy né­hány eset­ben a rég­múlt el­len­fél­ként szá­mon tar­tott sze­mé­lyi­sé­gei vál­tot­ták egy­mást, a tör­té­nel­mi vesz­tes most győz­tes­ként cse­rél­te le ri­vá­li­sát az utcanévtáblán. Így vál­tot­ta fel Ár­pád ve­zért a tör­té­nel­mi szláv el­len­pó­lu­sa, Svä­to­pluk.
A leg­több új ut­ca­név az 1840 kö­rü­li szlo­vák nem­ze­ti éb­re­dés sze­mé­lyi­sé­ge­i­nek ál­lí­tott em­lé­ket. Így ke­rült Po­zsony utcanévtáblái­ra Štúr, Hur­ban, Hodža és Fran­cis­ci,6 hogy csak a leg­is­mer­teb­be­ket em­lít­sem.
Az új sze­mé­lyi­sé­gek a szlo­vák írók, köl­tők, ta­ná­rok stb. kö­zül ke­rültek ki, akik kö­zül csak ke­ve­sen kap­cso­lód­tak Po­zsony vá­ro­sá­hoz.
A Po­zsony­hoz nem kö­tő­dő sze­mé­lyi­sé­gek­ről el­ne­ve­zett ut­cák szá­ma 109, mely az ös­­szes vál­to­zás­nak majd­nem a fe­lét te­szi ki. Pl. 1930: Obil­né námestie (Ga­bo­na tér) > Kol­láro­vo námestie7 (Kol­lár tér); 1933: Ne­ue Gasse durch Spi­thal Gebäude (Új ut­ca a Kór­ház épü­le­tén ke­resz­tül) > ulica Jána Hol­lého8 (Ján Hollý ut­ca); 1931: ulica VII. okruhu (VII. kör­úti ut­ca) > Lauèeko­va9 ulica (Lauèek ut­ca); 1921: Cisárs­ka cesta (Csá­szár út) > Mudroòo­va10 ulica (Mudroò ut­ca); 1930: Märzeln > Pod­ta­tran­ského11 (Podtatranský ut­ca).
En­nek a vál­to­zás­nak azon­ban volt egy ko­moly hát­rá­nya, még­pe­dig az, hogy Po­zsony ut­ca­ne­vei nagy rész­ben el­vesz­tet­ték egye­di­sé­gü­ket, mely a ter­mé­sze­tes ut­ca­név­adás tör­té­nel­mi fo­lya­ma­ta alatt ala­kult ki. Ugyan­ezen sze­mé­lyek túl­nyo­mó több­sé­gé­ről min­den szlo­vá­ki­ai vá­ros­ban ne­vez­tek el ut­cát. Ne­he­zen ta­lál­ha­tunk Szlo­vá­ki­á­ban olyan vá­rost, ahol ne vol­na Štúr ut­ca vagy Štúr tér. Így ala­kult ki az az uni­for­mi­zált ut­ca­név­adás, mely el­szür­kí­tet­te a vá­ros ut­ca­ne­ve­i­nek tör­té­ne­le­mi jel­leg­ze­tes­sé­ge­it.
A vá­ros utcanévtábláiról olyan tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­sé­gek szo­rul­tak ki, akik meg­ha­tá­roz­ták Po­zsony tör­té­nel­mét. Így tűnt el a Po­zsonyt vá­ro­si rang­ra eme­lő III. And­rás ki­rály, és ke­rült he­lyé­be Pavel Jozef Šafárik12 ne­ve. A Po­zsony­nak elő­jo­go­kat és egye­te­met adó Má­tyás ki­rály is III. And­rás sor­sá­ra ju­tott. Ne­vét az ut­ca egyik ré­geb­bi el­ne­ve­zé­sé­vel cse­rél­ték fel, így lett be­lő­le Schneeweisso­va ulica (Schneeweiss ut­ca).
Ezek után már csak ter­mé­sze­tes, hogy azok a tör­té­nel­mi sze­mé­lyek, akik ke­vés­bé kö­tőd­tek Po­zsony­hoz, pl. Köny­ves Kál­mán, II. Rá­kó­czi Fe­renc át­ad­ták he­lyü­ket Bože­na Nem­cov­á­nak13 és Ján Bot­tó­nak.14 A leg­több sze­mé­lyi­ség, ki­ről ut­cát ne­vez­tek el, még az­zal sem büsz­kél­ked­he­tett, hogy je­len­tős író vagy köl­tő. Az ál­ta­lam hasz­nált leg­fon­to­sabb szak­iro­da­lom­ban (Hor­váth 1990) egy­sze­rű­en csak nem­zet­éb­resz­tő­ként vannak meg­ha­tá­roz­va.
A vá­ros­hoz kö­tő­dő szlo­vák sze­mé­lyi­sé­gek – te­kin­tet­tel Po­zsony né­met–ma­gyar jel­le­gé­re – csak kis szám­ban tar­toz­tak a szlo­vák tör­té­ne­lem ki­ma­gas­ló egyé­ni­sé­gei kö­zé. Ezért a ró­luk el­ne­ve­zett ut­cák szá­ma jó­val ki­sebb a vá­ros­hoz nem kö­tő­dő sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák­hoz ké­pest (33:109), ill. a vá­ros ke­vés­bé fon­tos és for­gal­mas ut­cái kö­zé tar­toz­nak.
Eb­ben a kor­ban je­lent meg Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­nek egy új cso­port­ja, mely fon­tos ese­mé­nyek­nek ál­lít em­lé­ket. Így vál­tot­ta fel az utcanévtáblán a Ko­ro­ná­zá­si-domb te­ret ok­tó­ber 28-a (Námestie 28. októbra), Cseh­szlo­vá­kia meg­ala­ku­lá­sá­nak dá­tu­ma. A Szé­na tér­ből elő­ször Hey­duko­vo námestie15 (Heyduk tér), majd még eb­ben a kor­szak­ban Námestie 1. má­ja (Má­jus 1. tér) lett.
Ha már az ese­mé­nyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák­kal fog­lal­ko­zunk, meg le­het em­lí­te­ni egy rossz for­dí­tás­ból ere­dő ut­ca­név-vál­toz­ta­tást, ame­lyet még a szak­iro­da­lom sem kor­ri­gált. A Tor­na ut­ca ne­vét ar­ról kap­ta, hogy a kö­zép­kor­ban itt ren­dez­ték az ün­ne­pi ese­mé­nyek di­va­tos lát­vá­nyos­sá­gát, a lo­va­gi tor­nát. Töb­bek kö­zött eb­ben az ut­cá­ban „II. La­jos­nak Má­ri­á­val va­ló nász­ün­ne­pé­lye al­kal­má­val lo­vag­já­té­ko­kat tar­tot­tak, amely al­ka­lom­mal a ki­rály le­ve­tet­te lo­vá­ról Bran­den­bur­gi Györ­gyöt” (Ortvay 1991, 534). Mi­vel a név­vál­toz­ta­tók va­ló­szí­nű­leg nem is­mer­ték az ut­ca ne­vé­nek ere­de­tét, a Tor­na ut­cát tü­kör­for­dí­tás­sal Telocvièná ulicára (Test­ne­ve­lés ut­cá­ra) for­dí­tot­ták ahe­lyett, hogy az ere­de­ti ér­te­lem­nek meg­fe­le­lőbb Tur­na­jová ulica ne­vet ad­ták vol­na.
A sze­mé­lyek­hez nem köt­he­tő ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sok szá­ma jó­val ala­cso­nyabb (100). Ez egy­részt az­zal ma­gya­ráz­ha­tó, hogy túl­nyo­mó több­ség­be ke­rül­tek a sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák, más­részt az­zal, hogy a sze­mé­lyek­hez nem kö­tő­dő ut­ca­ne­vek ke­vés­bé vol­tak prob­lé­má­sak az új po­li­ti­kai elit ré­szé­re. Ha vol­tak is ilyen vál­to­zá­sok, ak­kor ezek fő­leg az­zal ma­gya­ráz­ha­tók, hogy a vá­ros fej­lő­dé­se ál­tal bi­zo­nyos új ut­cák, me­lye­ket elő­ször a kör­nye­ző dű­lők­ről ne­vez­tek el, ké­sőbb új, jel­lem­zőbb ne­vet kap­tak, pl. nö­vé­nyek­ről vagy az ut­ca fek­vé­sé­ről, dom­bor­za­tá­ról. Pl. a Buková ulica (Bükk­fa ut­ca), Broskyòová ulica (őszi­ba­rack­fa ut­ca), Jaseòová ulica (Kő­ris­fa ut­ca), Javorová ulica (Já­vor­fa ut­ca), Mali­nová ulica (Mál­na ut­ca), Nad lo­mom (Kő­fej­tő fe­lett), U Haban­ského mlyna (Ha­bán ma­lom­nál).
Rit­ka­ság­szám­ba men­nek azok az ut­cák, me­lyek több név­vál­toz­ta­tá­son is át­es­tek. Ki­vé­tel­ként meg kell em­lí­te­nünk a Du­na-part egy ré­szét, mely 15 név­vál­to­zá­son esett át ezen a kor­sza­kon be­lül. Eb­ben köz­re­ját­szott az a tény is, hogy a Du­na-part szó­ban for­gó ré­szét több rész­re, ut­cá­ra osz­tot­ták, majd eze­ket az ut­cá­kat ös­­sze­von­ták egy ut­cá­vá, majd új­ra fel­osz­tot­ták. 1921: Mol­nár ut­ca > Mlyn­ská ces­ta, Karls­dor­fer­strasse > Karloveská uli­ca, Zuck­er­man­dl Lände > Podhrad­ské nábrežie; 1928: Simony­i­ho rad > Jes­eni­no­vo nábrežie, Príboj-Donaulände > Jirásko­vo nábrežie; 1931: Karloveská cesta > Duna­jské nábrežie, nábrežie fa­rá­ra Scherza > Kaèko­vo nábrežie, Stein­wallo­vo nábrežie > Mock­o­vo nábrežie, Vité­zo­va ulica > Trokano­va uli­ca.
E kor­szak ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sai nem­csak gyö­ke­re­sen meg­vál­toz­tat­ták az elő­ző ko­rok ut­ca­ne­ve­it, de saj­nos rész­ben si­ke­rült el­szür­kí­te­ni­ük a po­zso­nyi ut­ca­ne­vek jel­leg­ze­tes­sé­gét az­zal, hogy olyan új ut­ca­ne­vek ke­rül­tek hasz­ná­lat­ba, ame­lyek nem kö­tőd­tek jel­leg­ze­te­sen Po­zsony­hoz, ill. nem tük­röz­ték az ut­ca va­la­mely jel­leg­ze­tes­sé­gét.
A kor­szak vál­to­zat­lan ne­vű ut­cái

A vizs­gált kor­szak vál­to­zat­lan ut­ca­ne­ve­it két cso­port­ra le­het osz­ta­ni. Az el­ső cso­por­tot az a 132 ut­ca al­kot­ja, mely ne­vét át­men­tet­te az elő­ző kor­szak­ból. A má­sik cso­por­tot az az 58 ut­ca al­kot­ja, mely eb­ben a kor­szak­ban ala­kult „időt­ál­ló” név­vel.
Ér­de­kes­ség, hogy an­nak el­le­né­re, hogy a sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák ne­vei vál­toz­tak a leg­na­gyobb arány­ban, a vál­to­zat­lan ut­ca­ne­vek cso­port­já­ban is szép szám­ban fenn­ma­rad­tak sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák (54). Ezek a sze­mé­lyi­sé­gek ál­ta­lá­ban nem tör­té­nel­mi vagy po­li­ti­kai egyé­ni­sé­gek, leg­több­jük tu­dós, mű­vész, tör­té­nész stb., pl. Liszt, Ma­dách, Messer­schmidt, Fadrusz, Bél Má­tyás. Eh­hez kap­cso­ló­dik az újon­nan ala­kult, sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett 25 ut­ca, me­lyek már „a kor igé­nyé­nek meg­fe­le­lő” sze­mé­lyi­sé­gek ne­ve­it kap­ták, pl. Kme,16 Mošovský,17 Porub­ský és Lichard,18 Pöck­,19 Rizn­er,20 Jánošík,21 Smetana,22 Poko­rný. 23
A vál­to­zat­lan ut­ca­ne­vek nagy­ság­rend­ben kö­vet­ke­ző cso­port­ja – 32 ut­ca­név­vel – azok­ról az épít­mé­nyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák, me­lyek már hos­­szú idő óta név­adói az ut­cá­nak, a po­zso­nyi­ak utcanévhasználatá­nak szin­te meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan ré­szei. Pl. Kapucín­s­ka ulica (Ka­pu­ci­nus ut­ca), Špitál­s­ka ulica (Kór­ház ut­ca), Kapitul­ská ulica (Káp­ta­lan ut­ca), Fran­tiškán­s­ka ulica (Fe­ren­ces ut­ca), Klariská ulica (Klarissza ut­ca), Jozef­ská uli­ca24 (Jó­zsef ut­ca), Škol­ská ulica (Is­ko­la ut­ca), Mikulášs­ka uli­ca25 (Mik­lós ut­ca), Poš­tová ulica (Pos­ta ut­ca) stb. Ezen ut­cák szlo­vá­ko­sí­tá­sa sem járt kü­lö­nö­sebb ne­héz­ség­gel, mi­vel ele­gen­dő volt őket le­for­dí­ta­ni.
A har­ma­dik leg­na­gyobb cso­por­tot azok az ut­ca­ne­vek ad­ták, ame­lyek va­la­mi­lyen föld­raj­zi hely­hez kap­cso­lód­nak (27). Eb­ben a cso­port­ban új elem­ként meg­je­len­tek azok a mes­ter­sé­ges ut­ca­ne­vek, me­lyek va­la­mi­lyen or­szág, vá­ros vagy fa­lu ne­vét kap­ták. Pl. Po¾ská ulica (Len­gyel ut­ca), Jugoslávs­ka ulica (Ju­go­szláv ut­ca), Ruská ulica (Orosz ut­ca), Záhreb­ská ulica (Zág­ráb ut­ca). Amint a pél­dá­kon is lát­hat­juk, a leg­több or­szág vagy vá­ros, mely­nek ne­ve fel­ke­rült az utcanévtáblákra a szlá­vok együ­vé tar­to­zá­sát volt hi­vat­va szim­bo­li­zál­ni.
Mi­vel a vá­ros dom­bor­za­tá­hoz és az ut­ca fek­vé­sé­hez al­kal­maz­ko­dó ut­ca­ne­vek is időt­ál­ló té­nye­zők­höz kö­tőd­tek, ezek az ut­ca­ne­vek is elég szép szám­ban, 18 eset­ben ma­rad­tak vál­to­zat­la­nok. Pl. Vodný vrch (Víz­hegy), Kalvária (Kál­vá­ria hegy), Krá­¾ov­ské údolie (Ki­rály­völgy), Slávièie údolie (Csa­lo­gány­völgy), Na vàšku (Csú­csocs­kán).
A kö­vet­ke­ző cso­por­tot a nö­vé­nyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák al­kot­ták (9). Itt meg kell em­lí­te­ni, hogy ezen a cso­por­ton be­lül túl­súly­ban van­nak az újon­nan ki­ala­kult ut­ca­ne­vek 5 ut­cá­val. Pl. Šíp­ková ulica (Csip­ke­ró­zsa ut­ca), Vàbová ulica (Fűz­fa ut­ca), Èerešòová ulica (Cse­resz­nye ut­ca), Dubová ulica (Tölgy­fa ut­ca), Topo¾ová ulica (Nyár­fa ut­ca).
Az ipar­ral és a ke­res­ke­de­lem­mel kap­cso­la­tos ut­ca­ne­vek cso­por­ta szin­te tel­je­sen az elő­ző kor­szak­ok­ból fenn­ma­radt ut­ca­ne­ve­ket tar­tal­maz­za. Ezek azok az ut­ca­ne­vek, ame­lyek meg­szo­kott­sá­guk ré­vén szin­te „be­vé­sőd­tek” Po­zsony la­ko­sa­i­nak tu­da­tá­ba, és po­li­ti­ka­i­lag sem volt sem­mi oka az új ha­ta­lom­nak, hogy ezt meg­vál­toz­tas­sa. Ne­héz is lett vol­na, mi­vel va­ló­szí­nű­sít­he­tő volt, hogy a la­ko­sok meg­ma­rad­nak a ré­gi ut­ca­név hasz­ná­la­tá­nál. Pl. Drevená ulica (Fa ut­ca), Kamen­né námestie (Kő tér), Klobuèníc­ka ulica (Ka­la­pos ut­ca), Kolárs­ka ulica (Bog­nár ut­ca), Kom­inár­ska ulica (Ké­mény­sep­rő ut­ca), Povrazníc­ka ulica (Kö­tél­ve­rő ut­ca), Kováès­ka ulica (Ko­vács ut­ca) és a Kopáès­ka ulica (Ka­pás ut­ca).
A vál­to­zat­lan ut­ca­ne­vek kö­zött meg kell még em­lí­te­ni azt a 7 ut­cát, me­lyek ne­vü­ket az ut­ca nagy­sá­gá­ról, alak­já­ról kap­ták. Ezek az ut­cák sem vol­tak po­li­ti­ka­i­lag prob­le­ma­ti­ku­sak, ezért nem állt fenn az az igény, hogy meg­vál­toz­tas­sák ne­vü­ket. Pl. Úzka ulica (Szűk ut­ca), Vysoká ulica (Ma­gas ut­ca), Pod­jazd (Bolt­ív), Malá ulica (Kis ut­ca), Krát­ka ulica (Rö­vid ut­ca).
A töb­bi vál­to­zat­lan ut­ca­név szám­sze­rű­sít­ve már nem volt an­­nyi­ra meg­ha­tá­ro­zó, hogy egyes cso­port­ja­it kü­lön meg­em­lít­sem.

Ös­­szeg­zés

A tár­gyalt kor­szak ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sai új ele­met hoz­tak Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­nek vi­lá­gá­ba, még­pe­dig azt a po­li­ti­ka­i­lag mo­ti­vált szán­dé­kot, hogy Po­zsony tör­té­nel­mé­nek egy ré­szét ki­tö­röl­jék az em­be­rek em­lé­ke­ze­té­ből.
Ez a pre­ce­dens ér­té­kű po­li­ti­kai hoz­zá­ál­lás a to­váb­bi ko­rok­ra is rá­nyom­ta bé­lye­gét, pe­dig a ré­gi ut­ca­ne­vek épp­úgy ré­szé­vé vál­tak a vá­ros tör­té­nel­mé­nek, mint a ré­gi épü­le­tek, szob­rok vagy más tör­té­nel­mi ér­té­kek, és ezért ha­son­ló vé­del­met ér­de­mel­tek vol­na. Mind­ezt tu­do­má­sul kel­lett vol­na ven­ni­ük azok­nak a min­den­ko­ri dön­tés­ho­zó ha­tal­mak­nak, ame­lyek ha­tás­kö­ré­be tar­toz­tak az ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sok.
Saj­ná­la­tos, hogy az ut­ca­név-vál­toz­ta­tó dön­tés­ho­zók­ból hi­ány­zott az a gon­do­lat, me­lyet Lanstyák Ist­ván na­gyon frap­pán­san így fo­gal­ma­zott meg: „Nem árt, ha tu­da­to­sít­juk: még a leg­hí­re­sebb és leg­meg­be­csül­tebb nem­ze­ti hős sem kell, hogy szük­ség­sze­rű­en je­len le­gyen bár­mely vá­ros utcané­vanyagában: az, hogy egy vá­ros­ban nincs Kos­suth vagy Štúr ut­ca, egy­ál­ta­lán nem je­len­ti Kos­suth vagy Štúr le­be­csü­lé­sét. Az ilyen sze­mé­lyi­sé­gek em­lé­két más mó­don, ha­té­ko­nyab­ban is le­het ápol­ni. A na­gyobb vá­ro­sok kül­ső ne­gye­de­i­ben pe­dig bő­ven nyí­lik le­he­tő­ség a tisz­te­let­nek ilyen mó­don va­ló ki­fe­je­zé­sé­re” (Lanstyák 1998, 107).
Az, hogy Po­zsony tör­té­nel­mi köz­pont­já­ban van Štúr ut­ca és pár száz mé­ter­re tő­le Štúr tér is, elég ki­fe­je­ző bi­zo­nyí­té­ka az ut­ca­ne­vek­re ha­tó po­li­ti­kum­nak. Mint­ha „már nem is az vol­na az iga­zán fon­tos, hogy az ut­cá­nak ne­ve le­gyen, ha­nem az, hogy egy bi­zo­nyos sze­mé­lyi­ség »utcát kapjon«” (Lanstyák 1998, 106). Lanstyák sza­vai rá­mu­tat­nak a po­li­ti­kum ut­ca­ne­vek­re va­ló ha­tá­sá­ra, ami jel­lem­ző volt a mes­ter­sé­ges ut­ca­név­adás ös­­szes tör­té­nel­mi kor­szak­ára. Azon­ban ezek a ha­tá­sok a kor­szak­ra jel­lem­ző po­li­ti­kai „klí­ma” sze­rint hol erő­seb­ben, hol gyen­géb­ben ju­tot­tak ki­fe­je­zés­re.
Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­re azon­ban nem­csak a po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai vál­to­zá­sok ha­tot­tak. Meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe volt az 1919 utá­ni ös­­szes tör­té­nel­mi kor­szak­ban an­nak a – ¼ubomír Lip­ták szlo­vák tör­té­nész ál­tal meg­fo­gal­ma­zott – mo­ti­vá­ci­ó­nak, hogy az ut­ca­ne­vek­ben ki kell hang­sú­lyoz­ni a szlo­vák ele­met. Ez a faj­ta ki­hang­sú­lyo­zás azon­ban a ma­gyar nem­ze­ti múlt­ra és ál­la­mi­ság­ra em­lé­kez­te­tő ut­ca­ne­vek tel­jes fel­szá­mo­lá­sá­hoz ve­ze­tett. Mint­ha ez­zel ki akar­ták vol­na tö­röl­ni Po­zsony tör­té­nel­mé­nek és ki­ala­ku­lá­sá­nak ezt a meg­ha­tá­ro­zó ré­szét.
Ha már ez meg­tör­tén­he­tett a hi­va­ta­los ut­ca­név­adás fo­lya­ma­tá­ban, ak­kor leg­a­lább azon kell fá­ra­doz­nunk, hogy ezen is­me­re­tek és tör­té­nel­mi ada­tok ne tűn­je­nek a fe­le­dés ho­má­lyá­ba, hogy mi­nél át­fo­gób­ban fel le­gye­nek dol­goz­va, és meg le­gye­nek örö­kít­ve a je­len és a ké­sőb­bi ko­rok szá­má­ra.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Hanák, Jozef 2004. Obsade­nie Bratislavy. Bratislava, Al­bert Marenèín Vyda­vate¾st­vo PT.
Hor­váth, Vla­di­mír 1990. Bratislavský topografický le­xi­kon. Bratislava, Tatran.
Hor­váth, Vla­di­mír – Rákoš, Elemír – Watzka, Jozef 1977. Bratisla­va. Hlavné mesto Sloven­­ska. Pripo­je­nie Bratislavy k Èeskoslovenskej repub­like roku 1918–1919. Doku­men­ty. Ar­chív hlavného mesta SSR Bratislavy. Bratislava, Obzor.
Kál­mán Bé­la 1989. A ne­vek vi­lá­ga. Deb­re­cen, Cso­ko­nai Ki­adó.
Lanstyák Ist­ván 1998. Ut­ca­ne­vek a mú­ló idő­ben. In uő: Nyel­vünk­ben – ott­hon. Dunasz­er­da­he­ly, Nap Ki­adó, 100–111. p.
Ort­vay Ti­va­dar 1991. Po­zsony vá­ros ut­cái és te­rei. A vá­ros tör­té­ne­te ut­ca- és tér­ne­vek­ben. Bu­da­pest, Püski–Regio.

Kiss-Szemán Zsófia: A szlovák Lohengrin. Pór Bertalan Kompozíció című képéről

Pór Ber­ta­lan (Bá­ba­szék [ma: Babiná pri Krupine], 1880–Bu­da­pest, 1964) a ma­gyar avant­gárd mű­vé­szet egyik ki­vá­ló kép­vi­se­lő­je, az 1911-ben meg­ala­kult Nyol­cak el­ne­ve­zé­sű cso­port tag­ja volt, s je­les port­ré­fes­tő­ként tart­ja őt szá­mon a ma­gyar művészettörténet-írás.1
Mű­vé­sze­ti ta­nul­má­nya­it kö­ve­tően2 – olasz­or­szá­gi ta­nul­mány­út­ját le­szá­mít­va (1903– 1907) – 1919-ig Bu­da­pes­ten élt és dol­go­zott, ak­tí­van vett részt a mű­vé­sze­ti élet­ben, a ké­sei tí­zes évek­ben a Mű­csar­nok és más ki­ál­lí­tó­ter­mek ál­lan­dó sze­rep­lő­je lett. 1911-től a Nyol­cak cso­port tag­ja­ként el­kö­te­lez­te ma­gát az avant­gárd mel­lett. Ez a cso­port, mely­nek tag­jai – Berény Ró­bert, Czó­bel Bé­la, Czigány De­zső, Kern­stok Kár­oly, Márffy Ödön, Or­bán De­zső, Ti­ha­nyi La­jos és Pór Ber­ta­lan – 1909-től meg­ala­ku­lá­su­kig „keresők”-nek ne­vez­ték ma­gu­kat, gyö­ke­re­sen meg­vál­toz­tat­ta a ma­gyar fes­té­szet irá­nyát és fej­lő­dé­sét, köz­ve­tí­tő sze­re­pé­vel a plein air festészet és az avant­gárd kö­zött meg­te­rem­tet­te a mo­dern mű­vé­szet ki­bon­ta­ko­zá­sá­nak le­he­tő­sé­gét, s meg­ha­tá­ro­zó­vá vált az el­ső vi­lág­há­bo­rú­ig ter­je­dő idő­szak stí­lu­sá­nak for­má­ló­dá­sá­ban. A Nyol­cak fes­té­sze­té­nek kö­szön­he­tő­en tu­dott be­kap­cso­lód­ni a kö­vet­ke­ző idő­szak mű­vész­nem­ze­dé­ke a nem­zet­kö­zi áram­la­tok­ba, ezek vív­má­nya­it szer­ve­sen be­épí­te­ni a ma­gyar mű­vé­szet­be, s ez­zel pár­hu­za­mo­san ki­ala­kí­ta­ni sa­ját, egyé­ni fes­té­sze­té. Pór Ber­ta­lan a Nyol­cak cso­port mar­káns egyé­ni­sé­gé­vé vált. „Pór Ber­ta­lant te­het­sé­ge két irány­ban vonz­za: az elem­ző, rész­le­te­ző port­rék és a mély lé­leg­ze­tű, mo­nu­men­tá­lis kom­po­zí­ci­ók fe­lé. Mind­két té­má­nál tár­sa­dal­mi, hu­má­nus ér­dek­lő­dés ve­ze­ti. Egy­ér­tel­mű­en hisz a tár­sa­da­lom át­for­má­lá­sá­ban, nem száll­ják meg két­sé­gek, mint Berényt, és nem fog­lal­ják le an­­nyi­ra az el­mé­le­tek, mint Kern­stokot. Stí­lu­sá­ban ural­ko­dik a raj­zos jel­leg, mint ahogy raj­zai élet­mű­vé­ben leg­alább olyan lé­nye­ges sze­re­pet ját­sza­nak, mint fest­mé­nyei. A raj­zos­ság bi­zo­nyos sze­ces­­szi­ós vo­ná­sok­kal öt­vö­ző­dik mű­vé­sze­té­ben. Így mo­nu­men­tá­lis ál­ma­i­ban ter­mé­szet­sze­rű­leg fel­tűn­nek sti­li­zált fi­gu­rák, ame­lyek ugyan­ak­kor erő­tel­je­sek is – ba­rok­ko­san duz­za­dó iz­mok­ra fe­szül rá a kon­tú­rok kí­gyó­zó von­al­hálóza­ta.”3 Pór mind­vé­gig meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szott a ma­gyar mű­vé­szet for­má­ló­dá­sá­ban, a konst­ruk­ti­viz­mus ki­ala­ku­lá­sá­ban a 20. szá­zad el­ső két évtizedében.4
A Po­zso­nyi Vá­ro­si Ga­lé­ria (a to­váb­bi­ak­ban: GMB) tu­laj­do­ná­ban lé­vő Kom­po­zí­ció cí­mű műve5 – amint a da­tá­lás mu­tat­ja – 1930-ban ké­szült, fel­te­he­tő­en Szliác­son (Sliaè). A fest­mény a Po­zso­nyi Vá­ro­si Mú­ze­um gyűj­te­mé­nyé­ből ke­rült – 1961-ben, a ga­lé­ria meg­ala­ku­lá­sa­kor – a GMB tu­laj­do­ná­ba. A ré­gi lel­tár­könyv sze­rint a mú­ze­um gyűj­te­mé­nyé­be vá­sár­lás út­ján ke­rült 1934-ben, ami­kor a fest­ményt – egy má­sik fest­mén­­nyel, va­la­mint a Brüs­­szel­ben ki­adott Al­bum­mal együt­t6 – Pór 1934-es po­zso­nyi gyűj­te­mé­nyes ki­ál­lí­tá­sa kap­csán vet­te meg a vá­ros ma­gá­tól a mű­vész­től.
A fest­mény Pór Ber­ta­lan azon hos­­szú ide­ig tar­tó kor­sza­ká­hoz (kb. 1927–1948) kö­tő­dik, ami­kor port­ré­kon kí­vül fő­ként szim­bo­li­kus ér­tel­mű pász­tor- és bi­ka­kom­po­zí­ci­ó­kat fes­tett. A Pórt hu­za­mos ide­ig fog­lal­koz­ta­tó té­ma gya­ko­ri­sá­ga és fon­tos­sá­ga el­le­né­re csak el­vét­ve ta­lál­ko­zunk a szak­iro­da­lom­ban egy-­e­gy fu­tó meg­jegy­zés­sel. Körn­er Éva sza­vai rész­ben rá­vi­lá­gí­ta­nak a nem min­dig egy­ér­tel­mű­en ér­tel­mez­he­tő al­ko­tá­sok, az ún. bikaábár­zolá­sok lé­nye­gé­re, bár azo­kat nem fej­ti ki rész­le­te­sen: „Pór Ber­ta­lan fran­cia­or­szá­gi emig­rá­ci­ó­já­ban jó­for­mán egy té­ma, a bi­ka és a pász­tor mo­tí­vu­mát va­ri­ál­ja – amely­ben az erő és a sza­bad­ság esz­mé­jé­nek adott szim­bo­li­kus kife­jezést.”7 Pór ezen kor­sza­ka nem csak a fran­cia­or­szá­gi emig­rá­ció alatt tar­tott, ha­nem tér­ben és idő­ben is sok­kal ki­ter­jed­tebb volt: a fes­tő több mint húsz éven ke­resz­tül ál­lan­dó­an vis­­sza­tért e té­má­hoz, s nemcsak Pá­rizs­ban, ha­nem már szliác­si tar­tóz­ko­dá­sa ide­jén is fog­lal­koz­tat­ta őt.
A Po­zso­nyi Vá­ro­si Ga­lé­ria fest­mé­nye, a Kom­po­zí­ció – a töb­bi ál­lat­áb­rá­zo­lás­sal ös­­sze­ha­son­lít­va, amint ké­sőbb lát­ni fog­juk – már tel­je­sen le­tisz­tult for­má­ban je­le­nik meg. A tá­ga­sabb te­ret nyert sti­li­zált, dom­bos táj­ban, a kö­zép­pont­ban el­he­lye­zett hegy­csú­cson két ál­lat áll. Az ál­lat­fi­gu­rák a ko­pár táj egyet­len sze­rep­lői, így fi­gyel­münk csak rá­juk irá­nyul­hat. A ma­gas ho­ri­zont szo­kat­lan rá­lá­tást biz­to­sít, a kom­po­zí­ció köz­pon­ti el­ren­de­zé­se, a lá­tó­ha­tár és a domb­te­tő ta­lál­ko­zá­si pont­ja szin­tén az ala­kok­ra össz­pon­to­sít­ja a fi­gyel­met. A bal­ol­da­li ál­la­tot ol­da­lá­ról tel­jes szép­sé­gé­ben megc­sol­dál­hatjuk, konst­ruk­ti­viz­must is lá­tott alak­ja, fel­sze­gett fe­je a ma­ga­biz­tos­ság meg­tes­te­sí­té­se, a fér­fi­as erő szim­bó­lu­ma. Iga­zi bi­ka­áb­rá­zo­lás. A jobb­ol­da­li ál­lat a má­sik mell­ka­sa alatt áll, sze­ré­nyen, kis­sé le­sze­gett fej­jel, vi­lá­go­sabb szí­nek­ben, gyen­gébb test­al­kat­tal. Szin­te hi­he­tet­le­nül egy­ér­tel­mű, hogy itt a két ál­lat kap­cso­la­tá­ról van szó, a két alak hely­ze­té­nek szim­bo­li­kus ki­fe­je­zé­sé­ről, a fér­fi­as­ság és a nő­i­es­ség meg­tes­te­sí­tő­i­ről.
A té­ma áb­rá­zo­lá­sán kí­vül fi­gye­lem­re mél­tó a fest­mény tu­da­tos asz­ke­ti­kus for­ma­nyel­ve­ze­te. Mi­u­tán tud­juk, hogy Pór fan­tasz­ti­ku­san jó port­ré­fes­tő volt és nagy­sze­rű aka­dé­mi­ai mű­velt­ség­gel ren­del­ke­zett, to­váb­bá, hogy a mű­vé­sze­ti avant­gárd mel­lett tet­te le vok­sát, egy­ér­tel­mű, hogy fes­tői pu­riz­mu­sa nem vé­let­len­sze­rű. Pá­ri­zsi ta­nul­mány­évei alatt át­ha­tot­ta őt a mo­dern fes­tő­mű­vé­szet lé­nye­ge, s kü­lön­le­ges ér­zék­kel kez­dett bán­ni min­de­nek­előtt a for­mák­kal, a sík fe­lü­let­tel, s fog­lal­koz­ni a stilizá­ció prob­lé­má­já­val és a vo­nal­ve­ze­tés­sel. Meg­is­mer­ke­dett az exp­res­­szi­o­niz­mus­sal, ké­sőbb a ku­biz­mus­sal, s még 1910 előtt a Nyol­cak cso­port tag­ja­i­val együtt a konst­ruk­ti­vis­ta el­ve­ket hir­det­ve ala­kí­tot­ta ki egyé­ni stí­lu­sát. Ezt kö­vet­ve dol­go­zott a tí­zes évek­ben.
1919 nagy vál­to­zást ho­zott éle­té­ben. Mint bal­ol­da­li mű­vész a Ta­nács­köz­tár­sa­ság alatt a Mű­vé­sze­ti Di­rek­tó­ri­um fes­tő­szak­osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­je volt, s 1919 után emig­rál­nia kel­let­t.8 A Ta­nács­köz­tár­sa­ság bu­ká­sa után ki­uta­sí­tott mű­vé­szek kö­zül so­kan él­tek a de­mok­ra­ti­kus Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ad­ta sza­bad­ság­gal és le­he­tő­ség­gel, s ott te­vé­keny­ked­tek, pl. a 20. szá­zad hú­szas éve­i­ben ki­fe­je­zet­ten gaz­dag mű­vész­élet bon­ta­ko­zott ki Kassán9 az emig­rá­ci­ó­ban dol­go­zó mű­vé­szek ak­tív rész­vé­te­lé­vel. Pór ek­kor is be­kap­cso­ló­dott Szlo­vá­kia mű­vé­sze­ti éle­té­be. Tag­ja volt az 1931-ben meg­ala­kult Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Tu­do­má­nyos Iro­dal­mi és Mű­vé­sze­ti Tár­sa­ság­nak, részt vett cso­por­tos ki­ál­lí­tá­sa­in is.10 1934-ben önál­ló ret­ros­pek­tív ki­ál­lí­tás­sal mu­tat­ko­zott be Po­zsony­ban. So­kat uta­zott, fel­vált­va élt Pá­rizs­ban és Szliác­son, 1936-ban fél évig tar­tóz­ko­dott a Szov­jet­uni­ó­ban. 1938-ban Pá­rizs­ba köl­tö­zött, s csak 1948-ban tért vis­­sza Bu­da­pest­re, ahol a Kép­ző­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­la ta­ná­ra lett. Mind­vé­gig bal­ol­da­li szel­le­mi­sé­gű mű­vész maradt.11 Mind­eköz­ben a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti idő­szak­ban port­ré­fes­té­sze­te mel­lett az ún. bi­ka­áb­rá­zo­lás volt fő té­má­ja, azt va­ri­ál­ta kü­lön­fé­le mó­don, oly­kor je­len­tős vál­toz­ta­tá­sok­kal.
A bi­ka kul­túr­tör­té­ne­tünk egyik ar­che­tí­pu­sa, s a kép­ző­mű­vé­szet­ben is, gyak­ran a mo­dern és az avant­gárd mű­vé­szet­ben is elő­ke­lő he­lyet fog­lal el áb­rá­zo­lá­sa. A bi­ka az ókor egyik leg­fon­to­sabb sze­re­pet ját­szó, szim­bo­li­kus tar­ta­lom­mal fel­ru­há­zott ál­la­ta. Nagy je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tot­tak ne­ki Me­zo­po­tá­mi­á­ban, de a kré­tai, a gö­rög mi­to­ló­gi­á­ban és kul­tú­rá­ban is, majd a Mithrasz-kul­tusz egyik fő­sze­rep­lő­je let­t.12 Az em­be­ri­ség kultúrtörténeténetében mind­má­ig fenn­ma­radt a bi­ka mint ar­che­tí­pus, mint az erő és a ter­mé­keny­ség ősi szim­bó­lu­ma.
Pór Ber­ta­lan ún. bi­ka­áb­rá­zo­lá­sai szin­tén egy­ér­tel­mű­en szim­bo­li­kus je­len­té­sű­ek, il­let­ve szim­bo­li­kus ér­te­lem­mel ru­ház­ha­tók fel. Ám nem csu­pán az erő jel­ké­pes ki­fe­je­zé­sé­ről van szó ben­nük, ha­nem a kü­lön­fé­le vi­szo­nyok­ról, akár erő­vi­szony­ok­ról, akár em­ber–ál­lat kap­cso­la­tá­ról. Er­re egy ko­ra­be­li cikk is rá­mu­tat, me­lyet Sza­lat­nai Re­zső írt 1934-ben Po­zsony­ban, a Vazov ut­cai ta­nonc­is­ko­lá­ban (ŠUR) meg­ren­de­zett, már em­lí­tett ki­ál­lí­tá­sá­ról: „Ál­la­to­kat raj­zol, mint­hogy olaj­kom­po­zí­ci­ó­i­nak né­há­nya is ilyen. Szar­vas­mar­há­kat és pász­to­ro­kat, akik túl tár­gyi­as­sá­gu­kon va­la­mi vég­te­len fi­nom buko­likát le­hel­nek Pór tisz­ta vo­nal­já­té­ká­ból. Az élet­sors kü­lö­nös idil­liz­musa ez, amint az em­ber éle­te itt egy­be­fo­nó­dik a lel­kes sze­mű ál­la­té­val s amint mind­ket­te­jük fe­lett el­öm­lik a Ter­mé­szet vég­te­len csil­lapítása.”13
Már új kor­sza­ká­nak kez­de­tén, 1927-ben ké­szült mű­ve­in is meg­fi­gyel­het­jük, hogy az ed­dig bi­ka­áb­rá­zo­lá­sok­nak ne­ve­zett ké­pek va­ló­szí­nű­leg ere­de­ti­leg idil­li pász­tor­je­le­ne­tek­ből ala­kul­tak ki, amint er­re utal a Szlo­vák Nem­ze­ti Ga­lé­ri­á­ban ta­lál­ha­tó két rajz14 is. Pász­tor és ked­vese15 cí­mű fest­mé­nye fi­nom iró­ni­á­val ve­gyí­tett áb­rá­zo­lás, mely a pász­tort mint ural­ko­dót, csá­szárt je­le­ní­ti meg fron­tá­lis, ülő hely­zet­ben, ke­zé­ben jo­gar­ként pász­tor­bot­ját tart­ja. Ked­ve­se va­la­mi­vel hát­rébb áll, an­tik tu­ni­ká­ra em­lé­kez­te­tő ru­há­za­tuk fo­koz­zák, meg­erő­sí­tik a klas­­szi­kus té­ma ér­ze­tét. A két alak mö­gött he­lyez­ked­nek el az ál­la­tok, szar­vas­mar­hák de­ko­ra­tí­van meg­je­le­ní­tett fa alat­t, a hát­tér­ben hú­zó­dik a sti­li­zált táj, egyen­le­tes hul­lám­ra em­lé­kez­te­tő kék hegy­vo­nu­lat. A fest­mény az alap­ve­tő­en szim­bo­lis­ta meg­je­le­ní­tés, az exp­res­­szív szí­nek, sti­li­zált for­mák és klas­­szi­kus té­ma ér­de­kes, egyé­ni egy­ve­le­ge. Szá­munk­ra fö­löt­tébb fon­tos, hogy Pór egy­ér­tel­mű­en a pasz­torálékhoz tért vis­­sza, s ke­res­te az em­ber és az ál­lat, az em­ber és a táj esz­mé­nyi kap­cso­la­tát. Eb­ben a kap­cso­lat­ban az em­ber vált ural­ko­dó­vá, az em­ber ural­ja a tá­jat és az ál­la­to­kat is. Ezt fe­je­zi ki egy má­sik, a Pász­tor16 cí­mű fest­mé­nyén is Pór, me­lyen a pász­tor mell­ké­pe töl­ti be a te­ret a ma­gas ho­ri­zont előt­t, csu­pán se­ma­ti­kus, sem­le­ges ki­fe­je­zés­sel meg­je­le­ní­tett fe­je és pász­tor­bo­tot tar­tó jobb ke­ze emel­ke­dik a lá­tó­ha­tár fö­lé. A mo­nu­men­tá­lis alak ol­tal­mat nyúj­tó mell­ka­sa előtt hat szar­vas­mar­ha leg­elé­szik bé­ké­sen. A fest­mény egy­ér­tel­mű­en át­me­ne­tet kép­vi­sel a klas­­szi­ci­zált meg­je­le­ní­té­si mód és a pu­ri­tán ké­pi meg­fo­gal­ma­zás kö­zött. A táj va­ló­ság­hű áb­rá­zo­lá­sa még bi­zo­nyos mér­té­kig meg­je­le­nik, de már egy csep­pet sem rész­le­te­ző, az ala­kok nagy­sá­gá­nak fon­tos­ság sze­rin­ti arány­ta­lan­sá­ga pe­dig szin­te szür­re­a­lisz­ti­kus elem­ként hat, bár ha­son­ló meg­ol­dás­sal ta­lál­ko­zunk a kö­zép­ko­ri mű­vé­szet­ben is.
1927-ből szár­ma­zik Pór Pász­tor mar­hák­kal (Pász­tor álla­tokkal)17 cí­mű fest­mé­nye, mely ma szin­tén a Szlo­vák Nem­ze­ti Ga­lé­ria gyűteményében ta­lál­ha­tó, s mely jól tük­rö­zi Pór új kor­sza­ká­nak fej­lő­dé­si irá­nyát, fes­tés­mód­ja ke­re­sé­sét. A nagy mé­re­tű fest­mény a gyer­mek­raj­zok vi­lá­gát és lá­tás­mód­ját idé­zi, a té­ma na­iv meg­for­má­lá­sát, az áb­rá­zolt tár­gyak lé­nyeg­re tö­rő kör­be­vo­na­la­zá­sát, az egy­sze­rű pers­pek­tí­va meg­va­ló­sí­tá­sát, a fe­lü­le­tek el­na­gyolt ki­fes­té­sét stb. Ez a tu­da­tos pu­ri­tán lá­tás­mód és lát­ta­tás, meg­for­má­lá­si mód az ál­lat­kom­po­zí­ci­ó­kon ki­sebb-na­gyobb vál­toz­ta­tá­sok­kal, csúsz­ta­tás­sal, de mind­vé­gig meg­ma­rad. Ha­son­ló­an tu­da­tos a test­ará­nyok és a test fel­épí­té­sé­nek hoz­zá­ve­tő­le­ges, na­iv fel­vá­zo­lá­sa, il­let­ve ará­nyos­sá­ga az áb­rá­zolt alak fon­tos­sá­gá­val, to­váb­bá az alak, a kéz meg­min­tá­zá­sa vagy a szem pri­mi­tív, az áb­rá­zolt tárgy mi­nél na­gyobb és jel­leg­ze­te­sebb felületetének – „egyip­to­mi mó­don” va­ló – meg­raj­zo­lá­sa, de a ma­gas ho­ri­zont is, s ugyan­így a fi­gu­rák el­he­lye­zé­se a ko­pár táj­ban, mely nem en­ged, nem ad te­ret sem­mi­lyen lé­nyeg­te­len rész­let­nek. Eze­ken a fest­mé­nye­ken egy­ér­tel­mű­en a mo­dern fes­té­szet egyik vív­má­nyát hasz­nál­ta fel Pór, a „pri­mi­tív” áb­rá­zo­lás­mód egyik vál­to­za­tá­hoz for­dult, mi­köz­ben a mély lé­nyeg­lá­tás vált fő cél­já­vá. En­nek to­váb­bi szép pél­dá­ja a Ma­gyar Nem­ze­ti Ga­lé­ri­á­ban (MNG) ta­lál­ha­tó Bikák18 cí­mű mű­ve, me­lyet két­sé­get ki­zá­ró­an az 1927-ben ké­szült Kom­po­zí­ció cí­mű fest­mén­­nyel azo­no­sí­tunk. Az MNG fest­mé­nye egy­ér­tel­mű­en az 1927-es év­re te­he­tő – ki­zárt, hogy 1934 után ké­szült vol­na – mint ahogy ez a szak­iro­da­lom­ban sze­re­pel –, mi­vel mind a fest­mé­nyen, mind a rep­ro­duk­ci­ón ha­tá­ro­zot­tan jól lát­szik a 7-es szám és Pór 1934-es po­zso­nyi önál­ló ki­ál­lí­tá­sa kap­csán meg­je­lent rep­ro­duk­ci­ó­ja a po­zso­nyi Fo­rum cí­mű mű­vé­sze­ti, épí­té­sze­ti és épí­tő­ipa­ri folyói­rat­ban.19 A fest­mény már mé­re­te­i­nél fog­va is fi­gye­lem­re mél­tó, s egy­ér­tel­mű, hogy al­ko­tó­ja nagy fon­tos­sá­got tu­laj­do­ní­tott ne­ki. A Bikák/Kompozíció című mű­ben Pór már tel­je­sen le­egy­sze­rű­sí­tett for­mák­kal dol­go­zik és ki­egyen­sú­lyo­zott kom­po­zí­ci­ó­val, nyu­godt vo­nal­ve­ze­tés­sel har­mo­ni­kus egy­sé­get al­kot em­ber és ál­lat kö­zött. Lé­nyeg­re tö­rő ké­pi meg­fo­gal­ma­zá­sát a ko­ra­be­li szak­saj­tó is nagy­ra be­csül­te. A mű­vész­ről és pá­lya­fu­tá­sá­ról 1934-es po­zso­nyi ki­ál­lí­tá­sa kap­csán el­is­me­rő cikk je­lent meg a Fo­rum­ban Bro­gyányi Kál­mán­tól is, aki Pór mű­vé­sze­té­ről az adott idő­szak­ban a kö­vet­ke­ző­ket mond­ja: „A ter­mé­szet és sa­ját kör­nye­ze­te leg­mé­lyebb tit­ka­i­ba ha­tol be. Olyan mély­re ha­tol, hogy egyet­len vo­nal vagy egyet­len szín­folt ere­je ré­vén az Egész ener­gi­á­ját meg­je­le­ní­ti. Na­gyon fi­gye­lem­re mél­tó al­ko­tói pá­lyá­ja, mely az el­mél­ke­dés­től a te­he­ne­ket és bi­ká­kat áb­rá­zo­ló ké­pe­kig ve­zet. Csak azu­tán nyúl köz­vet­le­nül a ter­mé­szet után ké­szí­tett váz­la­ta­i­hoz, ami­kor a lát­vány már leg­ben­ső én­jé­ben le­tisz­tá­zó­dott és meg­vi­lá­go­so­dott. A vo­nal tel­je­sen sa­ját, a ter­mé­szet­től füg­get­len ér­tel­met ka­pott rajza­iban.”20 A tisz­ta vo­nal­ve­ze­tés Pór egyik leg­je­len­tő­sebb, leg­el­is­mer­tebb és va­ló­ban leg­sa­já­to­sabb for­mai vív­má­nya­i­hoz tar­to­zik.
Ele­in­te idil­li pász­tor­té­mát is lát­ha­tunk a ké­pe­ken, a har­min­cas évek­től egy­re nyug­ta­la­nab­bak az ál­la­tok és az em­be­rek Pór ké­pe­in, a negy­ve­nes évek­ben pe­dig ag­res­­szi­ót ta­pasz­ta­lunk a fest­mé­nye­ken, küz­de­lem fo­lyik ál­lat és ál­lat, em­ber és ál­lat kö­zött. A Ma­gyar Nem­ze­ti Ga­lé­ria és a Szlo­vák Nem­ze­ti Galéri­a21 is szám­ta­lan Pór-raj­zot őriz gyűj­te­mé­nyé­ben, me­lyek ezt a té­mát va­ri­ál­ják. A Ta­nács­köz­tár­sa­ság 1919-es bu­ká­sa kénysz­erítette Pórt emig­rá­ci­ó­ba, s ek­kor köl­tö­zött Szliác­sra, ahol fe­le­sé­ge für­dő­or­vo­si ál­lást vál­lalt, s így a nya­rat Szliác­son, a te­let Pá­rizs­ban töl­töt­ték. A vi­dék, a táj bi­zo­nyá­ra vis­­sza­idéz­te Pór gyer­mek­ko­ri em­lé­ke­it, vi­szont a ha­gyo­má­nyos kép jel­kép­pé nőtt az évek fo­lya­mán. A jel­ké­pes meg­fo­gal­ma­zá­sok­nak a kor han­gu­la­ta is ked­ve­zett, s a har­min­cas évek­től a mű­vé­szet­ben is gyak­ran ta­lál­ko­zunk ál­lat­áb­rá­zo­lá­sok­kal, me­lyek a vi­lág fo­ko­zó­dó zak­la­tott­sá­gát, bru­ta­li­tá­sát ér­zé­kel­tet­ték. Pór ké­pe­in is ezt az ál­lan­dó­an nö­vek­vő fe­szült­sé­get lát­juk. Mo­nog­rá­fu­sa ek­kép­pen ma­gya­ráz­za az ál­la­tok je­len­lét­ét fest­mé­nye­in és raj­za­in: „Leg­ko­ráb­bi gyer­mek­raj­za­i­tól kezd­ve egé­szen a fa­siz­mus ide­jén ké­szült szim­bo­li­kus áb­rá­zo­lá­so­kig a pász­to­rok, a sze­líd te­he­nek és az erős bi­kák vol­tak té­mái, ame­lyek­be min­den ér­zést, gon­do­la­tot, in­du­la­tot be­lé­raj­zolt és fes­tet­t.”22 Egy má­sik he­lyen pe­dig a kö­vet­ke­ző­ket ol­vas­suk: „S hogy ép­pen a bi­kák let­tek in­du­la­ta­i­nak ki­fe­je­zői, az épp­úgy, mint Pi­cas­só­nál, a gyer­mek­él­mé­nyek­ben gyö­ke­re­zik. A nagy spa­nyol mes­ter ha­zá­já­nak ősi rí­tu­sá­ból is­mer­te és sze­ret­te a bi­ká­kat, fes­tet­te-raj­zol­ta őket né­mi mi­to­ló­gi­ai be­ütés­sel. Pór Ber­ta­lan a fel­vi­dé­ki szü­lő­föld em­lé­ke­i­ből me­rí­ti ál­lat­kom­po­zí­ci­ó­it. Más­részt köz­tu­dott, hogy a né­pi szim­bo­li­ká­ban a bi­ka an­­nyi, mint sors. Ha va­la­ki­nek sok rossz ju­tott osz­tály­ré­szül, úgy mond­ják: meg­ta­pos­ta a fe­ke­te bika.”23
Pór Ber­ta­lan mű­ve­i­nek fő té­má­ja a ké­sőb­bi­ek fo­lya­mán is egé­szen 1948-ig az em­ber és az ál­lat ma­radt, s a té­ma vál­to­za­ta­i­nak gaz­dag ská­lá­ját is­mer­jük tő­le. Az erő­sza­kos, os­to­ros pász­tort és az ag­res­­szív, va­ló­szí­nű­leg el­esett vagy be­teg üszőt vé­dő bi­ka tá­ma­dá­sát lát­juk az egyik raj­zon 1930-ból24, s a szo­mo­rú áb­rá­za­tú el­esett te­hén önál­ló ké­pe tér vis­­sza a Ma­gyar Nem­ze­ti Ga­lé­ri­á­ban ta­lál­ha­tó fest­mé­nyen is.25 Pór a 20. szá­zad hú­szas éve­i­nek kö­ze­pé­től szin­te egy­foly­tá­ban ezt a té­mát va­ri­ál­ja, s bár ma arány­lag ke­vés­sé is­mer­tek ezek a mű­vei a ma­gyar mű­vé­szet tör­té­ne­té­ben is, va­ló­ban na­gyon sok vál­to­za­tát ta­lál­juk meg kü­lön­bö­ző ki­fe­je­zés­sel. Az egyik ér­de­kes in­terp­re­tá­ci­ót szin­tén mo­nog­rá­fu­sa nyújt­ja, mely­ben a pász­tor szlo­vák Loheng­rinként sze­re­pel: „A vo­nal ere­jé­re bíz­za ma­gát, a nagy ál­la­tok kon­túr­jai át­ha­so­gat­ják, át­öle­lik egy­mást, hogy mint ke­reszt­rí­mek, majd mint ölel­ke­ző rí­mek vi­gyék to­vább a té­mát. A le­ha­nyat­ló öreg pász­tort kö­rül­áll­ják ál­la­tai; a fi­a­tal­nak erős ök­le csat­tan a bi­ka hom­lo­kán. Áll a harc, a gyen­ge el­hull, az erős meg­bir­kó­zik az el­len­ség­gel. De sze­líd mé­lá­zás­sal, mes­­szi te­kin­tő nyu­ga­lom­ban is lát­juk a pász­tort, a szlo­vák Lohen­grint – ahogy a mű­vész ne­ve­zi – mert hi­va­tá­sa, kül­de­té­se van: a har­cos, min­den ros­­szat el­há­rí­tó erő ő mag­a­.”26
A té­ma va­ló­já­ban kor­lát­lan le­he­tő­sé­get nyúj­tott Pór Ber­ta­lan mű­vé­szi in­terp­re­tá­ci­ó­i­nak, amit ki is hasz­nált szám­ta­lan va­ri­á­ci­ó­ban. A fel­jebb em­lí­tett Al­bu­mot Pór Ber­ta­lan 8 li­tog­rá­fi­á­já­val 1931-ben ad­ták ki Brüs­­szel­ben. A so­ro­zat tel­jes egé­szé­ben, az elő­szó­val el­lá­tott bo­rí­tó­val együtt jó ál­la­pot­ban fenn­ma­radt a Po­zso­nyi Vá­ro­si Galériában.27 Az Al­bum lap­jai a Kom­po­zí­ció című mű­vel együtt szin­te tel­jes fe­le­dés­be me­rül­tek. A gra­fi­kák kü­lön­bö­ző élet­hely­ze­te­ket mu­tat­nak a pász­to­rok és az ál­la­tok vi­lá­gá­ból. Va­ri­á­ci­ók egy té­má­ra, mint Pór ek­ko­ri mű­vei szin­te ki­vé­tel nél­kül. Pász­tor vi­har­ban, az ál­la­tok előtt ka­bát­ját fe­jé­re húz­va, mi­köz­ben a je­le­net hát­te­ré­ben, fel­ső ré­szé­ben sti­li­zált fa­ko­ro­nát rán­gat a szél; pász­tor nya­kát be­húz­va bi­ka és fa előt­t; fi­a­tal pász­tor erő­vel telt alak­ja ki­hajt­ja az ál­la­to­kat – a ter­mé­szet vo­na­la­i­ba szer­ve­sen be­épü­lő ala­kok nagy­sze­rű raj­za; csa­lá­di idill bi­ká­val, te­hén­nel és bor­jú­val egy fa alat­t, mely­nek sti­li­zált ágai fel­hők­be for­má­lód­nak át; a nagy bi­ka – a ve­zér, ener­gi­kus ál­lat, az erő iga­zi szim­bó­lu­ma; bús­la­ko­dó pász­tor szo­mo­rú sze­mű ál­la­ta­i­val kö­rül­vé­ve; bi­ka és te­hén já­té­ka; fek­vő pász­tor alak­ja egy­be­fo­nó­dik az ál­la­to­ké­val. A gra­fi­kák mes­te­ri egy­sze­rű­ség­gel van­nak meg­raj­zol­va, nagy­sze­rű kom­po­zí­ci­ós ér­zék­kel kon­cent­rál­tan a fon­tos ele­mek­re, s fő jel­lem­ző­jük a zse­ni­á­lis vo­nal­ve­ze­tés. Pór egy-­e­gy rész­le­tet, pl. az os­tort, a fa­ága­kat vagy az ál­lat far­kát, egy kis túl­zás­sal to­vább­ve­ze­ti, amely­ből já­té­kos, a sze­ces­­szi­ó­ra em­lé­kez­te­tő de­ko­ra­tív elem ke­let­ke­zik mi­köz­ben ös­­sze­fo­gott elő­adás­mód­dal, tisz­ta, len­dü­le­tes rajz­zal ala­kít­ja ki az egyes kom­po­zí­ci­ó­kat. Az Al­bum elő­sza­vát a ma is az egyik leg­el­is­mer­tebb bel­ga avant­gárd mű­vész és mű­vé­sze­ti író, Pierre-Louis Flou­quet ír­ta, aki a kö­vet­ke­ző­kép­pen kö­ze­lí­ti meg a mű­ve­ket: „Mi­ért azok a bi­kák, üszők, mi­ért a pász­tor­ku­tyák? És mi­ért a mi­ért? Pór szá­má­ra, amint a köl­té­szet­be sze­rel­mes ös­­szes mű­vész szá­má­ra a té­ma csak ürügy a fel­sza­ba­du­lás­ra, az élet­ből szár­ma­zó tra­gi­kus vagy öröm­tel­jes ér­zés erő­tel­jes vagy fi­nom ki­fe­je­zé­sé­re. És még egy do­log. Tud­ja, hogy a gyer­mek­kor a leg­jobb, ami egy köl­tő­ben van, az a fris­ses­ség, az el­ső ér­zés, a fel­fe­de­zés örö­me, a nagy meg­vi­lá­go­so­dás mély sze­mek­kel – me­lyek pon­to­san lát­nak és lát­ják a fel­szín alat­tit. S ez­zel a tu­dat­tal hagy­ja ma­gát el­so­dor­tat­ni az őt kí­sé­rő fi­a­tal­ság­gal, mely tá­mo­gat­ja őt és ta­ná­csok­kal lát­ja el érett ko­rá­nak al­ko­tói idő­sza­ká­ban.
Az itt ta­lál­ha­tó al­ko­tá­sok­ban lát­ják az ál­la­ti­as­ság szép­sé­gét, me­lyet meg­ál­mo­dott gyer­mek­ko­rá­ban fe­de­zett fel a fes­tő.”28
Az élet­mű­vet szem­lél­ve tel­je­sen egy­ér­tel­mű­vé vá­lik, hogy a bi­ka, a pász­tor, az ál­lat szim­bó­lu­ma nem csu­pán egy idea meg­tes­te­sí­tő­je, ha­nem uni­ver­zá­lis szim­bó­lum Pór szá­má­ra, mint ahogy ezt a fes­tő ba­rát­ja, Bölöni Györ­gy ír­ta már 1930-ban: „Pór ké­pe­i­nek se­re­ge: pász­to­rok és ál­la­tok, mes­­sze a na­tu­ra­lisz­ti­kus áb­rá­zo­lás­tól. Ere­dő gyö­ke­rük egy­részt a hos­­szú, ma­gá­nyos esz­ten­dők fa­lu­si idill­je, er­dő, me­ző, leg­elé­sző jó­szág és őr­ző pász­tor mint aka­rat­la­nul is lá­tott, re­á­lis, va­ló fa­lu­si je­le­ne­tek után, más­rész­ről, mint­ha tu­dat alatt az egy akol, egy pász­tor hal­lu­ci­ná­ci­ó­ja ve­zet­né: A re­a­li­tás­ban pe­dig nem portrész­erűleg, de a szfinx, a bál­vány szim­bo­li­kus ere­jé­vel ke­rül­nek a ké­pek­re ezek a szag­ga­tott té­mák, mint egy sű­rű­sö­dő ví­zió kény­sze­rű­en ki­do­bott gyer­me­kei. És tu­laj­don­kép­pen az tör­té­nik, hogy mint Cézan­ne-­nak az al­mák, szal­vé­ták, cit­ro­mok, Toulouse-Lautrec-nek a music-hall né­pe, Rouault-­nak a cir­kusz vagy Paál Lász­ló­nak a bar­bi­zoni fák kel­let­tek a mon­da­ni­va­ló ki­su­gá­roz­ta­tá­sá­ra: Pór fur­csán ha­tó te­he­ne­ken, pász­to­rok­nak jel­zett em­ber­for­má­kon fes­ti meg mon­dani­valóit.”29
Pór Ber­ta­lan al­ko­tá­sai a 20. szá­zad hú­szas, har­min­cas és negy­ve­nes éve­i­ben te­hát egy­ér­tel­mű­en szim­bo­li­kus áb­rá­zo­lá­sok­nak mond­ha­tók, me­lyek for­rá­sai egy­részt gyer­mek­ko­rá­nak va­lós em­lé­kei, más­részt a pász­tor­idill­re em­lé­kez­te­tő (táj)képek. Az áb­rá­zo­lá­sok a mű­vész lel­ki­ál­la­po­tá­nak és a kor han­gu­la­tá­nak jel­ké­pes meg­fo­gal­ma­zá­sai, Pór eze­ken az em­ber- és ál­lat­fi­gu­rá­kon ke­resz­tül ér­zé­kel­tet­te az em­ber vá­gya­it, a vi­lág­gal va­ló kap­cso­la­tát, a kor zak­la­tott­sá­gát.
Pór Ber­ta­lan Kom­po­zí­ció című mű­ve a Po­zso­nyi Vá­ro­si Ga­lé­ria gyűj­te­mé­nyé­ben iga­zi re­mek­mű, mely hos­­szú, több mint két év­ti­ze­des al­ko­tói kor­sza­ká­nak egyik ki­emel­ke­dő fest­mé­nye.

Kontra Miklós: Az anyanyelvű felsőoktatás előnyei és hátrányai, ahogy „a nép” látja

A ki­sebb­ség­ben élŐk anya­nyel­vű fel­sŐ­ok­ta­tá­sá­nak fon­tos­sá­gát hang­sú­lyoz­ni a Kár­pát-me­den­cei ma­gya­rok ese­té­ben bi­zo­nyá­ra fö­lös­le­ges, ezért er­re nem pa­zar­lom a szót. A rend­szer­vál­tá­sok után lét­re­jött ma­gya­rul (is) ok­ta­tó egye­te­mek és fŐ­is­ko­lák fon­tos sze­re­pet töl­te­nek be a ma­gyar ér­tel­mi­ség kép­zé­sé­ben, jól szol­gál­ják a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok azon tö­rek­vé­sét, hogy anya­nyelv­ükön ta­nul­has­sa­nak. Nem biz­tos azon­ban, hogy a ki­zá­ró­la­gos­ság, a csak ma­gya­rul ta­ní­tás a leg­cél­ra­ve­ze­tŐbb mód­ja a ki­sebb­sé­gi ma­gyar ér­tel­mi­ség kép­zé­sé­nek. Ha a szak­má­ju­kat leg­alább két nyel­ven (ál­lam­nyel­ven és ma­gya­rul) ma­gas szin­ten vé­gez­ni ké­pes ér­tel­mi­sé­gi­ek kép­zé­se a cé­lunk, ak­kor a két­nyel­vű­ség és a tan­nyelvválasztás kér­dé­se­it is ren­de­sen vé­gig kell gon­dol­nunk. As­­szi­mi­lá­ció, mig­rá­ció és két- vagy több­nyel­vű­ség bo­nyo­lult ös­­sze­füg­gé­se­it mi ma­gya­rok jó­val ke­vés­bé ért­jük an­nál, mint amit hely­ze­tünk in­do­kol­na.
Az anya­nyel­vű ok­ta­tás­ról ál­ta­lá­ban és a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok ma­gyar nyel­vű fel­sŐ­ok­ta­tá­sá­ról kü­lö­nö­sen is, az utób­bi 10–15 év­ben elég so­kan nyil­vá­ní­tot­tak vé­le­ményt: töb­bek kö­zött egye­te­mi pro­fes­­szo­rok (or­vos­tól ma­gyar iro­dal­má­rig); po­li­ti­ku­sok (Po­zsony­tól Bu­ka­res­tig); ta­ná­rok, ta­ní­tók és di­á­kok; szü­lŐk és nagy­szü­lŐk; ma­gyar­or­szá­gi és szom­szé­dos ál­lam­be­li ma­gya­rok; szlo­vák na­ci­o­na­lis­ták és vaj­da­sá­gi ma­gyar nyelv­vé­dŐk; ok­ta­tás­ku­ta­tók és szo­ci­o­ló­gu­sok; 15 mil­lió ma­gyar­ról szó­no­ko­lók s olya­nok, akik tud­ják, há­nyan va­gyunk; az ame­ri­kai „Eng­lish only” po­li­ti­kai moz­gal­mat kö­ve­ten­dŐ­nek vé­lŐ ma­gyar po­li­ti­kus és a szlo­vák ál­lam­nyelv­tör­vény po­zi­tív­nak vélt vo­ná­sa­it rek­lá­mo­zó ma­gyar tu­dós – a fel­so­ro­lás még foly­tat­ha­tó len­ne. Rö­vi­den: e kér­dé­sek­rŐl „a nép” nyil­vá­nít vé­le­ményt, ab­ban az ér­te­lem­ben, ahogy a nyelv­tu­do­mány­ban de­fi­ni­ál­ják újab­ban a né­pet: azon em­be­rek­rŐl van szó, akik nem sze­rez­tek egye­te­mi dip­lo­mát nyel­vé­szet­bŐl, s ezért vé­le­mé­nyü­ket ilyen ta­nul­má­nyok nem be­fo­lyá­sol­ják. Ők a „nor­má­lis em­be­rek”, akik nem úgy gon­dol­koz­nak nyel­vi kér­dé­sek­rŐl, ahogy a ta­nult szak­em­be­rek gon­dol­koz­nak. Ők „a nép”. (Per­sze nyel­vé­szek is sok­szor nyil­vá­ní­ta­nak vé­le­ményt, olya­nok, akik ku­tat­ják is a két­nyel­vű­sé­get, de olya­nok is, akik mást ku­tat­nak s ezért a két­nyel­vű­ség­gel kap­cso­la­tos is­me­re­te­ik alig kü­lön­böz­nek egy ma­gyar­or­szá­gi busz­so­fŐr vagy gaz­da­sá­gi mi­nisz­ter is­me­re­te­i­tŐl. Az utób­bi­ak vé­le­mé­nye azért ve­szé­lyes, mert a nem nyel­vé­szek azt hi­szik, nyelv­tu­do­má­nyi szem­pont­ból helyt­ál­ló, amit a nyel­vész han­goz­tat (er­rŐl rész­le­te­seb­ben lásd Kont­ra 2006a).
A nyelv­tu­dós­ok szin­te az egész 20. szá­zad­ban büsz­kén ig­no­rál­ták „a né­pet”. Azt hit­ték, hogy „a nép” nyel­vi-nyel­vé­sze­ti kér­dé­sek­ben meg­nyil­vá­nu­ló vég­te­len tu­dat­lan­sá­ga or­vo­sol­ha­tat­lan. „Én meg­ír­tam több ki­tű­nŐ köny­vet e kér­dé­sek­rŐl, ha má­sok nem ol­vas­ták, ma­guk­ra ves­se­nek!” – mond­ták a nyel­vé­szek. A szá­zad vé­gé­re azon­ban nyil­ván­va­ló­vá lett, leg­alább­is a szo­ci­ol­ingvisták szá­má­ra, hogy ez az alap­ál­lás el­hi­bá­zott s ered­mény­te­len. A „né­pi nyel­vé­szet” (an­go­lul folk lin­guis­tic­s, Niedziel­s­ki – Pre­ston 2000) egyik, al­kal­ma­zott nyel­vé­sze­ti léto­ka épp az a fel­is­me­rés, hogy ha va­la­mi­lyen nyelv­vel kap­cso­la­tos tár­sa­dal­mi prob­lé­mát sze­ret­nénk meg­ol­da­ni, ak­kor böl­csen tes­­szük, ha elŐ­ször is meg­is­mer­jük, hogy az em­be­rek mit gon­dol­nak er­rŐl a prob­lé­má­ról.
Két év­vel ez­elŐtt Deb­re­cen­ben ren­dez­tünk egy kon­fe­ren­ci­át a tan­nyelvválasztás kér­dé­se­i­rŐl, en­nek a kö­te­te egy éve je­lent meg Sült ga­lamb? cím­mel, Som­or­ján (Kont­ra 2005b). A kon­fe­ren­ci­án fel­vi­dé­ki, kár­pát­al­jai, er­dé­lyi és vaj­da­sá­gi ma­gya­rul (is) ta­ní­tó, il­let­ve ta­nu­ló pro­fes­­szo­rok és egye­te­mis­ták mu­tat­ták be s vi­tat­ták meg a tan­nyelvválasztás­sal kap­cso­la­tos prob­lé­má­i­kat. Köny­vünk­rŐl meg­je­lent már né­hány is­mer­te­tés (Vaj­da B. 2005; Mé­szá­ros 2006; Se­bes­tyén 2006; Len­gyel 2006), és ren­dez­tünk ró­la né­hány vi­ta­es­tet is (Ko­lozs­vá­ron, Nyitrán, Sze­ge­den, Bu­da­pes­ten és Új­vi­dé­ken). A kö­vet­ke­zŐk­ben az is­mer­te­té­sek­ben és a vi­tá­kon fel­me­rült kér­dé­sek kö­zül sze­mel­ge­tek, az­zal a cél­lal, hogy be­mu­tas­sak egy-két „né­pi” gon­do­la­tot. Te­hát nem a kér­dést ku­ta­tó s ezért re­mél­he­tŐ­en hoz­zá­ér­tŐ nyelv­tu­dós­ok, ha­nem a „nor­má­lis em­be­rek” né­hány vé­le­mé­nyét, ér­vét szem­lé­zem.

Óvo­dá­tól az egye­te­mig ma­gya­rul

Ahogy 1990 óta már hoz­zá­szok­hat­tunk, sok meg­fel­leb­bez­he­tet­len vé­le­mény hang­zik el. Egy vaj­da­sá­gi szer­zŐ nem­rég ezt ír­ta: „Aho­gyan a lel­ki­is­me­re­te­sek már évek óta szok­ták mon­do­gat­ni (s szek­ció­ülé­sen is töb­ben ki­je­len­tet­ték): a re­mény­te­len­nek lát­szó hely­zet­ben csu­pán az óvo­dá­tól az egye­te­mig anya­nyel­ven meg­szer­ve­zŐ­dŐ ok­ta­tás se­gít­het” (Vaj­da G. 2006, 23). Ez­zel a vé­le­mén­­nyel szö­ges el­len­tét­ben áll pél­dá­ul Sza­bó Bá­lint ko­lozs­vá­ri épí­tész­pro­fes­­szor vé­le­mé­nye, aki sze­rint a ki­zá­ró­lag ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás el­len­té­tes a ma­gyar nem­ze­ti ér­de­kek­kel (lásd Kont­ra 2005a, 11). Egy­sze­rű­en azért, mert ha a ro­má­ni­ai ma­gyar dip­lo­más szak­em­ber ott­ho­ni ér­vé­nye­sü­lé­sé­hez, ver­seny­ké­pes­sé­gé­hez el­en­ged­he­tet­len az ál­lam­nyelv ma­gas szin­tű is­me­re­te is, ak­kor nem ma­gyar tan­nyel­vű, ha­nem ma­gyar, ro­mán és an­gol vagy fran­cia tan­nyel­vű kép­zés­re van szük­sé­ge. Ez­zel a vé­le­mén­­nyel ér­tett egyet az Új Szó könyv­be­mu­ta­tónk­ról tu­dó­sí­tó mun­ka­tár­sa is, aki ezt ír­ta: „el­len­té­tes-e a ma­gyar nem­ze­ti ér­de­kek­kel a ki­zá­ró­lag ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás? Höl­gye­im és ura­im, még ha most so­kan szí­vük­höz kap­nak is: egy­ér­tel­mű­en igen! Mert az a mi­nŐ­ség, az ok­ta­tá­si szint és a ver­seny­ké­pes­ség ro­vá­sá­ra megy. Az­az ön­csa­lás. De hát ezt ed­dig csak azok nem tud­ták, akik ki­zá­ró­lag ma­gyar­ság­tu­dat­ból ala­pí­ta­nak egye­te­met” (Buchlovics 2005, 6).
A kár­pát­al­jai nyelv­tu­dós Cser­nic­skó Ist­ván eb­ben az eset­ben a Sza­bó Bá­lint-fé­le vé­le­ményt tá­mo­gat­ja, s a be­reg­szá­szi ma­gyar fŐ­is­ko­la nyelv­po­li­ti­ká­já­ról ezt mond­ja: „FŐ­is­ko­lán­kon a ma­gyar az ok­ta­tás nyel­ve, ám va­la­men­­nyi hall­ga­tónk kö­te­le­zŐ­en hall­gat uk­rán nyel­vet és egy ide­gen nyel­vet, ezen felül pe­dig in­gye­nes uk­rán és ide­gen nyel­vi tan­fo­lyam­ok­ra jár­hat­nak (nem­csak a di­á­kok, ha­nem az ok­ta­tók is). Hogy mo­ti­vál­juk is a di­á­ko­kat, et­tŐl az év­tŐl kezd­ve az utol­só év­fo­lya­mon a hall­ga­tók­nak uk­rán nyelv­vizs­gát kell ten­ni­ük” (nmi 2005, 4).

Mi­ért kell az ál­lam­nyel­ven is ta­nul­ni?

So­kan úgy vé­lik, ma­gya­rul meg­ta­nul gyer­me­kük ott­hon a csa­lád­ban, de ah­hoz, hogy ér­vé­nye­sül­jön ké­sŐbb, te­hát hogy az ál­lam­nyel­vet is jól meg­ta­nul­ja, el­en­ged­he­tet­len, hogy több­sé­gi tan­nyel­vű (ro­mán, szlo­vák, szerb stb.) is­ko­lá­ba jár­jon. Szlo­vá­ki­á­ban vagy Vaj­da­ság­ban 20-30%-ra is rúg­hat a nem ma­gyar is­ko­lá­ba já­ró ma­gyar di­á­kok szá­ma. Ezek a szü­lŐk gyak­ran meg­kap­ják a ma­gu­két más ma­gya­rok­tól, azok­tól, akik ma­gyar is­ko­lá­ba já­rat­ják gyer­me­ke­i­ket. A gyer­me­kü­ket ma­gyar is­ko­lá­ba já­ra­tó szü­lŐk, kü­lö­nö­sen ha tömb­mag­yar te­le­pü­lés­rŐl van szó, aka­rat­la­nul gon­do­kat is okoz­nak gyer­me­kük­nek, mi­vel a tömb­mag­yar te­le­pü­lés ma­gyar is­ko­lá­já­ban az ál­lam­nyelv meg­ta­nu­lá­sá­nak le­he­tŐ­sé­gei sok­szor kor­lá­to­zot­tak. Idén ok­tó­ber­ben egy új­vi­dé­ki egye­te­mis­ta azt me­sél­te el a Sült ga­lamb-vi­tán, hogy To­po­lyán fel­nŐtt ma­gyar­ként ab­szo­lút nem tu­dott szer­bül, csak kö­szön­ni tu­dott, meg a nyelv­tant tud­ta, s hi­á­ba ta­nul­ta a szak­nyel­vet, ha nem tud­ta az ut­ca­nyel­vet (a min­den­na­pi tár­sal­gás­hoz szük­sé­ges for­du­la­to­kat). Egy temeri­ni egye­te­mis­ta meg ar­ról pa­nasz­ko­dott, hogy sok­kal ne­he­zebb ne­ki a men­zán szer­bül bor­sos to­kányt kér­ni, mint a tör­té­ne­lem sze­mi­ná­ri­u­mon bár­mi­rŐl be­szél­ni. Más­va­la­ki azt mond­ta el, hogy nem tud­ja el­ma­gya­ráz­ni a szerb or­vos­nak, hogy mi a ba­ja.
A Sült ga­lamb? cí­mű könyv­ben több egye­te­mis­ta be­szá­mol ar­ról, mi­lyen gyöt­rel­me­ket okoz az ál­lam­nyelv nem kel­lŐ is­me­re­te. Egy vé­le­ményt idé­zek csak­, a vaj­da­sá­gi Te­lek Ta­má­sét, aki Bu­da­pes­ten a SO­TE egyik PhD prog­ram­já­nak di­ák­ja: „Egy pszi­cho­ló­gi­ai mo­men­tum a leg­fon­to­sabb ta­lán, le­küz­de­ni azt, hogy ra­gasz­kod­junk az egy­nyel­vű­sé­günk­höz. Le­küz­de­ni azt, hogy az ál­lam­nyel­vet el kell sa­já­tí­ta­ni. Úgy­mond ön­ma­gunk mi­att, mert ha ér­vé­nye­sül­ni sze­ret­nénk ab­ban a kö­zös­ség­ben, ak­kor er­re fel­tét­le­nül szük­ség van. És itt még meg­je­gyez­ném azt, hogy mind­ezek mel­lett el­kezd­tem ku­ta­tó­mun­ká­val fog­lal­koz­ni, ami szin­tén szerb nyel­ven tör­té­nik. És az a ta­pasz­ta­la­tom ez­zel kap­cso­lat­ban, hogy na­gyon sok jó ké­pes­sé­gű ma­gyar anya­nyel­vű hall­ga­tó, akik ta­lán sok­kal jobb ké­pes­sé­gek­kel ren­del­kez­nek, mint én, a nyel­vi aka­dá­lyok mi­att nem tud­tak meg­nyi­lat­koz­ni. És már ele­ve ki­sze­lek­tá­lód­tak. Te­hát at­tól füg­get­le­nül, hogy be­fe­jez­ték az Or­vo­si Egye­te­men a ta­nul­má­nya­i­kat, nem volt so­ha mer­szük ah­hoz, hogy el­ké­szít­se­nek egy szak­dol­go­za­tot szerb nyel­ven és ki­áll­ja­nak az egye­te­mi ta­ná­rok elé, vagy hogy ki­áll­ja­nak egy or­szá­gos kon­fe­ren­ci­án, ahol ugye szerb nyel­ven kell meg­tar­ta­ni az elŐ­adást” (Te­lek 2005, 229).

Tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás, ér­vé­nye­sü­lés

Vaj­da Bar­na­bás re­cen­zi­ó­ját így ös­­sze­gez­te: „…alamiképpen föl kel­le­ne ol­da­ni azt a nagy­fo­kú fe­szült­sé­get, amely a ki­sebb­sé­gek nyel­vi el­zár­kó­zá­sa, il­let­ve az Ő (nyel­vi ala­pú) ön­fel­adá­suk kö­zött hú­zó­dik, és amit a kö­tet több elŐ­adó­ja is jel­lem­zŐ­en úgy fo­gal­maz meg, mint fe­szült­sé­get a hely­ben bol­do­gu­lás és a mo­dern tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás kö­zött. Eze­ket a cé­lo­kat pe­dig biz­tos, hogy nem le­het­sé­ges pusz­tán ling­visz­ti­kai meg­kö­ze­lí­tés ál­tal el­ér­ni” (Vaj­da B. 2005, 9). A hely­ben bol­do­gu­lás mint cél, nyil­ván­va­ló ös­­sze­füg­gés­ben van a tri­a­no­ni tra­u­má­val és a ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek zsu­go­ro­dá­sá­val. A szü­lŐ­föld prog­ra­mok, a mos­ta­ni Szü­lŐ­föld Alap, az egész „szü­lŐ­föl­de­zés” (lásd Vida 2006) a men­ni vagy ma­rad­ni di­lem­má­ra adott egy­faj­ta vá­lasz.
A tár­sa­dal­mi és föld­raj­zi mo­bi­li­tást nem min­den­ki te­kin­ti nor­má­lis do­log­nak. Van, aki ma is egy­faj­ta sta­bil, stag­ná­ló, im­mo­bi­lis tár­sa­dal­mat kép­zel ma­ga kö­ré. A vaj­da­sá­gi Ma­gyar Szó­ban Mi­há­lyi Ka­ta­lin kö­zölt ve­lem egy in­ter­jút az ál­lam­nyelv is­me­re­té­nek fon­tos­sá­gá­ról (Mi­há­lyi 2006a, 2006b), ami­re Szlo­bo­da Já­nos nyu­gal­ma­zott ma­gyar­ta­nár re­a­gált ugyan­ott. Ér­ve­lé­se jól pél­dáz­za a tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás fi­gyel­men kí­vül ha­gyá­sát. Egye­bek mel­lett ezt mond­ja: „…elyeselhetŐ ugyan, hogy a túl­nyo­mó­részt ide­gen kör­nye­zet­ben élŐk­nek mi­nél tö­ké­le­te­seb­ben meg kel­l(ene) ta­nul­ni­uk a több­ség nyel­vét (ahol ez nem is okoz kü­lö­nö­sebb gon­dot), ám mi­ért vol­na ez kö­te­le­zŐ az anya­nyel­vi kör­nye­zet­ben élŐ és dol­go­zó föld­mű­ve­sek, gyá­ri mun­ká­sok, ipa­ro­sok szá­má­ra, akik csak a »hi­vatal­lal« kény­te­len-kel­let­len kap­cso­lat­ba ke­rül­ve hal­la­nak ide­gen szót, ol­vas­nak más nyel­ven írt szö­ve­get?” (Szloboda 2006, 14). Szlo­bo­da úgy vé­li, a tömb­ma­gyar­ság­nak (pél­dá­ul a zen­tai ma­gya­rok­nak) nem lét­szük­ség­let, csu­pán ud­va­ri­as­sá­gi gesz­tus, hogy el­sa­já­tít­sák a hely­be­li ki­sebb­ség, de egy­ben or­szá­gos több­ség nyel­vét. Zá­ró­jel­ben még hoz­zá­te­szi eh­hez, hogy „emel­lett üz­le­ti ér­dek is”. A vi­ta­cikk­re adott vá­la­szom­ban (Kont­ra 2006b, 10) az­zal ér­vel­tem el­le­ne, hogy egy egész éle­tét Zen­tán le­élŐ ma­gyar­nak (ha jól fi­ze­tŐ ál­lá­sa olyan, ami­hez nem kell szerb­tu­dás) eset­leg ud­va­ri­as­sá­gi kér­dés a jó szerb­tu­dás, de ha egy ma­gyar azért nem kap meg egy ál­lást Zen­tán, vagy plá­ne Új­vi­dé­ken, mert nem tud jól szer­bül, ak­kor a szerb­tu­dás rög­tön nem lu­xus, nem is ud­va­ri­as­sá­gi kér­dés, ha­nem lét­szük­ség­let. S mi­vel na­gyon ne­héz – ha nem le­he­tet­len – meg­ter­vez­ni, hogy va­la­ki­nek éle­te fo­lya­mán mi­lyen nyel­vek tu­dá­sá­ra lesz szük­sé­ge, a ki­sebb­sé­gi ma­gyar is­ko­lák ak­kor (és csak ak­kor!) te­szik jól a dol­gu­kat, ha ma­gas szin­ten két­nyel­vű di­á­ko­kat bo­csá­ta­nak ki fa­la­ik kö­zül.

Fé­le­lem a po­li­ti­ku­sa­ink­tól

Ne­kem, mint ma­gyar­or­szá­gi „meg­fi­gye­lŐ­nek” kis­sé alap­ta­lan­nak tűnt az a fé­le­lem, amit egy tan­nyelv­vel kap­cso­la­tos pa­rázs vi­tá­ban fo­gal­ma­zott meg egy kör­nye­zŐ or­szág­be­li ma­gyar egye­te­mi ok­ta­tó, ne­ve­ze­te­sen: ha hí­rét ven­nék a bu­da­pes­ti par­la­men­ti kép­vi­se­lŐk, hogy egy adott in­téz­mény­ben nem min­den vizs­ga fo­lyik ma­gya­rul, meg­von­hat­nák a ma­gyar ál­la­mi tá­mo­ga­tást. Azért gon­dol­tam ab­szurd­nak ezt az ag­go­dal­mat, mert úgy vél­tem, ek­ko­ra hi­bát még ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­ku­sok sem kö­vet­né­nek el. Úgy vél­tem, csak jut va­la­mi sze­rep a ra­ci­o­ná­lis, szak­mai ér­vek­nek is, még a ma­gyar par­la­ment­ben is.
Vé­le­ke­dé­sem nem bi­zo­nyult meg­ala­po­zott­nak, amint ez egye­bek mel­lett egy 2005. de­cem­ber 29-i Nép­sza­bad­ság-cikk­bŐl is ki­de­rült. Eb­bŐl meg­tud­tuk, hogy a po­zso­nyi, a nyi­trai és a besz­ter­ce­bá­nyai egye­te­mek ma­gyar ta­ná­rai til­ta­koz­tak a Szü­lŐ­föld Alap azon dön­té­se el­len, mely sze­rint „a szlo­vá­ki­ai ma­gyar egye­te­mi kép­zés tá­mo­ga­tá­sá­ra szánt 30 mil­lió fo­rint­ból a révkomáro­mi Selye Já­nos Egye­tem­nek 26,5 mil­li­ót, a há­rom in­téz­mény kö­zös pá­lyá­za­tá­ra kért 12 mil­lió he­lyett mind­ös­­sze 1,5 mil­li­ót ítél­tek meg” (Szilvássy 2005, 11). Ez szlo­vá­ki­ai ja­vas­lat­ra, bu­da­pes­ti jó­vá­ha­gyás­sal tör­tént. Lász­ló Bé­la nyi­trai dé­kán ezt ud­va­ri­a­san így kom­men­tál­ta az em­lí­tett Nép­sza­bad­ság-cikk­ben: „A ne­mes szán­dé­kú anya­or­szá­gi tá­mo­ga­tást eb­ben az eset­ben nyil­ván­va­ló­an nem szak­mai kri­té­ri­u­mok, ha­nem po­li­ti­kai ér­de­kek alap­ján osz­tot­ták el.”
Az ilyen po­li­ti­kai dön­té­sek­rŐl s az Őket kö­rül­öle­lŐ re­to­ri­kai tel­je­sít­mé­nyek­rŐl, a „szü­lŐ­föl­de­zés­rŐl” írt vit­ri­o­los cik­ket a ko­lozs­vá­ri Vida Gá­bor (2006). Ezt leg­szí­ve­seb­ben tel­jes ter­je­del­mé­ben idéz­ném, hely­hi­ány mi­att azon­ban elé­ged­jünk most meg en­­nyi­vel: „Van­nak em­be­rek, akik­nek táj­ban, vi­lág­ban, nyelv­ben ott­hon len­ni ter­mé­sze­tes do­log, et­tŐl nem ér­zé­ke­nyül­nek el, nem fa­csar­ja könny a sze­mü­ket, nem át­koz­zák ma­gu­kat vagy Őse­i­ket azért, hogy nem men­tek el ide­jé­ben Ame­ri­ká­ba […] De ami­kor hall­ja a sze­gény em­ber, aki­nek van szü­lŐ­föld­je (hisz ol­va­sott Ő Ta­má­si Áron­t), szó­val ami­kor hall­ja, hogy ne­ki ott kell meg­ma­rad­nia, ahol ép­pen él, az anya­nyelv­ét kell Őriz­nie, míg Csa­ba ki­rály­fi el nem jön ér­te vagy az uno­kák öreg­ott­hon­ba nem dug­ják, ak­kor na­gyon ká­rom­ko­dós ked­ve tá­mad […] És ami­kor azt mond­ja a té­vé­ben sok po­li­ti­kás em­ber, aki­nek a szü­lŐ­föl­dem nem szü­lŐ­föld­je, hogy ma­rad­jak – nem is az enyé­men, ha­nem csak úgy, ál­ta­lá­ban – a szü­lŐ­föld­ön, ak­kor az az em­ber azt mond­ja ne­kem, hogy ma­rad­jak ott, ahol va­gyok, ne men­jek hát oda, ahol Ő van vagy ahol Ő nincs is. És mi­vel a ma­gyar nyelv­ben min­den szó azt je­len­ti, amit je­lent – vagy mást, vagy sem­mit, meg­szo­kás kér­dé­se – aki­nek a szü­lŐ­föld­je nem a szü­lŐ­föl­dem, ám az enyém­re ap­ro­pó­zik, az az em­ber ha­zu­dik. Nincs ál­ta­lá­ban vett szü­lŐ­föld, ta­lán ez­zel kel­lett vol­na kez­de­ni. Te­hát ami­kor a po­li­ti­kás em­ber azt sze­ret­né mon­da­ni, hogy ne akar­jak át­te­le­pül­ni in­nen oda (vagy on­nan ide), ak­kor job­ban ten­né, ha ezt mon­da­ná, és nem szü­lŐ­föl­dez­ne ös­­sze-vis­­sza, ha nem szü­lŐ­föl­dez­ne le sem en­gem, sem mást” (Vida 2006, 3–4).

Az in­for­má­lás és az in­for­má­ló­dás fe­le­lŐs­sé­ge

A tan­nyelvválasztás egész éle­te­ket be­fo­lyá­sol­hat. A kis­is­ko­lás­ok szü­lei, az egye­te­mi ve­ze­tŐk és a po­li­ti­ku­sok, ami­kor ilyen dön­té­se­ket hoz­nak, ál­ta­lá­ban nem tud­ják, hogy dön­té­se­ik mi­lyen ra­ci­o­ná­li­san vár­ha­tó kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár­nak. Ők „a nép”, akik nem ta­nul­tak nyel­vé­sze­tet, nyelv­pe­da­gó­gi­át vagy nyel­vi ter­ve­zést egye­te­men. Jó ta­nács­ra szo­rul­nak, olyan in­for­má­ci­ók­ra, ame­lyek tu­do­má­nyo­san helyt­ál­ló­ak, és ame­lyek a dön­té­sek hos­­szú tá­vú kö­vet­kez­mé­nye­it is meg­raj­zol­ják. A ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten van egy jó pél­da ilyes­mi­re, az új­vi­dé­ki Göncz La­jos Tan­nyelvválasztás a ki­sebb­sé­gi ré­gi­ók­ban: Út­mu­ta­tó a ki­sebb­sé­gi hely­ze­tű szü­lŐk­nek és a pe­da­gó­gu­sok­nak (2005) cí­mű bro­sú­rá­ja, ami kö­zért­he­tŐ­en tá­jé­koz­tat a hoz­zá­adó és fel­cse­ré­lŐ két­nyel­vű­sé­gi hely­zet­rŐl, a fel­szí­ni és kog­ni­tív nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­ról, az anya­nyel­vű és a má­sod­nyel­vű (ál­lam­nyel­vi) ok­ta­tás el­té­rŐ kö­vet­kez­mé­nye­i­rŐl, és se­gít a szü­lŐk­nek ab­ban, hogy mit mér­le­gel­je­nek, mi­e­lŐtt gyer­me­kük­nek tan­nyel­vet vá­lasz­ta­nak.
Több ilyen fü­zet­re len­ne szük­ség, s fŐ­leg ar­ra, hogy ezek el is jus­sa­nak min­den ér­de­kelt ki­sebb­ség­ben élŐ ma­gyar szü­lŐ­höz. Ez per­sze nem Göncz pro­fes­­szo­ron mú­lik, ha­nem a ma­gyar po­li­ti­ku­so­kon. A tu­dó­sok­nak az in­for­má­lás a fe­le­lŐs­sé­ge, a po­li­ti­ku­sok­nak, az egye­te­mi ve­ze­tŐk­nek és a kis­is­ko­lás­ok szü­le­i­nek pe­dig az in­for­má­ló­dás. A deb­re­ce­ni kon­fe­ren­cia Sült ga­lamb? cí­mű kö­te­té­nek ki­adá­sá­val a somor­jai Fó­rum Kisebbségkutató In­té­zet – re­mé­nye­im sze­rint – olyan hely­ze­tet te­rem­tett, ami­ben egy­re sza­lon­kép­te­le­neb­bé vál­nak azok a ma­gyar po­li­ti­ku­sok és egye­te­mi ve­ze­tŐk, akik tan­nyel­vi ügyek­ben a szak­sze­rű­ség mel­lŐ­zé­sé­vel, csu­pán po­li­ti­kai cé­lok­tól mo­ti­vál­tan dön­te­nek, vagy nyi­lat­koz­nak.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Buchlovics Pé­ter 2005. A sült ga­lamb röp­te. Új Szó, 2005. ok­tó­ber 31. 6. p.
Göncz La­jos 2005. Tan­nyelvválasztás a ki­sebb­sé­gi ré­gi­ók­ban: Út­mu­ta­tó a ki­sebb­sé­gi hely­ze­tű szü­lŐk­nek és a pe­da­gó­gu­sok­nak. Új Kép, 2005. áp­ri­lis, 5–8. p.
Kont­ra Mik­lós 2005a. El­len­té­tes-e a ma­gyar nem­ze­ti ér­de­kek­kel a csak ma­gyar nyel­ven ok­ta­tás? In Kont­ra Mik­lós (sz­erk.): Sült ga­lamb? Ma­gyar egye­te­mi tan­nyelvpoli­ti­ka. Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 9–14. p.
Kont­ra Mik­lós (sz­erk.) 2005b. Sült ga­lamb? Ma­gyar egye­te­mi tan­nyelvpoli­ti­ka. Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó.
Kont­ra Mik­lós 2006a. Ma­gyar nyelv­tu­do­mány, tár­sa­dal­mi fe­le­lŐs­ség, po­li­ti­ka. Al­kal­ma­zott Nyelv­tu­do­mány, 6. évf. 1–2. sz. 177–185. p.
Kont­ra Mik­lós 2006b. Ud­va­ri­as­sá­gi gesz­tus vagy lét­szük­ség­let? Né­hány to­váb­bi gon­do­lat a nyelv­tu­dás­ról. Ma­gyar Szó, 2006. feb­ru­ár 11–12., Ki­lá­tó, 10. p.
Len­gyel Zsolt 2006. Kont­ra Mik­lós (sz­erk.): Sült ga­lamb? Ma­gyar egye­te­mi tan­nyelvpoli­ti­ka. Al­kal­ma­zott Nyelv­tu­do­mány, 6. évf. 1–2. sz. 206–208. p.
Mé­szá­ros And­rás. 2006. Sült ga­lamb? Ma­gyar Tu­do­mány, 2006. 5. sz. 641–643. p.
Mi­há­lyi Ka­ta­lin 2006a. Az ál­lam­nyelv is­me­re­te nél­kül ne­héz a bol­do­gu­lás. Ma­gyar Szó, 2006. ja­nu­ár 26. 15. p.
Mi­há­lyi Ka­ta­lin 2006b. Jó nyelv­tu­dás­sal ke­vés­bé se­bez­he­tŐk va­gyunk. 2. rész. Ma­gyar Szó, 2006. ja­nu­ár 27. 15. p.
Niedziel­ski, Nan­cy A. – Pre­ston, Den­nis R. 2000. Folk Lin­guis­tic­s. Ber­lin–New York, Mou­ton de Gruyter.
nmi 2005. Mi­lyen nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­ményt vá­las­­szunk? Kár­pát­al­ja, 2005. má­jus 13. 4. p.
Se­bes­tyén Ár­pád 2006. Sült ga­lamb? Deb­re­ce­ni Szem­le, 2006. 2. sz. 283–287. p.
Szil­vássy Jó­zsef 2005. Bí­rál­ják a Szü­lŐ­föld Alap dön­té­sét. Nép­sza­bad­ság, 2005. de­cem­ber 29. 11. p.
Szlo­bo­da Já­nos 2006. Kont­ra és re­kont­ra. Gon­do­la­tok egy in­ter­jú ol­va­sá­sa köz­ben. Ma­gyar Szó, 2006. feb­ru­ár 7. 14. p.
Te­lek Ta­más 2005. Negy­ven­egy tan­tárgy­ból vizs­gáz­tam le si­ke­re­sen szerb nyel­ven. In Kont­ra Mik­lós (sz­erk.): Sült ga­lamb? Ma­gyar egye­te­mi tan­nyelvpoli­ti­ka. Somorja–Du­naszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 229. p.
Vaj­da Bar­na­bás 2005. Sült ga­lamb? Ka­ted­ra, 13. évf. 4. sz. 8–9. p.
Vaj­da Gá­bor 2006. Is­ko­lai ok­ta­tá­sunk és ne­ve­lé­sünk az el­múlt más­fél év­ti­zed­ben: Az is­ko­la­be­li diszk­ri­mi­ná­ció mér­sék­lé­sé­nek kö­ve­te­lé­se. Arac­s, 2006. 2. sz. 10–25. p.
Vida Gá­bor 2006. Dü­hön­gŐ jegy­zet avagy szü­lŐ­föld és anya­nyelv, a min­den­ko­ri ma­gyar mi­nisz­ter­el­nök­nek aján­lom. He­li­kon, 2006. feb­ru­ár 25. 3–4. p.

Gaucsík István: Helyzetkép a szlovákiai magyar katolikus „levéltárakról” a kulturális intézményépítés tükrében

Szlo­vá­ki­á­ban a ma­gyar ka­to­li­kus kö­zös­ség nem ren­del­ke­zik önál­ló köz­gyűj­te­mé­nyi, le­vél­tá­ri vagy mú­ze­u­mi szer­ve­zet­tel, amely az 1918-tól meg­vál­to­zott szel­le­mi és tár­gyi em­lé­ke­zet „je­le­it” gyűj­te­né, rend­sze­rez­né, fel­dol­goz­ná és köz­ve­tí­te­né. Így te­hát a cím­be­li ki­fe­je­zés alat­t, fi­gye­lem­be vé­ve a ki­sebb­sé­gi ka­to­li­kus szer­ve­ze­ti há­ló­zat jel­lem­ző­it az egyes plé­bá­ni­ai le­vél­tá­ra­kat ért­jük.
A prob­lé­ma gyö­ke­re ös­­sze­tett, hi­szen lát­nunk kell az ob­jek­tív té­nye­ző­ket, így a több­ség ki­sebb­ség­po­li­ti­kai gya­kor­la­tát, a dön­tés­köz­pon­tok­ból va­ló ki­szo­rí­tást, ki­ma­ra­dást, ugyan­ak­kor a szlo­vák ka­to­li­kus egy­ház nem ép­pen ki­sebb­ség­ba­rát ma­ga­tar­tá­sát; a má­sik ol­da­lon pe­dig a bel­ső, a ki­sebb­sé­gi ke­re­tek ál­tal be­ha­tá­rolt, be­szű­kült cse­lek­vé­si te­ret, a ki­sebb­sé­gi in­téz­mény­rend­szer fenn­tar­tá­sá­nak, foly­to­nos­sá­gá­nak, re­konst­ru­á­lá­sá­nak meg-meg­úju­ló igé­nyét a vál­lalt kö­zös­ség­épí­tés je­gyé­ben, ill. a kul­tu­rá­lis, et­ni­kai, nyel­vi és a kö­zös­sé­gen be­lü­li tö­rés­vo­na­la­kat. Írá­som el­ső ré­szé­ben nem vé­let­le­nül szen­te­lek na­gyobb fi­gyel­met a kul­tu­rá­lis in­téz­mé­nyi ke­ret­nek. Úgy gon­do­lom, hogy a jö­vő­be­li lev­éltársz­ervezési ak­ti­vi­tá­sok, ill. az irat­men­tés és irat­ren­de­zés eb­ben a fel­té­tel­rend­szer­ben va­ló­sul­hat meg. Az aláb­bi esz­me­fut­ta­tá­som négy na­gyobb egy­ség­re ta­go­ló­dik. Be­ve­ze­tés­kép­pen né­hány sta­tisz­ti­kai ada­tot köz­lök a ka­to­li­kus kö­zös­ség­re vo­nat­ko­zó­an, va­la­mint a tér­be­li-föld­raj­zi meg­osz­lást és a szer­ve­ze­ti jel­leg­ze­tes­sé­ge­ket mu­ta­tom be. Kü­lön ki­té­rek a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kul­tu­rá­lis in­téz­mény­rend­szer köz­gyűj­te­mé­nyi ele­me­i­re. A ma­gyar ka­to­li­kus plé­bá­ni­ai irat­anya­gok meg­men­té­sé­nek, ren­de­zé­sé­nek prob­lé­má­ját a szlo­vák egy­há­zi le­vél­tá­ri tö­rek­vé­sek tük­ré­ben vizs­gá­lom. Vé­ge­ze­tül a ma­gyar nyel­vű, ill. ma­gyar prove­nien­ciájú anya­gok­kal kap­cso­lat­ban fel­me­rü­lő di­lem­má­kat és meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­ge­ket kí­vá­nom át­te­kin­te­ni.
A ki­sebb­sé­gi tu­do­má­nyos­ság hely­ze­tét vizs­gál­va meg­je­gye­zen­dő, hogy a ka­to­li­kus plé­bá­ni­ai le­vél­tá­ri fon­dok és sze­mé­lyi ha­gya­té­kok ka­tasz­te­ré­nek hi­á­nya alap­ve­tő­en meg­ha­tá­roz­za a je­len­le­gi szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok irány­vo­na­lát, amely most is még alap­ve­tő­en po­li­ti­ka­köz­pon­tú, a sé­rel­mi alap­ál­lást csak mos­ta­ná­ban kez­di le­vet­kőz­ni; úgy is fo­gal­maz­ha­tunk, hogy a ka­to­li­kus­ság­gal fog­lal­ko­zó, tu­do­má­nyos me­ga­la­po­zott­sá­gú tör­té­net­tu­do­má­nyi fel­dol­go­zá­sok, mo­nog­rá­fi­ák, for­rás­ki­ad­vány­ok, ta­nul­mány­kö­te­tek, adat­bá­zis­ok tel­jes mér­ték­ben hi­á­nyoz­nak.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság te­rü­le­ti el­he­lyez­ke­dé­se több szem­pont­ból is ked­ve­zőt­len. A ma­gyar ka­to­li­ku­sok (2001-es ada­tok alap­ján) 378 700 hí­vőt szám­lál­nak, s négy szlo­vá­ki­ai egy­ház­me­gye te­rü­le­tén he­lyez­ked­nek el: a Po­zsony–nagy­szom­ba­ti, ill. a Kas­sai fő­egy­ház­me­gyé­ben, va­la­mint a Nyi­trai és a Rozs­nyói egy­ház­me­gyé­ben. A ma­gyar gö­rög ka­to­li­ku­sok (2001-es ada­tok alap­ján) 8086 főt szám­lálak, s Eper­jes és Kas­sa kör­ze­té­ben össz­pon­to­sul­nak. Gyur­gyík Lász­ló elem­zé­se sze­rint a „fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zás ala­ku­lá­sa – ha­son­ló­an a nem­ze­ti ho­va­tar­to­zás vál­to­zá­sá­hoz – igen je­len­tős te­le­pü­lés­szer­ke­ze­ti, te­rü­le­ti, re­gi­o­ná­lis jel­leg­ze­tes­sé­gek­kel ren­delkezik”.1
A ki­sebb­sé­gi in­téz­mény­rend­szer fel­épí­té­sét te­kint­ve meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a ki­sebb­sé­gi köz­gyűj­te­mé­nyek cso­port­já­ban mind a mú­ze­u­mok, mind a le­vél­tá­rak je­len van­nak. A ma­gyar­ság ál­tal la­kott ré­gi­ók­ban ön­kor­mány­za­ti (me­gyei, vá­ro­si, köz­sé­gi) mú­ze­u­mo­kat, táj­há­za­kat ta­lál­ha­tunk, míg az ál­la­mi szfé­ra le­vél­tá­rai egy köz­pon­to­sí­tott rend­szer­ben fog­lal­nak he­lyet. Ed­dig két, cél­irá­nyo­san ki­sebb­sé­gi le­vél­tá­ri kez­de­mé­nye­zést je­gyez­he­tünk az ál­la­mi szek­to­ron kí­vül: az egyik a ri­ma­szom­ba­ti szék­he­lyű, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar re­for­má­tus egy­ház ál­tal fenn­tar­tott Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Re­for­má­tus Egy­ház Tu­do­má­nyos Gyűj­te­mé­nyei, amely­nek le­vél­tá­ri rész­le­ge is van, a má­sik a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet le­vél­tá­ra, amely a ma­gyar szer­ve­ze­tek és ma­gán­sze­mé­lyek irat­kép­ző te­vé­keny­sé­ge so­rán lét­re­jött le­vél­tá­ri fon­dok, sze­mé­lyi ha­gya­té­kok fel­dol­go­zá­sát és köz­zé­té­tel­ét tűz­te ki cél­já­ul, kü­lö­nös te­kin­tet­tel az 1949 utá­ni kor­szak­ra, ill. a leg­újabb, az 1989-től da­tál­ha­tó ki­sebb­ség­tör­té­ne­ti idő­szak­ra.
A ma­gyar ki­sebb­sé­gi kul­tu­rá­lis in­téz­mény­rend­szer fő jel­lem­ző­i­ről igen­csak ké­sőn, 2004-ben szü­le­tett meg az el­ső fel­mé­rés, ill. ös­­sze­fog­la­ló. Tóth Kár­oly ku­ta­tá­sai ki­tér­tek a ma­gyar ka­to­li­ku­sok kul­tu­rá­lis-ön­szer­ve­ző­dé­si for­má­i­nak, kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­i­nek, szer­ve­ze­te­i­nek a fel­tér­ké­pe­zé­sé­re is.2 Az ös­­szes kul­tu­rá­lis szer­ve­zet ará­nya 2001-ben 88,6%-ot, az ok­ta­tá­si­a­ké 12,6%-ot tett ki. Ezek kö­zött „ele­nyé­sző” volt az egy­há­zi szer­ve­ze­tek szá­ma. A 2003. évi fel­mé­rés so­rán a vizs­gált min­ta a kö­vet­ke­ző ké­pet mu­tat­ta: a kul­tu­rá­lis be­ál­lí­tott­ság to­vább­ra is do­mi­náns ma­radt, a szer­ve­ze­tek 68,5%-a a kul­tú­ra te­rü­le­tén te­vé­keny­ke­dett. A 2004-es ada­tok sze­rint a ci­vil szek­to­ron be­lül az egy­há­zi szer­ve­ze­tek alul­rep­re­zen­tál­tak vol­tak, csak 1,7%-ot, az egyes te­vé­keny­sé­gi kö­rök ka­te­gó­ri­á­já­ban pe­dig 3,3%-ot ér­tek el.3 A ka­to­li­kus szer­ve­ze­tek szá­ma és meg­osz­lá­sa eb­ből a fel­mé­rés­ből nem is­mert, rész­le­te­sebb ku­ta­tá­sok ed­dig nem zaj­lot­tak. Ku­ta­tá­sa­im so­rán an­­nyit meg­ál­la­pít­hat­tam, hogy a ka­to­li­kus struk­tú­ra alig ta­golt, kul­turális-közművelődési-ok­tatási fel­épí­té­sű és fej­lesz­tés­re szo­rul. A te­vé­keny­sé­gi kör alap­ján ezek­nek a szer­ve­ze­tek­nek nem­csak egy­há­zi, ha­nem köz­mű­ve­lő­dé­si, kul­tu­rá­lis, ha­gyo­mány­őr­ző stb. funk­ci­ó­ik is van­nak, ill. az egy­há­zi jel­leg to­váb­bi te­vé­keny­sé­gek ka­te­gó­ri­á­i­ban nyil­vá­nul meg.
A ka­to­li­kus szer­ve­ze­tek struk­tú­rá­já­ból hi­ány­zik a le­vél­tá­ri elem. Ed­dig igény sem je­lent­ke­zett en­nek ki­ala­kí­tá­sá­ra, bár sze­rin­tem az egyes szlo­vá­ki­ai ma­gyar ré­gi­ók­ból is­mert (vagy sej­tett, kal­ló­dó) írott és nyom­ta­tott em­lé­ke­zet­anyag fel­gyűj­té­se ezt szük­sé­ges­sé ten­né, sőt egy in­té­zet a ma­gyar ka­to­li­kus­ság tör­té­ne­té­nek tu­do­má­nyos do­ku­men­tá­lá­sá­ra tö­re­ked­het­ne. Leg­főbb cél­ja le­het­ne a gyűj­tött anyag fo­lya­ma­tos, át­fo­gó és rend­sze­res fel­dol­go­zá­sa, tárolása.4
A ka­to­li­kus­ság te­kin­te­té­ben az ér­se­ki (Nagy­szom­bat, Kas­sa) és a püs­pö­ki le­vél­tá­rak (Nyitra, Szepeskáp­ta­lan, Besz­ter­ce­bá­nya, Rozs­nyó, Eper­jes) a köz­vé­le­mény szá­má­ra alig is­mer­tek. A szlo­vák le­vél­tá­ri iro­da­lom mar­gi­ná­li­san fog­lal­ko­zott a té­má­val. Ezek­ről a le­vél­tá­rak­ról, irat­anya­guk rend­sze­re­zett­sé­gé­ről, az irat­ren­de­zés jel­lem­ző­i­ről és el­té­rő szem­pont­ja­i­ról 1992-ben tet­tek köz­zé egy ta­nul­mányt, amely­nek a kéz­ira­ta sok­kal ko­ráb­ban, még 1972-ben (!) keletkezett.5 Te­hát igen­csak ré­gi ada­to­kat tu­dok most ezen a he­lyen fel­so­ra­koz­tat­ni, de nagy­já­ból ezek kör­vo­na­laz­hat­ják a je­len­le­gi hely­ze­tet is. Az 1876-ban Bat­thyá­ny Jó­zsef her­ceg­prí­más kez­de­mé­nye­zé­sé­re az esz­ter­go­mi fő­egy­ház­me­gye ré­szé­re ki­dol­go­zott irat­ren­de­zé­si irány­el­ve­ket még a Nyi­trai Püs­pö­ki Le­vél­tár­ban és a nagy­szom­ba­ti vikar­iá­tus in­téz­mé­nyé­ben kö­vet­ték. Nyitrán eze­ket az el­ve­ket a ré­gi le­vél­tár­ra és az új­ra 1804-ig al­kal­maz­ták, ami­kor át­tér­tek a szám­so­ros rend­szer­re. A töb­bi, a mai Szlo­vá­kia te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó püs­pök­sé­gi le­vél­tár­ban tárgy­cso­por­tok­ba pró­bál­ták so­rol­ni az ira­to­kat, de fo­ko­za­to­san ezt a faj­ta rend­sze­re­zést el­hagy­ták, így pél­dá­ul a besz­ter­ce­bá­nya­i­ban 1850-ig 26 tárgy­cso­por­tot, a kas­sa­i­ban 1882-ig 28 tárgy­cso­por­tot ala­kí­tot­tak ki. Besz­ter­ce­bá­nyán 1850-től át­tér­tek a szá­mo­zás­ra, az is­ko­lai tan­fel­ügye­lő­ség ira­ta­it pe­dig kü­lön ke­zel­ték. A rozs­nyói le­vél­tár ré­gi ira­tai idő­ren­di sor­rend­ben szá­mo­zás­sal van­nak el­lát­va, az 1906–1950 kö­zöt­ti idő­szak anya­ga­it 34 tárgy­cso­port­ba so­rol­ták. Az egy­ház­lá­to­ga­tá­si jegy­ző­köny­vek és az egyes plé­bá­ni­ák ira­tai kü­lön van­nak rend­sze­rez­ve. Az eper­je­si gö­rög ka­to­li­kus püs­pök­ség az egyes ügy­kö­rök sze­rint ren­dez­te az ira­to­kat (pl. köz­igaz­ga­tá­si, el­nök­sé­gi, is­ko­la­szé­ki). A Sze­pe­si püs­pök­ség le­vél­tá­rá­ban kü­lön ke­ze­lik az anya­köny­ve­ket és az egy­ház­lá­to­ga­tá­si jegy­ző­köny­ve­ket, a töb­bi ira­tot pe­dig kro­no­ló­gi­ai és nu­me­ri­kus rend­be so­rol­ják. Ed­dig egye­dül az Eper­je­si Gö­rög Ka­to­li­kus Le­vél­tár fond­jairól ké­szült lel­tár. A se­lej­te­zé­sek­ről nincs tu­do­má­sunk. Le­szö­gez­het­jük, hogy a ku­ta­tók szá­má­ra a szlo­vá­ki­ai püs­pö­ki le­vél­tá­ri fon­dok szin­te hoz­zá­fér­he­tet­le­nek, a ku­ta­tás kor­lá­to­zott, a fon­dok fel­épí­té­sé­ről, a ma­gyar vo­nat­ko­zá­sú anya­gok­ról jó, ha szór­vá­nyos in­for­má­ci­ók van­nak.
1994-ben és 1995-ben a Szlo­vák Ka­to­li­kus Püs­pö­ki Kar­ral együtt­mű­köd­ve egy szak­mai bi­zott­ság tér­ké­pez­te fel a püs­pö­ki le­vél­tá­rak hely­ze­tét. A vizs­gá­lat ered­mé­nyé­ről tá­jé­koz­tat­ták az Egy­há­zi Kul­tu­rá­lis Ja­vak Pá­pai Bi­zott­sá­gát. A je­len­tés sze­rint az 1956-os ál­la­mo­sí­tás a szlo­vá­ki­ai egy­há­zi anyag te­kin­te­té­ben rész­le­ge­sen va­ló­sult meg. Na­gyon ér­té­kes gyűj­te­mé­nye­ket, hite­leshe­lyek, káp­ta­la­nok, szer­ze­tes­ren­dek ira­ta­it sa­já­tí­tot­tak ki, de a püs­pö­ki le­vél­tá­ra­kat meg­hagy­ták az egy­ház­nak. 1989 után az ál­lam és az egy­ház kö­zött le­té­ti szer­ző­dé­sek köt­tet­tek, me­lyek ered­mé­nye­kép­pen ez az egy­há­zi va­gyon ál­la­mi ke­ze­lés­ben ma­radt. Az Eper­je­si Gö­rög Ka­to­li­kus Le­vél­tár ez alól ki­vé­tel, mi­vel 1956-ban a szó­ban for­gó egy­ház a le­vél­tá­ri anya­got az ál­lam­nak „aján­dé­koz­ta”, 1989 után azon­ban vis­­sza­szol­gál­tat­ták az egy­ház­nak. Az ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés ki­tért a ka­to­li­kus le­vél­tá­rak fel­sze­relt­sé­gé­re, rak­tá­ro­zá­si le­he­tő­sé­ge­ik­re, a sze­mé­lyi el­lá­tott­ság kér­dé­sé­re, az újabb irat­anyag se­lej­te­zé­sé­re, a könyv­tá­rak és a ku­ta­tás prob­lé­má­i­ra is. A plé­bá­ni­ai le­vél­tá­rak­kal az át­te­kin­tés rész­le­te­seb­ben nem foglalko­zot­t.6
Ezek után tér­jünk rá a plé­bá­ni­ai le­vél­tá­rak be­mu­ta­tá­sá­ra. Min­de­nek­előtt egy ki­sebb sta­tisz­ti­kai át­te­kin­tés szük­sé­gel­te­tik. A ma­gyar ka­to­li­ku­sok te­hát 5 püs­pök­ség te­rü­le­tén ta­lál­ha­tók. Ös­­sze­sen 250 plé­bá­nia­kö­zös­ség­ben él­nek, ame­lyek je­len­tős ré­sze – a becs­lé­sek sze­rint egy­har­ma­da – pap nél­kül van. A töb­bi kö­zös­ség­ben zöm­mel idő­sebb, nyug­dí­jas vagy szlo­vák pa­pok szol­gál­nak. A plé­bá­ni­ák nem ép­pen pon­tos meg­osz­lá­sa a kö­vet­ke­ző:
– a Po­zsony–nagy­szom­ba­ti fő­egy­ház­me­gyé­ben 155;
– a Rozs­nyói egy­ház­me­gyé­ben 49;
– a Kas­sai fő­egy­ház­me­gyé­ben 25;
– a Nyi­trai egy­ház­me­gyé­ben 6;
– a Kas­sai gö­rög ka­to­li­kus exar­chá­tus­ban 15 ma­gyar több­sé­gű plébá­ni­a.7
La­ko­ni­ku­san ki­je­lent­he­tő, hogy a ma­gyar prove­nien­ciájú, la­tin, né­met, ma­gyar, cseh és szlo­vák nyel­vű irat­e­gyütte­seket őr­ző, spe­ci­fi­ku­san ki­sebb­ség­tör­té­ne­ti ira­to­kat is tar­tal­ma­zó, mátyus­földi, csal­ló­kö­zi, zob­o­ralji, Ga­ram és Ipoly men­ti, nóg­rá­di, gömöri, Kas­sa-kör­nyé­ki, Bod­rog­kö­zi és Ung-vidé­ki plé­bá­ni­ai le­vél­tá­rak ve­szé­lyez­te­tett hely­zet­ben van­nak. Novák Ve­ro­ni­ka er­ről a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kul­tú­ra hely­ze­tét át­te­kin­tő je­len­tés­ben a kö­vet­ke­ző­kép­pen írt: „…angsúlyozni kell a hely­zet sú­lyos­sá­gát, mi­vel az utób­bi idő­ben a ma­gyar ka­to­li­kus pa­pok hi­á­nya mi­att üre­sen ma­radt plé­bá­ni­ák ira­tai az enyé­szet­nek vol­tak és van­nak ki­té­ve. Több ma­gyar te­le­pü­lés anya­ga tűnt el nyom­ta­la­nul és ha nem tud­juk el­ér­ni, hogy rö­vid időn be­lül ja­vul­jon a hely­zet, ak­kor a még meg­lé­vő le­vél­tá­ri anya­gok is elpusz­tul­nak.”8
Saj­nos is­mé­tel­ten fel kell hív­nunk a fi­gyel­met er­re a hos­­szú ide­je tar­tó és ká­ros kö­vet­kez­mé­nyek­kel já­ró je­len­ség­re. A ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten, tömb­mag­yar ré­gi­ók­ban, ill. a szór­vá­nyok­ban el­he­lyez­ke­dő plé­bá­ni­ák irat­e­gyütte­seit a köz­pon­ti püs­pö­ki le­vél­tá­rak nem gon­doz­zák szak­sze­rű­en, fel­tér­ké­pe­zé­sük, vé­del­mük, jegy­zék­be vé­te­lük mind­má­ig ké­sik, pe­dig mind Az egy­há­zi tör­vény­könyv ren­del­ke­zé­sei, mind a szlo­vák le­vél­tá­ri tör­vény elő­írá­sai egy­ér­tel­mű­ek. Pél­dá­ul a 491. ká­non 1. §-a sze­rint „a me­gyés­püs­pök­nek le­gyen gond­ja ar­ra, hogy a te­rü­le­tén lé­vő szé­kes­egy­há­zak, tár­sas­egy­háza­k, plé­bá­nia- és egyéb temp­lo­mok le­vél­tá­rá­nak ira­ta­it és ok­má­nya­it gon­do­san őriz­zék, s ké­szít­se­nek ró­luk két pél­dány­ban lel­tárt vagy ki­mu­ta­tást; en­nek egyik pél­dá­nyát a sa­ját le­vél­tá­ruk­ban, a má­si­kat az egy­ház­me­gyei le­vél­tár­ban kell őriz­ni”; a 2. § sze­rint „gon­dos­kod­jék a me­gyés­püs­pök ar­ról is, hogy az egy­ház­me­gyé­ben le­gyen tör­té­nel­mi le­vél­tár, és a tör­té­nel­mi ér­té­kű ok­má­nyo­kat ab­ban őriz­zék gon­do­san, mód­sze­re­sen elren­dezve”.9
Ez a hely­zet ál­lan­dó­sá­ga foly­tán, mégha sok­szor át­té­te­le­sen is, de né­hány ne­ga­tív fo­lya­ma­tot erő­sít fel: a kö­zös­sé­gi iden­ti­tás meg­gyen­gü­lé­sét, a hit­élet nyelv­hasz­ná­la­ti ne­héz­sé­ge­it, a nyelv­vesz­tést, a ma­gyar nyelv presz­tí­zsé­nek az el­vesz­té­sét és a fel­gyor­su­ló as­­szi­mi­lá­ci­ót. A tu­do­má­nyos­ság szem­pont­já­ból pe­dig ki­je­lent­het­jük: az egy­há­zi for­rás­ku­ta­tás és -kö­zlés hi­á­nyá­ban nem fo­lyik sem­mi­lyen tu­do­má­nyos igé­nyű, in­téz­mé­nyi­leg tá­mo­ga­tott ki­sebb­ség­ku­ta­tá­si pro­jekt, amely a (cse­h)­szlováki­ai ma­gyar ka­to­li­ku­sok tör­té­ne­té­vel, il­let­ve je­len­ko­ri hely­ze­té­vel fog­lal­koz­na. Kü­lön prob­lé­mát je­lent a ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten és szór­vány­ban ta­lál­ha­tó plé­bá­ni­ák anya­ga­i­nak, könyv­rit­ka­sá­go­kat tar­tal­ma­zó könyv­tá­ra­i­nak fel­tér­ké­pe­zé­se, fel­mé­ré­se, meg­men­té­se, a le­vél­tá­ri ál­lo­má­nyok meg­fe­le­lő vé­del­me, nem is szól­va a ma­gyar pa­pi sze­mé­lyi­sé­gek ha­gya­té­ka­i­ról. Saj­nos a ma­gán­jel­le­gű ku­ta­tá­sok sin­cse­nek egyez­tet­ve, a le­vél­tá­ri anyag fel­mé­ré­se sem zaj­lik, ezen kí­vül hi­á­nyoz­nak az egyes ku­ta­tá­si ere­deményeket be­mu­ta­tó pub­li­ká­ci­ók. Csu­pán egy szak­mai egye­sü­let, a vágsely­lyei Páz­mány Pé­ter Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság foly­ta­tott egy idő­ben, az Il­­lyés Köz­ala­pít­vány tá­mo­ga­tá­sá­val, idő­ben és te­rü­le­ti­leg kor­lá­to­zott, a ka­to­li­kus anyag ren­de­zé­sé­re irá­nyu­ló te­vé­keny­sé­get. 2000 és 2003 kö­zött a tak­sonyi plé­bá­nia könyv­tá­rá­ról Bukovszky Lász­ló ké­szí­tett jegy­zé­ket, Dió­sze­gen 2004-ben Pokreis Hilde­gar­da10 vég­zett ha­son­ló jel­le­gű fel­mé­rést. A ku­ta­tá­sok ered­mé­nyei azon­ban még pub­li­ká­lás­ra vár­nak.
Hos­­szú tá­vú ku­ta­tá­si prog­ra­mok ki­dol­go­zá­sá­ra kel­le­ne tö­re­ked­ni, ame­lye­ket szlo­vá­ki­ai és ma­gyar­or­szá­gi in­téz­mé­nyi és ku­ta­tói együtt­mű­kö­dés ala­poz­hat meg, hi­szen olyan prob­lé­má­ról van szó, amely meg­ol­dá­sá­hoz cso­por­tos mun­ka szük­sé­ges. A plé­bá­ni­ai tör­té­ne­ti anya­gok a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság, ill. a fel­föl­di ré­gió múlt­já­nak az em­lé­kei, az össz­mag­yar kul­tu­rá­lis örök­ség ré­szét ké­pe­zik. A kö­zös­ség­épí­tés­ben iden­ti­tás­kép­ző és szim­bo­li­kus sze­re­pük van.
A fen­ti­ek­ben lát­tuk, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar szak­mai szer­ve­ze­tek ezen a té­ren gyen­gék, le­vél­tá­ri sza­ko­so­dás nem lé­te­zik. Az ál­la­mi le­vél­tá­rak­ban ke­vés a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű szak­em­ber és a szak­mai után­pót­lás sem biz­to­sí­tott. Egy szlo­vá­ki­ai ma­gyar le­vél­tá­ros egye­sü­let meg­ala­kí­tá­sá­ra el­ső­sor­ban ezek mi­att nem ke­rül­het/ke­rül­he­tett ed­dig sor. Alap­ve­tő gond, hogy hi­á­nyoz­nak a gyűj­tő­le­vél­tá­rak és nincs olyan in­téz­mény, ál­la­mi vagy egy­há­zi le­vél­tár, ame­lyik ezt a fel­ada­tot fel­vál­lal­ná. A kom­mu­ni­ká­ci­ós prob­lé­má­kat is ki kel­le­ne küsz­öböl­ni. A plé­bá­ni­ai le­vél­tá­rak gond­jai pél­dá­ul nem ke­rül­tek be a köz­be­széd­be, nem ké­pe­zik ér­dek­lő­dés tár­gyát a köz­vé­le­mény és a he­lyi kö­zös­sé­gek ré­szé­ről.
A ma­gyar ka­to­li­kus plé­bá­ni­ai anya­gok meg­men­té­sét a sze­mé­lyi kap­cso­la­tok sta­bi­li­tá­sa és az aka­rat­kép­ző-, va­la­mint -közvetítő csa­tor­nák, szer­ve­ze­tek, egye­sü­le­tek ha­té­kony­sá­ga kell, hogy biz­to­sít­sa.

Szent György és napja a néphagyományban. Magyar–román néprajzi konferencia (Sepsiszentgyörgy, 2007. április 24–26.) (L. Juhász Ilona)

A Bu­ka­res­ti Tu­do­mány­egye­tem Hun­ga­ro­ló­gi­ai Tan­szé­ke és a Bu­ka­res­ti Ma­gyar Kul­tu­rá­lis In­té­zet már több al­ka­lom­mal szer­ve­zett kö­zös ma­gyar–ro­mán tu­do­má­nyos kon­fe­ren­ci­át kü­lön­fé­le nép­raj­zi té­mák­ról (pl. szo­kás és er­kölcs, né­pi mes­ter­ség és nép­mű­vé­szet, nap­ja­ink folk­lór­ja) a ma­gyar és ro­mán szak­em­be­rek rész­vé­te­lé­vel. E ta­nács­ko­zá­sok cél­ja egy­faj­ta pár­be­széd ki­ala­kí­tá­sa a ma­gyar­or­szá­gi, va­la­mint a ro­má­ni­ai ma­gyar és ro­mán nép­rajz­ku­ta­tók kö­zött. A kon­fe­ren­ci­ák anya­gát a szer­ve­zők rend­sze­re­sen meg­je­len­te­tik, a ki­ad­vány­ok­ban a ma­gyar és a ro­mán nyel­vű elő­adá­sok szö­ve­gé­hez an­gol nyel­vű ös­­sze­fog­la­lás kap­cso­ló­dik.
Az idén a Kovász­na me­gyei Sep­si­szent­györ­gyön ta­lál­koz­tak a szak­em­be­rek, ahol a Szé­kely Nem­ze­ti Mú­ze­um adott ott­hont a ta­nács­ko­zás­nak. A szer­ve­zők vá­lasz­tá­sa nem vé­let­le­nül esett er­re a vá­ros­ra, hi­szen a ta­nács­ko­zás té­má­ja ép­pen a vá­ros név­adó­já­hoz, az­az Szent György­höz kö­tő­dött. A ta­nács­ko­zás ide­jén zaj­lott a vá­ros­ban a Szent Györ­gy Na­pok el­ne­ve­zé­sű több­na­pos ren­dez­vény­so­ro­zat is. Az Eu­ró­pa-szer­te is­mert és köz­ked­velt szent ne­ve szá­mos or­szág­ban több te­le­pü­lés ne­vé­ben is sze­re­pel, Szlo­vá­ki­á­ban ilyen pél­dá­ul Garam­szent­györ­gy, Poz­sonyszent­györ­gy stb. Szent Györ­gy nap­já­hoz – áp­ri­lis 24-hez – az egész eu­ró­pai kon­ti­nen­sen szá­mos szo­kás és hi­e­de­lem kap­cso­ló­dik, te­hát ide­á­lis té­ma egy nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­cia szá­má­ra.
A kon­fe­ren­ci­át a fő­szer­ve­ző, a bu­ka­res­ti Hun­ga­ro­ló­gi­ai Tan­szék ve­ze­tő­je, Zsig­mond Győ­ző nyi­tot­ta meg, majd őt kö­ve­tő­en Gaz­da Eni­kő, a sep­si­szent­györ­gyi Szé­kely Nem­ze­ti Mú­ze­um mun­ka­tár­sa, Ma­gyar Zol­tán a kö­zel­múlt­ban meg­je­lent Szent Györ­gy a ma­gyar kul­túr­tör­té­net­ben cí­mű kö­te­tét is­mer­tet­te.
A könyv­be­mu­ta­tót kö­ve­tő­en szá­mos elő­adás hang­zott el, vál­ta­koz­va egy­szer ma­gyar, egy­szer pe­dig ro­mán nyel­ven. A sort Pócs Éva Szent Györ­gy és a bo­szor­ká­nyok kap­cso­la­tá­ról szó­ló elő­adá­sa nyi­tot­ta, majd Nico­lae Con­stan­ti­nes­cu bu­ka­res­ti pro­fes­­szor, a né­pi ka­len­dá­ri­um­ban elő­for­du­ló ka­to­na­szen­tek kul­tu­szá­ról be­szélt, kü­lö­nös te­kin­tet­tel Szent György­re. Po­zsony Fe­renc, a ko­lozs­vá­ri Babeº–Bolyai Egye­tem nép­rajz­pro­fes­­szo­ra Er­dély vo­nat­ko­zá­sá­ban az ed­di­gi ku­ta­tá­si ered­mé­nye­ket ös­­sze­gez­ve a Szent Györ­gy alak­já­hoz kap­cso­ló­dó hi­e­del­me­ket vet­te sor­ra. Az ő elő­adá­sát a bu­ka­res­ti Sil­viu Ange­les­cu A hős mint té­ma és antité­ma, va­la­mint Ke­szeg Vil­mos (Babeº–Bolyai Egye­tem Nép­raj­zi Tan­szé­ke) Mit hoz a ta­vasz. A sze­re­pek dif­fe­ren­ci­á­ló­dá­sa a ta­va­szi idő­szak­ban cí­mű elő­adá­sa kö­vet­te. Anton­ae­ta Olteanu azt vá­zol­ta fel, mi­lyen sze­re­pet tölt be Szent Györ­gy az egy­há­zi ha­gyo­mány­ban és a nép­hit­ben, nagy hang­súlyt fek­tet­ve az egye­zé­sek és a kü­lön­bö­ző­sé­gek be­mu­ta­tá­sá­ra. Szlo­vá­ki­á­ból Lisz­ka Jó­zsef, a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet ko­má­ro­mi Et­no­ló­gi­ai Köz­pont­já­nak az igaz­ga­tó­ja vett részt a kon­fe­ren­ci­án. ő „Verd a fe­jed a fal­ba…” cím­mel egy Szent Györ­gy nap­já­hoz kö­tő­dő hi­e­de­lem kul­túr­tör­té­ne­ti hát­te­rét vá­zol­ta fel. Rod­i­ca Zane elő­adá­sá­ban ar­ról szá­molt be, ho­gyan je­le­nik meg Szent Györ­gy kul­tu­sza a ro­mán fő­vá­ros­ban, Bu­ka­rest­ben. Vere­bé­lyi Kin­cső, az EL­TE Folk­lore Tan­szé­kének ve­ze­tő­je a szo­kás­ku­ta­tás né­hány fon­tos, új szem­pont­já­ra hív­ta fel a fi­gyel­met, rá­mu­tat­va ar­ra is, mi­ben tér el a Szent Györ­gy nap­já­hoz kö­tő­dő ma­gyar­or­szá­gi szo­kás­ha­gyo­mány más né­pe­ké­től, me­lyek azok a je­len­sé­gek, ame­lyek a ma­gyar­or­szá­gi Szent Györ­gy-kul­tusz­ban nem je­len­nek meg.
A kon­fe­ren­cia dél­utá­ni blokk­ja Voigt Vil­mos bu­da­pes­ti nép­rajz­pro­fes­­szor elő­adá­sá­val foly­ta­tó­dott, aki szá­mos il­luszt­rá­ció se­gít­sé­gé­vel szem­lél­tet­te, ho­gyan vál­toz­tak Szent Györ­gy sár­kány­cso­dá­já­nak áb­rá­zo­lá­sai az idő fo­lya­mán az orosz fém­iko­no­kon. Otil­ia Hedesa, a Te­mes­vá­ri Egye­tem nép­rajz­pro­fes­­szo­ra ar­ról ér­te­ke­zett, mi­lyen sze­re­pet tölt be Szent Györ­gy és a nap­já­hoz kap­cso­ló­dó hi­e­del­mek és szo­ká­sok egy konk­rét ro­mán te­le­pü­lés, Tres­nje­vi­ca vo­nat­ko­zá­sá­ban. Ma­gyar Zol­tán, az MTA Nép­raj­zi In­té­ze­té­nek tu­do­má­nyos mun­ka­tár­sa elő­adá­sá­ban a mon­da­ha­gyo­mány­ban elő­for­du­ló sár­kány­ölő hő­sö­ket vet­te sor­ra, kü­lö­nös te­kin­tet­tel Szent Györ­gy alak­já­ra. Nar­cisa Stiu­ca bu­ka­res­ti ku­ta­tó A dob­ru­dzsai Szent György-na­pi gö­rög ün­nep­ről be­szélt.
A kon­fe­ren­cia utol­só blokk­já­ban a kon­fe­ren­cia fő­szer­ve­ző­je, Zsig­mond Győ­ző egy me­ző­sé­gi fa­lu, Bot­há­za vo­nat­ko­zá­sá­ban szá­molt be a Szent Györ­gy-na­pi szo­ká­sok interetnikus vo­nat­ko­zá­sa­i­ról; majd Bog­dan Neago­ta ko­lozs­vá­ri ta­nár film­ve­tí­tés­sel egy­be­kö­tött két elő­adá­sá­ban a Szent György-nap­hoz kap­cso­ló­dó nö­vé­nyek­kel kap­cso­la­tos rí­tu­so­kat, szo­ká­so­kat mu­tat­ta be. Eu­ró­pa kü­lön­bö­ző he­lye­i­hez ha­son­ló­an a ro­mán­ság kö­ré­ben is él az a szo­kás, hogy a fi­úk lom­bos ágak­ba öl­töz­ve, zöld György­ként jár­ják vé­gig a fa­lut kü­lön­fé­le ado­má­nyo­kat gyűjt­ve, mi­köz­ben meg­lo­csol­ják a lá­nyo­kat és as­­szo­nyo­kat is. A kon­fe­ren­cia élénk vi­tá­val zá­rult.
A kö­vet­ke­ző na­pon a szer­ve­zők ta­nul­má­nyi ki­rán­du­lás­ra vit­ték a részt­ve­vő­ket. Ide­gen­ve­ze­tő­ként a Szé­kely Nem­ze­ti Mú­ze­um egy­ko­ri igaz­ga­tó­ja, Ka­kas Zol­tán is csat­la­ko­zott a tár­sa­ság­hoz. Meg­lá­to­gat­tuk töb­bek közt Mi­kes Ke­le­men szü­lő­hely­ét, Zágont, Kőrösi Csoma Sán­dor szü­lő­fa­lu­ját Cso­makőröst, va­la­mint Kovásznát, Gelencét és Za­bo­lát is. Gelence erőd­temp­lo­má­ban meg­cso­dál­hat­tuk a fes­tett ka­zet­tás men­­nye­ze­tet és a Szent Lász­ló le­gen­dá­ját áb­rá­zo­ló cso­dá­la­tos fal­fres­kót is. Za­bo­lán a kö­zel­múlt­ban nyi­tot­ta meg ka­pu­ját a mold­vai csán­gók kul­tú­rá­ját be­mu­ta­tó Csán­gó Mú­ze­um. Az in­téz­mény a sep­si­szent­györ­gyi Szé­kely Nem­ze­ti Mú­ze­um ré­sze, s azon a tel­ken áll, ame­lyet Po­zsony Fe­renc, ma Ko­lozs­vá­ron élő nép­rajz­pro­fesszor szü­lő­há­za szom­széd­sá­gá­ban vá­sá­rolt meg. Az itt ál­ló ere­de­ti la­kó­ház egy na­gyon gaz­dag he­lyi nép­raj­zi gyűj­te­mény­nek ad ott­hont, ame­lyet szin­tén a ne­ve­zett ho­zott lét­re. A cserná­toni sza­bad­té­ri nép­raj­zi mú­ze­um is nagy él­mény volt a részt­ve­vők­nek. Az itt ta­lál­ha­tó kas­tély hely­tör­té­ne­ti mú­ze­um­ként funk­ci­o­nál, s az épü­let­ben ta­lál­ha­tó egy ön­tött­vas-kály­há­kat be­mu­ta­tó, nem min­den­na­pi gyűj­te­mény is.
A ki­rán­du­lás zárópro­gram­jaként – Gaz­da Eni­kő ka­la­u­zo­lá­sá­val – a részt­ve­vők meg­te­kint­het­ték a kon­fe­ren­ci­á­nak is he­lyet adó sep­si­szent­györ­gyi Szé­kely Nem­ze­ti Mú­ze­um ál­lan­dó ki­ál­lí­tá­sát, va­la­mint a hús­vé­ti ké­pes­lap- és to­jás­gyűj­te­ményt be­mu­ta­tó idő­sza­ki ki­ál­lí­tást is. A má­sik idő­sza­ki ki­ál­lí­tás anya­gá­val az ös­­sze­ál­lí­tó, Zsig­mond Győ­ző is­mer­tet­te meg az ér­dek­lő­dő­ket. A ne­ve­zett egyik fő ku­ta­tá­si té­má­ját a gom­bák ké­pe­zik, ezen be­lül ala­po­san fel­tár­ta a tap­ló­gom­ba gyűj­té­sé­nek és fel­dol­go­zá­sá­nak ha­gyo­má­nyát, amely­ről kö­te­tet is írt. A szó­ban for­gó ki­ál­lí­tá­son lát­ha­tók a tap­ló­gom­ba fel­dol­go­zá­sát be­mu­ta­tó esz­kö­zök, va­la­mint szá­mos, az egyes mun­ka­fo­lya­mat­ok­ról ké­szült fény­kép. A vit­ri­nek­ben a tap­ló­gom­bák­ból ké­szült kü­lön­fé­le tár­gya­kat (ka­la­po­kat, pa­pu­csot, te­rí­tő­ket, tás­ká­kat stb.) ve­het­ték szem­ügy­re a lá­to­ga­tók.
A ren­dez­vény kap­csán meg kell em­lí­te­nünk az iga­zán pro­fi tel­je­sít­ményt nyúj­tó szink­ron­tol­mács, a ma­ros­vá­sár­he­lyi Csortán Fe­renc ne­vét, aki a ta­nul­má­nyi ki­rán­du­lás­ra is el­kí­sér­te a részt­ve­vő­ket, s mint ide­gen­ve­ze­tő is ki­vá­ló tel­je­sít­ményt nyúj­tott.
L. Ju­hász Ilo­na

A Kassák-kód (Sánta Szilárd–Benyovszky Krisztián)

A Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Írók Tár­sa­sá­ga (Ju­hász R. Jó­zsef fő­szer­ve­ző) ál­tal szer­ve­zett há­rom­na­pos Kas­sák-szim­pó­zi­um – a Kas­sák-kód – Érsekújvárot­t, az író szü­lő­vá­ro­sá­ban ke­rült meg­ren­de­zés­re. Már­ci­us 22-én, az ér­sek­új­vá­ri kor­zón ta­lál­ha­tó Kas­sák-szo­bor meg­ko­szo­rú­zá­sa, majd azt kö­ve­tő­en az Ér­sek­új­vá­ri Mű­vé­sze­ti Ga­lé­ria Tisz­te­let Kassák­nak3 cí­mű ki­ál­lí­tá­sa nyi­tot­ta a gaz­dag és so­kat ígé­rő prog­ram­so­ro­za­tot.
A szim­pó­zi­um má­so­dik nap­já­nak el­ső blokk­ját – me­lyet ja­va­részt elő­adá­sok al­kot­tak – H. Nagy Pé­ter ve­zet­te. Az elő­adó­kat, il­let­ve az ér­dek­lő­dő kö­zön­sé­get Ju­hász R. Jó­zsef kö­szön­töt­te. Fel­hív­ta a je­len­lé­vők fi­gyel­mét a te­rem­ben ta­lál­ha­tó két, ma­gán­gyűj­te­mény­ből szár­ma­zó, ed­dig a nyil­vá­nos­ság­tól el­zárt Kas­sák-kol­lázs­ra (az igé­nyes ki­vi­te­le­zé­sű meg­hí­vón egyéb­ként a két kol­lázs­rés­zlet sze­re­pelt). Az el­ső elő­adó, Deréky Pál, el­is­mert avant­gárd és neoa­vant­gárd ku­ta­tó, Kas­sák ün­ne­pei c. elő­adá­sá­ban a mű­vész ke­rek szü­le­tés­nap­ja­i­ra össz­pon­to­sít­va (a szim­pó­zi­um is ke­rek év­for­du­lók, Kas­sák szü­le­té­sé­nek 120. és ha­lá­lá­nak 40. év­for­du­ló­ja ap­ro­pó­ján szer­ve­ző­dött) jár­ta vé­gig az élet­pá­lyát. A Deréky ál­tal vá­lasz­tott meg­kö­ze­lí­tés­ben nagy sze­rep ju­tott a ko­ra­be­li Kas­sák-fo­gad­ta­tás­nak és meg­íté­lés­nek, mind­ezt gaz­dag és sok­szor hu­mo­ros idé­zet­fü­zér­rel mu­tat­ta be, s ez az el­já­rás le­he­tő­vé tet­te, hogy kü­lön­bö­ző Kas­sák-ké­pek bon­ta­koz­za­nak ki. Rö­vi­den ki­tért az avant­gárd kor­sza­kon­ként vál­to­zó meg­íté­lé­sé­re és az avant­gárd kan­on­izá­ció­ja kö­rü­li vi­ták­ra.
Csehy Zol­tán len­dü­le­tes elő­adá­sá­ban (Mint száz wag­ne­ri orch­ester) ala­pos elem­zés­sel vi­lá­gí­tott rá az Éposz Wag­ner maszk­já­ban és Wag­ner Par­si­fal­ja köz­ti pár­hu­za­mok­ra, el­té­ré­sek­re. Csehy ál­lí­tá­sa sze­rint Kas­sák­nál nem csak mo­tí­vu­mok lel­he­tők fel a Par­si­fal­ból, de az épít­ke­zés és a kom­po­zí­ció is kö­ve­ti a wag­ne­ri ope­rát (mely­ből rész­le­tek csen­dül­tek fel). Fel­hív­ta a fi­gyel­met, hogy a Kas­sák-mű­re a he­ro­iz­mus he­lyett a he­do­niz­mus jel­lem­ző. Mekis D. Já­nos elő­adá­sá­ban – Kas­sák ön­élet­írá­sa (Egy em­ber éle­te) – az ön­élet­írás gaz­dag ha­gyo­má­nyát hí­vó­sza­vak so­ka­sá­gá­val, öt­le­te­sen vil­lan­tot­ta fel. A kas­sá­ki ön­élet­írás jel­lem­zői kon­tex­tu­sok so­ka­sá­gá­ban és sok­fé­le­ség­ében raj­zo­lód­tak ki. Kas­sák­nál a csa­var­gás kulcs­sze­re­pet ját­szik a sze­mé­lyi­ség meg­al­ko­tá­sá­ban, a ka­land fo­lya­ma­to­san nor­ma­sze­gő cse­le­ke­de­tek­re kész­te­ti. A tu­da­tos és ön­tu­dat­lan kom­men­tá­rok meg­bont­ják az em­lék­irat ho­mo­ge­ni­tá­sát. Meg­tud­hat­tuk, hogy a nagy­sza­bá­sú ön­élet­írás (Egy em­ber éle­te) nyel­ve­ze­te, mely­re a köz­ért­he­tő­ség és a köz­na­pi­ság jel­lem­ző, és amely el­tért a Nyu­gat­ban pub­li­kált re­gé­nyek nyel­ve­ze­té­től, nem biz­tos, hogy ke­vés­bé ér­té­kes vagy él­ve­ze­tes, mint a ko­ra­be­li ka­no­ni­ku­sabb nyelv­hasz­ná­lat.
Ju­hász R. Jó­zsef az 1987-ben, Kas­sák szü­le­té­sé­nek 100. év­for­du­ló­ján ren­de­zett ki­ál­lí­tás kon­cep­ci­ó­já­ról, kö­rül­mé­nye­i­ről és vi­szon­tag­sá­ga­i­ról be­szélt, ugyan­is a ki­ál­lí­tást szer­ve­ző Iródiát be­til­tot­ták. Cseh­szlo­vá­ki­á­ban nem en­ge­dé­lyez­ték a ki­ál­lí­tást, ezért an­nak egy bu­da­pes­ti mű­ve­lő­dé­si köz­pont adott ott­hont. A szer­ve­ző­ket (köz­tük Ju­hász R. Jó­zse­fet) is meg­lep­te, mek­ko­ra ér­dek­lő­dés mu­tat­ko­zott a ki­ál­lí­tás irán­t, 26 or­szág­ból 160 mű­vész al­ko­tá­sa ér­ke­zett. Ta­lán az a tör­té­net ér­zé­kel­tet­te leg­in­kább a kor kul­túr­po­li­ti­ká­ját és a szer­ve­zők el­kö­te­le­zett­sé­gét, el­szánt­sá­gát az ügy irán­t, ami­kor Ju­hász R. a ki­ál­lí­tás­ra szánt mű­al­ko­tás­ok len­gyel–ma­gyar gyors­vo­na­ton tör­té­nő csem­pé­szé­sét ecse­tel­te.
A Kas­sák-kép to­váb­bi ár­nya­lá­sá­hoz Papp Ti­bor „pá­ri­zsi sze­me” já­rult hoz­zá, aki töb­bek kö­zött a pá­ri­zsi Kas­sák-ki­ál­lí­tás – mely­nek ma­ga is szer­ve­ző­je volt – kö­rül­mé­nye­i­ről be­szélt. Peter Weibel Az idő vas­füg­gö­nye? cí­mű hos­­szabb ta­nul­má­nyá­ból He­ge­dűs Or­so­lya ol­va­sott fel rész­le­tet, mely a MA szer­ző­i­ről, tar­tal­má­ról és a lap kö­rül szer­ve­ző­dött szel­le­mi­ség­ről szólt. A dél­után utol­só elő­adá­sa Suha­j­da Pé­te­ré volt. ő Kas­sák sza­bad­kő­mű­ves vol­tát igye­ke­zett bi­zo­nyí­ta­ni tény­le­ges és szim­bo­li­kus ér­te­lem­ben is. Az „ál­lan­dó ön­fej­lesz­tés” pro­jekt­jé­ben, ahol a cél jö­vő irá­nyú, so­ha le nem zár­ha­tó, ta­lál­ko­zik a kas­sá­ki és a sza­bad­kő­mű­ves szem­lé­let. A kas­sá­ki metaforikára jel­lem­ző épí­té­sze­ti nyelv (pl. a kő csi­szo­lá­sa) hasz­ná­la­ta, ugyan­csak jel­lem­zi a sza­bad­kő­mű­ve­se­ket is. Per­sze mind­ez még ön­ma­gá­ban nem bi­zo­nyít­ja Kas­sák sza­bad­kő­mű­ves­ség­ét, vi­szont az elő­adás má­so­dik fe­lé­ben olyan meg­győ­ző do­ku­men­tu­mok­ra tör­tént hi­vat­ko­zás, pl. fel­vé­te­li ké­rel­me a sza­bad­kő­mű­ves moz­ga­lom­ba, majd le­ve­le­zé­sük, me­lyek tény­sze­rű­en is alá­tá­maszt­ják Kas­sák La­jos kap­cso­la­tát a sza­bad­kő­mű­ves moz­ga­lom­mal.
A prog­ram a Kas­sák Hom­mage el­ne­ve­zé­sű mul­ti­mé­dia­est­tel foly­ta­tó­dott az Ér­sek­új­vá­ri Mű­vé­sze­ti Ga­lé­ri­á­ban. A vál­to­za­tos es­ti prog­ra­mot La­dik Ka­ta­lin, Michel Giroud, Szé­kely Ákos, Anat Pick, Ju­hász R. Jó­zsef, Nico­la Fran­gione, Papp Ti­bor, Szkárosi End­re és Tóth Gá­bor per­for­man­sz elő­adá­sai, hang­ver­sei, ak­ció­kon­cert­jei al­kot­ták. Az inter­mediális pro­duk­ci­ók to­vább dif­fe­ren­ci­ál­ták a Kas­sák-ké­pet.
Már­ci­us 24-én zá­ró­nap­já­hoz ér­ke­zett a ren­dez­vény­so­ro­zat. Czeizel End­re sze­mé­lye­sen nem tu­dott je­len len­ni, elő­adá­sá­nak (Kas­sák La­jos csa­lád­fá­já­nak és be­teg­sé­ge­i­nek ér­té­ke­lé­se) szö­ve­gét fel­ol­vas­ták. Eb­ből meg­tud­hat­tuk, hogy Kas­sák La­jos csa­lád­fá­já­val ed­dig még ér­dem­ben nem fog­lal­koz­tak. Az elő­adás igye­ke­zett fel­vá­zol­ni a mű­vé­sze­ti és iro­da­lom­tör­té­ne­ti té­nyek mö­gött meg­hú­zó­dó ge­ne­a­ló­gi­ai és ge­ne­ti­kai ös­­sze­füg­gé­se­ket úgy, hogy köz­ben tá­masz­ko­dott, il­let­ve hi­vat­ko­zott a mű­vész ver­se­i­re és re­gé­nye­i­re is. Kas­sák­ban el­ső­sor­ban az ön­tör­vé­nyű, ele­mi kre­a­ti­vi­tás, az új irány­za­tok­ra va­ló ér­zé­keny­ség, az in­no­va­tív köl­tői és kép­ző­mű­vé­sze­ti tö­rek­vé­sek fe­lé va­ló – egy­aránt ösz­tö­nös és tu­da­tos – tá­jé­ko­zó­dás ra­gad­ta meg a ku­ta­tót. Meg­tud­hat­tuk, hogy apai ágon 1722-ig – az Ár­va me­gyei szlo­vák szár­ma­zá­sú job­bágy, Andreas Kas­sakig – ve­zet­he­tő vis­­sza a csa­lád­fa (a csa­lád­név je­len­té­se ’rossz tu­laj­don­sá­gú em­ber’). A nagy­apa, Jano Kas­sak, a ratkóci te­me­tő­ben nyug­szik, s eb­ben a fa­lu­ban ját­szó­dik az uno­ka Mis­il­ló ki­rály­sá­ga cí­mű re­gé­nye is. Czeizel elő­adá­sa ki­emel­ten fog­lal­ko­zott Kas­sák La­jos any­já­val, aki a las­sacs­kán el­zül­lő fér­je he­lyett fog­ta ös­­sze a nagy csa­lá­dot, s ke­mény mun­ká­val és ki­tar­tás­sal biz­to­sí­tot­ta a meg­él­he­tést, még a Pest­re va­ló köl­tö­zés (1904) ne­héz idő­sza­ká­ban is. Alak­ját Ily­­lyés Gyu­la és Zelk Zol­tán ma­gasz­ta­ló han­gú vers­ben, Schöppflin Ala­dár vis­­sza­em­lé­ke­zé­sé­ben örö­kí­tet­te át az utó­kor­ra. Rész­le­tes be­szá­mo­lót hall­hat­tunk a csa­lád töb­bi tag­já­nak, min­de­nek­előtt a Kas­sák-test­vé­rek sor­sa ala­ku­lá­sá­ról. Czeizel (kor­társ em­lé­ke­zé­sek­re hi­vat­koz­va) szólt a kis­fiú és ka­masz Kas­sák „tó­tos ki­ej­té­sé”-ről.
Dár­dai Zsu­zsa elő­adá­sa a MADI és Kas­sák kap­cso­la­tá­ról szólt. Fel­vá­zol­ta az 1946-ban Bu­e­nos Ai­res­ben lét­re­jött és má­ig mű­kö­dő nem­zet­kö­zi geo­met­ri­kus mű­vé­szi moz­ga­lom csa­lád­fá­ját, kezd­ve az impresszion­iz­musal, foly­tat­va a fau­viz­mus, a szupre­ma­tiz­mus, a ku­biz­mus, a fu­tu­riz­mus, a konst­ruk­ti­viz­mus és a da­da­iz­mus irány­za­tá­val. A tör­té­net a mimetikus-ábrá­zoló fes­té­szet kon­ven­ci­ó­i­tól va­ló fo­ko­za­tos el­tá­vo­lo­dás és az abszt­rakt, az egy­re in­kább a geo­met­ri­kus for­mák­ra szű­kü­lő al­ko­tás­mód tér­hó­dí­tá­sá­nak je­gyé­ben fo­gal­ma­zó­dott meg. S e tör­té­net egyik fon­tos lánc­szem­ét ké­pe­zik (Malevics, Mon­dri­an, Moholy-Nagy Lász­ló mel­lett) Kas­sák konst­ruk­ti­vis­ta fest­mé­nyei is. A ki­ál­lí­tá­sok és a MADI ál­tal ki­adott (de tá­mo­ga­tás hí­ján saj­nos meg­szű­nő) fo­lyó­irat is­mer­te­té­se után Sáry Lász­ló és Sáry Bánk Kas­sák MADI-CD-jének be­mu­ta­tá­sá­ra ke­rült sor, er­ről hall­gat­tak meg a je­len­lé­vők egy Kas­sák tisz­te­le­té­re kom­po­nált ze­ne­mű­vet.
A kép­ző­mű­vész Kas­sák­ról szó­ló elő­adá­sok so­rát Fá­jó Já­nos gya­ra­pí­tot­ta (Az én mes­te­rem. Kas­sák mű­he­lyé­ben), aki sze­mé­lyes ta­pasz­ta­la­ta­i­ra tá­masz­kod­va raj­zol­ta meg mes­te­re lé­lek­ta­ni port­ré­ját. A cso­dá­lat és a hó­do­lat hang­ján szólt ró­la, a tet­tek em­be­re­ként („Min­dent ki­pró­bált, ké­szen sem­mit nem fo­ga­dott el”), nagy po­li­hisz­tor­ként, az egy­ség­ben lá­tás aty­ja­ként, a tisz­ta fes­té­szet mes­te­re­ként aposzt­ro­fál­ta őt, rá­mu­tat­va ar­ra, hogy a mű­vé­szi el­vek be­tar­tá­sát il­le­tő­en kö­vet­ke­ze­tes és kér­lel­he­tet­len volt (ha va­la­ki­nél el­té­ve­lye­dést, el­haj­lást ta­pasz­talt, rög­tön „a pla­fo­non volt”). Ter­vez­ni, szer­vez­ni, al­kot­ni – ezek vol­tak a jel­sza­vai, s ezért is ne­vez­het­ték őt a leg­jó­za­nabb köl­tőnk­nek.
L. Var­ga Pé­ter (Az inter­mediális ol­va­sás le­he­tő­sé­gei Kas­sák köl­té­sze­té­ben) jól fel­épí­tett, a szak­ma­i­ság és a nép­sze­rű­sí­tés el­ve­i­nek egy­aránt ele­get te­vő gon­do­lat­me­net­ében az iro­da­lom­tör­té­net, a medi­al­itás és a befo­gadáselmélet szem­pont­já­ból kö­ze­lí­tet­te meg Kas­sák ver­se­it, s ve­tett fel ve­lük kap­cso­lat­ban ér­tel­me­zé­si ja­vas­la­to­kat. A klas­­szi­kus-esz­té­ta mo­dern­ség és az avant­gárd kép­al­ko­tás köz­ti kü­lönb­sé­gek, a nyelv és kép ki­fe­je­zés­be­li op­po­zí­ci­ó­ja, il­let­ve a mű­vé­szi jel fenom­e­nal­itása és mate­ri­al­itása ál­tal ki­je­lölt fo­gal­mi és kon­cep­ci­o­ná­lis ke­ret­ben ele­mez­te a köl­tő szá­mo­zott köl­te­mé­nye­it. Fel­ve­tet­te a kér­dést, hogy va­jon Kas­sák avant­gárd köl­te­mé­nyei men­­nyi­re kép­zel­he­tők el az ol­va­só szá­má­ra, men­­nyi­re va­gyunk ké­pe­sek ma­gunk­ban a da­da­is­ta és a szür­re­a­lis­ta tró­pu­sok te­rem­tet­te meg­le­pő, bi­zarr je­len­té­se­ket ké­pi lát­ván­­nyá át­ala­kí­ta­ni, az­az el­kép­zel­ni. A bel­ső kép­al­ko­tás mel­lett a szö­veg és a be­tűk vi­zu­á­lis be­nyo­má­sá­ból szár­ma­zó kép­sze­rű­ség­re is ki­tért az elem­ző, amit az a ta­pasz­ta­lat tesz fe­let­tébb in­do­kolt­tá, hogy az ol­va­sás fo­lya­mán a szö­veg­gel elő­ször mint „op­ti­kai mé­di­um­mal” ke­rü­lünk kap­cso­lat­ba. Az elő­adás vé­gén L. Var­ga Pé­ter érin­tet­te az avant­gárd és neoa­vant­gárd szö­veg­ala­kí­tá­si gya­kor­la­tok kü­lönb­sé­ge­it is, ami a kö­zön­ség kö­ré­ben spon­tán mó­don ki­bon­ta­ko­zó rö­vid és han­gos esz­me­cse­ré­be tor­kol­lott. Pa­rázs vi­ta ala­kult ki a „neoa­vant­gárd” fo­gal­má­val, an­nak hasz­nál­ha­tó­sá­gá­val és meg­kü­lön­böz­te­tő ere­jé­vel kap­cso­lat­ban. Egye­sek sem­mit­mon­dó­nak és fél­re­ve­ze­tő­nek tart­ják (Papp Ti­bor); má­sok sze­rint nem fon­tos oda­fi­gyel­ni ar­ra, amit az iro­da­lom­tör­té­né­szek mon­da­nak (Tóth Gá­bor); megint má­sok pe­dig (L. Var­ga) azt hang­sú­lyoz­ták, hogy nem le­het el­te­kin­te­ni a tör­té­ne­ti­ség­től, az avant­gárd (az al­kal­ma­zott el­já­rá­sok­ban meg­mu­tat­ko­zó foly­to­nos­ság el­le­né­re) mást je­len­tett a tí­zes, a hú­szas és a harm­ni­cas évek­ben, mint a hu­sza­dik szá­zad má­so­dik fe­lé­ben. Az el­té­rő vé­le­mé­nyek üt­kö­zé­sé­ben egyes avant­gárd mű­vé­szek ön­meg­ha­tá­ro­zá­sa és az iro­da­lom­tör­té­né­szek vagy kri­ti­ku­sok po­é­ti­kai kat­e­go­rizá­ció­ja köz­ti fe­szült­ség vált ér­zé­kel­he­tő­vé.
Az elő­adást kö­ve­tő vers­zu­ha­tag le­he­tő­sé­get adott ar­ra, hogy az el­mé­le­ti meg­kö­ze­lí­tés után im­már „éles­ben” is ta­lál­koz­zunk a Kas­sák-ver­sek­kel. Az iro­dal­mi ös­­sze­ál­lí­tás a val­lo­má­sos han­gú és ha­gyo­má­nyos ké­pek­kel dol­go­zó ver­sek­re épült (ki­vé­telt ké­pe­zett Anat Pick fónikus köl­tő le­nyű­gö­ző pro­duk­ci­ó­ja).
A zá­ró elő­adást L. Si­mon Lász­ló tar­tot­ta, aki Kas­sák La­jos és a Ma­gyar Mű­hely kap­cso­la­tá­ról adott át­te­kin­tést. A ki­tű­zött té­mát há­rom szem­pont­ból jár­ta kö­rül: vizs­gál­ta a Kas­sák-ven­dég­szö­ve­gek je­len­lét­ét és sze­re­pét, a Kas­sák­ról szó­ló és ma­gá­nak Kas­sák­nak a lap­ban meg­je­lent írá­sa­it. Már az 1. év­fo­lyam 1. szá­má­ban (1962) ta­lál­koz­ha­tunk két Kas­sák-idé­zet­tel, Nagy Pál és Sik­lós Ist­ván mű­ve­i­ben. L. Si­mon ki­fej­tet­te, hogy a kas­sá­ki avant­gárd prog­ram, szer­kesz­tői gya­kor­lat és ma­ga­tar­tás­mód a het­ve­nes évek­re vált meg­ha­tá­ro­zó­vá a lap irá­nyát il­le­tő­en, a szer­kesz­tők és az itt pub­li­ká­ló szer­zők Kas­sák ta­nít­vá­nya­i­nak, a Tett és a Ma te­rem­tet­te ha­gyo­mány foly­ta­tó­i­nak tart­ják ma­gu­kat. Rész­le­te­sen is­mer­tet­te a Mű­hely Kas­sák-szá­mát (1965, 13. szám), az ab­ban ol­vas­ha­tó es­­szék, elem­zé­sek és vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek gon­do­la­ta­it és azok mai ta­nul­sá­ga­it, vé­ge­ze­tül pe­dig szólt a Kas­sák-díj meg­ala­pí­tá­sá­ról és dí­ja­zott­ja­i­ról.
A Kas­sák-kód ne­gye­dik meg­kö­ze­lí­té­sét Tsúszó Sán­dor ak­ci­ó­ja zár­ta, ame­lyet Ju­hász R. Jó­zsef mu­ta­tott be. Szaty­rá­ból elő­va­rá­zsolt egy kis sza­mo­várt (bár a meg­vi­lá­gí­tás csal, mond­ta, nik­kel­ből ké­szült), s az­tán át­nyúj­tot­ta a kö­zön­ség min­den tag­já­nak. Kis idő­re min­den­ki a ke­zé­be fog­hat­ta, fe­je fö­lé emel­te, majd fenn­han­gon el­mond­ta A ló meg­hal, a ma­da­rak ki­re­pül­nek hí­res záró­sorát, ek­kép­pen: „és fe­jem fe­lett el­re­pül a nik­kel sza­mo­vár”. Járt a sza­mo­vár kéz­ről kéz­re, a Kas­sák-sor pe­dig száj­ról száj­ra, más és más hang­szín­ben, más hang­lej­tés­sel kí­sér­ve hang­zott fel a te­rem kü­lön­bö­ző pont­ja­in; mint egy bo­lyon­gó iro­dal­mi vissz­hang.